Ujság, 1938. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-07 / 150. szám

6 SIKONDA flUlilNIlillPflfta Mecsek ffyöngye. Tér­­ynugyiui llrmészetes meleg szén­savas fürdők, termálstrand, sport, zene, szórakozás. Budapesti fürdőigazgatóság VI. Andrássy-ut 52 Telefon 119-300 Jessy Gyula dr. elnök kihirdette a végzést: — A tábla elfogadta a bejelentett semmi­ségi panaszokat. Elrendeli az ítélet kikézbesí­tését és jegyzőkönyvbe veszi, hogy a védelem a Curia előtt szóbeli tárgyalás elrendelését kí­vánja. A tábla helyt adott a főügyészhelyettes indítványának és figyelemmel a kiszabott büntetés mértékére, elrendeli Szálasi Ferenc előzetes letartóztatását. A védő a letartóztatás ellen felfolyamodást jelentett be és kérte, hogy ezt soron kívül ter­jesszék a Curia elé. Fogh­ázőrök kísérik Szálasit a Markéba A következő percben megjelent a tábla tár­gyalási termében két oldalfegyveres fogházőr és jelentkeztek a főügyészhelyettesnél. Mis­­kolczy főügyészhelyettes utasította a fogház­őröket, hogy Szálasit vegyék őrizetbe, majd maga elé szólította Szálasit é­s a következőket mondotta: — R rögtön kiállítom a fogházba utaló ren­delvényt és azzal azonnal jelentkeznie kell a fogház vezetőségénél! Szálasi engedélyt kért a főügyészhelyettes­től, hogy párthíveivel néhány percig beszél­hessen, a beszélgetés meg is történt. A fogház­­őrök most közrefogták Szálasit és elindultak vele a Markó-utcai fogház felé. A folyosón áll­­dogálló párthívek közül többen éljenezni kezdték Szálasit, a rendőri karhatalom azon­ban hamarosan eltávolította őket. A zöldinges párthívek a Markó-utcai fogház kapujáig ki­sérték vezérüket és ott is tüntetni akartak. A rendőrök azonban hamarosan szétoszlatták a kis csoportot. Szálasit a fogház irodájában megmotozták, majd egy második emeleti magán­cellában he­lyezték el. Ott marad mindaddig, amíg a Curia a letartóztatás ellen bejelentett felfolyamodás ügyében döntést hoz. Az összes német tanácsadók elutaztak Kínáitól Sanghaj, július 6. Az összes német katonai ta­nácsadók elhagyták Kínát, csupán néhány mű­szerész és szerelő maradt ott. Meghalt Széchenyi László gróf, Magyarország volt newyorki, majd londoni követe Elmúlt egy élet, melyet átélni érdemes volt — a life worth living, mint az angol mondaná! ötvenkilencéves volt Széchenyi László gróf. Gyermek- és diákkorában oly apa oldalán ne­velkedett, ki egyike volt a múlt századbeli ma­gyar világ számottevő embereinek. Diplomata volt, Bismarck meghitt barátja a frankfurti német parlament idején, hol a régi monarchiát képviselte. 1865-ben részt vett a kiegyezési or­szággyűlésen s 1891-ig Ausztria-Magyarország berlini nagykövete volt. Ennek az apának Sztáray-Szirmay Alexandra grófnővel kötött há­zasságából negyedik fiúként Horpácson született s a diplomáciai pályára készült maga is. A háború előtt családi birtokán gazdálkodott, huszonötéves korában elfoglalta születésénél fogva megillető helyét a főrendiházban, gazdag nagyúr létére elment világot látni, igy került Newyorkba s az amerikai milliomos családok társaságában ott ismerkedett a V’tim­ferfurr-család szép lányával, Vanderbilt Gladys-szel, ki 1908- ban felesége lett. Vőlegénykora Amerikában Életében ezzel a házassággal tette először világszerte ismertté nevét. Felesége, Vanderbilt Cornelius leánya, egyike volt abban az időben Amerika leggazdagabb örököseinek. A minap volt szó az Újság­ban a Vanderbilt-vagyon óriási számairól s azokon a milliókon kívül, melyek az 1899-ben elhunyt apa, Vanderbilt Cornelius révén a menyasszonyra vártak. Széchenyi László gróf menyasszonya, a Newyork Herald akkori híradása szerint nem sokkal a házasságkötés előtt is tízmillió dollárt örökölt. Amerikában nagy érdeklődést és feltűnést, de nem kis mértékben készültséget is keltett ez­­a házasság. Garvin szenátor memorandumot terjesz­tett a washingtoni kongresszus elé, s követelte, hogy vessenek kiviteli vámot azokra a gazdag amerikai menyasszonyokra, kik Európába viszik millióikat. A dolog közismeret szerint úgy áll, hogy csakugyan temérdek amerikai millió ván­dorolt akkortájt házasságok révén fl­vén Európába. Húszmillió dollár hozományával így lett lady Beresford a kis Price Lillyből, Man­chester hercegnője a cincinnatti Zimmermann Hellénből, Marlborough herceg felesége Vander­bilt Consuelóból, Gladys testvérnénjéből, Co- Itrina hercegné egy Mackay kisasszonyból, Curzon lord, a volt indiai alkirály felesége a chicagói Leiter Lévi Zedekiah leányából, Halz­­feld hercegné a vasútkirály­ Hauntington leányá­ból, Waldersee grófné miss Lee-ből, aztán francia Boni de Castellone márkiné Gould Anna kisasszonyból és Chimay hercegné a detroiti Werd Klárából. Kivándorlása miatt s természetes, hogy nem ismerte fel, hogy sárt benne némi igazság­szolgáltatás, amidőn az Európából importált szellemi tőke néhanapján visszaküldözött egy­­egy részletet — a kamataiból. Természetes, hogy az amerikai sajtó a maga részéről nem idillikus oldaláról nézte a készülő Széchényi—Vanderbilt­­házasságot. Támadásaik felháborították Szé­chenyi László grófot. Nem is rejtette véka alá, hogy mit tart a házasságkötéseknek speciális amerikai módszereiről és megítéléséről. Már megülte esküvőjét, mikor türelmét vesztve a nem szűnő kíméletlenségek miatt, az újságok­ban közzétett önérzetes nyilatkozattal számolt le házasságának amerikai megítélésével. — Miféle otthont nyújthatnak önök ameri­kaiak — mondotta nyilatkozatában —, önök, kik sietve s ideges gyorsasággal nyelik le fele­ségük szerelmét, ahogyan az ebédjüket szokták elkölteni, aztán elsietnek és magára hagyják az asszonyt. Ezért van az, hogy gazdag leányok, kik nem tudnak megbarátkozni az önök élet­módjával, inkább mennek feleségül idegen fér­fiakhoz, mint önökhöz. Az én hazámban a férj együtt utazik a feleségével, elkíséri társaságokba és mulatságokba és segíti felnevelni gyermekeit. Minálunk nem rohan el a férj kora reggel az üzleti dolgai után, nem állva issza meg reggeli­jét egy-két perc alatt, hogy megint az üzletei után rohanjon. Ne higgyék, hogy boldogtalan minden házasság, melyet amerikai leányok európai nemesemberekkel kötnek, s meg vagyok győződve, hogy sokkal több boldogtalan házas­ság van Newyorkban, mint Európa bármely városában. Upton Sinclair és a Széchenyi-Vanderbilt nász Hanem azért a Széchenyi—Vanderbilt-esküvő nagy és mohó érdeklődéssel kísért eseménye volt Netwyorknak. Vanderbilték palotája előtt a Fifth Avenue-n olyan volt az utca, mint egy tábor­hely. Upton Sinclair, az amerikai regényíró, a Vanderbilt-ház komornyikjai közé állt, hogy közvetlen közelből tanulmányozhassa a milliár­dos család életét. Az esküvő fényesebb és lefolyásában előkelőbb volt, mint tizenkét évvel azelőtt a menyasszony nővérének Consuelónak Marlborough herceggel megtartott esküvője. A nászünnep talán a leg­drágább volt azok közt, melyeket valaha New­­yorkban ünnepeltek. A mi akkori pénzünk sze­rint egymillió koronába került. A menyasszony­nak küldött ajándékok együttes értékét három­millió koronára becsülték. Köztük is kitűnt a menyasszony Özvegy anyjának ajándéka, egy százezer dollárra becsült gyémántos tiara. Tizenkét óra után jelentek meg a nász ven­dégei: Hengelmüller László báró osztrák-magyar nagykövet, Bright angol nagykövet, Esterházy Pál herceg, a vőlegény családjának több tagja s az amerikai plutokráciának számos képei­ Washingtonban és Londonban Széchenyi László grófot ,a háború kitörése Amerikában találta Hazajött feleségével és gyermekeivel együtt és huszárezredével végig­­küzdötte a háborút. A forradalmak lezajlása után a magyar diplomácia szolgálatába lépett s a kormányzó 1922-ben washingtoni követté ne­vezte ki. Tizenegy évig volt Magyarország washingtoni követe, bőven áldozva pénzt és fá­radtságot a magyarság érdekében. 1927 augusz­tusában, mikor itthon töltötte szabadságát, súlyos éjszakai autószerencsétlenség érte a Sváb­hegyen. Kocsija lecsúszott az úttestről, neki­ment az út kanyarulatánál egy kőpillérnek s a gróf balszeme egy üvegszilánktól oly súlyosan megsebesült, hogy el kellett távolítani. A mű­tétet Grósz tanár végezte. 1933-ban Széchenyi László grófot a kormányzó londoni magyar kö­vetté nevezte ki. Onnan kérte nyugdíjaztatását egyre súlyosbodó szívbaja miatt 1935-ben. Azóta visszavonultan élt itthon a birtokain s Budapesten, az Andrássy-út és Bajza­ utca sar­kán levő nagyúri palotájában. Szívbajával né­hány hónappal ezelőtt a svábhegyi szanató­riumba vonult, ott halt meg a szerdára virradó éjjelén. Éltesebb embereknél, akik gyakran fel van­nak fúvódva, úgy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást leszállítja. Kérdezze meg orvosát. LASSÚ VÍZ ■ IRTA ZSOLT BÉLA — Miért nem­ viszi be Hedust a városba? Férjet kéll neki szerezni. — Kit? — Akárkit. Huszonkilenc éves. — Tudod, hogy nincs pénzünk, Marika. — Erre a megmaradt százötven holdra még mindig kapunk valamilyen férfit. Nem is ártana, aki törődnék valamivel. És ez itt elpusztul. Éva ilyenkor parancsolóan befejezte a beszélge­tést. De Albertkét, aki Rómában befejezte tanulmá­nyait, kinevezték a soproni múzeumhoz és egy napra hazajött Karába, Márika megkörnyékezte s rábeszélte, vigye magával a húgát, úgyis kell neki valaki, aki a lakását és a holmiját rendben tartja. De Albertke érezhetően idegenkedett a gondolattól, hivatkozott kis fizetésére, — albérletben lakom egyelőre, — magya­rázta. Valójában az anyjától és Heduskától idegen­kedett és semmi más nem érdekelte már Karában, mint a múzeum, — hiszen éppen azért lett archeoló­gus, mert az apját akarta az anyja előtt rehabilitálni. Gyerekkorában az apja hősi halála után is egyebet sem hallott, mint a csendes szemrehányást, hogy az apja tette tönkre a birtokot ezzel az ostoba mániával, bőrökkel és a cserepekkel s hogy az apja volt az oka Andriska eltűnésének is, mert ahelyett, hogy a gye­rekeket nevelte volna, naphosszat római koporsókért turkált a föld alatt. Albertke pontosan emlékezett a napra, amikor az apja kiköltözött a hálószobából a cellába. Máig is bizonyosra vette, hogy az anyja száműzte a kőházból a deszkabódéba az apját. Máig is tele volt a halott apjától önkényesen átvállalt sérel­mekkel, vádaskodással s hogy az apja halálát is az anyjának tulajdonította,­­ hiszen az apját felszólí­tották, hogy mentesse fel magát, mint birtokost, de az apja ugy látszik, inkább a halált választotta. S azonkívül mélyen fészkelt benne a gyanú, hogy He­­duska, aki gyerekkorában olyan feltűnően hasonlí­­tott Dudákra, nem az apja leánya. A múzeum, amelytől sokat várt, mert az apja műve volt, nagy csalódást okozott neki. Nem volt a polcokon más, mint néhány rézpityke és csontdarab. A sarkofágokról megállapította, hogy a féle harma­­dik osztályú római temetések emlékei, amilyenekkel tele van minden krumpliföld, hamarosan elutazott és nem vitte magával Heduskát, így kószált éveken át az éjszakában, kivévén az esős őszt és a kemény telet, amikor nappal sem ment el eleven ember a ház előtt. Egyetlen arcra, hangra, egyetlen csók izére nem emlékezett s ha férfival álmo­dott, sokáig még mindig csak Katinkát látta bőrka­bátban, ami ott suttogja a verseit, vagy amint a szél lassan lebegteti az akácfán. Aztán idővel Katinka is elmosódott álmaiban. Már ébren sem érezte a rette­gést, sem amikor holdfényben, vagy a csendes szél­ben látta a fát. A beteg tűz kiégette belőle az álmo­kat, az emlékeket, a fájdalmakat, az érzéseket. XXI. A falu, a békés, egészséges levegős falu tele volt különöcökkel. Az ezredes, aki csökönyösen szolgált egy szerelemnek, amely évtizedek alatt — ha nem is halt meg, de ernyedt, mint az öreg erek; a doktor, akit legfeljebb ha éjszaka látogattak az öreg pácien­sek, mert féltek a nagyhatalmú politikus körorvos mindenüvé elérő kezétől, — de aki éppen most ren­delt Röntben-készüléket részletre. Különc volt Éva is, halálos csalódottságában, aki szélnek eresztette a gyerekeit, a földet, az éveket. De rajtuk kívül is nyü­zsögtek a faluban a bolondok és a boldogtalanok. Lorenz, a volt huszárőrmester és grófi bognár, aki hatvankétéves korában nyert az osztály sorsjátékon és minden pénzét csizmagyűjtő-szenvedélyébe invesz­tálta. Száztizenhét pár csizmája volt már a kamrá­ban, holott rendszerint posztócipőben, vagy mezítláb járt. Volt csizmája bagamiából, halmnából, lakkbőrből, sőt szattyánból is; megvolt neki minden fegyvernem­i csizmája, azután női csizmák, halászcsizmák, sőt­­ Alagon is megfordult és angol zsokékkal csapott vá­sárt. Mindegyiket felpróbálta, aztán feltette a polcra, cédulát ragasztott rá a vásár dátumával, az eladó nevével és maga is nevet adott a csizmának. A halinacsizmát Janónak, a rámás csizmát Jancsinak, az angol csizmát Misternek keresztelte. Az ezredestől is vett egy lovaglócsizmát és elnevezte Aloisnak. Ezzel az Alois-zal történt a baj. Felpróbálta, de ami­kor le akarta húzni, akárhogy erőlködött, nem moz­dult, mintha a lábára nőtt volna. Először az öreg cseléd, majd a kocsis próbálta lehúzni. Nagyot rán­tott rajta, a bognár felüvöltött, olyan fájdalmat érzett, mintha baltával csaptak volna a sípcsontjára. Doktorért szalasztotta a cselédet, Samu bácsiért, aki háziorvosa volt, mert az öreg húsz év óta egyfolytá­ban félt a haláltól. Samu bácsi rohant a műszer­­táskájával. — Vágja fel ezt a csizmát, doktor úr — kérlelte a bognár. Igen, erről az esetről többet beszéltek a faluban, a járásban és a megyében, mint Heduskáról. Még a lapokból is belekerült, hogy az öreg bognár, aki nyert az osztálysorsjátékon, doktorral operáltatta le a csiz­máját. Holott a doktor szerint az eset nem is volt tréfadolog. Az elmeszesedett sípcsont törékeny volt, mint az olcsó üveg és olyan finoman, óvatosan kel­lett róla lefejteni a bőrt, mint a beteg szemről a há­lyogot, így is hetekig nem tudott lábraállni az öreg. De Zsávoly, a nyugalmazott csendőrörsvezető sem volt mindennapi ember. A harminc évig járta gyalog és levon a poros határt s öreg korában sem­mitől sem félt jobban, mint a portól. A felesége és a gyereke tuberkulózisban halt meg. Az öreg csendőr hallotta, hogy a porban van a bacillus, ablakait télen-nyáron vastag fekete kendővel függönyözte le. A részeges Ipolyi zsellér már tizenkét évet ült soro­zatos céltalan gyújtogatásokért. Tóth Franciska, a parasztborbély felesége minden évben felnyitotta az ereit, mert a katonabátyja, aki tanítónak készült, 1914-ben az első csatában eltűnt az orosz fronton. Ilyen emberek is éltek a faluban, ahol a be­tegség és a nyomorúság ellenére valóban olyan nagy volt a csend és a béke, hogy az ember rettegve várta a következő pillanatot, amikor talán valami soha nem­ látott szörnyűségnek kell történnie. (Folytatása következik.) ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1938 JÚLIUS 7 Széchenyi László az amerikai és az európai térbről Gawoti szenátornak a maga szempontjából tehát volt oka haragudni az amerikai milliók selője. Valamennyiüket a menyasszony anyja üdvözölte az orchideával és pálmával ékesített elfogadó szalonban s közben egy hatvanöt tagú, óriási pálmák közt elrejtett zenekar klasszikus zeneműveket játszott. A zenedarabokat maga a menyasszony választotta ki, köztük Csajkovszkij „Pathetique“ szimfóniáját s a Tristan és Isoldá­­ból egyes számokat. Mikor a vendégek mind együtt voltak, az orgonán megszólalt egy kan­táta, ezután pedig a St. Patrick-templom gyermekkara énekelt egy-két dalt. Széchenyi László gróf magyar díszruhában lépett a terembe násznagyával Sigray Antal gróf­fal S az oltár elé állt Egy pillanattal később a menyasszony jelent meg fivérének, Cornelius­­nak karján s a két nyoszolyólánnyal Vander­bilt Cornelius tette húgának kezét a vőlegény kezébe. Lavella kanonok végezte az esketés szer­tartását s a szertartás végén közölte az új pár­ral, hogy X. Pius pápa kábeltáviratban küldötte áldását s egyúttal azt a reményét fejezte ki, hogy nemsokára személyesen is üdvözölheti a grófi párt a Vatikánban. A szertartás tíz percig tartott s a fiatal pár a Sába királynője győzelmi indulójának hangjai közben fogadta a vendégek szerencsekivánatait, így folyt le a newyorki híres esküvő 1908 január 27-én. Utána az uj házaspár Newportba, Vanderbilt Gladys születése helyére utazott s ott töltötte mézesheteit. Házasságukból 1908 október 27-én őrmezőn született első leányuk, Cornélia, Remetevasgyáron a második, Alice, Angliában 1913-ban a harmadik, Gladys és Sremetevas­­gyáron 1918-ban a negyedik, Sylvia. Gladys leányuk 1935 július 11-én esküdött Londonban Maidstone viscounttal.

Next