Ujság, 1938. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-07 / 150. szám
6 SIKONDA flUlilNIlillPflfta Mecsek ffyöngye. Térynugyiui llrmészetes meleg szénsavas fürdők, termálstrand, sport, zene, szórakozás. Budapesti fürdőigazgatóság VI. Andrássy-ut 52 Telefon 119-300 Jessy Gyula dr. elnök kihirdette a végzést: — A tábla elfogadta a bejelentett semmiségi panaszokat. Elrendeli az ítélet kikézbesítését és jegyzőkönyvbe veszi, hogy a védelem a Curia előtt szóbeli tárgyalás elrendelését kívánja. A tábla helyt adott a főügyészhelyettes indítványának és figyelemmel a kiszabott büntetés mértékére, elrendeli Szálasi Ferenc előzetes letartóztatását. A védő a letartóztatás ellen felfolyamodást jelentett be és kérte, hogy ezt soron kívül terjesszék a Curia elé. Fogházőrök kísérik Szálasit a Markéba A következő percben megjelent a tábla tárgyalási termében két oldalfegyveres fogházőr és jelentkeztek a főügyészhelyettesnél. Miskolczy főügyészhelyettes utasította a fogházőröket, hogy Szálasit vegyék őrizetbe, majd maga elé szólította Szálasit és a következőket mondotta: — R rögtön kiállítom a fogházba utaló rendelvényt és azzal azonnal jelentkeznie kell a fogház vezetőségénél! Szálasi engedélyt kért a főügyészhelyettestől, hogy párthíveivel néhány percig beszélhessen, a beszélgetés meg is történt. A fogházőrök most közrefogták Szálasit és elindultak vele a Markó-utcai fogház felé. A folyosón álldogálló párthívek közül többen éljenezni kezdték Szálasit, a rendőri karhatalom azonban hamarosan eltávolította őket. A zöldinges párthívek a Markó-utcai fogház kapujáig kisérték vezérüket és ott is tüntetni akartak. A rendőrök azonban hamarosan szétoszlatták a kis csoportot. Szálasit a fogház irodájában megmotozták, majd egy második emeleti magáncellában helyezték el. Ott marad mindaddig, amíg a Curia a letartóztatás ellen bejelentett felfolyamodás ügyében döntést hoz. Az összes német tanácsadók elutaztak Kínáitól Sanghaj, július 6. Az összes német katonai tanácsadók elhagyták Kínát, csupán néhány műszerész és szerelő maradt ott. Meghalt Széchenyi László gróf, Magyarország volt newyorki, majd londoni követe Elmúlt egy élet, melyet átélni érdemes volt — a life worth living, mint az angol mondaná! ötvenkilencéves volt Széchenyi László gróf. Gyermek- és diákkorában oly apa oldalán nevelkedett, ki egyike volt a múlt századbeli magyar világ számottevő embereinek. Diplomata volt, Bismarck meghitt barátja a frankfurti német parlament idején, hol a régi monarchiát képviselte. 1865-ben részt vett a kiegyezési országgyűlésen s 1891-ig Ausztria-Magyarország berlini nagykövete volt. Ennek az apának Sztáray-Szirmay Alexandra grófnővel kötött házasságából negyedik fiúként Horpácson született s a diplomáciai pályára készült maga is. A háború előtt családi birtokán gazdálkodott, huszonötéves korában elfoglalta születésénél fogva megillető helyét a főrendiházban, gazdag nagyúr létére elment világot látni, igy került Newyorkba s az amerikai milliomos családok társaságában ott ismerkedett a V’timferfurr-család szép lányával, Vanderbilt Gladys-szel, ki 1908- ban felesége lett. Vőlegénykora Amerikában Életében ezzel a házassággal tette először világszerte ismertté nevét. Felesége, Vanderbilt Cornelius leánya, egyike volt abban az időben Amerika leggazdagabb örököseinek. A minap volt szó az Újságban a Vanderbilt-vagyon óriási számairól s azokon a milliókon kívül, melyek az 1899-ben elhunyt apa, Vanderbilt Cornelius révén a menyasszonyra vártak. Széchenyi László gróf menyasszonya, a Newyork Herald akkori híradása szerint nem sokkal a házasságkötés előtt is tízmillió dollárt örökölt. Amerikában nagy érdeklődést és feltűnést, de nem kis mértékben készültséget is keltett eza házasság. Garvin szenátor memorandumot terjesztett a washingtoni kongresszus elé, s követelte, hogy vessenek kiviteli vámot azokra a gazdag amerikai menyasszonyokra, kik Európába viszik millióikat. A dolog közismeret szerint úgy áll, hogy csakugyan temérdek amerikai millió vándorolt akkortájt házasságok révén flvén Európába. Húszmillió dollár hozományával így lett lady Beresford a kis Price Lillyből, Manchester hercegnője a cincinnatti Zimmermann Hellénből, Marlborough herceg felesége Vanderbilt Consuelóból, Gladys testvérnénjéből, Co- Itrina hercegné egy Mackay kisasszonyból, Curzon lord, a volt indiai alkirály felesége a chicagói Leiter Lévi Zedekiah leányából, Halzfeld hercegné a vasútkirály Hauntington leányából, Waldersee grófné miss Lee-ből, aztán francia Boni de Castellone márkiné Gould Anna kisasszonyból és Chimay hercegné a detroiti Werd Klárából. Kivándorlása miatt s természetes, hogy nem ismerte fel, hogy sárt benne némi igazságszolgáltatás, amidőn az Európából importált szellemi tőke néhanapján visszaküldözött egyegy részletet — a kamataiból. Természetes, hogy az amerikai sajtó a maga részéről nem idillikus oldaláról nézte a készülő Széchényi—Vanderbiltházasságot. Támadásaik felháborították Széchenyi László grófot. Nem is rejtette véka alá, hogy mit tart a házasságkötéseknek speciális amerikai módszereiről és megítéléséről. Már megülte esküvőjét, mikor türelmét vesztve a nem szűnő kíméletlenségek miatt, az újságokban közzétett önérzetes nyilatkozattal számolt le házasságának amerikai megítélésével. — Miféle otthont nyújthatnak önök amerikaiak — mondotta nyilatkozatában —, önök, kik sietve s ideges gyorsasággal nyelik le feleségük szerelmét, ahogyan az ebédjüket szokták elkölteni, aztán elsietnek és magára hagyják az asszonyt. Ezért van az, hogy gazdag leányok, kik nem tudnak megbarátkozni az önök életmódjával, inkább mennek feleségül idegen férfiakhoz, mint önökhöz. Az én hazámban a férj együtt utazik a feleségével, elkíséri társaságokba és mulatságokba és segíti felnevelni gyermekeit. Minálunk nem rohan el a férj kora reggel az üzleti dolgai után, nem állva issza meg reggelijét egy-két perc alatt, hogy megint az üzletei után rohanjon. Ne higgyék, hogy boldogtalan minden házasság, melyet amerikai leányok európai nemesemberekkel kötnek, s meg vagyok győződve, hogy sokkal több boldogtalan házasság van Newyorkban, mint Európa bármely városában. Upton Sinclair és a Széchenyi-Vanderbilt nász Hanem azért a Széchenyi—Vanderbilt-esküvő nagy és mohó érdeklődéssel kísért eseménye volt Netwyorknak. Vanderbilték palotája előtt a Fifth Avenue-n olyan volt az utca, mint egy táborhely. Upton Sinclair, az amerikai regényíró, a Vanderbilt-ház komornyikjai közé állt, hogy közvetlen közelből tanulmányozhassa a milliárdos család életét. Az esküvő fényesebb és lefolyásában előkelőbb volt, mint tizenkét évvel azelőtt a menyasszony nővérének Consuelónak Marlborough herceggel megtartott esküvője. A nászünnep talán a legdrágább volt azok közt, melyeket valaha Newyorkban ünnepeltek. A mi akkori pénzünk szerint egymillió koronába került. A menyasszonynak küldött ajándékok együttes értékét hárommillió koronára becsülték. Köztük is kitűnt a menyasszony Özvegy anyjának ajándéka, egy százezer dollárra becsült gyémántos tiara. Tizenkét óra után jelentek meg a nász vendégei: Hengelmüller László báró osztrák-magyar nagykövet, Bright angol nagykövet, Esterházy Pál herceg, a vőlegény családjának több tagja s az amerikai plutokráciának számos képei Washingtonban és Londonban Széchenyi László grófot ,a háború kitörése Amerikában találta Hazajött feleségével és gyermekeivel együtt és huszárezredével végigküzdötte a háborút. A forradalmak lezajlása után a magyar diplomácia szolgálatába lépett s a kormányzó 1922-ben washingtoni követté nevezte ki. Tizenegy évig volt Magyarország washingtoni követe, bőven áldozva pénzt és fáradtságot a magyarság érdekében. 1927 augusztusában, mikor itthon töltötte szabadságát, súlyos éjszakai autószerencsétlenség érte a Svábhegyen. Kocsija lecsúszott az úttestről, nekiment az út kanyarulatánál egy kőpillérnek s a gróf balszeme egy üvegszilánktól oly súlyosan megsebesült, hogy el kellett távolítani. A műtétet Grósz tanár végezte. 1933-ban Széchenyi László grófot a kormányzó londoni magyar követté nevezte ki. Onnan kérte nyugdíjaztatását egyre súlyosbodó szívbaja miatt 1935-ben. Azóta visszavonultan élt itthon a birtokain s Budapesten, az Andrássy-út és Bajza utca sarkán levő nagyúri palotájában. Szívbajával néhány hónappal ezelőtt a svábhegyi szanatóriumba vonult, ott halt meg a szerdára virradó éjjelén. Éltesebb embereknél, akik gyakran fel vannak fúvódva, úgy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét a természetes „Ferenc József" keserűvíz rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást leszállítja. Kérdezze meg orvosát. LASSÚ VÍZ ■ IRTA ZSOLT BÉLA — Miért nem viszi be Hedust a városba? Férjet kéll neki szerezni. — Kit? — Akárkit. Huszonkilenc éves. — Tudod, hogy nincs pénzünk, Marika. — Erre a megmaradt százötven holdra még mindig kapunk valamilyen férfit. Nem is ártana, aki törődnék valamivel. És ez itt elpusztul. Éva ilyenkor parancsolóan befejezte a beszélgetést. De Albertkét, aki Rómában befejezte tanulmányait, kinevezték a soproni múzeumhoz és egy napra hazajött Karába, Márika megkörnyékezte s rábeszélte, vigye magával a húgát, úgyis kell neki valaki, aki a lakását és a holmiját rendben tartja. De Albertke érezhetően idegenkedett a gondolattól, hivatkozott kis fizetésére, — albérletben lakom egyelőre, — magyarázta. Valójában az anyjától és Heduskától idegenkedett és semmi más nem érdekelte már Karában, mint a múzeum, — hiszen éppen azért lett archeológus, mert az apját akarta az anyja előtt rehabilitálni. Gyerekkorában az apja hősi halála után is egyebet sem hallott, mint a csendes szemrehányást, hogy az apja tette tönkre a birtokot ezzel az ostoba mániával, bőrökkel és a cserepekkel s hogy az apja volt az oka Andriska eltűnésének is, mert ahelyett, hogy a gyerekeket nevelte volna, naphosszat római koporsókért turkált a föld alatt. Albertke pontosan emlékezett a napra, amikor az apja kiköltözött a hálószobából a cellába. Máig is bizonyosra vette, hogy az anyja száműzte a kőházból a deszkabódéba az apját. Máig is tele volt a halott apjától önkényesen átvállalt sérelmekkel, vádaskodással s hogy az apja halálát is az anyjának tulajdonította, hiszen az apját felszólították, hogy mentesse fel magát, mint birtokost, de az apja ugy látszik, inkább a halált választotta. S azonkívül mélyen fészkelt benne a gyanú, hogy Heduska, aki gyerekkorában olyan feltűnően hasonlított Dudákra, nem az apja leánya. A múzeum, amelytől sokat várt, mert az apja műve volt, nagy csalódást okozott neki. Nem volt a polcokon más, mint néhány rézpityke és csontdarab. A sarkofágokról megállapította, hogy a féle harmadik osztályú római temetések emlékei, amilyenekkel tele van minden krumpliföld, hamarosan elutazott és nem vitte magával Heduskát, így kószált éveken át az éjszakában, kivévén az esős őszt és a kemény telet, amikor nappal sem ment el eleven ember a ház előtt. Egyetlen arcra, hangra, egyetlen csók izére nem emlékezett s ha férfival álmodott, sokáig még mindig csak Katinkát látta bőrkabátban, ami ott suttogja a verseit, vagy amint a szél lassan lebegteti az akácfán. Aztán idővel Katinka is elmosódott álmaiban. Már ébren sem érezte a rettegést, sem amikor holdfényben, vagy a csendes szélben látta a fát. A beteg tűz kiégette belőle az álmokat, az emlékeket, a fájdalmakat, az érzéseket. XXI. A falu, a békés, egészséges levegős falu tele volt különöcökkel. Az ezredes, aki csökönyösen szolgált egy szerelemnek, amely évtizedek alatt — ha nem is halt meg, de ernyedt, mint az öreg erek; a doktor, akit legfeljebb ha éjszaka látogattak az öreg páciensek, mert féltek a nagyhatalmú politikus körorvos mindenüvé elérő kezétől, — de aki éppen most rendelt Röntben-készüléket részletre. Különc volt Éva is, halálos csalódottságában, aki szélnek eresztette a gyerekeit, a földet, az éveket. De rajtuk kívül is nyüzsögtek a faluban a bolondok és a boldogtalanok. Lorenz, a volt huszárőrmester és grófi bognár, aki hatvankétéves korában nyert az osztály sorsjátékon és minden pénzét csizmagyűjtő-szenvedélyébe invesztálta. Száztizenhét pár csizmája volt már a kamrában, holott rendszerint posztócipőben, vagy mezítláb járt. Volt csizmája bagamiából, halmnából, lakkbőrből, sőt szattyánból is; megvolt neki minden fegyvernemi csizmája, azután női csizmák, halászcsizmák, sőt Alagon is megfordult és angol zsokékkal csapott vásárt. Mindegyiket felpróbálta, aztán feltette a polcra, cédulát ragasztott rá a vásár dátumával, az eladó nevével és maga is nevet adott a csizmának. A halinacsizmát Janónak, a rámás csizmát Jancsinak, az angol csizmát Misternek keresztelte. Az ezredestől is vett egy lovaglócsizmát és elnevezte Aloisnak. Ezzel az Alois-zal történt a baj. Felpróbálta, de amikor le akarta húzni, akárhogy erőlködött, nem mozdult, mintha a lábára nőtt volna. Először az öreg cseléd, majd a kocsis próbálta lehúzni. Nagyot rántott rajta, a bognár felüvöltött, olyan fájdalmat érzett, mintha baltával csaptak volna a sípcsontjára. Doktorért szalasztotta a cselédet, Samu bácsiért, aki háziorvosa volt, mert az öreg húsz év óta egyfolytában félt a haláltól. Samu bácsi rohant a műszertáskájával. — Vágja fel ezt a csizmát, doktor úr — kérlelte a bognár. Igen, erről az esetről többet beszéltek a faluban, a járásban és a megyében, mint Heduskáról. Még a lapokból is belekerült, hogy az öreg bognár, aki nyert az osztálysorsjátékon, doktorral operáltatta le a csizmáját. Holott a doktor szerint az eset nem is volt tréfadolog. Az elmeszesedett sípcsont törékeny volt, mint az olcsó üveg és olyan finoman, óvatosan kellett róla lefejteni a bőrt, mint a beteg szemről a hályogot, így is hetekig nem tudott lábraállni az öreg. De Zsávoly, a nyugalmazott csendőrörsvezető sem volt mindennapi ember. A harminc évig járta gyalog és levon a poros határt s öreg korában semmitől sem félt jobban, mint a portól. A felesége és a gyereke tuberkulózisban halt meg. Az öreg csendőr hallotta, hogy a porban van a bacillus, ablakait télen-nyáron vastag fekete kendővel függönyözte le. A részeges Ipolyi zsellér már tizenkét évet ült sorozatos céltalan gyújtogatásokért. Tóth Franciska, a parasztborbély felesége minden évben felnyitotta az ereit, mert a katonabátyja, aki tanítónak készült, 1914-ben az első csatában eltűnt az orosz fronton. Ilyen emberek is éltek a faluban, ahol a betegség és a nyomorúság ellenére valóban olyan nagy volt a csend és a béke, hogy az ember rettegve várta a következő pillanatot, amikor talán valami soha nem látott szörnyűségnek kell történnie. (Folytatása következik.) ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1938 JÚLIUS 7 Széchenyi László az amerikai és az európai térbről Gawoti szenátornak a maga szempontjából tehát volt oka haragudni az amerikai milliók selője. Valamennyiüket a menyasszony anyja üdvözölte az orchideával és pálmával ékesített elfogadó szalonban s közben egy hatvanöt tagú, óriási pálmák közt elrejtett zenekar klasszikus zeneműveket játszott. A zenedarabokat maga a menyasszony választotta ki, köztük Csajkovszkij „Pathetique“ szimfóniáját s a Tristan és Isoldából egyes számokat. Mikor a vendégek mind együtt voltak, az orgonán megszólalt egy kantáta, ezután pedig a St. Patrick-templom gyermekkara énekelt egy-két dalt. Széchenyi László gróf magyar díszruhában lépett a terembe násznagyával Sigray Antal gróffal S az oltár elé állt Egy pillanattal később a menyasszony jelent meg fivérének, Corneliusnak karján s a két nyoszolyólánnyal Vanderbilt Cornelius tette húgának kezét a vőlegény kezébe. Lavella kanonok végezte az esketés szertartását s a szertartás végén közölte az új párral, hogy X. Pius pápa kábeltáviratban küldötte áldását s egyúttal azt a reményét fejezte ki, hogy nemsokára személyesen is üdvözölheti a grófi párt a Vatikánban. A szertartás tíz percig tartott s a fiatal pár a Sába királynője győzelmi indulójának hangjai közben fogadta a vendégek szerencsekivánatait, így folyt le a newyorki híres esküvő 1908 január 27-én. Utána az uj házaspár Newportba, Vanderbilt Gladys születése helyére utazott s ott töltötte mézesheteit. Házasságukból 1908 október 27-én őrmezőn született első leányuk, Cornélia, Remetevasgyáron a második, Alice, Angliában 1913-ban a harmadik, Gladys és Sremetevasgyáron 1918-ban a negyedik, Sylvia. Gladys leányuk 1935 július 11-én esküdött Londonban Maidstone viscounttal.