Ujság, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, tftfl jawuAk ! ÚJSÁG a Eles német állásfoglalás brit-szovjet szövetség ellen ___­­ Churchill beszéde Ottawában. Olasz vélemény a brit miniszterelnök beszédéről. Japán előnyomulás a csendesóceáni harctereken Mindössze négy hónapja tartott még ak­kor a vi­lágháború, amikor a történelem óramutatója az 1940-es évszámhoz érkezett. Aki azon a szilveszteri éj­szakán végignézett a földön, az elé a következő látvány tárult: Közép- és Nyugat-Európa határán két ha­talmas erődítési mű­ nézett szembe egymással, a franciák Maginot­­vonala és a németek Siegfriedje. Érintetlen volt mind a kettő és a közöttük levő terepet csak elvétve verték fel járőrök csetepatéi, meg nehéz tüzérségi harcok, olykor pe­dig repülőgépek felderítő vállalko­zásai. A két vonal mögött két or­szág közel másfélszázmillió népe élte a háborús viszonyokhoz többé­­kevésbbé alkalmazkodó életét, jó­val túl a Maginot-n, északnyugaton, pedig az angol sziget adta át ma­gát, légvédelmi sötétségben és egyéb korlátozások között, szinte gondtalan és bizakodó várakozás­nak. Nyugatnak ezzel a háborútól nem túlságosan zavart képével drá­mai ellentétben állott Kelet-Európa helyzete. Lengyelország már közel negyedéve legyőzötten hevert a néhány hetes villámháború eredmé­nyeképpen. A Szovjet­ Unió pedig óriási erőkkel próbálta megtörni a finnek ellenállását a Mannerheim­­vonalon. Délkelet-Európában és a Balkánon, Európa hajdani vihar­sarkaiban látszólag csend és béke honolt — és újra meg újra felbuk­kanó gyanakvás, hol egyik, hol má­sik irányba. Ugyanez volt a hely­zet Észak- és Északnyugat-Európa semlegességhez ragaszkodó kisebb és nagyobb országaiban, meg Dél­­nyugat-Európában — és a béke hangjai hallatszottak a magát nem­hadviselőnek kinyilatkoztató Olasz­ország felől is. A délafrikai Unió, továbbá az Afrikában és Ázsiában levő francia és angol gyarmatokat é­s mandatárius területeket még nem érintette közvetlen közelről a há­honi, csak annyiban, hogy ember és hadianyag szállításával fokozot­tan ki kellett venni részüket a közös erőfeszítésből; ugyanez volt a helyzete Kanadának, Ausztráliá­nak és Új-Zéélandnak, a Brit biro­dalom önálló dominiumainak. Ázsia keleti részén váltakozó intenzitás­sal folyt a már évek óta tartó ja­­pán-kínai háború. Az Északameri­kai Egyesült Államok és Dél-Ame­­rika latin országai viszont csaknem korlátlanul örvendhettek gondosan megőrzött békéjüknek. Legfeljebb az óceán keleti partjairól érkező háborús hírek folytán közvélemé­nyükből kiváltott reakció figyelmez­tette őket arra, hogy nincs többé tökéletes elszigeteltség és hogy a földet rázó viharok felettük sem múlhatnak el nyomtalanul. Egyéb­ként az 1940-es újévi beszédek és üdvözlések, akár hadviselő, akár nem hadviselő, vagy semleges or­szágban hangzottak is el, csaknem egyértelműleg békevágyat s ugyan­akkor harckészséget juttattak kife­jezésre. Lebrun, a francia köztár­saság elnöke, újévi beszédében egye­bek közt azt mondotta, hogy a francia seregek „a népek szabad­ságáért, a civilizációért, a jogért és haza üdvéért küzdenek“. Göbbels szilveszter­ esti szózatában arra mu­tatott rá, hogy „a német külpoliti­kának sikerült az angol bekerítő politikát megsemmisítenie“. Általá­ban pedig mindenfelől a hadviselők táborából a nagy erőpróbára való készülődés jelei mutatkoztak. Ennek a második hábo­rús Szilveszternek külpo­litikai napi krónikáját a következő szavakkal kezdettük: A múlt magá­ban hordozta a jelent, a jelen a jö­vőtől terhes. Az új év sohasem je­lent újrakezdést; ami január 1-től fogva történik, az logikus — vagy a történelemalakító erők szeszé­lyessége folytán sokszor inkább: il­logikus és érthetetlen a folytatása annak, ami december 31-e előtt le­játszódott. Aki laikus (és ki nem laikus ma a világon, egy-két csak­ugyan beavatotton kívül?!) a szil­veszteri ólomöntés szokásán felbuz­dulva jövőt próbálva jósolni mind­abból, ami a távoli és közeli múlt üstjében forrott, azt lelkiismerete kell, hogy figyelmeztesse arra: azok­nak a múltbeli eseményeknek renge­teg olyan eleme van, amelyet ő vagy egyáltalán nem, vagy csak vágyál­mainak rózsaszínű ködén keresztül ismert. Ez az egy év előtt írt megál­lapításunk, úgy hisszük, helytálló ma is.­­­ Egyébként az 1941-es új év nekünk magyaroknak mindennél magasztosabb örömöt jelentett, mert az esztendő fordulását az anyaor­szág határain belül ünnepelhettük immár a huszonkét éven át elszakí­­tottságban élt északerdélyi testvé­reinkkel. — Egész Európa képe az 1941-re forduló év küszöbén lénye­gesen más volt, mint egy esztendő­vel előbb. A kora tavasszal lezajlott északi hadjáratban német megszál­lás alá került Dánia és Norvégia, majd a május 10-én megindult offenzívában elbukott Hollandia, Belgium és Franciaország, Moszkva és Helsinki között béke volt és a szovjet berendezkedett a Finnor­szágtól elszakított területen. Bulgá­ria azáltal, hogy Romániától vissza­kapta Dobrudzsát, részben megvaló­sította nemzeti aspirációját, míg Anglia különösen 1940 augusztusá­tól fogva, félelmetes erejű légi táma­dások hosszú sorát kellett, hogy ki­állja. Görögország háborúban állott Olaszországgal, Kelet- és Észak-Afri­­kában pedig az olaszok offenzívájá­­nak sikeres lezajlása után a brit csa­patok kezdték átvenni a kezdemé­nyezést. Világpolitikailag 1941 ele­jére a bélyeget Roosevelt angolbarát szózata és a körülötte kialakult po­lémia nyomta rá; az elszigetelődés pártiak, élükön Wheeler szenátorral, éppen az új év táján egymásután keltek ki az elnök ellen, hangoz­tatva, hogy „Amerika már nem csen­desen halad, hanem rohan a háború­hoz vezető úton“. Az újévkor szokásos napiparan­csok közül kiemelkedett Hitleré. Mint a német hadsereg legfőbb hadura, a Führer megköszönte ka­­tonáinak az 1940-ben elért nagy győzelmeket. Göring birodalmi tá­bornagy, mint a légi­erő főparancs­noka, szintén köszönetet mondott katonáinak a sikerekért és han­goztatta: „azért harcolunk és győ­ KAPHATÓ MINDENÜTT cukorkát az orvo­sok Lntják kö­högés a rekedt­ség e­l­len. In­fluenzás időben nélkülözhetetlen. Főlerakat: FÜLJEK J. BUDAPEST, VII., Damjanich­ utca 42 szám. Telefon: 420-239. m­agyar, ő'­ök kév&Éorág. imája Idta Jánosi Mária Az év zuhan, az óra jár, Siet a végtelen, Változik az időhatár Percenként, hirtelen. Jön a ma, a tegnap eltűnt S holnap következik ... Uram! Te légy akkor velünk. Ha szivünk vétkezik. Isten! Vezess! E föld, e szív Tiéd volt s a tiéd, Ha a gonosz csábít és hív, Nagy jóságod kivéd. Lelked rajta ez a haza, Ereje szent neved, Élete, hite, igaza Csak az, hogy szereted. Ezer éve, hogy itt vagyunk S innen nem mozdulunk, Gyakran vérzett testünk, tagunk, Te tudod, óh, Urunk! Nincs s nem lesz itt magyar halál, Megóv erős karod, Nevünk örök dicsfényben áll, Mert te úgy akarod. Óh, tarts is meg és adj erőt, Pékét, szeretetet, Vetést, áldott, kenyértermet, Mit magyar kéz vetett! Ha zúgó vész sújt szertelen, Vérben fekszünk s kelünk, Ijeszt a múlt, jövő, jelen, — Csak te maradj velünk! Feleségcsere (Részlet a „Koncert”1-ből) írta Hermann Bahr Fordította Innocent- Vincze Ernő SZEREPLŐK Heink Gusztáv . . . K­ray Tivadar Mária, a felesége .­­ Makay Margit Dr. Jura Ferenc . . Timár József Fiaikó, a felesége . . Dayka Margit (A Nemzeti Kamaraszínház idei nagy sikere a Koncert. A híres vígjáték második felvonásából közlünk részletet. Heink Gusztáv zongoraművész hegyi vadászházá­ban játszódik a jelenet. Ide szö­kött vidéki koncert ürügyével a zongoraművész dr. Juráné társa­saságában. Dr Jura pedig Heink­­nével, a zongoraművész feleségé­vel utánuk utazik. Jura először egyedül köszönt be Heink vadász­házába s a zongoraművészt rá akarja átírni, vallja be, hogy a fe­lesége Jül­inike is itt van a házban. Heink hevesen tiltakozik.) HEINK: Megmondtam, a fele­sége nincs itt. És ha akarja, még egyszer és ahányszor csak akarja, a becsületszavamat adom, hogy ... JURA: No látja! Ugy­e, mond­tam­, hogy itt van! HEINK (ordít): Ha én a becsü­letszavamat adom... JURA (élénken, gyorsan): Az ember csak akkor adja becsület­szavát, ha oka van rá! Egyébként semmi értelme! HEINK: Ha nem hisz a becsü­letszavamnak . .. JURA: Dehogy nem hiszek! Sőt, számítok rá! HEINK (befejezi): — akkor nincs több beszélnivalónk. (Hátat fordít neki és fel-alá járkál az asz­tal előtt, végig a szobán.) JURA (nézi, aztán az asztal mögé lép, középre, lemondóan): Hát jó! Ahogy akarja! Szóval, a feleségem nincs itt? HEINK (fel és alá jár, kurtán): Nincs. JURA: Sajnálom. HEINK (járkál, türelmetlenül, izgatottan): Azt szerette volna, ha itt találja? JURA: Azt. Sokkal könnyebben boldogulnánk egymással. Az élet oly rövid! HEINK (járkál, türelmetlenül): Nem tudom, miről beszélhetnénk még! JURA (elégedetten): Ó, sok min­denről! Csak most kezdjük. Majd­­ még csodálkozik. (Miközben a középajtóhoz megy.) Várjon csak! (Kiszól a középajtón.) Mária, ked­ves, gyere be! MÁRIA (még kint): Jövök, Ferikém! (Belép turistamódra öl­tözve; Heinkel barátságos bólintás­­sal üdvözli): Szervusz, Guszti. HEINK (az asztal mellett áll, megdöbbenve): Mária! Hogy ke­rülsz . .. ? JURA: ülj le, kedves! (­Hellyel kínálja.) Foglalj helyet! FINT (kirobban a másik szobá­ból, nekiront Jurának): Mi ez? Tegeződtök? HEINK (bosszúsan roppant, Finihez): Fini! Mi jut eszedbe, hogy FINI (majdnem sír a dühtől, Heinkhez): Hagyj békén! Csak nem hallgatom nyugodtan, hogy a férjem egy­ idegen asszonnyal ... MÁRIA (t­eül és elégedett mo­sollyal nézd végig Finikén). JURA (mindvégig nyugodt és a történtek ellenére is barátságos, közbevág):­­ Rögtön, Finikém! Azonnal megtudsz mindent! Ülj csak le! (Heinkhez): Bocsásson meg, hogy fen is tegezem a . . . az első feleségemet. A szokás ha­talma. FINI (fexiált): Ferni JURA: Alomnál, Finikém! Tart­suk meg It sorrendet. Ülj le! (Fini Mári mellé akar ülni, az asztal jobboldalán, Jura int): Nem, nem! Ne óla ülj, kérlek, inkább ide! (Egy­­ pillantással a két asz­­szonyra): Nem­ lehessen tudni! Mindenesete jobb, ha közöttetek van az asztal. (Heinkhez): Nem foglal helyet tanár úr? HEINK ! (legyint: gúnyosan): Köszönöm, s nagyon­­ figyelmes! (Fini széke­k mögé lép, ott megáll összefont klókkal és állandóan Máriát néz( röviden Jurához): Lesz szíves megmondani végre, mit jelent mindez? JURA: R®tön, tanár úr, rög­tön! (Leül asztalhoz, közéjük): Nem tart smet. Hiszen nem aka­runk egyeb­, ugyebár, mint ren­det teremtni. HEINE ( hirtelen mérgesen): De Mária, hogy te ebben ... MÁRIA: Érlek, Guszti, hallgasd meg Jura doktort Igaza van. JURA: Hiszen éppen az a baj, hogy a tanár úr nem akar meg­hallgatni. Már régen mindent el­intéztünk volna HEINK (elkeseredetten sürgeti): Kérem Hallgatom. Tessék. Kezdje. JURA: mindenekelőtt, szabad néhány kérdést fel­tennem? Még pedig előszö­ is téged kérdezlek, Finike! Kéllek, mondd meg nek i kém .­­ FINI (sírás fojtja a torkát, alig tudja kipréselni a szót): Mit? JURA: Mondd meg, szereted-e a tanár urat? FINI (összehúzza magát, le­­sunyja a fejét). N­EVIK (izgatottan): Hogy meri ezt... ? JURA: Kérdezni csak szabad? Megmondhatja, hogy: „igen". Végre is, nem szégyen! MARIA (lágyan): Legelőbb is ezt akarjuk hallani. HEINK (izgatottan): De hogy neked mi közöd ehhez?! MÁRIA (kissé bocsánatkérű han­gon): No, talán valamicske közöm mégis van hozzá? JURA: Tartsuk meg,, a sorren­det, ha szabad kérnem! Finike, mondd, szereted a tanár urat? FINI (hallgat). JURA (kis szünet ütán): Nem hihetem, hogy elsültesz valakivel egy napot a lakásán, anélkül . . . HEINK (közbevág, mintha ellene akarna szegezni valamit): Bocsás­son meg, kérem ... JURA: Hiszen megbocsátom! HEINK (hevesen): Úgy értet­tem, hogy ... JURA: Hagyja felelni Finikét! H­EINK­­(Finihez, röviden): Felelj! JURA: Nem, megijesztenie nem szabad! Hadd mondja meg el­fogulatlanul az igazat! Légy nyu­godt, Finikém! Ha esetleg, netán, mégis úgy volna, hogy egyáltalán nem szereted a tanár urat, csak ugrattad . . . HEINK (felhorkan): De kérem, Jura doktor, most már.. . JURA (határozottan közbevág): De kérem, tanár úr, most már... MÁRIA (közbe): De kérem, uraim, most már... most már hagyják végre önagyságát szóhoz jutni! JURA (nyugodtan): Igen. Kér! Bemutatja :M­ARHITZ VIII., József-körút 57­3? Vidéki fiúók: SZOLNOK, Kossuth-tér 1. szám. Rádiót bemutatjaKollmann M. V., Szent István« körút I». Telefon­­ 120-Mi zánk, hof­y a német nép éljen és bevégezze vezérének művét“.­­ O 1 Kemény harcok a csi­­korgó hidegben hul­lámzó ke­rti fronton, a gyarmati hadjáratok történelmében páratlan arányú küzdelmek Észak-Afriká­­ban; óriási területre kisugárzó el­keseredett­ háború,­ a Csendes-óceá­non; ez jellemzi újévünket, ha a hadjárat­­szemszögéből tekintjük. Mi magyarok ezen az Újéven is a Gondviselés iránti mély hálával te­kinthetünk vissza az elmúlt esz­tendőre azért, mert győzelemhez segítette fgyvereinket a Délvidék visszafoglalásában Ha a harcterek­ről a dipimrácia frontja felé vet­jük tekintetünket, azt látjuk, hogy ott nem kevésbbé élénk a szemben­álló felek­­ viaskodása. Kiemelkedő esemény a világpolitikai arcvona­lon Anglia és a Szovjet­ Unió ba­­rátkozása,­­amely Eden most lezá­rult moszkvai látogatásával új fe­jezethez érkezett. Ehhez a brit­szovjet együttműködéshez egyéb­ként igen­ figyelemreméltó kom­mentárt fül a Német Távirati Iroda diplomáciai levelezője. Kifejti, hogy Edel, moszkvai megbeszélé­sei rávilágítanak arra, milyen árat hajlandó fizetni Anglia azért, hogy birodalmábó­l valamit megmentsen. A Német Távirati Iroda diplomá­cia levelezője szerint Anglia az egész európai földrészt ki akarja szolgáltatni a bolsevizmusnak ju­talmul az­t a katonai megmen­tésért, amit Moszkvától remél. Utal a német kommentátor a Ti­­mesnak arra a cikkére, amely „a Szovjettel közös politika“ mellett tör lándzsát s amely szerint a bol­­sevizmusnak jelentékeny szerepet tartanak fenn „Európa újjárnede­­zésében“. A Daily Telegraphnak egy közleményére hivatkozva, a NTI diplom­áciai levelezője azt írja, hogy a Szovjet követelte s Nagy-Britannia már meg is adta neki azt a jogot, hogy beavatkoz­zék Közép- és Nyugat-Európa belső viszonyaiba. A berlini diplomáciai levelező szerint az angolszász világ ilyenképpen „fullajtár - szolgálatot tesz a pán-bolsevizmusnak“, amely­nek koncként odadobja Európát. Egy másik berlini távirat szerint illetékes német hely a következő­ket közli: „Még mielőtt Sztálin és Faden megkezdte volna tárgyalá­sait, ismeretessé vált, hogy az ösz­­szejövetelen szóba kerü­l Európa újjárendezésének kérdése is. A megbeszélések — mint az azokról kiadott hivatalos közleményből és az angol sajtó hangjából kitűnik —■ olyan eredményre vezettek, amely — mint illetékes német helyen mondják —, Anglia eddigi maga­tartása után ítélve, nem is lehetett volna másmilyen, mindazonáltal furcsa. Semmi kétség sem lehet aziránt, hogy Eden a megszorult, helyzetében ismételten kért foko­zottabb mértékű véradó fejében azt ígérte bolsevik­ szövetségesének, hogy a háború befejeződése után a bolsevizmusnak kiszolgáltatja az egész európai szárazföldet. Még az angol lapok magyarázó közlemé­nyei sem igyekeznek elleplezni ezt N­ ^poK­.SON____________ 5ZUC5NÉL LEGYEN: RÁKÓCZI-ÚT

Next