Ujság, 1930. szeptember (6. évfolyam, 198-221. szám)

1930-08-02 / 198. szám

a­ ­ utca sarkáról „véres incidens“-t jelentenek. S másfél óra múlva barriká­d áll a Szondy­­utca Sarkán, az Andrássy-úton, a liget egyes pontjain, az Eötvös- és Aradi-utca sarkán véres kardlapozás, rendőrosztagok fejlődnek fel, páncélautók gurulnak elő, revolverek dördülnek el, a Dembinszky­ utcában foszto­gatni kezdenek, egy ligeti kávéház berende­zését összezúzzák, az Oktogontól a Vajda­­hunyad­ várig áll a harc, mely semmiben sem emlékeztet már a sétára, mentőautók szágul­­emelnek ki a tömegből, egy embert hasba­­lőnek, meghal, Peyer Károlyt a fegyelmezett tömeg egyik fegyelmezetlen rétege felismeri és meg akarja verni, egy hitbuzgalmában autójával a ligetbe siető törvényhatósági bizottsági tagot ugyancsak a megkardlapo­­zott, bokrokban lappangó munkások, kikért egy perc előtt felelősséget akart vállalni a rendőrséggel szemben, egy „félreértés" jóvol­tából, véresre verik, kövek repülnek, rend­őrök homlokát elborítja a vér, a kardok csattognak, embereket szúrt, mély sebekkel vezetnek el gyógyszertárba, a sétálók autó­buszokat és villamosokat borítanak fel, puskaropogás, újabb erősítések, minden pil­lanattal mélyebb, elkeseredettebb, átü­tóbb erejű a félreértés a sétálók s a rend közegei k között... N­ol a fegyelmezett tömeg? El­­­­­keseredett, jajgató, munkát, kenyeret köve­telő, kormányt abeugoló, követ dobáló, barri­­kádot szakító, mindenre képes, mindenre el­szánt embercsapatok rohannak a liget felé, motorbiciklis, autós, lovas, gyalogos m­eder és csendőrszakaszok nekivadultan üldözik őket, ember megysember ellen, s csak az erő­viszonyokon múlik, hogy délután kettőre a főkapitány azt jelentheti a belügyi államtit­kárnak, aki az időközben Beninben hangos­­film-felvevőkészülékre alkudozó belügymi­niszter h­elyett vezeti az ütközetet a főkapi­tányságról. Budapesten helyreállott a rend. Délután három óra, a sétának vége. Az Oktogonon, a ligetben lovasrendőrök tábo­roznak. Egy halott, hetvenhárom­ bejelen­tett sebesült, feltépett úttestek, betört abla­kok, szemét, nyugtalanság, lassan tisztuló zűrzavar. A tömeg a mellékutcákon át az elővárosok felé húzódik, egy pár­ hősies kereskedő a veszélyeztetett útvonalakon fel­húzta félig a róliót, néhány hősies törzsven­­dék beállít az oktogoni kávéházba s törté­nelmi arckifejezéssel feketét és lapokat kér. A levegő, egy álom, őszi mélabú, költőknek való. A főkapitányságon s a szociáldemo­krata pártvezetőség irodájában szövegezik a kommünikét. Fél hatkor kigyullad az Okto­gon felett a fényreklám, mely tömegszórako­zásra csábít a Ligetben A főkapitánynak be­­tű szerint igaz van: Budapesten helyreállott a rend. Az utcákat, ahol a barrikádokat feltépték, már javítják, apró vörös mécsekkel állítják körül a sérült úttestet, hogy az autók­ meg ne botoljanak. A kórházakban haldoklik néhány súlyos sebesült. A rendőrség elhárít minden felelősséget a történtekért s a tömeg fegyelmezetlen maga­tartását alkotja. A szociáldemokrata pártvezetőség a történ­tekért minden felelősséget a rendőrség kímé­letlen és provokáló fellépésének tulajdonít. Akadtak ugyan a fegyelmezett tömegben éret­­­­len suharcok is, de erről a szocialista rende­zés nem lehet, mert a tömeg tudvalevőleg megannyi ötvenéves, higgadt és szervezett munkásból áll össze, akik között, különösen, h­a tüntető sétára indulnak, s hetek vagy hó­napok óta nincs munkájuk, nem akad egy se, akit elragadhat az indulat. Megindul a vizsgálat, az előállítottak ki­hallgatása. A A fővárosban az élet normális tempója helyreállott. A 46-os relációban újra közle­kednek a villamosok. A sétának,a mai napra, vége. * Murai Sándor. Him­enius Hifl­­ásian­Sin­tiuis 6 éven aluli urigyermekek részére! Felvételek folyamatban szeptember 5-ig bezárólag B. Kiss Erzsébet Leánynevelő Otthona Internátus urileár­yoknak. Budapest, Vil­. Népszinház­ utca 22. Tel.: József 305-27 Németnyelvű játszódélutánok ÚJSÁG KEDD, 1930 SZEPTEMBER 2 Mikor a már nem történt semmi kora délelőtt, Újpest felé robogunk a vil­lamoson. Nagy általánosságban, mindennapi képe van az utcának, legfeljebb az külö­nös, hogy a villamos kettős kocsiján fel­tűnően sok a rendőr s a Váci­ úton itt-on néhány üzlet redőnye félig lebocsátva vára­kozik, hogy erélyes rándítás után a földig dübörögjön. A villamos elrobog a Lehel-piac faházi­kói mellett és ettől kezdve feltűnik, hogy egyre több a rendőrőrszem, nemcsak az út közepén, hanem a gyalogjárókon is álldo­gálnak, mindenütt legalább párosával, né­hol azonban négyen-öten egy csomóban. A villamoson egy utas nekikeseredetten magyaráz: — Nekünk kereskedőknek kellene ki­menni az utcára... Se adót, se házbért nem tudunk fizetni... Nemcsak az a szerencsét­len, aki munka nélkül van, hanem az is, akinek üzlete van... Annak a fejét még több gond nyomja . . . Erről a témáról beszél, kesereg, hadako­zik a szavakkal és a villamos három-négy utasa csendesen b­ü­mmög hozzá. — Hát bizony, igy van ez! Tüntetőknek még a Váci-út egyik oldalán sincs semmi nyomuk. Mindenfelé csak ren­d­­őröket látni, a villamos rendőrei is leszáll­tak már, hogy a Váci-úton elhelyezett őr­szemekhez csatlakozzanak. Két rendőrtaná­csos nyitott taxin robog végig a Váci-úton, a taxi minduntalan megáll, a rendőrtisztek kiszállnak, érdeklődnek, utasításokat adnak, a Váci-út rendjét különös buzgalommal igye­keznek biztosítani, mert innen várják az új­pesti és a váci úti gyárak munkástömegeinek özönlését. Az első munkáscsoporttal az újpesti Zlid előtti megállónál találkozunk. Lehetnek ti­­zenöten-huszan és szemben velük három rendőrőrmester. Az egyik átmegy a csoport­hoz és megkérdezi: — Mire várnak? — Villamosra! — felel nyugodtan az egyik munkás. — Vagy talán nem megy Pestre villamos? — Megy! Megy! — válaszol a rendőr­őrmester és visszatér a helyére. A kérdés különben indokolt volt, mert a Váci­ úton feltűnően kevés villamos közleke­dik. Azelőtt legalább ötperces időközökben jön valamilyen kocsi, most tizenöt percé vá-' slink már és még nyoma sincs. Közhán a­­ villamosra várakozók csoportja egyri nó/V; ti itt efekáló reud/'toim -—!—«■—■w«ennek a csoportbafevedés tilalmát, akkor :( villa­mos hibájából egész ártatlanul bajba''keve­redhetnélek az ártatlan várakozók. Végi­l lekanyarodik egy ötvenötös, eléggé telt, azért mégis bepréselődik a várakozók csoportja. ... Féltiz. A munkásözönlés már megindult. A Vád­iónak különösen a vám felöli oldalán hár­­masával-négyesével tartanak Pest felé a mun­kások. Nagyobbára a különböző vasgyárak munkásai, akik benn sem voltak munka­helyükön, mert a gyárak teljes munkaszü­­netet rendeltek el szemben más munkahe­lyekkel, ahol tizenegy óráig dolgoznak. A Pest felé tartó munkások először az újpesti vámnál akadnak szembe a na­gyobb rendőrcsoporttal, éa körülbelül tíz rendőr tanyázik, de nem történik semmi incidens, a munkások nyugod­tan, minden megjegyzés nélkül, séta­­tempóban mennek a gyalogjárdán és a rendőrök ugyancsak szó nélkül, nyu­godtan nézik a vonulásukat. A második nagyobb csoport rendőrnek a gyöngyösi­ úti gyermekjátszótér előtt van a tanyája. A nemrégen létesített park tele van munkásokkal. A padokat mind elfoglalták és azokra a munkásokra várnak, akik majd csak ezután jönnek ki a munkahelyükről, a közeli csavar-, Ganz- vagy Láng-gyárból. Közben azonban a tüntetők vonulása egyre tart és már végeláthatatlan fekete tömeg kí­gyózik Pest felé. Mintha csak vasárnap délután lenne. A munkások között feltűnően sok a nő, akik szemmel láthatóan kiöltöztek. Mindenki fel­vette a parádés ruháját és ez még inkább vasárnapi hangulatot áraszt... Az első meglepetés a Csáklya-utca és a Váci-út keresztezésénél éri a felvonulókat. A Váci-út mindkét oldalánál rendőrök állnak a gyalogjárón és a Pest felé igyekvőket be­terelik a mellékutcákba. Itt már elhangzik néhány kemény megjegyzés, néhány ideges közbeszólás, de a rendőrök nyugodtan és ud­variasan felvilágosítják a felvonulókat, hogy nem lehet a Váci-út forgalmát megbénítani azzal, hogy nagy tömegekben ellepik a gya­logjárókat. Villamosan szabad menni­.! — kérdi va­laki. — Szabad! Erre pillanatok alatt nagy csoport verődik össze a közeli megállóhelyen és a ritkán ér­kező kocsikat úgy megtömik, hogy fürtök­ben lógnak le a petronokról az emberek. A többség azonban nekivág a kerülőnek, el­­szélednek a mellékutcákon, feljebb azonban visszatérnek újra a Váci­ útra és folytatják útjukat... Elmúlt tíz óra, tizenegy óra, a váci úti és újpesti munkásság felvonulása egyre tart, egyre jobban feketéllik az utca az emberek­től s csak tizenkettő felé ritkulnak el a sorok. Akkor már benn járnak­ a körúton, be far­arrmm n, fi fn '.iut. uuccdtjucfit .. standján lovasrendőröket helyeztek Nincs semmi baj, nincs semmi szükség­ a beavatkozásra.­­ A nyugati sarkán azt mondja valaki: — Szép rendben megy minden ... Nem lesz itt semmi összetűzés... Ebben a pillanatban vad dübörgés hallat­szik a Váci-útról. Elöl két katonai motoros robog, utánuk fenyegetően, titokzatosan vad robajjal két páncélautó. Az emberek egymásra néznek, mindenki a másiktól várja a feleletet: — Mi történt?: Pánczél Lajos A lovasrend­őrök teljesítik a parancsot, a publikum némán engedelmeskedik ... Ekkor azonban ... Kocsin körülbelül ötven csendőr érkezik. A mellékutcákba kergetett csoport, amikor a csendőröket megpillantja, éktelen dühre gerjed: — Kakastollasok. .. — Le velük ... ■— Gyilkos csendőrök ,, , Az áradat­­most már ellenállhatatlan Maguk a rendőrök is fejveszetten szalad­gálnak, szegények, nem tudják, mitévők legyenek, mert a parancsok, amiket kapnak, ellentétesek . .. A sétálókat, biciklis rendezők próbálják megnyugtatni, azonban hasztalan ez a kí­sérlet ... Ekkor már valóságos hadszíntér az Andrássy-út. Erre a gyönyörű, méltóságos útvonalra rá sem lehet ismerni. Rendőrök kardlapoznak, akit érnek, arra­­suhintanak. A zsebekből kövek kerülnek ki, a kövek repülnek ... Az egyik drogériás, túlzott merészséggel vagy talán inkább: hanyag indolenciával nem húzta le boltjának redőnyeit. Egy­szerre kőzápor hasította szét a drága üve­get. Az ablakon benyúlnak, kölnivizet, szappant, illatszert­­húznak ki onnan. Az árukra rátaposnak. Egy fiatalember illat­­szerlocsolát nyomogat és eltorzult arccal ismételgeti: — Itt a burzsujmasina... Itt a burzsuj­­masina... Innen alig tudják szétzavarni a romboló­kat. Ami ezután történt, annak az elmondá­sához szükséges az Andrássy-út képét dél­tájban megrajzolni. Ebben az időben borult fel teljesen a rend. A kődobálások után a tömeget szét­zavarták a mellékutcákba. Ezek különböző csoportokban minduntalan megpróbáltak visszatérni az Andrássy-útra. Az Oktogon felől ezalatt komoly, rendes munkásembe­­rek érkeztek, akik mit sem tudtak arról, mi történt előbb. I­e a pánikba ők is belekerültek, ami­kor társaikat vérző fejjel, éktelenül kiáltozva visszafelé rohanni látták, így a tumultus átterjedt a Köröndtől az Oktogonig vonuló útvonalra is, mialatt a Millenniumi emlékoszlop körül ekkor még teljes rend uralkodott. A rendőrség főhadi­szállása itt táborozott, szezegh­-Huszágh Miklós rendőrfőkapitány ,negyedóránként,­ itt állapodott me­g autójával, helyettese, Andréka Károly, állandóan itt fogadta a je­lentéseket­ és ugyancsak itt állapodtak meg­­ az összes külföldi hírlapírók is, a Daily­ Express, a Newyork Sun, a Temps, a Matin,­­a Newyork Times tudósítója és rendkívül sok francia és német hírlapíró. Kivétel csu­pán a bécsi Arbeiter Zeitung tudósítója volt, aki nem keveredett össze a hírlapírókkal, ha­ nem mindig a szocialista vezérek társasá­­gába­n mutatkozott. Körülbelül félegy lehetett, amikor a Sziv­­utcából 3 néhány perccel előbb kikergetett tömeg visszafelé­­özönlött. A MÁV palotája előtt ekkor egy osztag rendőr állt, Miskolczy kapitány vezetésével. Miskolczy kapitány éppen parancsot adott arra, hogy a tömeget nyugodtan, inzultusok nélkül verjék vissza, amikor egyszerre a rendőrkapitány sapká­ját hátulról úgy verték le, hogy a tiszti sapka az útvonal közepére nagy ívben ki­repült. A rendőrkapitány, aki gyorsan m­eg sem értette, mi történt. Visszafordult, ekkor hirtelen ütés érte és az, aki ütött, nagy csoportban hirtelen elmenekült. A rendőrök kardot rántottak és lapoztak, ahogy tudtak. Egy harminc év körüli, gyö­nyörű arcú, elegánsan öltözött nő a kisgyer­mekével nyilván véletlenül került erre a ve­szélyes pontra, futva menekült a Sziv-utca irányában, együtt a szétzavart tüntetőkkel és eközben szívet hasogató hangon sirán­kozott: — Jaj, megölnek . .. Jaj, megölnek ... Jaj, Béla, hol vagy? Hirtelen nem is lehet tájékozódni. Egyszer a Sziv-utca környékén van tumultus, máskor a Bajza­ utcánál jelentik, hogy az Oktogonnál is véres verekedés keletkezett a rendőrök­ és­ a tüntetők között. Most két páncélautó robo­g lefelé a Millenniumi emlék irányában. A tün­tetők füttykoncerttel adnak ellenszenvüknek kifejezést. Miskolczy kapitány inzultálása után a Szív utca sarka rövid időre elnéptelenedett, de csak rövid időre, mert körülbelül tíz perc műtét ismét véres jelenetek voltak itt. Egy atlétater­­metű rendőr-őrmester leszaggatott kabáttal, kivont karddal fut az utcán, szája is vérzik. Oda szalad a rendőr­ tanácsoshoz, tiszteleg és izgatott hangon jelenti: — Összevertek és mutatja magát —­, majdnem széjjeltapostak, széjjelrugdostak... Összeszorul a keze: — A­ nyomorultak — és gyűlöletet löveti a tekintete. Most a tumultus a Köröndnél folytatódik. Az Andrássy-úttól néhány lépésnyire, a Szi­­nyei Merse­ utcában, a futó 46-os villamos ablakait kövekkel verik be. A kövek koppák­: Az Andrássy Reggel kilenc óra. Autó száguld végig az Andrássy-úton. Az autó megtorpan az Abba­­zia-kávéház előtt. A kávéház terrasza zsú­folt, törzsvendégek békés nyugalomban uzsonnáznak. Mintha nem is ma lenne a be­ígért nagy hétfő. Az autó utasai kiszállnak. A publikum felismeri őket: Garami Ernő, Peyer Károly és Pajor Rudolf érkeztek. Több rendőrtiszt siet a szocialista vezérek­hez, a társaság vitatkozik, a csomóból Peyer éles hangja cseng ki: — Nem kérem ... Nem kell jelvény ... Nincs szükség rá ... A rendőrtisztek most feszesen szalutálnak: Andréka Károly helyettes főkapitány érke­zett. Andréka kapacitálja a szocialista vezé­reket, hogy a vezetők hordjanak jelvényt és vállaljanak felelősséget a rendért. Andréka érvei nem hatnak. A szocialisták tagadóan intenek. A főkapitány helyettese valami köszönés­­félét dob feléjük és láthatóan ingerülten tá­vozik. A felvonás már megkezdődik. Még nincs féltizenegy sem, de a tüntető séta már meg­indult. A főkapitányi parancsot a sétálók eleinte pontosan betartják. Nem „csopor­­tosulnak“, ami a valóságban annyit jelent, hogy egymás mellett legfeljebb ketten halad­nak. Feltűnő, hogy eleinte túlnyomóan öreg embereket és sok fiatal nőt lehet látni. Az üzletek redőnyeit most kezdik lehúzni. Sorra koppanak a redőnyök és a bezárt üzletek sorfala valami bénító és szomorú ünnepé­lyességet ad a felvonulás keretének. Fel­tűnőek a nők. Csak az ő hangjukat lehet hallani és meglepetést kelt, hogy csaknem mindnyájan piros ruhát viselnek. A férfiak többsége a szocialista párt jelvényét hordja, alig néhánynak villog a gomblyukában a pi­ros gomb. Az Oktogon felől, az Andrássy­ úton, be­láthatatlan sorban vonulnak fel a rendőrök. Zsúfolt katonai és rendőri autók megrakodva viszik a rendőröket a liget felé. Az Andrássy­­út egyik belső sétányán rendőrtisztek között megyek a Millenniumi-emlék felé. Egy rendőr­­kapitány megjegyzi: Minden a ligetben dől el... A sétáló tömeg egyre jobban felzárkózik. Már nem kettesével, haladnak. Már elfoglal­ják az egész járdát és amikor lovasrendőrök a járda széléig ügetnek — persze kivont kard­dal — és figyelmeztetik a sétálókat, hogy ne csoportosan haladjanak, azok szép nyugod­tan kettes sorokba fejlődnek, de amint a lo­vasrendőr dolgát jól elvégezve, hátat fordít, a sétálók ismét egymásra torlódnak. A rendőrtisztek ezt észreveszik. — Na — mondja az egyik rendőr tanácsos — szeptember elseje nehezebb nap lesz, mint volt május elseje... Az előbbi jelenetek sorozatosan megismét­lődnek. Hiába szakítják el egymástól a sétá­lókat, azok, amint a rendőrök megfordulnak, ismét össz­ekovácsol­ódnak. . A tömeg morajlik ... Már hallatszanak a hangok: — Munkát, kenyeret... Munkát, kenyeret. A körön­dön túl állok. Egy­szerre a sétá­lók irányából egy nagy kő repül ei a fejünk felett. Egy rendőrtörzsőrmester arcát éri az ülés. Megtántorodik, a rendőrök hozzá lépnek és most egyszerre kőzápor következik. Több rendőr sérül meg. Véres homlokok, véres halántékok, ká­romkodó szavak, erélyes vezényelések . . . Egy arany galléros rendőrtisztviselő paran­csot ad, hogy a tömegnek azt a részét, ahonnan a kődobálás kiindult, szorítsa ki a legénység a mellékutcákban.

Next