Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
VASÁRNAP, 1929 SZEPTEMBER 1 ÚJSÁG Palesztina... írta Szöllősi Zsigmond Azoknak a zsidóknak, akik nemcsak fájdalommal és lesújtva, hanem meglepetéssel is olvassák a palesztinai véres eseményeket, arra, amiből most fel kell ocsúdniuk, kétségtelenül van egy magyarázó mentségük. Feltehették és elhihették, hogy azok a hitaorsosaik, akiknek a Sirató Fal tövében most már még több a megsiratni valójuk, mint teljes jogú birtokosok rakták le ágyukat és asztalukat Gon nem éppen tejjel és mézzel folyó földjére. Bizonyára ez nekik maguknak is a jóhiszemű érzésük. Évszázadok kínzó és leirhatatlan nélkülözése tanította meg őket, tehát nagyon tudniuk kellett, hogy a hazánál drágább és értékesebb semmi sincs a földi világon. De rengeteg okkal lehettek abban a feltevésben, hogy ezért a legnagyobb emberi kincsért már megfizettek a ghettóval, a kiközösítettséggel, a pogromokkal, a megaláztatásokkal, a sárga folttal és a vesszőfutással, amelynek még ezer esztendő után se jutottak egészen az útja végére. Gondolhatták, hogy az emlékek, amelyeket vonuló útjük végén letesznek a küszöbre, elegendő ára az Úr előtt annak, hogy most már a maguk házában érezhessék magukat. Sok felől érkeztek, de nagyon kevés úgy, hogy korbácsütés véres nyomát, ne hozta volna a hátán vagy a szívén. Mert azt a földet, amelyben apja, nagyapja, ükapja koporsója porlad, amelynek sorsa osztályosa és kenyérevője volt nemzetségének egy csomó nemzedéke, senki se hagyja el, ha nem korbáccsal kergetik le róla. Kivándorolni irtózatos elhatározás. Majdnem annyi, mint öngyilkosság az életünk egy részén. Megsemmisítése annak, amit addig a napig éltünk, amelyiken a vándorbotot a kezünkbe vesszük. Bizonyos, hogy az ember kész vágyakkal születik, amelyek már a köldökzsinóron át ömlenek a szívébe. És ezek között a vágyak között van, hogy a koporsóját is abba a földbe eresszék majd, amelyiken a vágy állt, amelyben világra jött. Maga a rajongás, a vallási fanatizmus nem visz ilyen útra több embert, mint a vérbeli kalandvágy misztikus nosztalgiája az ismeretlenbe, Szokatlanba és veszedelmesbe. Ez millióik közül egyen növeszti ki a denevérszárnyat, de nem rak szekérre és hajóra ezreket, családokat, öregeket, és gyerekeket. Ilyen ereje nincs a vonzásnak. Ilyen ereje Csak a kergetésnek van. A zsidók tízezrei és százezrei nem azért mentek Palesztinába, mert nem akartak békességben tovább is maradni, ahol sok száz esztendői voltak, hanem mert sok száz esztendő után olyan helyre akartak kerülni, ahol békességben maradhatnak. Nyilván voltak közöttük olyanok is, akiknél a kényszer és a kergetés nem jelentett szó szerint korbácsot és pogromot. . Akiket a kultúrában kiérzékenyedett lélek egy fényűzőbb vágya indított el onnan, ahol a zsidó voltuk egy kellemetlen megkülönböztetettségre való diszpozíciót jelentett. Egy sóvárgás a polgárnak nemcsak törvényes jogban, hanem önérzete és érzékenysége védettségében való teljessége felé. Oda, ahol az a szó, amely más földön, más országban gúnyt, gyűlöletet vagy legalább is elválasztottságot takar, a leggrandiózusabb szolidaritásba, a nemzeti büszkeség koszorújába való behelyezést jelenti-Márpedig ennek az érzésnek kétségtelenül igen nagyrendű öröméért nemcsak onnan kellett Palesztinába menni a zsidóknak, ahol a pogrom olyan tradíciós népmulatság és nemzeti intézmény, mint Hispániában a bikaviadal. Egy amerikai, — most már az egész világ országútján haladó — regényt olvastam most. A Ludwig Lewison The stand Withinje, szerintem a zsidó sors és a zsidó lélek e századbeli, a legutóbbi esztendőkben rendkívül fölgazdagodott irodalmának legmonumentálisabb alkotását. Ez a konstrukciójában, nyelvében és előadásában is egészen különös regény, amelynek csúcsai a felejthetetlen és megrendítő élmény magasságába nyúlnak, egy család három generációjának sorsában egy látásban, rendíthetetlenségben és megvilágító erőben egészen kiváltságos írói elme reflektorfényét húzza végig a pogromos Galícia kunyhóitól a legfölvilágosultabb Amerika felhőkarcolóiig. Szó sincs róla: elfogult. De mert ez az elfogultság egyrészt ősanyag (nyilvánvaló, hogy amit a regényében megír részben személyes élmény, részben családi élményei emléke) másrészt pedig olyan matéria, amely a legnagyobb kultúra, az anyagi jólét és az elérhető legnagyobb erkölcsi érvényesülés próbáit is megállta (Lewishon családja igen vagyonos és ő maga, amíg a katedráját ott nem hagyta, egyetemi tanár volt Newyorkban) magában is művészi érték és írói érdekesség. És elolvasván ezt a hitelességben és jellemzésben nagyerejű dokumentumot, nem áll többé módomban csodálkozni rajta, hogy amerikai zsidó diákokról is olvasok a jeruzsálemi áldozatok között, holott Amerikában még csak numerus clausus sincsen. Ismétlem, nem egészen csodálatos és nem is érthetetlen és nem is megmagyarázhatatlan az, ha a zsidók ott Palesztinában, nemcsak azok, akik Oroszországból, de azok is, akik már rég pogrommentes vidékről jöttek, azzal az érzéssel rakták le a motyójukat, hogy múltjuk sorsának határain immár túlvannak. És joguk is van, hogy mindaz, ami ott volt, itt már ne lehessen, mert megbünhödték már a múltat s jövendőt. Rá kellett eszmélniük, hogy tévedtek. Egy nemzet se lakik országja földjén a világ teremtése óta. A hazát is szerezni kell. Nem venni, nem kapni vagy visszakapni, hanem szerezni. Csak szerezni. És csak a legdrágábbal, amije az embernek van. A vére hullajtásával. És azzal se csak egyszer, hanem újra meg újra, ahányszor az idő megszomjazik. Csak ezzel lesz az övé és újra az övé, amit csapravert szíve forró nedvével megpecsételt. Csak ezzel lesz az övé és többje, mint földje, hazája. És csak ez a piros pecsét az, aminek jogán, ha el is vették tőle, a történelemnél visszapörölheti. Minden más mód csak látszat, hiúság, évülő kötés, akárhány nagyhatalom szignálta és garantálta. Ezt a piros pecsétet Palesztina hazatértjeinek is rá kell, rá kellett és még Isten tudja hányszor rá fog kelleni ütniök a földre, a melyet hazájuknak kívánnak. Gyár, üzlet, iskola, vasút, kórház, jólét, terv, verejték, koncepció, ez is, ez is mind kell, de a nélkül a különös folyadék nélkül mindezzel se megy, nem érvényes és nem végleges. A hazának vér az ára. Más valutát a história soha el nem fogadott . . . Szőnyeget Igazán olcsón csak Szőts Rákóczi-út 10 Sip-utca sarkán ^ |^| | Címre nagyon ügyelni! Alapítva 1868 Zsúfolásig teltek meg a budapesti középiskolák Leányok százait nem lehetett felvenni a leányközépiskolák első osztályaiba. Hat új középiskolára volna szükség a fővárosban. Feltűnően csökkent az elemi iskolások száma. Kritikus a helyzet az egyetemeken és főiskolákon. Az új tankönyvek nagy anyagi áldozatot követelnek a szülőktől. Mázsaszámra kótyavetyélik el a tankönyvkereskedők a forgalomból kiment tankönyveket. Az egyetemi hallgatók részletfizetésre vásárolnak tankönyveket Néhány nap múlva megkezdődik az új tanév és a gyermeksereg iskoláztatása újabb nagy anyagi áldozatokat követel a szülőktől. Még az elemista gyerek iskolai felszerelése is sok pénzbe kerül s minél magasabb fokú iskolába jár a tanuló, annál mélyebben kénytelen belenyúlni pénztárcájába a szülő, hogy az előírás szerint kistafírozza gyermekét. Sajnos, ezen a téren nem lehet takarékoskodni, mert a pedagógusok minden növendéktől megkövetelik, hogy meg legyenek a szükséges tankönyvei, füzetei, vonalzói, festékjei, mert véleményünk szerint ez fontos előfeltétele annak, hogy a diákság rendesen dolgozzék és fennakadás nélkül folytassa tanulmányait. Rengeteg apróság szükséges a radirgummitól fel a rajztömbig, s mindent összevéve, a szülök nagy számokat kénytelenek beleilleszteni szeptemberi háztartásuk kiadási rubrikáiba. Az elemi iskolákban még nem szerepelnek nagy számok. Ábécés könyv ára 1.80 pengő Kis képes bibliát 1 pengőért árusítanak. A második osztályban azonban már 3.40 pengőt kell fizetni egy bekötött «Betű országért*. A harmadik osztályban körülbelül 11 pengőbe kerülnek a tankönyvek. Ehhez hozzá kell venni a különböző iskolaszereket, ami szintén felemészt néhány pengőt. Sokkal költségesebb a középiskolások beiratása és iskolai felszerelése. Mindenkinek meg kell fizetni a beiratási díjat és a tandíj fizetése alól is legfeljebb húsz százalékban kapnak felmentést a növendékek. Különösen a közalkalmazottak gyermekei. A polgári iskolák első osztályában segédkönyvek nélkül körülbelül 35 pengőbe kerülnek a tankönyvek. A női felsőkereskedelmi iskola első osztályában már csak hatvan pengőért lehet felszerelni egy növendéket új tankönyvekkel. Minél magasabb az osztály, annál több a tankönyv, természetesen ennek arányában emelkedik a kiadás is. A reálgimnázium hatodik osztályában például 78 pengőbe kerülnek a tankönyvek. Emellett szüksége van a növendéknek latin szótárra, római régiségtanra, német szótárra, énekkönyvre, atlaszra. Ezeknek az ára körülbelül negyven pengőt tesz ki, így tehát csupán a tankönyv körülbelül százhúsz pengőbe kerül. A leánygimnáziumnak ugyancsak hatodik osztályában huszonkét tankönyv kötelező. Áruk pontosan száztizenhat pengő. Néhány tankönyvnek az ára a következő: imádságos könyv 5.—, katolikus erkölcstan 4.—, poétika 8.60, Coriolanus 2.40, magyar balladák 2.60, latin nyelvtan 5.20, Vergilius, Aeneise 9.50, francia nyelvkönyv 4.40, állattan 5.20, római régiségek 4.80, algebra 7.50 pengő. Az összes középiskolai tankönyvek között a Burián-féle latin-magyar és magyar-latin szótár a legdrágább. Ezért a kétkötetes könyvért 16.80 pengőt kell fizetni. Legolcsóbb középiskolai tankönyv a római katolikus Kis Katekizmus. Ezt 1.50 fillérért árusítják. Alaposan próbára teszi a szülők teherviselő képességét az a körülmény, hogy a középiskolákban szédületes gyorsasággal változnak a tankönyvek. Amelyik tankönyv a múlt évben még jó volt, az a mostani tanévben már hasznavehetetlen. Nem szórványos esetek ezek, hanem szinte szabály. Jönnek az átdolgozások, újabb ki adások s a diákok természetesen a legújabban átdolgozott tankönyvet köteles megvásárolni. Érdekes például, hogy nagyon sok iskolában kiselejtezték a Kogutowitz-féle atlaszt és helyette más térképsorozatot tettek kötelezővé. Néhány év előtt még csak egy szerzője volt ennek az új atlasznak, de az évek során megszaporodtak a szerzők s ma már kuriózumképpen olyan atlaszt is mutogatnak, amelynek hét — mondd és hiddt hét — szerzője van. Persze, drágább, mint a Kogutowitz-féle, de 9 CHAPPY dobol, táncol, énekel a Párisien Grillben nem lehet lemondani róla, mert kötelező a megvásárlása. Pedagógiai körökben az új tanterv fokozatos bevezetésével okolják meg ezt a tankönyv-anarchiát s azzal biztatják a szülőket, hogy néhány év múlva feltétlenül bekövetkezik a nyugvópont. Ha a jósokra nem cáfol rá az idő ehhez a nyugalmi állapothoz három év múlva lesz szerencsénk, mert az új tanterv most a középiskolák hatodik osztályában lépett életbe. Még nagyon hosszú idő és még nagyon sok pénzükbe fog kerülni a szülőknek. De nemcsak a szülők érzik ezt a súlyos anyagi terhet, hanem a tankönyvkereskedők helyzete sem rózsás. Sőt valósággal kétségbeejtő. Antikváriustankönyv-forgalomról már szinte alig lehet beszélni. Olyan ritka ugyanis az olyan tankönyv, amelyet egyik tanévről a másikra nem változtatnak meg, mint a fehér holló. Beszéltem az egyik tankönyvkereskedővel, aki adatokkal bebizonyította előttem, hogy most nyáron negyven méter mázsa régi tankönyvet volt kénytelen elkótyavetyélni, csupa olyan tankönyvet, amit még nyugodtan lehetett volna használni, de mégsem lehetett, mert a tankönyvváltoztatás divatja ezt nem engedi meg. Kilogrammonként 4 fillérjével adott túl a könyvtömegen. Azt is elpanaszolta, hogy a tankönyvkiadók nem adnak bizományba tanköket. Csak készpénzért juthat a tankönyvkereskedő az áruhoz. Persze sokat reszkíroz, mert semmi garanciája sincs arra, hogy a készpénzen vásárolt tankönyveket el is tudja adni. Így következett be az a helyzet, hogy igen sok tankönyvkereskedő most a tanév elején olyan tankönyveket is kénytelen kiloszámra kimérve csomagolópapirosnak eladni, amelyek a múlt évben a nyakukon maradtak. Nem vásárolták meg a diákok és nem vették vissza a tankönyvkiadók sem. Egyedül a tankönyvkereskedők károsodtak. Nemsokára odajutunk — magyarázta a bajbajutott kereskedő — hogy már nem is lesz érdemes tankönyveladással foglalkozni. Helyzetünket — sajnos — maguk a szülők is súlyosbítják. Csak szinte az utolsó, pillanatban gondolnak arra, hogy tankönyvet is kell vásárolniok. Besietnek valamelyik tankönyvboltba és öt perc alatt össze akarják vásárolni a készletet. Persze ez nem sikerül, mert néhány eset kivételével nincs olyan tankönyvkereskedő, aki raktáron tartaná az új tankönyveket. Egyszerűen azért, mert nincs elég pénzünk ehhez a nagy befektetéshez. Ilyenkor a szülő kisiet a boltból és más boltban próbál szerencsét. De ott sem tudják kiszolgálni, a harmadik, negyedik, tizedik boltban sem. Ennek nyomán nagy zűrzavar kerekedik. Ideges a szülő és még idegesebb a gyermeke, de a legidegesebbek mi vagyunk, mert nem tudunk üzletet csinálni. Nagyon helyesen tenné a közönség, ha idején gondoskodnék tanköyvekrőől. Ha szépen, nyugodtan megrendelnék a tan- Mi izgatja a világot ? Zeppelin a Föld körül! Mi történik Palesztinában? Megegyezik-e Hága? Miről szól a legújabb Wallace-regény? Wallace új detektívregényei: ■■ Bones úr Londonban 41 -II hatalom könyve 1 pergő