Ujság, 1931. július (7. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-19 / 162. szám
ÚJSÁG VASÁRNAP, 1931 JÚLIUS 19 V SZÍNHÁZ - ZENE Pletykálkodás Gazdátlanná lett tehát az az elegáns kétemeletes palota a Magyar utca 20. szám alatt, ahol hajdan fejedelmek szórakoztak. Szürke kis gyászhír: meghalt Pilisen Schumayer Róza, hosszú szenvedés után, 75 éves korában. A nevére is alig emlékeznek már, holott valaha fogalom volt Pilisi? Róza, Budapestnek a legszebb, legkörülrajongottabb legszellemesebb asszonya, akinek kegyeiért és társaságáért koronák várományosai vetekedtek. Senki sem tudta, kicsoda voltaképpen, honnan bukkant fel, egyszerre csak itt volt Budapesten, az érdeklődés, a csodálat központjában, egyik napról a másikra ő lett a legirigyettebb, neki voltak a legszebb toilettjei, fogatai, milliókat érő ékszerei és állandóan olyan választékos vendégsereg az asztalánál, melynek tagjai Rudolf trónörökös baráti köréből kerültek ki. Nem legenda, hogy VII. Edward király még walesi herceg korában a pályaudvarról egyenesen Pilisy Rózához hajtatott, s azt is beszélték, hogy főként érte tette meg a hosszú utazást Londonból Budapestre. Az sem volt titok, hogy az egyetlen magyart, akivel Ferenc Ferdinánd királyi herceg intimusan szóbaállott, Pilisy Rózának hívták. Valósággal depandence-a volt a magyar utcai palota, amelyet Pilisy Róza egy duplanevű magyar gróftól kapott ajándékba, a Nemzeti Kaszinónak, melynek legelőkelőbb tagjai ide menekültek, ha csakugyan jól akarták magukat érezni. Ámde az első emeleti lakás termei gyakorta megnyíltak az irodalom és művészvilág tagjai számára is. Mert trónörökösöknél, a legmagasabb arisztokráciánál is szívesebben látta vendégül Pilisy Róza az irodalom és művészet legkiválóbb reprezentánsait és ezt annál inkább, mert örökké művészi vágyak vezérelték, légióként irodalmi babérokra vágyott és mint bizalmasainak nem egyszer mondotta: — Mit nekem királyok barátsága, ékszer, pénz, palota, vagyon, én iró szeretnék lenni" Ez azután már nehezebben ment, holott szorgalmasan irt. dolgozgatott, néhány kötete is megjelent, melyek közül hamarjában a Pitypalaty és Réz István novellás könyveire és egy izgalmasan érdekes regényre emlékszem, melynek A három kadét volt a ciné. És ez a vágy, ez az óhaj, írónak lenni, és oly kevéssé volt póz nála, amennyire el lehetett hinni neki azt, hogy a hatalmas urak, dúsgazdag grófok és báróknál jobban szerette azokat, akik írással keresték kenyerüket. Fájdalmas bizonyítékát is adta ennek örök ünnepeltetésének tetején: revolvergolyót röpített egy ismert íróért a mellébe, amelytől a tüdeje keservesen fütyült egész életében. Most, hogy meghalt Pilisy Róza, halálával utolsó vágya teljesült. Már rég ideje terhére volt az élet, alig bírt járni, a lakása balkonjára is úgy vitette ki magát napsütésre, tavaszi délelőttökön. Orvosságok voltak minden tápláléka és attól is sokat szenvedett, hogy lassan kint mindenki elment mellőle, akik szerették, akiket szeretett. Ebben a súlyos testi és lelki válságban találtam, amikor mint minden évben, nagyon rég idő óta, karácsony táján meglátogattam Az ágyban feküdt felöltözve és megint csak a régi időkről beszélt, azzal a közvetlenséggel és minden jelentősebb szó pointíozásával, amit nem győztem csodálni. — Nézd csak, Zikó — mert így becézték — szólottam —, a sok és érdektelen memoárok korszakában megirhatnád, lediktálhatnád emlékeidet. Bizonyos, hogy akadna rá kiadó, sok pénzt kereshetnél vele! Rám nézett a nagy, kerek, fekete szemével, amelyből most a régi tűz sugárzott és egyetlen kézmozdulattal elhárított. — Minek a pénz nekem? — felelte — sohasem kívántam. Amim volt, azt is úgy szórták elembe. Aztán meg túl közel is vannak a dolgok ahhoz, hogy meg lehessen írni azokat. Finom volt és tartózkodó, nem inszisztáltam tovább, rágyújtottam még egy cigarettára és menni készültem. — Hanem — mondotta bucsúzáskor — majd gondolkodom azon, amit mondtál. A királyokról csakugyan lehetne írni, de valami szépet, stílusosan, visszatartással. — Azokról is — mondottam minden meggyőződés nélkül és a legközelebbi karácsonyig már el is raktároztam ezt a látogatást, amint március 20-án levelet hozott a posta. Pilisy Róza írta, az ő jellegzetes, kusza vonásaival. „Nem bírom eléggé megköszönni azt a végtelen kedvességedet, hogy eljöttél megnézni azt a vénasszonyt, aki kedélyileg még egyszer jól lehetne, ha mielőbb ide fáradnál. Szeretném folytatni az eszmecserénket a királyokról, ezer eszme jár éjjelenként a buta agyamban Várlaki De mielőbb gyere. Nagyon vár a mindenkitől elhagyatott, de mindenkihez a lelkileg régi: Zikó." Hát elmentem, de Pilisy Róza emlékiratainak közlésére megint csak nem volt rávehető. — Hanem — így szólt — elmondom neked legérdekesebb esetemet, Ferenc Ferdinánddal, amelyet halálom után szeretném, ha csak néhány szóban megírnál. — Egy izben a szerencsétlen véget ért trónörökös, aki igaz, hogy nem gyakran jött, fel sem ment a Várba és a lapok úgy írták, hogy rövid budapesti tartózkodása alatt kint lakott a pályaudvaron az udvari kocsijában. Nahát, ide hallgass. Nem a pályaudvaron tartózkodott, hanem itt nálam. A kocsija, egy egyszerű frakker, ott várt rá órák hoszszat a Fiume-kávéház előtt. Mondtam neki, miért csinálja ezt, miért nem megy fel a Várba, miért nem fogad senkit, de nem felelt. Egyébként sem volt bőbeszédű. Itt fit ezen a fotelen és mereven nézett bele a levegőbe. Utóbb megivott egy pohár sherry! azután felkelt, megint leült, láttam rajta, hogy valami gyötri, nyugtalanítja. Észrevettem, szeretné, ha kérdezném, de nem szóltam egy szót sem, egy asztalterítőt horgoltam. Egyszerre csak egész közel jött hozzám, a vállamra tette a kezét és mélyen belenézve a szemembe, németül így szólt: — Madame Zikó, kérdeznék magától valamit, ha megígéri, hogy őszintén és bátran felel nekem. — Ígérem! — Szavára és minden kertelés nélkül? — Szavamra! — Mondja meg nekem igaz hitére, hogy szeretnek-e engem már a magyarok. Bevallom, erre a kérdésre nem voltam elkészülve, hazudni sem tudtam soha. A trónörökös, felhasználva pillanatnyi zavaromat, erélyesen megismételte kérdését. Felelnem kellett. — Noch nichts — mondottam legjobb meggyőződésem szerint. — Dankel — szólt most a trónörökös keserűen felkacagva, aztán kezet nyújtott és elment. Azóta még többször találkoztunk. Egyedül is volt itt nálam, néhány kiváltságos úr társaságában is. De már nem hívott többé Madame Zikonak, hanem Madame Nochrichtnek. — Az értelmét e megszólításnak kettőnkön kívül senki sem tudta soha. Halálom után meg fogja tudni a világ a te lapodból.«, A múlt héten ötven pengő pénzbüntetésre, nemfizetés esetén öt napi elzárásra ítéltek egy temperamentumos fiatal urat, aki a villamoson egy kis varrónőt molesztált.Szórványos eset, mert az effajta ismerkedéshez, udvarláshoz sincs kedvük manapság az embereknek, sőt nem szólítják meg azokat a tündéreket sem, akiket kockázat nélkül lehet és annak ellenére, hogy legcsábítóbb mosolyukkal bátorítanak fel erre. Hiába, rosszul megy, mindenki sír, panaszkodik. Mindettől eltekintve, egy mosolygószemű, napbarnította, karcsú, elegánsan öltözött kislány ült a napokban a margitszigeti strandfürdő bejáratával szemben az árnyas padon, körülötte a kutyuskája pajkosan ugrándozott. Egyszerre csak, nyilván az autóbuszt várva, egy kisportolt fiatalember telepszik melléje és beszélgetni kezd a kutyával. — No gyere ide te kicsi kutya, gyere ide szépen, — mire a barátságos foxi két elülső lábával már fel is kapaszkodott frissen mosott fehér nadrágjára. A lelkes kutyabarátot ez éppenséggel nem zavarta. — Kedves kis kutya. — Ismételgette a rokonszenves állat fejét kapargatva, ami láthatóan jól esett neki. — Jó kis kutya, szép kis kutya, hogy hívnak téged, kicsi kutya, ne mondd meg szépen, hogy hívnak téged? A kutya örömteljesen csóválta a farkát, okos szemeivel hosszan kémlelte új barátját és apró vakkantásokkal válaszolt a kérdésre : Te szép kis kutya, te jó kis kutya és milyen szép fekete monoklija van a szép kis fehér kutyának! A kis kutya öröme határtalan volt, hogy ilyen intenzíven foglalkoznak vele, kidugdosta pici piros nyelvét, elkezdett vihogni, ide-oda futkározott, de csakhamar visszajött megint, két első lábával ismét és újra felkivánkozva a fehér vászonnadrágra, mely lassanként tele lett ezekkel a láblenyomatokkal — Te jó kis kutya, te szép kis kutya, te okos kis kutya, folyt tovább a becézgetés, hogy hívnak téged, te kicsi kutya? — Nelly! — hangzott most a kutya úrnőjének ajkáról halkan és bátortalanul. — Nellyke, no gyere ide, te jó kis kutya, szép kis kutyái... milyen fajta ez a szép kis kutya? — Drótszörü foxli. — Drótszörü foxli a Nellyke, a szép kis kutya, jó kis kutya ... nekem is van egy drótszörü foxkin, de az bizony nem ilyen szép kis kutya, jó kis kutya ... fiú? — Leány! — Persze, hogy kisasszony a Nellyke, a jó kis kutya, a szép kis kutya!... no gyere ide kis Nellyke ... mennyi idős a kutyuska? — Hathónapos! — Egészen fiatal kutyuska, no ne fesd be a nadrágom feketére, te jó kis kutya, szép kis kutyás Nellyke, a szép kis kutya, a jó kis kutya, a hathónapos drótszörű nőstény kutyuska boldog volt, hogy belekerült az érdeklődés központjába, egyre vidámabban ugrándozott pláne amikor a bácsi egy darabka kockacukrot is felajánlott neki, melyet olyan mohón bekapott, hogy kicsi híja az úját is elnyelte. — Szereli a cukrot a jó kis kutya, a finom édes cukrot a szép kis kutya, no gyere, kap még egy darabot a kis kutya ... Az úrnőjének hizelgett, hogy kedvence ilyen fururét csinál, hogy miatta ismeretlen szomszédja a padok, már a harmadik autóbuszt is elszalasztja, és hagyta, hogy szórakozzék vele. — Jó kis kutya, szép kis kutya... hol lakik a kicsi kutya ... — Az Akadémia-utcában! — Az Akadémia utcában, azért olyan okos ez a szép kis kutya, jó kis kutya... hány szám alatt az Akadémia-utcában a jó kis kutya, szép kis kutya? — Harminchét! — Harminchét alatt a kis kutya!... Hányadik emeleten a jó kis kutya? — Második. — Szám kis kutya? — Tizenegy. — Akadémia utca harminchét, második emelet tizenegy, te jó kis kutya ... Mikor szabad meglátogatni a jó kis kutyát? A leányka most hirtelen észbekapott, riadtan felugrott a padról, intett egy éppen arra haladó taxinak és kutyájával együtt, — szép kis kutya, jó kis kutyát — elrobogott. A nagy kutyabarát pedig, a bepiszkított fehér nadrágjával még hosszan nézett utána, de azt legalább megtudta, hogy hová megy a szép kis kutya, a jó kis kutyái Egy lobogóhajú fiatalember ült a napokban az irodalmi kávéházban és hat pohár víz mellett óraszám itt szakadatlanul, közben borsónagyságu izzadságcseppeket hallajtva homlokáról a sűrűn teleirt papírra. Másnap ismét megjelent ebben a tikkasztó hőségben a kávéházban és kora reggel ott folytatta, ahol tegnap este abbahagyta. Csak anyagi elrendezésben, hogy néhány pohár üdítő vizen kívül alig rendelt valamit. A kávéházban tudniillik odahaza van. Erre megjelenik egy, az élet boldogabb partjáról való barátja és odalép hozzá. — Szervusz! — Szervusz II — Hogy vagy? — Jól! Van egy cigarettád? A barát elővesz a zsebéből egy doboz szopókás Mirjamot és odaadja neki. — Nekem adod? — Az egészet! Szervusz!! — Szervusz! De amilyen drága, jó ember, még egyszer visszatér az íróhoz: — Hanem, mondd csak, mit csinálsz te itt? Napok óta figyellek, csak ülsz itt ebben a dermesztő melegben és írsz feltartóztathatatlanul. Ugyan, mi az ördögöt Írsz? — Egy regényt! — Egy regényt írsz napok óta, amikor a szomszédos könyvesboltban tíz fillérért darabonkint annyit kaphatsz, amennyit csak akarszl Sorry _______17 * • A Hawai rózsája szereplői. A Király Színház első újdonsága Ábrahám Pál és Földes Imre Hawai rózsája című operettje lesz, amely egyébként Lipcsében most, a jövő héten kerül először színre. A szerzők és a színház igazgatósága között eddig differenciák voltak a szereposztás kérdésében. A szerzők az egyik főszerepet nem annak a művésznőnek szánták, akikre az igazgatóság a kérdéses szerepet kiosztotta. Úgy értesülünk, hogy már ebben a kérdésben is megegyeztek és a szerepet közös megegyezéssel és közmegelégedésre osztották ki. Egyebekben a szereposztás még nem végleges. Lehet ugyanis, hogy Bársony Rózsi, aki a lipcsei előadásnak is egyik főszereplője, a darab magyar premierjére már hazajöhet. * Bérczy Ernő temetése. Az Újság legutóbbi száma részletesen beszámolt Bérczy Ernőnek, ennek a rendkívül rokonszenves és tehetséges színész-rendezőnek váratlan és tragikus haláláról egy mentőautó hordágyon. A kitűnő művészt nővérén kívül az egész budapesti művészvilág megilletődöttséggel gyászolja. Temetése hétfőn lesz, de a részletekről még nem döntöttek. A temetésen mindenesetre képviselteti magát a színészegyesület, a budapesti színészszövetség és a színigazgatók szövetsége.