Ujság, 1943. december (41. évfolyam, 265-289. szám)
1943-12-28 / 286. szám
4 Kiss Józse£=emlékkiálli£ás az Országos Zsidó Múzeumban December 26-án, vasárnap, délóta nyílt meg ünnepélyesen a Kiss József születésének századik évfordulóján rendezett emlékkiállítás. A kultúrtörténetileg rendkívül érdekes kéziratos, levélgyűjteményes anyagot egy lelkes fiatal leány, Eppler Erzsébet könytáros,— néhai Eppler Sándor leánya — és Balázs György dr. rendezte páratlan ügybuzgósággal és sikerrel. Az Országos Zsidó Múzeum első termének falán Karlovszky, Réti, Paczka Kornélia és Vadász Miklós festette Kiss József-portrék díszelegnek, Teles Ede mellszobra is ki van állítva, valamint Zsákody-Csiszér bronzplakettje s az érdekes, csak tervnek maradt Adna-tanulmány, melyen most ott díszeleg a Petőfi Társaság nemzetiszinti koszoruszalagja. Múzeumi termek levegőjében mindig lappang valami szellemidézően kísérteties s a korai látogató a vitrinek és tárlók között bóklászva, ráér töprengőn összerakni az emlékezetében tétován felmerülő töredék verssorokat. A Nápolyi emlékét véletlenül: „Ne kisérjen se zokogás, se ének. Se sokaság, mely holnap megtagad. Az örök semmibe úgy sincs kiséret. Oda minden lény egyedül szakad...'' Az „örök semmit" rengeteg emlék cáfolja itt, bár a sokaság javarésze, a kortársak, Kiss József kortársai is elköltöztek már oda, hol halott költőket valószínűleg senki meg nem tagad.' * Ha élne és a vitrinek fölé hajolna, bizonyára nem tagadná meg sem magát, sem a költő szerkesztőt, Ady Endre: „Kedves Józsi bátyám, itt küldöm a cikket, a címet tessék felcserélni, ha egy jobb ötlenék ... kezét csókolja igez hive, Ady", vagy Tóth Béla, akiből így szakadt ki a keserű vallomás: „mert hogy még élek és merek élni, csakis önnek köszönöm, ön adott nekem munkakedvet, bátorságot, hitet, apai jósága nélkül elpusztultam volna csüggedtségemben." . Kosztolányi, ki nem átallotta, mikor Mágia című kötetét eljuttatta Kiss Józsefhez, a következő sorokat mellékelni hozzá 1912 novemberében: „kérem vegye szívesen ezeket a verseket, melyeket öt év alatt az ön oldalán írtam s ne tekintse frázisnak a dedikációmat, hogy meghatott fiai szeretettel teszem kezébe önnek, aki a nemes és finom vers egyetlen művésze." — „Tarts meg kegyes jóindulatodban és szeress egy kicsit‘‘ — Fedák Sári levele szól így s „ha a hála melege menve-mendegélve elérhetne oda, ahová küldője küldi, úgy hiszem, azt gondolná mostan, hogy a borús időben valahogyan besüt a nap szép otthonába..." a Régi ház írója, Tormay Cecil fejezte így ki hálás szeretetét. Négyoldalas szürke levélpairon, kissé kapkodó írással Kaffka Margit még mint Frölichné Margit írja alá magát s egy irodalmi ügyre vonatkoztatva azt mondja Kiss Józsefnek: „mindenben és mindig teljesen igaza van velem szemben. Nagyon verjen meg, igazán megérdemlem. És maga, mester, a legjobb ember a világon." * A legjobb ember a világon? Számtalan mese, apró anekdota, falánkos, vagy idealizált történet őrzi a századvég ez érdekes emberének ésművészének emlékét. A bronzos hajú, okostekintetű, fiatal könyvtárosnő felhívja a figyelmünket arra, hogy az emlékkiállítás Kiss József színes egyéniségének három tükörképét vetíti felénk, Kiss Józsefét, a szerkesztőét, a költőét és talán elsősorban az érdekes emberét. A rendezés hármas tagoltsága a rendszerező, szakavatott munka elgondolása, igen hasznos volt ezúttal, mert soha plasztikusabban megrajzolt portrét, kései és már kissé idegen nemzedék nem kaphatott. A köztudat szerint élete és dicsősége teljében a századvég makarlizmusos, díszpálmás polgári mennyország pompája vette körül a magát oly nehezen és keserves küzdelmek árán felküzdött költőt. A Tormay Cecil által felemlegetett „szép otthon“ Kosztolányi szerint is dagadó selyem párnákkal, süppedő perzsákkal volt tele s a költő mellett mikor „dolgozott“ karcsú, talpas pohárkában néhány ujjnyi francia pezsgő csillogott s a levegőben drága egyiptomi cigaretták illatos kék füstje foszladozott. A kiállítás szerény rekvizitumai azonban ugyane fejezet keretén belül mást is mesélnek. Egyszerű tintatartó, rézállványos, zöldernyős asztali lámpa, egyszerű óra, papendekli szemüvegtok, evikkel, egy Thék-fadoboz, amiben a levélpapírját tartotta s fényűzésként egy apró japán hamutálca, a festése a sok beléhullott hamutól kimarva, de az alján a finom háncsfonás még ép ... Melyik lehetett igaz? Nos, mind ,a kettői Oly igaz és kétféle volt minden kellék ez időben, mint maga a kor. A művirágok, a szalonpálmák, az illedelmes beszéd, a szőnyegekkel, súlyos aranyrámás képekkel zsúfolt enteriőrök, cifra, ezüstök, majolika-tálak szecessziós kora. És ebbe robbant bele Kiss József folyóirata, a Hét! A századforduló legjelesebb orgánuma, mely nagyobb furorét csinált mint közvetlen utóda, a Nyugat. A legelismertebb kritikai folyóirat, melynek cikkeire, glosszáira széles társadalmi rétegek figyeltek fel. S a lap, mely két teljes irói nemzedéket nevelt és tömörített táborába, Reviczky Gyulától Kosztolányiig, Mikszáthtól Adyig, melynek irói gárdájába olyan nevek tartoztak, mint Ábrányi Emil, Ágai Adolf, Anbrus Zoltán, Berzeviczy Albert, Biró Lajos, Bródy Sándor, Csathó Kálmán, Falu Tamás, Cholnoky Viktor, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Jókai Mór, Juhász Gyula, Ignotus, Kaffka Margit, Kállay Miklós, Karinthy Frigyes, Kárpáti Aurél, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lányi Viktor, Lengyel Ernő, Mikszáth Kálmán, Mohácsi Jenő, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Endre, Palágyi Lajos, Pekár Gyula, Radó Antal, Rákosi Jenő, Révész Béla, Reviczky Gyula, Szabolcska Mihály, Szép Ernő, Színi Gyula, Szomory Dezső, Toldi Ferenc, Tóth Árpád, Vámbéry Ármin, Vészi József, „az új írókat és új közönséget nevelő új folyóirat“ erősen tekintettel kellett legyen a kor szemérmetességére és ízlésére is. A kiállításon szerepel egy levél, főrangú hölgy intézte 190 táján Kiss József szerkesztőhöz: ... Clotilde főhercegnő őfensége szeretne a Hétre előfizetni, de tartálja, hogy a címlapon lévő múzsa miatt nem lehet, hogy a lapot nem lehet asztalon feküdni hagyni oly házban, hol fiatal leány van ..." A meglehetősen kövér múzsánki van állítva az ominózus címlap az egyik vitrinben) valóban lecsúszik vállon alul kissé a bő, sokredős, íngszerű köntös. Kiss József azután gondosabban felöltöztette a lenge nemzet folyóirata fedelén, mely folyóirat belsejében az új magyar irodalmon kívül például elsőül ismertette meg közönségünket a francia szimbolista költészettel. Dús és virágzó élet adatott meg végül is a költőnek. Tanúság rá munkái kiadásainak számos érdekes sorozata. Közöttük az 1897- valóban pazar albumszerű díszkiadás, Lyka Károly szerint a „legszebb magyar illusztrált mű." A szövegrajzok, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Thorma Károly, a „nagybányaiak" bravúros alkotásainak eredetijei az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumból kerültek a kiállításra, melynek változatos és érdekes kézirat és ereklyegyűjteményét is részben a Magyar Történelmi Arcképcsarnok, a Miskolci Kiss József Múzeum, részben maga a Kiss-család engedte át. A Hét íói gárdájának is majdnem teljes összeállítása szerepel fényképen. A vasárnap déli megnyitáson Naményi Ernő dr. üdvözölte a szervezőbizottság részéről az ünneplő közönséget, mely sokáig együtt maradt, élvezettel szemlélgetvén a stílust, művészetet és egy elmúlt kort jelképező irathalmazt és érdekes dokumentumokat. Tápay-Szabó Gabriella dr. süllyesztve, sietett az édesanyja lakására, hogy ott ünnepeljen. A vacsora kitűnő volt és a boldogság véghetetlen s a fiú, a jó fiú, azzal akarta magának még kedvesebbé tenni a nagysikerű estét, hogy megkérte a jó anyját: vessen neki ágyat a földre, mert a közelében szeretne aludni, mint annyi év elütt, mikor még kisgyerek volt... (lúdtalp, ha ránt süllyedésre) vékony, könnyű minden cipőben viselni lő Dur-alumíniumból és k Tornácéiból Mautner 15 9. sz méret vételi prospektus díjtalan. Vidékre i*. CIPŐHETET ÚJSÁG KEDD, 1943 DECEMBER 11 Civiléttessitttst régiekről írta REXA DEZSŐ A „Kaméliás hölgy” párisi premierje A világ drámairodalomtörténetének fontos dátuma 1852 február másodiké. Annak a napnak estéjén mutatta be a Commédie Française egy akkor még a francia színpadon nem ismert bre társadalmi drámáját a La dame aux camélias-t. A darab tehát kilencvenegy esztendő óta él és egyforma hatással van a közönségre. Kevés darabról mondható ez. A ma is játszott régi darabok inkább az ókor költői nagyságait tartják a színházlátogatók emlékezetében, a középkor írói közül jóval kevesebb szólalt meg színpadjainkon manap. De a párisi félvilág csaknem száz év előtt élt meghatóan kedves alakjának drámáját ma is ünnepelve nézi végig Nemzeti Színházunk közönsége. Igaz, hogy olyan művésznő alakítja a hősnőt, aki világviszonylatban is az elsők közé sorolható és a darab nagy sikere mellett a színjátszó nagy sikere is számít nálunk. A Commédie akkori páratlan sikere ismeretlen színpadi szerzőt vetett felszínre. Francia különleges szokás volt, hogy olyan bemutatók színlapján, amikor még színpadon sohasem szerepelt szerző művéről volt szó, a szerző neve nem volt kitéve és csak a darab sikerétől függött, vájjon a közönség megtudja-e, ki volt a szerző? Balsiker esetén a szegény irók kalapját jól az arcába húzva, kabátgallérját felhajtva surrant ki a színházból és futott haza, hogy senki se sejtse, hogy ő az estének szomorú hőse. De ha a darab sikert ért el, úgy a rendező karonragadta a boldog költőt és kivezette a színpadra, a ragyogó rivalda elé és elegáns kézmozdulattal bemutatta a szerzőt, mondván: — Monsieur Ikszypszilont Az így bemutatott színjátékíró most már ismerőse,a közönségnek. Írhatott tovább a maga nevén jó, vagy nem jó darabot. A La dame aux camélias szerzője akkor még ismeretlen volt a nézőtér előtt. Sikere már az első felvonás alatt láthatóan nagy volt, de tekintve a darab légkörének eddig még színre sohasem vitt szokatlanságát, félve a közönségnek eshetőleges megmerevedésétől, a szerző úgy kívánta, hogy a rendező, majd ha teljes lesz a siker, a darab végén mutassa be. A szerző tisztában volt azzal, hogy hősnőjének világa ellenszenves lehet. Mondatja is vele: — Isten talán megbocsát nekem, a társadalom, az ember könyörtelen ... Ezért jó volt várni. A közönség kíváncsisága azonban határtalan volt. Mindenki törte a fejét, vájjon ki lehet, aki ezt a nagyon merész darabot ilyen hihetetlen művészettel megírta? Találgatták, feszegették, kérdezősködtek erre is, arra is, vájjon ki lehet? Valaki megkérdezte a pályája zenitjén levő nagy regény- és színdarabírót: — Mondja, monsieur Dumas, ön a darab szerzője? Amire a szellemi író így felelt: — Óh nem, én a szerző szerzője vagyok... Ez pillanatnyilag nem volt megoldás; senki sem értette meg ebből, hogy ki hát a mester? Dumas fia akkor még alig ismert regényíró volt, színpadon még meg nem jelent és sehogy sem esett rá a gyanú, még az öreg Dumas ilyen nyílt bejelentése mellett sem, hogy ő az. Pedig hát ő volt. Az akkor huszonnyolc éves ifjabb Alexandre Dumas, a későbbi nagy, atyjánál is jelentősebb drámaíra. A darab sikere frenetikus volt. Mindenki érezte, hogy egy kétségtelenül maradandó nagy színpadi műről van szó, hogy ez a darab lesz a színpadi szellem nagy változásának előidézője, hogy ezzel lép be a színpadra a való Élet erőteljes igazságaival ... Dumas papa, nagy bohém volt, mondjuk ki őszintén: lump volt a nagy író, éjszakázó, italozó, szeretkező, jóizű, kedves korhely és pazarló. Megtörtént, hogy mikor utolsó nagy betegsége ágyához kötötte, pár nappal halála előtt elhaló hangon kérdezte a fiától: — Fiam, nézd csak meg, ott a kandallón van egy pár arany. Minden pénzem ott van, nézd meg, mennyi az? Fia odament és igen hamar készen lett a számolással. — Bizony, kedves atyám, ott mindössze csak két arany van . .. A nagybeteg olyan hangon, mintha megnyugodnék a helyzetben, mondta: — Látod, te mindig pazarlónak mondtál engem. Megírtad rólam a darabot is, amelyiknek a címe volt: „A tékozló apa..." és most láthatod, mennyire nem volt igazad. Mikor ötven évvel ezelőtt Párisba jöttem, egy arany volt a zsebemben és ime, megdupláztam a vagyonomat ... Ez a jókedvű, ötletes és huncut nagy író, fiának nagy színpadi sikere után, egy jó vidám éjszakában bízott. Remélte, hogy ömleni fog a pezsgő, kedves barátok közöttzajlik le az éjszaka, csinos színésznőcskék, táncosnők, modellek és midinettek fogják körülvenni, hízelkedve a nagy írónak ... hát meg is kérdezte a fiát: — Remélem, az éjjel együtt vacsorázunk? ... A fiú sietve felelt: — Nem, nem, nem lehet, én nekem már másfelé van ... A vén küján sajnálta és csak anynyit kérdezett: — Nőügy? A fiatal Dumas ráhagyta: — Az! Az a nőügy pedig nem volt más, mint egy kedves szeretetteljes vacsora az édesanyjánál. Szülei nem éltek együtt. Míg apja zajos nagy életforgatagban töltötte napjait, éjszakáit, addig a felesége egy külvárosi ház padlásiszobájában tengődött. Ott élte magányos életét és csak, ha fia ellátogatott hozzá, akkor volt melegség a szűk kis lakásban. A nagysikerű szerző az előadás után befordult egy csemegekereskedésbe, , összevásárolt egy jó vacsorára való finomságot, sonkát, angolnát, kaviárt, libamájat, sajtot, tortát, meg egy palack finom burgundi vörösbort, azt kabátzsebeibe Hönis! Eugénia úgy a maga, mint gyermekei: Hesz Rezsőné Katalin, Hauszmannn Sándorné Irma nevében szomorú szívvel jelenti, hogy szeretett férje, bíjtor Hilf (Fürged-Siófok) december 24-én 47 évi harmonikusan szép házasélet után életének 79. évében elhunyt. Gyászolják még testvérei: szt. P*Nyvési Jenőné és Strasser Ferenc. Vejei: Hessz Rezső és Haussmann Sándor. Unokái: Mária, Veronika, György és János. Sógornői és egész rokonsága. December 26-án temettük el az óbudai temetőben. Budapest, 1943 december hó. Schwarc* Vilmosné szül. Streudger Hermina, maga, valamint gyermekei: Schwarcz Imre (Besztercebánya) és dr. Schwarcz Miklós (Jeruzsálem) nevében mély Tájolómmal tudatják, hogy hőn szeretett férje, apa, nagyapa, após, testvér, sógor és rokon Schwarcz Vilmos áldásos életének 77. évéhez. Isten szent hajlékában hirtelen elhunyt. Gyászolják özvegyén és fiain kívül menyei, unokái, testvére, sógornői, rokonai, ismerősei. Temetése december 21-án, kedden délutánig 3 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Minden külön értesítés helyett. Dr. Rendi Sándor, Rendi Ármin, Rav. Biró Györgyné, szül. Rendi Margit, Rendi Gizella gyermekei, ö.v. Losonczi Gusztávné testvére, dr. Rendi Sándorné és Rendi Árminná menyei, Biró István, Rendi Tamás és Rendi Vera unokái fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hgoy mindannyiunk szerető Édesanyja özv. Rendi Sánelné 80 éve« koréban« itt hílyett bennünket. Gyárvárják még rokonai, korékái is mindanok, a kit ismerték, jóságéért szerették és tisztelték. Temetése december hó 28-án d. e. 112 órakor a rákoskeresztúri izr.enetében. Áldott legyen emléke. Glücküchh Klára férjezett Sándor Arnold né leánya, Arthur (Buenos Aires) fia; Sándor Arnold veje; valamint a nagyszámú rokonság nevében mélyen megrendült lélekkel tudatják, hogy édesapjuk Glückich Emil életének 79-ik évében, hosszasrsenvedés után elhunyt. Temetése december hó 28-án, kedden déliben 12 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temető halottasházából. Összetört szívvel jelentjük, hogy rövid, de roppant fájdalmak türelmes elviselése után, házassága 24. évében elröppent kicsiny körünk angyala, a finomság, jóság és a szeretet megtestesítője: Wiesner lipótné szül. Szarvas* Olga December 26-án, vasárnap temettük. Csak az a vigaszunk, hogy ő már nem szenved. Wiesner Lipót, Wiesner Judit, özv. Szarvasy Károlyné, Berényiné Szarvas* Bitske, továbbá sógorai sógornői ék rokonsága.. Ullmann Emilné síz. Hecht Hermin maga és gyermekei: László és Klára, veje: Fischer I. Nándor, valamint unokája: Éva. mélységes fájdalommal jelentik, hogy a legjobb férj, a hűséges hitvestárs mintaképe, a legszeretőbb apa, a jó testvér, rokon és jóbarát . ULLMANN EMIL I bőrkereskedő december 26-án, életének 73-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat december 28-án déli 1 órakor helyezzük örök nyugalomra a rákoskeresztúri izr. temetőben. Gyászolják meg, testvérei: Sarolta, Eszter, Lujza, Szidónia, Lina, valamint nagyszámú rokonsága, ismerősei, jóbarátai. Emlékét örökké kegyelettel őrizzük. KALDI ENDRE, dr. KÁLDI TIBOR, KALDI PÁl, dr. KALDI ISTVÁN, menyei és egyetlen unokája, Tamás, megtört szívvel tudatják, hogy szeretett édesanyjuk, illetve nagyanyja, Káldi Béláné rövid szenvedés után elhunyt Drága anyánkat december hó 28-án délután fél 3 órakor kisérjük utolsó útjára a kerepesiúti temetőben a ref. egyház szertartása szerint.