Ujság, 1935. július (11. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-21 / 164. szám

33 SPO­RT A nagy kupamérkőzés Sár­osi vagy Ssrsdelar? Ferencváros vagy Austria? Vasárnap nagy f­utba­llin apja megint Bu­dapestnek: a kupagyőztesek mérkőznek meg a Középeu­rópai Kupa elődöntőjében. A kö­zönség érdeklődése éppen ezért fokozott, a vasárnapi harc megint a futball-lázat hozza meg Budapestnek, de egész Közép-Európa labdarúgó közönségének is. Az olasz bajnokság negyedik helyezettje (JAS Róma) és a csehszlovák bajnokság harmadikja (Zsidenice) után a Mitropacup elődöntőjében az osztrák Kupa győztesé­vel, az Austriával kerül szembe a Fe­rencváros, a magyar kupa győztese. De m­íg a zöldfehérek a bajnokságban kihar­colt előkelő helyezésükkel is bebiztosítot­ták volna a Középeurópai Kupában való startjukat, az Austria csak a kupagyőztes jussán került a Mitropacup tizenhatos me­zőnyébe, miután az osztrák bajnokságban a szerény nyolcadik helyen kötött ki, sőt a tavaszi szezon startjánál még az utolsó he­lyen kullogott. Egyáltalában „furcsa" csa­pat az Austria, nem hogy a bajnokságot nem ambicionálja, éppen csak arra ügyel, hogy ki ne essen az első osztályból, de an­nál nagyobb ambícióval „fekszik bele" a nemzetközi mérkőzésekbe, így történt, hogy most harmadszor vesz részt a Középeuró­pai Kupában és 1933-ban, a milánói Ambrosianával a fináléban, megnyerte a remek trófeát. Az Austria az idén is készül megismé­telni az 1933. évi „betörését" és az első két fordulóban elért eredményei valóban im­ponálóak. Legaloppozta milánói otthonában az Ambrosianát (5:2) és hasonló gólarány­­nyal vert rá a harmadik meccsen a cseh­szlovák bajnok Slaviára. Az út tehát elég göröngyös volt, amíg a semifináléig elju­tott, a göröngyösebb része azonban csak most következik, amikor a startnál lebe­csült magyar csapatok egyetlen állvama­radt reprezentánsával, a Ferencvárossal kell megütköznie. Ami a legmeglepőbb, a bécsi csapat, de különösen a vezérkara szo­katlanul ideges. Sérültjeikre való hivatko­zással nem akartak szombaton játszani és ha nem is valószínű, hogy a rokkantakból 24 órával későbben daliák lesznek, a meccs­nek egy nappal való elhalasztásába annál szívesebben belement a Ferencváros, mert anyagilag kártalanítja az Austria, mint ahogyan a Slavia is hasonló okból ment bele a harmadik meccsnek Bécsben való lejátszásába. Sindelar és társai . Anyagiakat illetőleg tehát rendbejött a két csapat, az a kérdés már most, hogy mi fog történni a „zöld gyepen", amit a bé­csiek szemétdombnak, legjobb esetben ho­mokbuckának csúfolnak? Bizonyos, hogy a füves pályához szokott Austriát a való­ban nem ideális talajú Üllői-úti pálya kissé meghandicapeli, a jó futballisták azonban, már pedig a bécsiek feltétlenül azok, min­dig tudnak alkalmazkodni a talajviszo­nyokhoz és így az Austria, netáni veresége esetén, nem mentegetődzhetik azzal, hogy más szögben pattant el a földről a labda. Az Austriára azonban annál nehezebb rá­verni, mert nemcsak lábbal, de ésszel is futballozik, nem hiába Meisi Ilugo kedvenc és legmegértőbb tanítványai. Kimagasló klasszisú játékos, a már kissé idejét múlt Mock—Nausch—Gall trión kívül, kettő van az Austriánál, Sesla és Sindelar. Mind a kettő egymaga is képes eldönteni meccsek sorsát, különösen Sindelar, akinél intel­ligensebb és szemfülesebb középcsatárja az angoloknak sincsen. Persze szerencsésen választották meg a két „primadonna" partnereit is, akik közül különösen Zöhrer kapuvéd, a csatársorban pedig Stroh, Mel­­zer és Vieri­ számít a legjobb klasszisba, a csapat legfőbb erénye azonban az a har­monikus munka, ami az Austria minden akciójából kicsillan. Sárosi és társai A Ferencváros két hete pihen, ami alapo­san ráfér a jeles csapatra, amely éppen a szezon végén lendült olyan remek formába, hogy most a Mitropacup titkos tipjének lé­pett elő. Nem is esélytelenül, nekünk ugyan­is nem annyira a 3:0-ás és a 6:1-es két leg­utóbbi eredménye imponált, mint inkább a stílus, a nagyvonalú játék, amivel a két győ­zelmet kiverekedte. Ha birtokában van még ezeknek az erényeinek, folytathatja remek győzelmi szék­ését, ellenkező esetben nehéz küzdelme lehet a legkulturáltabb futballt játszó Austriával, amely különösen ért hozzá,­­ hogyan lehet két-három húzással a legveszélyesebb helyzeteket teremteni. Sin­delar, ha „élni" hagyják, egymaga is győ­zelemre dirigálhatja a bécsi­­csapatot, Moo­sének tehát, Sindelar semlegesítésével, a szokottnál is nehezebb szerepe van. Ha ezt hibátlanul fogja ellátni, a Fradinak máris nyert ügye lehet, hát még ha Sárosi kifutja azt a ragyogó formát, amit Róma és Brünn reprezentánsa ellen produkált. Persze meg­értő partnerek nélkül Sindelar, sem Sárosi nem mehet semmire, de reméljük, hogy a népszerű „Gyurka" nem marad magára és most nemcsak a Táncos—Kiss jobbszárny, de a Toldi—Kemény balszárny részéről is megfelelő támogatásban fog részesülni. Tol­dinál már régen esedékes a javuló forma, hát ha éppen ma húzta fel a góllövőcipőjét és amennyiben a halfsornak marad ideje, hogy saját csatársorával is törődjék, a vé­delem pedig kockázat nélkül, hibátlanul látja el a feladatát, tényleg olyan gólarány­­nyal harcolhatja ki a Ferencváros a győzel­met, hogy fejfájás nélkül állhat majd ki jövő vasárnap a bécsi rovánsra. Amíg a két csapat az elődöntőbe jutott A két csapat rekordlistája a Középeurópai Kupa idei küzdelmeiben így fest: ELSŐ FORDULÓ Ferencváros—AS Roma Június 16. Róma: Ferencváros veszt 1:3. Június 22. Bpest: Ferencváros győz 8:0. Austria—Amb­rosiana Június 16. Milánó: Austria győz 5:2. Június 23. Bécs: Austria győz 3:1. MÁSODIK FORDULÓ Ferencváros—Zsidenkce Június 3. Brünn: Ferencváros veszt 2:4. Július 6. Budapest: Ferencváros győz 6:1. Austria—Slavia Június 30. Prága: Austria veszt 0:1. Julius 7. Bécs: Austria győz 2:1. Julius 24. Bécs: Austria győz 5:2. Statisztikába foglalva, a Ferencváros és az Austria a két fordulóban a következő ered­ménnyel vizsgázott: Ferencváros 4 2 — 2 17:8 Austria 5 4 — 1 15:7 A gólarány is a két csapat közel egyenrangú klasszisa mellett bizonyít, most dől majd el, hogy a két kupagyőztes közül melyik jut majd közelebbre a Középeurópai Kupa megnyeré­séhez? ­­ LOS PORT Ügolőversenyek. Szombaton népesebb mező­nyök indultak már az egyes versenyekben, me­lyek többsége reális eredménnyel végződött. A J­­ónyay Gábor grófról elnevezett emlékversenyt a kitűnő formába lendült Gyarmati Dénes Ipoly­a nyerte, az év első kétéves futamában is az istálló lova, Margit S. győzött igen köny­­nyen, a Kerins-díjat pedig rekord időben nyerte Ilona. Az egyes futamok részletes ered­ménye: 1. 1. Triumph (pari) Kovács. 2. Netli (2) Zwillinger. 3. Léka (3) Ragiier. F. m.: Bandika, Dáridó, Lapusa, Bicskás, Susane. Tót.: 10 , 18, 10, 10, 10. Másodtét: 34. — II. 1. Ilona (2­2) Kovács II. 2 Félix (8) Jónás. 3. Glória (1'/a) Maszár I. F. m.: Leopárd. Eladó, Guardian Todd, Csákány, Gabriella. Tol.: 10:56, 21, 14. Másodtét: 97 — III. 1. Ipoly (5 , 10) Marschall. 2. Jonny (3) Zwillinger. 3. Gladiátor (5) Ray­­mer. F. m.: Gyarmati, Mátka. Tót.: 10 : 16; 12, 16. Másodtét: 22. Kettősség.: Ilona—Ipoly 67. IV. 1. Minor (6) Balogh. 2. Delila (2) Zeller. 3. Upupa Epops (5) Bognár. F. ,m.: Olga, Ar­­dik­i, Oda, Gudrune. Tót.: 10:71; 25, 20, 23. Másodtét: 59. I­V. 1. Margit (8,10) Kovács II. 2. Tanoda (12) Kallinka. 3. Egeria (sk.) Ray­­mer. F. m.: Toll, Éva, Szépi. Tót.: 10 ,20; 17, 85. Másodtél: 94. Kettősség.: Minor—Margit 180. VI. 1. Opál (8 , 10) Fityó. 2. Vág (4) Kovács II. 3. Estike (2) Bajk. F. m.: Röpke, Ördögb­ánya, Krilatkca, Vadorzó, Tigris, Viki, Tomm­y, Ra­gyogó. Tol.: 10:21; 12, 13, 13. Másodtél: 36. VII. 1. Muscicapa (7: 10) Steinitz. 2. Fregoli (3) Dózsa. F. m­.: Pallós, Éber B. Tót.: 10 : 18. Másodtél: 23. — VIII. 1. Győző (1 th­) Fityó. 2. Steyrische Liesl (3) Zwillinger. 3. Tenoré lánya (6) Kovács II. F. m.: Szerető, Olivia, Jeles O. S. Tol.: 10:27; 13, 15. Másodtól: 30. Kettősség.: Opál—Győző 53. — IX. 1. Éviké (4) Wiesner. 2. Zivatar (1) Zwillinger. 3. Or­solya (2) Marschall. F. u­.: Marlenc B., Nagy­­bánh­egyes, Szélhámos, Murvás. Torji 10,68, 15, 11, 15. Másodtól: 42. — X. 1.­ Lilla (3) Dózsa. 2. Mucs (8) Kovács II. 3. Szeszélyes (4) Maszár 1. F. m­.: Ophdian, Délibáb, Gina, Rósa, Pajkos. Tót.: 10:76, 27, 65, 35. Másodtét:­­253. Kettősfo­gadás: IX—X. 727. — XI. 1. Riviéra (6:10) Zwil­linger. 2. Ond (6) Baik. F. m.: Osztalék, Ribillió. Tót.: 10:13. Másodtét: 29. — XII. Baszilika (6:10) 2. Árva. (3) Marschall R. 3. Bohém (4). F. m.: Látrány, Ottó, Mausi II., Orgona, Tábornok, Regina, Mámor. Tót.: 10,13, 11, 13, 14. Másod­fél: 30. Bécsi versenyek. A freudenaui szombati ver­senyek részletes eredménye: II. 1 .Seliern gróf Róna filia (4:10) Scheibál. 2. Csák ebiek (3) Heiling. F. m.: Vivő, Vienna, Tünemény, Batzab­bai. Tót.: 10:13, 11, 11. — III. 1. Kinsky I. Happi Go Lucky (2) Tuss. 2. Roxan (4) Hoel­­ler. 3. Al Capone (154) Valentin. F. m.: Mág­nás, Paflastwache, Spleen, Zyimunbasti. Tót.: 10:19, 11, 15, 11. — IV. 1. Vries Bonaparte (6) Scheibal. 2. Castor (8) Weckermann. 3. Xantha (2­) Gosztonyi. F. m.: Léda, Fundus, Pengő, Nergat. Tot.: 0:60, 22, 15,■ 15. — V. 1. Mr. Five Favoritin (7) Patzák. 2. Heliane (154) Holliing. F. m­.: Güstling, Palcsi. Tol.: 10,75, 45, 24. — IV. 1. Vries Sibiria (2) Weckermann. 2. Vihar (3) Gosztonyi. F. 111.: Bachylides, Phere­nike, Torda. Tót.: 10:28, 35, 35. — VII. 1. Stail Schil­ler Ruby (8) Tóth B. 2. Fram (8) Valentin. 3. Wiedersehen (2) Scheibal. F. m.: Feirefiz, Char­les, Kid, Virgo Regis, Frs. Priell. Tót.: 10:68, 28, 58, 25. ______ . . UJSÁG VASÁRNAP, 1935 JÚLIUS 41 A megszurkált Orczán nem állott starthoz Szombat este kilenc órakor zsúfolt nézőtér előtt kezdődött meg az ötnapos verseny utolsó napja. A közönség izgalommal várta a versenyző párok felvonulását. A pénteken megsérült Orczán és Pelvási közül azonban csak az utóbbi jelent meg a startnál, akinek tehát szombaton egyedül kell a kétszáz kör­ben a négy magyar és a három külföldi pár­ral a küzdelmet felvennie. A verseny a starttól kezdve rendkívül he­ves iramú volt. A húsz köröket befejező végsportokban az osztrákok és a franciák vezérkednek, az elsőséget azonban a Németh­­testvérpártól nem lehet elhódítani és amennyiben Pelvásit le nem körözik, a má­sodik helyen is magyar versenyző fog ki­kötni az osztrák pár előtt. Negyedik a Diszkai—Bodai pár, míg a francia és svájci pár az ötödik és­ a hatodik helyen végzett. Mit mond a Kerékpáros Szövetség ? Beszéltünk a „véres incidensről" a Magyar Kerékpáros Szövetség egyik előkelő vezető­emberével, aki a botrányról, amilyen magyar pályán még nem fordult elő, a következőket mondotta: — Elsősorban is le kell szögeznem, hogy az eset a sporttal semmifelé össze­fügésben nincsen, hiszen a késelés jóval a verseny befejezése után történt, amikor a közönség már régen elhagyta a Millenárist és már csak a versenyzők és hozzátartozóik tartózkodtak a tribün alatt, az öltözők közelében. A tettes, vagy a tettesek még nem kerültek kézre és talán nem is fog soha kitudódni, hogy ki követte el a késelést, de azt határozottan kijelenthetem, hogy a bűnöst nem Orczán és Pelvásy versenytársai között kell ke­resni. Lehet, hogy a két versenyző egyik hara­gosa követte el a merényletet, sporton kívüli okból és inkább csak rájuk akart ijeszteni, hi­szen tényleg csak jelentéktelen sebet ejtettek Orezáno­t és Pelvásyn, igaz,­ hogy a késelés sokkal szerencsétlenebbül is üthetett volna ki.­­ A­ gyanú, hogy a két versenyző valamelyik ellenfele követte el a merényletet, arra vezethető vissza, hogy Orczán tényleg unfairen verseny­zett, mert ismételten szabálytalanul előzte a me­zőnyt, ami tömeges szerencsétlenségeknek lehe­tett volna az okozója, ha a versenyzők nem annyira óvatosak. Az „előzést" pedig azért am­bicionálta Orczán,­­ mert, az ötnapos verseny élénkítésére, minden huszadik körben bizonyos pontelőnyt szerez, aki elsőnek halad át a cél­­von­alon. Az Orczán—Pelvásy-pár ezekkel a ■,,végspörtökkel“ behozhatatlan pontelőnyhöz ju­tott, mert 263 pontja van, annak ellenére, hogy Orczánt, szabálytalan „manőverezései" miatt az első helytől ismételten megfosztották, illető­leg diszkvalifikálták.­­ A Kerékpáros Szövetség első ötnapos ver­senyét szép siker kísérte, mégis meg fogja gon­dolni, hogy rendez-e még egyszer hasonló viadalt. Az ötnapos versenyek ugyanis, ha nem jutalmaznák a huszadik kör győztesét, unalmas bumlizásból állna, amire senki sem lenne ki­váncsi. Azért írta ki a külföldön is bevált fel­tételekkel a versenyt a MKSz és soha nem is lehet baj, ha a versenyzők sportszerű eszközök­kel törnek a győzelemre, amit nálunk is annál inkább lehet a kerékpárosoktól elvárni, mert hiszen nem „gyárak" szolgálatában állnak, ha­nem amatőrök. A „szellem" azonban a verseny­zők között nem a legideálisabb és ezen kell a szövetségnek mindenekelőtt kellő szigorral se­gíteni. ­ Káposztásmegyeri versenyek VASÁRNAP, JÚLIUS 21. Vasárnapi versenynapjára ism­ét érdekes programot ad az Űrlovasok Szövetkezete. Űrlovasok részére fenntartott versenye, a Be­n­schko Ottó-emlékverseny, ezenkívül három olyan handicap is szerepel a programon, mel­­yekben a megyeri lovakkal a pesti pálya teste­vérei is indulnak. A részletes­ program: I. Katonatiszti gátverseny. Táv 2800 m. ú­t Lápvirág 3é Gábor tüzérek (Hitch R.) 64 2 Bokros id. Hadik huszárok (Smutny) 80 3 Lipótvár 3é Jász­kun húsz. (Gomntr.) 64 4 Mecics id. Jeney I. frigy. (Smutny) 70 5 Kolibri 5é Klapka tüzérek (Recv. H.) . 78 Jelöltjeink: Mecics—Bokros. II. Vádlott-gát verseny. Táv 2500 m. 1 Kortárs 6é Br. Harkányi S. (Mravik) 76 2 Nohát 4é Dr. Hódy R­ (Győrffy) 74 3 Cheeky 4é Özv. Hulme Gy. (Hujber) 71 4 Vak tyuk 56 Mr André (Smutny) 62 5 Nem bánom 3é Petan. J. ur (Issek.) 56­­ 6 Savóra 3é Kozuch F. ur (Tulajdonos) 55 7 Kántor 3é Petanovits J ur (Issekutz) 52­4! 8 Ametisz 3é Bossányi-Havass T. (Ném­.) 52 54! 9 Lurkó (Iv.) 3é Br. Buttler E (Gomb.) 52 54! Jelöltjeink: Nohát—Cheeky. III. Katonatiszti sikv.-handicap. Táv 1400 mp 1 Tiny 4é Nádasdy huszárok (Mravik) 74 2 Algír 6é Gábor tüzérek (Hitch R.) 72 54­ 3 Limanova 3é Hadik huszárok (Smut.) 71/4­ 4 Bolívia 4é Gede I. ab­b. (Kozuch) 89541 5 Lajtagyöngye 3é Jászk. husz. (Gom.) 52 Jelöltjeink: Bolívia—Algír. IV. Benisehko Ottó-emlékverseny. Táv 1100 m* 1 Napszámos 3é Gr. Pejacs. J. (Pej. A.) 76 ! 2 Nyári nap 3é Gr. Pej. J. (Pejacs. A.) 73 , 3 Siegfried 4é Gede I. ab­b. (Kozuch) 68 1 4 Nagyasszony 4é Papp D. fh. (Laza ) 6754! 5 Buzakalász 3é özv. Hulme Gy. (Huj.) 66541 6 Parázna 3é özv. Hulme Gy. (Hujber) 6554­. 7 Alegra 6é Jászkun husz. (Gombolai) 65 8 Szelim Pasa 66 Offer E. úrnő (Nar.) 63'11 9 Reláche 4é Szabadhegyi I. sz. (Cser.) 54/1­­10 Domsello 4é Gomb. M. urh. (Gomb.) 52 . Jelöltjeink: Nyári nap—Buzakalász. V. Eladó kétév. Standk­apin. Táv 1060 111. 1 Bogyó Issekül­. Gy. úrnő (Issekutz) 60 2 Cadette Gede I. alhadbizl. (Kozuch) 555­40 3 L­ aiglon Horthy J. ur (Pintér) 54541 4 Leopárd Br. But­ler E. (Gombolni) 51 5 Zsazsa Győrffy L. ur (Győrffy K.) 49 fi Bánom is én Adam­s 1­. urh. (Csern.) 47 7 Csicsóka II. Bohrn­­ úrnő (Bohrn) 45 34­­8 Timpani Dr. Gárdony P. (Kozuch) 45 Jelöltjeink: Bánom is én—La’feiglon. . VI. Gödi handicap. Táv 1000 m. 1 Dénes 4é Lukács S. urh. (Zár gén K.) 63­54! 2 Vigasz 36 Kövér A. ur (Németh) 61­­4­ 3 Africanus id. Lukács S. urh. (Zang.) 6154­ 4 Nem haj 56 Klapka tüzérek (Reeves) 61­­ 5 Livovno id. Hungaria-istálló (Matej.) 61 6 Csárda 3é Issekutz Gy. ur (Issekutz) 00 7 Lenora 3é Bárdi J. ur (Mravik) 5954 1 8 Visegrád 1é Blasko M. úrnő (Nardai) 59­41 9 Budakalász 3é özv. Hulme Gy. (Huj.) 5054! 10 Zúzmara 3é Hungaria-istálló (Matej.) 5554! 11 Saturnus 3é Papp D. frigy. (Laznik) 5554­ 12 Szelim Pasa 6é Offer E. úrnő (Hitch) 53 13 Flegma Sé v. Horthy I. stb. (Csern.) 51 14 Fons 3é Rajzsávi L. frigy (Laznik) 4554 1­­5 Sylva 6é Palotai-istálló (Smutny) 45 1 16 Relaehe 4é Szabadhegyi I. sz. (Cser.) 44 17 Sherry 3é Ulmer T. ur (Zangen K.) 4051 Jelöltjeink: Sylva—Lenora. VII. Visegrádi handicap. Táv 1600 m. 1 Samuid 56 Gr. Esterh. M.-né (Nardai) 6454! 2 Legyes 5é Losonczy Gy. ur (Németh) 6054! 3 Három id. özv. Hulme Gy. úrnő (Huj.) 5734! 4 Kapó 5é Palotai-istálló (Smulnv) 56­4­­5 Minek? 4é Lukács S. urhöl­gy (Zang.) 55 6 Citronette 3c Bárdi J. ur (Mravik) 5154 1 7 Soubrette 3é Mr. Corner (Kozuch) 49 , 8 Kláris 3é Tompas Dénes (Gombolai) 48 9 Filkó 3é Petanovits J. ur (Issekutz) 47­ 4­ 10 Robinson 5é Gombolai E. urh. (Gom.) 45 11 Col Santo 36 Csernovits A. ur (Cesr.) 43 * 12 Palotta 3é Koltay Z. frigy. (Gombolai) 39 13 Szép Angyal 6é Losovo K. (Zangen) 39 Jelöltjeink: Soubrette—Minek? N­agyvi Halat karos csép&s­nagy kiterjedésü e*a!f!aP 8881!$8 SÉg@f. Iparvágánnyal rendelkező telep előnyben. Sürgős ajánlatokat „Részvénytársaság 726 5“ jeligére Blockner hirdetőirodába, Városház utca 10. kérünk Előkelő részvénytársaság keres 100 alkalmazott befogadására alkalmas tágas, világos irodahelyiségeket Sti­ítós ajánlatokat „NagyvÁllalat 7280“ jeligére Broekitet hirdetőirodába, IV., Városház­ utca 10, kérünk* A biztos fellépést reprezentáló képesség és bevezetettség birtokában kereseti­ szállítá- és versenyképes gyár vagy vállalat képviselőjét az uri­ nei divat, valamint a kötött-szövettem szakmában. Hosszú éves praxisom és a legjobb cégeknél, valamint az összes áruházakban való bevezetettségem, referen­­ciáim biztosítékot nyújta­­nak erről, hogy ezen a téren 100%-os munkaerő vagyok. Olyan cégek tehát, akik súlyt helyeznek arra, hogy képviseletük egy minden tekintetben megbízható és bevezetett ember kezébe legyen letéve, irjanak „Komoly munkaerő 45" jeligére e lap kiadóhivatalához. * Állványok ^ Lakdíszek selyemernyők Telefon:­­ári ff m-4-57 \£ycMifer Béláné Jelentetet­t (

Next