Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

1O Uj esztendő óh! Ilyenkor az ember Olyan elmerengő ... Nézzük mit hoz né­künk Ez az uj esztendő? 11. Ahogy pár hét előtt Jósolta a Krampusz Olcsóbb jegyet vártunk S jött... a drága tantusz! Újat se verettek Mint kiderült mára, Csak a réginek lett " felverve" az árai... Szegény jó Budának Új színházat kértem... S még azt is, ami volt Lebontották, kérem/' Én építést vártam S csak suttogni merek... Ház helyén nincs semmi. Színház helyén ... tereki Színház helyett látom, Van, ki tervet épít... Sok a „tervépitő”, Aki rajtunk szépül „Szabályoz" és nyit Nagy kedvvel előre, Csupán épületek Nem lesznek belőle... Mi lesz a sok tervből. De jó volna tudni... A régi esztendőt Hagyjuk inkább futni... Hiszen réven várjuk Szívünkből a régit... Van, aki kezdené Még egyszer a régit ?... BENEDIKT 5»­1 Blockner J. Központi irodája Városház-utca 10. Tel.: 188-914 B BioCkner J. fiókirodája Andrássy­ út 4. sz. Tel.: 123-245 » 1 Biockner J. fiókirodája Vilmos császár-út 33. Tel.: 114-819 b «ék Biockner J. fiókirodája Erzsébet­ körút 12. Tel.: 135-044­8 B tk Balogh Sándor hirdetőiroda Szent István­ krt. 9. Tel.: 115-783, 110-765 8­0 4 . Balogh Sándor hird. fiókja V., Pozsonyi-ut 36. Tel.: 299-299 8­ “ Biau hirdetőiroda Eötvös-utca 28. Tel.: 112-842 no. ék b.és hirdetőiroda Andrássy-ut 61. Tel.: 123-112 b. a. é. k. Broun s. hirdetőirodája József-körút 38. Tel.: 141-457 k. u. é. k. Erdös József hirdetőiroda VI., Teréz-körut 35. Tel.: 112-558 8 °4 k Haasenstein & üogier hirdetöiroda, Dorottya-utca 11. az. Telefon: 182-322. 8 -0-4 k Harsanyí hirdetöiroda Fáik Miksa-utca 17. Tel.: 119-471 Blé­k Klein Jenő hirdetőiroda VI. , Eötvös-utca 34. Tel.: 121-579 B. O. é. k. Leopold Gyula hirdetővállalat VII. , Erzsébet-körút 39. Tel.: 142-155 b O. é. k­­.Lopold Górnál hirdetőiroda Teréz-körút 3. Tel.: 120-773 8­­°­ 4­ k magyar Hirdetőiroda Főherceg Sándor-utca 7. Tel.: 145-510 B 0 4 k Patak hirdetőiroda Vilmos császár-út 29. Tel.: 127-171 8 " ^ Rudolf Ktlosse hirdetőiroda Váci-utca 18. Tel.: 183-583, 183-585 Ro­c­k Singer mamia hirdetőiroda Jósika-utca 13. TeL: 131-777 B­­u­c­k- Tenzer Gyula hirdetőiroda Szervita-tér 8. Tel.: 182-393 B*Skowatz Viktor az ma Anzeigen A.-S. Berlin magyarországi megbízottja, Ferenc József rakp. 13­15. Tel.: 385-111 ÚJSÁG SZOMBAT, 1938 JANIT AR 1 WINSTON CHURCHILL MINISZTER LESZ? Irta ERDŐS IVÁN Abban a néhány hónap előtt megjelent kis művében, amelyet a brit birodalom jövő­jéről írt F. C. S. Schiller volt oxfordi egye­temi tanár, az angol tudományos élet egyik ragyogó elméje a világpolitikai helyzet világos leírása és Anglia kudarcainak (Abesszínia, Palesztina stb.) ismertetése után felteszi a kérdést: „Lehet-e remélni, hogy a British Empire túléli a fajok harcának ko­rát?" A válasz, amelyet maga magának ad, nem éppen optimisztikus: „Ha meggondol­juk, hogy a birodalomban százmillió számra élnek ázsiaiak és afrikaiak, akkor ez (tudni­illik a birodalom fennmaradása) aligha lát­szik lehetségesnek". Ámde nyomban leeny­­h­íti önnön pesszimizmusát, mondván, hogy a történelem alakulásának előrelátása nem exakt tudomány, jósolni nem lehet, mert hiszen mindig bukkanhatnak fel nagy em­berek, akik új eshetőségek kimeríthetetlen forrását jelentik. És ezek után Schiller pro­fesszor ilyenformán vigasztalja magát és ol­vasóit. Alig néhány évvel azután, hogy az angol flotta csúfosan kikapott a hollandu­soktól, az egyesült angol-hollandi seregek minden idők legnagyobb angol katonai láng­elméjének, Churchillnek, az első Marlbo­­rough hercegnek, vezetése alatt meghiúsítot­ták XIV. Lajos királynak a francia világ­hegemóniáról való elképzelését és felemelték Nagy-Britanniát abba az uralkodó helyzetbe, amelyet a szigetország azóta megőrzött, így végül is, véli az oxfordi tudós, csodaszerűen megmentheti Angliát egy másik Churchill. Ez a Marlborough-ivadék pedig, akire az angol professzor céloz, nem igen lehet más, mint napjaink nagy brit államférfia, akinek félelmetes és csodálatos neve megint erősen kísért a világlapok hasábjain. Ha hinni lehet egy angol újság minapi hírének, akkor Wins­­ton Spencer Churchill, aki idestova tíz éve hagyott utoljára miniszteri széket, hogy attól fogva inkább mint szónoki pergőtüzeket árasztó ellenzéki politikus szerepeljen, s január első napjaiban be fog lépni a kor­mányba. Mégpedig állítólag a légügyi mi­nisztériumnak élére kerül, tehát olyan posztra,, amelyre a mai európai és világpoli­tikai konstellációban a legsúlyosabb felelős­ség hárul, az Empire megvédése körül, ami­kor „ideológiai" jelszavak takargatnak nyers, materiális érdekekből eredő élethalálharccal fenyegető ellentéteket. II. Még nem lehet tudni, valóságnak bizo­nyul-e az angol lap híre. De ha csakugyan bekövetkezik az, amit jósol, ha Winston Churchill valóban odakerül a légügyi mi­niszteri székbe, akkor egyáltalán nem két­séges, hogy hivatali működésében ugyanaz a nyughatatlan, olthatatlan tettvágy fog meg­nyilatkozni, amely már közéleti szereplésé­nek elmúlt évtizedeit is jellemezte. Ez a tettre való vágyakozás, amely egyik legfőbb vonása karakterének, démoni-kalandos ki­élést keresett már Churchill gyermek- és ifjúkorában. Életének első három évtizedét felölelő rajzában, a My early Life-ban el­mondja, hogy az iskolában tanúsított visel­kedése miatt sokszor véresre verte a tanító. •A sandhursti kadétéveket pedig valósággal forradalmi kilengések jellemzik. Amikor egy képmutató erkölcsnemesítő mozgalom egyik londoni színház büfféjét deszkával és füg­gönnyel elválasztja a folyosóktól, az ifjú Churchill rohamra vezeti hadapródtársait a válaszfalak ellen — az emberi szabadságjo­gok nevében. Winston Churchill, az előkelő aldershoti 4-es huszárezred hadnagya unal­masnak találja a kisvárosi helyőrségi életet? Mire jó a kubai nép felkelése a madridi ura­­lom ellen, ha nem arra, hogy a fiatal angol lovastiszt, a spanyol kormány engedélyével, kicsit kiruccanjon oda a Távol-Nyugatra, puskaport, háborút szagolni, egyben mesteri haditudósításokat küldeni a Daily Telegraph számára? És hazatérve hogyne fogadná örömmel a parancsot, amelyet ezrede kapott: útrakelni Indiába! Ott, a messze Keleten, ma­­kacsul­ engedetlen, hindu törzsek elleni por­tyázások szüneteiben tör ki belőle elemi erő­vel a szellem tettvágya. Ő, aki saját beval­lása szerint, megdöbbentően tájékozatlan volt még az iskolai tantárgyakban is, egy­szerre mohón veti rá magát klasszikus és modern bölcsészetre, történelemre, közgaz­daságra, s közben nem feledkezik meg arról sem, hogy a Daily Telegraph-nak — névte­lenül — bravúros riportokat írjon egy-egy csetepatéról. N­L Az anglikán egyház egyik szellemi vezére, W. R. Inge, a londoni Szent Pál templom esperese, a népszerű Dean Inge, valahol így beszélt róla: „... a splendid fighting ani­mal, holy and satanic.. " ragyogó harcos lény, szent és sátáni egyben. Sátáni, ifjú­­fausti a szüntelen kalandszomja, a kockáza­tokat kereső tettvágya. De szinte középkori szent áhitatú lovagra emlékeztet jellemének egy másik alapvonása: mélységes emberi együttérzésből fakadó nagylelkűsége. Életé­nek hány, meg hány epizódja illusztrálja ezt! Miután Indiából a szudáni hadjárat poklába került, nem az ottani harctéren szerzett ki­tüntetéseire büszke, hanem arra, hogy a lon­doni sajtó hasábjain ő leplezi le azt a kegyet­lenséget, amellyel hadvezérének, Kitchener­­nek hatalma a legyőzött dervisekre neheze­dik... Ifjúi felhev­ítéssel megy később a búr harctérre és a hős délafrikai kis nép hadse­regének fogságából csak ezer halálos ve­szély közben tud megszökni — s amikor rö­viddel utóbb mint az oldhami kerület kép­viselője bemutatkozik a londoni parlament­ben, szűzbeszéde emberséges bánásmódot kö­vetel a harcban alulmaradt burok számára... Közel két évtized múltán, a világtörténelem legvéresebb háborúja után, a fegyverszünet megkötését követő éjszakán, a nagy Caval­­cade-nak ama mámoros óráiban Winston Churchillnek a kemény államférfiúnak és katonának nem az volt-e legelső gondolata, hogy most pedig néhány hajót azonnal meg kell rakni élelmiszerrel és útnak indítani Hamburg felé, a kiéhezett, elgyötört közép európai gyermekek táplálására?! Egyszer a­­világháború alatt, valahol arról beszélt, hogy „ki kell füstölni a német flottát a patkány­­lyukból". Mikor vége a hadjáratnak, Chur­chill előáll és arra hivatkozva, hogy jóérzést, ember még ellenségeit sem sértegeti, vissza­vonja a „patkánylyukból való kifüstölés"-t és bocsánatot kér a kifejezésért. IV. Mindenek fölött az emberi szolidaritás ér­zése hevíti fiatalkorában s igy lesz tanúja a világ az akkoriban még szokatlan látvány­nak: egy Marlborough-hercegi sarj a liberális­­párt balszárnyán előbb mint gyarmatügyi államtitkár, azután mint kereskedelmi, majd meg mint belügyminiszter a munkásság szo­ciális"­követeléseinek lényeges részeit ma­gáévá tesz­i. Míg egy belpolitikában a nagy néptömegek anyagi és kulturális szintjének emelését diktálja rá programmal humaniz­musa, addig Anglia külpolitikájában nem akar más célt látni, mint a béke megőrzését minden nemzettel, elsősorban pedig Német­országgal való bensőséges barátkozás alap­ján. őt és még három minisztertársát — és pedig Lloyd George-ot, Lord Loreburnt és Lord Morleyt — a liberális kormány „paci­fista szélsőbalszárnyá“-nak nevezik és szün­telenül támadják azok a szélsőjobboldali im­perialista körök, amelyeket féltékenységgel és aggodalommal tölt el II. Vilmos birodal­mának világhatalmi előretörése. Sem Lloyd George, sem Churchill nem hisz semmiféle „német veszély“-ben. Csak 1911 júliusának ama végzetes napján, amikor a Wilhelm­­strasse kétbalkezes intézkedése folytán a Wanther hadihajó fenyegetőleg bukkan fel a marokkói Agadir kikötőjében,­­ csak ekkor kezd a walesi ügyvéd is, meg a Marlborone h­­ivadék is áthangolódni Berlin ellen. És né­hány nap múlva Churchill a belügyminiszté­riumból az admiralitás élére kerül, hogy elő­készítse Angliát minden eshetőségre. Ambíci­ója, tettereje itt kezdi igazán kiélni magát. Az angol flotta amaz időtől kezdődő (s 1914- ig tartó) fejlesztésének aránya és tempója lázba hozza Nagy-Britannia politikai és ka­tonai köreit és elkápráztatja a világot. Chur­chill már franciabarát és németellenes. De az admiralitás első lordja, az indiai, szudáni és délafrikai hadjáratokban és a közéleti küz­delmekben rettenthetetlenné edződött állam­férfiú sír, zokog 1914 júliusában, amikor a német császár megbízásából közvetítőként Londonban járt Albert Bsk­in azzal állít be hozzá búcsúzni, hogy hiába minden, „a nagy gép elindult...“­ ­. Az 1914—18-as világháborúval foglalkozó történettudomány még nem döntötte el, mennyire terheli felelősség Winston Chur­­chillt azért a kudarcért, amely az antant­­hadakat a Dardanellák szárazföldi ostromá­nál érte 1914—15-ben? Mert maga a hadi terv az angol haditengerészet fejétől szárma­zott. Tény az, hogy ama törökországi ponton szenvedett vereség után Churchill otthagyta az admiralitást, meg kellett elégednie a lan­­casteri hercegség kancellárjának súlytalan miniszteri tárcájával, majd ezt is letette és kiment a harctérre egy skót ezredhez. De 1917-ben, a kormány átalakításakor megint gondoltak rá és az ő muníciós­ minisztersége kétségkívül sokat jelentett annak az efficien­­cy-nek szempontjából, amellyel az angol ha­dak, az 1918 tavaszi német offenzívát állták. Az 1918-tól 1922-ig terjedő időszak, amely­ben Churchill a had- és a légügyi, majd gyar­matügyi tárcát vezeti, annyiban mutat fel je­lentős momentumokat ez államférfiú pályája szempontjából, hogy egyrészt ő egyike azok­nak, akik fegyveres expedíciót akarnak ve­zetni az orosz bolsevizmus ellen; másrészt pedig az angol tömegek szélsőbal felé való radikalizálódása nyugtalansággal tölti el és szembeállítja sok addigi hívével. Részben en­nek lehet tulajdonítani azt, hogy az 1922-es választáson Dundee-ben elbukik. Végre kissé lélegzethez jut. De ez a pihenés nem más, mint­ visszatérés a múzsákhoz. Londonhoz közel, Chartwell Manor nevű ősi házban fes­tene­k — ezt a képességét egyébként hajlandó túlbecsülni,­­ meg sokat ir. Apjának, Lord Randolph Churchillnek, a múlt század má­sodik felében élt nagy politikusnak biográ­fiája készül az udvarházban, meg saját em­lékirata, a világháború történetének ez az igen becses kútfeje. Amikor 1924 tavaszán visszatér a politikai életbe, a hajdani radikális szociális érzésű ember már antiszocialista programmal lép fel,­­ amit a bolsevizmus iránt való ellenszenve magyaráz. Megbukik. De nemsokára mégis mandátumhoz jut Mint konzervatívpárti képviselő a pénzügyminisz­teri tárcát kapja meg Baldwin második kor­mányában és neki jut az a történelmi fel­adat, hogy 1925 tavaszán benyújtja a font­nak a békebeli aranyalapra való visszahelye­zéséről szóló javaslatot. Ha pénzügyminisz­tersége idején rendbe is hozott sok mindent,­­ kissé antiszociális vámpolitikája nem igen növelte népszerűségét a tömegek előtt. Az aranystandardhoz való visszatérést pedig nem egy angol és más nemzetbeli szakember tartja, az 1931 szeptemberi összeomlás után, a világ gazdasági bajai egyik okának. VI. Most 63 éves. Kissé potrohos, fejéről már rég eltűntek a vöröses hajszálak. Vájjon bántja-e, hogy nagyszerű szónoki készségébe belecsúszott egy ici­nici defektus? pöszén be­szél? Akik vele érintkeztek, azok mind párat­lanul szívélyes, közvetlen embert írják le. Nem t­örölték-e a minap a világlapok azt a fényképét, amely Churchillt háza küszöbén ábrázolja akkor, amikor több, mint gentle­­manlike vendégbarátsággal fogadja Bohlé­t, a külföldön élő németek ügyeinek legfőbb horogkeresztes intézőjét, — ama sajtótáma­dások után, amelyeket kölcsönösen egymás ellen intéztek?! Ragyogó dialektikával meg­írt és egyszerre harminc-negyven nyelven kö­zölt cikkei a világ legjelentékenyebb publi­cistáinak sorába is emelik. Irodalmi műkö­dése értékének fémjelzője az a most megje­lent kötet, amelyben nagy kortársait rajzolta meg. Minden jel arra mutat, hogy kezdetiek megint félére tekinteni azok, akik egykor, csalódván benne, otthagyták. Küszöbönálló miniszterségének hite mintha arra az Egy Churchill kell, — egy Churchill! kiáltásra emlékeztetne, amellyel évszázadok előtt ősét, Marlborough herceget hívogatta a válságba került Anglia ... Mint láttuk, Schiller pro­fesszor a hajdani Churchill-eset csodaszerű megismétlődésére is számít. De ő és vele együtt sok angol, talán még maga a minisz­terjelölt is, azt kérdezi: vájjon nem lenne-e okosabb, ha mindenhol úgy vezetnék az ügye­ket, hogy nem volna szükség ilyen csodákra?! Kérdés, amelyre meddő volna keresni a fe­leletet, akár lesz most Churchillből minisz­ter, akár megmarad a dinamikus ellenzéki kritika síkján — egyelőre ... Goldschmied és társai a bonyhádi kerü­letben A Magyar Tudósító jelenti: A bonyhádi vá­lasztókerületben még ma is bizonytalan Gold­­schmid György ellenjelölt pártállása, aki ajánló­­ívén a törvény ellenére nem nevezte meg poli­tikai programmját. Goldschmid György Basch Ferenc, Mühl Henrik, Faulstich János és Faul Farkas társaságában járja a kerület kizárólago­san németajku­ községeit, ahol politikai hitval­lás helyett azonban a legszenvedélyesebb sze­mélyeskedést űzik Klein Antal, Láng Lénárd és Fliesz Ádám ellen és akiket úgy állítanak be, mint a német sváb fajta árulóit. Kíséretükben német anyanyelvű egyetemi hallgatók vannak, de még gimnáziumi tanulók is részt vesznek a kisebbségi jelölt kortesagitációjában. A német kisebbségi jelölt magyar községekben egyáltalá­ban nem tett látogatást. Klein Antal a Magyar Tudósító munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tette: — Súlyt helyezek arra, hogy a bonyhádi ke­rületben megejtendő választás korrekt eszközök­kel folyjon le, semmi néven nevezendő erőszak, nyomás ne történjék. Mindenki saját meggyőző­dése és lelkiismerete alapján adja le a szavaza­tát. Ezt hangsúlyozom a kerület minden köz­ségében és biztosítoa a kerület választóit, hogy meggyőződések szerinti állásfoglalásuk miatt semmi hátrány, vagy előny nem származik reájuk nézve. Teljesen nyugodt vagyok abban, hogy a becsületes, józan és államhűs német anya­nyelvű nép tudni fogja a kötelességét és min­den szélső izgató magyarellenes agitációt­­ el­hárít magától.

Next