Ujság, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-25 / 69. szám

90 SZOMORY EMIL: Csendes beszélgetés az ötvenéves Lipótvárosi Kaszinó kalijában A Lipótvárosi Kaszinó neszfogó bár­sony szőnyegekkel borított széles kalijában, együtt ülünk Ruszt Józseffel és halk be­szélgetésben visszaemlékezünk egy csomó évtizedre, mely úgy múlt el felettünk örök jókedvben, gondtalan ifjúságban. Várjon kik, vannak meg még azok közül, akik a fővárosnak ezt az előkelő társas egyesülé­sét most ötven éve, ott a József-téren, az egykor oly híres Blumenstöckl-vendéglő fe­lett megalakították? Hárman mindössze: S­ichegl Henrik, Tschőgl Gusztáv gyarmat­i á­rúna­gy­kereskedők és Auer Gyula manu­­fakturista. A többiek mind: Faik Miksa, a „Pester Lloyd“ főszerkesztője, Kochmeis­­ter Frigyes báró gyarmatárukereskedő, R­lbig Adolf bankigazgató, Wahlsteiner üveggyáros, Maluska István ügyvéd, Légrády Károly, a „Pesti Hírlap“ kiadója, Hüttl Tivadar porcellángyáros, Ullmann La­jos, a Dunagőzhajózási Társaság elnöke és Buschbach Péter, a Terézváros képvise­lője, rég elköltöztek körünkből. Viszont az ötszázhatvan tag közül, akik hajdanában a Lipótvárosi Kaszinó összesen hat szobájá­ból álló klubhelyiségét frekventálták, pon­tosan a fele, kétszántjolcvan még él és virul ma is, ez a legjobb, szívós anyag, mely, ha egy kicsit megősz­ülten is, de szellemi és fizikai ereje teljében feljár naponta , a kaszinóba délutáni feketekávéra. So­altmianm Mór szerepe Három nagy társadalmi jelentőségű klub volt Budapesten: a Nemzeti Kaszinó, az Országos­­Kaszinó és a vele körülbelül egy­idős Lipótvárosi Kaszinó, mely Falk Miksa elnökletével indult. Érdekes, hogy Wahr­­mann Már­, a, Lipótváros akkori­ képvise­lője, az utolsó zsidó arisztokrata, akinél­ fiai, Richáid,és Ernő, már keresztényekké lettek, csakúgy, mint leánya, Renée, aki elválva első férjétől, megyeri Krausz Izidor szeszgyárostól, egy igen előkelő gentryhez, Beretvás Endréhez ment feleségül, teljesen távoltartotta magát a Lipótvárosi Kaszinó­tól, mely pedig, a köztudattal ellentétben, éppenséggel nem volt faji jellegű alakulat. Hiszen alapítói is csaknem valamennyien keresztények, zsidót az elnökségbe, igazga­tóságba éppen hogy mutatóul választottak. Hogy mennyire így volt, azt bizonyítja, hogy mindjárt az első tagfelvételi ülésen kibuktatták Mezei Mórt, a Lipótváros egyik ismert korifeusát, azzal az indokolással, hogy ő esetleg községi politikát vihet be a Kaszinóba- ami alatt zsidó elfogultságot értettek. Fálk Miksa bukása Holott a Kaszinó politikai desinteres­­senientje nem volt egyéb hipokrízisnél, mert hiszen Fáik Miksát, a Kaszinó első elnökét is, éppen a politika buktatta meg. Az or­szággyűlési néppárt megalakulásakor ugyan­is Fáik Miksa, maga is képviselő, meghívta az egész néppártot a Kaszinóba, élén Zichy Nándor gróffal, a párt elnökével. Ez a poli­tikai megmozdulás sehogy sem volt ínyére a Kaszinó tagjainak, akik egy palotaforra­­dalom nyomán lemondásra kényszerítették Fálk Miksát és utódjául Dóczy Lajost vá­lasztották a helyére, aki akkoriban jött haza Bécsiből pesti lakosnak. Négy hónapig látta el a Csók szerzője a Kaszinó elnöki lisztét, abban a hitben, hogy ez a nobile officium majd besegíti bankok és nagy pénzügyi vállalkozások igazgatósági szé­kébe. De ráeszmélve, hogy a Lipótváros döntő faktorai éppenséggel nem hajlamo­sak efféle szentimentalizmusra, ott hagyta a József-téri klubhelyiséget, mely 1895-ben Lánczy Leó, a Kereskedelmi Bank igazga­tójának égisze alatt, a tagok által jegyzett háromszáz, egyenként kétszáz korona név­értékű részvénnyel részvénytársasággá ala­kult, azzal a céllal, hogy e négyszázezer koronából felépíti majd a Kaszinó Nádor utcai palotáját. Az építkezés meg is in­dult de csakhamar kiderült, hogy az elő­jegyzett négyszázezer korona kevés és így még mindig Lánczy Leó közbenjárására, a Hazai Bank és a Pesti Hazai Első Takarék­pénztár további hatszázezer koronát folyó­sított, melyből azután bőven tellett a Lipótvárosi Kaszinó mai palotájának fel­építésére. Egy kires képviselőválasztás Lánczy Leót azonban, a Kaszinóval kap­csolatosan, csakhamar súlyos csalódás érte. Ő azt hitte ugyanis, hogy lelkes igyekezete, szolgálatkészsége, melyet a Kaszinó érdeké­ben kifejtett, majd érezteti hatását az V. kerületi képviselőválasztásnál, közelebb hozza annak mandátumához, majd ha egy­szer Wahrm­ann Mór elköltözik az élők so­rából. De e reménykedése még csak a jelö­lésig sem jutott, mert Wah­rmann Mór halá­lával a Lipótváros mindenki mellé tömö­rült, csak éppen Lánczy Leót mellőzte. A Kaszinó igen erős részvétele mellett meg­indult a korteskedés, amelyben Wahrmann Mór örökére négyen pályáztak: Mezei Mór, megyeri Krausz Lajos, Friedmann Bernát, a tiszaeszlári védők egyike és Robicsek Gyula ügyvéd. A választás eredménye ele­inte bizonytalan volt, annál is inkább, mert főként Krausz pártja nagy pénzzel dolgozott. A Kaszinó viszont utóbb, mint egy ember, állott Mezei Mór mellé, akinek az egykori kibuktatásért, úgy érezte, elég­tétellel tartozik. Még ma is emlékszünk e választás népszerű kortesdalára, melytől, Blaháné hires is . . . is . . is . . . nótá­jának melódiájára az egész főváros vissz­hangzott. Kereskedő iparos, a megyeri Krausz Lajos, jós, jós, jós, Ő lesz a mi követünk, ő az, akit követünk, íj *' tünk, tünk, tünk,' A Mezei, bár kezei messze'nyúlnak, bukik meg, Ti is csak ezt éritek, Friedmann Bernát s Robicsek,­ esek, esek, esek. De hiába a pártok minden igyekezeté­nek, a választás mindjárt az első fordulón Mezei Mór elsöprő győzelmével végződött, amiben a Kaszinónak jelentős része volt. A Lipótváros új képviselője nem tartott haragot a múltért és megválasztását követő napon ismét jelentkezett tagnak a Lipót­városi Kaszinóba, ahová most természet­szerűleg egyhangúlag felvették- A csalódott Lánczy Leó pedig, akit utóbb valahol a Felvidéken választottak meg képviselőnek, hátat fordított a Kaszinónak, melynek fel­lendülésében kétségkívül oroszlánrésze volt és megalakította a Hungária-szállodában az Unió Clubot, amit egy boldogabb időben a milliomosok klubjának neveztek. ÚJSÁG SZOMBAT, JESS MARCTUS 2* Miniszerelnök­b­ól K­aszinc­­elt­dlst Közben Dóczy Lajos lemondott és Balsay Lajos miniszteri tanácsos, a Szabadalmi Hivatal elnöke, lett elnöke a Lipótvárosi Kaszinónak, akit e tisztségében Bánffy Dezső báró, a bukott miniszterelnök köve­tett. Politikai számkivetésében úgy gon­dolta, itt oázisra talál és a zsidóság legerő­sebb oszlopaira, akik majd szilárd pontot nyújtanak neki új politikai érvényesülésre, egy új világban, amelyben, hogy saját sza­vait idézzük, lehet ő még tettekkel tényező. De hát ez az ő renaissance-a sohasem jött el többé és kaszinói elnöksége mindössze abban merült ki, hogy uzsonnakávé idején pikáns politikai visszaemlékezésekkel szóra­koztatta mindazokat, akik nap-nap után körülülték. Bánffy halála után Heltai Ferenc lett a kaszinó elnöke, a hajdani újságíró és fő­polgármester, aki hat hónapig látta el a teendőket. Az ő idejére esik az újságírók világkongresszusa Budapesten, ezen még ő elnökölt, de röviddel utána súlyos beteg­ségére való hivatkozással, visszavonult tel­jesen a közélettől. Most hosszú interregnum következett a Kaszinó elnökségében, amelynek folyamán az alelnökök, köztük leghosszabb ideig és Legszebb g Hüigis legolcsóbb l#£Pil^|»§ÉÜ^ÍIÉ ÉS ViUtölTftS RT 41 mindenkinek teljes rokonszenvét kiérde­melve, Márkus Miksa látta el az elnöki teendőket, míg 1917-ben Baracs Marcell választották meg nagy lelkesedéssel, aki a háborúban és az azt követő forradalmak­ban a keservesen megviselt kaszinót ismét a régi virágzásra emelte és pedig azzal az odaadó szeretettel és kitartással, mellyel minden tagtársa elismerését és háláját biz­tosította magának. A Kaszinó páratlan fel­lendülését bizonyítja, hogy az időben két­ezerkétszáz tagja volt, amely fantasztikus szám utóbb a gazdasági viszonyok követ­keztében fájdalmasan leolvadt megint. Világskúret­ek, Kenyérhál, Tangó Már most érthető, hogy a Kaszinó ötven esztendeje bővelkedik kulturális esemé­nyekben, melyeknek egyébként is minden­kor zászlóvivője volt. Igaz, hogy ehhez Ruszt Józsefnek, a Kaszinó örök pénzügy­­miniszterének, áldozatkészsége és rajongó szeretete kellett minden iránt, ami igazán szép és művészi, ő a Kaszinó keretein be­lül olyan művészi célokat ért el, melyekre hangversenyirodák a kockázattól való fé­lelmükben abban az időben képtelenek let­tek volna. Aki világhíresség volt,­­azt, kevés kivétellel, mind vendégül látta a Lipót­városi Kaszinó és pedig olyan ragyogó keretek között, melyre társadalmi egyesü­lések történetében sehol a világon nincs példa. A Lipótvárosi Kaszinóban, melynek vendégserege között ott voltak a politika, arisztokrácia, pénz- és művészvilág legjele­sebb reprezentánsai, ragyogó nők és híres férfiak, ismerte meg a pesti közönség sze­mélyesen Puccinit, Leoncavallót, Shackle­­tont és Sven Hedin sarkutazókat, Georg Brandést, Mark Twaint, Max Reinhardtot, a Wiesenthal-nővéreket, Pablo de Sarasaiét, Hans Richtert, Kurt Zelmát, Jean Riche­­pint, Mounet Sullyt, hogy­­hamarjában csak ezeket említsük. Egy csomó nagy ma­gyar tehetség a Kaszinó termein belül bon­togatta szárnyait: Fedők Sári, Paulay Erzsi, Alpár Gitta, a beérkezett drámai és operett­­művésznők mind, itt ünnepelték Mikszáth Kálmán írói jubileumát, a Képzőművészeti Társulat ötvenéves jubileumát, Andrássy Gyula gróf és neje védnöksége mellett, itt övezték friss babérral Jókai­ Mórt, akitől házassága után családja elfordult, itt volt az első kenyérbál, azzal a nemes célzattal, hogy Budapesten ne legyen senki, aki éhe­zik és innen indult, mint valami csoda­bogár, a tangó, melynek misztériumaiba a külföldi tánc­professzorok vezették be a közönséget. A Lipótvárosi Kaszinó felfigyelt minden érdekes megmozdulásra, lett légyen az bármi vonatkozású, itt ünnepelték az egyházpolitikai reformok idején a nagy kabinetet, melynek minden egyes tagja, élén Wekerle Sándorral, Szilágyi Dezsővel, Csáky Albin gróffal, szívesen jött el, ven­dégségbe, itt rendezte Visontai Soma a cigánybandák és katona zenekarok hangver­senyvetélkedését. Művészvilág a Kaszinóban És itt voltak otthon még jóval a Fészek megalakulása előtt a magyar színészet büsz­keségei: Beöthy László, Hegedűs Gyula, Konti József, Németh József, Szirmai Imre vezetésével, valamennyien tiszteletbeli ta­gok, úgy értve, hogy soha tagdíjat nem kellett fizetniök. A lipótvárosi aranyifju­­ság, Márkus Géza, Marton Miksa dr., Herzl Dóri, a híres triumvirátus, minden este más-más művészi nagyságot ünnepelt, Blahánétól, Pálmay Ilkától, Küry Klárától, Kopácsy Juliskától kezdve le, a valóban tehetséges és ragyogó szépségű kezdőkig. És itt vonultak fel minden hangverseny­re, bálra, mulatságra a felejthetetlenül híres pesti szépségek, Schurartz Gusztávné, a ké­sőbbi Lánczy Leóné, Kiváildi Herz Zsig­­mondné, akiből Lukács László pénzügy­­miniszter felesége lett, a tündérszépségű Freund-lányok és ki tudna a többire mindre visszaemlékezni? Mozgalmas, fe­lejthetetlen idők, szép és viharzó emlékek, melyek elmúltak együtt régi tavaszokkal. A Kaszinó is elcsendesedett és ahol valaha minden sarokból a gondtalanság és jólét áradt, ma közben letört milliomosok isszák uzsonnakávéjukat ebédnek, • vacsorának! A vasárnapi ötvenéves jubileumra eljön Baracs Marcel is, akinek speciális kíván­sága, ez évforduló megünneplése. Rég járt a kaszinóban, beteg, de már mindnyájunk örömére, a teljes gyógyulás útján van. Még egy okkal több, hogy szeretettel ünnepeljék, mert hiszen e nagymúltú és előkelő társa­dalmi egyesülés új fellendülése az ő tizen­hároméves, mindent körültekintő és ered­­ménydús elnökségével kapcsolatos. .HATVAN PENGŐ Írta: VÁNDOR KÁLMÁN Ez az én barátom, kérem, szimpatikus fiú volt világéletében. Kedves, rokonszenves fiú. Már az iskolában is, ahol a szomszédpadban ült és mindig elkérte a tízóraim felét. Már ak­kor is igen kiváló ifjú volt és ha a főigazgató miegymást kérdezett, az osztályfőnök mindig vele brillírozott. Nagyszerűen tudta megfejteni az egyenleteket (furcsa dolog, az életben még sohasem jutottam hozzá, hogy egyenleteket fejtsek), kitűnően tudta kívülről az Erlköniget, deklinált, konjugált, mint a parancsolat. Bevallom, én mérsékelten tudtam ezeket a dolgokat. Annyira mérsékelten, hogy­­ külön­ben minek tudják meg a fiaim, hogy pocsék tanuló volt az apjuk. A lényeg az, hogy a ba­rátom kitűnő, szimpatikus fiú volt, minden­nap megette a tízóraim felét és lenézett, mert rosszul fejtettem meg az egyenleteket. Aztán jött, kérem, az élet. Ez szokott jönni. És fütyül arra, hogy ki volt jeles tanuló és ki pótvizsgázott főigazgatói engedéllyel. Az élet jött. Én valahogyan szerényen a pótvizsga el­lenére is elhelyezkedtem, a barátom pedig —­ az élet nem volt kiváncsi a tiszta jeleseire —« nem tudott elhelyezkedni, így történt, hogy egyik nap a szerkesztőség­ben meglátogatott a barátom. Kedves volt, megható, borzasztóan örült, hogy ilyen jól elhelyezkedtem az életben, hogy a darabjaimmal százezreket keresek és közölte velem, hogy két nap óta­­ nem evett. Nahát, ezen aztán igazán elérzékenyültem. A százezreimből ugyan mindössze hat pengő volt a zsebemben (a többit ugyanis még elfelejtet­­tem bekaszírozni), de mit tehet az ember, ha a barátja két nap óta nem evett? A hat pen­gőből hármat neki adtam. Kitűnő barátom meg volt elégedve, meg volt hatva, dicshimnuszokat zengett kiváló képessé­geimről és közölte velem, hogy szülővárosom­­ban már csiszolják a márványtáblát, mely nagyságomat lesz hivatva és a többi. Azután egy, hét múlva újra meglátogatott. Hogy milyen kitűnő volt a cikkem! Az aztán igen! Ő ugyan három napja nem evett, de a cikk olyan szellemi tápláléka volt, hogy most sem éhes. Hát istenem, ekkor éppen nem írtam cikket, nincs, ami így tovább táplálja, gondoltam, ad­dig is, amíg táplálkozásra alkalmas cikket írok, adok neki két pengőt. A százezreimet ugyan még mindig elfelejtettem bekaszírozni (mostanában olyan szórakozott vagyok), de mit tegyen az ember. És barátom a csiszolás alatt lévő márványtábla ismételt felemlítése mellett hajlongva eltávozott. Azután pedig állandósult. A barátom is, a látogatás is, a két pengő is. Míg egyik nap lel­kendezve be nem rohant. — Barátom! Most segíts rajtam! — No!? — Itt és Itt egy állás vár betöltésre. Te is­mered az igazgatót. Eredj el hozzá, szerezd meg nekem az állást, örök életedre én leszek a leghálásabb barátod.­ Hát —­ én, kérem, nekiláttam. Futottam fűhöz-fához, veszekedtem, rábeszéltem, kapa­­citáltam, megpróbáltam mindent, ami tellett tőlem és azután megnyugodtam. Ha kinevezik, jó, ha nem — hát igazán nem rajtam mállott. És másnap egy hétre elutaztam. Előfordul. * Amikor visszajöttem, megyek az utcán, egy­szer csak a barátomat látom. Ejnye, gondol­tam, megkérdezem, sikerült-e, megkapta-e az állást. Jókedvű, friss lépésekkel feléje in­dultam. A barátom is meglátott. Rámnézett, végigmért, aztán nemes fölény­nyel elfordította a fejét és­­ úgy elment mel­lettem, mint akit sohasem ismert. Elhülve álltam. Csak néztem. Egyszer valaki a vállamra ütött: — Na, mit állsz itt ilyen elképpedten? Csak dadogni tudtam. — Ne... ne... nem tudod, mi történt a Kovács Gáspárral? — A Kovács Gáspárral? — gondolkozva, összeráncolta a homlokát. — Ja, igen! Szeren­cséje volt. Jó protektort szerzett magának és kinevezték valahova írnoknak. Hatvan pengős Most már egyszerre mindent megértettem Szégyellett engem. Mert ő már írnok volt, én meg csak író. Kézbesítési vagy más reklamációkat, cím­változásokat közvetlenül a ki­adóhivatallal közölt­ük, leve­lezőlap vagy telefon útján.

Next