Ujság, 1942. június (18. évfolyam, 123-145. szám)

1942-06-07 / 127. szám

VASÁRNAP, 1942 JUNK'S 7 ÚJSÁG A spárga hónapja írta SZERB ZSIGMOND Am vierundzwanzigsten im Ju­nischwall Verlassen Spar­gel uns und Nachtigall énekli Detlev v. Liliencron, a né­metek egyik legkedvesebb poétája. Siessünk tehát a spárgával, mely­nek idénye, sajnos, oly rövid. Sies­sünk pedig különösen azokban az években, amikor a természet egyál­talán nem sietet a szezon megkez­désével. Amikor a spárgára gondolok, ha nem­ restelném­, hogy még egy né­met idézettel hozakodjam elő, azt mondanám, hogy „Zwei Seelen wohnen in meiner Brust“. Az egyik vélek az Ínyencé, aki nagyon nyu­godtan és zavartalan­­élvezettel fo­gyasztja a főzelékek ezen legneme­­sebbikét, a másk a higiénikusé, aki rosszalólag csóválja hozzá a fejét. De a spárga zöldeslila fejecskéje bizonyára csak mulat rajtunk, mert ő már megszokta, hogy felette a tudósok vitái viharzanak. A végén pedig megeszik, nem a tudósok egymást, hanem a spárgát. A régi görögök annyira tisztel­tek, hogy még a koszorúkba is be­­lefonták. Egyiptom színes műem­lékein gyakran látható a spárga­­köteg az istenek oltáraira helye­zett áldozati ajándékok között, s r­óma fénykorában a nagy Cato­­m­inius, Juvenal lelkesednék érte, leírják, hogyan kell termelni és hogyan kell elkészíteni. Rovenna híres volt az­ ő spárgájáról, mely­ből három darab ment egy fontra. Az ókor orvosai is dicsérték a ve­séket tisztító tulajdonságaiért. De már a zord középkorban sok ellenzője akadt, míg azután a rene­szánsz meghozta a spárga másod­­virágzását. Azóta is akadtak ugyan tudósok, akik kétségbevonják gyógy­­hatását, valószínűleg igazuk is van. De elvégre a spárga nem is ambi­cionálja a patikai szereplést, ha­nem a konyhára kívánkozik, ahol igen tekintélyes pozícióra tett szert. Kár is volna e különösen finom és nemes izű főzeléktől megfosz­tani a gyengébb szervezetűeket. Kellően elkészítve és mérsékelt mennyiségben az akut vesebetege­ken kívül bárki nyugodt lélekkel fogyaszthatja. Hogy nincs nagy tápértéke? Hát ez igaz. A közismert König-féle tápszertábla grafikonján a spárgá­nak a legutolsó hellyel kell beér­nie. Nagyon kevés fejérnye van benne, ugyancsak kevés cukor és egyéb szénhydrát, zsír még keve­sebb. A többi az rostanyag, meg főleg víz, csupa víz. Igen ám, de ebben a vízben ásványi sók, meg növényi savak is foglaltatnak. Vi­taminoknak sem vagyok hijján. Egyszóval akadnak ám a spárgában is olyan anyagok, amelyeknek ér­tékét még csak most kezdjük meg­ismerni és azért, ha a három ősi tápanyagból nincs is benne sok, még a konyha higiénikusának sem szabad értékét lekicsinyelnie. Nem is olyan régen derült ki, hogy van benne vanillin ez a ritka szagosító­­izesítő is. Kimutatták róla, hogy egy insulinszerű­ hormonja is van, mely a cukornak a szervezetben való fel­dolgozását elősegíti, tehát a cukor­betegek könnyebb fajtájának is ajánlatos. A benne foglalt és a spár­gára nézve jellegzetes asparaginsav egy fejérnyeszármazék, az a methyl­­merkaptan pedig, amely a spárga fogyasztása után váladékainknak, még a verejtéknek is azt a sajátsá­gos, éppen nem kellemes szagát okozza, egy kénes vegyület. A mostanában az ú. n. természe­tes gyógymódok művelői által ter­jesztett felfogás, mely a tápszere­ket savanyuakra és lúgosokra osztja fel, a spárgát az erősen savanyuak közé sorozza. Azért nem is engedi meg, hogy vele együtt húst vagy tojást fogyasszunk, mert ezek is savanyuak. Ellenben kenyeret vagy burgonyát ajánl társul a spárgához. Hogy az ilyen tudományos színe­zetű túlzások hová vezetnek, an­nak ékes illusztrációjául szolgálhat egy nálunk is képviselt táplálkozási irányzat ajánlata, mely háromhetes spárga-kenyér diétát ajánl holmi vértisztító célzattal. Azt hisszük, hogy az ilyen egyoldalú kosztolás felszaporítaná a szervezetben az n­. n. kivonatanyagokat, ami egész­ségünknek nagy hátrányára válna, másrészt pedig alaposan megun­­tatná velünk a spárgát, araiért pe­dig kár lenne. Azért együnk csak nyugodtan ezentúl is rántottat spárgafejekkel és spárgával töltött omlettet. A spárga-kenyér-koszt pe­dig hadd sújtsa Aureng Zeb nagy­mogult, aki bűneit, hogy atyját és két fivérét meggyilkoltatta, ezzel az egyoldalú táplálkozással szándéko­zott levezekelni. Tudósok, akiknek ráérő idejük akadt, azon is vitatkoztak, meg kell-e hámozni és mennyire a spár­gát. Egy jeles fiziológus kiszámí­totta, hogy a hámozással az anyag 20 százalékát mint cellulosevázat a tányéron hagyjuk. Tehát ne há­mozzunk. Ez mind igaz, de a spárga luxustápszer ám, amelynél a vesz­teségek nem jönnek komolyan szá­mításba. Ami pedig a hámozást il­leti, hogy az szükséges-e, nem-e, a fajtától és frisseségtől függ. Van úgy, hogy elég egy kicsit lekaparni, kár volna a külső rétegekből sokat leszedni, mert ezekben van a leg­több ízemanyag. De van olyan is, amelyik hámozatlanul kesernyés izű. Főleg, ha lemetszése óta már pár nap telt el. Ha tehát egészen friss spárgához jutunk, amit a tej­fehér színről, nedvező törési felü­letről és arról ismerhetünk meg, hogy lemetszett vége egyenes, szé­lein nincs behajolva, úgy ne sokat hasogassunk le a spárga kültaka­­rójából, kár volna érte. De ha már állott, kívülről sárga színbe hajló a spárga, jól tesszük, ha rendesen meghámozzuk. Még meddőbb a spárgafejek szint körül vitázni. Amiint a spárga fe­jecskéje kibújik a földből fehér, utóbb veszi fel a zöld színt, majd a zöldeslila szint. De az igazi ínyenc ezt nem veszi tőle rossz néven, mert tudja, hogy a színváltozás folyamán az m­űanyagok is meg szoktak sza­porodni benne. Hogy mennyit eszünk a spárga rúdjából? azt a részt, amely pépes és nem fás, nem rostos. Van olyan sprága, amelyet egészben el tudunk fogyasztani és van olyan is, amelynek felét ott kell hagynunk. De leves vagy püré készítésére ez a rostos rész is alkal­mas. A szanatóriumban a spárga­pépet belekevertük a betegek már megunt burgonyapüréjébe, mely ez­által oly kellemes, új ízhez jutott, hogy hizókurás betegeink azontúl már lelkesen fogyasztották. A felületesen megtisztított spárgát forrásban levő vízbe tesszük, pár perc alatt megfő, felpuhul. A víz ne legyen sok, mert a racionális konyha még fel fogja használni leves vagy főzelék elkészítéséhez, hiszen a spárgában foglalt értékes anyagok­nak akár a fele benne van ki­lúgozva. A lecsurgatott spárgát tálra rak­juk és egy kis olvasztott vajjal le­öntve tálaljuk. Ez konyhanyelven szólva a „naturel“ vagy á la Argen­­teuil. Argenteuil egy Páris melletti község neve, mely állítólag a leg­jobb spárgát termeli. Ha vajas mor­zsával tálaljuk a spárgát, úgy á la Polonaise-nek hívják, ha a vajas­­morzsás spárgát egy kis tejjel le­öntve, reszelt sajttal megszórva a sütőben megpirítjuk, azt a szakács ,,au­ gralin“-nek mondja. Mások hollandi mártással avagy sauce génevoise-zal leöntve szeretik a spárgát. Vannak, akik ecettel, olajjal és egy kis snidl­inggel salátá­nak elkészítve hidegen fogyasztják. A gasztronómusok írásaiban még számtalan elkészítési módjával ta­lálkozhatunk. Ezek közül csak egyet említünk meg az exotikum kedvéért, hátha utánozni akarják. A Brazíliában honos spárgatorta úgy készül, hogy a spárgát három­szor megnyito­lt vízben megfőzzük, megfűszerezzük. Citromlévé és hat tojás sárgája hozzáadásával a massza megolvad. Vaj, cukor, tojás és fehérborból laza tortatésztát ké­szítünk, formálja öntjük, betesszük a spárgamasszát, megsütjük és fel­tálaljuk. Nem is lehet rossz. Hogy az ínyenceknek mennyire kedvelt barátjuk a spárga, bizo­nyítja az adomák egész raja, m­ely­­lyel körülveszik. Brillat-Savarin, Artusi, Bickel, Rumohr, Maassen báró, Martha v. Zobeltitz, mind­annyi csillag a gasztronómiai iroda­lom terén, számtalan mulatságos történetet tudnak elmondani, ame­lyek középpontjában 1 köteg spárga büszkélkedik. Történetek, amelye­ket csak irigységgel tudunk meg­hallgatni, mert, sajnos, hol vagyunk mi már az utolsó két évszázadnak naivitásától, tréfák és él­et befo­gadó, élvező képességétől, kedélyes derűjétől. A mi korunk inkább csak az Augusztus császár jegyéb­en áll, aki­nek az volt a kedvenc szavajárása, hogy „annyi idő alatt, amennyi a spárga főzéséhez kell“. Ez azt bizo­nyítja, hogy a császár türelmetlen volt és csak jó minőségű­ spárga fordult meg konyháján. Hát ennek a kettőnek mi sem va­gyunk híjjával. Türelmetlenül vár­tuk amúgy is rövid spárgaidényün­ket, használjuk ki okosan Szent Iván napjáig, amíg a fülemile ne­künk dalol. Történelmi nap Hetvenöt évvel ezelőtt koronázta meg a nemzet Ferenc József királyt Fényes napok emléke újul fel jú­­nius nyolcadikén. Hetvenöt év mesz­­szeségéből nézünk vissza reájuk. Fe­renc József király megkoronáztatásá­­nak napjai voltak 1867-­ben. Boldogító volt az ünnep, de a túláradó öröm napjai voltak azok is, melyek nagy látványát közvetlenül megelőzték. Be­teljesült a prófétai látomás, Vörös­marty jós­szava, hogy „Lesz még egy­szer ünnep a világon!“ A nyár elejének napja melegen árasztotta fényét a felhőtlen égről az ország fővárosára. Pünkösd vasár­napja volt. A király már február ti­­zennyolcadikán meg­békült nemzeté­vel. Leiratával ezen a nappon mondotta ki az alkotmány helyreállítását. Deák még féltette művét. Azt mondotta a főváros üdvözlő küldöttségének: Örül­tünk és örülünk, hogy alkotmányos szabadságunk évezredes élő fája ismét zöldülni kezd és virágzásnak indul. Ne feledjük azonban, hogy a virág még nem­ gyümölcs! De a király bizott a gyümölcsben is. Március tizenkettedikén érkezett meg Budára s ott fogadta az alkotmá­nyos minisztérium esküjét. Boldogan töltötte el napjait a magyar főváros­ban, csak a húsvéti ünnepekre tért vissza Bécsbe, de az ünnep második napján ismét Budán volt már s ott maradt április közepéig. Ami a koronázás előtt történt Májusban estek az első ürömcsep­­pek az öröm poharába. Az elégedet­lenek lapjában, a Magyar Újság­­ban, melynek Böszörményi László volt a szerkesztője, május huszonhatodikén megjelent — óriási hatást keltve az országban — Kossuth nyílt levele Deák Ferenchez. „Lassan-lassan fe­­lebben a fátyol a Béccseli alkudozá­sok titkairól“, így aposztrofálta Deá­kot. „Úgy látszik, mindez már kicsi­nált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom, kötelességemnek tar­tom megtörni hallgatásomat.“ S vé­gezte levelét ezzel: „Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrá­­nak igaza volt.“ Junius elsején kora reggel érkezett meg Bécsiből a király s ugyanaznap délután vonult be a fővárosba Erzsé­bet királyné a királyi gyermekekkel, Gizellával és Rudolffal. Ki­ncszár­huszonegy személyből állt az udvar, mely a nagy napokra a fővárosba költözött — ily népes udvar Hollós Mátyás ideje óta nem mulatott Budán. „Áldom az isteni Gondviselést, hogy e magasztos napot meg­érnem engedte“ Csütörtökön, június ötödikén volt az ünnepek első napja. Megjelent a királyi várban az egész országgyűlés, hogy meghallgassa a király válaszát arra a kérelemre, melyet az ország­­gyűlés nagy küldöttsége élén Simor János terjesztett eléje szerdán: „hogy magát megkoronáztatni s a királyi hitlevelet aláírásával szentesíteni mél­­tóztassék." A király a trónon jobbra s a királyné a trónon balra állva fo­gadta a két Háznak testületét s a fe­jedelmi pár előtt Rudolf trónörökös állt. Mikor a király „becikkelyezés végett“ átadta a koronázási hitlevelet s a hercegprímás az egész országgyűlés nevében megkérte őfelségeiket, hogy fogadják el a koronát, a király a biza­lom meleg szavaival válaszolt. „Az nem lehet,“ mondotta, „hogy az, amit őszinte egyetértéssel király és nemzet alkotnak, állandó és üdvös ne legyen." Így szólva, koronázásának napját jú­nius nyolcadikéra tűzte ki s örömmel járult hozzá az országgyűlésnek ahhoz a kérelméhez is, hogy felséges hitvese magyar királynénak koronáztassék. Megindult hangon szólt most Erzsé­bet királyné: — Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal talál­kozott s áldom az isteni Gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte. Felvirradt junius nyolcadikának reggele s ezen a napon érte meg Fe­­ren József azt a régvárt napot, mikor a nemzet, ősi alkotmányának parancsa szerint, fejére tette Szent István koronáját. Ami fényt és tündöklést egy nem­zet öröme és pompázó kedve kifejt­het, a feledhetetlen képek sorozatába olvadt e napon.. Kora hajnalban kelt az egész főváros, a királyi vártól a kiváncsi sokaságig, amely napkelte előtt sűrű tömegekben hullámzott már az utcákon és a budai vár lej­tőin. Az országgyűlés mindkét házá­nak tagjai hosszú kocsisorban vo­nultak fel Budára, hol pontosan fél­hét órakor kezdődött az ünnep Bol­dogasszony templomában, a koronázó Mátyás-templomban. Ekkor érkezett az ősi egyház kapuja elé a király és a királyné menete. A bandériumok élén Ráday Gedeon gróf lovagolt mint jászkunkapitány, párducbőrös kacagánnyal a vállán, s Lehel kürtjével az oldalán. Utána a jászok és kunok több­ százra menő bandéristái tű­zvérü paripákon, meg­annyi igaz magyar alak. Aztán a fő­városnak a királyné színeibe, fehérbe és kékbe öltözött dandárai, végül a megyék színeibe öltözve, a vármegyék dandéristái. Most a nemesek, fören­­disek és képviselők fényes csoportja következett. Utánuk a történelmi zászlókat vivő főurak, élükön, az ország zászlójával, hattyuprémes mentében, Orczy György báró, m'(“'jötte a többi zászlós úr, a magyar királyi hírnök széles kari­­mája kalpagban; a koronaőrök, az országos jelvények vivői, a miniszte­rek, a királyi hercegek, a keresztet hordozó püspök, aztán magyar tá­bornoki diszken, udvari kíséretével, a király, negyven érsek és püspök teljes egyházi díszben, lóháton; csat­lósaik kisérték őket és vezették lovai­kat. Ámulat nézte a király alakját a pompás koronázási mén hátán, mely büszke léptekkel haladt a me­netben. Nyeregszerszáma aranytól ra­gyogott, végeivel a ló térdéig aláérő nyeregtakarójának mindkét szögében arannyal és színes selyemmel hímzett nagy magyar címer tündökölt. Nyolc kervélyjárású, ritkaszérű, fehér spanyol mén vonta a királyné rokokó díszkocsiját. Mária Terézia királynő használta egykor ezt a kocsit, mely­nek alkotmányán csak aranyat és kristályt lehetett látni, mást alig. Ol­dalai roppant üvegtáblák voltak tö­mör aranyozott keretben, a kocsi aj­taját és hajóját pedig Rubensnek rop­pant értékű festményei ékesítették. Minden szem a királyné felé fordult, ki magyar öltözetben, magyar fejék­kel ült a díszhintóban. A hintót és a benne ülőt minden oldalról tolongó néptömeg környezte, várta, kisérte s örömriadallal éljenezte. És a ki­rályné mosolyogva és átszellemüllten intett vissza az üdvözletekre A nagy pompát bámulva, észrevette a nép s figyelmével különösen kitün­tette a koronázási menetnek két elő­kelő lovasát. Beust báró osztrák kül­ügyminiszter, » kiegyezik művének ? Mély tisztelettel értesítem kedves vendégeimet és Budapest közön­ségét, hogy a DUNACORSO ÉTTERMET és KÁVÉH­ÁZAT átvertem és azt a mai naptól PAUM­ étterem és lóvéitel néven vezetem Dreher sfiffik, kttai­fi borok és ételek. l­egfigyelmesebb kiszolgálás. A Vigadó­ téri éttermi teraszon A dunapa­rti korzó teraszon RÁGZ BÉLA || MALGSIMER BÉLA | és cigányzenekara zongorázik Szíves pártfogást kér: PAULIN LAJOS TULAJDONOS jelentékeny szereplője volt az egyik, z­öld és aranysujtásos udvari öltözet­ben ült fehér lován. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, a koronázási szertartás alkalmára kinevezett ná­­dorhelyettes volt a másik. A menet elvonult a Mátyás-templom kapuja előtt. A király a magyar királyi főkamarásnak és lovászának segítségével leszállt lováról, a király­nét főudvarmestere segítette ki a dísz­­hintóból, a fejedelmi pár azután le­térdelt a templom bejáratánál leten­­tett szőnyegre. A koronázó templomban Benn a templomban vörös selyem­mel húzták be, olasz módra, az osz­lopokat, felülről a társországoknak és az egykori tartományoknak zász­­lai lengtek s a Habsburgok felbecsül­hetetlen értékű szőnyegei borították a falakat. Trónok, mennyezetek, áll­ványok foglalták el a szent hely tér­ségeit. Aranysüvegü, fehér selyem­­ruháju püspökök, fényes díszruháik­ban főrendek sü­rögtek-forogtak benne és csillogó erémántos pártával s őnnyi hosszú uszállyal jöttek egymásután a királyné udvarhölgyei, kiket kék atillás és biborpalástos apródok ve­zettek helyeikre. Aztán egyenruhájuk­ és rendjeleik díszében a meghívott külföldi vendégek és diplomaták so­rakoztak fel s tették életteljessé a templom belsejét, mely tömegeivel és pompájával abba a korba vitte vissza a képzeletet, mikor Mátyás király tartotta benne esküvőjét A koronázás A hercegprímás, segédletével, a fő­oltárhoz ment, felöltötte miseruháját és bevárta a fejedelmi párt. Szent István koronáját és palástját az or­szágbárók bíboros vánkoson vitték a király után. A királyné ezüsttel áttört magyar szabású selyemruhában, fejen a csupa gyémántból álló házikoroná­val, trombita- és dofeszó rivalgása közben követte fejedelmi urát a fő­oltár felé s miind­kellen presbité­riumban levő trónemelvényen foglal­tak helyet. Elkezdődött a szentmise és a kóru­son felharsantak Liszt Ferenc koro­názómiséjének hangjai. A király most átvonult az evangéliumi oldalra s he­lyet foglalt az ott álló trónszéken. Kingwald, a kalocsai érsek a következő fennhangon mondott szavakkal for­dult ekkor a hercegprímáshoz: — Tisztelendő atya, az anyaszent­­egyház kívánja az itt jelenlevő lovagot az ország királyi méltóságára emeltetni! A hercegprímás az országkormány­zásra vonatkozólag intő szavakat mond a királynak, aki erre térden, mindkét kezét az evangélikzmus könyvre téve, megesküdött a jog és a béke fenntar­tására. Azután az oltár mögé vonult, hogy elkészüljön ott a szent kenetre. A tábornoki mentét, a kalpagot és a kardot letette. Azután visszatért a trónhoz s a segédkező püspökök, a főudvarmester és a főkamarás reáad­­ták Szent István palástját. A koronát és a birodalmi jelvényeket a főoltárra helyezték. Oda térdelt most a király és átvéve a prímás kezéből Szent Ist­ván kivont kardját, a nép felé for­dulva három vágást tett az ország el­foglalásának jeléül. Üdvlövések tudat­ták ezt az egész néppel. És ekkor következett el az a törté­nelmi pillanat, amikor a hercegprímás és a nádorhelyettes Ferenc József csá­szárt Szent István koronájával magyar királlyá koronázta. A királyt most már, hogy jobbkezébe vette a jogart és bal­jába az ország almáját, a hercegprí­más és az egész királyi kíséret a szén- Modsegdro, nyaralására S'zxx&ae.ráfeQy.'z.éSeit paCdim­pie. is feJZvaS'zC a* . ÚJSÁG UTAZÁSI IRODÁJA, V­, Grál Tisza István­ utca 6. Tel. 181-001

Next