Ujság, 1938. február (14. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-27 / 47. szám

A« BEK — Azért kaptak farsangi vakációt a képviselők, hogy ne csak a minisztereket táncoltassák? A millió­ s tudósok általában bátor emberek. A szónok nemcsak erkölcsi, hanem fizikai ér­telmében is. A kutatások története a legvak­merőbb és legkalandosabb vállalkozások tör­ténete, amelyekhez nem kevesebb elszántság kellett, mint akár az oroszlán­vadászathoz. Sőt inkább még több. Mert aki oroszlán­vagy bálnavadászatra megy, tudja, micsoda veszedelemnek indul, mire és mi ellen kell tehát fölszerelnie magát. De honnan tud­hatja a vad ismeretlenbe vonuló kutató vagy a felhők fölé tolakodó sztratoszférarepülő, hogy mi vár reá ott, ahol csak az bizonyos, hogy ölelő karokkal s terített asztallal senki se várja. És minden ilyen vállalkozás, expe­díció, szóval: mérés élén egy tudós áll-Valaki abból a szakmából, amelynek a rep­rezentánsait, ha hősnek szokták is emle­getni, soha se ábrázolják vadul ágaskodó harci paripán, csaták tüzében, leterített el­lenségek hullamezején. Nem is igen alkal­masak modellül ilyen ábrázolásra. Holott a szerep, amit megjelenésükben szürkén, fa­kón, kopaszon és pápaszemesen nem is r meg­­játsszaniuk, hanem betölteniük kell inter­nál is kényesebb és veszélyesebb, mint más vezéreké, akiket a megszervezett tekintély páncéloz és szolgál a helyükön. Mert a kutató tudós nemcsak vezetője, hanem a lelke is kell, hogy legyen a maga seregének. Ő a su­gallat, a felelősség és a megingathatatlanság. És neki jaj először és neki jaj a legkeserve­sebben, ha a sugallat megtörik, ha a hit el­száll, ha a lelket tovább tartani a csapatban nem tudja. Ez gonoszabb sors annál a leg­vakmerőbb kísérletnél is, amikor — mint­­Amundsen a Pólusnak vagy Lindhberg az Óceánnak — egyedül vág neki a vállalko­zásának. A tudósok tehát, leszögezhetjük, bátor em­berek. Illetlenség vagy legalább is tájékozat­­lanság lenne tehát meglepődni rajta, ha olyasmit tesznek vagy mondanak, amihez bátorság szükséges. És mégis úgy érezzük, hogy a tudós bátorságának kivételes mér­téke az, amit a rákkutatás specialistáinak egyik méltán világhírű képviselője, Buntig newyorki egyetemi tanár szaktársai most tartott kongresszusán tanúsított. Ewing ta­nár ugyanis a következőket mondotta. — Kötelezően kijelentem, hogy megtalá­lom a rák mindhárom leggyilkosabb fajtájá­nak: a gyomorráknak, a mellráknak és a lymphosarcomának sikeres gyógysilemódját, ha egy-egy millió dollárt kapok az ellenük való harc költségeire. A kijelentés minden tiszteletre méltó leg­nagyobb bátorsága a helyben nyilatkozik meg, ahol Ewing professzor megtette. Mert ma már állítólag Newyorkban se burkolják dollárokkal az úttestet, hogy meg ne fázzék, de azért Ewing tanár ma se érezhette ezer ezrelékig biztosságban az ellen, hogy a sza­ván fogják. Hogy vagy ott helyben föláll egy úr, aki átnyújt neki egy csekklapot a kívánt három millióról vagy a rendelőjében jelentkezik három magát megnevezni nem kivánó emberbarát és mindegyik letesz az asztalára egy-egy milliót annak a ráknak a vérdijául, amelyet a maga részéről a legsür­gősebben kipusztítandónak ítél. Harminc esztendővel ezelőtt az európai olvasó enél­kül a befejezés nélkül az esetet nem is tudta volna elfogadni hitelesen amerikainak. Ma koncilliánsabbak vagyunk és Ameriká­ban is el tudunk képzelni olyan milliót, amely momentán nincsen. Még mindig nehe­zen azonban olyat, amely ilyen célra se lenne mozgósítható. Nagyon jól tudjuk, hogy e pillanatban hasonlíthatatlanul nagyobb a konjunktúrája az emberi élet tömeges ki­irtására alkalmas szereknek, mint azoknak, amelyek az emberi élet tömeges megmenté­sét vagy meghosszabbítását célozzák. De három millió dollár a rákbetegség összes vál­fajainak biztos és végleges kiirtásáért erős meggyőződésünk szerint még ebben a bizarr lelki berendezésű világban se olyan ár, amit elő ne lehetne teremteni. Egy ilyen szert nem kellene eladatlanul visszavinni a vásár­ról szegényebb országban sem, mint amilyen Amerika. Ha tehát mégse akadt olyan­ dogárnagy­­birtokos, aki szaván fogja Ewing professzort és hirtelen a markába nyomja a milliókat e meglepő tény magyarázatát nem a dollárok, hanem a bizalom hiányában kell keresnünk. Egy Bizalmatlanságban, amely nem a kitűnő professzorral szemben való tiszteletlenség­ből, hanem a tudomány iránt való tisztelet­ből fakad. Amely igazat ad Ewing tanár úr­nak abban, hogy a kellő anyagi fölszerelt­ségnek kimondhatatlanul nagy, fontos és áldásos szerepe van a tudományos kutatá­sokban is, de odáig mégse megy ennek az igazságnak a méltánylásában, hogy ezt a szerepet döntőnek, sőt kizárólagosnak tisz­telje. A pénz hatalom. Hatalom a gazdasági életben, a politikában, a kultúrában és hata­lom a tudományban is. Felbecsülhetetlen módon megkönnyíti a munkáját, kiszélesíti a lehetőségeit és támogatja a sikerét. A rák­betegség és a rákgyógyítás titkának kifür­­készéséhez olyan szüksége van a pénzre a tudósnak, mint a levegőre, hogy élni tudjon. De a titkot mégse a pénz fogja megfejteni, hanem a tudós. Akinek nincs joga arra a szerénységre, hogy a maga szerepének ezt az érinthetetlen elsőségét a legnélkülözhetet­­lenebb eszközének is átengedje. A tudósban kell bíznunk és nem a millióban. Szőllősi Zsigmond ÚJSÁG VASÁR­NAP, 1938 FEBRUÁR . mm ss issen iossmsi mmcii­s Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos pirosságok, pörsenések és pattanások, amelyek­ elégtelen bélműködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József* keserűvíz hasz­nálata által —­ reggelenként egy pohárral — rendszerint rövidesen eltűnnek. Kérdezze meg orvosát. NAPIREND A jövő technikai csodái a Budapesti Nemzetközi­­Vásáron Az április 29-én megnyíló Budapesti Nem­zetközi Vásáron — megelőzve az összes közép­európai országokat — Budapesten mutatják be először az árumintavásár keretében a kor egyik legnagyobb technikai csodáját, a televíziót. En­nél a tudományos jellegű bemutatónál gyakor­latilag sokkal nagyobb jelentősége van annak a második technikai szenzációnak, amelynek bemutatására szintén most készül a vásár. A m­. kir. posta vezérigazgatóságának engedélye alapján be fogják mutatni a vásáron a kép­­tiyiratozást is. Arról folynak a tárgyalások, hogy a képtáviratozásnak menetét, módszerét, eredményét ne csak nézhesse a közönség, hanem, hogy­ a vásár látogatói maguk is adhassanak fel vásárlátogatásuk alkalmával oly képtávira­tot, amelyet a magyar posta továbbít majd mindazon külföldi állomásokra, amelyek a kép­távirat felvételére szükséges szakállomással ren­delkeznek. Ilyen vevőkészülék hiányában rendes postai utón fogják továbbítani azokat a képe­ket, amelyek a közönség rendelésére a vásár Belinográf-állomásán készültek. Ugyancsak a miniszter, valamint a m­. kir. posta vezérigazga­tójának, Terstyánszky Ákos államtitkárnak en­gedélye alapján a vásár közönsége ez évben már rövidhullámon is továbbutalhat üzeneteket a vásár területéről Amerikába, amiáltal lehetővé válik, hogy a vásárt látogató közönség élő szó­val, saját hangjával kü­ldhessen üzeneteket a tengerentúlra.­­ A kormányzó ebédje, Horthy Miklós kormányzó és felesége szombaton este ebédet adott, amelyre hivatalosak voltak: Angéla flotta apostoli nunaussal az élén a diplo­máciai testület tagjai, továbbá Darányi Kál­mán dr. miniszterelnök és felesége, Kánya Kálmán külügyminiszter, Uray István dr., a kabinetiroda főnöke, Apor Gábor báró, a kül­ügyminiszter állandó helyettese, Ambrózy Gyula dr., a kabinetiroda főnökhelyettese és felesége és Scholtz Andor folyamőrkapitány, szolgálattevő szárnysegéd. — Pályázat tanácsnoki állásra. Unger Béla Vili. kerületi elöljáró nyugdíjaztatásával meg­üresedett egy tanácsnoki állás, amelyre Kara­­fiáth Jenő főpolgármester szombaton kiírta a pályázatot. Március 12-én délben jár le a pá­lyázat. A tanácsnokválasztás március 30-án lesz. —■ Berlin püspöke Rómában. Rómá­ból jelentik: Preysing gróf, Berlin püs­pöke az olasz fővárosba érkezett. A ma­gas egyházi méltóság a Vatikán vendége és látogatását összefüggésbe hozzák a németországi egyházi eseményekkel. —­ Jubileum. A gyógyszerész-, drogista- és ilkt­szerészszakma lelkes ,szeretettel üdvözölte Hedvig István gyógyszerészt 25 éves jubileuma alkalmából. Hedvig István nemcsak a szakmá­nak, hanem a magyar közegészségügynek is hasznos szolgálatot tett. — Papén Salamancába kerül német követ­nek. Berlinből jelentik: Papén volt bécsi nagykövet, aki pénteken már átadta vissza­hívó levelét Miklas osztrák köztársasági el­nöknek, a legújabb hírek szerint Salaman­­cába kerül nagykövetnek s Franco tábornok­nál fogja képviselni Németországot. Beavatott helyen cáfolják azokat a híreket, hogy Papén bécsi megbízatását meghosszabbítják, vagy Rómába küldik őt vatikáni nagykövetnek. .. Tornyai János özvegye életjáradékul kap Hódmezővásárhelytől. Néhai Tornyai János, a legmagyarabb festőtehetségek egyike Hódmező­vásárhely szülötte volt. A betegeskedő és nélkü­löző kitűnő művésznek élete végső szakaszában havi 100 pengős támogatást szavazott meg szülő­városa. Tornyai hálából Hódmezővásárhelyre testálta művészeti hagyatékát, a festményeknek és rajzoknak igen nagy mennyiségét. Utóbb Tornyai meggondolta magát, új végrendeletet készített és abban feleségét nevezte meg egyete­mes örökösének. Minthogy azonban a hagyaték jelentős része Hódmezővásárhely őrizetében volt és a város nem hajlott a békés megegyezésre, Tornyainé megindította a pert. A szegedi tör­vényszék havi 125 pengős életjáradékot ítélt m meg az özvegy javára, de kimondta, hogy ha a város nem fizetne, végrehajtást csupán a ha­gyaték képeire és rajzaira kérhet az özvegy. A szegedi tábla 150 pengőre emelte fel az évjára­dékot és a várost egész vagyonával kötelezte a járadék folyósítására. A Curia most mondta ki az ügyben a végső szót: a várost havi 425 pengő ésejáradék folyósítására kötelezte s helyben­hagyta a törvényszék ítéletének azt a részét is, am­ely úgy hangzik, hogy nemfizetés esetén csu­pán a város őrizetében lévő képekre kérhető végrehajtás- Hódmezővásárhely Urai állítólag azt fontolgatják, hogy nem fizetik a járadékot, hanem hagyják, hogy a hagyatékra korlátozott végrehajtásra kerüljön a sor. A képek árverését­ a város olcsó pénzért megszerezhetné a hagya­téknak azokat a darabjait, amelyek legjobban képviselik a halott művészt. — Hihetőleg a szállongó hírnek nincsen igaza. Feltenni sem il­lik nemes Hódmezővásárhely városáról, amely életében olyan példátmutatóan megbecsülte nagy művészfiát, hogy sírja fölött el akarja vi­tatni élete párjától azt, amit a törvény is meg­ítélt számára. Vasárna­­, IMS február 27. Római kat.: B. Farsang vas. Protestáns: B. Ákos. — Görögkat.: Vashagyó vas. — Izraelita: Adar 211. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel. 6 óra 30 perckor, nyug­szik 17 óra 23 perckor, a hold kel 4 óra 42 perckor, nyugszik 14 óra 46 perckor. Nydtvalévü múzeumuk. A Magyar Történeti Múzeum- nap (Muzeum­ körut 14) történeti és régészeti geűjtem­é­­nyek a.—1,­2. Iparművészeti Múzeum (allói­ ul 33)9—1*2. Néprajzi Múzeum (Könyves Kálmén körut 40) 9—162 Hopp Ferenc keletázsiai művészeti múzeum (Andrássy út 103) 9— m. Az Orsz. Magyar Természettudományi Múzeum (Múzeum-körut 11) állat-, ásvány és őslénytára 9— 4—2­ Növénytár (Aksdínaia-u. 2) 10—1. Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumban (Aréna-ut 41) grafikai gyűjtemények, régi és modern képtár (0—aVa­­jj Magvar Képtár |Andrássy-út 69) 10—4)2. Mezőgazdasági Múzeum (Városliget) 9—1. Egészségügyi Múzeum (Eötvös-u. 3) 3—6. Közlekedési Múzeum (Hermina-út 46) 9—1. Ma­gyar Tudományos Akadémia (Akadémi-u. 2), Goethe­, Vörösmarty- és Széchenyi-szoba 10—12. Királyi várpalota (érmei 0~’2. Országház termei 9-4. Tudományegyetemi Növénykert (Romanelli-u 25) 9—12. Aquincum, Mierni) (Szentendrei-ut 7) 9—12 és 3—6. Óbudai Zsidó Múzeum­ (Lajos-u. 163) 9—12. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesü­­let Múzeuma (Markó-u 22) 8—FA A Várhegy-barlang jég­­korszakbeli ősállatcsontok múzeuma (Szentháromság-tér 2) nyitva egész nap-Nyitvalévő könyvtár. Fővárosi nyilvános könyvtár (Reviczky­ u. 1) 9—2 ők­ig. Nyitvalévő kiállítások: Az Országgyűlési Múzeumban Országházi: 1914-1934. húsz év politikai története 9—2 A Műcsarnokban (ü­ősök­ tere) a Téli Tárlat 9—2. A Nemzeti Szalonban Erzsébet- ú­ri kínai képzőművészeti és iparművészeti kiállítás 9—3. A Műteremben (Kossuth l­ajos-u. 12) Farkasfalvi Imre,­­alapi Salamon István és Vasváry József kiállítása 9—6. Az Ernszt-Múzeumban (Nagymező-u. 9) Hrsbéczy Ernő, II. Martinti Eszter, Ré­vész István. Ripszám Henrik. és Pólya Iván kiállítása 9—2. A Szentföldi Múzeumban (Heinrich Ferenc-u. 3—5) képzőművészeti kiállítás 9—13 óráig. Hétfő: 1938 február 27. Római kat.: Román ap. — Protestáns: Elemér. — Görögkat: Varul. — Izraelita: Adar 27. — Középeurópai időszámítás szerint Budapes­ten a nap kel. 6 óra 6 perckor, nyugszik 17 óra 20 perckor, a búid kel 3 óra 11 perckor, nyugszik 13 óra 31 perckor. Nyitvalévő múzeumok: Iparművészeti Múzeum (Ju­lill­­ut 33) 1)_H2 Néprajzi Múzeum (Könyves Kálmán körül 10) D—L2, Őriz. Magyar Természettudományi Múzeum­­ Mu­zeumdiörut, 10 állat­ ásvány- és őslén­vtára 9—*43. Az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeumban (Aréná­ul 11) grafikai gyűjtemények, eredeti szoborsyüjtem­ény 10—*42- 1’j Magyar Képtár (Andrássy-ut 891 19—Oi?. Országos Levéltár (Bérsikapu-tér 4) 8—1,12. Mezőgazda­sági Múzeum (Városliget) 9—1. Társadalomegészségügyi Múzeum (Eötvös­ u. 3) 40—1 . Magyar Tudományos Aka­démia (Akadémia-tt. 2): Goethe- és Vörösmarty-szaba 10—12. Erzsébet királyné-emlékmúzeum (királyi palotai 9—4. Királyi várpalota termei 9—4. Országházi termei 9—4. Tudományegyetemi Növénykert (Romaneci-u. 23) 8—­­2 és 3—6. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület Múzeuma (Markó-u. 22) 9—12. A Várhegybarlang jég­korszakbeli ősállatcsontok múzeuma (Szenthiromság-u. 2) nyitva egész pap. Nyit­ásévó könyvtárak: Fővárosi nyilvános könyvtár Peviczky-t). 1) 9—7. Orsz Széchenyi könyvtár (Múzeum körút 14) 9—*12. Akadémia könyvtára (Akadémia­ u. 2) 3—7 Fővárosi pedagógiai könyvtár (Mária Terézia tér )I 9— 2 és 3—8. Statisztikai küttyvtár (Keleti Kámlo­u 5(71 9—.42 és 3—6. Mezőgazdasági szakkönyvtár (Városliget) 9—2. Iparművészeti könyvtár (Üllői-út 33) 10—H-2 és 5—8. technnlógiai könyvtár (József körút éi tg-1 és 5-8 Vakok könyvtári) (Irta-u. 5) L—12 és 2—3. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtára (Szenterc-u 6i ih—1 Egyetemi könyvtár f Ferenciek­ tere 5/al 8—8 Nydtvelévő kiállítások. Az Országgyűlési Múzeumban Országházi: 1914—1934. husz év politikai története 9—2 A Műcsarnokban (Ölösök-tere) a Téli Tárlat 9—2. Az Ernszt-Múzeumban (Nagymező-u. S) Hrabóczy Ernő, H. Mattioni Eszter, Révész István. Rinszám Henrik és Pólya Iván kiállítása 9—4. Halápy János gyűjteményes kiállítása (Mária Valéria-u. 1) 9—4. A Szentföldi Mú­zeumban (Heinrich Ferenc-u. 3—3) képzőművészeti ki­állítás 9-12 és 2­6 óráig. — Lipót belga király Stockholmba utazott. Brüsszelből jelentik: Eipót belga király Stock­holmba utazott, hogy részt vegyen apósának, Károly svéd hercegnek születésnapi ünnepsé­gén. — A Széchenyi Tudományos Társaság sai,I. Úri* közgyűlése. A magyar természettudományi kutatás előmozdítására alakult Széchenyi Tu­dományos Társaság február 27-én, vasárnap délelőtt féltizenkét órakor ünnepi közgyűlést tart tízéves fennállása alkalmából a József Mű­egyetem dísztermében. Az ünnepi közgyűlés tárgysorozatán az elnöki megnyitó, a főtitkár beszámolója a társaság működéséről és üdvöz­lések szerepelnek. Az­ elnökség kéri a­ megje­lenőket, hogy magas vendégek megjelenésére való tekintettel, helyeiket negyedtizenkettőig foglalják el. Jó gazdasszonyntak tudnia kell, hogy a szombati piacin drágáll a vegyes zöldség, kilója JG-V52 és a karfiol, 120—130 fillér Olcsóbb lett a gomba, tel­ója 140— 220, a spenót, SS—32 (kivételeset), szép 48­, a szabadföldi sóska, 130—140, a melegágyi 200— 200, a fejessaláta darabja 10—50 fillér. Londonban hej... Londonban hej... ha Táncra vár!... Egy tánchelyiség Nyílt ma már. Hol kis táncra ha Kedve jö, Már nem busul az Ifjú nő!... Nem gyötrik gondok .4 mamát, Hogy hová tegye .4 babát? Van ott egy remek Ruhatár, Hol a bébi csak Számra vár... És amíg ropja A­nti’ma, Be van akasztva A babai.. .. Számom ,a „hetes", Mily reméli... S már leakasztva .4 gyerek.... Bár mondják, hogy a Pult előtt Itt nem tolonganak A női­... BENEDIKT MINDENT ELINTÉZ |SM 132-220 *140-871 ÓDÁMKÉNT ||| PENGŐÉRT KÖZPONT! MESSENGER ISIQ ■ Él~gi IS — Kékes­szálló. Napsütés, üdülés, olcsó­ árak. ­ A Sörkabaré volt tulajdonosinak kaució­ügye. Az Erzsébet­ körúti Sörkabarét, mint an­nak idején jelentettük, Kopasz Komáromi Lajos nyitotta meg. A kabaré rövid fennállás utá­s megbukott. Kopasz ellen volt alkalmazottai kauciósikkasztás miatt tettek feljelentést. Szom­baton tárgyalta az ügyet Rád Ili és dr. törvény­­széki bíró. A vád szerint alkalmazottaitól kau­ciókat vett fel és a pénzt elköltötte, abroszokat vett használatra, de nem adta vissza a tulajdo­­­nosnak, bizományba vett bort, de népi fizetett és az italokat sem tudta visszaadni. Kopasz La­jost annak idején letartóztatták. A tárgyaláson tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy beugrató ügynökök áldozata lett. Volt kész­pénze is és azonkívül az ügynökök pénzestársat is ajánlottak. Az üzletet megnyitotta, kiderült azonban, hogy a pénzestársnak­ nincs pénze Anyagi zavarok közé került és ekkor vette a kauciós alkalmazottakat. A bíró megállapította, hogy Kopasz Lajos ellen más feljelenté­sek alapján is folyik bűnvádi eljárás és ezért el­rendelte az összes ügyek egyesítését. A védő in­dítványára a törvényszék Kopaszt szabadlábra helyezte. Jascha K­eifelzt 293.000 dollárért szerződtette a Metró filmvállalat egy filmszerepre. Mar­­kovits kávés (Baross­ u. 118 ) sokkal olcsób­ban leszerződtette „Bess­--t“, aki nem csak kitűnően hegedül, hanem gyönyörűen éne­kel a „Mont­martról" hangulatú kávéházban. — Házasság: Paul Piroska, Paul Leó dr. fő­orvos leánya és Surányi Leó házasságot kötöt­tek. (Minden külön értesítés helyett.) Pert Márta és Boros György ma déli 12 óra­kor tartják esküvőjüket a dohány utcai temp­lomban. Gálos Zsuzsanna és Simon László ma ist 2 órakor tartják esküvőjüket a Csáky­ utcai temp­lomban. (Minden külön értesítés helyett). Weisz Hilda (Budapest) Harry Instein (Lon­don) február 20-án Londonban házasságot kö­töttek. Ambrus László oki. mérnök február 27-én ol­tárhoz vezette Lefficz Magdolnát. (Minden külön értesítés helyett). Hartenstein Magda és Stafil Ödön jegyesek. (Minden kü­lön értesítés helyett). Éried Vilma (Budapest) és K­osenfeld Miklós (Budapest) a mai napon házasságot kötnek­ Strém Magda és Bék­és Ferenc 1938 március 1-én délután 1/17 órakor a Szent Imre herceg-úti ciszterci-rendi plébánia templomban tartják esküvőjüket. (Minden külön értesítés helyett). Kőszegi Anna és Jávor Miklós ma kuél órakor tartják esküvőjüket a Csáky­ utcai templomban. (Minden külön értesítés helyett). Lichtblau Eta (Rákospalota) Landler Imre dr. ügyvéd (Újpest) jegyesek. . Hercz Alizka és Vi­ncze György dr. orvos (Pestszenterzsébet) jegyesek. (Minden külön ér­tesítés helyett). Wirtschafter Gizit (Rimaszombat) eljegyezte Péter Ferenc ékszeré­sz (Putnok). Deutsch Áron bőrkereskedő (Bácsaknás) és Freund (Sahn) Ilonka (Budapest) jegyesek. Weisz Ella (Dunapentele) és Herrman Árpád (Martonvásár) február 27-én tartják egybe­­kelési ünnepélyüket Dunapentelén. Farkas Erzsike (Püspökladány—Orosháza) Vogel Károly (Tótkomlós) házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett). Mittelmann Sárika (Debreceni—Tarpa) Klein Lajos (Hajdúböszörmény) jegyesek. Grosz Manci és Wollner Gyula (Újpest) je­gyesek. (Minden külön értesítés helyett), Fischer Erzsike (Mándok) és Keim Jenő (Mándok) jegyesek, (Minden külön értesítés helyett). Freud Nusi (Székesfehérvár) és Goldsmann Benő (Lepsény) házasságot kötöttek. Kramer Miri (Dunapentele) és Bettelheim Ig­nác (Ráckeve) jegyesek. (Minden külön értesí­tés helyett). Hesz Ilus (Sárvár) és Bálint Lajos (Sárvár­cukorgyár) a mai napon házasságot kötöttek. Berkovits Bertuskát (Gihártról) eljegyezte Kati Lajos (Fehérgyarmat—Búj). 8,a­l « GeKSzphb selymek, fátyolok Menyasszonyok! na-*■'■«. * * Budapesti VJJ, Király­ u. 67

Next