Ujság, 1937. október (13. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-31 / 248. szám

■ff ÚJSÁG VASÁRNAP, 1937 OKTÓBER 3. NÉPSZERŰ OSZTÁLYUNKON OLCSÓN VÁSÁROLHAT. Angol és egyéb külföldi 140 cm széles, elsőrendű minőségű kabát- és aljkelmék 9.80, 12.­ és 15.­ pengős, kiváló minőségű 130 cm széles kül­földi és hazai ruhaszövetek 5.80, 7.50 és 9.80 pengős árcsoportokban kerülnek eladásra. L­ÁSZLÓ és FEKETE női és férfiszövet-, selyem- és bársonykülönlegességek divatháza Budapest, IV., Petőfi Sándor­ utca 14-16 Megváltozott a Kormánysajtó hangja Nagy megnyugvás a józan közvéle­mény számára az az örvendetes tény, hogy a sokat kifogásolt kormánysajtó az utóbbi napokban ismét olyan hangon ir, amelyet olyan hosszú időn át annyira károsan nélkülöztünk. Ebben kétségte­lenül nagy érdeme van a kormány ille­tékes tényezőinek. Ez az egyedül járható út s az ország igazi javára kívánatos volna, ha az alkotmányos rendszert pro­­grammjának főpontjaként valló kor­mány sajtója ebben az irányban a jö­vőben még megerősödnék és soha többé nem keltene olyan látszatot, vagy — ami ennél még fontosabb —, nem teremtene közleményeinek célzatával olyan hely- A SZTIN pici hashajtó dragéekat. Este 2-3 szem Artint bevéve, reggelre kellemes őrülést biztosít, kell használni, amelyet a leg­többen utánoznak, ha siker­telenül is. Biztos, enyhe fáj­dalommentes hatás jellemzi az tetet, amely sehogyan sem egyeztethető össze az alkotmányos kormányzás fo­galmával. Senki sem lelkesedik olyan egyhangúságért a sajtó birodalmában, amely nem tűr meg különvéleményt és kiközösít minden ellenérvet. Az ilyen egyértelműség a temető csendjét idézné fel. Igenis, legyen hangja és bátorsága minden lapnak, de minden írás, a köz­véleménynek szánt minden sor telítőd­jék meg az ország igazi érdekeinek szol­gálatával és a tisztult hagyományok le­vegőjével. Jönnek komoly kérdések és a komoly kérdésekhez szókimondó hoz­zászólások szükségesek, hogy a közvéle­ményre támaszkodó népképviseleti tör­vényhozás a lehető legnagyobb ered­ményt biztosítsa törvényeivel akár az alkotmányjogi területen, akár a szociá­lis jólét és gazdasági boldogulás terepén. Ennek az orchesternek azonban lénye­gesen különböznie kell attól, amit az utóbbi hónapokban hallottunk és ami­től annyi aggódó magyar ember füle megfájdult. Lehiggadt a közhangulat Most jótékony lehiggadás, reménytel­jes várakozás, példás türelem időszakát éli közéletünk. Az egész társadalom fe­lelősségteljesen, egy jóhírű országhoz méltóan készül újabb feladatok megol­dására. Ezt a kedvező adottságot a kor­mánynak, politikai pártjainknak és tör­vényhozó testületünknek nem szabad el­­szalasztaniok és gyümölcsözetlenü­l hagyniok. Jellemző a közönség fegyel­mezettségére és emelkedett szellemű gondolkodására éppen a legutóbbi bu­dapesti légvédelmi gyakorlat, amikor Budapest népe olyan páratlan pontos­sággal és komolysággal igazodott a ha­tóság utasításaihoz, amire másutt bizo­nyára alig volt példa. Városainkban, falvainkban a nagy tömegek megértik az okos szót, ellentmondás nélkül hajla­nak minden megokolt korszerű hasznos tanácsra,­­ ha a kormány és mellette a törvényhozás, a politikai pártok szemé­lyi és egyéb mellékcélok maradéknélküli háttérbe szorításával felsorakoznak a szélsőségek minden várható és váratlan támadása ellen, az ország minden ko­moly polgára ott áll majd mögöttük az alkotmány sáncain. Ha száműzik köz­életünkből a kétértelműségeket, a homá­lyosságokat és egyre ritkulnak olyan je­lenségek, amik a tömegek szemében két­féleképpen magyarázhatók: nem telik meg ismét sem a budai Vigadó nagy­terme, sem a vidéki kiskocsmák füstös szobája olyan jelszavasokkal, akik szem­behelyezkednek a múlttal és sötétbeug­rásra biztatják önmagukat és embertár­saikat. Továbbra is meg kell maradnia a kedvező légkörnek, hadd essünk túl a legnehezebbjén: a titkos választójog reformján. Ezt az erőpróbát ki kell áll­nia minden politikusnak, pártnak és az egész társadalomnak. Ennek a törvény­­nek bele kell kerülnie a magyar Corpus jurisba, hadd hirdesse a magyar parla­­mentarizmus dicsőségét és hivatottságát arra, hogy annyi szidalommal szemben is méltóan tud haladni a korral. V /' — mert nálatok agyonfűszereztek mindent. — Az én anyám — folytatta Steifherz el­­fogódottan — azért hordta magával a sze­recsendiót, mert mindig azt mondta: a fű­szer orvosság a gyomornak. Kimarja, meg­tisztítja. — Igen, — szólalt meg a mindenes, szi­pogva a sarokban — azt mondta. — Hát azt maga honnan tudja? — kiál­tott Olga ingerülten. — Jár a szája, ahe­lyett, hogy hallgatna és szégyelné magát. — Nekem mondta! — felelt bátortalanul a mindenes. — Tessék megbocsátani, ő mondta, hogy tegyek bele hagymát és bor­sot. A szerecsendiót is ő hozta. — Kicsoda? — rikoltott az asszony. — Ki járt itt? És mikor? És mit akart? — Az öreg nagysága. Ma délelőtt. Rá­molni jött. Steifherzék egymásra pillantottak. — Nézze, fiam, — mondta a férfi idege­sen a mindenesnek — ez valami buta téve­dés. Itt nálunk nincs semmiféle öreg nagy­sága. Az én anyám, akiről előbb beszéltünk, már régen meghalt. Mondjon el mindent értelmesen. Valaki járt itt délelőtt. Jó. Egy öregasszony. Rendben van. És maga been­gedte a szobába is? — Tolvaj volt! —­ szakadt fel Olgából. Berohantak a lakásba. A hagyma és a szerecsendió szaga úgy loholt utánuk, mint egy kiváncsi és játékos kutya. — Nem volt tolvaj! — kiáltott a cseléd. Nem vitt el semmit. Én is ott voltam, segí­tettem neki. Steifherz reszketve jött vissza a konyhába. A hangja meg-megbicsaklott. Olga utána sza­ladt. . . — Ne bolondozz, Károly! — súgta. — Világos nappal. Károlyi­t paskolta, markolászta a férjét. — Ki volt itt? — zihálta Steifherz. — Nem kap ki, ne féljen. Ki volt itt? Hogy nézett ki? A lány már maga is reszketett. — öreg asszony, — hebegte — kicsi öreg asszony. Sápadt volt. És rekedt a hangja. — Arca halvány, hangja régi... Ezt suttogta Steifherz. S a falnak támasz­kodott. ... — Fia, lánya megismeri... —• tette hozzá. — Nagy táska volt vele, — folytatta hal­kan a lány — azt hiszem, hogy zöld táska. Abból vette ki a szerecsendiót. A férfi eltakarta a szemét. Tenyere alól úgy csordogált a könny, mint az enyhe varázscseppek Triton kagylójából. — Csengetett és bejött, így volt? — kér­dezte tompán. — Nem, — felelt a lány — nem csen­getett. Csak bejött. Volt neki kulcsa, kinyi­totta az ajtót. Köszönt és nézegetett. Azt mondta, hogy ő itten itthon van és őt nem szabad kidobni. — Igen, — mondta Steifherz — így van az. Kinyitja az ajtót és bejön. Esetleg ki sem nyitja és úgy jön be. Majd megindul, széttekintget, keresi a régi rendet... — Károly! — könyörgött Olga megret­tenve. — Ne csináld ezt. Gyere be. Kérlek tégedet. Nicht vor dem Mädchen. Mit fog rólad gondolni? És én is. Már nem tudom, mit higgyek. — Keresi a régi rendet, — folytatta Ká­roly torokhangon, mint a jó látnokok és a rossz színészek — és nem találja a régi rendet. Mert magunkkal hoztuk Jolán álló­tükrét. Igen, Jolán állótükrét, ahogy mon­dom. Az állótükör Jolánt illeti. Mi elfelej­tettük. Az égben emlékeznek reá. — Az állótükröt — mondta a lány — az öregasszony tolta ki az előszobába. Visz­­szavigyem? — Nem! — horkantott Steifherz hirtelen. — A tükör ottmarad. Holnap úgyis elviszik. Kiadom Jolánnak. És az éjjeliszekrény is a fürdőszobában marad Hogy néz ki egy éjjeli szekrény a rekamié mellett? — Igazán, — mondta az asszony — nem a tükör miatt, igazán nem. Hadd vigye Jo­lán. És nem az éjjeliszekrény miatt. De ez már igazán furcsa. A harisnyák is marad­janak talán a kredencben? — Azokat is az öregasszony tette oda — jegyezte meg a lány — és felvarrt két gom­bot. És kidobta a szemétbe a sárga nyak­kendőt. Már szakadt volt. És az öreg néni azt mondta, hogy a sárga nyakkendő úgy is csúnya. — Rendbehozta, a szobácskát, helyretette a ruhácskát! — kiáltott a férfi s ismét el­eredtek a könnyei. — Értek mindent. Tekintetét a konyhai plafonra emelte. Odafent ?, hagymás mártás és a szerecsen­­diós idényfőzelék lebegő ködjei foszladoz­tak, mint ünnepélyes felhők a leigázott em­ber és a megengesztelt mennyei örökkévaló­ság közt. — Soha többé nem veszek fel sárga nyak­kendőt! — hirdette ki Steifherz, oly­an fen­séges erővel, hogy a poharak összekoccan­tak és zúgni kezdett a levesestál. •—• Soha többé! Ez végleges, visszavonhatatlan és megmásíthatatlan akaratom! Szemei büszke elszántságban izzottak. Olyan volt e magántisztviselő, nemes felin­­dultságában, akár egy kerub. — Most pedig, — kiáltotta — most pe­dig megeszem az ebédet! Steifherzné halkan felsikoltott. — Diéta! — zihálta. — Hagyma! Bors! — És szerecsendió. — bólintott a férfi. — Így van jól. — Jól van? — kérdezte élénken a min­denes. — Nincs baj? Hála az Istennek. Tapsikolt, amilyen illetlen teremtés volt. — Hála az Istennek! — mondta Steif­herz is. Ebéd után lehorgasztott fejjel ülve maradt félóra hosszat. Testtartásában és lelki áhí­­tozásaiban is hasonlatos volt az Athos-hegy remetéihez, akik saját köldökük eltévült szemléletében töprengtek csendben és vára­kozva, az igazság törvényein. — Félóra letelt — szólalt meg végre a magántisztviselő — és a gyomrom nem fáj. A fűszer orvosság a gyomornak. Kimarja és megtisztítja. Olga már csak sóhajtott. — Most más élet kezdődik, — folytatta Steifherz. — Még nem tudom, hogy milyen, de más, ennyi biztos. Más élet, nyugodtabb és engedelmesebb. Szót fogadok a régi intel­meknek, a dohányzást most mindjárt abba­hagyom. — Csak nem akarsz megint gyerek lenni? — kérdezte erőtlenül a felesége. — Negy­vennégy éves korodban, Károly! — Az ember azt hiszi magáról, hogy már felnőtt, — mondta Steifherz szelíden — holott még csak negyvennégy éves és tak­­nyos igazában. Az ember azt gondolja, hogy már felnőtt és maga szabhatja meg az éle­tét. És ekkor kinyúlik egy kéz a sírból és kilódít egy állótükröt az előszobába. Olga megborzongott. — Már félek tőled, Károly. Különösen most, hogy sötétedik. Te valóságos spiritiszta lettél. Ezért van az, mert annyi verset ol­vasol és sohasem mész a szabad levegőre. Kopogtak az ajtón. Olga a szívéhez ka­pott. — Gyere be — suttogta Steifherz és ki­tárta a karját. — Szívesen látunk és szót fogadunk. A h­ázmesterné lépett a szobába. — Nem zavarok? — kérdezte derűsen. — Látom, már szép rend van. Hallom, Pick néni is segített a vámolásban. —­ Pick néni? — kérdezte Steifherz. —­ Ki az a Pick néni? — Az az öregasszony, aki ma délelőtt itt járt. Nem tetszett látni? Éppen elment, ami­kor a nagyságos úrék jöttek. Nem adta le az előszobakulcsot, amit magával vitt, ami­kor innen elköltözött? Kicsi öregasszony. Nagyon sápadt. Zöld táska volt vele. — Pick néni! — ismételte a magántiszt­viselő. — Lehetetlen. — Dehogy lehetetlen! — kacagott a ház­­mesterné. — Majd még jön máskor is, ha ki nem dobják, hahaha. Nincs semmi dolga, ezzel szórakozik. Garzónlakásba mentek, a lánya akarta, hozatják a kosztot. Otthon unatkozik, idegen helyekre jár el segíteni, mulatságból, ide is eljött, segített. Rendes vénasszony, csak egy kicsit bolond. — Látod — búgta Olga, utóbb, amikor egyedül maradtak —, Pick néni! — Pick néni, — mondta Steifherz is ko­molyan — kicsi öregasszony, zöld táskával. — Igen, — vihogott a felesége, mint egy pimasz gerle — kicsi öregasszony, zöld tás­kával, ez mind véletlen. Csodák nincsenek. És te felizgattad magadat. Ideges képzelő­dés volt. Szerecsendió és zöld táska — ez mind véletlen. — Ez mind véletlen — szólt Steifherz el­tűnődve — és éppen ezért csoda. Próféták által szólt nekünk régen az Isten, — ez is egy vers, klasszikus időmértékben. Prófé­tákkal és angyalokkal üzent az Isten, annak idején. S hogyan üzen ma, mit gondolsz, Olga? Erre való a véletlen és az ideges képzelődés. — Ugyan! — legyintett Steifherzné türel­metlenül. — Erre való, — mondta ismét Steifherz. — Legalább is azt hiszem. S aztán felvette a házikabátját. A zoeve tem­aLle „ ^-ttpu.ok.t dlJtmlM.­ D.nm-B­ODNÁR ARADIG Tízezernél több család költözködik november 1-én A drága közlekedés a főváros felé tereli az embereket Az idén az eddigiek szerint nagyarányú köz­lekedési láz vett erőt az embereken. Most is in­kább a kisebb lakásokat keresik és a két-három­­szobásnál nagyobb lakásokat már ritkán vesz­nek ki. A költözködési irány megváltozott és most nem annyira a környék felé irányul, mint az előbbi években, hanem inkább a környékről Budapest felé. Ennek ez a magyarázata, hogy a megdrágult közlekedés következtében már az olcsóbb lakbérű pestkörnyéki lakás kevésbé fi­­zetődik ki, mint az ezeknél drágább budapesti. A másik szempont az, hogy Budapesten mindent megkaphat az ember, míg egyes pestkörnyéki helyeken az élelmiszer is drágább. Az Elektromos Művek, a budapesti költözkö­dés legjobb ismerői, munkatársunknak a követ­kezőket mondották: — Az eddig beérkezett bejelentések szerint több mint tízezer pesti család változtatja ottho­nát. Megállapíthatóan a kislakások felé fordul az érdeklődés. Fel kell hívnunk azonban a kö­zönség figyelmét arra, hogy ne az utolsó pilla­natban értesítsen bennünket költözködéséről, ebben az esetben csak nehezen tudjuk munkánkat a kellő időre elvégezni. Többszáz ilyen, elkésett bejelentést kap­tunk, annak ellenére, hogy felhívtunk min­denkit már hetek előtt, hogy két héttel a köl­tözködése előtt jelentse be nekünk új lakásá­nak a címét. A szállítók viszont panaszkodnak. Több nagy szállítóvállalattnál érdeklődtünk, ahol ezeket mondották a novemberi kötözködés előjeleiről: — Nagyon sokan költözködtek, de a mi szem­pontunkból nem alakult a költözködés úgy, ahogy vártuk. A legutóbb megállapított tarifa­­rendszer következtében magasabb árakon tud­tunk csak vállalni költözködést, a pesti embe­rek viszont hozzá vannak szokva az olcsóbb árakhoz és minél olcsóbban szeretnének költöz­ködni. Különösen azoknak a lakásoknak a tu­lajdonosai, akik a harmadik, negyedik vagy m­­n­ál magasabb emeletről viszik el bútorukat új lakásba. Kezdődik tehát a költözködés és vonul a pesti ember új othona felé. Autók, szekerek, kocsik viszik a bútorokat, a rekamiéket, asz­talokat, szekrényeket, hogy majd a következő negyedben esetleg más helyre vándoroljanak tovább. Így indul a novemberi népvándorlás Budapest életében.

Next