Ujság, 1934. január (10. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-14 / 10. szám

30 Szabadulás így teltek egyhangúan a napok! Míg végre karácsony előtt való nap visszakaptam saját ruhámat és vittek vissza Berlinbe a rendőr­főnökségre. Ott voltam január hetedikéig. Két nappal előbb egy vizsgálóbíró elé vittek, aki tudatta velem, hogy kitoloncolnak az országból. Arra kértem, engedje meg, hogy a felesége­met értesíthessem erről. Ezt a kérésemet is megtagadták és csak annyiban teljesítet­ték, hogy elutazásom előtt tényleg hozott egy detektív egy öltözet ruhát és fehérneműt.­­ Délután két órakor már útban is voltunk a­­ cseh határ felé. Bodenbach előtt a detektív a kezembe nyomott egy hazatérési útlevelet egy vasúti jegyet Pestig és négy márkát, így érkeztem végre Pestre. Hogy mi van a feleségemmel? Még nem tudom, épp ezért­­ nem is köztük nevet, sem illetőségi helyet,­­ nehogy esetleg ott nekik kellemetlenségeik­­ legyenek. Ez a története a koncentrációs táborból szabadult embernek. Most boldog, hogy itt­hon van, de szeretné, ha felesége mellette­­ lehetne. Amióta letartóztatták, semmi híre­­ sincs felőle. Több levelet írt neki, hogy el­érkezett-e hozzája, nem tudja. Választ nem kapott. Általában a koncentrációs táborok foglyai nem kapnak levelet. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1934 JANUÁR 14 LONDONBAN HEJ!... Női szemmel a nagyvárosban A roppant, valóban gigászi méretű autóforga­lom dacára meglepő csend van London legfor­galmasabb utcáin is. Az angol sofőrnek ugyanis hitvallása, hogy minden utcakereszteződésnél, minden egyes akadálynál inkább némán vigyáz és figyel, semhogy dudálás közben beleszalad­jon emberbe vagy járműbe. Egy régi törvény szerint éjjel tizenkettőkor elszedik a poharakat (nemcsak az üvegeket!) az asztalokról, senki, még a legmámorosabb, vagy a legkötekedőbb kedvű sem mormog, békétlenkedik, kritizál. Nyugodt báránykák módjára ülnek tovább ket­tőig, ami itt a limit, táncolnak, csevegnek, flör­tölnek kitűnő hangulatban tovább a jegesvíz mellett. Ami a legérdekesebb, maguk a vendég­lősök akarják ennek a törvénynek a fentak­á­­sát, mert azt mondják, hogy eleget dolgoznak tizenkettőig, vagy kettőig s nekik is kell aludni és pihenni. Jelenleg a világ egyetlen városa London, ahol minden szédületesen „jól megy" A vendéglőik, a legelőkelőbb Dorchesteren, Claridgen, Barito­non, Berketeyen, Ritzen és a privát klubokon, a Ciron, Embassyn keresztül a populárisabb Savoy, Piccadilly, Hyde Park, Splendide, stb. méregdrága árai mellett is,túlzsúfoltak. Nem is beszélve a Criterkm, Simpson, Gennaro’s és ezer más „polgári étterem“-ről. Olyanokról sem pél­dául, amelyek, mint valami üzlet, este nyolckor szabályszerűen bezárnak, mert egész nap rop­pant forgalmat bonyolítottak le. A legtöbb ilyen londoni étteremnek nincs italmérési engedélye, de ha az ember akarja, behozathat Italt a leg­közelebbi Public Houseból. Az angol sör túl keserű és az angol (ausz­­trálai) bor túl édes. És a jó ital méregdrága. Londonban a legolcsóbb kis étteremben is, ne­héz fényesre vasalt, gyönyörű­, fehér abrosz és Szalvéta, finom evőeszköz, porcellán, csiszolt üvegnemű, — no és persze — virág van az asz­talon. Apropós virág. Londonban még az utcán is, tündért, tökéletes, csodaszép élővirágot árul­nak. Orchideák, kaméleák, vérvörös, illatos, nagyfelé rózsák, remek gyöngyvirágokkal, plu­­mozussal kitűzéshez összekötve, hosszú egye­nes, erős száron hatalmas virágú szekfák, ár­­vácskanagyságú ibolyákból csokrok, lazacrózsa­­szín gyönyörű rózsákból kötegek hajolják el az utcasarkokon a szemét és mégis a virágüzletek ki­rakatai művészi elrendezés, ötlet, kompozíció szempontjából ilyen isteni anyag dacára való­sággal primitívek. Ugyanekkor szinte bámula­tos az az ízlés, készség és pazarság, amivel a London környéki angol úriházakban, minden egyes szobában nyolc-tíz vázában a legtündéribb módon avanzsált virágcsodákkal találkozunk, a háziasszony virágimádata jeléül. Visszatérve a gazdasági krízis, legalább is lát­szólagos teljes hiányára, még érdekes, hogy még nyolc és fél shillinges mozijegyekért (9—10 Pl is sorbaá­llnak az emberek, kint az utcán és lent a moziban a széksorok mentén türelmesen várva, hogy valaki elmenjen. A folytatólagos elő­adások délután kettőkor kezdődnek és a káprá­zatos berendezésű nagymozikban kitűnő orgona­­szólókkal is szórakoztatják a publikumot. Ha egy nagyreményű színdarab megbukik, az azt jelenti, hogy az nem hatszázszor, de csak száz­szor fog menni. Minden zsúfolt. A hatalmas áru­házak, és legkisebb boltok. A szórakozóhelyek és a hotelek, alig lehet szobát kapni. Az olcsó kis boarding houseok is, ahol egy parányi szoba fűtés nélkül, napi kétszeri tea és kétszeri étke­zéssel egy hónapra 12—15 font, azaz 250 pengő körül van. Ezt itt mint rendkívül olcsóságot tekintik. Az angol megdöbbentő precizitással tudja megállapítani, ki az, akit közel enged magá­hoz, otthonát, lelkét megnyitja előtte? Bemu­tatják. Mozdulatlan, udvarias, de nyugodt arcán semmi változás. Semmi jel, mely elárulná, hogy milyen véleménye van Rólad. Idegen. De a fegyelmezett, kulturált, okos agy már dolgo­zik az álarc mögött. Lehámozott Rólad min­den külsőségest, talmit, megtévesztőt. Az ösz­töne már megsúgta neki, hogy bár nincs ope­­rettszerűen hangzatos neved, nem roskadozol az ékszerek és prémek súlya alatt, azért Te Ember vagy. Kicsit jobb, nem több tán, de más mint a többi. Veled neki, a „Teremtés ki­­választottjának" érdemes lesz és öröm lesz kö­zelebbről megismerkedni. „It‘ll improve my mind" fejleszteni fogja lelkümet. Ez az, ami alapja lesz a nagyon értékes, nagyon boldogító­­ lelki barátságnak. Az Idegen elutazik. Talán évekig, talán sohase teszi lábát a barátságos angol földre, de megindul a levelek lassú, de soha ki nem apadó áradata Levelek, amelyek­ben nincsenek nagy, fellengős szavak, Ígérge­tések, fogadkozások, az Idegen csak azt írja: „Ma köd volt a budai kertemben. Nagy fekete cicám lábamhoz gombolyodott, in­diai teát ittam és lapozgattam a Tátiért.“ Az Idegen még azt se teszi hozzá, hogy „„ Ma­gára gondoltam." Minek? És jön a londoni le­vél: miult este vendégeim voltak. Maga is is­meri őket. Budapestet fogtuk a rádión. Csak angolok voltak jelen. A Himnusznál mindenki felállt." ★ London az a város, ahol a legfurcsább fur­csaságok láthatók az utcán és ahol valami nagy gyönyörű belső tiszteletérzés alapján a ,,másik" jogai iránt, meg sem bámulják eme furcsaságokat. Például: délelőtt tíz óra. Autó­busz. Beszáll egy úr cilinderben, fekete köny­­nyű kabátja­ alatt frakk. Üdvözlik egymást egy másik orral, aki nagykockás sárga-barna ka­bátot, — enyhén szólva — patinás fehér-zöld esőköpenyt utisapkát visel. Kockás úr leszáll a Citybe, estélyi úr megy tovább a külváros felé. November végét írunk. Minden hatodik, hetedik nő kalap, sapka nélkül jól ápolt, fél­­hosszúhajú kislány­ korunk körül a fejbubon masnira kötött szalagjával. Jól öltözött höl­gyek nyári szalmakalapjaikban. Mások prém­galléros utcai kabátban és szandálcipőben. Höl­gyek könnyű kis selyemruhában, pici ezüstróka cap­ben, mellettük mások valósággal prémtöm­kelegbe bugyolálva. Fejük búbjától cipőjük Sar­káig. A délutáni órákban sima, hallatlan sik­kel kötött sportkosztüm, másokon ezüstturné, fejükön gyöngytok, vagy házilag horgolt pötty kis sapka, ultramodernek és őskoriak. Gyerek­lányok, angyali tej és rózsaszirom pofikákkal és energikus tekintetű idős hölgyek pontosan egyformán nyakbagöngyölített hajfürtökkel, igazán pókháló harisnyákban, közömbös arc­cal táncolnak el egymás mellett, egyik sem érdekli a másikat, egyik sem szólja meg. Az egyiknek otthon kéne lenni az iskolakönyvei­nél, a másiknak a foltozó kosárkája mellett. Lehet. De miért? Nem mindegy, hogy mi az, amit ennyire közömbös arccal csinálnak? ★ Estélyi ruhához az angol dáma csudálatos ékszerek és remek ruhákon kívül legalább há­rom gavallért „hord". Tény, hogy a szép an­gol nő az valami, a kontinens lakói számára elképzelhetetlenül, hihetetlenül csodás tüne­mény. De ezt tudja is jól magáról s imádtatja is magát. Ahogy itt a nőt elkényeztetik, az irigylésreméltó. A legremekebb alakú kereset­­lenségében lélekzetelállító eleganciájú, előkelő megjelenésű angol gentleman oly szolgálatkész, oly udvarias, oly elragadóan szerény, hogy az európai nő el van bűvölve tőle. Elhalmozza el­ragadtatása minden jelével, de az angol úr nem válik beképzeltté. Megszokta évszázadokon át, hogy ő kiváló, nagyszerű és kitűnő legyen. Ezeket a tulajdonságokat nem kell kreálnia, hanem csak fejlesztenie tovább. Természetes kötelességének tartja s nem erénynek, amire különösen büszkének kell lennie. Az angol férfi nagyon közel van ahhoz, amit tökéletes­nek nevezhetünk. Ezért szerény és jó. Az igazi nagyság jelei és az igazi nagyok kiváltságai. Sohasem él vissza a szituációval. Igazi király. Megköszöni „kedves népének", amit az önként, Ixfidogan adott, de sohase követel. ★ A postát naponta hatszor hordják ki. Hogy a levél, melyet rosszul adresszáltak, rövidesen visszajön, a postatisztviselő udvarias levele kí­séretében, melyben először bocsánatot kér, hogy zavar, de kénytelen szomorúan kijelen­teni, hogy a posta képtelen volt a levelet kéz­besíteni. ■fc Egy belterületi kis kétszobás, fürdőszobás „ser­vice fial" (bútor, takarítás, világítás) bérlete 250 font egy évre, egy hatszobás jobb házé 6 — 700 font. Míg ha­zászánta magát valaki, hogy kissé távolabb menjen, vehet kertes, új, emeletes, komfortos hatszobás házat 750 fontért, amelyből­­ csak százat kell lefizetnie és ha már tíz, vagy tizenöt évig fizette a 7 százalékos kamatát a hát­raléknak, úgy tíz-tizenöt év múltán az övé a ház teljesen. Ki is van épülve London környéke bá­mulatosan.­ A Nagy angol napilap kiküldött riporterei negyvenhét üres templomot találtak Londonban. A kép így igazságtalan. Ez a negyvenhét templom a Cityben, a roppant város kellős közepében fekszik. Már most tudvalevő, hogy a City vasár­napra teljesen kiürül. Szombat délben mindenki kiutazik a város környékén lévő otthonába és természetes, hogy azon az egy pihenőnapján, amelyet végre a Cityn kívül tölthet, nem fog két órát, vonaton, autón, autóbuszon, földalattin tölteni, hogy megint bejöjjön csak azért, hogy a citybeli templomban imádkozhasson! Ezt még elképzelni is gyerekes volna. Természetes, hogy csak a saját legközelebb eső templomába megy, ahol egyúttal találkozik szomszédaival is, s ahon­nan kényelmesen hazasétálhat. Meg kell csak nézni azonban ezeket a citybeli templomokat hétköznapokon. Londonban, „Wren Churches" a nevük, mert Wren, a St. Paul’s Cathedral vi­lághírű alkotója az építőjük. Csudálatos gyémán­tok, kőcsipke, graciozitás, szemnek, léleknek gyönyörűség. A sokat dicsért angol rendőr tényleg aranyos alak Nem hord fegyvert, de különben sem fé­lelmetes. Hatalmas vállas emberek, van szemük mindenre. Velem történt. Egy nap rengeteget mászkáltam már. Képtár, múzeum, kirakat. Et­tem, ahol éppen értem­. Haza közben nem men­tem, viszont délután négyre teára voltam hiva­talos az egyik nagy szálló halljába. Szürke angol kosztüm, ezüstrókák, fekete bársony barett, fe­kete antilop cipő, szürke selyemharisnya. Meg­szólít egy halk hang: „Miss, or. Miss please stop for a moment, you got a hole in your stocking" szóval csináltam egy nagy lyukat a harisnyám sarkán és erre a derék Bobby figyelmeztetett. Majdnem kezet nyújtottam neki. Hideg futott végig rajtam arra a gondolatra, hogy egy ilyenn csúnya toiletthibával sétáltam volna a kivilágí­tott zsúfolt termeken keresztül. Ez több volt, mint rendőri kötelesség, ez emberi kedvesség. De ilyenek a bush-kalauzok, a legegyszerűbb ki­szolgáló személyzet, vagy az utcán bárki, akit megkérdez az ember valamiért. Türelmesek, veszik a fáradtságot, hogy tényleg jó irányba igazítsák útra az idegent. A Piccadilly-cirkrusz káprázatos fényreklám panorámájában a legmegkapóbb egy hatalmas hajó, mely örökké hullámzó tengerhabokon im­­bolyog. Remek technikai trükk. A sötétedéstől hajnalig a sötét kémények felel­ a sok fénytől olyan a londoni ég, mintha valahol a közelben hatalmas tűz hamvasztana egy egész városrészt. Az üzletek kirakatai itt vannak a világon a leg­finomabban megvilágítva. Az Old Bond Street boltjai az úri ízlés tökélyei, a Fortuum és Mason a nagy delikatesse üzlet a világ összes mézfaj­­káit tartja, összesen négy­százfélét. Londonban pucolnak legszebben férficipőt. Miután ki van fé­nyesítve, még egy óráig lapos, sima kutyacsont­tal simítgatják. A serrólakknál is fényesebben csillog. Nem használnak cement külső vakolatot, hanem vagy drága terméskőből, márványból, vagy mint a Liberty-ház, régi hajógerendákból építkeznek, vagy kétszer égetett vöröstéglából. Nincs is itt annyi szomorú lekopott külsejű ház. A Westminster városnegyedben, amely Westmins­ter hercegé, annyit ér a telek, amennyi szorosan egymás mellé fektetett aranysovereign a földet be­takarja. •­ Az angol, aki a világ legridegebb lelkű kalmár­lényének van kikiáltva, sikítva nevet színházba, moziba, varietébe, de csaknem könnyezik, ha csak meg is említik a Prince of Wales nevét, hogy emberek ezrei állják körül s nézik boldog elra­gadtatással, ahogy a királyi gyerekek minden felügyelet nélkül csak nevelőjük kíséretében a Hyde Parkban órákig eljátszanak, nem zavar­tatva magukat a bámulók tekintetétől. Mostanában történt. A herceg (ez az elnevezés csak a Prince of Wales-t illeti) a napokban meg­látogatott egy ingyenes gy­ermek kórházat. Feltűnt neki, hogy egy kicsike nem mosolygott vissza rá Megtudta, hogy a gyermek nagyon beteg. A her­ceg nagyon elszomorodott. Kérte az orvosokat, értesítsék minden továbbiról. A fiúcska öt nap­­ múlva meghalt. Az első, akit értesítettek, a her-i cég volt. Az megrendülve sietett kis alattvalója, leendő katonája halottaságyához. Utolsó tisztel­gésre. Ezer hasonló, egyszerűségében mélységesen szép dolog történik a királyi család részéről. Meg­nyilvánulások, amelyek végtelen szeretesről ta­núskodnak.­ Apróságok: Ebben a gigászi városban a világon a legjobb a forgalmi szisztéma? A taxik tengelyü­kön csodálatos gyorsasággal fordulnak meg, nem kell előre, hátra tolatni. Angliában három millióval több a nő, mint a férfi. Londonban megjelenik egy újság, „Cicaújság" a cinae, nem gyereklap. „Cicakedvelők Lapja" al­címe van s címlapján gyönyörű macskafej. Állí­tólag huszadik évfolyamába lép. A Viktória Station-on van fürdő, fodrászbolt és egy édes kis mozi, ahol a vászon két oldalán táblán jelzik a vonatok érkezését és indulását. Itt csak neves­ filmeket mutatnak be, hallatlanul mulatságos, érdekes, az ember újságot olvas, azaz nem olvas, hanem néz végig. Milyen kellemes dolog a házmester hiánya, a saját kapukulcs, a rövid telefonszámok, a kitűnő rádiók, a legszebb magazinok, a legjobb jazz­­bandek, a legjobb autóutak és az, hogy az állo­mások plattformja magasítva van , csak kilé­pünk a vonatból és nem kiszállunk. Kitűnő dolognak tartom azt, hogy az estélye­­ket és tótokat korán, 8—9 óra tájban kezdik el, tizenkettőre, egyre már ki is táncolta, ki is mu­latta magát az ember, mehet haza, kipihenni ma­gát és másnap nem ébred keserű szájízzel. Aztán van még egy nagyon kellemes dolog. Minden ét­teremnek, bálteremnek, lokálnak, teázó helynek a kitűnő, tompított világítása. Saásdy Alice. A HÉT Zrf.­ Aranyt Lipót Az optáns-kötvény találkozása a svéd gyu­fával. Már várta Ivar Kreuger, a svéd gyufa­király Sasa Staviskyt a túlvilágon ama Utca­sarkon, amelyről Dante megírta, hogy „jó szándékkal van kövezve“. Kreuger: Légy üdvözölve köztünk, óh cimbora. Bámulatos, mennyire hasonlít a kettőnk élete és halála egymáshoz! Hogyan is volt az az optáns-kötvény ügy? Stavisky: Mindent a szerelemnek köszön­hetek. Láttak engem lokálokban lenge höl­gyekkel francia­ pezsgőzni. Erre az óvatos nagytőke és a konzervatív nagybirtok csak úgy omlott felém a pénzével. Mert: bizalom az ősi erényben. Kreuger: Az én földi karrierem motorja is a szerelem volt. Különböztem is, hasonlítot­tam is a svéd gyufához. Abban különböztem tőle, hogy a svéd gyufa csak akkor lángol, ha a saját „alte Schachte/‘‘-jával van kontaktusa. Ebben az egyben én igazán nem voltam svéd gyufa, illetve ennek királya. Viszont hason­lítottam a svéd gyufához, mert ha tűzbe jöt­tem, akkor én is elvesztettem a fejemet. Stavisky (kacagva átöleli Kreugert): És most, cimbora, gyerünk vacsorázni. Pezsgő­vel és úgynevezett „társaságpénz"-zel Merre is van az a b­­okol csárda"? Mindent a maga idejében. Az első örömhír így hangzott: a diplomáciai külképviseletben február hó közepén jelentékeny változások, kicserélések várhatók. — A második öröm­hír így szól: Azok a változások és kicserélé­sek a diplomáciai külképviseletben nem feb­ruár közepén, de már január közepén lesz­nek. Sem a február, sem a január nem alkal­mas az ilyen diplomáciai kicserélések meg­valósítására. Az ilyesmire a március a leg­alkalmasabb hónap, amikor a téli nagy ha­vazások olvadása árvizeket okoz. Minő meg­nyugtató érzés volna ilyenkor a diplomáciá­ban való kicserélések hírének hallatára lel­kendezve felkiáltanunk: — No, hála Istennek, most már künn va­gyunk a vízből. •SS Elég gyorsan bekövetkezett. Még csak két hete annak, hogy újévi jóslatunkban június hónapra jeleztük, hogy baj lesz abból, ha a negyvenezer holdas gróf Festetich Sándor játszik a nyilaskeresztes tűzzel. A jóslat máris megvalósult. A veszprémmegyei nyilas­keresztes gyűlésen­­egy „néptárs" némi föld­osztást indítványozott az ezer holdon felüli birtokoknál. Nagyon barátságtalan miniszter lesz gróf Festetich Sándorból. Még csak ennyit sem ígért meg. Kérésüket tanulmányozni fogom. 93* Vigyázat, még bekövetkezhetik. Újévi meg­szólalások közben mondotta Huszár Aladár főpolgármester úr: Budapest nem lehet ka­nászok városa. Noha a négy égtáj minden oldaláról elég sok veszély fenyegeti Budapestet, az az egy veszély, hogy Budapest „kanászok városa*4 lesz, egyelőre még nem aktuális. De sor ke­rülhet erre is. Csak folytatni kell az adók emelését, a szigorú végrehajtásokat, az adó­fizető bőrének lenyúzásával együtt a kabá­tok, nadrágok elárverezését. És akkor a bu­dapesti nyári korzón is megjelenik majd a kanász-kosztüm a maga hófehér ártatlansá­gában. Tertium non daturt Nemzeti zenekultú­ránk márványoszlopa Kodály Zoltán Temes­váron történt ünneplése közben a következő kijelentést tette: Csak kétféle zene van. Élet­képes és halvaszületett. Bocsánat, de a nagy mester fantáziája ebe definíciójában szűkebben mért, amint zenei alkotásainál szokta. Tertium c­entur. Van egy harmadik klasszis is: a lopott zene. Fáj­dalom, ez a legéletképesebb. Ennek az „innen-onnan“ muzsikának az a különös ismertetőjele, hogy éppen úgy, mint Bartók, avagy Kodályi műveiben, a kottasorok ezeknél is violon-kulcscsal, basszus-kulcscsal vannak szignálva. És nem tolvaj-kulcscsalt Kézbesítési vagy más reklamációkat, cím­változásokat közvetlenül a ki­adóhivatallal közölt­ük, leve­lezőlap vagy telefon útján.

Next