Ujság, 1939. május (15. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-02 / 99. szám

ATCDD, 1939 MÁJUS 2 ÚJSÁG „Szeretem a békét“ - mondotta Hitler .­­ „Az első életalap a saját élettérben fekszik.“ „Nem tevékenykednek-e ismét a régi bekerítő politikusok ?“ Hitler vezér és kancellár két beszéde a német nemzeti ünnepen Berlin, május 1. A Luftgartenben a nem­zeti ünnepnap alkalmából tartott tömeg­­gyűlésen Hitler kancellár, mint minden év­ben, most is beszédet mondott. — Ami­­or 1933-ban átvettem a hatalmat,­­— mondotta többek közt — Németország csak egyes államokba feloldódott és félig­­meddig összetartott törzsi államnak mutat­kozott. Ennek helyébe ma népbirodalom lé­pett, amelyet egységesen szerveztek meg s az „egy nép, egy birodalom és egy vezetés“ jelszó valóban forradalom a német tarto­mányokban. Az egész nemzetiszocialista gaz­dasági programm és a gazdasági felismeré­sek élére az az elv lépett, hogy a nép csak azt élheti fel, amit magának feldolgozott. Döntő az, hogy mennyi árut termelek, mert ezek az áruk azok, amelyeket egyes emberek közt szétosztanak. A pénz csak utalvány erre az árura. Ha ez utalvány mögött nem rejlik áru, nincs semmi értéke, ha akár tíz, száz vagy egy millió vagy akár billió már­káról szól is. Ennélfogva döntő jelentőségű, hogy a nemzeti termékeket minden téren fokozzuk. A termelési javakat nem szabad felhalmozni, mert azok fogyasztókat kíván­nak. Ha Németországban ma az egész nép munkafolyamatban van, ez nem jelent mást, mint hogy mindenki javakat termel, ame­lyeket el kell fogyasztani. ■— Természetes, hogy emellett mint forra­dalmi felismerést keressük, hogy az első életalapot nem doktrínákban vagy elméleti nyilatkozatokban kell kutatnunk, hanem, hogy az első életalap saját élettérben fek­szik, vagyis abban, amit a föld az egyesnek az élethez ad. Az élettér tehát nem választ­ható el egy nép életkeretétől s ezért az élet­tér határozza meg egy nép boldogságát és virágzását. Természetesen egymagában az élettér sem döntő, hanem ehhez jön még a szorgalom, az erény és a képesség, amellyel valamely nép saját életteréből elő is teremti azt, amit abból elő tud teremteni. — Németországban részben sovány földre négyzetkilométerenként 150 ember esik, ennek folytán nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy erejét szétforgácsolja. Ezzel adva van a népközösség szükségessége még akkor is, ha a vér egymagában nem tanúskodik emellett. Egy vezér sem vethet latba több erőt, mint amennyit követői ad­nak erőben. Életre-halálra egymásra va­gyunk utalva, s ha valaki nem értené ezt meg, fel kell ismernie a világ többi részének állásfoglalásából. Nem tevékenykednek-e is­mét a régi bekerítő politikusok, részben olyan emberek, akik 1914-ben is csak a gyű­löletet ismerték? Ez ugyanaz a nemzetközi háborús uszító­ csoport, amely már akkor is folytatta üzelmeit. — Nem szükséges hangsúlyoznom — folytatta Hitler — hogy szeretem a békét. Tudom, hogy bizonyos nemzetközi sajtó napról napra hazudik, háborúra uszít s gya­núsít és rágalmaz minket. Ez engem nem akadályoz, mert ismerem ezeket a kreatúrá­kat, részben innen ismerem. Ezek német kiviteli cikkek, azonban a német nemzet selejtes áruja. Az amerikai Unió egykor bojkott izgatást szervezett a német kivitel ellen. Nézete­m szerint észszerűbb lett volna, ha német árukat importáltak volna ahelyett, hogy silány német tárgyakat importálnak. Csak örülhetünk annak, hogy ezektől az áruktól megszabadultunk. Hogy mások hogyan adnak túl rajta, az ő dolguk. De hogy bennünket ne fenyegethessenek, arról gondoskodni fogunk és arról előre gondos­kodtam. I­n én is fegyverkezem minden eszköz­zel, de itt egy különbség van. Én szeretem a békét s ez talán legjobban munkásságom­ból tűnik ki. Németország óriási műveket teremt, hatalmas iparok támadnak, a nép szorgalmának fokozására nagy építkezése­ket hívunk életre és kultúránk hatalmas bi­zonyítékai épülnek. E művek közül soknál tíz vagy húsz évre van szükség, hogy el­készüljön. Elég okom van, hogy a békét akarjam. A jósolók — Az általunk ismert nemzetközi lapok mindent akarnak tudni, egyet azonban nem tudtak, nevezetesen, hogy hatalomra kerü­lök, hatalmon maradok és Németországot szabaddá teszem. Még 1937-ben és 1938-ban sem tudták, hogy német testvéreinket fel­szabadítom és visszavezetem hazájukhoz. Azt, hogy az utolsó részt is szabaddá teszem, még ez év februárjában sem tudták. Egyéb­ként mindent tudnak. Néha szinte úgy tűnik fel, mintha ezek különleges agyparaziták volnának, mert pontosan tudják, hogy mi történik az én agyamban. Azt a beszédet például, amelyet most önök előtt mondok, Tabouis asszony már tegnapelőtt pontosan tudta. Még akkor is, ha én magam nem tud­tam volna, a legbölcsebb asszony tudta. Ezek az emberek hólabda-rendszer szerint hazudnak tovább. Ez időszerint a legutóbbi hazugság az, hogy az a 20.000 német, aki­nek annak idején Marokkóban kellett volna partraszállania, most Libériában szállt partra. Ha ezek a németek, akiknek részben repülőgépekről kellett volna leszállaniok, annak idején repülőgépen lettek volna, akkor mindeddig, az egész idő alatt a levegőben kellett volna keringeniük és épp most száll­tak le véglegesen Libériában. Nyolc nap múlva egy német sem lesz Libériában. Akkor azt fogják mondani, nem Libéria, hanem Madagaszkár volt, ahová menni akartak. 11. L FELÖLTŐ URafg.... tavaszi öltöny BALLONKABÁT VII., Rákóczi-út 16 The Nepiesch l’Are írta Pü­nkössi Andor­ ­. „Pipszi most népies kézimunkát tervez. Láttad már? Nem bűbájos az a kis viganó, amit a múlt héten elküldött? Nem is tudom, mikor van ideje hozzá. Egész nap lehol szegény: korzó, golf, lovaglás, expresszó, színház, hangverseny, ötórai tea, bridge. Re­mek női“ — „Láttad Mackó népies fafara­gásait? Pompásak! Tökéletesen olyanok, mint az utolsó ősteheségkiállításon azé a nem tudom, hogy hívják juhászé. Csak fran­­ciásabbak, finomabbak, művészibbek, erede­tibbek!“ — „Piciről mit tudsz? Még mindig csökönyösen ragaszkodnak azokhoz a vacak régi mintákhoz? Érdekes, hogy ez a falusi népség milyen önfejű. Nem látja be, hogy Piri mégis többet ért a népművészethez, mint ők!“ — „Kikivel találkoztam a Sváb­hegyen. Ő most papucsokat gyárt. Nem mon­dom, kissé kényelmetlenek, mert olyan vas­tag a talpuk, mint a kínai nők cipője volt Sang-Kai-Csek, Anna May Wong és Pearl Buck előtt. Viszont pirosak és pillangósak, mint a szegedi menyecskéké.“ — „Gizi most tulipános kesztyűket hímez, de indián mo­dorban.“ — „Stefi kulacsokat készít, de javai és patagon kicsengéssel.“ — „A leg­zseniálisabb mégis Fifi. Ha megnézed az estélyi palástját, nem tudod, hogy mise­­ruha-e, vagy egy tibeti varázsló hacukája, vagy ó-egyiptomi hadvezéri öltöny, vagy up to date, orvosi köpeny Wells jövő századá­ból, holott csak áramvonalasan elstilizált cifra szűr.“ — „et igazán legfeljebb csak Bocska veri a hortobágyi poharaival, amin ott a vágtató ménes, a gémeskut, a csikós és a csárda, de a délibáb szellemeben a West­minster Palástot és a Louvre-t tükrözték­. Kár, hogy még leolvad a festék. A múltkor is mindnyájan hasgörcsöt kaptunk a whyski­­ben felolvadt cinóberről.“ — „No, én szala­dok, drágáim! Kati méltóságosnál van iro­dalmi délután. Az unokaöccsét mutatja be. Aranyos, zseniális fiú. Tavaly végezte Eton­­ban a gimnáziumot. Remek parasztnovellá­kat ir. Pá! Angyalom ... “ II. „Ez a piros baboskeszkenő a méltóságos asszonyé?“ „Igen... Hát Pista! Délelőtt tizenegyig künt találhat a pályán. Tizenkettő tájt az expresszóban, öt órakor itt uzsonná­zom. De legjobb, ha ebéd után felhív.“ — Kézcsók. A méltóságos asszony facipőjével végig kopog a színes, népiesebb abroszú asz­talkák között, az ajtónál a velencei tükörben megigazítja menyecske-keszkenőjét. „Pá, kedves!“ — mondja a kiszolgáló kisasszony­nak, aki az ajtóig kiséri. — „Várjon csak! Majdnem elrejtettem. Küldessen fel este felé huszonöt mignont. Bridge-társaságom van. Tudja, azokból a kis kalászosokból. Van két kisgazdavendégem is. No, pá!“ — Már az utcán kopog a hatalmas fekete kocsi felé. „Oh, ez­ a kendő, meg ez a szél... “ Már bent is ül a drapp szarvasbőrpárnán. „A Bertához hajtson, Feri. Megnézzük, kész van-e a kis csincsilla ködmönöm. Nem sür­gős. Poroszkáljon keresztül a Vácin ...“ III. „The Hungarian Ladies!“ — jelenti be harsány hangon a zenés kávéházban a kon­feranszié. A dobogóra felrohan négy Lajos­­utcai fiatal hölgy. Kurjongatnak, káromkod­nak, sikoltoznak és elszántan nevetnek. A hajuk exotikusan paraszt, enyhe és bi­zonytalan átmenet az orosz nagyhercegnői gála, a jávai félmeztelen táncosnő, Cinka Panna és egy port­saidi­­kikötői manikűrös­­leány szolgálati ruhája között. „The Hun­garian Ladies!“ — ismétli meg a konferan­sziévá előléptetett főpincér azzal a fölénnyel és biztonsággal, amelyen azonnal érződik, hogy ez a bejelentés egész angol szókincsét kimeríti, de valószínűleg a hölgyekét is. A „The Hungarian Ladies!“ cím nem diadal­mas londoni emlék, csak brit vágyálom s ez a vágyálom egyelőre enyhén szólva, nem túl­ságosan indokolt. A „The Hungarian Ladies!“ tizenhét és tizennyolc évesek, sző­kék, formásak, csinosan énekelnek, ügyetle­nül táncolnak és néha leülnek különböző hangszerek mellé, ami baj. Ettől az utóbbi­tól eltekintve, kedvesek, harmatosak, bátor­talanok és buták. Kis bocik. Bizonytalanul ugrálnak. Néha még bizonytalanabbul az egyik asztal felé pislantanak, hogy Sanyi úr bólint-e és meg van-e elégedve velük. Sanyi ur kopottan elegáns kültelki szépség, Mdi­­vani hercegbe oltott King-Kong. Álmodozva néz maga elé. Komoly. Töprengő. Tűnődik a nagy problémán, hogy a „The Hungarian Ladies“-t Valparaisóban vagy Beuruth-ban adja-e el. A„ The Hungarian Ladies“ közben lázasan tevékenykednek, félszemmel figyelik Sanyi urat s a piros csizmákra gondolnak, amit siker esetén Sanyi úr ígért nekik. A „The Hungarian Ladies“ egyelőre a hor­tobágyi bajadérjelmezhez testszínü harisnyát viselnek és félretaposott sarkú fekete fűzős­­cipőt. Sanyi úrtól függ, hogy a piros csizmá­kat megkapják. A piros csizmákra gondolnak és ajkukon érzelmesen csendül fel a dal, a szép, régi, patinás magyar ének: „Az esküvő­dön én is ott leszek!“ A közönség velük énekel és tapsol. Sanyi úr mosolyogva bólint. Eldöntötte. A lányokat mégis Dél-Ameriká­­ban adja el. IV. „Tévedés, kérlek. Nekem minden ősöm százszázalékos paraszt volt. Apai és anyai részen fel egészen Árpádig. Nem igaz, én sohase mondtam mást. Az a főispán csak az anyai ágam egyik elfajzása. Ugyan kérlek, most ne hozd elő megint a püspököt. Hát Bakócz Tamás nem volt paraszt. Pedig végül majdnem pápa lett. No, igen, Pepi néni alapítványi hölgy volt. De az hosszú és bo­nyolult történet. Inkább hagyjuk. Ezek a dolgok mind jelentéktelenek. Kétségtelenül parasztok vagyunk! Otthon én is megfogom az eke szarvát. No, igen, Pistáéknál, ő ugyan nem rokon, de annyi, mintha rokon lenne. Nem tavaly. Jó! Nem is tavaly előtt, akkor Biarritzban voltam. De három éve. Nézd, kér­lek, én nem tagadom, hogy az apám köz­jegyző volt és a nagybátyám huszárezredes. Ezek detail dolgok. Én az orromban érzem a föld szagát s az ereimben a magyar föld vérének ereje lüktet. Tudod nagyon jól, hogy nem mehetek el Budapestről. Van más okom is, amit senki se tud. Pedig a föld nélkül olyan vagyok, mint a szárazra dobott hal. Oh, a szénaillat, kolompszó, bográcsban pá­rolgó étel, petrencerud. Nézd, kérlek, én sarjadás közben megmondom, hogy melyik a búza és melyik a zab. Első látásra meg­különböztetem a tinót és a borjút. Reggel bicskával eszem a szalonnát. Ami azt a pletykát illeti, hogy rokonságban lennénk a Bourbonokkal, egyszerűen pletyka. Csak a rosszakaróim terjesztik ... “ V. Költséget és fáradságot nem kimélve, a krisztinavárosi kocsma most képződött át népieswisché. A parkett fölé deszkapadlót utánzó linoleum került. A falakra meszelés jellegű tapéta, ami teljes illúziót kelt és még­sem fogja meg a hozzá dörzsölődők ruháját. A gerendázatot imitáló mennyezetről titokza­tos pléhlámpák csüngnek le, amelyekben a kormozott üveg mögött sárga villanykörte ég, sőt még egy kis elmés készülékecske segítségével pislog is. Az asztalokon gyári A nyugati erődítmény nagyobb biztosíték, mint a népszövetség Minden tisztelet egy népszövetségi nyilat­kozatnak, azonban a nyugati német erődít­mény mégis megbízhatóbb biztosítéka sza­badságunknak. Éppen e napon, mint a német munka mai ünnepén hihetetlen bizakodással nézek a német jövőbe. Arról, hogy népünket helyesen nevelik, mozgalmam kezeskedik: arra, hogy vitézül meg fogják védeni, a né­met véderő nyújt biztosítékot, arról, hogy belsőleg sohasem esik szét, kezeskedik a né­met népközösség s benne a városi és vidéki németek milliói, akiket e pillanatban ezzel üdvözlök: Sieg Heil a mai nagy német biro­dalmunknak és népünknek keleten és nyu­gaton, északon és délen­ A Führer beszédét gyakran szakította félbe lelkes helyeslés. Hitler beszéde befejeztével az ujjongó tömeg sorfalai között tért vissza a kancellári palotába. Hitler az ifjúsághoz Hitler vezér és kancellár a berlini Olym­­pia-stadionban a német ifjúsághoz beszédet intézett- Hitler többi között a következőket mondta: — Ami az utolsó hat évben történt, az nem véletlen műve. Ma egy mindenki által megbecsült néphez tartoztak és ezt kizáró­lag annak a munkának köszönhetitek, ame­lyet népünk végzett ebben az országban. Tudom azt, hogy ebben az utolsó évben, amidőn a Német Birodalom megalakult és az ezeréves történelemből ismét jogaink tu­datára ébredt, valamennyinek fiatal szíve erősen és megértően együtt dobogott. A jö­vőben a német nemzet azt a hatalmat fogja képviselni, amely ismételten és állandóan a fiatalságból indul ki. Soha nem leszünk töb­bek, mint amennyit a fiatalság ér. Ezért el­várom tőletek, hogy egykor megbízható és derék német emberek és hűséges német asz­­szonyok legyetek. — Ezért kell, hogy már fiatal korotok­ban a szellemieken kivül a testet is edzzétek. Legyetek egészségesek és tartózkodjatok mindentől, ami szép testeteket megmérgezi. Józan népet akarunk. Körülöttünk olyan népek laknak, amelyek nem óhajtják a né­met egységet és nem akarják, hogy a né­pünket a legszükségesebb életjogok meg­illessék, életjogok, amelyek más népek szá­mára magától értetődőek. Nekünk és a hoz­zánk hasonló fiatal népeknek ezeket az élet­jogokat, amelyről elődeink egykor könnyel­műen lemondtak, fáradságos munkával visz­­sza kell szereznünk és egyszer talán meg is védelmeznünk. És mindenekelőtt éppen eb­ben számítok rátok, fiatal németekre, ab­ban, hogy ha egyszer elérkezik az óra, ami­dőn a tőlünk idegen világ a német szabad­ a saját lábán kell járnia. Lábaira nehezedik a gyaloglás terhe. Segítsen rajtuk! Igazán megérdemelnek egy pár PALMA KAUGSUXSARKOT 8 Mm­­édítés ASPIRINzmn BAYER) TABLETTÁT ( E­z míg a vevőhöz nem jut. Csak gyógyszertárakban kapható.

Next