Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-03 / 198. szám

6 széke lesz, a ju­lik­a minden szakmából egy kereskedő lépjen be ebbe az árubeszerzési szövetkezésbe. Körül­belül ötven kereskedő lenne tagja az áru­­beszerzési szövetkezésnek, de eddig csak tíz­­tizenkét kereskedő jelentette be részvételét azok közül, akik erre felhívást kaptak. A szö­vetkezésben résztvevő kereskedők közül Schnur Henrik az egész elgondolás és terv célját előttünk a következőkben ismertette: — Az egész ügyet felfújták, amikor arról be­szélnek, hogy itt bármilyen monopóliumról volna szó. Nézetünk szerint teljesen legális az, ha egyes szakmák keres­kedői kooperálnak abból a célból, hogy a fo­gyasztók egy rétege részére előnyös áruhite­leket biztosítsanak. Ez nem új dolog, mert hiszen az ABC és hasonló alakulatok szintén áruhitelezésen alapultak, olyan­formán, hogy a tisztviselők és egyéb alkalmazot­tak havi részletben egyes cikkeket készpénzáron kapnak meg. A tervezett szövetkezés semmiben sem tér el a már meglévő ilyen alakulatoktól, amelyek meglehetős szép számmal vannak a fő­városban. Ha a jelen esetben a szóban lévő keres­kedők ilyen szövetkezést hoznak létre, azzal semmiféle tisztességtelen versenyt azoknak nem okoznak, akik ebben nem vesznek részt. A fővárosi tisztviselők közül senkit sem kénysze­rítünk arra, hogy nálunk vásároljanak. Mindenki ott vásárol, ahol akar, de ha úgy találja, hogy en­nél a létesítendő szövetkezetnél előnyös hitel­feltételek mellett fedezheti szükségleteit, úgy ebben semmiféle kivetni való nincs. Vértes Emil nyilatkozata Beszéltünk Vértes Emillel, a Fővárosi Ke­reskedők Egyesületének egyik elnökével, aki viszont ezeket mondotta: " A kereskedelem összességének, illetve a kereskedelmi érdekképviseleteknek régtől fogva hangoztatott álláspontja az, hogy nem lehet néhány cégnek az összesség rovására ilyen kedvezményt nyújtani. Legalább is nem szimpatikus ez a dolog, bármennyire is arról van szó, hogy néhány legális kereskedő a leg­­tiszteségese­bb üzleti alapon is társul ilyenfajta áruhitelezésre. Téves lenne azonban az ABC-t, vagy más ilyen alakulatot összehasonlítani a szó­ban lévő szövetkezéssel, mert hiszen az előbbi alakulatoknál a fizetést senki sem garantálja és egy vállalat sem vál­lalkozik az alkalmazottaktól a részletek in­­kasszálására. Egyáltalában hangsúlyozom, mi mindig küzdünk az ellen, hogy egy kis cso­portnak megkülönböztetett előnyt nyújtsanak a kereskedelem összességének rovására. Ita már segíteni akarnak a tisztviselőkön, adjanak nekik készpénzelőlegeket, hogy azok ott vásároljanak, ahol akarnak és amennyit akarnak. Egyébként is a kereske­delmi érdekképviseletek ezzel a kérdéssel már a közeljövőben foglalkozni óhajtanak. Megkezdődött a romániai puccsisták hadbírósági tárgyalása Bukarest, szeptember 2. (Bécsi Távirati Iroda.) A második hadtest hadbírósága előtt ma kezdődött meg a főtárgyalás a múltkoriban leleplezett összeesküvők ügyében, amelynek részben fascista, részben pedig karlista célokat tulajdonítottak. A főtárgyalás megnyílása után az elnök kérte a vádlottakat, hogy tar­tózkodjanak mindennemű politikai támadás­tól. A védelem kifogásolta a bíróság összetéte­lét, utalva arra, hogy a bírák sorában a vád­lottaknál kisebbrangú tisztek is vannak. Az elnök ezt a kifogást elutasította, hivatkozással arra, hogy a vádlottak nyugalomban, illetve tartalékállományban vannak és így nem tekint­­hetők többé katonai személyeknek. Mentőtanukként a védelem listáján többek között a következők szerepelnek: Mária öz­vegy királyné, Miklós régensherceg, a régens­­ség többi tagjai, a miniszterelnök, a kormány valamennyi tagja, valamennyi pártvezér, az összes felekezetek fejei, nagyszámú udvar­hölgy és tábornok, a többi között Brosteanu tábornok, akinek nevét annak idején tévesen szintén összefüggésbe hozták az összeeskü­véssel. Mint ismeretes, az összeesküvők a pá­lyaudvar, a posta és a minisztériumok meg­szállásával magukhoz akarták ragadni a ha­talmat és ki akarták kiáltani a diktatúrát. Hogy az összeesküvők Károly extrónörököst vissza akarták-e segíteni a trónra, eddig nem volt megállapítható. Az extrónörökös annak idején bukaresti ügyvédjéhez intézett levél­ben tagadott mindennemű összeköttetést az összeesküvőkkel. ÚJSÁG KEDD, 1929 SZEPTEMBER 3 Robbanást okozott a szeptemberi kánikula Téglaeső zú­du­lt a járdára Bécs, szeptember 2. A város középpontjá­nak egyik legélénkebb forgalmú utcájában ma délben felrobbant egy kémény, aminek követ­keztében valóságos téglaeső zúdult a járdára. A ház teteje és egyik lakása is nagyon meg­rongálódott. A robbanás oka az, hogy egy gáz­kályhából gáz ömlött a kéménycsőbe, de a te­tőre tűző forró napsütésben nem tudott elég gyorsan elillanni .Csodálatosképpen senki sem sebesült meg. ” Gyilkos gáz a csatornában A leeresztett tűzoltók egymás után ájultak el Bécs, szeptember 2. Két csatornatisztító ma hat méter mély csatornában dolgozott és eközben az ott ismeretlen okokból felgyülem­lett mérges gázoktól elvesztette eszméletét. A csatorna szélén észrevették a szerencsétlensé­get és kötélen leeresztettek egy munkást a mélységbe. Azonban ez is elájult és gyorsan fel kellett húzni. Tűzoltóságot hívtak, amely oxigénfejlesztő­ készülékkel próbált a csator­nába behatolni. Az első tűzoltó meg tudta menteni az egyik munkást, azonban ő maga elvesztette eszméletét és gyorsan fel kellett húzni a szabad levegőre. A következő tűzoltó­nak, amikor leeresztették a mélybe, a szűk gerendázat leszakította a oxigénfejlesztéjét és így ő is elájult. Ezután még egy tűzoltót eresz­tettek le a mélybe, aki csak azért tudta el­végezni munkáját, mert levegőt sajtoltak a kanálisba. Halálos veszedelemben mentette meg először a saját társát, azután a szeren­csétlenül járt másik munkást, ez azonban már hatott volt. 436 halott, 1035 sebesült Az automobil áldozatai másfél hónap alatt Párisban Páris, szeptember 2. A sajtó megdöbbenés­sel foglalkozik az egyik reggeli lapnak azzal a statisztikai adatával, amely szerint július 13-ától augusztus 31-éig az automobilbalese­tek áldozatainak száma 423 halott és 997 se­besült. Az Intransigeant ma este kiegészíti a statisztikát és megállapítja, hogy a halottak száma 43­5, a sebesülteké pedig 1035. Ez any­­nyit jelent, mondja a lap, mintha július 13-ika óta mindennap vasúti katasztrófa történt volna és mindegyik ilyen katasztrófának 9 halott és 22 sebesült lett volna az áldozata. Eltűnt Almássy Endre, a Nemzeti Színház művésze A Nemzeti nyugdíjintézetének pénztárnoka eltávozott lakásáról és azóta nem jelentkezett . Attól tartanak, hogy öngyilkosságot követett el A Nemzeti Színházban nagy izgalommal tárgyalják, hogy Almássy Endre színész, a Nemzeti Színház tagja, aki a színház nyugdíj­intézetének pénztárnoka, szombaton eltűnt és azóta nem adott életjelt.­­ Almássy Endre a művészvilágban jól ismert színész, a Rákóczi-úton lakott a feleségével. Szerette a társaságot és igen gyakran járt kü­lönböző kisebb klubokba, ahol mindenütt szí­vesen látott vendég volt. Szombaton éjszaka idegesen távozott el lakásáról és azóta senki sem tud róla. Vasár­nap este a Nemzeti Színház megnyitó előadá­sán játszania kellett volna az Ember tragédiá­jában, azonban nem jelentkezett a színháznál. Az igazgatóság kénytelen volt hirtelenében mással játszatni a szerepét. Miután Almássy még hétfőn sem került elő, a színháznál attól tartanak, hogy öngyilkosságot követett el. Hétfőn este a színház igazgatósága és a nyug­díjintézet vezetősége értekezletet tartott és miután Almássy eltűnése előtt a nyugdíjinté­zet ügyeit nem adta át senkinek, elhatározták, hogy a vizsgálatot megkezdik. Rejtélyes kettős gyilkosság a galaci országúton Két betörőt gyanúsítanak a gyilkossággal Bukarest, szeptember 2. A galaci ország­úton a járókelők két holttestet találtak, ame­lyeken késszúrások voltak. A nyomozás so­rán kiderült, hogy az egyik holttest egy ga­laci sofőré, a másik pedig egy fiatal fiú holt­teste, aki a sofőr mellett a kocsivezetést ta­nulta. Megállapították, hogy a sofőrt két ide­gen férfi felfogadta, hogy Tecuci városába vigye Gáláéból, útközben azonban a sofőrt és segédjét megölték, az autót tovább vezették, majd Tecuci határában kiugrottak a kocsiból, amely vezető nélkül egy fának ütődött és darabokra tört. A rendőrség feltevése szerint a gyilkosságot két betörő követte el, aki nem­régiben behatolt a nemzetközi hálókocsi tár­saság galaci irodájába, ahonnan többezer lejt ellopott. Azt hiszik, hogy a két betörő egér­­utat akart venni az autóval s a gyilkosságot azért követték el, hogy a sofőr és segédje el ne árulhassa őket. Rejtélyes rablótámadás a belügy­minisztérium házi pénztárában Maró folyadékkal leöntötték Csizmás Oktávián segédhivatali igaz­gatót és kifosztották a pénztárt A belügyminisztérium épületét hétfőn reg­gel hangos kiáltozás verte fel. A korai órák­ban a tisztviselők még csak szállingóztak a hivatalba. Közöttük volt Csizmás Oktávián segédhivatali igazgató, a belügyminisztérium rendőri osztályának pénztárnoka, aki, hogy havi számadásait elvégezze, korábban jött be a hivatalba. Reggel nyolc órakor Csizmás hozzálátott a munkához, amikor egyszerre két ember lépett be és aziránt érdeklőd­tek, hogy merre van a postahivatal. Amint Csizmás felállott a helyéről, hogy meg­mutassa merre van a posta, az emberek egyike maró folyadékkal végigöntötte. Csizmás eszraéleik­nül esett össze, amit a két ember arra használt fel, hogy a rendőri osztály kézipénztárát ki­rabolja. Néhány perc múlva az igazgató magához tért, segítségért kiabált,­­ha akkor a támadóknak már csak hűlt helye maradt. Csizmás Oktávián már hosszú évek óta áll a belügyminisztérium szolgálatban. Puri­tánul élt, szűkös fizetéséből. Nős és két na­gyobb gyermeke van, akiket 272 pengős fizeté­séből tartott el. A belügyminisztériumban a rendőrségi. FIUINTERNÁTUS „ . . bármilyen iskolát látogató be Prospektus bentlakó tanulók részére i , , Budapest. V., Csanády­ utca 19 db­ iskolaév! Telefon : 904-31 1037 csendőrségi és folyamőrségi osztályoknak meg volt a külön kézipénztára, ötezer pengő van rendszerint a pénztárban és a hónap utolsó napján a megmaradt pénzt mindig újból ki­­­egészítették ötezer pengőre, így volt szombaton is, amikor Csizmás pénztárát ötezer pengőre egészítette ki. Ezenkívül nála maradt boríté­kokban azoknak a tisztviselőknek havi fize­tése is, akik szabadságon vannak, összesen mintegy nyolcezer pengő volt a pénztárban. Csizmás segédhivatali igazgató, mint kihall­gatása során elmondotta, éppen tintát töl­tött a töltőtollába, amikor egy jól öltözött, 40—45 év körüli és egy 35 év körüli férfi be­lépett. Megállapították, hogy Csizmás igazgatói paprikás ételoldattal öntötték le. A rendőri bizottság kihallgatta a helyszínen Csizmást, azután átkutatták az egész épületet, azonban a rablókat sehol sem tudták megtalálni. Kü­lönös, hogy a portás nem látta a minisztérium épületébe betérő idegeneket, sem a folyosón nem látta őket senki. Ebből arra következ­tetnek, hogy a rablók valamelyik mellékkapun juthattak az épületbe, vagy esetleg még szom­baton vagy vasárnap surrantak be. Annyi bizonyos, hogy a helyszíni viszo­nyokkal alaposan ismerősek voltak. A belügyminisztérium épületében a déli órákig tartott a nyomozás és vizsgálat. Rögtön rovancsoltak és megállapították, hogy a rablók mintegy ötezer pengőt vittek el. Csak a száz-, ötven- és húszpengősöket vitték el. .A borítékban levő fizetéseket és a kisebb bank­jegyeket otthagyták. Ugyancsak érintetlen maradt az aprópénz is. A rovancsolás után megkérték Csizmás segédhivatali igazgatót, hogy menjen be a fő­kapitányságra a további kihallgatások céljából. A rendőrségen Szrubián rendőrtanácsos vett fel jegyzőkönyvet Csizmás vallomásáról. Meg­mutatták az igazgatónak a notórius bűnösök albumát, de támadóit egyik fényképben sem ismerte fel. A jegyzőkönyvben Csizmás meg­ismételte ismét ugyanazt a vallomást, amelyet már a déli órákban tett. A délutáni kihallgatás során már valamivel pontosabb személy­leírást is tudott adni és ennek alapján folytatják a nyomozást. A két támadó személyleírása: •Az egyik körülbelül 170 centiméter magas, erős, zömök testalkatú. 40—45 év körüli, jobb iparos külsejű férfi, aki erős hangon beszélt, orra kissé széles, arca telt, kerek, barna haját oldalt választva hordja, bajusza fekete, nyí­rott, borotvált állu. Sötétszürke zakóruhát, ke­mény duplagallért, fekete félcipőt viselt. A másik 30—32 év körüli, ugyancsak iparos külsejű, szikár termetű férfi, akinek magassága 174—175 centiméter, haja barna, rövid, borotvált bajuszú és állu. Világosszürkű öltönyt, kemény gallért és fekete cipőt hor­dott. Az esti­­órákban fejeződött be Csizmás Oktavián kihallgatása, aki ezután hazatért a családjához, hogy a borzalmas nap izgalmait kipihenje. A rendőrség nagy apparátussal folytatja a nyomozást és bizonyosra veszik, hogy sike­rülni fog a rejtélyes rablótámadásra világos­ságot deríteni. A Dreher Antal Serfőzde Rt igazgató­sága, felügyelőbizottsága és tisztviselőkara mély fájdalommal jelenti, hogy a válla­latnak éveken át igazgatósági tagja és műszaki igazgatója, M­e­rrisyes úr 1929 szeptember 1-én elhunyt. A megboldogult páratlan szaktudását és fáradhatatlan tetterejét teljes oda­adással vállalatunknak szentelte. Törhe­tetlen munkaszeretetével midnyájunknak követendő példát mutatott; jellemének tisztaságával, valamint munkatársaival való együttérzésével mindnyájunk szere­­tetét és becsülését biztosította magának. Földi maradványai 1929 szeptember 3-án délután 5 órakor a kerepesi úti te­metőben a római katolikus egyház szer­tartásai szerint helyeztetnek örök nyuga­lomra. Budapest, 1929 szeptember hó 2-án. Emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni!

Next