Ujság, 1943. december (41. évfolyam, 265-289. szám)

1943-12-28 / 286. szám

4 Kiss Józse£=emlékkiálli£ás az Országos Zsidó Múzeumban­ ­ December 26-án, vasárnap, dél­­­óta nyílt meg ünnepélyesen a Kiss József születésének századik évfor­dulóján­ rendezett emlékkiállítás. A kultúrtörténetileg rendkívül érde­kes kéziratos, levélgyűjteményes anyagot egy lelkes fiatal leány, Epp­­ler Erzsébet könytáros,­­— néhai Eppler Sándor leánya — és Balázs György dr. rendezte páratlan ügy­­buzgósággal és sikerrel. Az Országos Zsidó Múzeum első termének falán­ Karlovszky, Réti, Paczka Kornélia és Vadász Miklós festette Kiss József-portrék dísze­legnek, Teles Ede mellszobra is ki van állítva, valamint Zsákody-Csi­­szér bronzplakettje s az érdekes, csak tervnek maradt Adna-tanul­­mány, melyen most ott díszeleg a Petőfi Társaság nemzetiszinti ko­­szoruszalagja. Múzeumi termek levegőjében mindig lappang valami szellem­­idézően kísérteties s a korai láto­gató a vitrinek és tárlók között bóklászva, ráér töprengőn össze­rakni az emlékezetében tétován fel­merülő töredék verssorokat. A Nápolyi emlékét véletlenül: „Ne kisérjen se zokogás, se ének. Se so­kaság, mely holnap megtagad. Az örök semmibe úgy sincs kiséret. Oda minden lény egyedül szakad...'' Az „örök semmit" rengeteg emlék cáfolja itt, bár a sokaság javarésze, a kortársak, Kiss József kortársai is elköltöztek már oda, hol halott köl­tőket valószínűleg senki meg nem tagad.' * Ha élne és a vitrinek fölé hajol­na, bizonyára nem tagadná meg sem magát, sem a költő szerkesztőt, Ady Endre: „Kedves Józsi bátyám, itt küldöm a cikket, a címet tessék felcserélni, ha egy jobb ötlenék ... kezét csókolja igez hive, Ady", vagy Tóth Béla, akiből így szakadt ki a keserű vallomás: „mert hogy még élek és merek élni, csakis önnek köszönöm, ön adott nekem munka­kedvet, bátorságot, hitet, apai jó­sága nélkül elpusztultam volna csüggedtségemben." . Kosztolányi, ki nem átallotta, mikor Mágia című kötetét eljuttatta Kiss Józsefhez, a következő soro­kat mellékelni hozzá 1912 novem­berében: „kérem vegye szívesen ezeket a verseket, melyeket öt év alatt az ön oldalán írtam s ne te­kintse frázisnak a dedikációmat, hogy meghatott fiai szeretettel te­szem kezébe önnek, aki a nemes és finom vers egyetlen művésze." — „Tarts meg kegyes jóindula­todban és szeress egy kicsit‘‘ — Fedák Sári levele szól így s „ha a hála melege menve-mendegélve el­érhetne oda, ahová küldője küldi, úgy hiszem, azt gondolná mostan, hogy a borús időben valahogyan besüt a nap szép otthonába..." a Régi ház írója, Tormay Cecil fejezte így ki hálás szeretetét. Négyoldalas szürke levélpairon, kissé kapkodó írással Kaffka Mar­git még mint Frölichné Margit írja alá magát s egy irodalmi ügyre vonatkoztatva azt mondja Kiss Jó­zsefnek: „mindenben és mindig tel­jesen igaza van velem szemben. Nagyon verjen meg, igazán meg­­érdemlem. És maga, mester, a leg­jobb ember a világon." * A legjobb ember a világon? Számtalan mese, apró anekdota, falánkos, vagy idealizált történet őrzi a századvég ez érdekes embe­rének és­­művészének emlékét. A bronzos hajú, okostekintetű­, fiatal könyvtárosnő felhívja a figyel­münket arra, hogy az emlékkiállí­tás Kiss József színes egyéniségé­nek három tükörképét vetíti felénk, Kiss Józsefét, a szerkesztőét, a köl­tőét és talán elsősorban az érdekes emberét. A rendezés hármas tagolt­sága a rendszerező, szakavatott munka elgondolása, igen hasznos volt ezúttal, mert soha plasztiku­­sabban megrajzolt portrét, kései és már kissé idegen­­ nemzedék nem kaphatott. A köztu­dat szerint élete és di­csősége teljében a századvég ma­­karlizmusos, díszpálmás polgári mennyország pompája vette körül a magát oly neh­ezen és keserves küz­delmek árán felküzdött költőt. A Tormay Cecil által felemlegetett „szép otthon“ Kosztolányi szerint is dagadó selyem párnákkal, süp­pedő perzsákkal volt tele s a költő mellett mikor „dolgozott“ karcsú, talpas pohárkában néhány ujjnyi francia pezsgő csillogott s a levegő­ben drága egyiptomi cigaretták illa­tos kék füstje foszladozott. A kiállítás szerény rekvizitu­­mai azonban ugyane fejezet kere­tén­ belül mást is mesélnek. Egy­szerű tintatartó, rézállványos, zöld­­ernyős asztali lámpa, egyszerű óra, papendekli szemü­vegtok, evikkel, egy Thék-fadoboz, amiben a levél­papírját tartotta s fényűzésként egy apró japán hamutálca, a festése a sok beléhullott hamutól kimarva, de az alján a finom háncsfonás még ép ... Melyik lehetett igaz? Nos, mind ,a kettői Oly igaz és kétféle volt minden kellék ez időben, mint maga a kor. A művirágok, a szalonpálmák, az illedelmes beszéd, a szőnyegekkel, súlyos aranyrámás képekkel zsúfolt enteriőrök, cifra, ezüstök, majolika-tálak szecessziós kora. És ebbe robbant bele Kiss József folyóirata, a Hét! A századforduló legjelesebb orgánuma, mely na­gyobb furorét csinált mint közvet­len utóda, a Nyugat. A legelismer­tebb kritikai folyóirat, melynek cikkeire, glosszáira széles társadalmi rétegek figyeltek fel. S a lap, mely két teljes irói nemzedéket nevelt és tömörített táborába, Reviczky Gyu­lától Kosztolányiig, Mikszáthtól Adyig, melynek irói gárdájába olyan nevek tartoztak, mint Ábrá­nyi Emil, Ágai Adolf, An­brus Zol­tán, Berzeviczy Albert, Biró Lajos, Bródy Sándor, Csathó Kálmán, Falu Tamás, Cholnoky Viktor, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Jókai Mór, Juhász Gyula, Ignotus, Kaffka Mar­git, Kállay Miklós, Karinthy Fri­gyes, Kárpáti Aurél, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lányi Viktor, Lengyel Ernő, Mik­száth Kálmán, Mohácsi Jenő, Mol­nár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Endre, Palágyi Lajos, Pekár Gyula, Radó Antal, Rákosi Jenő, Révész Béla, Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály, Szép Ernő, Színi Gyula, Szomory Dezső, Toldi Ferenc, Tóth Árpád, Vámbéry Ármin, Vészi Jó­zsef, „az új írókat és új közönséget nevelő új folyóirat“ erősen tekin­tettel kellett legyen a kor szemér­­­metességére és ízlésére is. A kiállításon szerepel egy levél, főrangú hölgy intézte 190 táján Kiss József szerkesztőhöz: ... Clo­­tilde főhercegnő őfensége szeretne a Hétre előfizetni, de tar­tálja, hogy a címlapon lévő múzsa miatt nem lehet, hogy a lapot nem lehet asztalon feküdni hagyni oly ház­ban, hol fiatal leány van ..." A meglehetősen kövér múzsán­­ki van állítva az ominózus címlap az egyik vitrinben­) valóban lecsú­szik vállon alul kissé a bő, sok­redős, íngszerű köntös. Kiss József azután gondosabban felöltöztette a lenge nemzet folyóirata fedelén, mely folyóirat belsejében az új ma­gyar irodalmon kívül például elsőül ismertette meg­ közönségünket a francia szimbolista költészettel. Dús és virágzó élet adatott meg végül is a költőnek. Tanúság rá munkái kiadásainak számos érde­kes sorozata. Közöttük az 1897-­ valóban pazar albumszerű dísz­­kiadás, Lyka Károly szerint a „leg­szebb magyar illusztrált mű." A szövegrajzok, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Thorma Károly, a „nagybányaiak" bravúros alkotásainak eredetijei az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumból kerültek a kiállításra, melynek változatos és érdekes kéz­irat és ereklyegyűjteményét is rész­ben a Magyar Történelmi Arckép­­csarnok, a Miskolci Kiss József­­ Múzeum, részben maga a Kiss-csa­­lád engedte át. A Hét í­ói gárdájá­nak is majdnem teljes összeállítása szerepel fényképen. A vasárnap déli megnyitáson Na­­ményi Ernő dr. üdvözölte a szer­vezőbizottság részéről az ünneplő közönséget, mely sokáig együtt ma­radt, élvezettel szemlélgetvén a stí­lust, művészetet és egy elmúlt kort jelképező irathalmazt és érdekes dokumentumokat. Tápay-Szabó Gabriella dr. süllyesztve, sietett az édesanyja la­kására, hogy ott ünnepeljen. A va­csora kitűnő volt és a boldogság véghetetlen s a fiú, a jó fiú, azzal akarta magának még kedvesebbé tenni a nagysikerű estét, hogy megkérte a jó anyját: vessen neki ágyat a földre, mert a közelében szeretne aludni, mint annyi év elütt, mikor még kisgyerek volt... (lúdtalp, ha ránt süllyedésre) vékony, könnyű minden ci­pőben visel­ni lő Dur-alumíniumból és­­ k Tornácéiból Mautner 15 9. sz méret vételi prospektus díjtalan. Vidékre i*. CIPŐHETET ÚJSÁG KEDD, 1943 DECEMBER 11 Civiléttessitttst régiekről írta REXA DEZSŐ A „Kaméliás hölgy” párisi premierje A világ drámairodalomtörténeté­nek fontos dátuma 1852 február má­sodiké. Annak a napnak estéjén mu­tatta be a Commédie Française egy akkor még a francia színpadon nem ismert bre társadalmi drámáját a La dame aux camélias-t. A darab tehát kilencvenegy esztendő óta él és egyforma hatással van a közön­ségre. Kevés darabról mondható ez. A ma is játszott régi darabok in­kább az ókor költői nagyságait tart­ják a színházlátogatók emlékezeté­ben, a középkor írói közül jóval kevesebb szólalt meg színpadjain­kon manap. De a párisi félvilág csaknem száz év előtt élt meghatóan kedves alakjának drámáját ma is ünnepelve nézi végig Nemzeti Szín­házunk közönsége. Igaz, hogy olyan művésznő alakítja a hős­nőt, aki világviszonylatban is az elsők közé sorolható és a darab nagy sikere mellett a színjátszó nagy sikere is számít nálunk. A Commédie akkori páratlan si­kere ismeretlen színpadi szerzőt ve­tett felszínre. Francia különleges szokás volt, hogy olyan bemutatók színlapján, amikor még színpadon sohasem szerepelt szerző művéről volt szó, a szerző neve nem volt kitéve és csak a darab sikerétől függött, vájjon a kö­zönség megtudja-e, ki volt a szerző? Balsiker esetén a szegény irók kalapját jól az arcába húzva, kabátgallérját felhajtva surrant ki a színházból és futott haza, hogy senki se sejtse, hogy ő az estének szomorú hőse. De ha a darab sikert ért el, úgy a rendező karonragadta a boldog költőt és kivezette a szín­padra, a ragyogó rivalda elé és ele­gáns kézmozdulattal bemutatta a szerzőt, mondván: — Monsieur Ikszypszilont Az így bemutatott színjátékíró most már ismerőse,a közönségnek. Írhatott tovább a maga nevén jó, vagy nem jó darabot. A La dame aux camélias szerzője akkor még ismeretlen volt a nézőtér előtt. Si­kere már az első felvonás alatt lát­hatóan nagy volt, de tekintve a da­rab légkörének eddig még színre sohasem vitt szokatlanságát, félve a közönségnek eshetőleges megmere­vedésétől, a szerző úgy kívánta, hogy a rendező, majd ha teljes lesz a siker, a darab végén mutassa be. A szerző tisztában volt azzal, hogy hősnőjének világa ellenszenves lehet. Mondatja is vele: — Isten talán megbocsát nekem, a társadalom, az ember könyörte­len ... Ezért jó volt várni. A közönség kíváncsisága azonban határtalan volt. Mindenki törte a fejét, vájjon ki lehet, aki ezt a nagyon merész darabot ilyen hihetetlen művészet­tel megírta? Találgatták, feszeget­ték, kérdezősködtek erre is, arra is, vájjon ki lehet? Valaki megkérdezte a pályája zenitjén levő nagy regény- és szín­­darabírót: — Mondja, monsieur Dumas, ön a darab szerzője? Amire a szellemi író így felelt: — Óh nem, én a szerző szerzője vagyok... Ez pillanatnyilag nem volt meg­oldás; senki sem értette meg ebből, hogy ki hát a mester? Dumas fia akkor még alig ismert regényíró volt, színpadon még meg nem jelent és sehogy sem esett rá a gyanú, még az öreg Dumas ilyen nyílt be­jelentése mellett sem, hogy ő az. Pe­dig hát ő volt. Az akkor huszon­nyolc éves ifjabb Alexandre Dumas, a későbbi nagy, atyjánál is jelentő­sebb drámaíra. A darab sikere frenetikus volt. Mindenki érezte, hogy egy kétség­telenül maradandó nagy színpadi műről van szó, hogy ez a darab lesz a színpadi szellem nagy változásá­nak előidézője, hogy ezzel lép be a színpadra a való Élet erőteljes igaz­ságaival ... Dumas papa, nagy bohém volt, mondjuk ki őszintén: lump volt a nagy író, éjszakázó, italozó, szeret­kező, jóizű, kedves korhely és pa­zarló. Megtörtént, hogy mikor utolsó nagy betegsége ágyához kötötte, pár nappal halála előtt elhaló hangon kérdezte a fiától: — Fiam, nézd csak meg, ott a kandallón van egy pár arany. Min­den pénzem ott van, nézd meg, mennyi az? Fia odament és igen hamar ké­szen lett a számolással. — Bizony, kedves atyám, ott mindössze csak két arany van . .. A nagybeteg olyan hangon, mint­ha megnyugodnék a helyzetben, mondta: — Látod, te mindig pazarlónak mondtál engem. Megírtad rólam a darabot is, amelyiknek a­ címe volt: „A tékozló apa..." és most látha­tod, mennyire nem volt igazad. Mikor ötven évvel ezelőtt Párisba jöttem, egy arany volt a zsebem­ben és ime, megdupláztam a va­gyonomat ... Ez a jókedvű, ötletes és huncut nagy író, fiának nagy színpadi si­kere után, egy jó vidám éjszakában bízott. Remélte, hogy ömleni fog a pezsgő, kedves barátok között­­zaj­lik le az éjszaka, csinos színésznőcs­­kék, táncosnők, modellek és midi­nettek fogják körülvenni, hízelkedve a nagy írónak ... hát meg is kér­dezte a fiát: — Remélem, az éjjel együtt vacsorázunk? ... A fiú sietve felelt: — Nem, nem, nem lehet, én ne­kem már másfelé van ... A vén küján sajnálta és csak any­­nyit kérdezett: — Nőügy? A fiatal Dumas ráhagyta: — Az! Az a nőügy pedig nem volt más, mint egy kedves szeretetteljes va­csora az édesanyjánál. Szülei nem éltek együtt. Míg apja­ zajos nagy életforgatagban töltötte napjait, éjszakáit, addig a felesége egy külvárosi ház padlásiszobájában tengődött. Ott élte magányos életét és csak, ha fia ellátogatott hozzá, akkor volt melegség a szűk kis la­kásban. A nagysikerű szerző az előadás után befordult egy csemegekeres­kedésbe, , összevásárolt egy jó va­csorára való finomságot, sonkát, angolnát, kaviárt, libamájat, sajtot, tortát, meg egy palack finom bur­gundi vörösbort, azt kabátzsebeibe Hönis! Eugénia úgy a maga, mint gyer­mekei: Hesz Rezsőné Katalin, Hausz­­mannn Sándorné Irma ne­vében szo­­morú szívvel jelenti, hogy szeretett férje, bíj­tor Hilf (Fürged-Siófok) december 24-én 47 évi harmonikusan szép házasélet után életének 79. évé­ben elhunyt. Gyászolják még testvérei: szt. P*Ny­­vési Jenőné és Strasser Ferenc. Vejei: Hessz Rezső és Haussmann Sándor. Unokái: Mária, Veronika, György és János. Sógornői és egész rokonsága. December 26-án temettük el az óbu­dai temetőben. Budapest, 1943 december hó. Schwarc* Vilmosné szül. Streudger Hermin­a, maga, valamint gyermekei: Schwarcz Imre (Besztercebánya) és dr. Schwarcz Miklós (Jeruzsálem) ne­vében mély Tájolómmal tudatják, hogy hőn szeretett férje, apa, nagy­apa, após, testvér, sógor és rokon Schwarcz Vilmos áldásos életének 77. évéhez. Isten szent hajlékában hirtelen elhunyt. Gyászolják özvegyén és fiain kívül menyei, unokái, testvére, sógornői, rokonai, ismerősei. Temetése december 21­-án, kedden délutáni­g 3 órakor lesz a rákoske­resztúri izr. temetőben. Minden külön értesítés helyett. Dr. Rendi Sándor, Rendi Ármin, Rav. Biró Györgyné, szül. Rendi Mar­git, Rendi Gizella gyermekei, ö­.v. Losonczi Gusztávné testvére, dr. Rendi Sándorné és Rendi Árminná menyei, Biró István, Rendi Tamás és Rendi Vera unokái fájdalomtól megtört szív­vel jelentik, hgoy mind­annyiunk sze­rető Édesanyja özv. Rendi Sánelné 80 éve« koréban« itt hí­lyett bennün­ket. Gyárvárják még rokonai, koré­kái is mindanok, a kit ismerték, jóságéért szerették és tisztelték. Temetése december hó 28-án d. e. 112 órakor a rákoskeresztúri izr.­­enetében. Áldott legyen emléke. Glüc­kü­chh Klára férjezett Sándor A­rnold né­­ leánya, Arthur (Buenos Aires) fia; Sándor Arnold ve­je; vala­mint a nagyszámú rokonság nevében mélyen megrendült lélekkel tudat­ják, hogy édesapjuk Glückich Emil életének 79-ik évében, hosszas­rsenve­­dés után elhunyt. Temetése december hó 28-án, ked­den déliben 12 órakor lesz a rákos­keresztúri izr. temető halottasházá­ból. Összetört szívvel jelentjük, hogy rö­vid, de roppant fájdalmak türelmes elviselése után, házassága 24. évében elröppent kicsiny körünk angyala, a finomság, jóság és a szeretet megtes­tesítője: Wiesner lipótné szül. Szarvas* Olga December 26-án, vasárnap temettük. Csak az a vigaszunk, hogy ő már nem szenved. Wiesner Lipót, Wiesner Judit, özv. Szarvasy Károlyné, Berényiné Szarvas* Bitske, továbbá sógorai sógornői ék rokonsága.. Ullmann Emilné síz. Hecht Hermin maga és gyermekei: László és Klára, veje: Fischer I. Nándor, valamint unokája: Éva. mélységes fájdalommal jelentik, hogy a legjobb férj, a hűsé­ges hitvestárs mintaképe, a legszere­­tőbb a­pa, a jó testvér, rokon és jó­­barát . ULLMANN EMIL I bőrkereskedő december 26-án, életének 73-ik évé­ben, rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat december 28-án déli 1 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a rákoskeresztúri izr. temető­ben. Gyászolják meg, testvérei: Sarolta, Eszter, Lujza, Szidónia, Lina, vala­mint nagyszámú rokonsága, ismerő­sei, jóba­rátai. Emlékét örökké kegyelettel őrizzük. KALDI ENDRE, dr. KÁLDI TI­BOR, KALDI PÁl, dr. KALDI ISTVÁN, menyei és egyet­len unokája, Tamás, megtört szívvel tudatják, hogy szeretett édesanyjuk, illetve nagyanyja, Káldi Béláné rövid szenvedés után elhunyt Drága anyánkat december hó 28-án délután fél 3 órakor ki­sérjük utolsó útjára a kerepesi­­úti temetőben a­ ref. egyház szertartása szerint.

Next