Ujság, 1931. november (7. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-05 / 251. szám

s Vigyél az iskolába KÁLIMÉRT -cukrot Megvéd a szájon keresztül! fertőzéstől. K*v dobOM árm ro nutr JBMSBBKBBBSBBn&SBSBBSl Kapható patikában drogériában nMflHHHHHHBHj — Fővárosi oktatók gyűlése. A FANSz Ok­tató Osztályának választmánya Erődi Kálmán dr. vezetésével igen látogatott ülést tartott. Az elnök kérte a tagokat, hogy a kultuszminiszter megbízásából rendezendő mainzi nemzetközi pedagógiai kiállítás magyar részének megszer­vezésében őt támogassák. Dausz Gyula főtit­kári jelentésében a fizetéscsökkentést, az ideig­lenes közoktatási alkalmazottak nehéz helyze­tét, a kölcsönök és fizetési előlegek visszafize­tési idejének meghosszabbítását ismertette. V­á­­zolta a vezetőségnek ezekben a kérdésekben kifejtett munkásságát A főtitkári jelentéssel kapcsolatban több elkeseredett felszólalás hangzott el. Többen kifogásolták a fizetéscsök­kentés módját, mert az a kisebb fizetésű alkal­mazottak létfentartását veszélyezteti. Elhatá­rozta a választmány, hogy a megüresedett állá­soknak ebben a polgári évben való betöltését szorgalmazza. Kéri, hogy ezentúl a kinevezé­seket minden évben kétszer, december és jú­nius hónapokban tartsák meg. Az elnök a fel­szólalásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Szendy Károly dr. tanácsnok az oktatók ügyeit a legnagyobb jóakarattal kezeli. Megígérte, hogy a szabályrendelet törvényben biztosított részeit mielőbb életbeléptetni törekszik és a kinevezések sürgős megtartását maga is szüksé­gesnek tartja. — Velosa pezsgő fenyőfürdő-tabletta 40 f. — Falus Fru­th, a müncheni opera kiváló szólóénekesnője október 29-én tartotta a nürn­bergi rádióban nagysikerű koncertjét. Ez alka­lommal számosan üdvözölték szülőhazájából is, amit ezúton hálásan köszön. A politika hírei Fábián Béla három interpellációt jegyzett be a képviselőházban. Az elsőben a különféle szö­vetkezetek és szövetkezeti fiókok ügyét kívánja szóvátenni. A második interpellációban azt a kérdést intézi a miniszterelnökhöz, azonosítja-e magát azokkal a nyilatkozatokkal, amelyek sze­rint a jutalmazásnak nevezett dugsegélyrend­­szert a magas állami hivatalokban a jövőben is fentartják? Harmadik interpellációját a pénz­ügyminiszterhez intézte s azt kérdezi, hogy hajlandó-e a miniszter a forgalmiadó-átalány­­rendszert revízió alá venni? Szakács Andor a pénzügyminiszterhez fog in­tézni interpellációt az adóztatás ügyében. Azt kérdezi a többi között, hogyan tartja lehetsé­gesnek a kormány, hogy a túlcsigázott adókon­­ felül még a rendkívüli, úgynevezett szükség­ad­ók is behajthatók legyenek az adóalanyok tömeges elpusztítása nélkül? Megkérdezi ezen­kívül, van-e tudomása a kormánynak arról, hogy például a gyulai kir. pénzügyigazgatóság Békés vármegye mezőgazdasággal foglalkozó lakosságát ötven-hatvan pengő katasztrális hol­danként­ tiszta jövedelem alapulvételével adóz­tatta meg, holott a tiszántúli mezőgazdasági kamara hivatalos megállapítása szerint Békés vármegye területén — az adósságok kamatai­nak, a vízszabályozási járulékoknak és az eset­leges kegyúri, valamint nyugdíjterheknek figyel­men kívül hagyásával is — 1930-ban átlagosan katasztrális holdanként 18,71 pengő tiszta vesz­tesége volt a gazdáknak. A keresztény párt szerdán értekezletet tar­tott és azon elsősorban azt a belső affért in­tézték el, amely Hunyadit Ferenc gróf cso­portja és a keresztény párt többi tagja kö­zött merült fel Wolff Károly és még néhá­­nyan a párt vezető tagjai közül határozot­tan kifogásolták legutóbb, hogy Hunyady Ferenc gróf a képviselőházban Hunyady­­csoport néven terjeszti be indítványait. Ez a párt egységének bomlására vezet — mondot­ták — és ezért felszólították Hunyady Fe­renc grófot, hogy külön csoportosulásának tendenciáját szüntesse meg. Hunyady Ferenc gróf a párt szerdai értekezletén kijelentette, hogy nincs szándékában ilyen törekvés és biztosította a párt vezetőségét úgy a maga, mint szűkebb barátainak feltétlen bizalmá­ról. Az értekezleten egyébként Wolff Károlyt névnapja alkalmából üdvözölték, mire Wolff Károly hosszabb beszédben köszönte meg az ünneplést. Ernszt Sándor azt hangsúlyozta, hogy a választójogi javaslatról a kormány­ban egyáltalában nem volt szó, majd Ivády Béla földmivelésügyi miniszter ismertette a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét. Hangsú­lyozta, hogy a világszerte mutatkozó súlyos gazdasági jelenségek mai állapotában nem szabad elbizakodottan tekinteni az elkövet­kezhető további megpróbáltatások elé. Hang­súlyozta, hogy a jó tiszavidéki búzának ma is megvan a piaca és reméli, hogy jövőre már háromezer vagon nemes vetőmag lesz. Bizalommal tekint baromfitenyésztésünk fej­lődése elé, a borkérdés megoldását pedig úgy tervezi, hogy 6-800 millió hektoliter bort feldolgoztat az ipari szeszgyárakkal. Erzsin sári Budapest, 1., Tétényi­n( 12—16 KelenfUrd Egyetlen gy(l«gytUrd« Magyarországon, pl. ratiin gyógyhatásúval krónikus níd beteg­­ségeknél. lakás, központi fűtés, villanyvilágítás, napi háromszori bő­étkezés, kiszolgálás, orvosi felügyelettel napi r­­i­ro Fürdőnél 10 jegy váltásánál SO°’a kedvezmény! Szabad orvosválasztás. Felvilágosítást ad a fürdőigazgatóság. Tel.: 593­01. Villamosközlekedés: 51, 49 és 19-es kocsik. milyen idő várható? Lassú hőemelkedés, reggeli ködök A Meteorológiai Intézet jelenti november 4-én este 10 órakor. Nyugat- és Közép-Európa továbbra is az erős dél-délnyugati légáramlás hatása alatt áll. Fran­ciaországban a hőmérséklet nappal a 20 fok fölé emelkedett. Az esők ma este még nem ér­ték el a német határt. Hazánkban derült ég mellett a hőmérséklet emelkedésnek indult és csaknem általánosan je­lentékenyen meghaladta a 10 fokot. Várható időjárás a következő 24 órára: További lassú hőemelkedés, még jobbára derült égbolt, reg­geli ködük, déli légáramlás. Távolabbi kilátások! Péntekre nyugat felől növekvő felhőzet. A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osz­tálya jelenti: A Duna Strudenig, Dunaremete és Dunapen­­tele között és Gombosnál apad, máshol árad, Paksig alacsony, lejjebb közepes vízállású. Mai dunai vízállások: Passau 20, Struden 256, Stein 21, Bécs mínusz 5, Pozsony 173, Komárom 306, Budapest 258, Paks 164, Baja 267, Mohács 288, a Dráva Barcsnál mínusz 24. A Tisza Tokajig apad, lejjebb árad, Záhonyig közepes, lejjebb magas vízállása Mai tiszai vízállások: Tiszabecs 133, Vásáros­namény 288, Tokaj 648, Tiszafüred 602, Szol­nok 584, Csongrád 530, Szeged 500, a Szamos Csengérnél 132, a Kőrös Békésnél 358, Gyomá­­nál 476, a Balaton Siófoknál 68,­­ Hétszer követett el öngyilkosságot. Nagykő­rösről jelentik: Szendrei Mária húszéves apátlan­­anyátlan leány a kórházban hosszas haláltusa után meghalt. Hét ízben követett el öngyilkos­ságot, ötször marólúgot ivott, egyszer rozsdás szögeket nyelt le és legutóbb sósavval mérgezte meg magát.­­Halála előtt kijelentette, hogy határ­talan életunlága miatt dobja el magától az életet. — Látogatás közben hirtelen meghalt egy droguista. Gohlmann László 27 éves droguista, aki a Városház­ utca 8. számú házban lakott, látogatóban volt öccsével a Cserhát­ utca 21. számú házban. A lakásban hirtelen rosszul lett, összeesett és mire orvosi segítség érkezett, már meghalt. A holttetet a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. Hogy a fiatalember halálát mi okozta, azt a boncolás fogja megállapítani. — Breuer Szilárd temetése. Breuer Szilárdot szerdán délután temették nagy részvét mellett a kerepcsi úti temetőben. A temetésen megjelen­tek Sipőcz Jenő dr. polgármester, Ripka Ferenc főpolgármester, Borvendég Ferenc alpolgár­mester, Bódy László, Gallina Frigyes, Némethy Károly tanácsnokok, Andréka Károly főkapi­tányhelyettes, Körmendy Lajos, az Autóbusz­üzem igazgatója, az Országos Tűzoltó Szövetség kiküldöttei, a Budapesti önkéntes Tűzoltó Tes­tület és a Gyári Tűzoltó Testületek parancs­noksága, az államrendőrség, a mentők nagyobb küldöttsége, zászló alatt vonult ki a Kémény­seprő Ipartestület stb. Az egyházi búcsúztató után Csármann Ferenc tanácsnok a polgármes­ter nevében, Marinovics Imre államtitkár az Or­szágos Tűzoltó Szövetség képviseletében búcsúz­tatta el az európai bíró tűzoltó főparancsnokot. A gyászmenetet a roskadásig megrakott koszo­­rúskocsi nyitotta meg, a halottaskocsit két ol­­dalról 12 tűzoltó kísérte égő fáklyával, a kocsi után az elhunyt számos kitüntetését vitte két tűzoltó párnákon, majd a kivonult két század székesfővárosi tűzoltó menete következett, ezek után az önkéntes tűzoltó- és gyári tűzoltócsa­­patok sorakoztak fel, végül a gyászoló közön­ség. A sírnál Teasdale Ottó tűzoltó főparancs­nok mondott búcsúszavakat és a korporsót a kivonult tűzoltó-diszőrség tisztelgése mellett bo­csátották a sirba. — Házasság. Eckstein Klárikát Bükéről el­jegyezte Weisz Sándor Budapestről. özv. dr. Hoselitz Gyuláné, szül. nagyecséri Kánitz Panni és galgóci Schóber Károly házas­ságot kötöttek. Tanuk voltak: Schóber Béla dr., a Nemzeti Bank vezérigazgatója és nagyecséri Ecséry László, a Magyar Általános Hitelbank h. igazgatója. — XJ. választás lesz Hajdúnánáson. Ismeretes, hogy a közigazgatási bíróság megsemmisítette a Hajdúnánáson két esztendővel ezelőtt meg­tartott törvényhatósági bizottsági tagválasz­tást, mert a választás alkalmával megsér­tették a titkosságot. Hajdú vármegye törvény­­hatósági bizottsága folyó hó 12-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen előkészítik az új vá­lasztást. A Törvényjavaslat a korlátolt felelősségű tár­saságokról. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök a képviselőház szerdai ülésén beterjesztette a korlátolt felelősségű társaságok adó- és illeték­kötelezettségéről szóló törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a korlátolt felelősségű társa­ságoknál a társulati adó tíz százalék, s ezekkel a társaságokkal szemben megfelelően kell alkal­mazni azokat az illetékügyi jogszabályokat, amelyek a részvénytársaságoknál irányadók, de azzal az eltéréssel, hogy a társasági szerződési illeték kulcsa egy százalék.­­­ Elengedik a hitközségi adók késedelmi ka­matait. A pesti szr. hitközség ezúton értesíti adófizető tagjait, hogy mindazoknak, akik fenn­álló kultuszadó hátralékaikat ez év november 15-ig kiegyenlítik, az adóhátralék után felszá­mított késedelmi kamatokat és felszólítási ille­­tékeket elengedi. — A Zsidókórházban leszállították az ápolási dijat. A pesti szr. hitközség elöljárósága a Zsidó­kórházban a szanatóriumi ápolási dijakat a mos­tani súlyos gazdasági viszonyokra való tekin­tettel, leszállította. — A kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, amellyel a gumijavító (gumivulkani­záló, pneumatikjavító) ipart iparigazolvány alapján gyakorolható, képesítéshez kötött iparrá nyilvánítja és a könnyebben elsajátítható ipa­rok közé sorolja. Aki a fennálló rendelkezések értelmében járművek javítására és szerelésére jogosult, külön iparigazolvány nélkül végezheti a munkakörébe tartozó járműveken lévő gumi­alkatrészek javítását. Gumiból való sárcipők és hócipők, továbbá cipők és csizmák gumi­részeinek javításával a cipész- és csizmadia­iparosok külön iparigazolvány nélkül foglal­kozhatnak.­­ Elfogtak két veszedelmes betörőt. A rend­őrség letartóztatta Novák Istvánt, egy vagyonos család elzüllött tagját és Láng Pál artistát, akik több vidéki városban követtek el betörést, ők fosztották ki Budapesten Kari Lajos dr. egye­temi tanár lakását is. A betörőket átadták az ügyészségnek. — Tkatsch Izrael ünneplése. A pesti izr. hit­község húsz év előtt hívta meg a Rombach­­ul­ai templom főkántorának Tkatsch Izraelt akit már akkor is Európaszerte ismert és nagyra tartott a zsidóság. Első szereplése óta egyre fokozódó ragaszkodással és szeretettel övezik h­ivei, akik mindig megtöltik a temp­lomot, ha a művész főkántor énekel. Tkatsch híre Amerikáig is eljutott, oda is meghívták. Hat hétre tervezték és két esztendeig tartott a csupa sikert hozó hangverseny­ körút amíg Tkatsch hívei kérésére újra haza nem jött és elfoglalta helyét a Rombach­ utcai templomban. Budapesti működésének húszéves fordulójá­ nagy ünnepélyességgel akarják megülni. Szom­baton, november hetedikén délelőtt 10 órakor az istentisztelet keretében emlékeznek meg ju­bileumáról, este fél kilenckor pedig az Utazók Egyesületének dísztermében rendeznek tisztele­tére bankettet.­­ A Vadember gazdát cserél. Mint ér­tesülünk, egy tekintélyes nagy biztosító­intézet komoly tárgyalásokat folytat Erényi Béla gyógyszerésszel, a Károly­ körút 6. számú bérpalota tulajdonosával. A hétemeletes épület melynek elődjét a Vadember cégére tette hí­ressé, engedélyezése a Közmunka Tanács által annak idején nagy port vert fel, a lapok hasá­bokat írtak róla, mivel 30 évig nem adták meg az építkezési engedélyt az új Erzsébet-sugárút megoldatlansága miatt. Szakkörök véleménye szerint ez Budapest legértékesebb objektuma. A tárgyalások annyira előrehaladtak, hogy előre­láthatólag 14 nap alatt a szerződést aláírják. ÚJSÁG ­ Epe- és májbetegségeknél, epekő és sár­­­gaség eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserűvíz a hasi szervek működését élén­­kebb tevékenységre serkenti. Klinikai ta­pasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivó­kúra különösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éh­gyomorra isszuk. A Ferenc József keserű­víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Jobb félni, mint megijedni Influenza, spanyolnátha, diftéria, kanyaró és a többi súlyos bajok legnagyobb része a szá­jon keresztüli fertőzésből indulnak ki és mindig több és több embert szednek áldozatul, pedig a tudomány mai állása mellett egy kis óvatossággal könnyen lehet védekezni a szájon keresz­tül történő fertőzések ellen Itt a ködös, hideg ősz. Mindennap beköszönthet az esős, csúnya idő. Aki szereti magát, törődik a famíliájával, az okvetlen gondoskodik róla, hogy egyetlen családtagjának se hiá­nyozzék a zsebéből a Kaliment gyógycukorka. Villamoson, színházban, moziban egyenesen önmaga ellen vét, ha nem visz magával és nem szopogat egy-két szem Kaliment-cukrot el. Szülők ha szeretik gyermeküket nem engedik el az iskolába anélkül, hogy egy két szem Kali­ment-cukrot vele ne adnának. A Kaliment nem gyógyszer, hanem a legkellemesebb formában hozott kitűnő ízű gyógy­cukorka, amely tudományos alapon úgy lett ö­sszeállítva, hogy azonnal csalapítja a köhögést és a rekedtséget pillanatok alatt megszünteti. A Kalimint-cukorka fertőtleníti a szájat és a légutakat és így biztosan megvéd a szájon keresztül történő fertőzések ellen. Az emberiség legnagyobb része gyomorbajban szenved és ezáltal rosszul emészt, ennek következtében pedig bárhogyan tisztán tartja is a száját, mégis fellép a rossz emésztés követ­keztében gyomorból eredő szájszag. Egyetlen ICaliment-cukorka ezt a szagot azonnal meg­szünteti. A Kaliment-cukorka speciális összetételénél fogva nem rontja, hanem emeli az étvágyat. Egy doboz 70 fillér és minden gyógyszertárban és drogériában kapható. Ahol nincs, oda bér­­mentve küldi 70 fillér bélyeg beküldése ellenében. Pharmacia Gyógyszertár Rt., Budapest, VII., Dembinszky­ utca 1. S­zőrmebunda ■a csikóbunda......... 250 P-IGI Vasi- pannabunda 900 P-tttl Szilazkin alakbra.. 150 P-IBI HEVES képesített SZŰCS Király utca Bl­éa Háktozl­ul 78. Kis 78. — Bonyodalmak egy angol pamutgyár bu­dapesti fióküzlete körül. Georg Marcus Bles világhírű manchesteri pamutgyáros öt eszten­deje fióküzletet nyitott Budapesten. A buda­pesti fióküzlet látta el az egész balkáni piacot is. A Nádor­ utca 12. számú házban volt az üzlethelyiség és iroda, ahol száznegyvenöt al­kalmazottat foglalkoztattak. A budapesti vál­lalatot Szécsi Oszkár és fivére, Szécsi Lajos budapesti pamutnagykereskedők vezették. Né­hány esztendő múlva Bles és budapesti meg­bízottjai között üzleti természetű differenciák keletkeztek és ekkor Szécsi Oszkár kivált a cégtől és Szécsi Lajos vezette tovább a válla­latot. Az angol gyáros gyakran személyesen is Budapesten járt, tárgyait a megbizottaival és Szécsi Oszkár kiválásakor öt és félmillió lej követelést támasztott Szécsi Oszkárral szem­ben. A differenciák a gyáros és a Szécsi fivé­rek között egyre jobban kimélyedtek és végül Szécsi Lajos is otthagyta a céget. Georg Mar­cus Bles ekkor önálló vállalatot alapított Bu­dapesten és Manchesterből ő maga dirigálta az üzletvitelt. A korábbi differenciákból ki­folyólag megindultak a pereskedések. Bles a két Szécsi fivért perelte be, a fivérek viszont Bles ellen indítottak keresetet. A perek még javában folynak, amikor most egyszerre bűn­vádi útra is terelődött az ügy. Éles ugyanis kényszeregyezséget kért és bejelentette az an­gol hitelezők névsorát. Az ügyben erősen ér­dekelt Szécsi Oszkár és Lajos erre ügyvédjük, Bernfeld Imre dr. útján a rendőrség elé vit­ték a kényszeregyezség ügyét. Az ügyvéd sze­rint a Bles által bejelentett hitelezők a man­chesteri gyár alkalmazottai és nem valódi hi­telezők. A szövevényes bűnügyben elrendelték a vizsgálatot. A vizsgálóbíró utasítására Meskó Arisztid dr. rendőrkapitány Bernfeld Imre ügyvéddel megjelent a nádor utcai irodában és lefoglalta a cég irodájában talált iratokat és lepecsételte a kasszát. A lefoglalt iratokat a főkapitányságra vitték, ahonnan csütörtökön átküldik az ügyészségre. Előreláthatólag he­tekig fog tartani, míg az ügyészség az irato­kat átvizsgálja és azután dönt a továbbiak fölött. ftffl Bundái.Kelep­ül SIOJ'HWVPUBI SaU estélyre, bálra, esküvőre PALURYAI szocs SESÜ PALURYAI — Szombattól ismét jár a 18-as és a 23-as autóbusz. November 7.-étől, szombattól kezdő­­dőleg a megszüntetett 18. és 23. jelzésű autó­­buszjáratokat ismét üzembe helyezik. A 18-as jelzésű autóbuszok az Aréna-úttól az Ajtóssy Dürer-soron, a Stefánia-úton és Hungária-kör­­úton át a Ferenc József-laktanyáig fognak köz­lekedni. A 18-as kocsik 20—35 perces, a 23-as kocsik 30 perces időközökben fognak közle­kedni. — November 7-től kezdődőleg a 21-es autóbusz Liszt Ferenc-téri végállomását a Deák Ferenc-térre helyezik vissza.­­ A nyugatmagyarországi felkelés emléke, Győrből jelentik: Győr vármegye törvényható­sága évekkel ezelőtt elhatározta, hogy november 1-én minden esztendőben gyászünnepséget ren­dez Magyaróváron annak emlékére, hogy ezen a napon fejeződött be a nyugatmagyarországi felkelés. Szerdán délelőtt impozáns keretek kö­zött tartották meg az ünnepséget Magyaróvárott a vármegye rendezésében. A vármegye képvise­letében Skultéty Miklós alispán, Telbisz Miklós dr. főjegyző és még számosan vettek részt az ün­nepélyen, melyre eljöttek a volt nyugatmagyar­országi felkelők Budapestről, Szegedről, Kecs­kemétről és Sopronból. Jelen volt Szattler Má­tyás polgármesterrel az élen Magyaróvár város tisztikara, valamint a katonaság, rendőrség, tes­tületek, intézmények, egyesületek küldöttségei, Magyaróvár város és a környező községek nagy­­számú közönsége. Délelőtt istentisztelet volt, majd a közönség impozáns menetben vonult a temetőbe, ahol a vármegye részéről Osztovics László dr. mosoni ügyvéd mondott­ nagyhatású beszédet. Utána énekszámok, hazafias szavala­tok következtek, majd elhelyezték a koszorúkat. A vármegye koszorúját Skultély Miklós alis­pán, a felkelőkét pedig Prónay Pál tette le a temetőben nyugvó felkelők sírjára. Ezenkívül még számos koszorút tettek le a sírokra. — Halálozás. Hegedűs Ferencné, az Opera­­ház nagynevű­ volt művészének és örökös tagjá­nak özvegye, hosszas szenvedés után meghalt Temetése november hó 6-án, pénteken délután fél négy órakor lesz a rákoskeresztúri temető­ben a római katolikus egyház szertartásai sze­rint. Az engesztelő szentmise áldozatot szom­baton, 7-én délelőtt ki­­nc órakor tartják a Szent Ferenc-rend margitkörúti templomában. Bihácsi Nándor kiskőrösi gyógyszerész Buda­pesten, ahová gyógykezeltetése végett utazott, kedden váratlanul meghalt Holttestét Kiskő­rösre szállítják és itt temetik el csütörtökön a református egyház szertartásai szerint.­­ Már november hó 17-ikén folytatják a XXVII-ik osztálysorsjáték húzását Mint isme­­­retes, egyetlenegy sorsjeggyel 500.000 arany­­pengő is nyerhető. A jutalom 300.000 arany­pengő, a főnyeremény 200.000 aranypengő. A maga nemében páratlan nyerési esélyek igazol­ják ezen népszerű intézmény közkedveltségét, amit legjobban bizonyít, hogy a sorsjegyek iránt állandóan növekszik a kereslet. A meg­újítási összeg egész 24 pengő, fél 12 pengő, ne­gyed 6 pengő, nyo­lad 3 pengő és az előírt 30 fillér költség. Új résztvevőknek a már leját­szott első osztály betétjét is meg kell fizetni.

Next