Ujság, 1932. október (8. évfolyam, 220-245. szám)

1932-10-26 / 241. szám

­ Mi lesz a Ház szerdai ülésén? A képviselőház szerdán délelőtt 10 órakor megkezdi őszi ülésszakát. Weltner Jakab szociál­demokrata képviselő kedden megjelent a ház­elnöknél és engedélyt kért arra, hogy a szerdai ülésen napirend előtt szóvátehesse a Népszava nyolcnapos betiltásának ügyét. Almásy László házelnök értesülésünk szerint nem adott enge­délyt erre a felszólalásra. Lázár Andor igazság­­ü­gyminiszter nemzetközi egyezmények becikke­lyezésére két törvényjavaslatot fog a Ház elé terjeszteni. Miután formális ülés lesz, csak a napirendi vita ígér érdekesebb felszólalásokat. Néhány interpelláció is el fog hangzani. Bródy Ernő az üzlet- és műhelybérek ügyében, Hegy­m­­égi-Kiss Pál az aradi vértanúk hamvainak hazahozatala ügyében fognak interpellálni. * Megtörtént az első főispán-felmentés. Tarányi Ferenc vasmegyei főispán megvált állásától. Ostffy Lajos ostfiasszonyfalvai földbirtokos, volt főispán lesz az utódja. * Gömbös Gyula miniszterelnök kedden hossza­sabban tanácskozott Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel, Wolff Károllyal és Kozma Jenővel. Délben Kállay Tibor volt pénzügy­­miniszter és Sigray Antal gróf jelentek meg a miniszterelnöknél.­ A belügyminiszter az október 19-én kisorsolt felsőházi tagok helyébe választandó felsőházi tagok és póttagok választásának határidejéül az országgyűlés felsőházáról szóló törvény alapján az 1932. évi december 4-étől bezárólag decem­ber 11-éig terjedő nyolc napot tűzte ki. s — A Hungária EE hősi halottainak emléke. A Hungária Evezős Egylet november 1-én dél­előtt fél 12 órakor leplezi le a háborúban hősi halált halt tagjainak: Fábry István dr., Kohlert Rikárd, Höfle Győző Rezső, Lexa Károly, Mar­­schan Géza dr., Matavovszky Gábor dr., Mcda­­rfich A. Romuald, Ordódy László, Petheő Jenő dr., Schmahl Reynold, Szebeny Miklós és Va­das Pál emléktábláját a Klub margitszigeti székházában. A Hungária Evezős Egylet elnök­sége ezúton is tisztelettel meghívja az elesett hősök hozzátartozóit, akiknek címei az egye­sület előtt ismeretlenek, hogy ezen az ünnep­ségen résztvenni szíveskedjenek. — Gaal Gaston iskolatársai, Székesfehérvár­ra! Írják, hogy a ciszterciták főgimnáziumában a 45 évvel ezelőtt érettségizett diákok, Gaal Gaston és Zichy János gróf iskolatársai jöttek össze találkozóra. A találkozón megjelentek: Einbeck Károly MÁV főfelügyelő, Gebhardt Márton MÁV főintéző, Horváth Imre esperes­plébános, Körraöczy Emil dr., a budapesti Mentőegyesület igazgató-főorvosa, Kukorelly Iván ny. főszámvevő, Latics György kanonok, Pöschl György, dr. egészségügyi főtanácsos, Streit Ferenc prelátus-kanonok, Weisz Hugó malomigazgató és Zichy János gróf országgyű­lési képviselő. A megjelentek szentmisét hall­gattak a ciszterciek templomában, majd láto­gatást tettek a ciszterci tanároknál. A volt is­kolatársak táviratilag kívántak jobbulást Gaal Gastonnak. —­ Ezen nem kell gondolkodni! Termé­szetes, hogy mindenki Diana-fogkrémet használ. Tubusa 48 fillér. — Varga Elemér özvegye kártérítést fizet Székesfehérvárnak. Székesfehérvárról írják, hogy Varga Elemér dr., volt székesfehérvári műszaki főtanácsos özvegye ajánlatot tett úgy a maga, mint kiskorú leánya nevében Székes­­fehérvár városának, hogy hajlandó férje ügyé­ben húszezer pengő kártérítést, illetve költség­térítést fizetni és lemond minden nyugdíjigé­nyéről, ha az ügyet befejezettnek nyilvánítják. A város közgyűlése ezt az ajánlatot elfogadta, de a kiskorú árvára való tekintettel áttette a határozatot Fejér vármegye árvaszékéhez. Az árvaszék a határozatot magáévá tette s igy ez­zel az ügy végleg lezárult. — Bélienyheségnél Artin-dragéet vegyen. — Felfüggesztett pénzügyi tanácsnok. Erdélyi­­ Lóránd alispán kedden értesítette Pestszent-Erzsébet polgármesteri hivatalát, hogy Szántó Samu pénzügyi tanácsnokot a folyó fegyelmi vizsgálat alapján felfüggeszti hivatali állásától. (A pénzügyi tanácsnokot két év alatt most har­madszor függesztette fel állásától a vármegye. — Pakots József előadása a Cobden-Szövet­­ségben. Nagy és előkelő hallgatóság előtt tar­totta meg kedden este a Cobden-Szövetség sze­mináriumában Pakots József országgyűlési kép­viselő „Az Írók gazdasági és szociális kérdései" című előadását. Fischer Ödön, a szövetség el­nöke üdvözölte meleg szavakkal az előadót, aki nagy tetszés mellett az alábbiakat fejtegette: — Az irő sorsa szorosan összefügg a gondolat sor­sával. A világháborúban elégtek azok az em­beri eszmények, amelyek a régi szabadelvű el­veken építették ki a humanizmusnak, a sajtó- és gondolatszabadságnak nagy eszméit. Külö­nös jelenség, hogy az a gazdasági elzárkózás, amely az egyes országok között mutatkozik, szellemi téren is autarchiára vezetett és a há­ború óta eltelt tizennégy esztendő során a nem­zetek még nem tudták megtalálni kulturális és szellemi kapcsolataikat. A liberális eszmék csődje a reakciók rohamai következtében ál­lott be és — sajnos — nemcsak a hivatalos politika, hanem a lelkében megrokkant köz­vélemény is sokhelyütt a reakciót szolgálja és destrukciónak nevezi a gondolatszabadságból kisugárzó szellemi és művészi alkotások szabad szellemét. Nagy átalakító munkára van tehát szükség a politikai hatalommal és a közvéle­ménnyel szemben egyaránt. Ezt a munkát az írónak, a szellemi élet alkotó művészeinek kell elvégezni. Beszélt arról a nehéz gazdasági hely­zetről, amelyben ma az Írók vannak. Komoly, nagy szociális gazdasági hadjáratra kell in­­dulniok az Íróknak, nem önmagukért, hanem a magyar nemzeti múlt­­kultúrájának megmen­téséért és a jövő szellemi fejlődésének bizto­sításáért. ÚJSÁG SZERDA, 1932 OKTÓBER 20 Fabinyi miniszter sürgősen szabályozza a végkiárusításokat Felhívta a polgárságot a magas árak elleni küzdelemre A Belvárosi Polgári Kör kedden este vacso­rát rendezett klubhelyiségében Fabinyi Tiha­mér kereskedelmi miniszter tiszteletére .A va­csorán igen­ sokan jelentek meg a főváros köz­­gazdasági, kereskedelmi és társadalmi elő­kelőségei közül. Ott voltak a többi között: Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter, Ta­­mássy Aurél kereskedelmi államtitkár, Dorner Aurél miniszteri tanácsos, Scheuer Róbert, Ná­­nássy Andor, Payr Hugó,­­ Petracsek Lajos, Temple Rezső országgyűlési képviselők, Girardi Tibor, Messmer Pál, Dán Leó, Héder Lajos dr. fővárosi bizottsági tag, Dános László építész­mérnök, kormányfőitanácsos, Reimann Gyula, Krémer József, Holzer Sándor, id. Bónis Fe­renc dr., Safranek János dr. egyetemi tanár, Fritz Zsigmond dr., ifj. Sándor László dr., Kálmán Andor, Horn Mihály, ifj. Bónis Fe­renc dr. főorvos, Márkus Béla, Hegyi József dr., Serényi Gusz­táv, Pap Ferenc dr., Hessleich Ignác, Blum Béla, Piazza Győző, Schmidt Ri­­chárd és sokan mások. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter, a Kör elnöke üdvözölte Fabinyi Tihamér kereske­delmi minisztert. Mint mondotta, installálni akarja az új kereskedelmi minisztert a Bel­városi Kereskedők és Polgárok Körében. Majd felhívta a kereskedelmi miniszter figyelmét a kereskedők sok bajára és pa­naszára s kérte, hogy neki, mint földmive­lésügyi miniszternek teremtsen a kereske­delemügyi miniszter jó vevőket. A tapsokkal fogadott köszöntő után is Sö­ttmer Pál dr. kereskedelmi főtanácsos szólalt fel és hangoztatta, hogy a nehéz helyzetben levő ke­reskedelem bizalommal nézi az új kormány munkásságát és terveit. Részletesen ismertette a kereskedelem óhajait és panaszait. Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter hosz­­szasabban válaszolt az üdvözlésre Beszélt a pol­gárság öntudatáról és feladatairól. — Az, aki lemond öntevékenységéről — mondotta —, lemond saját jövőjéről is, így van ez az árak magassága elleni küzdelemben is. Nem lehetek Szent György lovag, aki egye­dül győz ez ellen a hidra ellen. Részt kell venni ebben a küzdelemben a közönség­nek is. A közönségnek nem a panaszkodással, hanem a beszerzések terén való öntevékenységével és öt­­letességével kell ezt a küzdelmet folytatnia. A kormány programmját cselekvéssel és meggyő­ződéssel kell követni, a negatív emberek kor­szaka lejárt. — Kritika hangzott el az alkalmazottak sza­porítására irányuló kormányfelhívásról. Ne ellenérveket sorakoztassanak fel, ismerje el mindenki a jószándékot. Ne akadályozza ezt senki kicsinyes adóaggodalmakkal. Függesszük fel az örök bizalmatlanságot, igyekezzünk min­denképpen bizalommal és optimizmussal tekin­teni a jövőbe. Erkölcsi érzésem és gazdasági megfontolásom tiltakozik az ellen, hogy valaki a tetszhalott mezét öltse fel azért, hogy tetsz­­halotti minőségét értékesíthesse és ezért nem fogok habozni, hanem a legrövidebb idő alatt szabályozni fogom a tisztességtelen versenyt jelentő végkiáru­sításokat. — Vámpolitikánkat revízió alá kell venni, elsősorban az ipar érdekében, üvegházi iparok agyonprotezsálásában nincsen köszönet,­­ ezt el­sősorban maga az ipar sínyli meg. Azt hiszem, hogy ennek a tiszta bornak pohárbaöntése jó hatással lesz. De nem vagyok hajlandó felülni semmi olyan demagógiának, amely az ipar el­pusztítását akarja. — Organikus nagy reformokat keresztülvinni máról-holnapra átmenet nélkül csak papíron le­het. Az élet csak lépésről-lépésre tud előre­haladni. Súlyt helyezünk arra, hogy a gazdasági élet új erőre kapjon. Természetes, hogy ezt is szerény eszközökkel, limitált pénzügyi lehető­ségek mellett lehet keresztülvinni. Hangoztatta ezután a miniszter, hogy már tett intézkedéseket bizonyos munkaalkalmak megteremtésére és reméli, hogy a fővárosban ezen a téren további eredményeket érnek el. Ami az árkérdést illeti, alapelve az, hogy szegény ország csak olcsón élhet. A takarékosság kérdésében az az álláspontja, hogy nincsen drágább dolog az oktalan taka­rékosságnál. A magyar közéletben sok ember él életnívóján felül, ezeknél rendkívül fontos az, hogy észszerű életviszonyukhoz visszatérje­nek. De nagyon sokan vannak, akik életviszo­nyaikon alul élnek. Aki bírja, annak tényleg kötelessége, hogy észszerűen költsön. — Legyünk becsületesek, igazunkban bízók — mondotta beszéde végén a miniszter. — Meg vagyok győződve, hogy az a programm, amelyet vallok, alapvonalaiban a tetterőre, bi­zalomra és tisztességre van felépítve. Lehetet­len, hogy ez a programm a magyar kereskede­lem és ipar körében, ahol ugyanezen elvek uralkodnak, rezonanciára ne találjon. Nagy éljenzés fogadta a miniszter szavait. Ezután még több felszólalás hangzott el. — A közszolgálatban álló mérnökök ma­gángyakorlatának újabb szabályozása. A ke­reskedelmi miniszter rendeletet adott ki a­ közszolgálatban álló mérnökök önálló mér­nöki magángyakorlatának szabályozásáról. A­ miniszter elrendelte, hogy a jövőben közszol­gálatban álló mérnökök kötelesek az önálló mérnöki magángyakorlat körében eső min­den egyes megbízásnak elvállalása előtt fe­lettes hatóságuk engedélyét kikérni. A vál­ságos gazdasági helyzet tartama alatt azon­ban ilyen mérnöki magánmunka elvállalá­sára vonatkozó engedélyt csak különös indo­kok fenforgása esetén adják meg. — Házasság. Glück Mór, a BSzKRT nyugal­mazott tisztviselője és neje Politzer Irma októ­ber hó 20-án ünnepelték boldog házasságuk negyvenéves évfordulóját. — Az Újságírók Egyesületének állásfoglalása a Népszava betiltása ügyében. A Magyar Újság­írók Egyesületének elnöki tanácsa kedden dél­után ülést tartott Márkus Miksa elnöklésével. Az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a nagy publicistának, Mezei Ernőnek, az egye­sület tiszteletbeli tagjának elhalálozásáról. Az elnök indítványára Mezei Ernő emlékét jegyző­könyvben örökítik meg és haláláról gyászjelen­tést adnak ki. Az elnöki tanács ezután a Nép­szava betiltásának ügyével foglalkozott és egy­hangúlag a következő határozati javaslatot fo­gadta el: „A Magyar Újságírók Egyesületének­ elnöki tanácsa, anélkül, hogy a szóbanforgó politikai cikkek bírálatába bocsátkoznék, ami nem is tartozik hatáskörébe, magában a betiltá­­s fényében a sajtószabadság sérelmét látja. Az elnöki tanács megállapította, hogy a belügy­miniszter úr ezen intézkedése ellenkezik a ma­gyar sajtójog szellemével és az érvényben lévő sajtótörvénnyel. Ezek szerint ugyanis a foko­zatos felelősség elve alapján, magát a lapot, il­letve kiadóját csak akkor­­vonják felelősségre, ha a szerzőt, vagy a felelős szerkesztőt nem­ sikerült bíróság elé állítani. A lapbetiltás első­sorban a lapot bünteti s vele együ­tt az esetleges vétségben teljesen ártatlan újságírók, tisztvise­lők és munkások egész seregét. A Magyar Új­ságírók Egyesülete tehát ez alkalomból ismét tiltakozik a sajtószabadság korlátait megálla­pító sajtótörvény figyelmen kívül hagyása és büntetőintézkedéseinek túllépése ellen." — A Dunába akart ugrani gróf Klebelsberg Jenőné. Hajnalban a budai Dunaparton a Dunába akart ugrani kisgyermekével egy asz­­szony. A rendőr az öngyilkosságot megakadá­lyozta. Kiderült, hogy az asszony gróf Klebels­­berg Jenőné, akinek férjéről annak idején több­ször írtunk. A különböző foglalkozású Kle­­belsbergnek már gyakrabban volt dolga a bün­tető hatóságokkal. Három esztendővel ezelőtt vette feleségül Urbán Erzsébetet, aki legutóbb rokonánál, egy szövőgyári munkásnál lakott. Klebelsbergné napok óta hajléktalan volt és ezért akart gyermekével együtt beugrani a Dunába. Az életunt asszonyt az életvédelmi osztálynak adták át — ősz! Nyirkos, szeles idő, megfázás, fer­tőzés ... önkéntelenül összekapcsolódik ezzel gondolatmenetünkben, hogy siessünk s még ma vásároljunk DIANA-sósborszeszt. — Halálozás. Az október 21-én elhunyt Síves Kál­mán huszárezredes temetése csütörtökön 144 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. Ob­ernitz Károlyné, a szekszárdi Erzsébet királyné­­szálloda és étterem tulajdonosnője rövid betegség után 65 éves korában Szekszárdon meghalt. ­ Fával ideálisan tiszta és gazdaságos fűtést nyújt a szabadalmazott világhírű folytonégő „Zephir" -kályha. Tíz kg. fával fűt egy normál szobát 24 órán át. Gyártja és árusítja: Héber kályhagyár, Budapest, Vilmos császár-út 39 (Hajós-utca sarok). Hazai barna szénnel a két­­aknás Rekord-kályháink tökéletesen fülének. Árjegyzék ingyen és bér mentve. —■ A hideg idő beálltával nincs kedve mindent nőnek vízzel fejmosást alkalmazni, d­s különö­sen akkor, ha sürgős dolga van és a haj szá­rításával nem attar időzni. Ilyenkor a modern nő „viznélküli" hajmosást a „Feketefejű" Szá­raz Shampoonnal alkalmaz, amivel csak egy­szerűen beporozza a haját, utána kikeréli és haja laza, üde és illatos lesz.­­ A legújabban feltalált citromosított karls­­badi só a „Citrosal" által, a sportolás teljesen kiküszöbölhető. Állandó használata mellett test­súlyunkból kívánságunk szerint játszva leadha­tunk néhány kilogrammot. Mondhatjuk tehát bátran, hogy tenniszezés, úszás, vívás, boxolás ütése helyett használjunk „Citrosas“-t és tes­tünk nyúlánk alakját állandósíthatjuk. — Hölgyek szíves figyelmébe ajánljuk, hogy Holzer divatháza most IV., Váci­ utca 26. sz. a. létezik. és. — A folyamőrségnél szünetel a toborzás. Az ezirányu kérelmek nem vehetők figyelembe. — Slaraf-kongresszus Budapesten. Rendkívül érdekes és különleges esemény színhelye lesz a magyar főváros 1934 júliusában. Budapesten ül­nek össze akkor a világ slarafjai, hogy ötéven­ként szokásos zsinatjukat megtartsák. Ezidő­­szerint 279 slarafiája van a világnak, az Unu­­versumnak, ahogy a világot slaraf nyelven hív­ják, továbbá öt kolóniája, vagyis olyan új ala­kulása, amely még a szabályok értelmében egyesületté nem alakulhatott. A slarafia a sza­­badkőmívességből sarjadt ki hetvenhárom év­vel ezelőtt, amire azonban már csak a szabad­­kőmivességgel közös Uhu tisztelete vall, egyéb­ként teljesen eltérnek attól útjai. Hetvenhárom év előtt a bécsi Burgszínház és az Operaház két előkelő tagja kérte felvételét a bécsi szabad­­kőmives nagypáholyba, kérésüket azonban el­utasították azzal, ,hogy társadalmi állásuk nem megfelelő. Ez a két mélyen megbántott művész alapította meg azután Prágában a slavafiát. Politika, felekezeti kérdés ismeretlen a slava­­fok világában, amelynek célja elsősorban a ba­rátság ápolása, másodsorban az irodalom és művészetek szolgálata. Otthon kell hagyni a világi gondjait, bajait, aki a slavafok gyűlésén megjelenik és a gyűlés tartamára egészen át kell engednie magát a derűs hangulatnak és az ártatlan mókának, amelynek jegyében ezek a gyűlések lefolynak. Azon a réven, hogy a világ valamennyi slarafiája szoros baráti kapcsola­tot tart fenn egymással is, az Unuversum sla­­rafiájára nagy szerep vár a világ összebékítésé­­nek nagy munkájában. A slarafok hivatalos nyelve az ónémet, Lipcsében megjelenő újság­juknak is „Der Schlaraffia Zeyttungen" a címe, egymást „Lulu"-val köszöntik, a leveleket, ame­lyeket egymáshoz intéznek, R. G. H. z. betükkel kezdik, amik ennek a köszöntésnek a rövidí­tései: „Ritterlichen Grusz und Handschlag zu­­vor‘. Ismertető jelük a fehér tű, amit a gomb­lyukban viselnek, a slarafia zászlószíne a kék­sárga, ami külön a budapesti slarafegylet színe is. A budapesti zsinaton három-ötezer előkelő, nagy befolyású és világösszeköttetésekkel ren­delkező vendége lesz Budapestnek. A zsinat minél nagyobb sikere érdekében Ripka Ferenc dr. főpolgármester maga is meleghangú meg­hívót küldött a prágai slaral-központnak. — Hirdetőink figyelmébe! Az Újság va­sárnapi és jövő hét csütörtöki száma tekin­tettel arra, hogy a reformáció ünnepe és Mindszentek miatt a lapok, csütörtökig, te­hát három napon át nem jelennek meg, a szokottnál is gazdagabb tartalommal, jelen­tékenyen nagyobb terjedelemben és pél­dányszámban jelenik meg. Adja fel tehát hirdetését az Újság vasárnapi és jövő hét csütörtöki számaiba, mert ezek a lapszámok kiváló nagy érdeklődésre tarthatnak számot. — Gömbös Gyula — keresztapa. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gömbös Gyula minisz­terelnök az alábbi szövegű levelet intézte Sza­­páry Lajos grófhoz, Baranya vármegye főis­pánjához: Kedves Barátom! Az Országos Iparosszövetség (Budapest, IV., Múzeum­ körút 5) hívta fel figyelmemet nemes Gallovich Árpád nyugalmazott vasúti tisztvise­lőre, aki Baranya vármegyében, Magyarszent­­ivánon lakik. Gallovichnak most született a hu­szadik gyermeke. A nevezett szövetség kérelme az volt, hogy fogadjam el az újszülött kereszt­apaságát. Tekintettel arra, hogy Gallovich ép­pen olyan vidékről való, ahol egyik nagy ma­gyar betegség, az egyke, pusztit, úgy határoz­tam, hogy örömmel vállalom Gallovich husza­dik gyermekének keresztapaságát. Kérlek, hégy kegyes erről a szülőket nevemben értesíteni s a továbbiakban méltóztass e családot a magad részéről is közvetlenebb figyelemben részesí­teni és a lehetőséghez képest — a ritka népes családra való tekintettel — segítségükre lenni. Elnöki ügyosztályom utján egyidejűleg intéz­kedtem, hogy Gallovich Árpád számára 200 pengő kezedhez utalványoztassék. Budapest, 1932 október 25. Szívélyesen üdvözöl igaz hived Gömbös Gyula m. kir. miniszterelnök. — Tífuszjárvány. Dombóvárról írják, hogy Gálosfán — valószínűleg vizfertőzés következ­tében — 15 tifuszos megbetegedés történt, az iskolaköteles gyermekek közül pedig mintegy negyvenen szamárköhögésben betegedtek meg. Szöllősgyörökön ugyancsak járványszerűen lé­pett fel a tífusz. A hatóságok az iskolákat be­záratták. — Baleset a vadászaton. Békásmegyerről ír­ják, hogy Bán Emil, a Budapestvidéki Kőszén­bánya rt. igazgatója Békásmegyer határában vadászatot rendezett. Amikor Bán Emil igaz­gató egy felbukkanó nyúlra lőtt, nem vette észre, hogy a nyúl irányában levő bokor mö­gött egy hajtó áll. A lövés Metzler János haj­tót arcán és mellén érte. Súlyos sebével azon­nal Budapestre szállították. A csendőrség meg­indította a vizsgálatot. — Cserkészek Vizisport-bemutatója. Vasárnap délután a Nemzeti Sportuszodában a cserkészek vizisport­­bemutatót rendeztek. A nagyszámú közönség soraiban itten volt ifj. Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szöveség elnöke, Papp Antal nyugalmazott államtitkár-, a Cser­kész Szövetség elnöke, Witz Béla pápai prelátus, tisz­teletbeli elnök stb. A bemutató előtt Dormándy Béla ny. tábornok, kerületi társelnök ismertette a vizi­­cserkészet múltját és működését, majd a cserkészek vizi-sí- és kajakgyakorlatokat, vízből mentést, csoportos kajakjátékokat, búvárúszást és tányérkeresést mutattak be. Azután a Vörösmarty-real két csapata másfél méter átmérőjű pushball-játékot mutatott be, amelyet azzal a labdával játszottak, amit lord Rothermere ajándékozott a cserkészeknek. A bemutató után kiosztották az esz­tergomi III. országos vizicserkész-verseny díjait. A kö­zönséget az egész bemutató alatt szakszerű magyarázat­tal Sztrilits Pál dr. látta el. Beküldött hírek *­ A történelem filozófiája. Schütz Antal dr. egy. ny. r. tanár „A történelem filozófiája“ címen hirdetett szabadegyetemi előadássorozatát október 26-án, szerdán este ti7 órakor kezdi meg az egyetem központi épülete (IV., Egyetem-tér) kupolatermében. Az előadásokra a Népművelési Bizottság hivatalában (IV., Szép-u. 5. fél­emelet 2) köznapokon délelőtt 9—2-ig lehet beiratkozni. — A VII. kerületi Erzsébetvárosi Kör (Dohány-u. 76) ifjúsági csoportja minden vasárnap délután 5—10 óráig táncos teadélutánt rendez a nagy díszteremben. Be­lépődíj nincs. Jelentkezések a titkári hivatalben.­­ A Budai Izraelta Hitközség kultur- és társadalmi szakosztálya október 27-én, csütörtökön este 6­ órakor előadó­ estét rendez a budai izr. hitközség tanácstermé­ben (III., Zsigmond­ utca 49) a következő műsorral. Brnoschofsky Imre dr rabbi előadása: Napjaink égető problémái címen. Herz Lilly zongoraművésznő: a) Cho­pin: Mazurka cis-moll; b) Chopin: Scherzo b-moll. Margarete Goldstein úrasszony, német író, a Morgen felekezeti tudományos lap szerkesztője előadása Zur Ethik des Alltags címen.

Next