Ujság, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-05 / 201. szám

3 SKI&!**?­ ; "ENC JÓZSEF " RUVIZ készítették. De köszönetünk felkeresi egyenként azokat a százezreket is, akik fegyverrel kezükben állnak hó­napok óta határainkon, hogy — ha kell — vérüket is áldozva — bizto­sítsák igazságunk diadalát. És köszö­net jár azoknak a névtelen százezrek­nek, kik zászlók alá vonult hozzá­tartozóik támogatását panasztalanul, áldozatkész létekkel nélkülözték s a nagy cél érdekében műhelyeikben, gazdaságukban sokszor két ember munkáját is örömmel végezték. — Szivünk szeretete azonban nem ismer határokat Körülöleli azt a mintegy 700.000 magyart is, kik to­vábbra is idegen uralom alatt marad­nak. Lélekben velük vagyunk és ve­lük maradunk. Sorsuk minden for­dulását a jó testvér szerető gondos­ságával figyeljük. , A képviselőház tagjai hosszasan megtapsolták az elnök szavait. Az elnök közölte, hogy Wirth Károly képviselő mentelmi jogának meg­sértését jelentette be. Jelentette to­vábbá, hogy a fővároskörnyéki vá­lasztókerületben Wirth Károly le­mondott képviselői megbízatásáról s helyette Kuhajda Vilmos nyújtotta be megbízólevelét. A főváros déli választókerületében Sütő Gyula nyújtotta be megüresedés folytán elnyert mandátumát. A megbízó­leveleket kiadták az állandó igazoló bizottságnak. Teleki miniszterelnök beszéde Ünnepi csendben állt fel­szólásra Teleki Pál gróf miniszterelnök. Lel­kesen megtapsolták és hosszasan ünnepelték. A miniszterelnök igy kezdte: — Azért beszélek erről a helyről, mert 14­20 november 13-án innen vol­tam kénytelen előterjeszteni a tria­noni béke elfogadását és miként a né­met-francia tárgyalások a compiegnei vasúti kocsiban történtek, én is úgy gondoltam, hogy szimbolikusan ma ide állok, hogy a trianoni békedik­tátum egy nagyobb darabjának letö­rése napján ezt a letörést ezzel is dokumentáljam. Az a béke, amelyet akkor ránk diktáltak, kényszerbéke volt. Lelkemben csengenek még annak a Himnusznak a hangjai, amelyek hátam mögött a kupolacsar­nokban hangzottak fel akkor Azt je­lentette ez a Himnusz, hogy ebbe a kényszerbékébe sohasem nyugszunk bele. Ezek a hangok a hitnek a szavai voltak. Nem is nyugodott bele a kényszerbékébe a nemzet Ki is je­lentette: Nem, nem, soha! Azóta küzdöttünk évtizedről-évtizedre olyan eszközökkel, aminekkel lehetséges volt. Küzdött a nemzet azokkal szem­ben, akik hatalmon voltak, küzdött ott, ahol orvoslást remélhetett se­bére, ahol megértést gondolhatott. — Nem találtuk meg a megértést azoknál, akik húsz éven keresztül az európai szupremácia birtokosai vol­tak. Inkább ott is az hangzott fel: Nem, nem, soha! Soha józanságot nem fognak gyakorolni. Amikor az­után Olaszország vezető államférfia először elismerte nyíltan a magyar igényeket, s amikor Németország Hitler kancellár által az európai ha­talmak élvonalára, majd élére ke­rült, akkor találkoztunk belátással, igaz, hogy a régi barátság, a régi fegyverbarátság, régi szimpátia, régi vonzalmak alapján is. De nemcsak ebből az okból, hanem abból az okból is, mert ezek a hatalmak az ii erejüket építő rekonstrukcióra használják és nem az állapotok meg­rögzött leszögezésére, amely állapo­tokról a nyugati hatalmak belátták, hogy tarthatatlanok, de mégsem volt meg a bátorságuk ezeknek megvál­toztatására. „Tudtuk, hogy megjön az igazság napja . Mi nem estünk kétségbe az egész idő alatt. Tudtuk, hogy valamikor megjön az igazság napja. Kis nemzet voltunk és hosszú ideig a legújabb ideig fegyvertelenek voltunk. Úgyszól­ván csak a szellem fegyvereivel tud­tunk küzdeni és ezekkel természetesen nem érhettünk el eredményt. Azután kiépítettük a magyar nemzet áldozat­­készségéből hadseregünket, mihelyt le­hetett, (Élénk éljenzés és taps.) és hi­hetetlen gyorsasággal. Ezt az elszánt­ságot, a nemzetnek ezt az elszánt ál­dozatkészségét méltányolták barátaink is. A barátok azt is megkívánják, hogy a barát erős, magában bizó és tettrekész legyen. (Helyeslés jobbfelől.)­­ A magyar revizió gondolata a tengelyhatalmak politikájának erős­­bödésével egyre előbbre jutott és ami­kor a körülöttünk mesterségesen fel­épített államok épületei omladozni kezdtek, akkor megindult a tulajdon­­képeni természetes folyamat. Akkor a mi napunk is felvirradt és ennek az erőnek hatása alatt, amely ezeket a mesterséges alkotásokat a tengelyha­talmak politikája következté­ben meg­ingatta és összetörte, rövid idő alatt megjött az a pillanat, amikor egymás­után tértek vissza területek az anya­országhoz. „Hamarabb jött a pillanat.. . Majdnem csodával határosnak merném mondani azt a gyorsaságot, amellyel ezek a területek visszatértek. 1919-ben kezdtük ezt a küzdelmet és én kétszeresére becsültem azt az időt, amikor majd megint visszaszáll min­den, vagy pedig megindul az a folya­mat, amely visszaállítja azt az álla­potot, amely képessé teszi Magyar­­országot a Dunamedencében való tel­jes hivatásának betöltésére. Hamarább jött meg a változás. Pedig értetlenség állt szemben Németországgal és ve­lünk. Ez az értetlenség tette azt, hogy Németország egy Istenadta vezérnek irányítása mellett önerejéből gyorsab­ban vált erőssé és hatalmassá (Éljen­zés és lelkes taps a jobb- és balolda­lon.) és ez hozta meg azt is, hogy hamarább jutottunk oda, ahol ma állunk. Minden szem Erdély felé fordult . A Felvidéknek és Kárpátaljának az anyaországhoz való visszatérése után az egész magyarság szeme immár kettőzötten Erdély felé fordult. Erdély felé, amely legnagyobb sebünk és leg­fájóbb sebünk volt. Amikor azután Oroszország megoldotta a maga prob­lémáját, igen gyorsan, igen röviden és igen határozottan, akkor természe­tesen Magyarország és Bulgária is a két ország közvéleménye erősebben, hatalmasabban lépett fel nemzeti kö­veteléseivel. Mi komolyan el voltunk szánva arra, hogy ezt a kérdést józan megfontoltsággal, békés uton oldjuk meg. Nem frázisból hangoztattuk békés revíziót, mert azt gondoltuk, hogy ha a józanság megjön, akkor valóban nem kizárt, hogy lehetséges ez az út. Mi megpróbáltunk tárgyalá­sok útján megállapodást kötni Romá­niával, még­pedig úgy és abból a két okból, hogy egyrészt Európa békéjét Európának ebben a sarkában megóv­juk, egy olyan időpontban, amikor a békének itten való megzavarása akárki által messzemenő konzekvenciákkal járhatott volna, s azért is, hogy ma­gyar vért és erőt kíméljünk. Nem találkoztunk megértéssel. Nem látták át a másik oldalon azt az óriási áldo­zatot, amelyet a magyar nemzet lelki­leg, ha csak egy négyzetkilométernyi föld átengedésével is hoz. (Felkiáltá­sok: Úgy van! Úgy van!) — A tárgyalásokról nem kell hosz­­szasabban beszámolnom. Mi komoly és határozott kompromisszumot aján­lottunk, eléggé tekintélyes, harminc­ezer négyszögkilométert meghaladó terület átengedésével, de erre még vá­laszt sem kaptunk, csak népcserére való ajánlatot, ami a világnak ebben a részében az erdélyi földön, a kelet­magyarországi földön végrehajthatat­lan. (Úgy van! Úgy van!) — Ha összehasonlít­juk a Felvidék a Kárpátalja és a visszatért Erdély és a keleti részek visszatért területei­nek statisztikai számait, akkor ezek eléggé világosan beszélnek. Az első bécsi döntés területén 84,5 százalék a magyar és 11,9 százalék szlovák tért vissza, a kisebb nemzetiségeket nem említve. Kárpátalja területén 674.000 lakosból 500.000 a ruszin és 68.000 a magyar. A most visszatért területen pedig, ha a valószínű etnikai meg- A bécsi döntés . A döntést nem kell taglalnom. A döntés: területi döntés, elismerése tehát annak a princípiumnak, hogy itt nem népcserékről, hanem területi kérdésekről volt szó. — És most tessék megengedni, hogy egy pillanatra levessem miniszter­elnöki mivoltomat és hogy mint ezek­­­nek a kérdéseknek a szakértője — azt hiszem, kevesen foglalkoztak ezzel a problémával annyit, mint én — őszin­tén megmondtam, hogy ez a döntés a mai körülmények között Európának ebben a nehéz pillanatában és a döntőbíráskodásban a legnagyobb ob­jektivitásra való törekvést mutatja objektivitásra, gondos mérlegelésre való törekvést olyan problémában, amelyen az is esztendőkig törheti a fejét, aki annak alapos ismerője. Ez a döntés országunkat, ezt a trianoni országból lassanként újra nagyra növő országunkat, 45.000 négyszög­­kilométerrel növelte meg. Ez a Tria­nonban maradt országnak pontosan a fele, mert az 91.000 négyszögkilométer területű volt. Vagyis tekintélyes növe­kedés. Visszakaptuk a Romániába szakadt magyarság legnagyobb részét, körülbelül 1.150.000 magyart számí­tásaink szerint, visszakaptuk ezen az úton Székelyföldet, a székelyeket. A Székelyföld visszatérése olyan fontos tény, hogy ezt magyar ember előtt nem is kell kiemelnem. (Úgy van? Úgy vant) A régi országhatár Uzsoktól Zágonig a Kárpátok vonalán a mienk. PIERRE BLANCHAR és RENÉE St CYR felejthetetlen francia filmremeke: Ez az a film, amely hetekig volt beszédtéma Budapesten! LLOYD ♦ SAVOY ♦ PÁTRIA ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK 1940 SZEPTEMBER­E oszlást viszem, úgy, amint azt kiszá­mítottuk, 47 százalék a magyar és 44,5 százalék a román. Azt hiszem, hogy ezeknek a statisztikai számok­nak így egészen röviden való össze­hasonlítása jellemzi a három terüle­tét, jellemzi a különbséget. Aki pedig a térképre néz és megfigyeli a nem­zetiségek bonyolult együttlakását, az előtt világos, hogy nem lehet­ett olyan értelemben néprajzi határokat vonni, mint más területeken. (Úgy van! Úgy van!) Nehéz út a döntőbíróságig — Amikor azután a tumuseverini tárgyalások három összejövetel után sem vezettek semmiféle eredményre, akkor nem szívesen, de kénytelenek voltunk arra gondolni, hogy a tárgya­lások teljes sikertelensége esetén más­képen leszünk kénytelenek a kérdést megoldani. (Helyeslés). Mi mindent megpróbáltunk, hogy ez ne történjék meg, ne történjék meg különösen most, olyan pillanatban, amikor velünk szoros barátságban lévő és irántunk szoros barátságot mutató or­szágok súlyos és nehéz küzdelmet vív­nak, most ne zavarjuk meg ezt a küz­delmet és e tekintetben áldozatokat is hajlandók voltunk hozni.­­ Eljött tehát az a pillanat, ami­kor a tengelyhatalmak késznek nyilat­koztak arra, hogy belemennek a döntő­bíráskodásba és ezzel hajlandók olyan missziót vállalni, amit tudom, hogy nem szívesen vállaltak, mert óriási fe­lelősség, rendkívül kellemetlen feladat bárkinek, aki vállalja. Az irántunk való barátságnak különös jele, hogy vállalták. Ezt a feladatot a náluk szo­kott gyorsasággal oldották meg, amelyért ismét hálásnak kell lennünk azért, mert ha ez a kérdés nem bo­nyolódott volna le gyorsan, akkor nagyon veszélyes állapotok állhattak volna elő, amelyek ránk és Romániára is veszélyt jelentettek volna. Fel fogjuk virágoztatni az erdélyi városokat — Magyar ember előtt nem kell külön beszélnem a visszakerült vá­rosokról sem. Egyesek sorsa meg­javult, mások rosszabb körülmények között élnek. Megfelelő gazdasági in­tézkedésekkel ezeket a városokat ugyanúgy fel fogjuk virágoztatni, mint ahogyan fel tudtuk virágoz­­tatni a határszéli városokat a tria­noni békeparanccsal rájuk nehezedő nehéz körülmények között is. Már Kárpátalja visszatérésével kapcsolat­ban is hangsúlyoztam, hogy nagy és súlyos feladatot kaptunk: rész­ben vállaltunk, részben kaptunk ön­szántunkból és saját elhatározásunk­ból. Korrekt és jó bánásmód a nemzetiségekkel • Húsz évvel ezelőttről még fü­lemben csengenek a kupolacsarnok­ból a Himnusz hangjai, amikor arra határoztuk el magunkat, hogy nem szűk kis nemzeti állam keretében fo­gunk élni, hanem folytatni akarjuk dunamedencei hivatásunkat. És meg­kaptuk ezeket a feladatokat kötelező ígéretek alapján, amelyeket azonban meg kell mondanom — jószán­tunkból és szívünkből tettük, mert a nemzetiségekkel való korrekt és jó bánásmódnak nemcsak a mostani megállapodás óta vagyok szószólója. Az elmúlt húsz év után új szerepünk Közép-Európában tulajdonképpen az a szerep, amelyet Magyarország a világháború előtt betöltött, illetőleg helyesebben, amelyet a XIX. század előtti időkben betöltöttünk. A meg­ r. Az ANGOL-MAGYAR LEÁNYNEVELŐ békélésnek ezt a szerepét kívánjuk most átvinni ezeken a mondva­csinált határokon, amelyek eddig a keleti, bihari, szatmári részeket és Erdély csonka visszatért részeit tőlünk elvá­lasztották. Ezzel talán ezeknek a hangulatoknak, eszméknek és szándé­koknak a megbékélés és a nemzetisé­gekkel való jó bánásmód elveinek nagyobb hatáskört is fogunk adni a jelenleg megállapított határokon túl is, ahol ez azoknak a magyaroknak fontos, akikre nem szűnünk meg gon­dolni (úgy van, úgy van!), akik túl maradtak ezeken a határokon, de akiknek érdekében szintén kötelezett­ségeket vállaltunk, amelyek felett immár sokan fognak őrködni. INTERNATUS. Zsicu urile,tajok­nak tanulási lehetőséget és otthont nyújt., rituális ellátás. Budapest, XIV., Ida. Ures S. Városliget. Telefon MS-31S. Felvételek folyamatban. Teleki Pál gróf miniszterelnöki..­. mindazért, amit mondottam, a régi barátságért, a nehéz és háládatlan fel­adat vállalásáért, olyan pillanatban történt vállalásáért, amely igazán nem tartozik a könnyű pillanatok közé, hiszen ezek az államok kemény harc­ban állanak ellenfeleikkel. De köszö­net jár a nemzetnek is, a nemzet minden tagjának! Azt hiszem, jó lé­lekkel mondhatom, hogy az eredmény,, amely előttünk fekszik, olyan ered­mény, amelyen jogunk van örülni. (Úgy van! Úgy van!) Mint mondot­tam, a döntést hálával vesszük és a legnagyobb objektivitásra törekvően. Azok a magyar férfiak, akik felelősen intézték az egész kérdést, addig az időpontig is, amíg a tengelyhatalmak azután késznek nyilatkoztak a dön­tésre, természetesen cselekedhettek jót és követhettek el hibákat is. »Mi nem megtorolni, hanem építeni akarunk és fogunk“ — Most már csak az a kérdés, mi a teendőnk és hogyan készültünk fel ezekre a teendőkre. Nem akarok most a részletekbe belemenni, de jelentem a t. Háznak, hogy ameny­­nyire lehetett, előkészültünk köz­igazgatásilag a bevonulás feladataira, igazgatásának berendezésére. Ismer­jük az embereket, ismerjük a viszo­nyokat. Ezeknek alapján a részle­tekben is előkészültünk, elsősorban azzal az elvvel, hogy akik ott élnek — tehát általában véve az erdélyiek, de különösen azok, akik ott marad­tak, ezt a húsz esztendőt ott kibír­ták, — ezek igazgassák önmagukat (Úgy van? Úgy van!) és igazgassál azokat, akik nem magyar anyanyel­vűek, de velük együtt éltek, feledve mindazt, ami őket a húsz év alatt a másik oldalról érte. Mert mi nem megtorolni, hanem építeni akarunk és fogunk. (Élénk helyeslés) Remé­lem, hogy a gyakorlatban is be tud­juk tartani ezt a bölcsességet, mert mondani könnyebb valamit, mint a gyakorlatban végrehajtani. De ha azt mondom: azokat igazgatni, ez nem zárja ki azt — sőt ellenkezőleg —, hogy ne alkalmazzunk a közigaz­gatásban, különösen a nemzetiségek által sűrűn lakott vidékeken nem­zetiségeket is. (Helyeslés.) Igyekez­tünk gondoskodni arról, hogy min­denféle pillanatnyi hirtelen megtor­lások, amelyek ilyenkor elő szoktak fordulni, megakadályoztassanak. (Élénk helyeslés.) Mind a civil, mind a katonai oldalon gondoskodtunk erről. (Általános helyeslés.) Remé­lem, hogy majdnem száz százalékig érvényre is tudjuk juttatni ezt az elvet.­­ Azt hiszem, ezzel a néhány szó­val jellemeztem a szándékot és ebben az ünnepélyes pillanatban ta­lán nem szükséges részletesebb refe­rátumot adni. A visszacsatolt kelet­­magyarországi és erdélyi területek visszacsatolására vonatkozó tör­vényjavaslatot természetesen még ebben a hónapban benyújtjuk. Hála a tengelyhatalmaknak — Hálánkat fejezzük ki elsősorban a tengelyhatalmaknak ... Ezekre a szavakra ismét felcsattant a taps a Ház minden oldalán. Élénk felkiáltások a szélsőbalolda­lon! Éljen Hitler! Éljen Mussolini! Állandó lelkes éljenzés és taps kí­sérte a szavakat. A bizalmi kérdés felvetése későbbi időre marad . Ezért fel akartam vetni már ma a bizalmi kérdést, nyilván nem azért, hogy bizalmi vótumot keressek, vagy pláne tapsot, hanem egészen egyszerű lelkiismereti kötelességből, mert ilyen­kor az ember azt érzi, hogy felteszi­ a kérdést és azt kívánja, hogy min­denki szavazzon, ahogyan jólesik. Ám­de voltak, akik ezt úgy ítélték meg, hogy talán a pozitívumot keresem ebben a bizalmi válaszban. Ennek következtében ezt a kérdést nem te­szem fel, hanem felteszem majd akkor, amikor a visszacsatolási törvényjavas­latot tárgyaljuk, vagy pedig bármikor máskor, amikor a képviselő urak ezt fel akarják vetni. Most ezeket akartam előadni és mint mondottam, bejelen­teni azt, hogy a visszacsatolási tör­vényjavaslat már készül. Remélem, hogy rövid időn belül itt üdvözölhet­jük Erdély képviselőit, akiket — gon­dolom — ugyanazon a módon kell be­hívnunk, mint ahogyan a felvidéki visszacsatoláskor történt a képviselők behívása. Azokat hívnák be, akik vala­milyen időben képviselőkké, vagy a magyarság reprezentánsaivá megvá­lasztottak, vagy valami votum legyen, amely kiküldetésüket igazolja. E sze­rint fogjuk őket kiválasztani. Termé­szetesen a nemzetiségek választottjai közül is behívunk. Ezeket ugyanúgy gondolom meghívni . Ezeket akartam bejelenteni. Ké­rem, hogy szálljon üdvözletünk és szeretetünk azok felé, akiket holnap reggel hét órától kezdve már átölel­hetünk és minden magyarok felé az új határokon túl, mindenfelé és min­den irányban. A miniszterelnök ezzel befejezte be­szédét. Lelkes éljenzés és taps köszön­tötte, majd a képviselők ünnepi han­gulatban elénekelték a Himnuszt. Bizonytalan időre elnapolták a Házat Tasnádi Nagy András elnök, tekin­tettel a folyamatban lévő nagyjelentő­ségű eseményekre, javasolta, hogy a Ház napolja el üléseit. Amint annak szükségessége felmerül, az elnök meg­teszi a megfelelő intézkedést a Ház összehívására. A képviselőház hozzá­járult az elnök javaslatához. Ezzel az ülés délután negyedkettő tájban végetért. A felsőház ünnepi ülése A felsőház szerdán délután öt óra­kor tartotta meg az erdélyi részek visszatérése alkalmából ünnepi ülé­sét. Magyarország előkelőségei ün­neplő feketében gyülekeztek a felső­­ház folyosóján és csakhamar együtt volt a háznak majdnem valamennyi tagja. Az elnöki székben Széchenyi Ber­talan gróf foglalt helyet, aki az ülés megnyitása után bejelentette, hogy az ülés napirendjén csak Erdély és a vele határos területnek a hazába való boldog visszatérésének ünnep­lése szerepel . Mindannyiunk lelkét — úgy­mond —, a Gondviselés iránt való hála és a történtek felett való öröm tölti el. Ebben az ünnepélyes hangu­latban az elmúlt évtizedek fájó em­lékei elhalványodnak és csak az a felemelő érzés tölt el bennünket, hogy győzött a magyar igazság. Mélységes hálával adózunk a baráti német és olasz birodalmaknak, azok kivételes nagy vezéreinek, Hitlernek és Musso­lininak, a megbecs­ülhetetlen szolgá­latért, hogy népeik szörnyű viasko­­dása közepette nem feledkeztek meg a magyar ügyről és hozzásegítettek bennünket vágyaink teljesüléséhez. Az elnök szavait hosszantartó taps szakította meg. Széchenyi gróf elnök azután következőképpen folytatta: — A most elért eredmény egy rég megkezdett munka gyümölcse. A felső­­ház hódolatteljes tisztelettel és szere­tettel tekint vitéz Nagybányai Horthy Miklósra, Magyarország Kormányzó­jára, nemzeti felemelkedésünk vezé­rére ... A felsőház tagjai Horthy Miklós nevének megemlítésekor mind egy szálig felemelkedtek helyükről és per­ceken át tartó tapsviharral ünnepelték a kormányzót. Az ünneplés elültével az elnök így folytatta: ... Az ő céltudatos vezetése, bölcs előrelátása vitt el bennünket nemzeti vágyaink újabb kielégüléséhez. Köszö­netet és hálát fejezünk ki a felelős magyar kormánynak, a miniszter­­elnöknek és külügyminiszternek pél­dás, hazafias munkájukért. ÜDÜLŐ a Svábhegyen hatalmas fisparisban, gyermekeknek és fel­nőtteknek mérsékelt dijak. 1., Béla király­­ut 34. Tel. 165-170. Dr. FRENKEL BERNÁT vallástanár zsidó nevelőintézetében. 243 Centrum Pensio Te Won. 315-147. Kellemes, tiszta szobák ellátással, turista­­szobákban is, rendkívül olcsón 0030 keveset használt ROYAL REMINGTON »UNDERWOOD «hí* lUtílíiFPIFK nagy irodai A26«.HiLJpfLpjL*H­CLaMsL választékban ÍRÓGÉPÜZEM. VI. Jókai u. IU Tel. 12S­K*

Next