Ujság, 1940. december (16. évfolyam, 274-297. szám)
1940-12-01 / 274. szám
9 »Hét elvette az Isten teljesen az eszünket?“ Kolozsvár, november 80. Az Ittmegjelenő Tribuna Ardealului című román lap vezető helyen foglalkozik a romániai eseményekkel. Hangozhatja, hogy a román közéleti emberek meggyilkolásának híre nagy megdöbbenést keltett a Magyarországon élő románság körében. A lap így fejezi be cikkét: „Hát elvette az, Isten teljesen az eszünket?“ (MTI) Lemondások a londoni román követségen London, november 30. (Reuter.) A londoni román követség személyzetének legnagyobb része lemondott. A lemondások, amint mondják, ,,a legutóbbi kivégzések“ miatt történtek. Részvét Jorgáért Jugoszláviában Belgrád, november 29. (Magyar Távirati Iroda.) A romániai véres események továbbra is vezető helyen foglalkoztatják a jugoszláv közvéleményt és a sajtót. Különös részvétet keltett Jorga volt miniszterelnök meggyilkolása. Jorga a délszlávok történetének kutatásával sok barátot szerzett magának Jugoszláviában. Valamennyi lap közli Jorga életrajzát és munkásságának legfőbb állomásait A „Politika“ hasábjain Radonics János, a neves jugoszláv akadémikus és történész parentálja el Jorga tanárt . Magukra a romániai politikai eseményekre nézve Jugoszláviában még mindig nem alakult ki egységes vélemény. A bukaresti jelentésekből azt látni, hogy még további rendzavarások várhatók. Letartóztattak egy aradi rendőrtisztet Bukarest, november 30. (Magyar Távirati iroda.) Godeanu aradi rendőrtiszt két aradi zsidó kereskedőnek ígéretet tett arra, hogy abban az esetben, ha a Vasgárda-mozgalom üzleteiket bezárással fenyegetné, összeköttetései felhasználásával megmenti a bezárástól a Valahol Olaszországban, november 30. (Stefani.) Az olasz főhadiszállás 170. közleménye: A görög harctéren csapataink szívós ellenállást fejtenek ki az ellenséges támadásokkal szemben és több ponton sikeres helyi jellegű ellentámadásba mentek át. A „Ferrara“ hadosztály és a „Guide" könnyű lovasezred külön megemlítést érdemel. A görög-albán határon folyó hadműveletek szempontjából jelentős célpontokat két légi rajunk bombázta , géppuskázta egész nap. Ismételt találatok értek katonai erődműveket, vasúti csomópontokat, csapattáborhelyeket és felvonuló osztagokat. Policaninál eredménesen géppuskáztunk el apatosztagokat. A Sajadától nyugatra vezető útán alacsonyan repülő gépeink sikeres támadást intéztek táborhelyek és gépjárművek ellen. Sikole felett három bombavető repülőgépünket kilenc Groster-típusú ellenséges repülőgép támadta meg, heves két zsidó kereskedő üzletét. Godeanu harc után egy ellenséges repülőgépet ezért 40.000 leit vett fel a két kereskedőtől, Godeanut letartóztatták előttünk. Valamennyi repülőgépünk visszatért támaszpontjára. A november 27-iki légiharcok során vadászgépeink három Gloster- és egy Ilenholm-típusú ellenséges repülőívet lőttek le. Az utóbbinak a sztélyzete fogságba esett. Három saját épülőgépünk nem tért vissza. Malta környékén végzett felderítés után repülőink nagy távolságból halmas tüzet vettek észre, amelyet La alletta kikötőjének az előző jelenesben közölt bombázásával okoztunk. Észak-Afrikában repülőink Ismételni géppuskázták a Sidiel Barranitól 10 kilométernyire fekvő El Dawala és a 100 kilométernyire fekvő Wadialaluzin környékén elhelyezett tüzér Olasz hadijelentés ffiWfflRl O Mr. Shengji, Debar TIRANA Elho&h. IRANINA 1500 * M A fl.fe AftJTI kamuit) p • Pfizrait SKo/ * Kijjito Hhj%9W› Ohmn ÚJSÁG VASÁRNAP, 1940 DECEMBER 1 Eső-, ballon-, lédenkabát, Jagido Márton és Szász ut«1?«, légi állásokat. Ellenséges repülőgépek eredménytelenül bombázták Sidiel Barzanit. Kelet-Afrikában repülőink kisméretű bombákkal ellenséges gépjárműveket bombáztak a Gabhától északnyugatra fekvő Meuze szakaszán és két helyen tüzet okoltak. Ellenséges repülőgépek bombázták Kerent, ahol csekély károkat okoztak és géppuskázták Asszál kikötőjét, ahol hat sebesülés történt. (MTI) Német hadijelentés Berlin, november 10. (Német Távirati Iroda.) A véderő főparancsnoknoksága közli: Huszonkilencedikére virradó éjjel és 29-én London ismét a német légi haderő megtorló támadásainak célpontja volt. A Victoria-dokkokban és London délnyugati felében terjedelmes tüzeket lehetett észlelni. Erősebb repülőkötelékek szakadatlan hullámokban éjjeli támadást intéztek Liverpool kikötőváros katonai célpontjai, valamint a szemben fekvő Birkenhead kikötőberendezése ellen. A támadásokat részben legnagyobb méretű bombákkal hajtották végre. A nagy raktárházakban keletkezett hatalmas robbanások és tüzek messzire világítottak az éjszakában. Dél- és Közép-Anglia egyéb katonai célpontjait is bombázták, így Bristolban, Portsmouthban és Southamptonban. Repülőgépeink Pizard Pointtól délre megtámadtak egy hajókíséretet és nehéz bombatalálatokkal egy hajót megrongáltak. Tovább folyt az angol kikötők elzárása aknákkal. November 29-én délután a hadsereg messze harcú ágyúi megállapítottan sikeresen folytatták a davesi partvidék hadi berendezéseinek rendszeres elpusztítását. A hadsereg és a haditengerészet a: messzehordó üteget a Csatorna keleti kijáratában haladó gőzösökre és kisérő hajókra tüzeltek. Angol repülőgépek Észak- és Nyugat-Németországban a november 30-ra virradó éjjel végrehajtott támadásai egy kis gyártelepen kivül megint több lakóházat rongáltak meg, két személy súlyosan, többen könnyen megsebesültek. Pénteken négy ellenséges repülőgépet lőttünk le. Ebből kettő légi harcban pusztult el, kettőt pedig a légvédelmi tüzérség lőtt le. Két saját repülőgépünk hiányzik. (MTI) Angol hadijelentés London, november 30. (Reuter.) A légügyi minisztérium közli: Az ellenség támadásai a szombatra virradó éjjel főleg London ellen irányultak. Sok kisebb tűz keletkezett Lakóházakban és más épületekben némi kár esett Néhányan meghaltak vagy megsebesültek. Bombák estek egyes délangliai és keletangliai helységekre is, valamint egy délnyugati helységre. Itt is tüzek keletkeztek és házak rongálódtak meg. (MTI) Southampton újabb bombázása Berlin, november 30. A Német Távirati Iroda értesülése szerint a sötétség beálltával német repülőkötelékek összpontosított támadásra indultak Southampton ellen, fél nyolc óráig már annyi különféle nagyságú, bombát dobtak. 1* a célokra, hogy nyolc helyen nagy tűz ütött ki; ezek az azután következő német repülőrajoknak jelezték az utat. (MTI) Chiappe halálának részletei Genf, november 50. (Német Távirati Iroda) Vichyből érkezett jelentés szerint a francia alelnöki hivatal Chiappe újonnan kinevezett szíriai főbiztos halálos szerencsétlenségéről hivatalos jelentést adott ki, amely a többi között a következőket mondja: Chiappe nagykövet, Szíria és Libanon főbiztosa drámai körülmények között halálát lelte. A múlt szerdán repülőgépen elutazott Franciaországból, hogy Beirutama elfoglalja hivatalát Útjának első állomása Tunisz lett volna. A Földközi tenger felett teljes sebességgel repülve Chiaipipe repülőgépét angol vadászrepülőgépek géppuskatűzzel lőtték. Szerdán 12 óra 06 perckor a Szardínia és Afrika közötti út felét megtéve, Chiappe repülőgépje a következő üzenetet sugározta ki: „Repülőgépünkre lőnek, a gép kigyulladt.. S. O. S." A támadás akkor történt, amikor a repülőgép átrepült azon a területen, ahol az angol és az olasz hadihajók között tengeri ütközet zajlott le. Az eddig beérkezett jelentések szerint két angol repülőgép-anyahajó vadászrepülőgép-őrjáratokat küldött ki fedélzetéről. Az Air France fegyverleten és nem túlságosan gyors repülőgépe könnyű célpont volt. Az olasz hatóságok haladéktalanul tájékoztatták a Torinóban székelő fegyverszüneti bizottságot és nyomozást indítottak a szerencsétlenség színhelyén. Tuniszból francia repülőgépek szálltak fel és elrepültek afelett a terület felett, ahol a dráma lejátszódott. A nyomozások azonban nem vezettek eredményre. Boffon francia torpedónaszád is kutatott a színhelyen, de kutatásai hasonlóképen eredménytelenek maradtak. Később észrevették, hogy a tengeren roncsdarabok úsznak. Ezek között egy Air France felirású mentőöv is volt, amelyről látszott, hogy valószínűleg nem használták. A beérkezett jelentések nem adtak többé kételyre okot. Az Air France repülőgépe terátt elveszett és a repülőgép öt utasa, illetve repülője életét vesztette. A repülőgép két pilótája, a két hírneves francia repülő, Giillomet és Irenne volt. Mindkettő a francia becsületrend tisztje volt. (MTI) Japán egyezménye az új Vang Csing-vejkormánnyal . Tokió, november 30. (Német Távirati Iroda.) A japán külügyi hivatal közlése szerint szombaton aláírták a japán-kínai egyezményt. Japán ezzel hivatalosan elismerte a Vang Csing- Vej vezetése alatt álló kínai nemzeti kormányt — állapítja meg a közlemény. Egyidejűleg Vang Csing-vej nemzeti kormánya és Mandzsukuo kormánya kölcsönösen elismerték egymást. (MTI) Zavargás Sanghajban Sanghaj, november 30. (Német Távirati Iroda.) A kínai-japán szerződés napja nem telt el zavartalanul Sanghajban. Az északi városrészben egy japán rendőrt revolverlövéssel súlyosan megsebesítettek és egy japán csendőr lelőtt egy kínait. A városrészt szigorúan elzárták. A Kiangnan hajógyárra kézigránátokat dobtak. A társas gépkocsikra és villamosokra ragasztott cédulákat, amelyeken a népet Vang Csing-vej támogatására hívták fel, Csunking-elemek leszakították. Az engedményes területen szolgálatot teljesítő kínai rendőrök egy része megtagadta az engedelmességet, délutánra azonban helyreállt közöttük a nyugalom. Perel Chu nemzetközi viszonylatban is ismert bankár: a szerződés aláírásának előestéjén ismeretlen tettesek elrabolták. (MTI) Amerikai hitei Kínának Washington, november 30. (Reuters) Roosevelt elnök szombaton bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya 100 millió dollár hitelt bocsát a kínai kormány rendelkezésére. A Fehér Ház közzétette azt a levelet, amelyet Jones, az amerikai jegybank elnöke intézett az elnökhöz. E szerint a Metal Reserves Company utasítást kapott hogy 60 millió dollár értékű hadianyagot vásároljon Kínának. Az elnök kijelentette, hogy a kölcsönösszeg másik felét az amerikait és kínai pénzérték védelmére fordítják. Az amerikai vezérkari főnök rádióbeszéde Washington, november 30. (Reuters) Marshall tábornok, amerikai vezérkari főnök rádióbeszédet mondott a nemzetvédelmi programmról. Hangoztatta, hogy jelenleg félmillió katona áll kiképzés alatt s ez a szám néhány héten belül eléri a nyolcszázezret (MTI) A sziámi harcok Bangkok, november 10. (Reuters) A thailandi hadsereg főparancsnokságának jelentése szerint a thailandi határon a helyzet feszült és válságos, mivel a franciák támadó hadműveletekbe kezdtek. Francia felderítő repülőgépeket a határ mentén thailandi repülőgépek visszatérésre kényszerítettek. Ugyanez időben Thailand belsejében légvédelmi ütegek és géppuskásosztagok is működésbe léptek franci® repülőgépek ellen. A thailandiak három francia repülőgépet lelőttek. Nekik nem volt veszteségük. A közlemény szerint a határ mentéről jelentős francia csapatokat visszavontak, hogy elfojtsák a Hanoiban és Szaigonban kitört lázadást A táviratcenzúra életbe lépett. A belügyminisztérium elrendelte, hogy a határmenti övezetből a franciáknak 24 órán belül, az ország belső részében lakó franciáknak pedig 48 órán belül el kell hagyniuk az országot. (MTI) (Folytatása a 6. oldalon) AMERIKÁt vevő ftíJC UJ SS RADIO Un 2+1 «L DtnamiKUS R6D0 67.RADIOLABORATÓRIUM, Erzsébetk»ri« ML