Ujság, 1937. szeptember (13. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-10 / 205. szám

1O SZÍNHÁZ Zenei kisszakasz Az Operaházban csütörtökön kezdték meg a bérletek kiadását az új bérlők számára. Rengetegen jelentkeztek bérletért és igen nehéz helyzet elé állították az Operaház gazdasági hivatalát, amely nem tud annyi bérletet kiadni, mint ahány igénylő van. Komárom­y Pál, az Operaház kitűnő művésze — mint már megírtuk — most ünnepli operaházi tagságának huszonötéves évforduló­ját. Az operaházi tagok Komáromy tiszteletére társasvacsorát rendeznek szeptember 25-én. Dobrowen­­­s s­ay október 1-én érkezik Budapestre és 2-án már a Bohémélet előadását vezényli. Ugyancsak ő dirigálja október első napjaiban a Hovanscsinál is. Kodály Zoltán rendkívüli sikert aratott a gloucesteri zenei hét megnyitó hangversenyén. A nagy magyar muzsikus Galántai táncok című zenekari művét vezényelte s szerzeményével tel­jesen elragadta a közönséget és a sajtót egyaránt. Az angol lapok a legnagyobb magasz­­talással imák Kodály Zoltán muzsikájáról. O­sv­át­h Júlia, az Operaház nagytehetségű fiatal művésznője a Don Juan Donna Anna és a Trubadúr Leonóra szerepére készül. Toscanini, aki most Gasteinban piheni ki a salzburgi fáradalmakat, amerikai impresszárió­jával szerződést kötött, amelynek értelmében az évad folyamán húsz hangversenyt fog vezényelni az Egyesült Államok területén. Toscanini ame­rikai hangversenyeiért esténként háromezer dol­lár tiszteletdíjat kap. Három magyar szereplővel újítják fel a bécsi állami operaházban Verdi örökéletű vígoperáját, a Falstaffot. Réthy Eszter, Bokor Margit és Anday Piroska éneklik a vígopera női főszerepeit. A velencei Goldoni-színházban most nyílt meg az ötödik nemzetközi modern zenei hét, amelyen Magyarországot Bartók Béla képviseli. Bartóknak már az első napon több művét adták elő jelentős sikerrel. * Paulini Béla díszpolgársága. Szerdán délben rendkívül kedves, megható ünnepség keretében adták át a nógrádm­egyei Bujákon Paulini Bé­lának, az Országos Magyar Bokréta Szövetség elnökének azt az oklevelet, amely szerint a köz­ség képviselőtestülete őt „a magyar népművé­szet országosan való újjáélesztése és a magyar nép megbecsültetése körül szerzett érdemeiért" díszpolgárává választotta. A közgyűlésen a kor­mány képviseletében vitéz Haász Aladár, a kul­tuszminisztérium művészeti osztályának veze­tője, a megye részéről Soldos Béla főispán je­lent meg és vitéz Horváth László székesfővárosi főjegyző személyében elküldte képviselőjét a székesfőváros. A közgyűlésen elsőnek a község főjegyzője, Nemecz Béla ismertette a díszpol­gárrá választás jegyzőkönyvét, majd a község nevében Ozsváry Lajos esperes-plébános beszélt. A kormány, a vármegye és a székesfőváros kép­viselőinek üdvözlő szavai után Szentgyörgyváry Gyenes Lajos festőművész, végül pedig a bujáki bokréta nevében egy menyecske mezei virágok­ból kötött csokorral köszöntötte Paulini Bélát. Paulini meghatottan vette át a díszpolgári ok­levelet. A díszközgyűlés után közebéd volt, ame­lyen Glatz Oszkár, Buják festője és másik dísz­polgára mondott hosszabb beszédet, míg a más vidékek bokrétáinak vezetőségei részéről meg­jelentek közül többen tolmácsolták a bokrétá­­sok örömét és ragaszkodását. Az esti órákban népművészen bemutatót rendeztek, majd a bu­jáki műkedvelők előadták a Háry című daljáték harmadik felvonását. ÚJSÁG PÉNTEK, 1937 SZEPTEMBER 10 Mi újság a Nemzetiben ? Rino Alessi trieszti lapszerkesztő Medici Katalin­ja lesz a jubiláló Nemzeti Színház első bemutatója. A színház igazgatósága a szerzőt meghívta a premierre. Az író re­pülőgépen pénteken érkezik Budapestre. O’Neill Amerikai Elektrá­ját jövő pénte­ken újra műsorára tűzi a Nemzeti. A fő­szerepeket idén is­­Bajor Gizi, Makay Mar­git, Csortos Gyula, Tímár József, Uray Ti­vadar, Hosszú Zoltán, Lehotay Árpád és Szörényi Éva játsszák. Csiky Gergely Proletárok-ja­ lesz az idei második magyar felújítás. Próbák kezdődnek Bibó Üveghintó­jának új betanulásából, az Árpád ébredésé-ből, Az ember tragédiájá-ból, a Rodac-ból és A kék róká-ból, a Szentivánéji alom-ból, a Nórá-ból (Bajor Gizivel), Hans Johst német író Thomas Paine című történelmi drámá­jából. Október 9-én nyílik meg ünnepélyes ke­retek között az Andrássy­ úti Színház helyi­ségében a Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Színházi bíróságot választott a Nemzeti társulata. Abonyi Géza, Bodnár Jenő, For­gács Antal, Pataky József, Petheő Attila és Uray Tivadar a tagjai a törvényszéknek, amely fegyelmi ügyekben bíráskodik első­­fokon. Szezonkezdet és a BSzKRé Már hónapok óta dolgoznak a munkások a Szent István­ körúti villamossín áthelyezé­sén. Éjjel-nappal mennydörögnek a kalapács­­ütések, zúgnak a fúrók, sivítanak a vasfűré­­szek, nem kis gondot okozva a Vígszínház igazgatóságának, amely szeptember 11-én akarja a szezont elkezdeni. Arra azonban a leghalványabb remény sincs, hogy a munká­latok a színház körül befejeződjenek. Az igazgatóság attól fél, hogy a lárma behallat­szik majd a színházba és zavarni fogja az előadást, nem is szólva arról, hogy az érkező közönség számára milyen nehéz lesz a szín­házat megközelíteni. A Vígszínház a napokban Szendy Károly dr. polgármesterhez fordult, akit megkért, tegyen intézkedéseket, hogy a színháznyitás napjáig a gyalogos és autós közlekedést aka­dálytalanul le lehessen bonyolítani. A polgármester most válaszolt a színház igazgatóságának jogos és érthető kérésére és közölte, hogy a BSzKRt, Elekt­romosmű­vek, Gázművek és Vízművek Igazgatóságát gyor­sabb munkára utasította . Így remélhető, hogy a Vígszínház körül nemsokára rendben lesz a Szent István-kor­t. * Tánciskolamegnyitás. Adorjánná M. Frida tánc- és balletiskolája (Erzsébet­ körút 14) szep­tember 12-én, vasárnap délután 6 órakor össz­tánc keretében nyílik meg. Az első tanfolyamok felnőtt, diák (bakfis), gyermekek (5 éves kor­tól) szeptember 20-án, hétfőn kezdődnek. Be­iratások folyamatban. (Telefon: 145—433). Reinhardt szület­ésenapja Családi körben, minden feltűnés nélkül, ün­­neppelte Mai Reinhardt hatvanegyedik születése­­napját. A világhírű rendező jelenleg Bécsben tar­tózkodik, ahol a Theater in der Josefstadt kö­vetkező darabját rendezi. Csütörtök délelőtt a színházban a színészek és színházi emberek körülfogták Reinhardtot és melegen gratuláltak neki. Tisztelői és barátai a világ minden tájáról elhalmozták üdvözlőtávirataikkal. Reinhardt különben a napokban tárgyaláso­kat kezd a Bécsbe érkező Föld Aurél igazgató­val. Föld szeretné őt pesti vendégrendezésre meghívni. Lehetséges, hogy sikerül megegyez­niük, bár Reinhardtot szerződése hamarosan újra Hollywoodba szólítja. Megfilmesítési rekordok Vannak örökbecsű filmtémák, amelyek* * * irodalmi értéket képviselnek és ezért a különböző nagy filmgyárak versengenek e témák megfilmesítésében. Érdekes adatot közöl egy amerikai filmszaklap, amely fel­sorolja, hogy a Carmen-t négyszer, a Ca­­mille-t (Kaméliás hölgy-et) ötször, a Ro­meo és Juliá-t ötször, a Három testőr-t ötször, a Dubarry-témát hatszor, a Ham­­let-et hatszor, a Víg özvegy-et háromszor és a Hetedik mennyország-ot hétszer, fil­­mesítették meg. ** Simor Erzsébet szerződése. Premier volt szerdán a Magyar Színházban, amelyen egy új művésznő tűnt fel. Simor Erzsébet eddig csak egy filmen játszott és a szerda esti magyar­­színházi sikere után csütörtökön délelőtt már a második film főszerepére szerződtették. A fil­met a Glóbus filmvállalat hozza forgalomba Me­lyik az igazi cím alatt. Felállították Lendvay Márton szobrát , de nincs benne sok köszönet Hosszú tervezgetés és még hosszabb elő­készületek után felállították a Nemzeti Szín­ház előtt idősb Lendvay Mártonnak, a Nem­zeti Színház egykori nagy drámai művészé­nek szobrát. Ez a szobor, amely Dunaiszky Lászlónak, a magyar Biedermeier kitűnő szobrászának műve, valamikor a régi Nem­zeti előtt állt. Az egykori épület lebontásával a szobor is a lomtárba került, ahonnan néhány lelkes műbarát kutatásai hozták nap­világra. Tavaly elhatározták már, hogy a Nemzeti Színház jubileumára való tekintettel alkalmas helyet kerítenek a történeti értékű szobor számára. Nem telt bele néhány hónap és a helyet — amely azonban alkalmasnak nem igen mondható —, ki is jelölték, a Nemzeti Szín­háznak a Népszínház­ utca felöli oldalán. Újabb néhány hét után munkások jelentek meg és magas gránit­oszlopot állítottak fel a Nemzeti fala előtt. A puszta szobortalpazat ott állt árván majd fél esztendeig. Mindazok, akiktől megtudni igyekeztünk, hogy miért késik a szobor felállítása, illetve miért volt olyan sürgős a talpazat elhelyezése, elutasí­tottak az érdeklődéssel. Nem tudott a szobor hollétéről és a vele kapcsolatos tervekről sem a Nemzeti Színház, sem a főváros, sem az az irodalmi társaság, amely a szobrot a régi Nemzeti Színház kövei közül kikaparta. Most váratlanul feltűnt a szobortalpazaton Lendvay daliás, bronzba öntött alakja. Bő köpeny redői hullanak végig a termetén, ma­gyar nadrág, kihajtott szélű magas cipő fedi a lábát. Most, amikor a szobor már ott áll azon a helyen, ahová az illetékesek ízlése állí­totta, beigazoltnak látjuk régi meggyőződé­sünket, hogy ez a hely egyike a legalkalmat­lanabbaknak ... Csaknem a falhoz simul a szobor, jóllehet, látnivaló, hogy alkotója szabad területre kívánta volna helyezni, ahol a szemlélők a csaknem embernagyságú figura háta mögé is kerülhetnek. De nemcsak hátulról, hanem elölről sem lehet megfelelően megnézni Lend­vay Márton szobormását. A járda túlontúl keskeny és ha valaki kellő távlatot akar nyerni, akkor kénytelen az úttestre lelépni, ahol pedig meglehetősen nagy forgalom zaj­lik. A túlsó járdasziget pedig már nagyon is messze van, semhogy onnan jól láthatná a szobrot. Hivatalosan még nem leplezték le az újon­nan felállított régi szobrot, amelyet azonban most sem fed lepel. Hír szerint a főváros ünnepséget óhajt rendezni a helyszínen. Az ünnepség dátumát még nem jelölték ki. Nem lehetne ezt a helyszínt addig megváltoztatni és a több megbecsülésre érdemes szobrot át­szállítani valahová, ahol az ünnepség részt­vevői és a hétköznapi utca járókelői egyaránt láthatnák is Lendvay Márton szobrát? Szombaton nyit a vígszínház Ma Regina BULLA ELMA PAGER — BEREGI Apró hírek Adéle Sandrock-ot nagy részvét mellett temet­ték el a matzleinsdorfi temetőben. A sírra Hitler Adolf megbízásából Papén bécsi német nagy­követ is koszorút helyezett. Lengyel Menyhért „Királyi vér“ című darabjá­nak a próbái teljes erővel folynak a Művész Színházban. A színház szezonnyitó darabját Kürti Pál rendezi, a főszereplők Titkos Ilona, Bornemisza Éva, Székely Ibolya, Góth Sándor, Toronyi Imre, Mihályfi Béla és Z. Molnár László lesznek. A Terézvárosi Színház, Budapest új „után­játszó" színháza szeptember 17-én nyílik meg az igazgató, Sárossy Mihály operettjével. SZÍNHÁZI műsorok NEMZETI: Medici Katalin (kezdete (48). A. bérlet. MAGYAR: A 101 éves asszony (kezd. 8). T. bérlet. TERÉZKÖRUTI: Dr. Kerekes Mária és a kabaré műsor (kezdete 9). ... KOMÉDIA: „Folies Caprice" (kezdete (49). MÁRKUS PARKMOZGÓ: Muszáj nevetni (kezdete 8). ERZSÉBETVÁROSI: Sárga pitykés közlegény (kezdete 8). MOZI Orgonavirágzás Az utóbbi időben mind több és több világ­hírű énekest és énekesnőt szerepeltetnek fil­men. Ezeknél a filmeknél azután az a rend­kívüli nehézség jelentkezik, hogy mesét kell kitalálni, mely érdekes, mulattató legyen, de egyben megadja a főszereplő vagy főszereplők számára az indokolt alkalmakat is arra, hogy énekelhessenek. Ilyen mesét találtak ki Jeanette Macdonald és Eddy Nelson számára, mikor megírták ré­szükre az Orgonavirágzás-t. Egy fiatal éne­kesnőről és egy fiatal énekesről van benne szó. A szintér főleg Párizs a múlt század közepe táján. Az énekesnő már első primadonnája az operának, az énekes azonban még csak tehet­séges kezdő. Véletlenül találkoznak és egy­másba szeretnek. Tavasz van, a partnerek fiatalok, szépek, kedvesek, mögöttük áll a Metró egész kimeríthetetlen ötlet- és dollár­­tárházával. Az eredmény nem lehet kétséges. Hangulatban, kiállításban, zenében, megrende­zésben felejthetetlen jeleneteket kapunk. A boldogság azonban nem tart soká. A pri­madonna nem felejti el, hogy egy másik férfi­nak köszönheti a sikereit és ennek lesz a fele­sége. Ettől a pillanattól azonban nincs szá­mára többé öröm, bár a világot járják be való­ságos diadalmenetben. És közben elérkeznek Newyorkba. Itt a szín­padon találkozik újra egymással a két szerel­mes és érzik, hogy nem élhetnek egymás nél­kül. De egymáséi se lehetnek, mert a féltékeny férj lelövi szerencsés versenytársát. A szöveg igazán sok alkalmat ad Macdonald és Eddy Nelson énekművészetének kifejtésére. Egymás után következnek a legszebb opera­­áriák és régi amerikai dalok. Befejezésül pedig egy igen érdekes zenei kísérlet. Csajkovszkij ötödik szimfóniája operának feldolgozva. A kí­sérlet pompásan sikerült, amint egyáltalában az egész filmnek kitűnő a zenei feldolgozása. A szereplők mind remekek. John Barrymore a férj szerepében erős, de egyben nagyon ele­gáns is. Eddy Nelson friss, vidám, jókedvű, remek hangú. A legnagyszerűbb azonban maga Jeanette Macdonald, aki bajosabb, kedvesebb, finomabb, mint valaha. Hogy kitűnően is éne­kel azt már mondani is felesleges. Az újdonság őszinte sikert aratott. ♦* * Csortos Gyula és Jannings Emil. Érdekes meghívást kézbesített tegnap a posta. A magyar színművészet nagysága, Csortos Gyula kapta a levelet, amelyben a Corso filmszínház igazgatója meghívta a Der Herscher éjszakai bemutatójára. A film főszereplője a német filmművészet kivá­lósága, Emil Jannings, akinek szerepét már Pesten alakította Csortos. Der Herschar című német film ugyanis nem más, mint a Naple­mente előtt című felejthetetlen vígszínházi elő­adás német filmváltozata. MOZIMŰSOROK ADMIRAL MOZGÓ (Margit-krt 5/b. 123-707.) Camffle, a végzet asszonya. — Híradó. — (Vá4. 446. 448. 4410, vaa.. ünn.: 442. 444. 446. 448. 4410.) ALKOTÁS (Alkotás-u 11. 115-374). Pesti mese. — Szere­lem városa. — Busker és Tóm. — Híradó. — ((44. 446. 448. 4410 vas- és finn.: 442. 444 . 446. 448. 4410. — Vasárnap délelőtt 11 órakor: Matiné teljes mű­­sorral.) ANDRÁSSY (Csengery­a és Andrássy-ut sarok, 124-127.) Pesti mese. — Ramagano. — (965, 7, 9610, vas.­ és ünn.: 962. 964. 946, 948. 10.) Atriu­m FILMSZÍNHÁZ (Margit-krt 55. 154-044, ,,, , 1 ,153-034). Viktória három vőlegénye.­­(966, 968. 9610. szomb., vas.­ és ünn.: 964, 968, 968. 9410.) BELVÁROSI FILMSZÍNHÁZ (Irányi-utca 21 384-563.) Sherlock Holmes. — Tábortűznél. — Híradók. — (Jobb t.: 965, 7. 9610, bal t.: 8. vas., ünn.: jobb t.: 963, 5. 948, 9610, bal t.: 14, 6, 969.) BODOGRAF (József-krt 63. 149-510). Titokzatos Idegen. — Barccarola. — Hollywoodi starverseny. — Híradó. — (965. 7, y^1., vas.- és üan.: 962, 964, Yx6, Yx8, 96110.) Pánitói FILMPALOTA (Baross-tér, 134-337.) Charlie ** ......... Chan az olimpián. — Magyar és Fox-hiradó. (Yx4, 966, Yx8. Yz 10. vas.- és ünn.: 962. Yx4. Yx6, 968. 9610.) CITY FILMSZÍNHÁZ (Vilmos császár-ut 38. 111-140.) Hotel Kikelet. — (946, 948. 9410, szomb., vas.- és ünn.: 944. 946, 948. 9410.) Casilio (Eskü-ut 1. 383-102). Prol.: Hotel Kikelet. V.? - ■ - - Híradók. - (966. 968. 9610, szomb., vas.- és ünn.: 114. 966. 968. 9610.) CORSO FILMSZÍNHÁZ (Váci­ u. 9. 182-818). Párizsban szerettem beléd. — Zug az erdő. (Színes szimfónia.) — Híradó. — (966. 968. 9610. szomb., vas.- és ünn.: 164. 966. 968. 961­0.) Parvin FILMSZÍNHÁZ (József-krt és üllói-ut­ca­^USYIM rok. 133-938. 139-581.) Segítség! Örököltem! — Remek kisérő műsor. — Híradók. — (964. 966. 968. 96*10. vas.- és ünn.: 962. 964. 966. 968. 9610.) Ha­nci FILMSZÍNHÁZ (Teréz-krt 28. 125AW. ud­/S1 121-313). Prof.: Premier. — (6. 8. 10. szomb., vas.- és ünn.: 4. 6. 8. 10.) ELIT MOZGÓ. (Szent István-krt 16., telefon: 116-101.). Nicsevo. — Kakaskorzó. — Híradó. — (4, 6, 8, 10.) Fórum FILMSZÍNHÁZ (Kossuth L.-U. 18. 189-543) Ulll 169-707.) 3. hétre prof.: Mimi, a gazdag ember lánya. — Fox és Magyar híradók. — (Hétköz­nap: 946. 968 és 9410; szombat, vas.- és ünnepnap: 964. 966, 968 és 9410 órakor.) JÓZSEFVÁROSI FILMPALOTA (Kálvária tér 7 134 644). Camille, a végzet asszonya. — Kutya van a kertben. — (945, 947, 9410, szomb.: 4, 6, 8, 10, vas., ün­.: 942, 944, 946, 948, 9410.) Kamara FILMSZÍNHÁZ (Dohány­ u. 42, telefon: IValitaia 144-027.) Premier. — Versenyfutás a halállal. (A lóidomitás csodája.) — Hiradók. — (966, 968, 9610, szomb., vas.­ és ünn.: 4, 6, 8, 10.) LLOYD FILMSZÍNHÁZ. Budapest új meglepetése • Szent István-körut és Ilollán-utca sarkán, szeptember­ben megnyílik. Moír­ FILMPALOTA (Teréz-krt 60. 112-230). I­I.C/L1 s./ Prolongálva: Az édes anyaföld. — — Híradó. — 965, 7, 9610. szomb., vas., ünn.: 963, 5, 968, 10.) — Vasárnap d. e. 11 órakor félám repriz­­matiné: A vig özvegy. NYUGAT MOZGÓ (Teréz-krt 41, 127-162.) A titokzatos idegen. — Fox világhiradó. — (965. 7, 9610, vas., ünn.: 3, 946, 968, 9410. ODEON. (Rottenbiller-u. 37/b. 130-263.) Sherlock Holmes. — Világrekorderek. —­­Világhiradók. — (Folyt.: 965, 947. 9410, vas., ünn.: 962, 964 , 966, 968. 9610.) OLYMPIA (Erzsébet-krt 26. 142-947). Sherlock Holmes. — Hiradók. — (4, 6, 8, 10. vas., ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) OMNIA FIL­MSZINHÁZ (József-krt és Kölcsey-u. sarok. 130-125). Viktória három vőlegénye. — Hiradók. — (5. 948. 9610, szomb., vas.­ és ünn.: 4, 6. 8. 10.) OTTHON FILMSZÍNHÁZ (Beniczky-u. 3-5. 146-417). Sherlock Holmes. — Világrekorderek, 1937. — (4. 967, 9. szomb.: 964. 966. 968, 9610, vas., ünn.: 962. 964 , 966, W. (410.) Patapi* (Erzsébet-krt 8. 136-523). Prol.: S segitség. . örököltem! - (4. 6. 8. 10.) Unvtld Anniin (Erzsébet-körút 45. 141-902 m­ydl Apollo 342-948). Orgonavirágzás. -PA 5, 7, 1 10. szomb., vas.­ és ünn.: (43, 5. (48, 10.) Ruffijio (Nagymező­ u. 22-24 122-098. 129-250). ndlUJUS prof.: Mámi. — (36, 948. (110. szomb., vas.- és ünn.: 044-től kezdődőleg.) SAVOY FILMSZÍNHÁZ (Calvm­ier. Üllői­ ut 2 146-010.1 Camille, a végzet asszonya. — Premier hiradó. — Va­sárnap délelőtt 10 és (412-kor matiné. — ((44, (46. (48, (410, vasárnap (42-kor is.) SIMPLON FILMPALOTA (Horthy Miklós-ut 62. 268-998. 268-999.) Segítségi örökellem! — Fényes kisérő műsor. — (Vál. (66, Vál. (410, vas.­ és ünn.: (42, (44, (46, (48. (610.) Simitn FILMSZÍNHÁZ (Akácfán. 4. Tel.: 140 840). ti________ Prol. Az utolsó kaland. — Híradó. (4, 6, 8, 10, vas.­ és üm­.: 2, 4, 6, 8, 10.) Tiszti Kaszinó zártkörű filmszínháza Szeptember 12-én: „Pesti mese*4 (Turay, Páger, Kabos); 14-én: „Sherlock Holmes44 (Hans Albers, Sle­nz Rüh­­mann, Ilansi Knoteck); 16-án: „Önagysága inasa44 (Jean Harlow, Robert Taylor). Előadások: 965, 17 és 9-kor. TIVOLI FILMSZÍNHÁZ (Nagymező-utca 8 123-049.) Sherlock Holmes. — Világrekorderek. — Világhiradók. — (Folyt: 4, 947, 9610, szomb.: 944 , 966, 948, 10, vas.­ és ünn.: 962, 964, 966, 968, 9410.) TÚRÁN (Nagymező-u. 21. 128-401.) Camille, a végzet asszonya. — Tótágas. — Híradó. — (944, 946, 948, 9410, vas., ünn.: 942. 944. 946, 348, 9410. szept. 15-én, szerdán: 12. 2. 4. 6. 8. 10.) Uránia filmszínház (Rákóczi-út 21. 140-046). I­ll.ill és prof.: Hét pofon. — Próbaháboru a tenge­ren. — Magyar é Fox világhiradók. — (5. 948. 9610. szomb., vas.­ és ünn.: 943. 5. 948 9610.) VESTA MOZGÓ (Erzsébet-krt 39. 132-630.) Camille, a végzet asszonya. — Hiradók. -- 944. 967, 9410, vas., ünn.: 2, 4, 6, 8. 10, szerdán, szert. 15-én: 94­2 962. 964. 966. 968, 9610.)

Next