Ujság, 1941. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-09 / 6. szám

4 ffpFŐVÁROSI HÍREK• A ZSIDÓ VÁROSATYÁK igazolása táljából újból összeült a főváros igazolóválasztmánya. Cselényi Pál dr. elnök bejelentette, hogy IMI-re a vá­lasztmány újjáalakult. Tagjai lettek: Bocsáry Kálmán dr., Brózik Bódog, Diószeghy János, Farkas Zoltán, Haj­nóczy Béla, Kartsoke Alajos, Szakáll Antal és Usetty Béla. Elnökké újból Cselényi Pált választották. A nemré­giben elhunyt Horovitz Gábor szocia­lista bizottsági tag helyére Schmarilla Gézát hívták be a főváros közgyűlé­sébe. Az igazolásra felszólított zsidó városatyák közül 36 rendes és 63 pót­tag közölte adatait. Rajtuk kívül 17 kerületi választmányi tag tett be­jelen­tést. Kartsoke Alajos indítványára el­határozták, hogy a bejelentésekben foglaltakat áttanulmányozzák és a 16-iki ülésen döntenek. ♦ AZ ELEKTROMOS MŰVEK igazga­tásában — mint először az Újság je­lentette — a közeljövőben beható vál­tozások lesznek. A kiszemelt új vezér­­igazgató, Ratkovszky Ferenc műegye­temi magántanár, a Ganz és Társa cég igazgatója. A főváros húsz eszten­dőre szóló szerződéssel kínálta meg Alapfizetése az alpolgármesteri java­dalmazással lesz azonos. * KLEISZ ALAJOS adóhivatali igaz­gató nyilvánosságra hozta jelentését a m­últévi adózásról. A főváros 1990. évi adóbevétele 704.7 millió pengő volt, ami 11.4 millió pengővel több az előző évinél és 14.5 millióval nagyobb ösz­­szeg az előirányzottnál. Egyedül a köz­ségi fogyasztási adóbevétel csökkent 835.864 pengővel, viszont a többi adó­bevétel emelkedett. Községi pótadób­ól 18,8, városi ingatlanvagyon átruházási illetékből 6,8, alkalmazotti kereseti adóból 13,6, általános kereseti adóból 9,6, általános forgalmiadó részesedés­i­ 51 5.9, városi vámból 7.9, közlekedési adóból 6.2, italmérési illetékből 0.9 v­igalmi adóból 1 millió, fényűzési for­galmi adóból 119.827, adóbehajtási ille­tékből 830.337, tűzoltási járulékból 426.690, idegenforgalmi járulékból 77.886 pengő jövedelme volt a fővé­sáznak.* CSORDÁS ELEMÉR dr. tisztifőorvos­­decemberi jelentése szerint 1077 szüle­téssel szemben 1198 volt a halálozások száma. A fertőző betegségek szaporod­tak. Hajóhagymázban 14, kanyaróban 2661, vörhenyben 2011, szamárköhö­gésbe­n 72, roncsoló toroklábban 54, szövődményes influenzában 37, gyer­mekágyi lázban 6, bárányhimlőben 602 vérhasban 39, gyermekbénulásban 10 ■így­, gerincagyhártyalábban 21 sze­mély betegedett meg. Az összes fertőző betegek száma 3727 volt, ami 181-el töblé a novemberinél. Ami­tet a visszacsatolt részek igényjogosultjai­nak sebesülési érméről­ ­ a Magyar Távirati Iroda jelenti. A m. kir. honvédelmi miniszter a se­b­esültek érmének utólagos elismerését a Magyar Szent Koronához visszacsa­tolt keleti és erdélyi országrészek igény­­jogosultjai részére is lehetővé kívánja tenni. Ezért módot ad arra, hogy azok a v­isszacsatolt országrészeken lakók, akik a trianoni szerződés hatályba lépésének időpontjában az akkor érvé­nyes jogszabályoknak megfelelően két­ségtelenül magyar állampolgárok voltak és 1930 augusztus 30-ika óta állandóan a szóbanforgó területeken laknak és a sebesültek érmére az 1914—18. évi vi­lágháború alatt igényjogosultságot sze­reztek, de magát az érmet eddig nem szerezhették meg, az érdem utólagos odaítéléséért 1941. január 1-től 1941. december 31-ig terjedő idő alatt folya­modhatnak. A kérvényeket a lakóhely szerint ille­tékes m. kir. honvédhadtestparancsnok­ságokhoz kell benyújtani. A szükséges nyomtatványok a köz­ségi elöljáróságoknál (polgármesteri hivataloknál) díjmentesen kaphatók. A kérvény kitöltésére és mellékletek csatolására vonatkozólag a szükséges tudnivalókat a kérvényn­rlap hátlapján lévő „Tájékoztató“ tartalmazza. Minden külön értettlé» feelveti. Grossmattn Béláné szül. Berp«* trést uffy a saját, miint fia dr. Grossmans Pál és sógort Grossm­annt Imre nevé­­ten fájdalométól «Duglort 6»v­­­utatja. hfttfy a tzöretett férj, tfegjobb apa és testvér Szissmftsai Bala a Magyar Általános Hitelbank ny. ellenőre, emléklapfól főha­ínaffy u­.I­.65. kinos szenvedés után. 49 esz­tendős­ korában Gyöngyösön tajtunyt. Gyárolják mért só£o;női sógorai és a nagyszámú lokonság Prága halottunkat január 9 én. d. u. 2 órakor hölyöngük örök nyugalot­ra a gyöngyösi izr. temetőben. Gyöngyös, január 8. Áldott emlékét kegyelettel őrizzük". ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 19-11 JANUÁR9 Teleki Pál gróf miniszterelnök a jövő feladatairól beszél Miskolcon Miniszterek és államtitkárok szólalnak fel a MÉP vasárnapi gyűlésein Teleki Pál gróf miniszterelnök a kormánypárt egyik legutóbbi érte­kezletén mondott beszédében rámu­tatott, hogy a pártnak rövidesen hozzá kell látnia az erőteljes propa­gandához. Ennek a beszédnek volt a következménye a Lovardában tar­tott országos nagyválasztmányi ülés, vasárnap pedig az ország különböző részeiben tart a MÉP választmányi üléseket, amelyek közül a miskolcin maga a miniszterelnök, a többieken pedig miniszterek, államtitkárok, illetve a MÉP vezető tagjai szólal­nak fel. A miskolci MEP választ­mányi ülésen Teleki Pál gróf mi­niszterelnökön kívül Lukács Béla, a MÉP országos elnöke is felszólal. Értesülésünk szerint a miniszterel­nök hosszabb beszédet szándékozik mondani, amelyben vázolni kívánja a kormány legközelebbi terveit és a jövő feladatait. A miniszterek kö­zül vasárnap Hóman Bálint Székes­fehérvárott, Laky Dezső Győrött, Varga József Szegeden, Radocsay L­ászló pedig Budapesten mond be­szédet. Kaposvárott Antal István dr. államtitkár és Bárczay Ferenc, a MÉP pártvezérhelyettese szólal fel, Kassán Fáy István, Kecskeméten Szász Lajos, Rimaszombaton Bár­czay János államtitkár mond beszé­det. A MÉP vasárnap több mint hatvan helyen tart választmányi üléseket, úgyhogy teljes erővel meg­indítja a propagandát. A költségvetés tárgyalásánál úgy a miniszterelnök, mint a pénzügy­­miniszter hangsúlyozta, hogy az er­délyi területekre vonatkozó költség­vetés nem szerepel a benyújtott ja­vaslatban, mert ez az idő rövidsége miatt már nem volt lehetséges. A pénzügyminisztériumban hozzálát­tak az erdélyrészi területek külön költségvetésének összeállításához és ezt a munkát rövidesen teljesen be­fejezik. Valószínű, hogy a kormány­nak módja lesz rendeleti úton életbe­léptetni az erdélyrészi területek költségvetését, a rendeletet azonban a képviselőház elé terjesztik és így a parlament is foglalkozhat majd az erdélyi területek költségvetésével. Egyébként Reményi-Schneier Lajos pénzügyminiszter az utóbbi időben sűrűn tárgyalt a gazdasági szak­­miniszterekkel és hosszabb időre terjedő egységes gazdasági program­­mot készített, amellyel már leg­közelebb foglalkozik a miniszter­tanács. Egy-egy fogyasztó legfeljebb két mázsa szenet kaphat a kiskereskedőtől A nagykereskedő a beszerzett tüzelőanyag negyven százalékát köteles átadni a­ kiskereskedőnek A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a szén kereskedői forgal­mának korlátozásáról rendeletet adott ki A rendelet végrehajtása iránt a főváros polgármestere a következők­b­en rendelkezik: Azok a szénnagykereskedők, akik szenet nemcsak viszonteladók, hanem közvetlenül fogyasztók részére is jo­gosultak árusítani, a részükre heten­­ként érkező, kályhatüzelési célokra szolgáló háztartási (30 mm-nél na­gyobb szemnagyságú, általában dara­bos, kocka- és dió­s elnevezésű) szén­nek, továbbá brikettnek és koksz­­brikettnek legalább 40 százalékát olyan szénkiskereskedőknek (pincés, vegyeskeresk­edő, stb.) kötelesek to­vábbadni, akik a fentemlített tüzelő­anyagokat kizárólag fogyasztók ré­szére árusítják. A szénnagykereskedők erről nyilvántartást kötelesek vezetni. Szenet kizárólag fogyasztók részére árusító szénkiskereskedő a háztartási szénfajtákból egy fogyasztó részére egy alkalommal legfeljebb két méter­mázsa szenet szolgáltathat . Az a szénkereskedő azonban, aki nemcsak fogyasztók, hanem viszonteladók ré­szére is árusít, a fogyasztó részére közvetlenül kiszolgáltatható készleté­ből két métermázsán felüli tételekben is árusíthat háztartási szenet, briket­tet és kokszbrikettet. Aki­­ezeket a rendelkezéseket megszegi, kihágást követ el A Kovarcz-per tárgyalása Szerdán is vádlottakat hallgatott ki a bíróság • Hol készítette a röpcédulá­kat? A Kovarcz Emil és vádlottársai államfelforgatási bűnügyének szer­dai főtárgyalásán elsőnek Balog József MÁV üzemsegédtiszt vádlot­tat hallgatta ki a bíróság. Az ő fel­adata volt, hogy figyelje és nyil­vántartást vezessen arról, hogy a vasutasok milyen újságot olvas­nak. A házkutatás alkalmával fegy­vereket és több mint ezer töltényt találtak Balognál. Balog József tagadta bűnösségét. — A nyilaskeresztes pártban a hatalom átvételéről nem tárgyal­tak? — kérdezte Héthelyi elnök. — Nem, ilyesmiről sohasem volt szó. Zöldhelyi Béla droguista vádlott volt a következő, akit azzal vádol­tak, hogy az üzletében és az ő se­gítségével csomagolták a Bock Ádámtól kapott két pisztolyt és élestöltényeket, azonkívül lázító tartalmú röpcédulákat rejtegetett. Tagadta bűnösségét.­­ Szvoboda Vilmos vádlott a kézigránátokkal kapcsolatban tett vallomást a rend­őrségen. Most azzal védekezett, hogy kényszer alatt tett ilyen val­lomást. A törvényszék felolvas­­tatta a rendőrségi beismerő vallo­mást, amelyből kiderült, hogy Szvoboda vitte a három kézigráná­tot tartalmazó csomagot Kábái la­kására. A szembesítésnél Kábái azt mondotta, nem ismeri fel Szvobo­­dában azt az embert, aki neki a kézigránátot átadta. Varga József vádlott azzal akarta visszavonni rendőrségi vallomását, hogy amikor az ügyészségre került, a torka fájt és emiatt képtelen volt vallomását módosítani. — Vig Jenőné lakásán. Elmondta, hogy Újpest egyik gyárfalán volt egy nagyon szép be­tűkkel készített Szálasi felirat. Na­gyon tetszett neki és amikor Völ­gyi kérdezte, ő csinálta-e, ráhagyta, hogy igen. Ettől fogva Völgyi bi­zalma megrendült benne. — A rendőrségen azt vallotta, hogy Völgyi lehetetlenségeket kí­vánt magától, azért szakította meg vele az összeköttetést. — Hát kérem, részben így is van. Azt kívánta, hogy a nyugati pályaudvar tetejére nagy fehér be­tűkkel fessem ki, hogy „Szálas!“. Meg aztán készítsek egy olyan vasutastáskát, amelyet ha letesznek a járdára és megnyomnak, akkor odastemptizi a Szálasi­ nevet. Olyas­mit kívánt, hogy különböző köz­épületek tetejére tűzzek ki zászló­kat. Kérem szépen, ilyesmit nem tudok megcsinálni, hát elmaradtam Völgyitől. A következő vádlott Kapás Lő­rinc, elismerte, hogy lakásán len­gyel és cseh töltényeket és a kár­pátaljai harcoknál szerzett egy golyószöröt tartott. A következő vádlott Vig Jenőné volt. 1939 tavaszán ismeretlen em­ber jelent meg a lakásán — mon­dotta —, aki Baltazár Ferenc po­­raázi gyógyszerészre hivatkozva, átadott neki egy csomagot, hogy őrizze meg, majd valaki jelentke­ Aki lehet ellenre nem vállalkozik Tóth Béla ganzgyári munkás ellen az a vád, hogy egy méter­mázsa papirost szerzett, amelyből röpcédulákat készített. Elmondta, hogy Cserba dr.­tól kapta az uta­sítást, ugyanígy utasította arra is, készítsen bélyegzőt és azzal a fa­lakra szempű­zze Szálasi nevét. — Kapott pénzt ezekért? — kér­dezte az elnök. — Igen. — Mennyit ? — Nem tudom pontosan. Több ízben is kaptam, munka nélkül vol­tam, tehát megcsináltam. Golyószór­ó... zik érte. Nyolc-tíz nap malvá jött Cserba, aki azt mondta, jöjjön ki a lakására, ahol pikniket rendez­nek, hölgyek is lesznek jelen, ő el is ment, de akkor Cserba közölte, hogy a piknik elmarad, hölgyek nem lesznek jelen és erre ő el akart távozni. Cserba az előszobában megkérte, hogy vásároljon papi­rost és erre a célra kapott nyolcvan pengőt Másnap egy ismeretlen férfi jelent meg nála azzal, hogy Cserba küldte. Ezzel a férfival a Király­utca egyik mellékutcájának pince­­helyiségében vásároltak papirost. — Ön mikor volt Bécsben? ?— kérdezte az elnök. — Egyszer az urammal együtt. — És másodszor 9 — Másodszor nem az urammal voltam. — Hát kivel? — kérdezte az el­nök. Ekkor felemelkedett a védő és zárt tárgyalást kért, mert ezek a részletek esetleg a közerkölcsiséget érintik. A bíróság a kérést elutasí­totta. — Hát másodszor kivel volt? — kérdezte az elnök. — Völgyivel. — És mi volt utazásának a célja? Vigné zavartan mondta: — Találkozni akartam valakivel. S elmondta, hogy Bécsben az útiköltségét, szállodaszámláit és ki­adásait Völgyi fedezte. Az utazás miatt férje nagyon meg is haragu­dott. A bíróság pénteken délelőtt tíz órakor folytatja a tárgyalást. Baden-Powall meghalt A novemberi Reuter-tkvitet után, mely megcáfolta a Baden-Powell of Gilwell lordnak, a cserkészet meg­teremtőjének haláláról elterjedt hírt, most szerdán megjött egy újabb rreuter-jelentés, mely hírül adja hogy az öreg lord Nyeriben, az an­gol igazgatás alatt álló Kenya gyar­maton, hosszas betegeskedés után meghalt. Nyolcvannégy éves volt „a világ főcserkésze“ (ezt a címet vi­selte húsz esztendő óta), mert 1857 február 22-én született Oxfordban. Elmondottuk élményekben gazdag életének történetét novemberben. Elmondottuk azt is, hogy a délafri­kai Mafeking védelmének idején ho­gyan született meg elméjében a cserkészet megalapításának gondo­lata. Nem törölték ki emlékezetünk­ből az események azt sem, hogy a szeretet erős szálai fűzték a magyar cserkészethez, m­ely elgondolásában rokon az angoléval s hogy mily büszke volt magyar cserkészfiaink­ra, kik, saját kijelentése szerint, leginkább közelítették meg azt a cserkésztípust, melyet legalsó ellen­ dolásában megrajzolt magának. Itt járt köztünk — nem első ízben akkor — a gödöllői világjamboree megnyitásán s annyira szivéhez nőtt ennek a nagy cserkészösszejövetel­­nek érdeke, hogy üdvözletéhez,, amellyel meghívta Gödöllőre a vi­lág cserkészeit, ő maga készítette azt a rajzot, melyen hatvankét or­szág cserkészei a földgömb keleti felén kalapjukat lengetve igyekeznek a földnek arra a pontjára, hol Gö­döllő áll s hol a magyar nemzeti zászlót s a liliomos zöld cserkész­­zászlót lengeti a szél. Az öreg lordot csütörtökön teme­tik Nyersben, Kelet-Afrikában. Lon­doni jelentés szerint a cserkészek londoni főhadiszállása elhatározta, hogy „a cserkészek mindenütt a vi­lágon a mostani vagy a következő vasárnap egyidőben tartandó emlék­ünnepen vesznek részt“. Kinevezések és címadományozások a miniszterelnökségen A Kormányzó a miniszterelnök elő­terjesztésére Ottlik László dr. és Bal­er Pál dr. miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztály­tanácsosokat, továbbá Szentiványi Do­monkos dr. miniszteri tanácsosi cím­mel felruházott miniszteri osztálytaná­csost miniszteri tanácsossá, Szterényi Sándor dr. báró miniszteri osztályta­nácsosi címmel felruházott miniszteri titkárt és Nagy Lajos dr. miniszteri titkárt miniszteri osztálytanácsosokká nevezte ki. Pálint Ödön miniszteri osz­tálytanácsosnak a miniszteri tanácsosi címet, Körmendy-Ékes Sándor dr. Sze­­leczky Gyula dr. és Viczián Imre dr. miniszteri titkároknak a miniszteri osztálytanácsosi címet és jelleget, to­vábbá Cseh­y Rezső dr. és Baur György dr. miniszteri segédtitkároknak a mi­niszteri titkári címet és jelleget, vitéz Bodrogközy Zoltán dr. miniszteri osz­­télytanácsosi címmel felruházott saj­tó­előadónak a miniszteri tanácsosi címet Baló László dr. miniszteri titkár, sajtó­­előadónak a miniszteri osztálytanácsos, sajtóelőadói címet. Eszterhás István dr. miniszteri segédtitkár, sajtóelőadónak a miniszteri titkár, sajtóelőadó t­ermet adományozta, ezenkvül Hives Henrik dr. és Sükösd Géza dr. miniszterelnök­ségi miniszter) segédtitkárokat minisz­teri titkárokká, Mikó Thor dr. m. kir. központi statisztikai hivatali miniszteri fogalmazót pedig a m. kir. miniszter­elnökséghez miniszteri segédtitkárrá nevezte ki. A magyar sajtóval való kapcsolat­ban különösen négy kitüntetés kel­tett nagy megelégedést Pásint Ödön és vitéz Bodrogközy Zoltán minisz­teri tanácsosi, Bat­hó László osztály­tanácsosi, Eszt­er­hás István pedig miniszteri titkári címet kapott Pásint Ödön éveken át tevékenyke­dett Bethlen István gróf akkori mi­niszterelnök személyi titkáraként és számos vonatkozásban támogatta lelkes készséggel a sajtó munkásait feladatuk elvégzésében. Széleskörű tájékozottságával és emelkedett gon­dolkodásával nagy szolgálatokat tett a toll munkásainak és az egész magyar sajtónak. Vitéz Bodrogközy Zoltán dr. egyike a legrégibb tiszt­viselőknek a miniszterelnökség sajtó­­osztályában. Jóakaratu tanácsaival, igaz magyar szivével, lelkes munka­készségével és fáradhatatlan buzgal­mával példaadóan teljesítette köte­lességét és támogatta a sajtó ügyét a közérdek javára. Bathó László dr. évek óta fontos ügykört tölt be a miniszterelnökség sajtóosztályán és szeretetreméltó egyéniségével, jogi szaktudásával, lelkiismeretes munká­jával szintén a magyar sajtó egyik leglelkesebb támogatójának bizo­nyult. Eszterhás István dr. mint író is kitűnő nevet szerzett regényeivel, tanulmányaival és színpadi művé­vel s mint sajtóelőadó szintén kivé­teles tehetséggel tevékenykedik évek óta. Elszomorodott szívvel tudatjuk mind­­szokitl, a kik ismert mi , szerették, hogy a legjobb feleség, sara, nagy­mama, testvér, aryat és rokon­ asül. Reinhard Hunor Sárvír 7-ér,­ reggel hosszas Stesnvenés után jésáfios testét visszaadta a Te­­restiiSnek. Temetése január 9 én, 12’-or lesz a rákoskeresztúri izr. H-n,elébe,­« f­érje: Liftet* FQ'Bu, tfvd­ir.tkeh Ist­vén és Ida. menyé: »«fit. Futu­-m ton Ren­e, wie­ l.-utcaba— Mik«*, test­vérei: Brr. Weiss Józsefné szfll. Reieberd Er?á­tPirizst ét Ké’m­in Géniné szül­ít'brhu M [ r-.é'-rt -é’-T«. lesi. s A corn- Ká’mén Géza, unokája: Kautenrijzs Zsu­ekir. lepien nyugodalmas erók pihenése.

Next