Ujság, 1930. július (6. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-09 / 153. szám

6 sokan el is mentek külföldre, vagyunk ele­gen, akik tudunk dolgozni és szívesen dol­gozunk. Hazamennék, hogy személyesen harcoljak, de, szégyellem bevallani, nincs útiköltségre pénzem ... Hogy is lenne, amikor a napi kenyérre valót is úgy kell összekoldulnom... És Garas Márton ebben az időben már­­ éhezett Berlinben. Itt v ott ha találkozott vala­melyik ismerősével, ezektől kapott apróbb összegeket, amelyek azonban igazán csak ke­nyérre voltak elegendők. Hébe-korba kisegítő munkához is jutott berlini filmgyárakban, ő, aki azelőtt egy egész filmstúdió dirigense volt, nagy színészeit dolgoztak a keze alatt, százakat juttatott keresethez, boldog volt, ha­t tizedrangú munkát kapott valamelyik ké­szülő fim körül. Egyetlen ruháját nyúzta évek óta, teljeseen lesoványodott, az idegei a szörnyű nyomorúság közepette szétroncso­­lódtak, nem volt rendes lakása, minden nap máshol hajtatta le nyugtalan álomra a fejét és voltak napok, amikor semmit sem evett. Mi van a magyar filmmel? A magyar film ügye pedig mély álomban aludt tovább. Megcsinálták a Filmipari Ala­pot, amelytől az első időben rengeteget vár­tak azok, akik életüket a magyar filmmel je­gyezték el s akik Garas Márton módjára ver­gődtek és nyomorogtak. A magyar filmügyek intézői ugyan nem voltak tétlenek: a film­cenzúra elnöke például másodmagával ki­ment Hollywoodba tanulmányútra, ismételt tanulmányútokat tettek a külföldön a Film­ipari Alap vezetői is, amikor például a Naf­táim című filmet csinálták s kiderült, hogy ennek a háta mögött egy szovjet­ pénzérde­­keltség, a Sklarz-csoport áll, valóságos tour­­retour utazásokat rendeztek Budapest és Ber­lin között, sőt most is, amikor a Hunnia­­filmgyár végre-valahára elhatározta azt, amit már hónapok előtt meg kellett volna csinál­nia, hogy­­ hangosfelvevő gépet vesz, eb­ben az ügyben a Filmipari Alap három ki­küldöttje tanyázik Berlinben. Három embert kell kiutaztatni Berlinbe, hogy egy gépet megvegyenek! Amikor az ember ezekre az utazásokra gondol, önkéntelenül is eszébe ötlik annak a beadványnak sorsa, amelyet a magyar film­gyártás nyomorgó munkásai intéztek a Film­ipari Alaphoz. Az évek óta munka nélkül levő rendezők, operatőrök, szcenikusok azt kérték a Filmipari Alaptól, hogy rettenetes helyzetükre való tekintettel a magyar film­szakma részéről a Filmipari Alap számlá­jára évek óta befizetett összegből adjanak ré­szükre egy kis segélyt. A kérést elutasították, ridegen kimondták: — Nem! Pedig hány — a magyar filmért sokat dol­gozott — emberen lehetett volna segíteni egy­két ilyen utazás költségéből... Garas Márton már meghalt, de Garas Már­tonok még vannak és­­ nyomorognak a magyar filmszakmában ... „Pesten akarok meghalni“ Garas Márton állapota az utóbbi időben még katasztrofálisabbá fordult Berlinben. Ha a nyomornak van fokozása, akkor ezt al­kalmazni lehet Garas Márton életére. Példát­lan nyomorúságban, iszonyú szenvedések és nélkülözések között vonszolta az életét, el tudta azt is, hogy nem bírja sokáig és ekkor már csak egy vágya volt,­ha ismerőseivel ta­lálkozott, csak ennyit mondott: — Pesten akarok meghalni! A nyomorúságban tengődő szerencsétlen­nek is akadt néhány jó embere, akik az ér­dekében levelet írtak a pesti izraelita hitköz­ségnek, leírták, milyen­­szörnyű nyomorúság­ban él Garas Márton, milyen súlyos beteg és közölték a kívánságát is: szeretne hazajutni Pestre... Pesten szeretne­­ meghalni... Az izraelita hitközség intézkedett, hogy Garas Mártont hazahozzák és június végén egy harmadik osztályú kocsiban megérke­zett Budapestre egy csontig lesoványodott, borostás arcú, réveteg tekintetű, apatikusan önmagába mélyedő, szerencsétlen sorsú em­ber, a egykori friss ambíciótól lelkes, ter­vektől fűtött, nagykoncepciója Garas Már­tonnak szomorú árnyéka, hazug mása ... Négy nappal később A pályaudvarról egyenesen a Zsidókórházba került, amelynek sebészeti osztályán Hirsch­­feld István dr. és Venetianer Piroska dr. vet­ték ápolás alá. Szörnyű állapotban volt, csupa seb, csupa kiütés a teste, annyira legyöngült volt, hogy beszélni sem tudott, heves láz kí­nozta, félrebeszélt, rohamai voltak, szenve­dett, nagyon szenvedett. A sebészetről átvitték az idegosztályba, hogy itt állapítsák meg, tu­lajdonképpen mi a baja. Itt látogatta meg a felesége, aki nemcsak házastársa volt, hanem a nyomorban is szerencsétlen osztályosa és a négy gyermek, akik Pesten maradtak s itt harcoltak és harcolnak most is a nyomor­ral... Négy napig feküdt Garas Márton az ideg­osztályon és a negyedig nap teljesedett a vá­gya, teljesedett, amiért Pestre jött, meghalt... íme, egy filmtörténet, amely kivételesen neon happy enddel végződik... Pánczél Lajos. ÚJSÁG VALAMI HIBA VAN Irta VULPES A SZÁMÍTÁSBAN Irta VULPES Jön be a szobába reggel korán a Boris, aki szakácsáé és szobalány egy személyben és pénzt kér. Boris minden reggel pénzt kér. Megy a csarnokba bevásárolni. — Tésztának barackosgombócot főzök, hozok barackot is — mondja a Boris. — Hozok barackot is, sárgát. — Nem kell barack. Nagyon drága. — Ma olcsóbb lesz. — Honnan tudja azt előre? — Mert az éjjel szélvihar volt. Az leverte a barackot. Amikor vendéglőben voltam szol­gálatban, ott is minden vihar után szilvás­gombócot főztem, vagy almásrétest sütöttem. Szóval nekem ma délben barackosgombó­cot kellett ennem, mivel az éjszaka vihar volt. És mivel tegnapelőtt is egy kis balettás vihar dúlt a képviselőházban, ma reggel fáj­dalmasan néztem a cigarettámra, amelyre reggeli után rágyújtottam. Az is megválto­zott szegény a vihar után. A megszokott Sztambulból a kissé soványabb Memphis lett. Az egyik vihar olcsóbbit, a másik drágít. Mivel hogy minden számítás dolga a vilá­gon. A levert gyümölcsöt el kell adni és min­den áron. És mivel sokat kell eladni és gyor­san, nehogy elromoljon, tehát olcsón kell adni. Ez a gyümölcs-matematika. A bolettának is megvan a maga számve­tése. A boletta pénzbe kerül, nagyon sok pénzbe, ötven- vagy hatvanmillió pengőbe, vagy még többe. (Mindig inkább többe, mint kevesebbe.) És ennek a pénznek, azonfelül, hogy sok, még egy hibája van. Az, hogy nincs még. Most tehát következik a baletta mate­matikája. Elő kell teremteni ötven, vagy még több milliókat. Ide a plajbászt, számítsunk, mondja az állam. Emelem a kávé vámját. A duplájára. Kitesz vagy hat-hétmillió pluszt. Ez nem elég. Emelem a tea vámját is. A duplájára. Ez is lesz vagy öt-hatmillió. Még mindig nem elég. Emelem a csokoládé árát. Ötmillió. Még mindig kevés. Menjünk tovább. Emelem a dohány árát. Jó borsosan. És ha ez se elég? Majd meglátjuk, akkor jön a bé­lyeg, a levélportó — ne fájjon senkinek a feje —, majd csak találok én emelni valót egyebet is. Mire kell, együtt lesz az ötven­­hatvanmillió pengő. Tiszta sor. Csakhogy én attól tartok, hogy valami hiba van a számításban. Ez megtörténik néha a matematikában. Még a belügyi építési számlák körül is megtörtént. Sőt én már lát­tam olyan főpincéri számlát is, amibe va­lami hiba csúszott. Itt van például a kávédrágítás. Hát ki ga­rantálja, hogy a drága kávéból ugyanannyi fog fogyni, mint az olcsóbb kávéból? Hátha annyira megcsappan a fogyasztás, hogy egye­nesen ráfizetünk az emelésre? Hátha a ká­véval is úgy járunk, mint a drága lakások­kal? Amikor túldrágák, akkor üresen ma­radnak. A teára, a csokoládéra is szól ez. Sőt né­mileg a dohányra is. Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lesz ennek a dohánydrágításnak a következmé­nye. Mindjárt meglátjuk, hogy ez nem is va­lami nehéz dolog. Vannak emberek, tagadhatatlanul vannak, akik ügyet se vetnek rá. Annyira se érinti őket, mintha egy légy szállna az orrukra. Észre se veszik az egész manipulációt. Ed­dig se tudták, hogy mennyit költenek do­hányra, ezentúl se fogják tudni. Ezek azok az emberek, akik langusztát esznek, francia pezsgőt isznak, luxusautón járnak és Osten­­dében nyaralnak. Sajnos, nagyon kevesen vannak ökelméék és nem is nagyon jönnek számításba, mert többnyire Havanna-sziva­rokat szívnak. Az asszonyok (ma már ők is számottevő tényezők a dohányfogyasztás terén) szintén a könnyű vállukra veszik a dohányáruk eme­lését. Ők többnyire csak szívják a cigarettá­kat, de nem fizetik. Eddig se kérdezték, mibe kerül a cigaretta, ezentúl se fogják kérdezni. Vagy ha megtudják, hogy drágább lett, töb­bet fognak fogyasztani. A mai asszonyok­nak selyemharisnyából is több kell, mint a réginek kellett magakötötte pamutharis­nyából. Maradnak a százezrek, a dohányzó férfiak A dohányzás sokkal nagyobb szenvedély és a magyar trafik sokkal jobb, semhogy egy­kettőre le lehetne róla mondani. Igen ám, de azzal, hogy a trafik emeli a dohány árát, nekem mégse lesz több pénzem trafikra. Pénzügyi téren van egy bizonyos pont, ami­kor minden ember azt mondja, hogy nem megy tovább. Hát mit fognak csinálni a milliók? Itt két csoportra kell osztanom az embe­riséget. Vannak olyanok, akik a saját kedv­teléseik árát át tudják hárítani másokra és vannak olyanok, akik a maguk vállán cipe­lik az élet minden terhét. Ne törjék sokat a fejeket: aki a többiekre tudja tolni a maga terheit, az át is fogja tolni. Tehát lesz vala­melyes drágulás minden téren. Nekem nem­csak a kávét, teát, csokoládét, dohányt kell megfizetnem, amit magam fogyasztok el, de meg kell fizetnem az asszonyét, a gyerekekét, a szabóét, a suszterét, a kalaposét, a kofáét, a mészárosét, a hentesét, mindenkiét, aki tőlem függ és akitől én függök. Mit csináljak tehát én és velem együtt a többi sok százezer? Kevesebbet kell szívnom és olcsóbbat kell szívnom. Egy ideig kapálózom ellene kézzel­­lábbal, aztán beletörődöm. Úgy, mint min­den másba. És a végeredmény? A végerdemény az, hogy majd hiányozni fog a többlet a kávé­nál, a teánál, a dohánynál, a csokoládénál. A kútból se lehet több vizet kimeríteni, mint ami benne van. Amit emeltek a vámon, el­vesztik a réven. Valami hiba van a számításban. De az se lehetetlen, hogy az én számításom is hibás. Én jobb szeretném, ha a végén én volnék a szamár. A strandolás és ebéd időpontjának végét természetesen mindenki maga tetszése sze­rint állapíthatja meg azzal a megszorítással, hogy 3/06 órakor kezdjük meg az esztergomi látványosságok megtekintését. A Bazilika megtekintésére zárt sorokban van. mn­ünk fel és minden száz látogató után egy gyakorlott idegenvezető fog rendelkezésünkre állani. A közönségnek alkalma lesz gyönyör­ködni a híres primási kincstárban, az óriási orgonában; levezetjük olvasóinkat a kriptába, ahol az esztergomi érsekek alusszák örök álmukat. A költségek igen alacsonyan alakul­nak. A hajóutazás oda-vissza, a látványosságok megtekintése, a strandfürdő (kabin-, illetve szekrényhasználattal) mindössze 4 pengő felnőtteknek és 2 pengő gyermekek számára. Ez az összeg harmadrésze annak, amibe bárki számára az esztergomi utazás és meg­tekintés, valamint a strandfürdő kerül, ha önállóan indul el s nem az Újság hajóján. Olvasóink programmja, akik Esztergomot már ismerik és a strandfürdő helyett a dunai fürdést részesítik előnyben, természetesen másképpen alakul. Megérkezés után egyene­sen, 10 perces sétával a hajókikötőhöz közel­fekvő MOVE-sporttelepre vonulnak. Itt egy erdőség övezi a szigetet. A közönség részére a strandolás lehetőségét biztosítottuk úgy, mint az a szentendrei kirándulásunkon nagy­szerűen sikerült. Itt is mindenkinek módjá­ban áll a magával hozott ebédet elfogyasz­tani, azonban előjegyzés esetén a MOVE ki­tűnő vendéglőse 1.50 P-ért nagyszerű ebédet főz (leves, sült és tészta). Jégbehűtött ita­lokról szintén gondoskodik. A MOVE Sport­klub előzékenységből a választmányi termet az Újság olvasóinak rendelkezésére bocsá­totta a ruhák elhelyezésére és megőrzésére. Olvasóinknak az a része tehát, amelyik a lát­ványosságokat már ismeri és nem kívánja megtekinteni, valamint strandfürdő helyett a dunai fürdést részesíti előnyben, csak* Budaiak a Pálay-téren, újpestiek a Római fürdőnél is beszállhatnak esztergomi hajónkra Az előjegyzett jegyek átvételére utolsó határidő, szerda este július 13-án, vasárnap reggel 7 órakor in­dul az Újság kiránduló­hajója Esztergomba. Egymásután indultak hajóink kirándulá­sokra, amelyek nagy sikere bírt bennünket arra, hogy ezúttal nyolc óra hosszat sétáltassuk meg az Újság előfizetőit és olvasóit a Dunán. Az indulás idejét reggel 7 órára kellett ten­nünk az Eötvös­ téri MFTR kikötőből. Budai olvasóink a Pálffy­ téren is beszállhatnak, új­pesti előfizetőink kényelmes beszállhatása ér­dekében pedig a Római-fürdőben is kikötünk. Kitűnő zenéről is gondoskodunk, mert az új­pesti Standard-gyár hatalmas hangerősítője viszi szét majd gramofonjaink hangját. Így 12 óra körül érkezünk meg Esztergomba. A hajóállomáson Esztergom népszerű polgár­­mestere, Antony Béla dr. várja és üdvözli az ősi város nevében az Újság hajóját. Kivonul­nak a leventék is zenekarukkal az ünnepies fogadtatáshoz. A Magyar Folyam és Tengerhajózási Tár­saság nagy luxushajója, a Leányfalu, ugyan 1400 személyt vihet fedélzetén magával, de a kényelmes és kellemes utazás érdeké­ben legfeljebb 800 jegyet adunk ki, az előjegyzett jegyek átvételére végső ha­táridő: szerda este. Az esztergomi tartózkodás programmját si­került a legérdekesebbé tenni. Olvasóinknak az a része, amelyik még Esztergomban nem volt és az ottani nevezetességeket még nem látta, a hajóról való kiszállás után a hajó­kikötőtől száz lépésre levő hites primási kép­tárat tekinti meg. Innen vonulunk fel a Szent István-strandfürdőbe, mely Esztergom városának egyik nagy neve­zetessége. A fürdő vize 29 Celsius fok meleg, kristálytiszta, mert naponta leeresztik. A vá­ros szívében, a Várhegy lábánál sok gyógy­forrás fakad, melyek révén már a török, sőt a római időkben nevezetes fürdőhely volt Esztergom. A Szent István Artézi Fürdőtelep tulajdonosa az Esztergomi Takarékpénztár Rt. a legnagyobb előzékenységgel várja olva­sóinkat és gondoskodik arról, hogy a strand­fürdőben jól érezzék magukat. Közönségünk itt jutányos áron ebédhez juthat. Két pengő­ért kitűnő ebédet kaphatnak mindazok, akik előzetesen nálunk jelentkeznek, az ebédet megrendelik és almak árát kifizetik. Az ebéd áll: leves, sült (borjú, sertés vagy marha) körettel és tészta. Sörös Ede, a strandfürdő vendéglőse, azon­ban előzékenységből azt is lehetővé tette, hogy mindazok, akik magukkal hozzák az ebédet, a strandfürdőn levő vendéglőnek ár­nyas kertjében, fehéren terített asztaloknál, cigányzene hangja mellett költhessék el ebéd­jüket. Hideg italokról külön gondoskodtak. SZERDA, 11:30 JIXIUS • 2 pengőt fizet az oda-vissza hajójegyért. Gyermekek itt is csak a felét, 1 pengőt fizetnek. Mindkét csoport részére este is 7 óra a gyü­lekezés a hajón, miután a Leányfalu 7 óra­kor indul vissza Budapest felé, ahova este 10 órakor érkezik meg. Kikötünk természetesen a Római-fürdőben és a Pálffy­ téren is olva­sóink kényelme érdekében. Ajánlatos a je­gyekről legkésőbben csütörtök délig gondos­kodni, miután az előjegyzések száma is igen nagy és hangsúlyozzuk, hogy a kényelmes utazás érdekében a jegyek kiadását erősen, korlátozzák. Második hajó nem indul. Kik a rágcsálók? Vass József dr. népjóléti miniszter politikai rágcsálókról beszélt legutóbb Debrecenben! Arra a kérdésre, kikre értette ezt, így nyilatko­zott kedden a felsőház folyosóján: — A rágcsálásnak nevezett folyamat igen gyakori tünet. Talán nem ezen a néven neve­­zik. Az egyik helyen mint pletykát ismerik, másutt máskép nevezik. Az ilyen rágcsálásnak akkor van százszázalékos érdeme erre a meg­tisztelő jelzőre, ha jogainak munkája ember­társának becsületét, reputációját, féltve őrzött és senkire sem tartozó titkait, rejtegetett csa­ládi vonatkozásait és az unatkozó társaságot szenzációsan érdeklő egyéb anyagokat harap­­dálja. A társadalmi értelemben vett rágcsálás­nak ez a legveszedelmesebb fajtája.­­ A rágcsálás második nagy birodalma a politikai rágcsálás. Miután a rágcsálás fogalma­, hoz tartozik a rejtettség, ennek következtében sem az oroszlán, sem a tigris nem vonható a rágcsálás fogalma alá. A nyílt politikai ellen­fél, aki lépéséért a nagy nyilvánosság előtt helytáll, nem nevezhető rágcsálónak. Ebből az általános szempontból következik az is, hogy a rágcsálás nem vonatkozhatik a sajtóra sem, amely a munkáját mindig a legnagyobb nyilvá­nosság előtt végzi és viseli az olvasó legközvet­lenebb kritikáját.­­ A rágcsáló ösztönös öncélnak tekinti ma­gát Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik a hivatalos nyilvánosság előtt a jól fegyelmezett politikai katona szerepét játsszák, ellenben a nem-hivatalos nyilvánosság előtt, baráti körben itt és ott, emitt és amott, szóval: minden le­hető és lehetetlen alkalommal apró túszuláso­­kat, maliciózus megjegyzéseket, borúskodó aggodalmakat, gúnyt és bősz hazafiságot he­lyeznek el meggyöngítésére, szétrágására, fel­­fordítására olyan eszméknek, egyéneknek, irányzatoknak, amelyekkel szemben a nyílt har­cot felvenni nem merik, de esetleg nem is akar­ják. Jelentékeny részüknek a fő célja a fogak koptatása. *— A magyar nép nagy, naiv, azt mondhat­nám: szent kritikátlanságával szemben ezek a jelenségek érdemlik meg a legteljesebb mérték­ben a rágcsálás megbélyegző elnevezését.

Next