Ujság, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)
1940-09-22 / 216. szám
az uj derékvonalhoz ,v. derék_ / \ szorítóg jgjjgggg““ ÚJSÁG VASÁRNAP, 1940 SZEPTEMBER 22 Bort igyanak az emberek A velencei köztársaság Mátyás királynak egy aranyozott ezüst billikomot ajándékozott, melynek ez volt a felirata: Vina bibani homines, animalia caetera fontes. (..Bort igyanak az emberek, a többi állatok vizet.") Ez a bilikom Batthyány Ferenc pohárnokhoz került, aki mikor II. Lajos király neki adományozta a németújvári uradalmakat, örömében megtöltötte a billikomot borral és egy huzamban kitila... Volt pedig a billikom űrtartalma hat icce, azaz körülbelül három liter... A múlt század közepén ez a bilikom a rácalmási Modrovich család birtokába került, de hogy most hol van, abban tudatlan vagyok. A velencei köztársaságnak azt a tanácsát, hogy bort igyunk, ha emberek vagyunk, mostanában nehéz megfogadni, mert olyan rohamosan emelkedik a bor ára, hogy akik nem bírnak róla lemondani, azok is kénytelenek fogyasztásukat korlátozni. Azt mondják az antialkoholisták, hogy ez tiszta szerencse, mert az alkohol méreg. Igazuk is van: pincs veszedelmesebb, mint alkoholt inni. Én ezt sohasem tenném, — elég nekem a bor is, mely nem alkohol, sőt tartalmának csak kis része alkohol. A só is méreg, és öngyilkos lenne, aki sőt ennék, de egy kevés só ugyebár jól esik, sőt majdnem minden táplálékban szükséges? Már Dávid király is azt énekelte valamelyik zsoltárában, hogy „a bor megvidámítja a szívet“. Vájjon tehetünk-e nagyobb jót felebarátainkkal, mintha megvidámítjuk a //ivüket? A görög Homérosz is azt foglalta versbe, hogy a szőlőtőt az istenek azért teremtették, hogy legyen valami hathatós eszközük a szomorú gondolatok elűzésére. Még többre becsülte Horatius a bort, mely „az ember elméjében mosolygó vidámságot, tudományt, bölcsességet, mély elmélkedést és jó tanácsokat hoz létre“. A bölcselata mielőtt nagy dolgokról tanácskozott, megivott egy pohár bort, mert azt vallotta, hogy „a bor a jókedv kútfeje, a barátkozás és emberszeretet forrása,a hiányát semmi ki nem pótolhatja.“ A tudós Plinius szerint a bor az öregek legjobb orvossága, annyira szükséges nekik, mint a csecsemőnek a tej.“ Ilyen nagy emberek után még csak Jézus Krisztusra hivatkozom, aki a kánai menyegzőn a vizet nem azért változtatta borrá, hogy a lakodalmas nép vizet igyék. Magyarország a bor klasszikus hazája, mert a mi borainkat semmi felül nem múlja. Ezzel nem azt mondom, hogy minden borunk felülmúlhatatlan, hanem csak azt a meggyőződésemet fejezem ki, hogy nincsen olyan ország, melynek kitűnő boraival a mi kitűnő boraink ne versenyezhetnének, — az én meggyőződéseim pedig tapasztalatokon alapulnak. Ez az állításom némi magyarázatra szorul, de szolgálok azzal is. Valaha régi pénzeket gyűjtöttem, de rájöttem, hogy okosabb lennék, ha új pénzeket gyűjtenék. Mivel ehhez nem volt semmi tehetségem, áttértem a könyvek, levélbélyegek és borok gyűjtésére. A könyvekkel már készen vagyok, mert tiz nagy könyvszekrénynél több nem fér el a lakásba és mind a tiz szekrényem már zsúfolt. (Istenem, mibe került ezeknek a könyveknek csak a bekötése!) Bélyeggyűjteményem körülbelül húszezer darabból áll, még nagyon szegényes. De a boraim mind értékek, mert csak próba után kerülhet egy, legföljebb két palack a gyűjteményembe, melynek anyagát Dél- Afrikától kezdve a legjobb bortermő vidékek szolgáltatták. A „magyar osztály" még igen erős kiegészítésre szorul, de majd csak jut hely és pénz erre is. Bort a mások ízlése szerint megítélni sohasem lennék képes; fenntartom magamnak, hogy szuverén módon magam ítéljem meg, hogy nekem mi tetszik és mi nem tetszik? Úgy vagyok a borral, mint a virággal: egy szál egyszerű, paraszti rezedát nem adnék oda a legdrágább és legfantasztikusabb orchideáért. (Különben is, az orchideák szerintem a növényvilág őrültjei.) A tokaji borokat nagyon tisztelem, de hogy a tokaji a borok királya, az afrázis. Magyarországon a Kr. u. III. századig semmi bor sem termett. Probus császár, aki szerémi fiu volt, Falernumból telepítette az első szőlőt a Szerénységbe és onnan kiindulva terjedt el Magyarországon a szőlő. Ezer év is eltelt azután, míg más országokból is hoztak eleink vesszőket. A tokaji csak három-négyszáz éves; hogy a fajtája honnan került ide, azt sem tudom, de bizonyára olyan vidékről, ahol a hegyek kőzete trachit. Egy másik vulkáni termék, a bazalt szintén remek bort ad, és szőlőtelepítésre nem megvetendő az andezit, amire bizonyság a hajdani budai borok európai híre. A szerémi borvidéken négy-ötszáz évvel ezelőtt nagyon híresek voltak a boromi szőlőhegyek. Amikor szülőhazám, Szeged még gazdag volt, minden jómódú lakójának volt szőleje Choromban. Rokonságom egy része, a rendkívül kiterjedt Korom família, nem a koromtól kapta nevét, hanem choromi vincellér elődeiről, kik feljöttek a szegedi „hegyekbe" szőlőt telepíteni. „Hegyet“ ugyan nem látott arrafelé senki, de mivel a Szerémségben hegyeken termett a szőlő, az albis Kaducson túl a két ló fújtatva kaptatott fel a hegyre. A tetőn a hintó pár perces pihenőre megállt. Nagybátyám, Gálffy főbíró megtörölte verejtékező arcát és mélyet szippantott. Azután bizonytalan, szeles mozdulattal mutatott kelet felé. — A Hargitai... Érzitek a lehelletét? ... Valahányszor Székely-Keresztúri felpakkolt egy hintóra való rokonkölyköt, hogy vigye ki Kabátfalvára játszótársul három fia mellé. Kis- Kadácson túl ez a jelenet minden alkalommal halálosan egyformán megismétlődött. Biztosan olyankor is, ha felnőtt vendégeket fogdosott össze és nem velünk, rakoncátlan kölykökkel pakkolta tele a fedeles hintát. Mi mélyet lélegeztünk , és nem éreztünk semmit. Egészséges, fiatal tüdőnk észre se vette, hogy Rugonfalván Bariba Miklóséknál szórja-e a nedves levegőt, vagy Betfalván a Sebesy Ákosék szérüskertjén túl nyeli-e a port? Az Illyésék kezébe került ősi Szovátán a só szaga csapja-e meg, vagy Firtosvár felől hozza le fenyvesek illatát a szél a nagyapánktól Gyárfásék által megvásárolt Korondra. Megszoktuk, hogy nagybátyánk parancsát teljesítsük. Mert szerettük és mert láttuk, hogy a főbíró parancsát az egész járásban mindenki teljesíti. Rakoncátlan, de engedelmes szívünkkel a kapott parancsot teljesítettük. Mélyet lélegeztünk, nem éreztünk semmit, de a minden alkalommal megismétlődő jelenet varázsa mégis megfogott. Éreztük, igen ott, a poros kadácsi úton éreztük, hogy a Hargita felől valami csodálatos illat száll felénk. Bűvölő és meseszerű illat. Éles szemünkkel a távoli kék égen nem láttunk semmit, de beleéreztük az elmosódó sötétkék körvonalakat és vágyó szemekkel fordultunk Kelet felé . .. öreg dajkánk, ha meglátogattuk a tornác végében, ahol egykedvűen morzsolta a törökbuzát és hátralevő napjait, csodálatos meséket mondott. Hogy Gejza vezér hitvese, Gyula leánya, Sarolt, a fehér erdei királyné a Hargita tövében siratta el első jegyesét, Morodus görög királyfit s az ő könnyeiből támadt Homoród. Hogy fent a Hargita oldalában feneketlen barlang mélyén alszik Nemere, ha felriasztják, hógörgetegek között egész erdőket fuj el a hegyről és a csúcsok fölé pipázó ködsüveget akaszt. Hogy Tolvajoson a nagy Attila legkisebb gyermeke, Csaba királyfi lopta át maradék népét a Hargitán túli tündérvölgybe, ahol a Hargita és a Gyergyói- meg a Csiki-havasok között az Olt völgyében lefelé húzódik a termőföld-csik és ebben a tündérkertben székelt a hunok megmaradt törzse, míg századok során elárasztottá a Maros, a két Küküllő, a Nyárád, a Nyikó, a Gagy, a Fekete-ügy, a Békáay fi Korond, a Szépviz, a földi lapály új szőlőtelepeit szintén hegyeknek nevezték el. Mátyás király agrár programjának egyik pontja volt a bortermelés fejlesztése. Ha jól tudom, a bakator vesszőit ő hozatta Itáliából. A szegedi Francia-hegy és a közelében volt Burgundia városrész a három-négyszáz évvel ezelőtti francia behozatalra utal; alighanem onnan indult el magyarországi hódító útjára a burgundi vörös. Rizlingünk is közvetlenül Itáliából jött, — én ebből a fajtából a villányit jobbnak tartom a rajnainál. Oláh Miklós a XVI. században így állapította meg a magyar borok rangsorát: 1. szerémi; 2. somogyi; 3. baranyai; 4. pozsonyi; 5. soproni; 6. egri; 7. borsodi; 8. abaujvári; 9. zalamegyei. (A tokaji a S-ik pont alatt rejtőzik.) II. Rákóczi Ferenc a Hegyalja bortizedét tokaji pincéjébe gyüjtette öszsze és onnan bocsátotta kereskedelmi forgalomba. Azóta beszél a világ a tokaji borokról. A zalai bort Oláh az utolsó helyre teszi; persze, a badacsonyi szőlőket sokkal később telepítették az Eszterházyak a franciaországi Görgény, a Beszterce, a Kászon, a Homoród völgyét és új székely birodalmat teremtett a tündérkertből, Csikországból. Apám ritkán beszélt a Hargitáról, de hétszilvafás büszkeséggel használta uzoni előnevét. Ott született a Hargita alján, Lövététől délre, ahol az ezerlegendájú Réka-hegylánc a Hargitába kapaszkodik. De valahogy elszakadt hazulról. Gyékely ezermesterkedésével szén, vas és arany után kutatott, jóhiszeműségét megcsalták. Utasításait nem teljesítették. Halála előtt még megtudhatta, hogy minden feltevése helyes volt; a szenet, a vasat, az aranyat ott találták, meg, ahol ő kutatta, de akkor ő már kimaradt belőle. Talán egy kicsit neheztelt is az ősi földre, amely a saját fia elöl zárkózott el. Karácsonyfalvára nem vitt el soha. Bányaterveket hoztak és pénzt kértek. Apám mindig adott és sohase kapott semmit. Egyszer legtitokzatosabb nagybátyám, Lajos is meglátogatta. Lajos fehérszőttes székely harisnyát viselt, csizmát és nadrágszíjat, a nyakkendőt, mint feleslegeset mellőzte. Engem urfinak szólított, a nővéreimet kisasszonyoknak és kalapját zavartan forgatta, amikor anyám szóbaállt vele. Nekem kis fahuszárral kedveskedett. — Ezt az urfinak faragtam — a Hargita alján. Gyermekszememben a távoli Hargita még nagyobbra nőtt, mert lábánál a titokzatos Lajos élt és fából huszárt faragott nekem. Ami titok, rejtély, varázs és büverő a létező és nemlétező világban van, mind köréje csoportosult. — Hargitai — mondtam kiszáradt torokkal én, az V Alföldre szakadt kis, hegyi ember. — Hargita. Nemerék és Lajosok titokzatos Hargitája — ismételgettem és sokáig bámultam a debreceni Nagyerdő kis dombjáról kelet felé, hátha valahol meglátom az alkonyi égen kibontakozó szent vonalaival a rejtelmes Hargitát. Azután megláttam .. . Boldogan, bár halálosan kimerülve, ahogy a legkedvesebb parancs hét napig szent türelmetlenséggel hajszolt mindig Kelet felé. Mögöttem tizenhat kilences huszár lovagolt: az előjárőr. Székely fiuk, Marosvásárhelyen szolgáltak. A legendás emlékű Csécsi-Nagy brigádban kerültünk össze. Szorongó lélekkel, elfogódottan lovagoltunk a fehér utón, amely Udvarhely után már nagy szálfenyők között vezetett. Mélyen lélegeztünk és beszippantottuk a fenyves, hideg, tiszta lehelletét, ami elhódított, mintha gótikus templom tömjéngőzös füstölője lett volna. Tudtuk, hogy mögöttünk fenséges erejével az egész magyar nemzet jön és milliók szivének dobogása verte lovaink patájához a ritmust. Akkor, a gyermekkorba visszaemlékezve s a fejlődő évekkel kifinomulva hirtelen Auvergneből, szintén bazalt talajra, ahol ma jobb bor terem, mint a „kéknyelű“ francia hazájában. A Mindenes Gyűjtemény 1790-ik évfolyamának IV. kötetében a 295. lapon azt találom, hogy egy magyar mágnás Mária Teréziának háromszáz fajta magyar bort küldött. Vájjon hányfajta borunk van ma? A franciák ezernégyszáz borfajtájukat tartják nyilván... Vannak országok, ahol a szőlő megterem ugyan, de a levéből bor nem lesz soha. Ilyen például Kína. De azért ittam már kínai bort is: yang dziu volt a neve. (Dziu annyi, mint tor.) Ez jobb, mint a szőlőből préselt huang dziu, a „sárga bor“, mely olyan, mintha a mustot feleresztenék vízzel. A báránybor bárányból készül: a bárányhúst különböző füvekkel főzik, s azután zsírtalanítják; ez a folyadék langyos helyen néhány nap múlva erjedni kezd, (bizonyára valamelyik növényi alkatrésze miatt) és megtisztulása után palackozható. Kábító hatása hamar jelentkezik, de nem hasonlít a bor hatásához, mely az iszogatás első szakaszában élénkítő és szívderítő. Mikor a második pohár báránybort eltoltam magam elől, azt gondoltam: „Milyen jó, hogy kies hazánkban nem birkából, hanem szőlőből csinálják a bort!" TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ megéreztem a Hargita illatát. Hűvös. Tiszta és káprázatosan nemes volt ez az illat: az ember teste súlytalanná vált benne és lelke minden mocsoktól megtisztult. Az it emelkedett és lebukott, szerpentines szeszéllyel kanyargott a hegyek oldalán. Homorúdnál kis hurkot vetett, hogy mesékből vett emlékeinket Sarolt királyné könnyeivel megitassuk. Azután ismét kis völgybe ért. Szentegyházánál kis Tahidon ivett át a forrásától alig elszabadult Vargyas fölött, azután ismét hágóra ért és szapora buzgalommal emelkedett Tolvaj és j£ tí felé. — Hargita! — mondtam elfogódottan... — Hargitai — ismételte mögöttem a tizenöt huszár s ha idejében nem figyelek reá és nem akadályozom meg, a trombitás már hangszerét készítette, hogy disztelet fújjon ... Ott már az igazi Hargita kezdődött szép vizek bölcsője, fenyők szent terebélye, százados legendák szent birodalma. Lovagoltunk áhitatosan dobogó szívvel beljebb és beljebb a mesék közé. Akkor Egyszerre megdördült előttünk a hegy. Az utón tűz- és sárkráterek törtek ki. A fenyők fölött géppuskák tompa puffogása kerepelt. A trombitás lefordult a lóról, az egyik huszárom a vállához kapott, a másik eltorzult arccal előrebukott a nyeregben. Az út kétoldalt géppuskalövésektől porzott. Halált osztott a Hargita, mintha haragudnék, hogy székely fiai Csaba királyfi útján visszatérnek a megszentelt bércek közé. Apámra gondoltam. Összeszorított fogsorára, ahogy a Hargitáról beszélt, a hegyről, ami elzárta előle áhitatosan kutatott kincseit. „A hegy nem változott“ — gondoltam keserűen. — „Az apához kegyetlen volt, a fiút tőrbecsalta.“ Kis fenyőrakás mögé húzódtunk. Fejünk fölött srapnellek pukkantak, géppuskagolyók verték körülöttünk a HARGITA Irja Pünkösdi Andor VESZIZ ÉKSZERT Kleinberger ékszerész Budapest, IV., Váci utca 10. szám 60 éve fennálló cég. — Bejárat a kapu alatt It fák tűlevelét. Az erdő elrejti az ellenséget, a Hargita a másik néppel szövetkezik. A kezem ökölbe szorult... Akkor megtörtént a csoda. Jobbról és balról felmordult a visszhang. A sziklafalak és szakadékok verődő zengése mindenfelől elárulta a fák mögött lappangó orgyilkosokat. Két perc alatt a tüzérségünk halálnál biztosabban tudott mindent. Édesanyánk, a mesék Hargitája, védő karjával átölelte veszélybe került fiait. Zengő dübörgése, hármas visszhangja pontosan árult el minden géppuskafészket, minden elrejtett, födött ütegállást. Déltől estig megtisztult a hegy. Magunk csurranó, ellenünk bőven ömlő vére termékenyítette meg az erdőt. Boldogan, dobogó szívvel ugrottunk nyeregbe és ügettünk, ügettünk Kelet felé. Egyszerre megálltunk. Kanyarodó után hirtelen megnyílt előttünk az erdő. Isten egy teleszórt csillagokkal, mint örök kupola borult a világ fölé. A fafüggöny félrehúzódott és szemünk számára megnyílt a völgy. Csikország. Tündérkert. A lankás völgy démonikus pompában terült el lábaink alatt. Az Oltban vörös lángnyelvek fürdették parazsukat. Egészen közel hozzánk, csaknem alattunk egy malom égett, távolabb Csíkszereda szélén egész sor ház. A sarkantyúk önkéntelenül merültek a lovaink szügyébe. Kezünk önkéntelen mozdulattal nyitotta ki pisztolyunk tokjának fedelét. Nem néztük hol és mennyien vannak, csak bőszült lélekkel, mint a bosszú démonai vágtattunk lefelé a völgybe, hogy izekre tépjük Tündérkert gyujtogatóit. De már senkit se találtunk ... Csak pániktól hajtott utóvédek rohantak bűntudatos, félelemmel Békás, Gyimes és Tölgyes erődített szorosai felé. De a névjegyük ottmaradt. Üszkösödő romok, felperzselt utcák, a barbár düh és tehetetlen bosszú állati őrjöngésében meggyalázott Tündérkert... Rájuk ismertünk ... Huszonnégy éven át nem feledkeztünk meg róluk. A lángban égő Tündérkertről, ahogy édes pompájában szörnyű lángsebekben vonaglott a szent hegy lábánál, az örök magyar Hargita alatt. Özvegy Neumann Nándorné felesége. Árpád, Béla, Ilonka, Margit gyermekei, Klári menye, Sole Sándor és Popper István vejei, Györgyike, Anikó és Évike unokái mély fájdalommal tudatják, hogy drága jó férje, Neumann Nándor nagykereskedő, gyermekei örök példaképe, szorgalmas munkás életének 60-ik évében elhunyt. Temetése ma, 22-én, vasárnap d.c. 11 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. Részrőllátogatások mellőzését kérjük. özv. Wellisch Gyuláné szül. Schweiger Stefánia úgy a maga, mint az elhúnyt testvérei Wellisch Lajos és Wellisch László nevében mélyen megrendülve tudatja, hogy hőn szeretett férje, a legnemesebb lelkű rokon és barát, Wellisch Gyula okleveles mérnök, királyi tanácsos, a Ferencz József-rend lovagja stb. 1940 szeptember 20-án, életének 82-ik, eszményi boldog házasságának 53-ik évében elhúnyt. Drági Faloltunkat 1940 szept. 23-án, hétfőn, déli 1 11 órakor a rákoskeresztúri sírkertben levő családi sírboltba fogjuk örök nyugalomra helyezni Béke hamvaira! (Minden külön értesítés helyett.)