Ujság, 1939. november (15. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-12 / 257. szám

VASÁRNAP, 1909 NOVEMBER 12 UJSÁG A HÉT írja Aranyi Lipót Műkritika félszázaddal ezelőtt. Három nappal ezelőtt volt harminc éve annak, hogy eltemettük a legnagyobb magyar kritikust, Gyulai Pált. Egyike azoknak, akik nem hal­tak meg, mert az utókor megszakítás nélkül emlegeti, idézi. Még Petőfi verseiben is ta­lált gáncsolni valót. Pedig az Petőfi volt és főneki sógora. Legjobb barátjának, Jókai Mórnak csupán a­­­olitikai szereplése tet­szett neki. Regényeinek egy részét, az újab­bakat, könyörtelenül lecsepülte. A már többizben nála járt ifjú költő leg­újabb jelentkezése alkalmával az arcáról ol­vasta le, hogy már unja a dolgot. Ezért kissé mentegetődzött. — Ezer bocsánat az alkalmatlankodá­somért. De­ úgy érzem, hogy örökre eljegyez­tem magamat a mázsával. Gyulai Pál helyeslőteg bólintott és ezt meg is indokolta: — Ezt helyesen és lovagiasan cselekszi Ha­ni’ kompromittálta azt a múzsát, akkor vegye is el. 41 Megnyugtató precedens van bőven. Annak­idején szenzáció erejével halott a hír, hogy világhírű természettudósunk, a lánglelkű függetlenségi vezérpolitikus, Herman Ottó, annyira autodidakta volt, hogy egyáltalá­ban sohasem járt iskolába. Ezért nem­ kell bánkódnia a nagyon népszerű ceglédi nyilas­­képviselőnek, Zsengellér Józsefnek, hogy a megválasztása ellen beadott petíció azért is kéri a választás megsemmisítését, mert sze­rintük Zsengel­lér tájékoztató nyilatkozatá­ban önmagát „érettségizett“-nek állította, ho­lott a hetedik gimnáziumi osztályban két vizsgája nem sikerült. De mindezeknél is felemelőbb az, hogy a­mi sikerült Zsengellérnek, az nem sike­rült Petőfinek. Petőfi is fellépett képviselő­nek­­ Lacházán, de csúfosan megbukott. És csúcsa a felemelő érzésnek az, hogy ha Petőfit Lacházán mégis megválasztották volna, okvetlenül nyilas képviselő lett volna. Ezt ugyan nem a költeményeiből, nem­ is Shakespeare-fordításaiból következtet­jük, hanem abból, hogy Petőfi Sándor volt az egyetlen magyar költő, aki közel kilenc­ven évvel ezelőtt megírta: ,,Itt a nyilam, mibe lőjtem?“ Nos, hát mint nyiltulajdonos lehetett Petőfi más egyéb, mint nyilas? W* Alter­eyúk alkonya. Meghalt Bécsben 16 éves korában a sokat megbámult Johann Stepanek. Annyira hasonlított I. Ferenc József királyunkhoz, hogy a bécsi utcákon „Jó napot, felség" szavakkal köszöntötték Ezt még elviselte valahogy. De később járás-kelés közben eléje térdeplő vén­­asszomjol, „f­els­égi olya­mod várgj"-okat do­báltak lába elé. Ez már annyira elkeserí­tette, hogy valóságos emberekrüle­lel­ be­lőle. Kevésbé feszélyezte az ,,alter­egó”-ság a budapesti hasonsorsu Tauber Izsót, akinek a]­ólmenti vegyes kereskedése volt a Nagy­diófa­ utcában. Több embertül hallotta, hogy annyira frappáns a hasonlósága gróf Tisza Istvánnal, hogy szinte döbbenetes- Ez a Tauber szinte betege lett a nagy örömnek. Hogy a valóságról meggyőződ­jék, naponkint eljárt a képviselőházba Még a folyosóra is beosont valahogyan, hogy ne csak a képviselők, de esetleg maga Tisza István is észrevegye. Valóságos mániákusa lett ennek a frappáns hasonla­tosságnak. Üzletét elhanyagolta, folyton kávéházban, korzón mutogatta magát. Sze­rencsére kellő pillanatban egy jóeszű­ szomszédja kijózanította őt ezzel a kedves­kedésével. —­­Nézze csak, szomszéd. Maga folyton azzal kérkedik, hogy mennyire hasonlít Tisza Istvánhoz. De arról, hogy miben kü­lönbözik tőle, arról sohasem beszél. Hát majd én megmondom a különbséget. Ha Tisza István megbukik, ő akkor is Tisza István marad. De ha Tauber Izsó, aki egy idő óta annyira elhanyagolja az üzletét, megbukik, akkor Tauber Izsóból Tauber Izsóné lesz. " NYUGALOM ÜDÜLÉS A SVÁBHEGYEN a Mátyás király üdülőben Remek ellátás, kívánatra diétás konyha, tinita ké­nyelem. Olcsó utószezonárak. Nagy park, autó­­garázs. Mátyás­ király­ út 7. Telefon: 3­5-301, 365-362. RAKONCÁTLAN EMBEREK Irta Torök Sándor -------—- Nagyon rakoncátlanok vagyunk. Békében, háborúban egyformán. Nálunk, hál’ istennek, csend van, rend és nyugalom. De már most hány embertől hallom, hogy­­ pedig, ha komolyra fordulna a dolog, le nem megy az óvóhelyre, ő aztán nem. Hogyne, majd éjszaka mászkálok, engem hagyjanak aludni! És ha altatót vettem be? És ha én megmenekülök, de mindenem oda­vész? Nem, nem, semmi értelme, nem ha­gyom molesztálni magamt. S ez nem is csak olyan üres fenyegetőd­­zés. Egészen biztos, hogy adott esetben az emberek nagy részét úgy kell erőszakkal megmenteni. Itt a francia példa. A párisiak már komolyból is kipróbálták, hogy milyen az a légoltalom. Komolyból, de mint kide­rült, igen sokan nem vették komolyan. Mi­kor a sziréna elbödül, a járókelők neki­­roh­annak az óvóhelyeknek, de... — a be­járatnál m­egállanak és lesik, hogy mi lesz? Hiába robog végig az utcákon a rendőri riadóautók egész sora, a kedves párisiak ki­ülnek az ablakokba és az erkélyekre. Ki­váncsiak, kiváncsiak, bálba nem próba-­ riadó, vagy vaklárma, hanem valóban légi­csata lesz! Azt látni kell! Kiderült az is, hogy a vidékre költöztetett párisiak minden hatósági tanács és a legszi­­gorúbb rendelkezések ellenére lassanként visszaszivárognak, sőt most már elunva a sok elővigyázatossági rendszabályt, egyre többen mászkálnak az utcán az előírásos gázmaszk nélkül. Súlyos gyerekek vagyunk mi, emberek, nehéz velünk bánni. Ami a hatóság felől jön, az m­olesztálás, akár jót akar a ható­ság, akár rosszat. A hatóság a felnőtt, a papa, a mama, a tanuló bácsi és mi, köz­polgárok, vagyunk a gyerekek. Jólesik ellen­szegülni, ő a rideg felnőtt — a hatóság — s én a gyermek. És milyen kevés szülő tud bánni a gyerekekkel... És milyen kevés hatósági Nehéz dolog is. Minden nap borot­válkozom, de ha rendelet volna rá, nem le­hetetlen, hogy kihagynék legalább heti két napot. -----------Sok, nagyon sok a panasz reánk, rakoncátlan emberekre. A Londonból kitele­pített anyák és gyermekek — írják az angol lapok — olyan alaposan viselték magukat, hogy a vidéki kényszervendéglátók már tor­kig vannak velük. Szemtelenek a menekül­tek, követelődzők és udvariatlanok s a ven­déglátók hajlandók inkább kifizetni a sú­lyos pénzbüntetést, vagy leülni, de nem kérnek a vendégből. Micsoda esetek bukkannak fel a furcsa körü­lményekből? A talált tárgyak irodái — a Daily Mail írja — tele vannak elveszí­tett gázálarcokkal. De ami a leginkább felhá­borítja a hatóságokat, az elveszhett gáz­álarcok tulajdonosai nem­ is jelentkeznek a holmijukért. Éppen ezért most már súlyo­san megbüntetik majd azokat, akik elveszí­­tik gázálarcukat. Hiszen az álarcokat a kormány irigyen osztogatta, tehát a szóra­kozott közpolgár állam­tulajdont hagyogat el. Íme, tessék, a hatóság, a jó szülő, adott nekik gázálarcot és rájuk parancsolt: énél­kül ne mászkálj, le csirkefogó, mert halál fia vagy és még el is nadrágollak! — erre elveszítik a gázálarcot, elhagyogatják autó­buszokon, várótermekben és ligeti padokon. S nem is ők vásárolták! Úgy erőszakolta rá­juk ingyen a hatóság. Éppen ezért nem kell. Inkább elveszítik.­­­­Most m­eg az angol légügyi mi­nisztérium arra figyelmezteti a lakosságot, hogy a légiharcok során lelőtt gépekről azonnal tegyenek jelentést a hatóságoknak és saját érdekükben is ne rohanják meg a gépek roncsait, hogy emlékeket gyűjtsenek. A rossz gyerekek ugyanis életük kockáz­tatásával — hiszen fel is robbanhat valami azon a gépen — gyűjtik a vasdarabkákat, acéllemezeket és más apró alkatrészeket, ó, egy nyulkfarknyi drótot legalább, emlékbe. Szenvedélyünk a hatósággal való ellenke­zés és normális viszonyok között erre oly kevés és csak sablonos alkalmak nyílnak. Gyorsan hát, ki kell használni a kivételes viszonyokban rejlő lehetőségeket. Most so­kat és fontos dolgokat parancsolnak — most jól lehet vásottnak és szemtelennek lenni. — — — Életemben kétszer volt komo­lyabb összeütközésem a hatóságokkal s most látom, hogy e két ártatlan kalandra mindig milyen büszke voltam. Egyszer felkrl a rendőr, mikor a forgalmi lámpák még újak voltak s én hibásan akartam átkelni a Calvin­­téren. „Okosan“ viselkedtem a rendőrbiró előtt s csak megintettek. Előttem egy úr­vezető éppen felingerelte őt s utána én a jámborát játsztam, a megtört szánom-bánom bűnöst. Mindent ráhagytam a rendőrre, igen, úgy van, ahogy a biztos úr mondja, hibás vagyok, bocsánat. — Hát jó, máskor ne for­duljon elöl — köszönöm szépen — és a markomba nevettem. Ez már így van, olyan jól esett, mintha így tanáromat sikerült­­volna a falhoz állítani.­­ Egyszer meg Szegeden írtak fel „sétány­­rongálásért“. El is ítéltek tíz pengőre, de há­rom évre felfüggesztették. Ki nem rongált még sétányt? Ki nem lépett még a tilos gyepre? S tépett, virágot, faragott padot? Ezek az apró bűnök vezetik le bennünk, ra­koncátlan gyerekekben, a mélységben rejtőző gyilkosabb hajlamainkat. Szeretnénk ölni néha,­­ de megelégszünk egy kis sétányron­­gálással. Ó, elkövetni valami olyasmit, amit rettentően nem szabad. Ehhez nincs bátor­ságunk és két­ezer erkölcsi fék — hát leg­alább kihajolunk az ablakon a robogó vo­natból, holott kiírták, hogy kihajolni veszé­lyes és tilos. Két bűvös szó: veszélyes — hát tegyük meg. Tilos is — még inkább tegyük meg. Annál is inkább, mert e tiltó szöveg­ben si­rilve ott a két legvarázslatosabb szó, a veszélyes és a tilos, ez illúziót ad, de volta­képpen a kockázat nem oly nagy, hiszen végeredményben az ablakon kihajolni sem nem olyan nagyon veszélyes, sem nem olyan túlzottan tilos. Van-e ember, aki még sosem érzett vá­gyat arra, hogy meghúzza a vészféket? Persze, a hozzávaló veszély nélkül! Alig hi­szem. A vészfékről legtöbben lemondanak, de kárpótlásul esetleg megcibálják a füg­gönyt, mert bár észre sem vesszük, de ott motoszkál bennünk a kártevés ördöge. Kárt tenni a nálunk hatalmasabbnak, a hatóság­nak, nagy érzés ez! — és rálépünk a gyepre — — — Nagyon sok évvel ezelőtt igen lerongyolt és szerencsétlen állapotban vára­koztam egy előkelő hivatal folyosóján. Éhes voltam és elkeseredett s a környezet halk, párnázott, puha, kiváltságos ... s már vagy két órája várattak — hát az egyik fűtőtest­ről leloptam egy cifra sárgaréz kupakot. Merénylet volt ez! Egy merénylet paródiája. Az épületet szerettem volna talán felrob­bantani, megölni benne mindenkit. A go­noszokat, akik itt várakoztatnak engent­ Nagyon züllött idegállapotban voltam és tisztátalan lélekkel csatangoltam ebben a városban, — olcsón megúsztam a dolgok elloptam a rézkupakot Három napig hord­tam a zsebemben, a negyedik napon vissza­loptam. A visszalopás éppen olyan izgal­mas volt és veszedelmes, mint az ellopás. De aki elengedi magát? Akit elkap a fel­nőttel — a hatósággal — való ujját húzás leküzdhetetlen vágya s kicsinyke önmagát meg kell toldania az életveszedelem­mel, hogy valakinek érezhesse magát! Az már nem elégszik meg a sétányrongálással, az rabol vagy öl. —-----— Rakoncátlanok vagyunk nagyon — nem győzöm csóválni a fejemet magun­kon —, inkább a saját bőrünket tesszük kockára, csak nem engedelmeskedni! Mikor­ nő be már a fejünk lágya? Tudja Isten . .. Az enyém még ata is puha. Én bevallom. Mások tagadják. Most, hogy olyan drága lett a babkávé, a hölgyek nem divatról csevegnek többé. A pletykázás is abbamaradt. Ha utcán, társa­ságban, kávéházban két hölgy összekerül, csaknem kivétel nélkül így indul meg a beszél­getés: — Mondd, drágám, te miből főzöd a feketét? Annyi módszer, annyi recept van forgalom­ban, hogy szegény háziasszonyoknak már szé­dül a fejük. Átérezve az ügy fontosságát, költséget és fáradságot nem kímélve, össze­gyűjtöttem a legkiválóbb háziasszonyok leg­kiválóbb receptjeit. Csupa kipróbált és nagy­szerűen bevált kávéfőzési eljárást adok alább. Egyik jobb, mint a másik. OLCSÓ, DE REMEK KÁVÉ ! (Zsugory Oszkárné receptje) Végy egy szent valódi babkávét, az egyik felét pörköld meg, a másik felet tedd félre. A megpörkölt felet őröld meg, tégy hozzá másfél deka pörkölt ta­rokrépát, hét deka finomra őrölt fahéjat és tíz deka muskátlis­cserépből kivett jó minőségű­ virágföldet. Az egészet főzd meg zománclábasban, majd még egyszer tűzálló üveglábasban. Ha túlerős, hígítsd fel. DUPLAERŐS KÁVÉ (Praktikus Dezsőné receptje) Iia különösen erős kávét akarsz, ne a szo­kásos lel­szem kávét vedd, hanem a dupláját. Ehhez keverj fél deka pirított élesztőt, négy deka pörkölt cefrét és hat deka édesfagyökér­­port. Ha pörkölt cefre nincs kéznél, vehetsz perzselt görögdinnyemagot is. Ne főzd, hanem forrázd le és tégy bele egy kis fokhagymát, mert régi tapasztalat, hogy fokhagymás kávé­nak anyja sem érti a szagát. CAFÉ A LA ILLUSION (Palyolatué Fekete Lili receptje) Végy készen egy csomag „jobb, mint ott­­hon''-keverékr.l. A sokszáz forgalomban lévő keverék közül ez a legjobb, mert pörkölt katángkúró is van benne. Főzd fel három­szor, azután még négyszer, hogy jól kifőljön a zamata.­­intsd kávéházi poharakba, tedd kávéházi tálcára és csinálj a szobában erős huzatot, miáltal tökéletes kávéházi illúziót kapsz. VENDÉGVÁRÓ FEKETE (Ravasz Alajosné receptje) Ha vendégeket vársz s ezért különösen jó feketét akarsz felszolgálni, úgy végy egy cso­mag „Csudajó" kávékeveréket. A sokezer for­galomban lévő keverék közül ez a legjobb, mert darált barnaszén is van benne Ezt főzd meg a vendégeknek, magad és családtagjaid számára pedig hozass a közeli kávéházból jó babkávéból főzött rendes feketét. De nagyon vigyázz­am, nehogy összecseréld a kettőt és tévedésből te­­dd meg azt, amit a vendégek­nek főztél. BETYÁRKÁVÉ zongoraszólóval (Takarékos Aladárné receptje) Ha vendégeket vársz és nem akarsz kétféle feketét adni, úgy végy tíz deka finomra reszelt töpörtyűt, pörköld meg, adj hozzá egy csipet­nyi bajuszpedrőt és fél kávéskanálnyi urasági kocsikenőcsöt. Készítsd el kávéfőzőgépen, épp úgy, mint a rendes feketét és fogadj fel egy vad zongoristát, aki a fekete felszolgálása köz­ben teljes erővel verje a zongorát, hogy a vendégek ne érezzék annyira a kávé izét. De azért óvatosságból nem árt, ha a vendégek haragja elől jóelőre meglógsz hazulról. TISZTA BABKÁVÉ (Dr. Pazar­óné Tékoz Lola receptje) Végy három deka valódi, jó minőségű­ bab­kávét. Ne tégy hozzá sem égetett cefrét, sem pörkölt tökmagot, sem pirított aszaltszilvát. Egyáltalán ne tégy hozzá semmit, hanem úgy, amint van, főzd meg. Azután menj el sürgősen az illetékes hatósághoz és tékozlás miatt he­lyeztesd magad gondnokság alá. * HOUAND-tMERICI LINE ROTTERDAMBÓL ÉS ANTWERPENBŐL NEWYORKBA a következő gőzösöket indítja! November hóban: NOORDAM, ROTTERDAM, STATENDAM December hóban: VOLENDAM, ZAANDAM, VEEDAM, PENNLAND, NOORDAM, WESTERNLAND Felvilágosflást ad, valamint a további menet­rendet készséggel közli: VII., Baross-tér 12. Telefon: 13-95-87. V., Mária Valéria-utca 10. Telefon: 18-14-15. tünemenyen életének igényei Egy egész világ fantáziáját gyújtotta lángra Edgar Walace, akinek detektív­­regényei, Afrika-könyvei, színdarabjai és filmjei a siker zenitjét érték el. Mun­kái magyar nyelven is százezerszámra jelentek meg, s miközben millió kéz forgatta és forgatja még ma is a verhe­tetlen könyveket, a hallatlan alkotóte­hetség mögött mindenki kereste és ke­resi az embert, a titokzatos, a megfejt­hetetlen Wallacet. Erre a nagy kérdő­jelre most végre megjött a válasz: meg­jelent a legizgalmasabb Wallace-regény, amelyet ezúttal róla írtak. „Walace tü­neményes életének regénye“ a címe és szerzője, Margaret Lane angol írónő magával ragadó fejezetekben mutatja be az életnek nagy regényhősét, aki olyan­­ küzdelmekkel és kalandokkal teli, cso­­­­dálatos pályát futott meg a legalacso­nyabb sorból a világhírig, a sikerek ki­­rályságáig, hogy nincs Wallace-regény, amely érdekfeszítőbb tudna lenni, mint Wallace való élete. A könyv kapható könyvkereskedésekben, IBUSz­pavillonokban, vasúti állomásokon, jobb tőzsdék­ben, Ara 2.— pengő.

Next