Ujság, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-07 / 30. szám

20 'előkelő viselkedésű úrnők és kisasszonyok 'üldögéltek a cseresznyeszínű pamlagokon, mint a háziak, akik vendégszeretettel fogad­ják a szorgalmas vendégeket. Selyembe és bársonyba voltak öltözve, de kalapot nem viseltek, mert ők itthon voltak. Ők valónak az úgynevezett „büffé- ddámák". Hölgyek, akik szívesen helyet foglaltak a vacsorázó vendég asztalánál, segítettek neki az ételek kiválasztásánál (ami egy elkényez­tetett gyomrú embernél mindig nagy fel­adat volt), nem ijedtek meg a nyálkás osztrigától, értették a bámész tengerirák nyelvét, a kaviár szertartásait, a pezsgő megítélését, különösen a különszobácskában (szepatéban), ha a tekintélyesebb vendég finnyásan nem akart a kávéház kellős köze­pén tengericsigát ropogtatni, vagy eleven osztrigát hörpölni. Ezeknek a büffédámáknak hajdanán sok elhibázott nevelésű úriember köszönhette, hogy úgy megtanult enni, késsel, villával, kanállal bánni, hogy akár Ferenc József udvari ebédjére is bízvást elmehetett volna. A halak elfogyasztása külön tudomány volt a béke boldog éveiben, mert némely hal­fajtához illett késsel is hozzányúlni. A sül­tek feldarabolása, villára tűzése mustárok­kal, zöldségekkel való garnirozása a szájba­­vétel előtt ugyancsak az úri tudnivalók közé tartozott. Hát még a saláták kellő elkészí­tése mennyi gondot adott például Hédy- Dédynek, aki a bécsi fronacherből szárma­zott Pestre, ahol született főhercegeket taní­tott a „jó" saláta elkészítésére. Ünnepély vol egy korbeli büffédáma, ha a vendégnek szerencséje volt megnyerhetni őt asztaltársának. Szerencsére a konyhán a szakácsok (már csak az éjfél után vacsorázó artisták miatt is) mindig kéznél voltak, nem jöhetett olyan rendelés a pincér útján a kávéházból és mellékszobáiból, amelyeket azonnal ne teljesítettek volna­­egy üveg ritka pálin­káért, amely véletlenül kifogyott a raktár­ból és a vendég vagy a társaságában levő mulattató hölgy kívánta, még az egykori Löwenstein csemegekereskedést is felköltöt­ték éjszaka, de a kívánt ritkaságnak meg kellett lenni). A büffédámák, bármily kopottan, elavul­tan hangozzék ez a szó napjainkban, tehát igazán lelkiismeretesen végezték a teendő­jüket a vendég jóérzése és táplálása körül. A pezsgőknek nemcsak a neveit tudták szajkó módjára, hanem ismerték őket ízről ízre, a nagy butéliákat és a kis butéliákat, a hamisítványokat (ha ugyan szó lehetett erről ebben az időben, mikor Budapest egyike volt a legnagyobb pezsgőfogyasztó városoknak), a különös évjáratúakat, a bo­rokat, amelyekkel a pezsgőt keverni kell, a feketekávé főzési módját, a csemegéket, a bonbonokat, a lefekvés előtti pálinkákat, teákat, bucsucsó­kokat. Azt lehetne mondani, hogy a hajdani orfeumi büffédámák tapasztalat szerint kedvesen megállották helyüket, sohase volt panasz rájuk. Még szellemesek is voltak. * ... Hát Mágnás Elzánk hogyan viselke­dett itt, amikor ebbe a maga módja szerint exkluzívnak mondott büffédáma-társaságba bejutott, hogy ne legyen minden foglalko­zás nélkül, ne töltse otthon estéit szomorú magányban, midőn a gazdag asztalosmester pártfogásába vette? Elzánkról, szegényről be kell vallani, hogy azután, miután gazdag lett, általában nem igyekezett a vendégek kedvére lenni. Volt benne valamely atavisztikus hűség, amelyet talán anyjától örökölt, hogy nem adogatja többé mosolyát, kedvességét, gyön­gédségét, gondoskodását többé semmi ide­gen férfinak, miután a várva-várt egyetlen­egyet sikerült megismernie. Jéghideg mo­sollyal, távolba néző szemekkel, elgondol­kozott szórakozottsággal viselte rangját az orfeumi dámák között, de többé egyetlen szardíniát sem hámozott meg. Tán ez is siettette végzeteit előadásra. Az előadás már javéban folyt, az ügyvéd és ifjú barátnője nagyokat ka­­­cagtak, amikor egyszerre a jegyszedő meg-­ érintette az ügyvéd vállát: — Tessék kijönni, az ügyeletes rendőr­ tiszt úr szobájába. Az ügyvédet meglepte a felszólítás, de azért szó nélkül felállt és hogy minden fel­tűnést kerüljön, kisietett a jegyszedővel a nézőtérről. Az ügyeleti szobában a rendőr­­tisztviselő és egy detektív várták az ügyvér­e­det. Igazolásra szólították fel, majd mikor ez megtörtént, a rendőrtisztviselő ezt kér­dezte: — Honnan szerezte ügyvéd úr a mai esti előadásra a jegyet? — Furcsa kérdés, — válaszolta az ügy­véd, — egyébként megmondhatom. Az a hölgy vásárolta, aki itt a nézőtéren mellet­tem áll. A rendőrtisztviselő intézkedésére a jegy­szedő kihívta a hölgyet is. Tőle is­ meg­kérdezték, honnan szerezte a jegyet. — A háziasszonyomtól vettem, — mon­dotta izgatottan a fiatal leány. — Miért kér­dik az urak? A rendőrtisztviselő látta, hogy jóhiszemű emberekkel van dolga, közölte, hogy előző napon az Erzsébet­ körúton a villamosban ellopták egy hölgy retiküljét. A retikülben volt az a két jegy, amellyel az ügyvéd és barátnője az előadást végig akarták edézni. l­i­s ANGLIA A Hagyományok országában­ ­. Angliában, a hagyományok országában, sok tradíció ellen folytonosan folyik a harc. De ha változás áll be valamilyen an­gol szokásban, törvényben, hagyományban, az sohasem hirtelen, divatszerű, improvi­zált, hanem jól megfontolt, lassan megérlelt, nehezen érvényre jutott módosulás. Egy ter­mészeténél fogva konzervatív nép szervesen fejleszti tovább a szokásait, bátor és inven­­ciózus emberek vezetése alatt és halad — nem a divattal, de a korral. II. Az angol szokások között elsősorban a gasztronómiai tradíciók ellen vettem én is fel a harcot. Mert tessék elképzelni, ha az angol ember meg van hiva — délután vagy vacsora után — teát kap. A teát ő tejjel szőkítve issza és legalább három, de lehe­tőleg öt csészét kell innia, hogy a házi­gazda meg ne bántódjék. Én azonban a kávéivó Kelet gyermeke vagyok, és lassú és szívós munkával kellett megérhetnem, hogy én nem szeretem a teát, tehát legfeljebb egy csészényit iszom belőle, azt is nagyon feke­tén és tej nélkül. A rendes pincérünk, hála istennek, vilá­got járt fiú volt és így hamar rájött arra, hogy én az angol leveseket nem eszem, hogy viszont nem szeretek várni tiszteletteljesen, míg a többiek megeszik a levesüket, hanem rögtön kérem az előételt Hanem a kisegítő pincérrel baj volt. Ha én az előételhez nem az obu­gát szószt használtam, hanem például német mustárt és ezáltal a következő fogáshoz szánt késem piszkos lett, akkor szegény fűt elszaladt egy tiszta késért, le az ötödik emeletről a pin­cébe. Hagyta ott állni előttünk a tányéro­kat és az ételt a felszolgáló­asztalon és nem értette meg, hogy nekünk a kiszolgálás tempója fontosabb, mint az, hogy a húshoz mustártalan késsel nyúljunk. Ha pedig meguntuk a dolgot és kiszolgáltuk magun­kat, tiszta kés és pincér nélkül, akkor sze­gény fiúnak a merev ábrázata mögül vilá­gított a megbotránkozás. Szobalányunkat hosszú hónapokon át igyekeztem leszoktatni arról, hogy öt órakor benyisson a sisting-roomba, bocsánatkérő mosollyal átgázoljon akár tíz emberen is, összerántsa az ablakon a függönyt, megfor­gassa a fotelekben a párnákat és távozzon. Minden fáradozásom hiába volt, jött, „fel­jöttem a függönyt összehúzni" — mondotta szelíden, mikor én éppen elalvóban voltam a kanapén és összehúzta a függönyt. Talán öt év alatt leszokott volna róla. III. Az angol vasárnap? Az angol vasárnap a legtöbb embernek ma is még a templomba­­m­enést jelenti. Nem meggyőződésből men­nek, nem, mert hisznek: megszokásból. Az anglikán templomban egyébként nincs nyoma sem a protestáns kopárságnak, sem a katolikus pompának és forrón áhitatos atmoszférának. Az All Souls Church, mind­járt mellettünk, a Regent Street sarkán, kis háromhajós, belül sötétzöldre festett, arannyal díszített skatulya volt például. Kényelmesek a padjaik, a hívőket minden szükségessel ellátják; imakönyvet, bibliát ők adnak. Az egész azonban inkább klub­jellegű. Mindenesetre mindennél előbb asz­­szociálja az ember a termet, mint istennel. Feltűnően sok jólöltözött fiatalembert lát­tam vasárnap bemenni, láttam térdepelni bent, végighallgatni a prédikációt és hallot­tam énekelni a zsolozsmát. IV. De ugyanez a fiatalember azután kijön a templomból és bemegy a szemben lévő mo­ziba. Nem, kérem, nem én csöppentem ide a középkorból. Valóban, a régi puritán an­gol szellemmel tulajdonképpen ellenkezett az, hogy a megszentelt vasárnapon az em­ber a profán színházba menjen. Törvény til­totta, hogy a színházak (tehát a mozik is) vasárnap játsszanak. A vallás tisztelői — papok, idős tanárok, vénkisasszonyok és má­sok — ma is nagyon kardoskodnak a tán száz év előtti törvény mellett. A „züllött" ifjabb generáció azonban szereti az egyetlen szabadnapját jól tölteni, és télen nem kel­lemes weekendre menni. A városban pedig mihez kezdjen az ember? Most már vasár­nap is játszanak a mozik, de csak hat órá­tól kezdve. Még nincs rá törvényes joguk, de a hatóságok elnéznek efölött, mert a képviselőház régóta foglalkozik a reform gondolatával. Nemsokára, talán, új törvény lép az ócskább helyébe és jogerős lesz a vasárnapi mozibajárás is. V. Ugyanannak a fiatalembernek, aki heve­sen lázadozik a mozitilalom ellen, nem jutna eszébe az ellen szót emelni, hogy minden előadás után — színházban, moziban — felhangzik az angol himnusz zárómondata. A publikum természetesen állva hallgatja végig. Természetesen? Miért? — kérdezi bosszankodó vállvonogatással a kívülálló. — Viszont: egyrészt, miért ne? Másrészt: mély bölcseség is van ebben a szokásban. Ez a pár pillanatnyi nyugtonállás elveszi az egyes emberek kedvét a tolakodástól, a tömegét a kiözönléstől Csendesen, rendesen, udvaria­san, fegyelmezetten távozik mindenki. VI. Ugyanaz a fiatalember, aki levett kalap­pal végighallgatta a himnuszt, aznap reggel esetleg heves beszédet tartott a Hyde Park Corner-nél a monarchisztikus államforma el­len. Mert a Hyde Park Corner-nél az áll fel a kis faemelvényekre, aki akar és arról be­szél, amiről akar. Lehet háborúra uszí­tani és lehet pacifizmust prédikálni. . Lehet az új kormány mellett agitálni és lehet a miniszterelnököt hitszegő gazembernek ne­vezni. Lehet keresztényi testvériséget és megbocsátást hirdetni és lehet az ateista­kommunista világnézet számára híveket szerezni. Köröskörül kisebb-nagyobb csoportokban áll a hallgatóság: nők, férfiak, öregek, fia­talok, közbeszólnak, vitatkoznak, szeliden vagy dühösen. Mögöttük hullámzik a száz-­­ ezrekre menő vasárnapi, korzózó tömeg a smaragdzöldgyepes, gyönyörű parkban. Rendőr? Sehol. Csak messze áll egy, a park rácsain túl, ahol a forgalmat irányítja fehérmanzsettásan, türelmesen. VII. De rendőr fölösleges is­ volna. Szólássza­badság van. Ennek a szólásszabadságnak pedig — a Hyde Park Corner lázító beszé­deinek — Ugyanúgy tradíciója van, mint az angol himnusznak az előadás után. És éppen mert évtizedek, évszázadok óta sza­­­­bad hirdetni és hirdetik is, hogy az egye­dül üdvözítő államforma a köztársaság, éppen ezért nem jut senkinek eszébe közvet­len következtetéseket levonni belőle. Az a viharvert arcú skót munkás, aki bagót rá­gott és mérgesen kommentálta a neki nem is elég radikális szónokot, nem fog onnan elmenni merényletet elkövetni az angol király ellen. Haza fog délben menni, a birkahúst békességben elfogyasztja a család­jával együtt és a következő választáson majd eldönti magában: La­bour-jelöltre, vagy kommunistára szavazzon-e? Vili: A hagyományok országában a hagyomá­nyok elleni harcnak is hagyománya van. A természeténél fogva konzervatív nép, bátor és invenciózus emberek vezetése alatt, egész­ségesen fejlődik, halad előre — nem a dis­vattai, hanem a korrál. Bíró Vera­­ . ÚJSÁG VASÁRNAP, 1982 FEBRUÁR 7 Olcsó színházjegynek válópör a vége ■Jelentéktelen incidens súlyos következmények­­kel A volt primadonna válik a férjétől Budapesti társaskörökben Ismét egy pi­káns válópörrel sugdosnak. Ezúttal egy igen jónevű, vagyonos és előkelő összeköttetései­ről ismert ügyvédről van szó, aki ellen válókeresetet nyújtott be a felesége. Az asszony nemrégiben még tündöklő csillaga volt az operettszínpadnak. Az ügyvéd és az egykori primadonna a legboldogabb házaséletet élték. Kisebb házi perpatvarok voltak ugyan, mert a férj egy kissé kikapós volt, dehát az ilyen családi jelenetek mindenütt előfordulnak és hama­rosan feledésbe is mennek. Nyár óta nem is fordult elő semmi baj. önagysága azt hitte, hogy a férje megkomolyodott és ab­bahagyta a léha kiruccanásokat. Mi azon­ban máris elárulhatjuk, hogy az ügyvéd úr csak azért hagyta abba a kiruccanásokat, mert rájött, hogy a botrányokkal végződő kisebb kalandok helyett sokkal okosabban teszi, ha állandó ismeretséget köt egy min­denképpen megfelelő és diszkrét hölggyel. FÉSZEKRAKÁS A JÓZSEF-KÖRÚTOK. Budapesten, — hála Istennek, — az ilyen elhatározásokat nem nehéz valóra váltani. Megismerkedett egy csinos, fiatal leánnyal, aki számára szépen berendezett albérleti szobát bérelt a József­ körúton. Az ügyvéd igen ügyesen és diszkréten viselkedett, nyil­vánosság előtt nem mutatkozott a barátnő­jével úgy, hogy a feleség nem sejtett sem­mit. Az pedig nem volt feltűnő, hogy az utóbbi hónapokban gyakrabban kellett hi­vatalos ügyekben vidékre utaznia. Ilyenkor sem maradt el egy-két napnál tovább. Egyszóval a legnagyobb rendben ment minden. Karácsony előtt az ügyvéd, mint nobilis és figyelmes férj, azt az ajánlatot tette feleségének, hogy utazzék két hétre el Semmeri­ngre. Bizonyos összeg folyt be ugyanis a bécsi megbízottjához, valutáris gondjai tehát nem voltak. Irt a bécsi ügy­védnek, hogy a felesége fog jelentkezni nála, adja át annak a pénzt. Az asszony el is utazott és a szalmaöz­­vegy férj az időt alaposan kihasználva, vi­dám napokat és estéket töltött. Különösen kellemesen teltek el a karácsonyi ünnepek, amikor az ügyvédet hivatalos teendői sem gátolták abban, hogy egész nap a fiatal leány társaságában töltse az időt. Igaz, hogy karácsony másnapján este egy kis kellemet­len epizód volt, dehát ez hamarosan tisz­tázódott és ők mosolyogva tértek napirendre fölötte. Csakhamar el is felejtették. DETEKTÍV AZ ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZBAN. De nem felejtették el a jelentéktelen kis epizódot a hatóságok, mert hiszen hivatalos akták készültek az esetről és ennek a lát­szólag jelentéktelen epizódnak következmé­nyei azok, hogy az ügyvéd felesége mindent megtudott és ezúttal nem bocsátott meg a férjének, hanem megindította a válópert ellene. A jelentéktelen kis epizód az volt, hogy a barátnő karácsonykor nagy örömmel mesélte az ügyvédnek, hogy az ünnep más­napján estére két olcsó jegyet szerzett az Andrássy­ úti Színházba. El is mentek az FELEDŐBE MEGY AZ EPIZÓD. Az ügyvéd rögtön kijelentette, hogy a legnagyobb készséggel hajlandó a jegyek árát a károsult úrnőnek megtéríteni és a maga részéről is kérte a rendőrség embe­reit, hogy nyomozzák ki az ügyet, nehogy azt higyjék, hogy ő és barátnője tudatosan lopott jeggyel akartak színházba menni. A rendőrtisztviselő udvariasan bocsánatot kért, az ügyvéd és barátnője visszatért a néző­térre, végignézték az előadást. Amikor a fiatal leány késő éjszaka haza­ért a józsefkörúti lakásba, a háziasszony a legnagyobb izgalommal fogadta. Elmondta, hogy detektívek jártak nála, és a jegyek eredete iránt érdeklődtek, ő el is mondotta a jegyek történetét. A Rákóczi­ téri vásár­­csarnokba ment bevásárolni, amikor egy jól öltözött,­­előtte ismeretlen hölgy meg­szólította és megkérdezte, hogy nem akar­na-e két színházjegyet olcsón átvenni. Az ismeretlen asszony rögtön hozzátette, hogy a jegyeket a saját számára vásárolta, de a férje hirtelen beteg lett és ezért olcsón eladná a jegyeket. A háziasszonynak eszébe ... jutott, hogy csinos lakónője és az ügyvéd biztosan nagy örömmel veszik át az olcsó jegyeket és így habozás nélkül vette meg abban a hiszemben, hogy ezzel jót tesz az ismeretlen asszonynak és egyúttal örömet okoz az albérlőjének. A leány másnap elmesélte a dolgot az ügyvédnek, aki mindezekből jogi pontos­sággal megállapította, hogy miután vala­mennyien a legteljesebb jóhiszeműséggel jártak el, semmi következménye nem lehet

Next