Ujság, 1930. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

SZOMBAT, 1930 FEBRUÁR 1 ÚJSÁG Tisztázódik a helyzet Spanyolországban Megkezdték a feloszlatott pártok újjászervezését — Nagy politikai és katonai amnesztia készül — Szeptemberben vagy októberben ül össze az alkotmányos parlament Madrid, január 31. (Az Újság tudósító­já­nak jelentése.) Spanyolországban a helyzet tisztázódott. Az ország minden részében nyu­galom van és a nemzet nagy örömét nem ho­­mályosítja el semmiféle erőszak és zavargás. Visszajött az elűzött szabadság, magához tér a megdermedt közélet s a politikai elítéltek bör­tönének ajtaja megnyílik. A madridi lapok egyelőre még a legnagyobb tartózkodással ír­nak az új kormányról, annál is inkább, mint­hogy a sajtócenzúra még mindig érvényben van. Politikai körökben szintén várakozó állás­pontra helyezkednek, mondván, hogy a kor­mányt majd tettei után ítélik meg. Túlságos lelkesedéssel természetesen senki sem fogadja Berenguer kormányát, miután a tábornok mi­niszterei a politikában egészen új emberek és még csak azt sem lhet tudni róluk, tula­jdon­képpen milyen politikai irányt képviselnek. Annyi mindenesetre tény, hogy Berenguer kor­mányát egész Spanyolország a kisebb rossznak tekinti, ha össze kell hasonlítani Primo de Ri­­vera uralmával. Különben általános a véle­mény, hogy az új kormány csak átmeneti jellegű. Az új kormány a következő félhivatalos jegyzéket juttatta a sajtóhoz: A kormány este öt órakor a király elnök­lete alatt összeült. A miniszterek a hagyomá­nyos forma szerint letették hivatali esküjüket. Ezután minisztertanács volt, amelyen a ki­rály elnökölt. Bérenguer miniszterelnök be­számolt a kormány alakítására irányuló fára­dozásairól és rámutatott arra, hogy a körül­mények rendkívül megkönnyítették feladatát és így a leggyorsabban tudta összeállítani kor­mányát A miniszterelnök ezután nagy vona­lakban vázolta a kabinet feladatait. A spanyol kormány mindent meg fog tenni a közvéle­mény megnyugtatására és az adminisztráció javítására és mindent meg fog tenni annak az érdekében, hogy a mindenki által hőn óhaj­tott alkotmányos rendszer a normális kere­tekben ismét helyreálljon. Az új miniszterelnök ma több rendeletet terjesztett aláírás végett a király elé. Az egyik rendelet felszólítja a diákságot, hogy szün­tesse be a sztrájkot. Suerta, a diákegyesületek száműzött vezére visszatérhet Spanyolor­szágba. Nagy politikai és katonai amnesztia is készül. A legközelebbi minisztertanácsot szombaton tartják. Alhucemas hercege, Spanyolország utolsó alkotmányos miniszterelnöke, akitől Primo de Rivera az 1923. évi államcsíny után át­vette a hatalmat, nagy megelégedéssel nyilat­kozott a fejleményekről. Berenguer kor­mánya az első lépés a normális alkotmányos kormányforma visszaállítása felé A madridi politikai körökben nagy az élénkség. A pártvezérek megkezdték a fel­oszlatott pártok újjászervezését. Az új válasz­tásokat júniusra várják. Az alkotmányos parlament szeptemberben, vagy októberben ül össze. Berenguer tábornok az ABC tudósítója előtt kijelentette, hogy a külügyminiszteri tárcát rövidesen vissza fogják állítani. E tárca a spanyol miniszteri tárcák közül a legrégibb és a legfényesebb múltra tekinthet vissza. A lap úgy véli, hogy Alba herceg lesz az új külügyminiszter és ez esetben a közoktatás­ügyi tárcát egy magas egyetemi személyiség­nek fogja átadni. Különös éjszaka írta Farkass Jenő A kávéháziján kezdődött, összeverődtünk valahogy a régi kompániából néhányan. Ott volt Réz Elemér, az objektív líra úttörője, Dac Elek a jogkimérőből, Szabó Jani, a félbe­maradt mérnök (egy kis földje van a Kunság­ban és öröklött terheltsége), Csura Bori, a festőnő, Margit, a tájékozatlan, no meg jó­magam. Rövid tanácskozás után megindultunk a kiskocsma felé. Útközben egy magányos em­berrel találkoztunk. Réz Elemér karonfogta. — Gyere velünk, Boroszlay István! Ez az ember szobrász. Réz alig győzte dicsérni a munkáit, most jött meg Spanyolországból, ahol vagyont ke­reshetett volna, ha nem annyira gerinces. Összeveszett a mecénásával és hazajött nyo­morogni. Még egy-két cimborával találkoztunk, mig a kiskocsmába nem jutottunk. Régen nem voltam együtt velük s igy a kadar kötelékbontó hangulatában úgy tűntek fel mind, mintha egy nagy, jól megszervezett bolondokháza beltagjai volnának. Természe­tes, hogy­ rögeszméje mindnek volt. Réz nem ismert magánál nagyobb tehetséget, dehát nem érdemes ezeknek a tulkoknak dolgozni. Egyetlen könyvét (csakugyan érdekes dolgok voltak benne) úgy írta, hogy Dac Elek két hétig rázárta az ajtót a három lépés hosszú, két lépés széles hónapos szobában, csak ke­nyeret, szalonnát és vizet adott be neki néha­napján, míg a kötet el nem készült. Amikor a kefelevonatot is kijavították, egy este el­itták a honoráriumot. A különböző főúri hite­lezők, akiknél Réz a feketéket, barackokat és hasonló fogásokat hónapszámra felíratta, nem láttak ebből a honoráriumból egy garast se. — Hogyne — mondta Réz Elemér —, egy­szer van a zsebemben pár garas, azt is adós­ságra fizessem? Hadd legyek egyszer én is ká­vé. Természetesen ott mulatták el, ahol még adóssága nem volt. Ilyen hálátlan az adósfaj­ta Dac a jogkimérőből Urai anarchista volt, aki ha csak tehette, valami turpisságot csem­pészett a bírósági jegyzőkönyvekbe. Csupa te­hetség, tetőtől talpig. De soha komplett munkát senki nem látott tőle, az exaltált sze­relmek, a kétkedés gátlásai, a neuraszténiás önmarcangolások elviselhetetlenné tették, ha nem ivott. Szabó Jani is csak jogcímeket ke­resett az élethez, de mindig elfelejtette a jog­címét. Ilyenkor búskomor lett és bolyongva kereste az elkallódott házszámot. Margit elbá­mészkodott, ha felriasztották, pár szót dado­gott. Például azt kérdezték tőle: nem vagy álmos? Erre elmosolyodva felelte:­­ köszö­nöm, én már délben úgy jóllaktam, hogy no... Ült egy öreg medve is a kiskocsmában. Könyvkiadó és bikatenyésztő. Vastag tarját feltáncolva, ferde szájjal morogta elé iroda­lom, művészet és efélék oktalanságát. Feles­leges, felesleges, mondotta néhányszor, aztán előleget adott Réznek­ egy újabb könyvre. Akaratgyenge és perverz ember, akinek min­dig mást kellett tennie, mint amit szeretett volna. Szivart gyúrt cigarettadohányból, bo­rospohárban itta a feketét és teáscsészében a bort. Egyébként sokat tartott a családjára, amely még Szvatopluk trónállói között is sze­repet játszott. Mégis minden este kócos seho­­naiakkal várta be a virradatot. Az egyetlen rendes ember, sőt az egyetlen normális az egész társaságban, ez a Borosz­lay István volt Úgy öltözött, mint egy cég­jegyző. Keveset, óvatosan beszélt, egy kissé mintha zsenirozta volna az a sok bolondházi ember. Meg is barátkoztam vele hamarosan, úgyhogy, amikor a kocsmából a mély pin­cébe mentünk, együtt néztük végig egy autó égését. A többiek körülugrálták a ködös kis utcában a lángoló bricskát, valóságos indián haditáncot lejtettek. Barátom józan szemmel nézte. — Vájjon miért nem oltották el? — kérdezte. Ez senkinek eszébe nem jutott. — Bizonyosan ócska volt s jól bebiztosították —­­adta meg a választ ugyancsak ő. Hiszem, hogy fején találta a szeget. A sofőr kinézett a kis­kocsmából, látta, hogy még el lehetne oltani, visszament és tovább ivott. Félóra múlva tele­fonált segítségért. Jó bort ittunk és vastag kolbászt ettünk hozzá. Meghallgattuk az öreg kocsmáros üté­seit Krúdyról, no meg a régi írókról és más bolondokról, akik erre látogattak hajdanában. Valami rituális rétesfélével is megetetett, ami­kor Margit sikoltozva rohant be az ajtón, némiképpen rendetlen öltözékben, Szabó Jani a fogait csikorgatta, de jött ő is mögötte. — Ilyen nagy, ilyen nagy — mutatta Mar­git, mintha egy nagy csodakolbászt mutatna. Eszembe jutott a kolbász, amelyik az orrára nőt a bácsinak a mesében. Letette a kolbászt. Szabó Jani belekanyarított és tele szájjal mondta —, patkányok grasszálnak odakinn, Berger bácsi... Továbbmentünk s az Irányi Dániel­ utca elején nekiálltunk a hatalmas üvegablaknak. Leszedtük az A-t és az X-et a Metax piros fabetűiből. Karunkra fűzve a kezdet és vég­e szimbólumait, tovább haladtunk katonák és lebujok felé. Háromkor reggel valahogy úgy alakult a dolog, hogy Réz hozzám fordult. — Te hallgass ide. — Hallgatok. — Boroszlay, de Boroszló és Nemesvidék István, a kiváló faszobrász ma este hontalan. Nem magyarázhatom, miért, de így van — itt Réz jelentőségteljesen hunyorított. Gon­doltam, átengedte udvariasságból valakinek a lakását. Dac úgyis mindig arról regélt, hogy milyen rettenetes dolog, ha Szabó Janira rá­jön az őrület, olyankor imádja a női nemet és ő, már mint Dac dr. jogkimérési gyakor­nok, egész éjjel a kapu előtt sétálhat a nyolc­fokos fagyban. Mert hát vagy van kollegiali­tás vagy nincs. Vagy van szolidaritás stb ... Szóval értettem a szóból s felajánlottam, hogy töltse az éjszaka hátralevő óráit nemes bará­tom az én ágyamban, én majd a divánon al­szom. Ezt csak Réznek mondottam s amikor elbúcsúztunk, Boroszlay szó nélkül velem jött. Spanyolországról beszélt, észre sem vet­te, hogy ketten maradtunk, mentünk, men­tünk, én olykor kérdeztem, ő felelt, míg haza nem értünk. Minden különösebb észrevétel nélkül fel­mentünk a lépcsőn. A szobámban megnézte a könyveimet Beszélgettünk még vetkőzés közben. Sietve megvetettem az ágyat, háló­inget adtam neki és lefeküdtünk Röviden jó éjt kivánt, fáradt s jól fog aludni. Pár pilla­nat múlva jóízűen horkolt. De ez a horkolás diszkrét volt s egyáltalán nem kellemetlen. Arra jó, hogy az ember érezze, nincsen egyedül, viszont el lehetett mellette gondolkodni. Elűzte a magány nyo­masztó csendjét, de nem zavart. Lám, végre egy rendes, normális úri­ember e között a sok bolond bohém, kócos hóbortzsák között. Pedig művész is a javából. Azt mondják, egyik faszobrát a Prado vette meg. Lám. Nem mindenkivel alszom szívesen egy fe­dél alatt. Sőt, egy szobában. Igaz, sok kóbor­lásomban aludtam én már tizedmagammal is egy kuckóban. No meg a börtönben miféle népség gyűlt össze. A legrosszabb csőcselék. De négy fal között nem jó, ha az ember nem tudja, kivel alszik Felhúzom az órámat Négy óra. Leteszem az asztalra. Még nem világosodik. Majd csak úgy hat óra felé. Van idő. Leeresztem a rolót. Nem tudok aludni. Keveset ittam, vagy, sokat Persze, az az átkozott feketekávé. Uláskor vigyáznom kell. Nem vagyok már gyerek. Lám, ez a Boroszlay de Boroszló milyen pompásan alszik. Csak úgy ordít eb­ből az egészség. Gondolom, reggeltől estig dolgozik, akkor aztán egy kissé elmegy, hogy kiluftolja magát s van célja az életének, nincsenek rögeszméi, egyszóval olyan ember, amilyennek nekünk lennünk kellene, ha va­lamit el akarnánk érni, de mi csak élünk cél­talanul, vadul bele a világba, egyszer túl­­józanon, máskor túl mámorosan. Mindegyik­ rossz, a legjobb a középút. Eszembe jutott Dac Elek, amint egész éjjel sétál a hidegben, mert Szabó Jani hölgyeket fogad a kétméteres szobában. Hát nem bolon­dok az emberek? Várjon az én hálótársam­ nős? Talán Barcelonában, vagy Valladolidban hagyta a feleségét. Ó a Grecott! Hogy tudott ez beszélni az agg Theotocopuli műveiről. Szo­borban ő is azt akarta, amit a nagy félreismert festékkel próbálgatott. Mozgást, szenvedélyt, egyéniséget, fanyarságot. Végre csakugyan virrad. Még látom a háló­­társam nadrágtartóját. Halványlila anyag, erős, drága jószág. Aludni. Aludni! Reggel fel kell kelnem. Ő nem ismeri ki magát, hol mosdjék és a többi. Reggel rémülten felugrom. Megnézem az órát. Tizenegy. Az ágyam üres. Ez a tapinta­tos ember elment szó nélkül. Nem keltett fel. Sietős dolga lehetett. Érdekes, hogy ezt a talán legszimpatiku­sabb, kissé szomorú, de nyugodt és világlátott barátomat soha többé nem láttam. Két héttel később olvastam, hogy az angyalföldi téboly­dában a nadrágtartójával felakasztotta magát. További érdeklődésemre megtudtam, hogy az egyébként csakugyan tehetséges szobrász már egy esztendeje közveszélyes őrült volt, aki röviddel tragikus vége előtt megfoghatatlan módon eltűnt az őrizetből. Négy napi szabad­ság után, az Oktogon kellős közepén fogták el. A zöld és piros lámpa alatt állt a rendőr mel­lett és kitárta karját. Nem arra fordította a­ karját, mint kellett volna. Igazoltatták. Ki­­derült, hogy négy napja keresik mindenütt. Tizenkét napra rá vége volt. Azóta is a fejemet rázom, ha rágondolok. Nem „tick“, nem is idegesség ez. Csak látom. Leszakadt a híd, mélységbe zuhant a vonat A gibraltári gyorsvonat szerencsétlensége Páris, január 31. Gibraltárból jelentik. A Madridból Algeciras felé indított gyorsvonat tegnap a Gibraltártól nyugatra levő Los Bar­rios pályaudvara közelében szerencsétlenül járt. Amikor a gyorsvonat egy hídon haladt át, a híd eddig még ki nem derített okból le­szakadt s a vonat a mélységbe zuhant. Sze­rencsére az utasok többsége már a megelőző állomásokon kiszállott. Ma reggelig három halottat és 11 súlyos sebesültet húztak elő a szétroncsolt vagonok alól. PALÁSTHY IRÉN AFFÉRJA A VÁROSI SZÍNHÁZBA A művésznő nevét és címét feljegyezték túlságosan mély dekoltázsa miatt Az ügyben folyik a vizsgálat A Városi Színház tegnapi premierje után kí­nos incidens történt az első emeleti folyosón, az ügyeletes rendőrtiszti szobában. Az ügyeletes rendőrtisztviselő igazolásra szólította fel Palásthy Irént, az ismert színművésznőt, Hans Bartsch amerikai színpadi kiadó feleségét. Az igazoltatás azért történt, mert az ügyeletes rendőrtisztviselő­nek többen panaszt tettek, hogy a színésznő ru­hája annyira dekoltált, hogy ez sérti a jóizlést. Palásthy Irén a Városi Színház premierjén egy ezüst-lamé estélyi ruhát viselt. A szemtanuk szerint az egyébként gyönyörű szép ruhát a vál- lakon keresztül egy vékony ezüstszalag tartotta és a ruha dekoltázsa olyan mély, amilyen eddig sem Budapesten, sem Magyarországon divatban nem volt. Marinovics Marcel dr. rendőrfogalmazó volt éppen ügyeletes a színházban. Az első felvonás után egy úr lépett a rendőrtisztviselőhöz és fel­hívta figyelmét a túlságosan dekoltált ruhára, amely szerinte olyan mély kivágású, hogy már szeméremsértőnek találja. Ekkor azonban már csengettek az előadás megkezdésére és a rendőr­fogalmazó, nehogy feltűnést keltsen, vagy az előadást megzavarja, semmit sem tett A máso­dik felvonás utáni szünetben Marinovics rendőr­­fogalmazó Kiss István dr. rendőrfőtanácsossal be­szélgetett, aki ugyancsak hivatalból volt a szín­házba kirendelve. Mindkét rendőrtisztviselőnek feltűnt, hogy az előcsarnokban egy helyen egész csoportosulás támadt valaki körül. Közelebb mentek s ekkor látták, hogy a közönség az imént kifogásolt ezüstruhás hölgyet bámulja s fültanui voltak, hogy egyesek felháborodott megjegyzése­ket tesznek a merész kivágásu ruhára. A főtanácsos és a rendőrfogalmazó, kiknek fogalmuk sem volt, hogy ki az illető hölgy, meg­állapodtak abban, hogy miután a hölgy két fel­vonást már úgyis végignézett s igy a beavatko­zásnak nem volna értelme, az előadás befejezése után igazoltatni fogják, megteszik a jelentést, hogy az illetékes rendőrbíróság állapítsa meg, vájjon a mélykivágású ruha szeméremsértő-e. Az előadás után, amikor a közönség nagy­­része már távozott és a színmű­vésznő, valamint a társaságában lévő hölgyek és urak felvették kabátjaikat, egy detektív lépett hozzá és fel­kérte, hogy szíveskedjék az ügyeletes rendőrtiszt­­viselői szobába fáradni. — A kutyaügy miatt? — kérdezte Palásthy Irén. — Nem tudom. A fogalmazó úr kéreti a nagy­ságos asszonyt. A művésznő meglátta a foyorban tartózkodó rendőrfogalmazót, odasietett hozzá s újból azt kérdezte, várjon a kutyaügyben keresi-e. — Nem, nagyságos asszonyom! — válaszolta Marinovics dr. fogalmazó. — Egy másik ügyben kérem, hogy egy percre legyen kegyes az ügye­letes szobába fáradni. — Merre van az? — Majd a detektiv előre megy s méltóztassére utána menni Kiss rendőrfőtanácsos már előzőleg felment az ügyeletes szobába, ahol felvette kabátját és távozni akart, amikor Palásthy Irén az első­emeleti előcsarnokba ért. Ekkor gyülekeztek itt a rendőrök, akik a színházban szolgálatot telje­sítettek, hogy jelentést tegyenek az ügyeletes tisztnek arról, hogy az előadás alatt semmi baj 3 BRUDSZKY február elsejétől kezdve visszaszerződött régi sikereinek színhelyére NEWYORK A teadélutánokon is játszik.

Next