Ujság, 1942. július (18. évfolyam, 147-172. szám)

1942-07-01 / 147. szám

CSÜTÖRTÖK, 1942 JÚLIUS 2 ÚJSÁG NAPIREND CSÜTÖRTÖK, 1942 Julius 2. Római kat.: Sarlós B.-A. — Protestáns: Ottokár. — Görögkat.: B.-A. neve. — Szr.: Thamuz 17.­­ Középeurópai időszámítás szerint Buda­pesten a nap kel. 4 óra 51 perckor, nyug­szik 20 óra 45 perckor; a hold kel. 23 óra 27 perckor, nyugszik 9 óra 35 perckor. — XII. Pius pápa még hosszabb ideig lábadozik. Vatikánvárosb­ól jelentik: A Szentatya még nem tért vissza rendes tevékenységéhez, bár minden délután sétát tesz a Vatikán kertjében és reggelenként néhány magánkihallgatást tart. XII. Pius pápa még mindig különleges orvosi kezelés alatt áll. Ennek célja eltüntetni az utóbbi idők erős tevékenységével járó túlerőlte­­tés nyomait, amelyek következté­ben könnyeben vett rajta erőt a betegség. Néhány nappal ezelőtt orvosi bizottság tett látogatást a pápánál. A tüdőlebenyek bántalma, amelyektől a Szentatya szenvedett, úgyszólván teljesen eltűnt. Egyházi körökben mégis azt hiszik, hogy a mostani lábadozó állapot még hosszabb időre nyúlik. Péter és Pál­ napján az eredeti tervtől elté­rően a pápa nem ment le a Szent Péter-székesegyházba, hogy részt­­vegyen a Szent Péter sírjánál vég­zett istentiszteleten, hanem csak rádió közvetítésével hallgatta meg annak lefolyását. m­­ m x FERENC JÓZSEF KESERÜVIZ — A cári oroszországi Vöröske­reszt itteni kirendeltsége Te Dem­­­int mondatott Magyarország Kor­mányzójáért. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kor­mányzójának születésenapja alkal­mából az egykori cári oroszországi Vöröskereszt Magyarországon mű­ködő kirendeltsége a budapesti orosz templomban ünnepélyes Ve Deumot mutatott be. — Meghalt Carlos Pereira. Madrid­ból jelentik. A San José-szanatórium­­ban meghalt Carlos Pereira, az ismert spanyol történész, a „Spanyol-Amerika története“ című mű szerzője. — Leszállították a péksütemények árát. A péksütemények súlyhatárának leszállítása miatt a közellátási minisz­ter július 1-én kiadott rendeletével újra szabályozta a vizeszsemlye, a császárzsemlye és a vizeskifl­i legma­gasabb árát. Az új ármegállapítás szerint a vizeszsemlye, császárzsemlye és a vizeskifli legmagasabb fogyasz­tói ára az egész ország területén darabonként hat fillér, legmagasabb viszonteladói ára pedig a vevő üzle­tébe szállítva darabonként öt fillér. Az új árak július 1-étől érvényesek. _ Petőfi-centennáris ünnep Debre­cenben. Az idei nyáron van a száz­esztendős évfordulója annak, hogy Petőfi először a Hortobágyon járt és megírta a „Hortobágyi kocsmárosné angyalom" című­ dalát, amely az első igazi népdala. Ebből az alkalomból a Petőfi­ Társaság és a Debreceni Csoko­­nai­ Kör kétnapos irodalmi ünnepet rendezett Debrecenben és a Hortobá­gyon. Közreműködtek: Pap Károly, a Csokonai-Kör elnöke, Gáspár Jenő, a Petőfi-Társaság főtitkára, Falu Tamás, Gyökössy Endre, Baja Mihály, Szath­­máry István, Csathó Kálmán, Gyallay Domokos, Tuster Jolán és Csobán Endre. — Gyón! Géza-emlékünnepély. A Gyóni Géza Irodalmi Társaság ünne­pély keretében megkoszorúzta Gyón községben Gyóni Géza szülőházát, az emléktáblát a költő halálának huszon­ötödik évfordulója alkalmával. A szép ünnepélyen a Gyóni­ Társaság tagjai közül a következők szerepeltek: Balogh István, a társaság elnöke, Gunde László dr. és Molnár Lajos országgyűlési képviselők, Bán Aladár dr., a Petőfi­ Társaság tagja, Feleky György főhadnagy, Horváth Ákos, Mé­száros Sándor, Sziráki Pál, Glatz Ri­chard, Benkő András, Zilahi I­mm­os Eszter, Balázs Károly, Rónai Ernő, Murányi György dr. és Bajári Sándor ref. lelkészek, a gyóri énekkar, le­vente- és MOVE-csoportok. A honvé­dek, társaságok, egyesületek és hely­beli körök összesen tíz koszorút he­lyeztek el az emléktáblánál. — Képzőművészeti bemutató a Cor­vin Áruházban. Szerdán délután tar­totta a Corvin Áruház negyedik képző­művészeti bemutatóját. A bemutató célja — a Corvin eddigi irányához hí­ven — a közönség ízlésének fejlesz­tése és művészi festmények, rajzok, metszetek és szobrok olcsó propa­gálása. A kiállítás anyagának részle­tes méltatására legközelebb vissza­térünk. Újszerű kiegészítése a Cor­vin Áruház képzőművészeti kiállítá­sának az a nagymennyiségű művé­szettörténeti kézikönyv és illusztrált album, amely ugyancsak a közönség művészeti ízlésének fejlesztését szol­gálja. A kiállításon a képek és szob­rok mellett egészen olcsó árban első­rangú kivitelű nyomatok is kaphatók. A nyomatok valamennyien nagy mes­terek világhíres műveinek másolatai. — Virág Ferenc pécsi püspökül pá­pai trónállóvá nevezte ki XII. Pius pápa. Virág Ferenc pécsi megyés­­püspök pénteken mutatja be arany­miséjét. A püspök kifejezett óhajára semmiféle ünnepség vagy üdvözlés nem lesz. Aranymiséjét nem is Pé­csett, hanem egyházmegyéjének egyik falujában mutatja be. Szerdán délelőtt 9 órakor a püspöki palotában az évente szokásos szerpináriumi feltételek után Hanug Ferenc dr. püspöki helynök a püspökvár dísztermében az egyház­megye papságának hódolatát tolmá­csolta és egyben átnyújtotta az arany­­misés főpásztornak Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás sajátkezű­leg irt levelét, amelyben arról értesíti az aranymisés Virág püspököt, hogy XII. Pius pápa pápai trónállóvá nevezte ki. Ezután a püspöki helynök nagyobb összegről szóló takarékpénztári betét­könyvet nyújtott át Virág püspöknek, amelyet az egyházmegye papsága adott össze abból a célból, hogy Virág püspök aranymiséjét új templom fel­építésével örökítsék meg. — Meghalt Friedrich Kutscher. Marburgból jelentik: A felsőbajor­­országi Tölz fürdőhelyen 76. életévében meghalt Friedrich Kutscher dr., a ki­váló marburgi fiziológus. — A posta nem szállít kerékpárt és bútorokat. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelem- és közleke­désügyi miniszter rendelete értelmé­ben a posta további rendelkezésig nem szállít kerékpárokat és nagyobb terje­delmű bútordarabokat (szekrényeket, asztalokat, székeket és össze nem csukható nyugszékeket). — Harkányi Gyula dr. rendőrfő­kapitányhelyettes nyugalomba vonult. Eliássy Sándor dr. főkapitány szerdai napiparancsában közöli a budapesti rendőrtestület tagjaival, hogy a bel­ügyminiszter a budapesti főkapitány állandó helyettesét, Harkányi Gyula főkapitányhelyettest nyugalomba he­lyezte. A nyugalomba vonuló Harká­nyi Gyula főkapitányhelyettes a rend­­őrtestület legképzettebb tisztjei közé tartozott. Mintegy másfél év előtt ne­vezte ki a főkapitány a toloncház éléről állandó helyettesévé. Fontos be­osztását a legnagyobb megelégedéssel látta el. . — Pálmay Ernő százados emléke­zete. Most leplezték le Léván Pálmay Ernő százados felvidéki szabadsághős emléktábláját. A leleplezési ünnep­ségre a csehek elleni harcokban nagy hírnévre szert tett Pálmay-csoportnak több mint 500 tagja gyűlt össze. Vitéz Faragó Ede országgyűlési képviselő, tartalékos főhadnagy, a Pálmay-cso­­port tagja mondott emléktábla-avató­beszédet. — Megvalósul az Építőtakarék. A Budapesti Kisipari Hitelintézet igaz­gatósága elkészítette a terveket az Építőtakarékpénztár megvalósítására. A terv természetesen csak a háború után valósítható meg. Az É­pítőtaka­­rék családiházak felépítéséhez kí­vánja segíteni majd a kisembereket, mégpedig olyan módon, hogy az építkezési költségek kétharmadát nyújtja kölcsönképpen, ami a meg­felelő lakbér összegével egyenlő rész­letekben lesz törleszthető. A főváros egymillió pengőt bocsát majd a kis­­építkezési kölcsön folyósításának ren­delkezésre. — Elitért árdrágítók. A törvényszék cérnadrágításért Buchsbaum Henrik textilnagykereskedőt kétévi fegyházra, 1000 pengő pénzbüntetésre és 2000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére, Nisanov Rusztem rövidáru-kiskeres­kedőt 2 hónapi és 15 napi fogházra, Serkisov Pál perzsa állampolgárt 6 hónapi börtönre, István Gyuláné ta­karítónőt 6 hónapi börtönre és Stern Miklós alkalmi munkást 2 hónapi börtönre ítélte. A Kúria most az íté­leteket jogerőre emelte. — Kahn Miksáné Szeghalmon vezette férje hentesüzletét és a felfüstölésre eltett szalonnát nem árusította ki, amiért eljárást indítottak ellene. A törvény­szék felmentette, mert nem látott nyerészkedési célt az áru elvonásá­ban. A Kúria az ítéletet megsemmisí­tette és a hentes feleségét 200 pengő pénzbüntetésre ítélte el. A JÓ GAZ­DAASSZONYNAK TUDNIA KELL, hogy a szerdai piacon az élelmicikkek nagy részének az ára nem változott. Kissé drágult a zöldbab — kilója 70—90 és a zöldborsó 70—92 fillér. Csemegeüzletekben már teljesen fej­lett ananászditmust árusítanak, kilója 10 pengő. PÉNTEK (Hústalan nap) Ebéd: Burgonyás salátaleves, nyári savanyított káposztafőzelék zsemlye­gombóccal. Vacsora: Vajbabpudding. BURGONYÁS SALÁTALEVES A fejessaláta külső, ép leveleit gon­dosan megmosva, néhány szem hámo­zott krumplival sós vízben megfőzzük, paprikás, hagymás rántással összefor­raljuk, szilán keresztültörjük, s ha felforrt, portojásból készült galuská­kat főzünk bele. Korszerű tanács: Portojást nagy élelmiszerüzemekben (Köztisztviselők, Hangya stb.) vásárolhatunk. Hogyan készül a portojás? A feltört friss lyuk­tojás nedvességtartalmának elpárolog­­tatásával készül. Egy evőkanál por­tojást keverjünk el három evőkanál tiszta vízzel. Ez egy feltört tyúktojás­nak felel meg. Készíthetünk belőle levestésztákat, galuskát, tarhonyát, pa­lacsintát, császármorzsát, élesztős tész­tát (de élesztőböl valamivel többet veszünk), buktát stb. SAVANYÍTOTT NYÁRI KÁPOSZTA ZSEMLYEGOMBÓCFELTÉTTEL A kovászolt savanyított káposztát kapros rántással berántjuk és sós víz­ben kifőzött zsem­lyegombócokat adunk hozzá feltét gyanánt. A tetejét egy kevés hagymás, paprikás szafttal meg­locsoljuk. Ez utóbbi azonban el is maradhat. Télen hordós savanyu ká­posztafőzelékhez adjuk hús helyett. — Félévi börtönre ítéltek egy tola­kodó gavallért. Egy ceglédi tisztviselő felesége 1940 augusztusában Budapes­ten járt, hogy itt cipőt és más holmi­kat vásároljon. A Rákóczi-úton, ami­kor kilépett az egyik cipőüzletből, szembejött vele egy idősebb úr, aki szívélyesen üdvözölte és érdeklődött, hogy mikor érkezett Budapestre. A tisztviselő felesége első percben azt hitte, hogy csakugyan ismerőse a férfi, beszélgetésbe elegyedett vele, de ha­marosan rájött, hogy kalandkereső szeladonnal van dolga. A férfi tola­kodó módon különböző ajánlatokat tett az asszonynak, aki erélyesen rá­szólt, hogy rendőrnek adja át, ha nem távozik. A férfi ennek ellenére sem távozott. Az asszony a Baross-téren rendőrtől kért oltalmat a tolakodó férfi ellen, aki azonban látva a hely­zetet, azzal állt elő, hogy az asszony négy pengőt kicsalt tőle, s azzal kérte el ezt az összeget, hogy cipővásár­lásra kell neki a pénz. A rendőr a felek ellentétes kijelentései folytán bekísérte mindkettőjüket a VII. kerü­leti kapitányságra, ahol az asszony igazolta, hogy elegendő pénz van nála, több mint 50 pengő, tehát a férfi fel­jelentése merőben alaptalan. Az iga­zoltatás során kiderült, hogy az illető férfi Csonka István 57 éves dohány­gyári tűzőr. Hamis vád bűntette miatt indult ellene eljárás. A budapesti bün­tetőtörvényszék vonta felelősségre és egyévi börtönre ítélte. A tábla a bün­tetést hathónapi börtönre mérsékelte. Felkerült az ügy a Kúria Szolnok dr. tanácsa elé, ahol Kéler Béla dr. ko­­ronaügyészhelyettes felszólalása után a védelem részéről bejelentett sem­misségi panaszokat elutasítva, a tábla ítéletét jogerőre emelték. ­t­ZÁLLÁS A földmű­velőügy­i minisztérium víz­rajzi osztálya jelenti: Szerdai dunai vízállás: Schärding 315, Aschach 237, Struden 384, Krems 317, Bécs 295, Pozsony 153, Komárom 293, Budapest 240 (csütörtökön 232), Paks 146, Baja 252, Mohács 296, Bezdán 341, Gombos 397, Palánka 370. A Rába Szentgotthárdnál —32. A Dráva Varasánál 181, Barcsnál —21, Drávaszabolcsnál 107, Eszéknél 180. Szerdai tiszai vízállás: Máramaros­­sziget 32, Visk 10, Tekeháza —7, Tisza­­újlak —48, Vásárosnamény —20, Tokaj 67, Tiszafüred 66, Szolnok 66, Csongrád 44, Szeged 164 (csütörtökön 152). ?,Zenta 220. Titel 330. A Szamos Désnél —16, Szatmárnémeti­nél —58. A Bodrog Bodrogszerdahely­nél 120. A Sajó Bánrévénél 40. A Hernád Hidasnémetinél 12. A Berettyó Margittá­­nál 8. A Körösök Csúcsánál 32, Nagy­váradnál 125. Békésnél —40, Gyoménál —16. A Maros Marosvásárhelynél 150, Makónál 80. A Balaton Siófoknál 95. A Velencei­­tó Agárdnál 130. . Felavatták Szántó Róbert sírem­lékét. A tragikus véget ért kelenföldi evangélikus lelkész, Szántó Róbert ha­lálának első évfordulóján avatták fel művészi síremlékét a farkasréti teme­tőben. Wolf Lajos tb. esperes mondott egyházi beszédet. A nőegylet nevében Korompay Sándorné adott kifejezést hálájuknak, míg az egyházközség ko­szorúját a másodfelügyelő, Traeger Ernő dr. miniszterelnökségi osztály­főnök helyezte el megindító, költői szavakkal. — Borsodmegyei gyermekek nyaral- tolása. Vitéz Borbély-Maczky Emil fő­ispán kezdeményezésére Borsod vár­megye minden községében megszervez­ték a nyári napközi otthonokat. Jú­lius 1-én nyolcvan napközi otthonban kezdődött meg a gyermekek nyári el­látása és gondozása. Előreláthatólag nyolcezer gyermek talál otthont ezek­ben a nagyrészt zöldkeresztes védőnők felügyelete alatt álló intézetekben.­­ Háromhónapi fogházra ítélték a máramarosi főispán megrágalmazó­fiát. A büntetőtörvényszék Váry Nagy István dr. elnöklésével ítélkező ta­nácsa két napon tárgyalta azt a rá­­galmazási bűnpert, amelynek vád­lottja Omelka Ferenc, a nyilaskeresz­tes párt szakmai székházának pa­rancsnoka volt. Omelkát Jutka Fla­vius máramarosi főispán jelentette fel sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt. A bíróság bűnösnek mondta ki Omelka Ferencet és há­romhónapi fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet indokolása szerint Omelka 1941 december 9-én röpiratot írt, amely­nek aláírója a szökésben levő Sütő Gyula akkori országgyűlési képviselő volt. A röpiratban azt állította Jurka Flaviusról, hogy a román megszállás idején Máram­arosszigeten 1940 május 10-én, mint a máramarosi antirevi­­zionista ülés vezére a „díszmenet“ élén haladt. Jurka Flaviust a röpint további részében magyarfalónak ne­vezte. A büntetőtörvényszék a tanú­képpen kihallgatott S Bárdossy László volt miniszterelnök, Mik­ó Imre, Fái Gábor, Kökényesi Péter dr. országgyű­lési képviselők, továbbá Thief­ent­hal­ier dr. pápai prelátus, Pávay Mátyás Sándor nyugalmazott altábornagy, vitéz Rády József vezérőrnagy és más tanuk vallomása alapján meg­állapította, hogy az inkriminált röp­­irat tartalma valótlan. A valóság bi­zonyítása során nemcsak az nyert megcáfolást, hogy Jurka Flavius ma­gyarfaló volt, hanem ellenkezőleg, a büntető törvényszék a tanuk vallo­mása alapján azt állapította meg, hogy Jurka Flavius a magyarság ér­dekében mindent megtett és magyar­­érzelmű magatartást tanusítalt. A büntetőtörvényszék súlyosbító körül­ménynek vette, hogy Omelka már többször volt büntetve. Az ítélet ellen úgy Omelka Ferenc, mint védője fel­lebbezést jelentett be. — Házasság: Krisztinkovich Antal dr. rendőrfőtanácsos leánya, Babits július 1-én tartotta esküvőjét a Lu­­dovika Akadémia kápolnájában Krin­­ner Lajos m. kir. tüzér alezredessel. Tanuk voltak: Jeszenszky Andor dr., a m. kir. rendőrség epicki főkapitánya és Kacskovics Antal ezredes. Weisz Klára (Szatmárnémeti) és Rosenthal László (Budapest) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — A Fővárosi Könyvtár nyári szü­nete. A Fővárosi Könyvtár tudomá­nyos központja (Wenckheim-palota) és valamennyi fiókkönyvtára júliusban nyári szünetet tart. Egyetlen kivétel a 11. sz. fiókkönyvtár: ez augusztusban tartja nyári szünetét. — Kitört az Etna. Rómából jelentik. A lapok cataniai jelentése szerint az Etna-vulkán kitört. Két új kráter ke­letkezett. * Az erdélyi nyereménykölcsö­n húzásának eredménye Az Erdélyi Nyereménykölcsönkötvény sorshúzása július 1-én, szerdán reggel 8 órakor vette kezdetét a budapesti pénzü­gyigazgatóság sorshúzási termé­ben. RÉSZLETES EREDMÉNY A 130 —062. számú kötvény a 300.000 pen­gős, a 276—516. számú kötvény az egyik 50.000 pengős és a 374—437. számú kötvény a második 50.000 pengős nyereményt nyerte. 10.009 pengős nyeremények: 30—422, 74—774, 138 -709, 912—906, 319—709, 286—210, 406—934, 176-217, 66—869, 450—727. 1090 pengős nyeremények: 1—832, 465—769, 221-973, 341-180, 118-27, 116-832, 321—661, 350-061, 3 SK)—842, 836-629, 333—790, 216-108, 192-220, 28-761, 12­ 67, 448-85, 161-703, 271-199, 269-132, 355-456, 163—145, 106-376, 100-731, 209- 986, 74—976, 43—178, 56—619, 188-351, 385-292, 414-702, 290—240, 411-352, 98-402, 63—387, 248—717, 415-511, 60-164, 308—22 , 396—993, 336—938, 519—561, 118—415, 140—906, 375—519, 97—605, 395—115 217—940, 370—907, 313—760, 468- 652, 351—884 , 444 —729, 403-182, 370—101, 132—206, 310—185, 395-854, 39- 709, 76—43, 125—505, 394-830, 58-827, 110-218, 39­5—897, 896-6, 426—51, 1,7-«e-456- 465, 40—113, 155—186, 493—398, 314—301, * 100—405, 127—611, 141—705, 77—710 10S-355 148- 420, 379-867 , 274-830, 160—561, 88-519, 215-149, 88—572, 50—142, 28—300, 120 -848, 41*—30«, 279—13«, 490—734, 205-149, 51—168, 365-772, 483—172, 431—581. 17—390, 207—552, 253-993, 399—2, 31-970, 190—644 127—203, 168-118 , 438—398, 361—191, 324—901, 200-875, 119 —457, 249-593, 24—617, 133—711, 81-958, 40— 377, 115—141. 99—842, 484—363 472-188, 379—671, 390—211, 6-269, 358—918. 5—551, 438—601, 400-682. 6—421, 191—327, 69-953, 359-854 , 347—293, 329—503, 382—676, 53-210, 457- 981, 35—575, 247—151, 406—174, 271—383­­—621, 316- 990, 193-25, 223-998, 224-133, 368-951, 342—391, 110—519, 473—723, 210-645, 411-94 , 422-997, 171-629. Ezután 1500 darab 500 pengős nyeremény kölcsönkötvény számát húzták ki a kerékből. Minden felelősség nélkül! — Adomány. Az elhunyt Vahl Zoltán kaszinói asztaltársaság a koszorumegváltás fejében 50.— pengőt adományozott az O­ WZSA javára. — Halálozás. Nagy részvét mellett temették el Biharkeresztesen Fekete Péter dr. tisztifőorvos, Bihar vármegye tb. főorvosát. A temetésen megjelent Czifra Kálmán dr főispán és vitéz Nadányi János alispán és sokan má­sok a vármegye vezetőségéből. Az el­hunytban rokonsága mellett Fekete Imre dr. ny. polgármester a testvérét gyászolja. Fährlich József volt likőrgyáros éle­tének 70 évében június 29-én elhunyt. Temetése június 30-án volt a rákos­keresztúri temetőben.

Next