Ujság, 1939. november (15. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-12 / 257. szám

Dávid és Góliát A világ szinte illetlenségnek tekinti, hogy négymillió finn ellenállást merészel tanúsítani százhatvan millió orosszal szemben. (Sztálin mondta, hogy százhatvan millió ember él a Szovjet uralma alatt; én nem számláltam meg őket.) Érthetetlen, hogy a legkisebb Dávid szembe mer szállni a legnagyobb Góliáttal,­­ de ha komoly mérkőzésre kerülne a dolog, a finn várjon le tudná-e parittyázni az oroszt? Keresem ennek a rejtélyes dolognak a nyit­ját. A finnek azt mondják, hogy az ő gőzfürdő­jük megmagyaráz mindent, de én azt hiszem könnyebben megértjük a dolgot Nurmi példá­jának segítségével. Előadom mind a két felfo­­gásnak a felépítését. A finn hétszáz esztendeig Svédország egyik népe volt. Nem panaszkodhattak a svédekre, akik csak a vallásukat semmisítették meg, mi­kor a kereszténységre térítették őket, a nyel­vüket meghagyták és ősi hagyományaikat tisz­teletben tartották, így a finn kultúra nem svéd alapon, hanem finn népi alapon épült fel. Az ország óriási kiterjedése és a töméntelen sok víz, mely a közlekedést nagyon megnehezítette, megakadályozta azt, hogy a szintén maroknyi svéd nép elnyomja a finn népet. Csak a ten­geri kikötőkben érvényesült a svéd nyelv és a svéd befolyás, a svéd lett a kereskedelem, de ezt a finnek nem bánták; a finn nem tengerész nép és szüksége volt arra, hogy országának felesleges termékeit a svédek a világ piacaira eljutassák. Megváltozott azonban a helyzet, mikor a napóleoni háborúk alatt az oroszok Finnorszá­got elvették a svédektől. Az oroszok meg akar­ták fosztani a finneket nemzetiségüktől. A svéd uralom alatt élvezett szabadságból jóformán semmi sem maradt meg. Az orosz nyelv isme­retét terjesztették minden eszközzel, de rend­kívül csekély eredménnyel. Sajtószabadságról, egyesülési vagy gyülekezési jogról az orosz uralom alatt természetesen szó sem lehetett. Azonban szabad volt evangélikus templomba járni, hol a lelkipásztor finn nyelven prédikált és szabad­ volt atlétikai versenyeket rendezni. Ebben az volt a lényeg, hogy az atlétikai ver­sennyel alkalmat szereztek a gyülekezésre. Más országokban csak sport az atlétika, a finnek­nél a cári uralom alatt a legfontosabb nemzeti ügy lett. Attól kezdve, hogy a nemzetközi mér­kőzések divatba jöttek, egy-egy finn győzelem a finn nép számára a legfontosabb dolog volt, mert ebből értesült a világ arról, hogy van a világon finn nemzet­ is, mely kiválóságokat ter­mel ki magából és amelynek nemzeti érvénye­­sülési vágyai vannak. Mi, magyarok az élet sok más terén vehet­tünk részt a népek versenyében; a finnek szá­mára az orosz uralom alatt az érvényesülés egyetlen területe az atlétika volt. Ez a szellem nevelte győzhetetlenné Paavo Nurmit, a táv­­futás világbajnokát s a nemzeti üggyé fejlesz­tett atlétika tette kiválóan értékessé a kicsiny finn hadsereget. Minél kedvezőtlenebb egy ország éghajlata az egyén számára, annál kedvezőbb a faj szá­mára. A trópusok népei mind satnyák, elpuhul­­tak, restek és se testi, se szellemi munkájuk nem sokat ér: a betegségek és járványok is jobban pusztítják őket, mint más népeket ki­tűnő gyümölcsökön és rizsen szinte fillérekből megélnek, tehát nem erőltetik meg sem izmai­kat, sem elméjüket. Az északi vidékeken ezzel szemben szélben, fagyban nagyon keményen kell dolgozni, hogy a két főtáplálékból, a zab­­kenyérből és a halból elegendő mennyiség jus­son a családnak. A szakadatlan munka erősíti az izmokat és megedzi a testet és fely­et egy­aránt. A finn nem ismeri a kellemesebb éghaj­latok népeinek örömeit és élvezeteit, de nem ismeri ezeknek bűn­eit sem; nincsenek az élet­tel szemben nagy igényei, mert tudja, hogy ezeket úgysem lehetne kielégíteni és miután az életben különös örömet nem talál, nem tekinti fájdalmas áldozatnak, ha a hazáért esetleg meg kell halni. Azzal az elmélettel, melyet most előad­nám, részben rokon a gőzfürdő-elméid; az eltérés a kettő között abban van, hogy míg én az atléti­kával magyarázom meg a filmnek szívósságát és bátor ellenállását az orosz Góliáttal szemben, addig a finnek azt mondják, hogy ellenálló­­képességüket a gőzfürdőnek tekintik. (A finn gőzfürdő természetesen lényegesen különbözik az izmokat és idegeket elernyesztő magyar gőzfürdőtől.). A nagyvárosok elegáns utcasorait kivéve, mindenütt van a családnak fürdőháza. Rende­sen a kert végén, van a fürdőház, a szauna, melynek csak ajtaja van, ablaka nincs, az épít­mény tetején lyukat hagynak és azon szűrődik be a világosság. A tíz-tizenkét négyzetméternyi helyiség egyik sarkában van az agyagból vagy téglából épített tűzhely, melynek nagy kőlapok­ból van a fedele. Addig tüzelnek, míg a kő vö­rösre nem izzik és akkor kezdődik a gőzfejlesz­­tés, úgy, hogy egy ibrikkel egy-két veder vizet az izzó kőre öntögetnek. Csakhamar oly sűrű gőz keletkezik, hogy a teljesen meztelenre vet­kőzött fürdőzők alig látják benne egymást. Természetesen hatalmasan izzadnak és hogy a gőzben el ne petyhüdjenek, nyírfaágakból ké­szült virgáccsal verdesik magukat és egymást, mindaddig, míg ettől az egész testük ki nem pirosodik. Ha ily módon már eléggé kiélvezték a gőzfürdőt, kiszaladnak a kertbe (meztelenül) és meghemperegnek a hóban, amiben ősztől tavaszig soha sincs hiány, vagy ha van a kö­zelben tó vagy patak (és az „Ezer tó országá­ban“ hol ne lenne?), a jeges vízben megfüröd­­nek. Az orvosi tudomány szabályainak értel­mében nagyon felhevült testtel jéghideg für­dőbe menni veszélyes; azonban a finnek oly szerencsések, hogy az orvosi tudománynak erről a tételéről még nem értesültek; vagy pe­dig esetleg úgy vagyunk a „meghűléssel“, aho­gyan azt én már régóta képzelem: a meghűlés teljesen egyéni dolog; az egyik embernek, ha fel van hevülve, a lekisebb szellő is megárt, — én pedig a nyári hőségben temérdek jeget nye­lek és mégse... vitt el az ördög még eddig egy­szer sem. (Persze nem ajánlom, hogy példámat bárki is kövesse, mert egyáltalán nem bizo­nyos, hogy az, aki példámat követné, éppen úgy hosszú életre van ítélve, mint én.) A finn úgy gondolja, hogy egészségét, erejét ellenálló szellemét a gőzfürdőnek és utána a hirtelen lehűlésnek köszönheti és meg van róla győződve, hogy a test edzésének ez a leghatá­sosabb módja. Ma a világ népei általában támadó szelle­műek és terjeszkedni óhajtanának, emiatt a kis nemzetek többnyire idegesek mostanában. A finn azonban nem ideges,­­ példás fegyelmet tanúsít, nem akar támadni senkit, de azt sem tűrné, hogy őt bántsák. A finn politikát ebben foglalhatnám össze: „A nagy nemzetek csinál­janak egymással, amit akarnak, de minket hagyjanak békén“. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1939 NOVEMBER 12? HALÁSZ ERNŐ RIPORTJA: ÍGY BÚCSÚZOTT A T. HÁZ NAGY HALOTTAITÓL Egy miniszterelnök és kilenc aktív miniszter hunyt el 1867 óta Nagy pompával és dísszel temették el a képviselőház kupolacsarnokából Darányi Kálmánt, a Ház elhunyt elnökét. Darányi Kálmán első halottja a tavasszal választott képviselőháznak és először fordult elő a magyar parlament fennállása óta, hogy a halál a Ház elnöki székéből ragadta el a képviselőház egyik tagját. A szomorú eset alkalmából sok érdekes történelmi vissza­pillantást vethetünk a Ház halottaival, az elparentálásokkal, a temetésekkel kapcsolat­ban. Alább ezeket az eseményeket kívánom elmondani, annak előrebocsátásával, hogy a történelmi adatok megtalálásában nagy segítségemre volt Bory István dr., a képvi­selőház kitűnő tisztviselője, akinek­­ parla­ment-históriai tanulmányai és irodalmi érte­kezései bizonyítják képességei.. . Darányi Kálmánt a Ház kupolacsarnoká­ból temették el. Kevés politikust és állam­férfit ért eddig ez a megtiszteltetés. Az első, akit innen kísértek utolsó útjára, Désy Zol­tán a háborít alatt hősi halált halt függet­lenségi képviselő volt. Az ő temetése azon­ban tulajdonképett még nem a kupolacsar­nokból, csak a kupola alatti első teraszról történt. A kupolacsarnokban állították, fel Vass József, Apponyi Albert gróf, Hadik János, Wlassics Gyula báró, Gömbös Gyula és Darányi Kálmán ravatalát. Szorosan véve tehát, 1902 óta, amióta az új képviselőház megnyílt, hat halottat temettek a kupola­­csarnokból. A hat halott közül Gömbös Gyula aktív miniszterelnök, Vass József tényleges népjóléti miniszter és helyettes miniszterelnök, Darányi Kálmán pedig a képviselőház aktív elnöke volt. Volt házelnökök búcsúztatása Darányi Kálmán volt az első, — mint fentebb mondottuk, — aki a képviselőház tényleges elnöki tisztét viselte, amikor el­hunyt. Ő volt tehát az első tényleges elnök, akit a Ház elnöki székéből elparentáltak, sőt ő volt az első, akinek emlékére ,külön gyászülést rendelt el a Ház. Ma tényleges elnököt nem is, de volt elnököt több ízben parentáltak el a képviselőház ülésén. Így Berzeviczy Albert 1911 május 24-én a Ház elnöki székéből elparentálta Bánffy Dezső bárót, aki miniszterelnöksége előtt a képvi­selőház elnöke volt. 1913 május 26-án Tisza István, a Ház elnöki székéből mondott gyászbeszédet hű barátjáról és fegyvertársáról, Perczel De­zsőről, aki május 18-án halt meg. A háború alatt a Ház 1917 október 111-i ülésén Szász Károly parentálta el Justh Gyulát, a koalí­ciós parlament elnökét, aki egy héttel előbb, október 9-én hunyt el. Az első nemzetgyűlés egyik legelső ülésén, 1920 február 18-án, Rakovszky István elnök sok politikust parentált el, olyanokat, akik a forradalom és a bolsevizmus alatt hunytak el. Közöttük a Ház két volt elnöke is sze­repelt: Tisza István gróf és Návay Lajos Több mint egy évtized múlva, 1931 augusz­tus 27-én, Almásy László elnök elparen­tálta Rakovszky Istvánt, aki akkor már mandátummal sem rendelkezett. Egy évvel később, 1932 október 26-án, ugyancsak Almásy László parentálta el a Ház volt el­nökét, Gaál Gusztont. 1936 március 12-én Sztranyavszky Sándor parentálta el az el­nöki székben elődjét, Almásy Lászlót, aki akkor már csak egyszerű tagja volt a Ház­nak. Ugyancsak Sztranyavszky Sándor hú­csúztatta a Ház elnöki székéből 1936 már­cius 23-án Berzeviczy Albertet, a Ház egy­kori elnökét, akinek nem volt ugyan man­dátuma, de tagja volt a felsőh­áznak. T­ényleges miniszterek a ravatalon A halál tehát csak egyszer ragadott ki aktív elnököt a parlament tagjainak sorá­ból, a miniszterek sorait azonban többször is megritkította a halál. Nem egyszer for­dult elő, hogy tényleges miniszter, a kor­mánynak valamelyik tagja, hunyt el ss ter­mészetes, hogy minden ilyen esetben az el­hunyt minisztert a képviselőház elnöki szé­kéből kegyeletesen elparentálták. Az alkot­mány helyreállítása u­rán a magyar parla­ment első tényleges miniszter-halottja Eötvös József báró kultuszminiszter volt. A Slat 1971 február 3-i ülésén Somssich Pál elnök búcsúztatta. „Nagy csapás érte a a hazát, a képviselőházat és a kormányt“. — kezdte a Ház elnöke búcsúztató szavait. Kijelentete, hogy „saját keble fájdalmai és szorongásai között“ nem tolmácsolhatja kellőképen a veszteség nagyságát. „Szára­zon teljesítem keserű kötelességemet“, — folytatta szavait. Majd kijelentette, hogy bővebb tudomása az eltakarítási tisztesség­ről még nincs és ezért nem tud bővebb ja­vaslatot tenni. Simonyi Ernő azt indítvá­nyozta, hogy a nagy halott iránti tisztelete jeléül a Ház fü­ggesze fel üléseit, míg az el­hunyt tetemét eltakarítják. Az indítványt el is fogadták. Eötvös József báró holttestét az Akadémia csarnokában szentelték be, az­után utolsó kívánságához képest Ercsiben temették el. A következő években Péchy Tamásra, aki ezideig legtovább ült a magyar képviselőház elnöki székében, több ízben hárult az a fel­adat, hogy elhunyt minisztert búcsúztasson. Péchy Tamás mindig röviden, néhány kere­setlen mondattal végezte el ezt a kötelessé­gét. Az 1884 január 10-i ülésen Péchy Tamás elbucsuztatta ifj. Ráday Gedeon grófot, aki akkor honvédelmi miniszter volt. 1886 márc­ius 1-én Pauler Tivadar igazságügyminiszte elparentálására került a sor s ekkor Péchy Tamás azt indítványozta, hogy „cserkoszo­­rut tegyenek a ravatalra“. Ugyancsak Péchy Tamás 1868 október 15-én Trefort Ágost kultuszminiszter halála­ jelentette be a Ház elnöki székéből. Azt hiszem, — mondotta —,­ hogy a Ház az elhunyt emlékét jegyzőköny­vileg is megörökíti. Végül Péchy Tamásra hárult a feladat 1889 október 12-én, hogy a nyári szünet alatt meghalt Bedekovich Kálmán horvát-szlavón-dalmát minisztert elparentálja. Akit véletlenül nem parentáltak el Igen érdekes volt Baross Gábor halálának a képviselőházban történt bejelentése. Mint alább látni fogjuk, a körülmények úgy ala­kultak, hogy bár Baross Gábort az egész Házban, a kormánypárton és ellenzékeit egyaránt igen nagyra becsülték, gyászbeszéd a Házban fölötte sohasem hangzott el, holott két ülés is foglalkozott halálával. A dolog úgy történt, hogy Baross Gábor 1892 május 9-én délelőtt 11 órakor halt meg. Ülés köz­ben hozták a hírt a képviselőházba, hogy a kereskedelmi miniszter elhunyt. Bánffy L­e­­zső báró ült az elnöki székben, ahonnan rög­tön bejelentette, hogy Baross Gábor délelőtt 11 órakor meghalt és azt javasolta, hogy az ülést ne folytassák, h­anem­ másnap tartsa­nak ülést és ezen határozzanak arról, mi­lyen módon vesznek részt a nagy gyászban s a határozat után folytassák a rendes napi­rend tárgyalását. Bánffy Dezső bárónak azonban ideje sem volt arra, hogy úgyneve­zett parentáló beszédet mondjon és csupán a fentebbi bejelentésre szorítkozott. Appo­nyi Albert gróf, Thaly Kálmán, Lits Gyula, Tisza Kálmán szólaltak fel röviden, majd Madarász József azt indítványozta, hogy a másnapi ülésen ne tanácskozzanak a rendes napirendről, csupán a végtisztesség megadá­sáról. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter helyeselte Madarász József indítványát, amelyet a Ház el is fogadott. Másnap, má­jus 10-én, azután rövid idén volt, amelyen Szapáry Gyula gróf miniszterelnök tett ja­vaslatot arról, hogy miképen vegyen a Ház részt a beszentelésen, illetve az illavai te­metésen. Gyászbeszédet azonban ekkor sem mondott senki. Éppen tiz esztendő telt el, mig a halál ismét aratott a kormány tagjai között és a véletlen folytán újból a kereskedelmi mi­niszter hunyt el. Horánszky Nándor halt meg, alig néhány hónap múlva ,hogy át­vette a kereskedelmi tárca vezetését. Appo­nyi Albert gróf, a Ház akkori elnöke, paren­­tálta el. A következő aktív miniszter, aki minisz­tersége alatt halt meg, ugyancsak kereske­delmi miniszter volt: Hieronymi Károly. Berzeviczy Albert parentálta el Hieronymit 1911 május 5-én. Az egykorú gyorsírói jegy­zetek szerint, egy kis incidens történt, Ber­zeviczy belekezdett beszédébe, azonban a képviselőház tagjai közül sokan ülve ma­radtak, mire Láng Lajos közbeszól!: Egy képviselőtársunk halálának bejelentésekor csak fel lehet állni! Egy hang jobbról rá­­duplázott: Ebből csak nem csinálnak párt­­kérdést. Berzeviczy Albert indítványára a gyászbeszéd elhangzása után a gyász jeléül az ülést berekesztették, először azonban a pártok vezetői is kifejezést adtak részvé­tüknek. Vass Józsefet, a Ház elnöki székéből nyílt ülésen nem parentálták el. Vass József ugyanis 1930 szeptember 8-án halt meg, amikor a Ház nyári szüneten volt. A kupola­­csarnokból temették és ravatalánál a Ház nevében Almásy László elnök beszélt. A képviselőház azután csak október 20-án tar­­totta első ülését, amikor Almásy László az elnöki székből már nem mondott parentáló beszédet, csupán bejelentené Vass József népjóléti miniszter időközben történt halá­lát és azt, hogy ravatalánál méltatta az el­hunyt nagy egyéniségét és közérdekű mun­kásságát. Az utolsó volt a sorban Gömbös Gyula, akit Sztranyavszky Sándor a Ház 1936 októ­ber 20-i ülésén parentált el az elnöki szék­ből. A Ház irományai közt azonban Almásy Lászlónak a kupolacsarnokban mondott gyászbeszéde nincs meg. Most Darányi Kálmán halála után a Ház elnöksége úgy­ intézkedett, hogy a Ház elnökének a kupola­csarnokban mondott beszédét is csatolják a Ház irományaihoz. NAGY Briillik­s REGÉNY-iniitian­si SIKER Vicki Spaum HOTEL SHANGHAI A világhírű írónő izgalmasan aktuális új regénye a Távolkelet boszorkánykonyhájából fűzve­ 6, kötve 7.20 pengő Káldi Mihály. MENEKÜLŐK Egy válságos korszak válságos embereinek, a pénz, a munka, a hatalom, a szerelem mene­külőinek nagy regénye FŰZVE 6, KÖTVE 7.20 PENGŐ Szrufk­i*. Vientrey AZ OLDROYO­­CSALÁD Egy angol nagyiparos-dinasztia széthullásának és új elindulá­sának monumentális regénye FŰZVE 6, KÖTVE 7.20 PENGŐ

Next