Ujság, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-06 / 5. szám

13 porosz király komponált dalokat, indulókat, szonátákat, úgy én is komponálok. — A rádióelőadás után a Berliner Tage­­blatt azt írta, hogy Nagy Frigyes porosz királynak egy ismeretlen szerzeményét ját­szotta a budapesti rádió és a továbbiakban bőven méltatja szerzeményei kiválóságait. — Ezért akarok én helyreigazítani. Nem vagyok azonos II. vagy Nagy Frigyes porosz királlyal. Bármilyen megtisztelő is rám nézve, hogy összetévesztettek bennünket. Különben is a porosz király balettmuzsikát sosem irt, ő ezzel ,a műfa­jjal nem foglalkozott. Készséggel eleget teszünk Nagy Frigyes porosz király jelenlegi budapesti névrokona kérésének. Nagy Frigyes dr. budapesti, 39 éves ügyvéd, nem azonos Nagy Frigyes po­rosz királlyal, aki 1826-ban halt meg... LISZT FERENC Az V. kerületben a Nádor­ utca 24. számú ház első emeletén lakik. Nagyon szerény ember, mint a nagy magyar zeneköltő volt és a foglalkozása — ezt sem hitte volna valaha Liszt Ferenc — villanyszerelő. Fia­tal, harminchárom esztendős, igen derék ember, ki öreg szüleivel együtt lakik. Nem is nagyon akar beszélni, amikor fel­keressük. Az öreg Liszt bácsi már beszéde­sebb. •­­ — Nagyszebenből jöttünk ide — mondja, ■— onnan, ered a Liszt hév is. — Tudják, ki volt Liszt Ferenc? — Hogyne tudnánk, — feleli apa, anya és fiú egyszerre. — Nagyon jól ismerjük az élet­­történetét is. — Csak nem leszármazottjai önök a nagy zeneköltőnek? Vállat von az öreg: — Hát kérem, bizony nem tudjuk. Amiko­riban meghalt, én gondoltam rá, hogy utána nézek, de amikor kiderült, hogy nem maradt utána semmi vagyon, abbahagytam az érdek­lődést. Ha nincs örökség, minek a­ rokonáig? Cifrálkodásnak? STRAUSZ JÁNOS Ha már a zeneszerzőknél tartunk, felke­ressük a legédesebb bécsi valcerek szerzőjé­nek budapesti névrokonát Strauss Jánost is. Bizony nem valami lélekemelő a foglalko­zása: korrektor. Ez a foglalkozás olyan fog­lalkozás, hogy éjszaka villanylámpa vakító fénye mellett nézi át a kéziratokhoz hason­lítva a szedéseket és javítja azokat az apró sajtóhibákat, amely annyira szokták az ol­vasói bosszantani, ha­­ véletlenül mégis nyilvánosságra kerülnek. Érdekes, hogy Strauss János korrektor — milyen érdekes véletlen — a Hegedűs Sán­­dor­ utcában lakott a 15-ös szám alatt. Most ismeretlen helyen lakik. VÖRÖSMARTY MIHÁLY A Szózat felejthetetlen emlékű, nagy ma­gyar költőjének a nevét ebben a pillanatban egy derék­­ mészárosmester viseli. A mi Vörösmarty Mihályunknak az Attila­ körút 2. szám alatt van mészárosüzlete. Kidüllesztett mellel a büszkeségtől dagad, amikor Vörös­­martyról, a nagy költőről érdeklődünk nála — Egyenes leszármazottja vagyok én, uram, Vörösmarty Mihálynak — mondja emelke­dett hangon. — Nemcsak névrokon! Nem bizony! És erre büszke is vagyok. — Nem is ön az első, aki érdeklődik ná­lam és mondhatom, hogy nagyon-nagyon jól esik a megbecsülés és tisztelet, amellyel nagynevű ősöm emléke iránt viseltetnek. Félve kérdezzük, hogy van-e valamilyen kapcsolata a költészethez a néven és a ro­konságon­­ kívül.. Elpirul.1­­ .— Kérem, nagyon szeretem, a verseket. Dehát én magam nem írok. Nem tudok... Elénk tartja hatalmas tenyerét, mert sür­gős dolga van. Vörösmarty Mihály siet a marhavásárra, mert készülődik a karácsonyi üzletre KISFALUDY KÁROLY Okleveles gépészmérnök, a Keleti Károly­­utca 26. szám alatt lakik. Vezetőállása van egy előkelő műszaki cégnél. — Nem, nem — mondja, — fölösleges, nincs semmi értelme, hogy én bármilyen for­mában a nyilvánosság előtt szerepeljek. — Na és a Kisfaludy Károly név szeren­csét hozott-e? Mosolyog. — Ellenkezőleg, csak hátránnyal járt. Kü­lönösen diákkoromban, mert egyrészt na­gyon jól meg kellett tanulnom az irodalom- 3 fillér egy borotválkozás! A nagyszerű angol találmány, a Dr. Moris­son gyors borotválókrém nemcsak 2 percre szállította le az eddigi 20—25 perces borot­válkozási időt, de amellett az önborotválko­zást rendkívül olcsóbbá is tette. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Morisson borotválókrém a legerősebb szakállhoz is jó, és hogy nem szárítja sőt ellenkezőleg puhítja az arcot, elértük végre az időt, hogy a Morisson dok­tor találmánya révén a férfiak borotválkozása is modernizálódott történetben úgy Kisfaludy Károlyt, mint Sándort, másrészt pedig sokszor ugrattak miatta diáktársaim. — És ma? Legyint — Manapság? Manapság az embereknek már semmi sem tűnik fel. Ma más gondjuk van az embereknek. DEÁK FERENC A haza bölcse nevének a viselője régebben a magyar királyi államvasutaknál volt rak­­tárnok. Azután nyugdíjba került és a IX. ke­rületben lévő Liliom­ utca 54. számú házban lakott. Ma már ott lakik, ahol a haza böl­cse . . . Elköltözött messzire... messzire... és ma már csupán a leánya él, aki férjhez­­ment és aki — nem tudja, hogy ki volt Deák Ferenc. RÁKÓCZI FERENC Mint Vörösmarty Mihály, mészáros. A Zuglóban van a lakása és az üzlete. Jómód­ú ember él abban a pillanatban, amikor mi kerestük, bizonyára Vörösmarty Mihállyal együtt — ő is a marhavásáron járt, mert hát nagy névrokonság ide, nagy név­rokon­ság oda, az első az üzlet. KATONA JÓZSEF A Bánk bán írójának névrokona a költő sorsára jutott: tönkrement. Még talán rosz­­szabbul is járt, mint a legszegényebb költő Katona József korában, mert gróf Haller­­utca 88. szám alatt lévő városi házból — kilakoltatták — az Auguszta, haraktelepre. Ott tengődik feleségével együtt. — Nem tudom én .— mondja, — hogy honnan származom Azt sem tudom, hogy a Katona József név valami híres emberé lett volna. Azt tudom csak, hogy ez a Katona József itt Budapesten nyomorog, éhezik és fázik. Mert az asztalosiparnak befellegzett. N­UNYADY JÁNOS A törökverő Hunyadi­nak jelenlegi név­rokona — kávémérő. Nem is nagybajuszom hatalmas férfi, hanem vékony, cingár ember­ke, aki bizony nem a legjobb anyagi viszo­nyok között él. -- Itt lakott a Márton­ utca 14b. alatt, — mondja a házmester, amikor érdeklődünk iránta. — Beteges, vékonypénzű ember, ha ugyan még megvan. Mert innen elköltözött. — Vidéken lakik!­­— mondja a házmester,­­né. — Úgy tudjuk, hogy Faládicspu­sztára költözött, ott van valami rokonsága.­­ Az utolsó a sorban a nagy nevek viselői közül, akikkel beszéltünk NAGY LAJOS Az ÁP­OH-házból származó egyik legna­gyobb magyar királyunknak számos névro­kona él a fővárosban. Az, akivel mi beszél­tünk, még elég kis Nagy Lajos, mert mind­össze tizenkét esztendős és a mester­ utcai Fáy András gimnázium harmadik osztályá­nak törekvő tanulója. — Ismerted-e Nagy Lajost? — Melyiket? — kérdezi. — A hentest. — Nem. A királyt. — Hisz nincs király Magyarországon — feleli. — De volt egy Nagy Lajos király. — A harmadikba még nem tartunk a tör­ténelemben ott, — feleli. — Hát másutt nem hallottad? Odahaza? — Nem, de úgy emlékszem, mintha a gim­náziumban a folyosón kiint volna a képe. Én csak Mátyás királyt ismerem — vágja ki büszkén, — meg Hunyadi Jánost. Azok... azok voltak az igazi nagy királyok. Meg a Zrínyi Miklós . . . Tovább nem volt hajlandó nyilatkozni, sőt már interjú közben is előkapta a go-yo-t a zsebéből és elkezdte rángatni. EGÉSZ NÉVSOR Persze egész névsor található még a nagy nevek viselőiből. Álljon itt legalább a nevük. Rákosi Jenő divatárukereskedő, a­ Bat­­thyány-utca 4. számú házban, Szilágyi Er­zsébet — bizonyára nem olyan szigorú asz­­szony, mint Hunyadi Mátyás anyja volt, — tanítónő. Schiller Frigyes pesti névrokona könyvelő a Thököly-út 81. szám alatt és bizonyára nincsen olyan különös passziója, hogy rot­hadt almát szagoljon — könyvelés közben, mint nagy elődjének, amikor költött. Róbert Károly magántisztviselő, Tompa Mihály asz­talos, Széchenyi István műszerész és Arany János az Izabella-téren vendéglős. Kazinczy Ferenc állami ember, Marx Károly, délivas­­úti ellenőr, Pósa Lajos papírnagykereskedő, Könyves Kálmán pedig tatarozó és javító vállalkozó. Eötvös Károly állami tisztviselő, Toldy Miklós már nyugdíjban van, Csokonai Vitéz Mihály pedig igen prózai foglalkozást űz : magántisztviselő és egyáltalán nem szereti a gyöngyöző nedűt. Végül álljon itt még egy név, a híres, sőt hírhedt néhai Rózsa Sándor névrokonának a neve, aki becsületes asztalosmester a Vas­utca 7. szám alatt és milyen furcsa játéka a véletlennek, „kenyeres pajtása", Sobri Jóska ugyancsak asztalosmester — Újpesten. De ki tudná még felsorolni azt a sok-sok történelmi nevet,, akiknek a viselői itt élnek a milliós világváros forgatagában, akik tele­fonálnak, villamoson járnak, autóbuszt hasz­nálnak és rádióznak ... — Mekkorát is változott a világ, — mon­daná ezeknek a neveknek bármelyik őse, — ha úgy, mint Rip van Winkle felébredne és megnézné, hogy mit csinálnak az utódok... Szűcs Nándor ÚJSÁG PÉNTEK, 1933 JANUÁR 0 r ■ ! • • Óriási sikere van az Újság ingyenes bridgetanfolyamának Négyszáz olvasónkat tanítjuk meg januárban bridgezni Mi ez? Tömeghisztéria? Divat?... Napjaink, 1933 járványa? Bizony, ma már így beszélnek a bridgeről, amely eleinte az elegánsabb körök kártyajátéka volt, később sport lett, ma pedig már láz. A bridge hirtelen olyan népszerű lett, hogy megölte a yo-yót, konkurrenciát csinál minden más szórakozásnak, válásokat okoz és magába beleholít mindenkit. Az Újság­ a bridge népszerűségének tudatában határozta el, hogy segítségére siet azoknak, akik még eddig nem tanultak meg bridgezni, mert vagy nem volt, aki tanítsa őket, vagy nem volt társaságuk. A bridgehez négy játékos kell, egész kis társaság és éppen ezért feltűnő, hogy mégis annyira közkedvelt lett. Amikor az Újság elhatározta, hogy a bridge propagandája érdekében tanfolya­mot fog rendezni, szívességet akart ezzel tenni olvasóinak. Megjelent az Újság­ban két héttel ezelőtt néhány sor arról, hogy januárban in­gyenes bridge-tanfolyamot kezdünk meg a Ma­gyar Bridge Club Bristol-szállóbeli helyiségében. Ettől kezdve egymásnak adták a jelentkezők a kilincset a szerkesztőségben, egyre-másra jöttek a jelentkező levelek és a telefonbejelentések. Ilyen sikerre senki sem számított. Kénytelenek voltunk tanfolyamunkat kibővíteni, újabb cso­portokat beállítani, hogy a nagy tömegben je­lentkező olvasóinkat el tudjuk helyezni. Amikor azonban már négyszáz volt a jelentkezések száma, kénytelenek voltunk lezárni a jelentke­zéseket és megígérni a kimaradottaknak, hogy két-három­ hét múlva újabb kurzusokat fo­gunk megkezdeni­ kezdő és haladó játéko­sok számára. Az Újság közönségét- különben a legkiválóbb magyar bajnokjátékosok fogják tanítani. A leg­híresebb játékosok közül Lehtner Ferenc, Ferenczy György és Her­­nád István dr. vállalták el felkérésünkre a professzorszerepet. A maguk nemzetközi viszonylatban is elismert bridgeművészetét fogják hallgatóiknak előadni, nemcsak élőszóval, hanem kártyával és köny­­nyen érthető példákkal. Az Újság bridge tanfolyama hétfőn és ked­den, január 9-én és 10-én este tíz órakor kezdődik meg a Bristol-szállóban, ahol négyszáz olvasónk kap hat héten át heti két órát. Akik megfelelő időben jelentkeztek, azokat levélben értesítjük pontos időbeosztá­sukról, míg februárban kezdődő kurzusainkról későbben fogunk hírt adni, de előjegyzéseket már hétfőtől ezekre is elfogadunk. A hétfőn és kedden meginduló tanfolyamokon, az Újság szerkesztősége részéről Pünkösti Andor fogja üdvözölni a résztvevőket Kíváncsian várjuk, hány tehetség és bajnok fog kikerülni az Újság közönségéből? Kü­lön-külön döntenek USA egyes államai a szesztilalomról Washington, január 5. A washingtoni szenátus jogügyi bizottsága ma letárgyalta a szesztilalmi törvény enyhítéséről szóló tervezetet. Eszerint az egyes államok döntik el, hogy saját területükön fentartják-e a szesztilalmat. Ha úgy kívánják, akkor a kongresszus megtilthatja a nyílt kocsmák fentartását. kis Mentők telefonja: 04. Tűzoltók: 05. Rendőrség: 130 -40. NAPIREND 193.­ Január 6. Péntek. Rom. kat.: Vizkereszt Prot.: Vizkereszt. Újgörög: Epifánia. Ógörög: december 24. Karácsony előtti böjt. Szr.: Tebeth 8. A nap kel 7 óra 47 perckor, nyugszik 1 óra 24 perckor. A hold kel 12 óra 7 perckor, nyugszik 3 órakor. Nádpálca Most történik először — a pillanat pikáns és talán meglátjuk még, hogy nem jelenték­, télen —, hogy Freud aktuális politikai kérdé­sekről mond véleményt. Új könyvében („Neue Folge der Vorlesungen zur Einführung in die Psychoanalyse") néhány oldalon az oroszor­szági bolsevizmusal foglalkozik. Azt írja, hogy a bolsevizmus veszedelmesen hasonlít arra, ami ellen harcol: a vallásra. A Biblia helyére Marx művei léptek, amelyeket ugyanolyan gondolkozási tilalom véd minden kritika, két­ség vagy éppen reformtörekvés ellen, mint annak idején a kinyilatkoztatás vallási doku­mentumait. Támadói, bírálói hasonló sorsra jutnak, mint régebben az­ eretnekek. És bár a gyakorlati marxizmus szándéka szerint le­számolt minden illúzióval, akaratlanul mégis olyan­­ illúziókat teremtett, amelyeknek igaz­sága éppolyan kérdéses és bizonyíthatatlan, mint volt az egykoriaké. Néhány generáción belül — így reméli a bolsevizmus — annyira megváltozik az em­beri természet, hogy a polgárok minden ér­dekellentét és összeütközés nélkül élhetnek az új társadalmi rendben és kényszer nélkül vál­lalják magukra a munka terhét. A szovjet lé­lektani­ metódusa ebben a pillanatban az, hogy a társadalom aggresszív vágyait részben a régebbi hatalom birtokososztályai ellen, részben pedig a kívülről fenyegető veszede­lem ellen fordítja. Freud szerint azonban az a relatív egyetértés, amellyel az orosz nép a rendszert támogatja, semmi garanciát nem nyújt arra az időre, amikorra a rendszer már teljesen kiépült, az orosz kapitalista osztály már végképpen csak emlék és fikció marad és a határokon túlról sem kell támadástól tartani. Egyszóval, akkor, amikor a valóság leváltja az illúziót és nem marad hátra több teljesedetten ígéret. Ezt az emberi természet ma nem tudja elviselni. És nem viselte el teg­nap sem, hiszen minden egyéni életnek, min­den államformának és főleg minden vallás­nak alapvető feltétele az a reménység, hogy a jelenért a jövő fog kárpótlást adni. Freud megelőzi az ellenvetéseket is. A szov­jetrendszer válasza nyilván ez: „Amíg az em­beri természet meg nem változik, addig olyan eszközöket kell használni, amelyek mai álla­potában hatással lehetnek rá. Egyelőre az erőszaknak kell a meggyőződést helyettesí­teni". De itt vetődik fel az a kérdés, amelyre az új Freud-könyv feleletet sem ad: lehet-e egyáltalában erőszakkal megváltoztatni az emberi természetet? Mindössze annyit fűz hozzá, hogy korainak tart minden egyéni lé­­lekbe vágó erőszakos politikai kísérletet mind­addig, amíg valami új felfedezés nem bizto­sítja az emberi öntudat hatalmát a természet erői fölött. Freud rendszere nem hagy kétséget e kissé dodonai hangzású mondat értelme felől. Ilyen felfedezésre természetesen nem lehet számí­tani. A társadalom konfliktusai nagyitoli má­sai az egyén lelki zavarainak s korántsem a gazdasági osztályok súrlódásából erednek csak. Az erőszakos politikai átalakítás éppen­séggel nem fogja megszüntetni az egyén lelki problémáit, , következésképpen a társadalmi ellentéteket sem és nem konzerválhatja az egyöntetűséget, amelynek alapja nagyobb­­részben nem az eredmény, hanem az ígéret és nem a megelégedettség, hanem a remény. És amelynek alapja, karakterét tekintve, a mai vallástalan orosz birodalomban, valami paradox vallási hiszékenység, amelyben a mennyország helyét az ugyancsak metafizikai ködökben lebegő földi üdvözülés foglalta el. A probléma végeredményében egyszerű és már régen megfejtett pedagógiai kérdés. Erőszakkal nem lehet nevelni. Ezt sokan tagadják és rendszerint olyanok, akik maguk is sok pofont kaptak gyermekkorukban — most ne vitatkozzunk róla. A nádpálca szó­fogadóvá nevel, ez kétségtelen, de nyílt, öntu­datos, független akaratú emberré nehezen. A kék foltok idővel eltűnnek a bőrfelületről és leszivárognak a lélek mélységeibe, s hogy a fuldokló emlékek mikor és melyik zavaros örvényben bukkannak eltorzultan újra fel, erről bármelyik idegorvos praxisa barátságta­lan adatokat mutathat. A beteg társadalmak gyógyításán reménytelenül töpreng Európa. Freud csak Oroszországról ír, de hozzá­­toldhatná a kérdést: képesek lesznek-e vájjon egészséges, független, a maga talpán álló „embert" faragni más szigorít, nádpálcás ne­velők a gondjukra és pedagógiai előrelátá­sukra bízott serdületlen nemzetekből? Vázsonyi Endre

Next