Ujság, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

2 MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSA írta SIPŐCZ JENŐ Dr. Budapest székesfőváros polgármestere A világtörténet legcsodálatosabb vo­nása az a tény, mely az isteni tragédiá­ban jutott kifejezésre nagypénteki gyásszal és húsvéti fényességgel. A fáj­dalom, a kálváriás szenvedés váltotta meg az emberiséget A világtörténet is­teni homlokát tövis, koszorúzza és fáj­dalom redezi be. A messiási munka ön­­feláldozás és vértanúság műve volt. Kál­várián keresztül jutott el az örök eszme a húsvéti dicsőségbe. Hiába hengerítet­­ték a nehéz követ az örök gondolat sír­jára, hiába feszítették meg az örök igaz­ságot, az feltámadt a harmadik napon halhatatlan erővel és örök dicsőséggel. A magyar sors is hosszú kálváriautat je­lent, a magyar igazságot is megfeszítet­ték a trianoni nagypénteken, de kitör a sírból a lélek erejével, a szellem hatal­mával. A magyar föld sok gyásznak, sok te­metésnek a földje, úgy érezzük, sokszor a magyar bánat örökös felhője alatt, mintha ezt az országot a Getszemane­­kertből hasították volna ki, mintha a Kárpátokkal övezett Magyarország a szenvedések és vértanúságok Krisztus­palástja volna. Különösen hangzik, de azt mondhatjuk, hogy a magyar nemzet csodálatos, lebírhatatlan életereje éppen a kálváriás sorsban, a szenvedésektől megedzett lélekben rejlett. Az égiek életet és dicsőséget szántak ennek a népnek, mert különben nem raktak volna a vállára oly súlyos ke­resztet és annyi nehéz életgondot. A ma­gyar imádság azt mondja, hogy „hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Ma­gyarország feltámadásában.11 Nagy mélységet ölelnek át ezek a szavak, nagy igazságot fejeznek ki, amelyben benne van egész lényünk, egész lelkünk. Az isteni örök igazság kálváriával, nagypénteki földindulással és húsvéti s­emmit........................ .......... feltámadással bizonyította a maga örök hatalmát és mi is ennek az igazságnak a fényében járunk, a szellemi erejéből élünk. Magyarország feltámadása hal­hatatlan hitünk, a halálnál erősebb meggyőződésünk, mert nem pusztulhat el, nem veszhet el az a lélek, mely a m­egpróbáltatások, kálváriák útján ilyen nagy hittel és önfeláldozással hor­dozza a keresztjét rendületlen erővel. Még nagypénteki gyásztól vonaglik a szívünk, még a Golgotha árnyékában járunk, de már pitymallik a láthatáron a magyar igazság húsvéti fénye. Hiába hengerítették Nagy-Magyarország sír­jára a trianoni követ, eljön feltámadá­­sunk napja! Eljön az az idő, amikor ki­tör a sírból a magyar gondolat, amikor megkapja jutalmát a kálváriák nemzete. A gyász és szenvedés egyszer nagy örömbe olvad, messiási diadalt fog hozni. Magyarország feltámadását az isteni örök igazság munkálja. Ezt hisz­­szük olyan hittel, melyről az írás azt mondja, hogy megmozdítja a hegyeket.. A búvár — Elbeszélés — írta Márai Sándor Puha ütést érzett, kissé féloldalra idült, s megadta a jelzést, hogy talajt ért, megállt a hajócsonk közelében és körülnézett. A víz nem volt különösebben mély itt, talán tíz—tizenkét méter. Félhomály­ban járt, melyet megszokott már, lámpa nélkül is meglehetősen eligazodott. Az ólomcsizmákban óvatosan mozgott fel és alá néhány lépést, nézelődött, nem volt még kedve munkához látni. A csákányt kihúzta övéből, megnézte, tegnap kicsor­­bult, mikor a kazánház ajtaját fesze­gette, este szólt is a műhelyben, köszö­rüljék ki, de persze hozzá sem nyúltak. „Semmiben nem bízhat az ember“ — gondolta mérgesen. — „Persze, ott fenn okoskodni, kritizálni, azt tudnak a kolléga urak. S hogy mit tudsz te, mondják, csak lemegy kényelmesen a mélybe, ott sétifikálsz, merengsz, egy kicsit fűrészelsz, s aztán feljösz, mint aki jól végezte dolgát, mint a prima­donna, aki tapsot vár, amíg mi fenn gürcölünk, a műhelyben, az irodában, addig ő a mélyben mereng és állítólag keres valamit... Ezt mondják.*" Rossz­kedvűen megállt, lassan emelte a csá­kányt, belevágta a propeller oldalába. Valamilyen örvény, áradás járhatott erre, félkézzel megkapaszkodott a hajó korlátjában Az oxigént is nehezen kapta ma, már hetek óta mondja fenn, hogy rossz a vezeték, cseréljék ki, de ezeknek hiába beszél az ember. Persze, redu­kálni, az általános helyzetre hivatkozni, azt tudnak! De ki törődik azzal, hogy rendesen kapja-e az oxygént?. .. Igen, szemre és kifelé ő az attrakció, a vezér­­igazgató néha külföldi vendégeknek is bemutatja, mint afféle idomított fókát, senki nem bírja olyan sokáig lenn... de mit tudják ezek, milyen áron bírja? S a túlórákat nem fizetik meg. Ma is házi perpatvarral kezdte a napot, Jolán pa­naszkodott, hogy a beöltözést nem szá­mítják a munkaidőbe, s ezen a címen levontak a múlt héten hat pengőt, ő nem szól, bánja is ő, vonják le. Leült a hajó karfájára, a világosság felé bámult, szép, meleg idő lehet most odafönn, reggel, mikor a villamossal utazott, a külvárosi házak kertjében észrevett már néhány virágzó gyümölcs­fát. Ezek a szédülős, koratavaszi na­pok ... jó lenne járni egyet ilyenkor az új erdőben, leülni egy padra, cigaret­tázni, olvasni, gondolkozni. De még örülni kell, hogy itt ülhet a mélyben, szívhatja a rossz oxygént, s hogy őt küldték ki erre a kis munkára; vacak munka, szóra sem érdemes, banális napi eset, persze, más lenne, ha bizonyítani tudná, hogy van valamilyen biztosítási csalás is mögötte... a motort délután mindenesetre kiemeli a gépházból és felviszi, talán kiderül valami, azzal le­hetne esetleg egy kis extrát keresni. Valahogy nem volt kedve ma a­­mun­kához. Csak ült és bámészkodott Utolsó időben gyakran meglepte ilyen különös fáradtság. Erről nem szólt senkinek, feleségének sem, s a legkevésbé persze fenn az irodában. Még csak az kellene, hogy megtudják! Minősítése kifogásta­lan, tizenöt éve dolgozik a társaságnál, tudják róla, hogy soha nem kapott a biztosító társaságoktól személyes boríté­kot, s akármilyen mélybe leküldhetik egyedül, nem amerikázik odalenn, nem lopja az időt, gyors munkás és jól bírja a nyomást is. Bizalmi feladatokra használják, mondhatnak akármit, hogy a Tarczali gyorsabban és ügyesebben fűrészel, biztosabb a fogása, s érdeke­sebb az anyag, amit felhoz... na igen, Tarczali mindig a mutatós anyagot ke­resi össze, s különben is, fűrészelni már nem olyan nagy eset, de mig az ember eljut oda, hogy megközelíti az anyagot, csákányai és ólomkörömmel... s tüdő­vel és idegekkel, mindig odafigyelve, s ez a különös nyomás, az idegen elem, amelynek zúgását néha éjszaka is hallja ... könnyű nekik, ott fenn a le­vegőn! Igen, talán még a bányászoknak is könnyebb, lenn a földben, ez valahogy mégis az ismerős elem, az ember kissé otthon van a földben. S nincs az a szo­rongó, kísérteties csend, az ember nem hallja a saját szavát. És jó a repülők­nek, ezeknek a nyílt, könnyű, szabad lelkeknek, munka közben mégis látják a földet és levegőt szívnak, s tisztessé­gesen is fizetik őket. S a levegő, ez is az ember eleme, az igazi. Csak ő él itt, ebben a másik anyagban, ebben a híg ellen­állásban, ebben a mozgó félhomályban, s az ólombörtönben, ebben a miniatűr­­fogdában, melybe reggel beköltözik, s aztán nem hall és nem lát többé a világ­ból, csak amennyit a fejhura ablak­üvege mutat, s néha elúszik homályos libegéssel valamilyen ismeretlen élő­lény ... s ez a siket csend, ez a magány az idegenben, ez a nesztelen sürgés-for­gás! Biztos, az idegek megsinylik ezt a különös atmoszférát. Elhatározta, hogy krómot szed majd. Nincs semmi baj, mondta, s a csá­kánnyal lomhán sujtott egy riadtan me­nekülő hal után. Ez a mesterség ára, ez a fáradtság. Végre is, az ember búvár, vagy nem az. Ugyan hány búvár él, hány igazi, hivatásos búvár él a világon? Ajkát biggyesztette: kevés, nagyon kevés. . . Amit így hallani néha, exotikus natura­listákról, a ceyloniakról, akik képzett­ség és felkészültség nélkül buknak a mélybe, oly kevéssé megbízhatós különben is, módszeres és lelkiismeretes kutatás nélkül mit ér az egész mester­ség? Alapos munkát csak módszeresen, a megfelelő tréninggel, s tökéletes segéd­eszközökkel lehet végezni. Sajnos, ren­geteg a kontár. Ma úgy jelentkeznek már búvárnak az emberek, mint régeb­ben államhivatalnoknak... aki egyszer fejest ugrott az uszodában, már azt hiszi, elmehet búvárnak. Gúnyosan ne­vetett. Most már ideje lett volna munkához látni: az idő ritka és drága idelenn, már zúg a füle s azt a nehéz nyomást érzi mellében. Hát igen, kezdjük, gon­dolta ... Szétszedem a motort és fel­viszem, hátha kiderül, hogy biztosítási csalás az egész, s akkor dicséretet kapok a társaságtól... ez szép szenzáció lenne! Apró munka, de hát ilyen apró munkák­kal telik el az élet... ma egy elsüllyedt propeller, holnap valamilyen prominen­­sebb vizi hulla, kővel a derekán, a napi anyag, ami éppen akad ... hát kezd­jük. Lomhán felállott, előhúzta a fűrészt, s imbolyogva megindult a kazánház felé. Nem látott jól, meggyújtotta a lámpát. Hat pengőt, gondolta mellékesen, van lelkük levonni azt a hat pengőt. Szere­tett volna kiköpni, de nem tudott, víz­ben nem lehet köpni. Már a kazánház ajtaja előtt állott, mi­kor még egyszer felnézett a fény felé, valami húzta fel ma, idő előtt, aztán körülnézett, bámulta a rozsdás alkat­részeket, s egyszerre mérhetetlen csodál­kozás fogta el. Igen, most majd dolgozik egy-két órát idelenn, aztán felhúzzák, hazamegy... rendes búvár, jó a minő­sítése, hogyne. De erről volt szó, annak­idején? ÚJSÁG VASÁRNAP, 1934 ÁPRILIS 1 ............. Mussolini nem tartja a helyzetet katasztrofálisnak Nem »delinitív«, hanem »velenzlv« német felszerelésről beszélt Páris, március 31. A Petit Soir közli Ró­mába küldött kü­löntudósítójának, Perreux­­nak intervjúját Mussolini miniszterelnökkel. Az általános világhelyzetet Mussolini egyálta­lában nem tartja katasztrofálisnak és nem hisz küszöbönálló háborúiban. Hangoztatta, hogy a Rómában aláírt jegyzőkönyvek senki ellen nem irányulnak, hanem ellenkezőleg, kezdetét jelentik a középeurópai együttműkö­désnek, amelyen mindenki, aki kívánja, részt­­vehet. A Duce ezután hangoztatta, hogy leg­utóbbi nagy beszédét meglehetősen eltorzí­tották. Egyáltalában nem gondol arra, amit állítottak, hogy t. i. a leszerelési kérdésiben eddig elfoglalt álláspontját elejtse, így nem beszélt „definitív“ német felfegyverkezésről, hanem „defenzív" felfegyverkezésről és ez mégis csak más. Hangoztatta ezután, hogy az olasz terv tulajdonképpen a legjobban meg­­közelí­ti a francia álláspontot, úgy, hogy nem érti, miért nem fogadja azt el Franciaország. Arra a kérdésre, várjon a szerződések re­vízióját áthághatatlan akadálynak tartja-e, Mussolini kijelentette, hogy a revízió mindig aktuális, főleg azoknak az országoknak szá­mára, amelyek a mostani európai határmeg­­álla­podásokat sínylik. A békeszerződések igazságtalanságokat teremtettek. Ezeket a szerződéseket egyébként aláírásukkor egy­általában nem tekintették örökéletűeknek. Nem gondolkozott így róluk Franciaország sem, de Benes és Masaryk ki is jelentették, hogy bizonyos feltételek mellett, politikai és gazdasági kiegyenlítések élőf­el­tételezésével, a revízió kérdését fontolóra lehetne venni. Miért nem csatlakozott Bulgária a balkáni szerződéshez? Szófia, március 31. Bulgária híve a nép­­szövetségnek, amely a nemzetek között a há­ború következtében támadt egyenlőtlenségben egyedül képes helyreállítani a nemzetközi egyensúlyt és megszüntetni, amennyire lehet­séges a fennálló igazságtalanságokat. Musanov megemlékezett a török, a ma­gyar és a román államférfiak Szófiában tett látogatásáról, valamint az uralkodók talál­kozásáról. Rátérve ezzel kapcsolatban a bal­­ y Jesec&fu V 4 ety'fXM szrv(rolfa mví cl­­­elLnb 4-3 Szítíi AUTIK iráni szerződésre, megállapította, hogy Bul­gária tovo­lm­aradása megfosztja ezt a szerző­dést az egész Balkánra kiterjedő szerződés jellegétől, majd kifejtette, miért lehetetlen Bulgária csatlakozása a szerződéshez, megállapítva, hogy a bolgár kormánynak ez a lépése az egész bolgár nép egyhangú helyeslésével találkozott. Úgy gondoltuk és gondoljuk ma is —­ mondotta —, hogy ez a szerződés felesleges. Meggyőződésem szerint a Balkán békéjét, amelyet különben senki sem fenyeget, sokkal egyszerűbb eszközökkel lehet biztosítani és megszilárdítani, olyan eszközökkel, amelyek nem keltenek bizalmatlanságot vagy gyanak­vást. A szerződés ugyan a béke megszilárdítását tűzi ki céljául, másrészről azonban a népszö­vetségi alapokmány ama rendelkezése ellen irányul, amely lehetővé teszi a békeszerződé­­sek békés módosítását. A szerződéshez való csatlakozás tehát részünkről azt jelentené, hogy önként lemondunk arról a reményről, amely a népszövetségi alapokmány 19. sza­kaszának ünnepélyes ígéretére támaszkodik. Bulgáriának a szomszéd államokkal való viszonyával kapcsolatban Musanov minisz­terelnök kijelentette, hogy Bulgária politikája a balkáni szerződést aláíró négy állam iránt ugyanaz marad, nevezetesen a jószomszédi és baráti viszony politikája. Összeesküvés a dalai láma ellen Peking, március 31. A tizeti Lhasszában összeesküvést fedeztek fel, amely a dalai láma ellen irányult. Negyven embert letartóz­tattak, a bűnszövetkezet huszonnyolc tagját pedig azonnal kivégezték.

Next