Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

VASÁRNAP, 1929 SZEPTEMBER 1 ÚJSÁG Palesztina... írta Szöllősi Zsigmond Azoknak a zsidóknak, akik nemcsak fáj­dalommal és lesújtva, hanem meglepetéssel is olvassák a palesztinai véres eseményeket, arra, amiből most fel kell ocsúdniuk, kétség­telenül van egy magyarázó mentségük. Fel­tehették és elhihették, hogy azok a hitaor­­sosaik, akiknek a Sirató Fal tövében most már még több a megsiratni valójuk, mint teljes jogú birtokosok rakták le ágyukat és asztalu­kat Gon nem éppen tejjel és mézzel folyó földjére. Bizonyára ez nekik maguknak is a jóhiszemű érzésük. Évszázadok kínzó és le­irhatatlan nélkülözése tanította meg őket, tehát nagyon tudniuk kellett, hogy a hazánál drá­gább és értékesebb semmi sincs a földi vilá­gon. De rengeteg okkal lehettek abban a fel­tevésben, hogy ezért a legnagyobb emberi kincsért már megfizettek a ghettóval, a ki­közösítettséggel, a pogromokkal, a megalázta­tásokkal, a sárga folttal és a vesszőfutással, amelynek még ezer esztendő után se jutottak egészen az útja végére. Gondolhatták, hogy az emlékek, amelyeket vonuló útjük végén letesz­nek a küszöbre, elegendő ára az Úr előtt annak, hogy most már a maguk házában érez­hessék magukat. Sok felől érkeztek, de na­gyon kevés úgy, hogy korbácsütés véres nyomát, ne hozta volna a hátán vagy a szívén. Mert azt a földet, amelyben apja, nagyapja, ükapja koporsója porlad, amelynek sorsa osztályosa és kenyérevője volt nemzetségének egy csomó nemzedéke, senki se hagyja el, ha nem kor­báccsal kergetik le róla. Kivándorolni irtóza­tos elhatározás. Majdnem annyi, mint öngyil­kosság az életünk egy részén. Megsemmisítése annak, amit addig a napig éltünk, amelyiken a vándorbotot a kezünkbe vesszük. Bizonyos, hogy az ember kész vágyakkal születik, ame­lyek már a köldökzsinóron át ömlenek a szí­vébe. És ezek között a vágyak között van, hogy a koporsóját is abba a földbe eresszék majd, amelyiken a v­ágy állt, amelyben világra jött. Maga a rajongás, a vallási fanatizmus nem visz ilyen útra több embert, mint a vérbeli ka­landvágy misztikus nosztalgiája az ismeret­­lenbe, Szokatlanba és veszedelmesbe. Ez mil­lióik közül egyen növeszti ki a denevérszár­nyat, de nem rak szekérre és hajóra ezreket, családokat, öregeket, és gyerekeket. Ilyen ereje nincs a vonzásnak. Ilyen ereje Csak a kerge­­tésnek van. A zsidók tízezrei és százezrei nem azért mentek Palesztinába, mert nem akartak békességben tovább is maradni, ahol sok száz esztendői voltak, hanem mert sok száz esz­tendő után olyan helyre akartak kerülni, ahol békességben maradhatnak. Nyilván voltak kö­zöttük olyanok is, akiknél a kényszer és a ker­­getés nem jelentett szó szerint korbácsot és pogromot. . Akiket a kultúrában kiérzékenye­­dett lélek egy fényűzőbb vágya indított el onnan, ahol a zsidó voltuk egy kellemetlen megkülönböztetettségre való diszpozíciót jelen­tett. Egy sóvárgás a polgárnak nemcsak tör­vényes jogban, hanem önérzete és érzékeny­sége védettségében való teljessége felé. Oda, ahol az a szó, amely más földön, más országban gúnyt, gyűlöletet vagy legalább is elválasztott­ságot takar, a leggrandiózusabb szolidaritásba, a nemzeti büszkeség koszorújába való behelye­zést jelenti-Már­pedig ennek az érzésnek kétségtelenül igen nagyrendű öröméért nemcsak onnan kel­lett Palesztinába menni a zsidóknak, a­hol a pogrom olyan tradíciós népmulatság és nem­zeti intézmény, mint Hispániában a bikaviadal. Egy amerikai, — most már az egész világ országútján haladó — regényt olvastam most. A Ludwig Lewison The­­ stand Within­je, sze­rintem a zsidó sors és a zsidó lélek e század­beli, a legutóbbi esztendőkben rendkívül föl­gazdagodott irodalmának legmonumentálisabb alkotását. Ez a konstrukciójában, nyelvében és előadásában is egészen különös regény, a­melynek csúcsai a felejthetetlen és megrendítő élmény magasságába nyúlnak, egy család há­rom generációjának sorsában egy látásban, rendíthetetlenségben és megvilágító erőben egészen kiváltságos írói elme reflektorfényét húzza végig a pogromos Galícia kunyhóitól a legfölvilágosultabb Amerika felhőkarcolóiig. Szó sincs róla: elfogult. De mert ez az elfogult­ság egyrészt ősanyag (nyilvánvaló, hogy a­mit a regényében megír részben személyes élmény, részben családi élményei­ emléke) másrészt pedig olyan matéria, a­mely a legnagyobb kul­túra, az anyagi jólét és az elérhető legnagyobb erkölcsi érvényesülés próbáit is megállta (Le­­wishon családja igen vagyonos és ő maga, amíg a katedráját ott nem hagyta, egyetemi ta­nár volt Newyorkban) magában is művészi érték és írói érdekesség. És elolvasván ezt a hi­telességben és jellemzésben nagyerejű doku­­mentumot, nem áll többé módomban csodál­kozni rajta, hogy amerikai zsidó diákokról is olvasok a jeruzsálemi áldozatok között, holott Amerikában még csak numerus clausus sin­csen. Ismétlem, nem egészen csodálatos és nem is érthetetlen és nem is megmagyarázhatatlan az, ha a zsidók ott Palesztinában, nemcsak azok, a­kik Oroszországból, de azok is, a­kik már rég pogrommentes vidékről jöttek, azzal az érzéssel rakták le a motyójukat, hogy múlt­juk sorsának határain immár túlvannak. És joguk is van, hogy mindaz, a­mi ott volt, itt már ne lehessen, mert megbünhödték már a múltat s jövendőt. Rá kellett eszmélniük, hogy tévedtek. Egy nemzet se lakik országja földjén a világ terem­tése óta. A hazát is szerezni kell. Nem venni, nem kapni vagy visszakapni, hanem szerezni. Csak szerezni. És csak a legdrágábbal, a­mije az embernek van. A vére hulla­jtásával. És az­zal se csak egyszer, hanem újra meg újra, a­hányszor az idő megszomjazik. Csak ezzel lesz az övé és újra az övé, amit csapravert szíve forró nedvével megpecsételt. Csak ezzel lesz az övé és többje, mint földje, hazája. És csak ez a piros pecsét az, a­minek jogán, ha el is vették tőle, a történelemnél visszapörölheti. Minden más mód csak látszat, hiúság, évülő kötés, akárhány nagyhatalom szignálta és ga­rantálta. Ezt a piros pecsétet Palesztina haza­­tértjeinek is rá kell, rá kellett és még Isten tudja hányszor rá fog kelleni ütniök a földre, a melyet hazájuknak kívánnak. Gyár, üzlet, iskola, vasút, kórház, jólét, terv, verejték, kon­cepció, ez is, ez is mind kell, de a nélkül a kü­lönös folyadék nélkül mindezzel se megy, nem érvényes és nem végleges. A hazának vér az ára. Más valutát a história soha el nem foga­dott . . . Szőnyeget Igazán olcsón csak Szőts Rákóczi-út 10 Sip-utca sarkán ^ |^| | Címre nagyon ügyelni! Alapítva 1868 Zsúfolásig teltek meg a budapesti középiskolák Leányok százait nem lehetett felvenni a leányközépiskolák első osztályaiba. Hat új középiskolára volna szükség a fővárosban. Feltűnően csökkent az elemi iskolások száma. Kritikus a helyzet az egyetemeken és főiskolákon. Az új tankönyvek nagy anyagi áldozatot követelnek a szülőktől. Mázsa­­számra kótyavetyélik el a tankönyvkereskedők a forgalomból kiment tan­könyveket. Az egyetemi hallgatók részletfizetésre vásárolnak tankönyveket Néhány nap múlva megkezdődik az új tanév és a gyermeksereg iskoláztatása újabb nagy anyagi áldozatokat követel a szülőktől. Még az elemista gyerek iskolai felszerelése is sok pénzbe kerül s minél magasabb fokú iskolába jár a tanuló, annál mélyebben kény­telen belenyúlni pénztárcájába a szülő, hogy az előírás szerint kistafírozza gyermekét. Sajnos, ezen a téren nem lehet takarékos­kodni, mert a pedagógusok minden növen­déktől megkövetelik, hogy meg legyenek a szükséges tankönyvei, füzetei, vonalzói, fes­tékjei, mert véleményünk szerint ez fontos előfeltétele annak, hogy a diákság rendesen dolgozzék és fennakadás nélkül folytassa ta­nulmányait. Rengeteg apróság szükséges a radirgummitól fel a rajztömbig, s mindent összevéve, a szülök nagy számokat kénytele­nek beleilleszteni szeptemberi háztartásuk kiadási rubrikáiba. Az elemi iskolákban még nem szerepelnek nagy számok. Ábécés­ könyv ára 1.80 pengő Kis képes bibliát 1 pengőért árusítanak. A második osztályban azonban már 3.40 pen­gőt kell fizetni egy bekötött «Betű országért*. A harmadik osztályban körülbelül 11 pen­gőbe kerülnek a tankönyvek. Ehhez hozzá kell venni a különböző iskolaszereket, ami szintén felemészt néhány pengőt. Sokkal költségesebb a középiskolások be­iratása és iskolai felszerelése. Mindenkinek meg kell fizetni a beiratási díjat és a tan­díj fizetése alól is legfeljebb húsz százalék­ban kapnak felmentést a növendékek. Külö­nösen a közalkalmazottak gyermekei. A polgári iskolák első osztályában segéd­könyvek nélkül körülbelül 35 pengőbe kerülnek a tankönyvek. A női felsőkereskedelmi iskola első osztá­lyában már csak hatvan pengőért lehet fel­szerelni egy növendéket új tankönyvekkel. Minél magasabb az osztály, annál több a tan­könyv, természetesen ennek arányában emel­kedik a kiadás is. A reálgimnázium hatodik osztályában például 78 pengőbe kerülnek a tankönyvek. Emellett szüksége van a növen­déknek latin szótárra, római régiségtanra, né­met szótárra, énekkönyvre, atlaszra. Ezeknek az ára körülbelül negyven pengőt tesz ki, így tehát csupán a tankönyv körülbelül százhúsz pengőbe kerül. A leánygimnáziumnak ugyancsak hatodik osz­tályában huszonkét tankönyv kötelező. Áruk pontosan száztizenhat pengő. Néhány tan­könyvnek az ára a következő: imádságos könyv 5.—, katolikus erkölcstan 4.—, poétika 8.60, Coriolanus 2.40, magyar balladák 2.60, latin nyelvtan 5.20, Vergilius, Aeneise 9.50, francia nyelvkönyv 4.40, állattan 5.20, római régiségek 4.80, algebra 7.50 pengő. Az összes középiskolai tankönyvek között a Bur­ián-féle latin-magyar és magyar-latin szótár a legdrá­gább. Ezért a kétkötetes könyvért 16.80 pen­gőt kell fizetni. Legolcsóbb középiskolai tan­könyv a római katolikus Kis Katekizmus. Ezt 1.50 fillérért árusítják. Alaposan próbára teszi a szülők teher­viselő képességét az a körülmény, hogy a középiskolákban szédületes gyorsaság­gal változnak a tankönyvek. Amelyik tankönyv a múlt évben még jó volt, az a mostani tanévben már hasznavehetetlen. Nem szórványos esetek ezek, hanem szinte szabály. Jönnek az átdolgozások, újabb ki adások s a diákok természetesen a legújab­ban átdolgozott tankönyvet köteles megvásá­rolni. Érdekes például, hogy nagyon­ sok is­kolában kiselejtezték a Kogutowitz-féle at­laszt és helyette más térképsorozatot tettek kötelezővé. Néhány év előtt még csak egy szerzője volt ennek az új atlasznak, de az évek során megszaporodtak a szerzők s ma már kuriózumképpen olyan atlaszt is muto­gatnak, amelynek hét — mondd és hiddt hét — szerzője van. Persze, drágább, mint a Kogutowitz-féle, de 9 CHAPPY dobol, táncol, énekel a Párisien Grillben nem lehet lemondani róla, mert kötelező a megvásárlása. Pedagógiai körökben az új tanterv fokozatos bevezetésével okolják m­eg ezt a tankönyv-anarchiát s azzal biztatják a szülőket, hogy néhány év múlva feltétlenül bekövetkezik a nyugvópont. Ha a jósokra nem cáfol rá az idő ehhez a nyugalmi álla­­pothoz három év múlva lesz szerencsénk, mert az új tanterv most a középiskolák ha­todik osztályában lépett életbe. Még nagyon hosszú idő és még nagyon sok pénzükbe fog kerülni a szülőknek. De nemcsak a szülők érzik ezt a súlyos anyagi terhet, hanem a tankönyvkereskedők helyzete sem rózsás. Sőt valósággal kétségbe­ejtő. Antikvárius­­tankönyv-forgalomról már szinte alig lehet beszélni. Olyan ritka ugyanis az olyan tankönyv, ame­­lyet egyik tanévről a másikra nem változtat­nak meg, mint a fehér holló. Beszéltem az egyik tankönyvkereskedővel, aki adatokkal bebizonyította előttem, hogy most nyáron negyven méter mázsa régi tankönyvet volt kénytelen elkótya­vetyélni, csupa olyan tankönyvet, amit még nyugodtan lehetett volna használni, de mégsem lehetett, mert a tankönyv­­változtatás divatja ezt nem engedi meg. Kilogrammonként 4 fillérjével adott túl a könyvtömegen. Azt is elpanaszolta, hogy a tankönyvkiadók nem adnak bizományba tankö­ket. Csak készpénzért juthat a tankönyvkereskedő az áruhoz. Persze sokat reszkíroz, mert semmi garanciája sincs arra, hogy a készpénzen vásárolt tankönyveket el is tudja adni. Így következett be az a helyzet, hogy igen sok tankönyvkereskedő most a tanév elején olyan tankönyveket is kénytelen kiloszámra ki­mérve csomagolópapirosnak eladni, ame­lyek a múlt évben a nyakukon maradtak. Nem vásárolták meg a diákok és nem vették vissza a tankönyvkiadók sem. Egyedül a tankönyvkereskedők károsodtak. Nemsokára odajutunk — magyarázta a bajbajutott kereskedő — hogy már nem is lesz érdemes tankönyveladással foglalkozni. Hely­zetünket — sajnos — maguk a szülők is sú­lyosbítják. Csak szinte az utolsó, pillanatban gondolnak arra, hogy tankönyvet is kell vásá­­rolniok. Besietnek valamelyik tankönyv­boltba és öt perc alatt össze akarják vásárolni a kész­letet. Persze ez nem sikerül, mert néhány eset kivételével nincs olyan tankönyvkereskedő, aki raktáron tartaná az új tankönyveket. Egy­szerűen azért, mert nincs elég pénzünk ehhez a nagy befektetéshez. Ilyenkor a szülő kisiet a boltból és más boltban próbál szerencsét. De ott sem tudják kiszolgálni, a harmadik, ne­gyedik, tizedik boltban sem. Ennek nyomán nagy zűrzavar kerekedik. Ideges a szülő és még idegesebb a gyermeke, de a legidegeseb­bek mi vagyunk, mert nem tudunk üzletet csi­nálni. Nagyon helyesen tenné a közönség, ha idején gondoskodnék tanköyvekrőől. Ha szépen, nyugodtan megrendelnék a tan- Mi izgatja a világot ? Zeppelin a Föld körül! Mi történik Palesztinában? Megegyezik-e Hága? Miről szól a legújabb Wallace-regény? Wallace új detektívregényei: ■■ Bones úr Londonban 41 -­II hatalom könyve 1 pergő

Next