Ujság, 1943. január (19. évfolyam, 1-10. szám)

1943-01-01 / 1. szám

Budapest, 194S Jand­r 1, pinlel jmm TTL tvfolyam. I. ELŐFIZETÉSI ARAK: £33$ 0M| ff*» ^gK9Bk «»**SCTÖS£ti ES KlADOttlVATAU **■» bdotprt....................... A— P««** lE||g TI~ Ai*­B *■ K««7«tovm ......................... . ti,» peas# M §33­M Jp® T E L E F O W 2 EeAp ewe ..................per*# ($$» S§|& £&%&­$Sk JSiHr v Pm­-Wl, IA-76A. I30-75A. UMM — fi H n 0« W m­­-«-• «• •—«* •“■Eck« «iam ir«. «MOcn 4« a |«*1t» Sm|8 SÉföj® ^MjjaSik fgejj« HH — «.ivarok.* b4&Smap....................1» Mijr K||| «HS |pp ^ «agB *gf§|f FZOKKIADÓHIVATAL. I P fv/f* fjg^. JM BP^Ba *JBM»0nk0NTVTA* (T*.*.«: UMNIC ^g#S ^Eg?^d­»««feimF |M| «m WWaMiBiBSl dj&Ao utazAm irodája. »IUI ©B3» ^^SgffPgl ▼. hartk*. Qr« Ti« tanna­ aia C «OM. ^ ^MBHMBImZZmibLhh■■mmmmmmmmmmm^ SZABADELVŰ NAPILAP FCSZSMCWnD. MAKAY-PETROVICS GYÖRGY str. ____________________________________________________________ll­=lld^&',.­­; ■________________________________________________________________________— Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világ­szerte tomboló háború a hazánk im­már második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbál­tatás ellenére is a nemzet örökkévaló­ságában hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, ame­lyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhettünk. Immár a mi életünkben is viharzik, kérlelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya velem együtt tudja, milyen ■nlyo. ai ■ kereszt, amelyet hordo­zunk, meglátogatott bennünket a Min­denható a mi mindnyájan egyek va­gyunk a fájdalomban, mi érezzük leg­jobban, mi az­ magyarnak lenni. Éppen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a há­ború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a sziveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáin­ézni a kérdést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelessége­det a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátar­tozójukat, atyjukat, fiaikat, testvérei­ket, családjuk támaszát és reménysé­gét, vagy pedig egyetlen kenyérkere­sőjüket veszítették el a becsület me­zején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonsá­gunkért ta életünkért?* Válaszoljon erre a kérdésre min­denki becsülete és lelkiismerete sze­rint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán­ csele­­kedetekkel Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége sze­rint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még töb­bet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjainak, az ember­feletti áldozattal harcolók itthon­­maradottainak. Január 17-től február 7-ig ország­szerte minden eddiginél nagyobb ará­­nyú gyűjtést rendezünk a harctéren lévők itthonmaradottainak támogatá­sára. Ezáltal pénzt kérünk: a tehető­sektől ezreket és százakat, a szegé­nyebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a tár­sadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül so­ványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak, mert hozzátarto­zója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál Gondoljunk kato­náinkra, akiknek fegyvereit megacé­lozza, bátorságát és hősiességét fo­kozza as a indat, hogy Itthon min­denki részt vállal családjának gond­jaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a bábomra ál­doz és a lehetőség határain belül gon­doskodik a harctéren lévők otthon­­maradottairól De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell hogy az áldozatot egyenlően osszák meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a Jó szitre! adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmu­tatása. Most látjuk majd, mennyire­­szerelt népünk minden rétege, lakos­ságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társada­lom ezt az alkalmat nemzeti áldozat­ készségünk legszebb ünnepévé!" Adja­tok, hogy a legtöbbet áldozók hozzá­tartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje át az örök Hon­­gária Istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a cserelei és a jóság erőit is mozgósí­tani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért Imádkozunk! Budapest, 1942 december 1I. napján, HORTHY MIKLÓSNÉ OROK ÚJÉVI AJANDEK Irta Makay-Petrovics György Jb •*!■ «A, m­int* Üt -D« Srök vizek ringattak mienkk* A roppant óceánjáré fer.jóL Jóit • vér kód5« parttal felel 8 a Lélek végtelenjébe vessetL Arbeeáa magyar rátáié lebegett. Fent, a leftflbb Semmirósiskbe* Ül minden földi bíróság felett Ama más néven ismert Petrovica. Mi legfőbb bíránk minden faji perben: A vér: a semmi. A Lélek: a minden. Reményik Sándor Százhúsz esztendeje, 1823 Szilveszter éjjelén a „jó öreg kocsmáros“ felesége kínok kö­zött vajúdott falusi ágyán. Mire az óév eltűnt és a titkokkal, re­ménységekkel teli újesztendő első percei beköszöntöttek, vi­­lágra hozta elsőszülött fiát. Sirt, nyöszörgött a csecsemő csak­úgy, mint minden újszülött. Ki tudhatta, hogy ez a siro-rivó hang alig két évtized múltán a magyar nép csodálatosan zengő hárfájává lesz? Ki sejthette, hogy ez a gőgicsélés lélekbe­markoló dallá változik, ki ál­modhatta, hogy „lángszaru és lánglelkű“ zseni növekedik a kis porontyból? Mint ahogy az új­év első percei nem árulnak el semmit, az esztendő titkaiból, úgy az e percekben érkezett csecsemőről sem tudhatta senki, micsoda lelket lehelt belé, mi­csoda világító szelemet ajándé­kozott neki, micsoda áldott tü­zet gyújtott benne a Teremtő. Jött, mint minden újszülött és­­ minden új esztendő, titkokkal és reménységekkel teli. S alig for­dult az idő, lepattant a titok zárja és a magyar irodalom egén olyan reménység gyulladt ki, amely fényével besugározta az egész világot. Petőfi Sándor született meg rö­vid földi életére 1823 újesztende­­jének éjjelén. „Az apja szerb, az anyja tót“, — ahogy Végvári Re­­ményik Sándor zengette róla —, Petrovics István és Hruz Mária fiából lesz a legmélyebben, a leg­tüzesebben, a legszenvedélyeseb­ben magyar költő, akiben épp­oly hatalmas erővel zúg a ma­gyar nép minden vágya, mint amilyen lobogó lelkesedéssel ég e nemzet szabadságszeretete és amilyen bájosan és nemesen vi­rágzik ki benne e nép szerelmi érzése, vagy hömpölyög szélesen elbeszélő készsége. Magyarságá­nak mindent alárendelő tudata és átélése irányította Petőfi hu­szonhat esztendejét és ezért „folyt ki az ifjúi vér szívéből“ a segesvári csatatéren. ♦ Százhúsz évvel ezelőtt az Úr­isten kinyitotta a tenyerét és újévi ajándékot adott a magyar­nak. Nem kincsekkel halmozta el, nem országokat tett elébe, nem földjét, folyóit gazdagította, nem is balsorsát változtatta sze­rencsés napokká, nem! Költőt — nagyot és utolérhetetlent — adott a nemzetnek, hogy vigasz­talja, ostorozza, tanítsa, gyö­nyörködtesse, hogy tündököljék és azután oly hirtelenül, miként jött, eltűnjék az örök titokzatos­ság misztikumában. Újévi, örök újévi ajándékul kapta e nemzet Petőfit és rajtunk múlik, hogy érezni, érteni és megbecsülni tudjuk az ajándék fenségét. ♦ Petőfi az ezeréves magyar tör­ténelem egyik legválságosabb, legizgalmasabb, legjelentéke­nyebb és legfenségesebb korsza­kának volt nemcsak hatalmas és már költői nagyságánál fogva is halhatatlanná vált dalnoka, hanem küzdő harcosa, vértanúja és prófétája is. Szabadságharmo­­unknak a költője és varese, akinek költészetében ott zeng e szenvedélyes korszak minden törekvése, sóvárgó vágya és re­ménye, ott ég a magyar nemzeti lélek akkori lázas hevülete és egész eszmevilága és aki csodá­latos divinatióval látta meg a jövőt egész hősi haláláig." A nem­zeti népies irány az ő költésze­tében jutott végleges diadalra s az egész magyar nemzet lelke dalolt az ő költeményeiben. Eszményi képviselője, inkarná­ciója volt a reformkorszakban ujjászü­letett Magyarország ifjú­ságának s ezért ideál­ja nemcsak saját korának, hanem máig is legnépszerűbb költője irodal­munknak és örök szimbóluma a magyar ifjúságnak. Zengenek és visszhangzanak lelkünkben költeményei.1. Di­csőítik fényes nemzeti múltún­kat, amelyben szemünk „egekbe nyúló kősziklákat lát, nagy tet­teidet bajnok nemzetem“ és amikor még „nagy volt a ma­gyar, nagy volt hatalma, bir­toka, magyar tenger vizében hunyt el észak, kelet, dél hulló csillaga“. Ő legszebb országnak az öt világrész nagy területén a magyar hazát tartotta, amely bokrétája az Isten kalapjának és csodálatos költeményekben énekelte meg a magyar faj lakóhelyét, az Alföldet. És amióta ezek az énekek elhang­zottak, mintha ott lebegne az ő lelke az Alföld nagy, komoly és inkább bánatos, mint vidám tá­jai felett... fia kell, ostorozza is nemze­tét, de mély fájdalommal. Jajj nekem, százszor jajj, hogy szülőm ellen kell kart emelnem, hogy megostorozzam őt. Gyermek a szülőjét! Engem jobban éget A seb, melyet rajta vágok és nagy vétek, Jól tudom, az ily tett ég és föld előtt. De sem­pi kincsért s hírért a világon, ELtffir, hagyom én szülőföldemet, ,­ Itt szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet. A legnemesebb haza és faj­szeretet zeng költeményeiben és az volna a vágya, hogy ez az érzés töltse el minden magyar ember lelkét. Szent hazaszeretet, mibe mártsam toltam"? Hogy dicső képedet híven lerajzoljam, Oly híven s oly szépen, Hogy megbüvöld, ki rád szemét fogja vetni. Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi .Hagyat kebelében, énekli s ő mond­ja azt is: „A hon nevét, a drága szent hazát, szi­vednek legtisztább holljja-e zárddi“* Az események fejlődésével ha­zafias költészetét egészen a kor szolgálatába állítja és költemé­nyei lelkes vallomások a kor demokratikus és szabadsági tö­rekvései, az ország független­sége, a respublika és az Erdély­­lyel való unió mellett. Láng­oszlopnak tartja ő a költőt, aki­nek hivatása a népet vezetni „Kánaán felé, ahol a bőség ko­sarából mindenki egyaránt ve­het, hol a jognak asztalánál mind egyaránt foglal h­elyet, hol a szellem napvilága ragyog min­den ház ablakán..Ez az esz­ményi cél. Addig, amig ezt a célt az emberisé­g eléri, folyvást küzdeni kell. Ő küzdött is párat­lanul nemes lelkének szent he­vületével, költészetének egész erejével és életét is feláldozta eszméiért Hazámért ontom véremet, Hazámért vivők véres diadalt. Írja, amidőn a harctérre megy meghalni, a „dicső jel“, a nem­zeti lobogó alatt Háromszinű magyar zászló Vezérelj! Védelmezünk megfeszített erővel. Kiemeltük a porból szent szárnyadat, Röpülj előttünk, a magas ég alatti E szent jel alatt halt meg a hazáért és szabadságért. Lelke azonban belemarkolt a magyar történelem forgatagába s a ma­gyar idő azóta az ő szellemével együtt halad tovább. * Ki tudná ma már elképzelni nemzetünk életét, történelmét s a mi egyéni életünket Petőfi Sándor emléke, példaadása és költészete nélkül? El lehet-e gondolni a szabadságharcot s az előtte való éveket őnélküle? Ki ne érezné, mennyi tartalmat, erőt, díszt és ékességet adott nemzetünk e legendás korsza­kának az ő költészete? És váj­jon a mi egyéni életünk nem volna-e sokkal üresebb és sivá­­rabb nélküle? Hisz mindnyá­junk ifjúságának első álmait az ö költészete lebegte körül, bele van ö szövődve egész életünkbe, érzés- és gondolatvilágunkba s amig ez a nemzet fennáll, a ma­­­­­gyar ifjak és leányok nemes, tiszta szerelmének és a magyar férfiak honszeretetének az ö költeményei lesznek a legszebb és legméltóbb tolmácsai. A bensőséges családi életnek, a példátlanul gyöngéd hitvestársi hűségnek, a természet és ma­gyar föld rajongó imádatán­, a férfias bátorságnak és függet­lenségnek egy magasztosan nagy és nemes szívben született örök­­szép megnyilatkozásai az­­ köl­teményei. Ezért m­ondhatji , d­e emlékének is, amit ő da­lolt nagyszerű költeményében Homerosról az Ossiásról: Eljönnek az évek Századjai s ezredjei. Letipornak Mindent könyörül ellenül, oh de Te szem vagy előttük! Mindenre a sárga halált tehetik ''' Csak a Te fejed kosza úja Marad zöldi Egyik leghatalmasabb költe­ményében, az „Erdélyben“ cí­műben az elkeseredett hazafias lélek mély fájdalmával, a látnem csodás jóserejével s a törté­nelemfilozófus bölcseségért dörgi megrázó és ma is megren­­ditően aktuális intelmét: ...............A század viselőit Születni fognak nagyszerű napok, Élet-halálnak vészes napjai. Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kell­jen Az eljövendő óriásokatt Ki legelőször nyújtja ki kezét, Azé legyen a hála s a dicsőség. S ki elfogadni azt vonakodik, Annak porára szálljon minden átok, Melyet sírunkra majd virág helyett, Ültetni fognak maradékaink, Kiket örökre megnyomoritánk ...! Ha a forrongó emberiségnek mai, az egész világra kiterjedő nagy válságában komoly ma­­gnikbatizálással csak ezt az egy intelmét megtagadnák Petőfi Sándor szellemének, akkor for­dulópontot jelenthetne történel­münkben születésének 120 éves fordulója. Ára 16 fillér

Next