Ujság, 1943. december (41. évfolyam, 265-289. szám)

1943-12-28 / 286. szám

KEDD, 1848 DECEMBER 38 ÚJSÁG A Hét születése és halála Jégceepc* ér volt a 1889 *5 esz­­tendő. A JA* ntmotk a termést rette el, hanem nagy kárt okozott a főkép­pen jágkárbiztositással foglalkozó Ma- Sí­var Francia Biztositó Intézetnek is. A vállalat redukálta üzemét s levele­zője Kist József k állás nélkül ma­ilt Ami nem lett volna baj, de a 47 ■éve» Kiss József nem tudott elhelyez­kedést kiverekedni magának. Kenyér és pénz nélkül mit csinál az ember? Hetilapot alapít, kiadó lesz, kapita­lista — töke nélkül. A Hét szülőanyja tehát a jégverés volt , tovább következtetve a gyak­ran felhánytorgatott kis­józsefi ter­méketlenség is a jégverés folyomá­nya, mert amíg Kiss József bármilyen szerény, de biztos állásban küzdött ,** élettel, tudott időt rabolni az alko­tásra. Nagyobbszabású művei a Je­hova, Mese a varrógépről ebben a vi­szonylagos békés korban készültek. A Hét megindulása megakasztotta Kiss József keitős pályafutását. Esz­tendőkön keresztül csak ünnepekre írt egy-egy verset. A családján kívül gondoskodnia kellett a Hét­ről, ami, mint minden tőkenélküli vállalat bukdácsolt ée munkatársairól is, akiket igyekezett minél jobban fizetni. Az új hetilap keresztelőjén két név közül kellett választani: Ifjú Magyar­­ország és A Hét. Kitt József A Hét mellett döntött. A Revue-Ilustre kül­seje lebegett szeme előtt, amikor a mmlapját megterveztette. Derékszög­ű Laku széles keret övezte a lapot, amit a munkatársak akarat­ófának csúfoltak, mert ez alatt jelent meg he­tenként a kimagasló személyiség arc­képe, mintegy felakasztva. Megtörtént az is, hogy a megtiszteltet bent a szö­vegrészben bonco­lókéz alá vették. Perenc József képe többször megje­­ent, egy alkalommal ezzel az atirán­­sal: „Nem haragszik". Az akasztófát stilizált görög nőalak ékesítette csu­pasz mellekkel. Az első szám megje­lenése után gr. Czárty Albinna, az ak­kori kultuszminiszter felesége levél­ben közölte Kiss Józseffel, hogy Kid­­dd főhercegasszony elő akar fizetni a Hét­ra. Bemutatta őfenségének a la­pot, ha a Fenséges Asszony kifogá­solta a dekolletaget. A felsőbb helyről jött kívánságnak eleget tettek , a gö­rög hölgy a következő számban már selyem redökbe rejtette bájait. * A Hét elindulásáról így emlékezett meg Kiss József: „Most tíz éve fohász­kodtam neki annak a vállalkozásnak, hogy hetilapot alapítok olyan közön­ségnek, amely még nincs, olyan írók­kal, akik még csak lesznek". „Egy oszlopa azonban volt a Hét-nek, ha neve nem is volt még oly közkeletű, mint ma: Ambrus Zoltán, ez a ‘ félel­metes pengéjű úr, a formák és tónu­sok nagymestere. Ketten alkottuk a redarkciót és éjféli párbajra, akarom mondani tanácskozásra hetenként két­­szer-háromszor találkoztunk a Korona kávéházban, mely akkor az írói klu­bot pótolta. Azt hiszem neki többet köszönhet a Hét és a magyar iroda­lom, mint ahogyan eddig bevallotta. Az ő utolérhetetlen finom stilművé­­szetű, előadásának eleganciája minta­képül szolgált, annak a kis gárdának, mely lassan a Hét köré tömörült." A beígért leendő írók kezdtek jelent­kezni. Kiss József asztalán egy alá­írás nélküli cikket talált „Köd az An­­drássy-úton“ címmel. A szellmes, fi­nom és gazdátlan írást kiadta s mi­vel egy kóborló úr szemlélődése volt, a következő aláírással: Kóbor Tamás. A többit már tudjuk. Ez a húszéves Kóbor Tamás már az a félelmetesen okos, kegyetlen logikájú írásművész volt, akit az Újság olvasói ismernek. Ugyancsak az első számok­­egyikében „Tükör előtt“ című vers jelent meg Véghelyi Imrétől. Véghe­lyi Imre leple alatt lépett először az irodalom szín­padára Ignotus. A Hét első gárdája, a „nagy Armada“, a következőkből állott: Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Ignotus, Justh Zsig­­mond, Heltai Jenő, Kozma Andor, Tóth Béla. Visszapillantva a Hét népszerű sike­reire, úgy tetszik, sima volt az útja Pedig a kulisszák sok döccenőről tud­nak. Kiss József végzetesen impresz­­szionista volt, s a kezdet nehézségei gyakran elkedvetlenítették. Számtalan­szor meg akarta szüntetni a szépen ívelő újságot. Nyomdaszámlák, hono­ráriumok előteremtése lehetetlennek látszott. Az utcai elárusítás elszámo­lása reményen alul­­­maradt. Elcsüg­gedt Ekkor jött a dopping, közbelé­pett a legnagyobb Kiss József ismerő, a felesége. Kis bugyellárisából ma­gasra szöktette a heti elszámolást. Kiss József nyomban rózsaszínben látta a világot. Napokon keresztül nem érkeztek előfizetési díjak. Újabb magábarogyás. Kiss Józsefné megint lelket öntött az urába. Azonnal szállí­tott előfizetőket, akiknek a Hét-et so­hasem küldték, mert nemlétező embe­rek nevében adták fel az előfizetési díjakat. Kiss Józsefné cselekedetét ak­kor asszonyi önfeláldozásnak mondot­ták volna. Tökéletes korunkban preg­náns elnevezése van: előfizető-bújtatás Mi volt a Hét páratlan népszerűsé­gének a titka? Kiss József azt mondja: „Voltaképpen nem is a pub­likumnak csináltuk, hanem magunk­nak. írói kollégáinknak, a skrüterek­nek, az Otthonnak. A közönségnek úgyszólván csak gráciaképpen enged­tük meg, hogy kibiceljen nekünk“. Amire Zilahi Simon barátunk azt mondaná: „Elég szamárul csináltá­tok! A hírlapíró a nagyközönségnek dolgozik, az író annak, aki a legjob­ban megérti. És az irodalom megér­tett bennünket. Írott nyomok tanús­kodnak mellette, hogy az eszméket, melyeket felvetettünk, tovább szőtte, a formákat, melyeket kieszeltünk, to­vább sem kiválta.“ De van a népszerű­ségnek más magyarázata is. A 17 éves Kiss József leült 16 évet gyere­kekkel lapot csinálni. Nemcsak taní­tani akart, de tanulni a fiataloktól. Frisseség, elevenség a fiatalság tava­szi rugdal­ód­zása tette mozgalmassá és üdévé a Hét­et s ragadta magával a közönséget. A fejlődő, rohanó élet­ben az egyre nagyobb lekötöttségű embernek kevés az olvasásra szánt ideje. Az írónak tehát mondanivalóját komprimálnia kell. A komprimál­ás néha odáig terjedt, hogy egyes esemé­nyekről semmit sem falalt. A Hét írói fukarkodtak * szavakkal, de nem az ötletekkel és gondolatokkal. Amiről másutt hasábokat írtak, annak a Hét csak tő sort szentelt. De e torokban több nőtt, mint a hasábokban. Bér­­ fordítottja sem volt ritkaság. Jelenték­telennek látszó esemény hasábos cikke izmosodott. Ezt Kiss József egy osztrák újságírónak így magya­rázta meg: „A Hét olyan újság, amely­ben a szerdai eseményeket vasárnap úgy olvashatja a közönség, amint két hét múlva fogja látni.“ Julin­­­Vásár mondhatta, hogy nincs ideje röviden írni. A Hét munkatársa, ha időben csehül állt, inkább nem írt. A legjob­ban mégis a korlátlan szabadság von­zotta az embereket. Semmi megkötött­ség sem a mondanivalóban, sem a formában. Krúdy Gyula „Vörös Posta­­kocsi‘‘-ja a Hét-ben jelent meg s elő­szavában Krúdy külön megköszöni Kiss Józsefnek, hogy­ semmi irányí­tással, vagy óhajjal nem lépett fel, míg más kiadók a regény meséjére az alakok jellemére utasításokat adnak, mint akik a közönség ízlését csalha­tatlanul ismerik. A Hét­nél különben nem alkalmaz­kodtak a közönséghez. Mivel maguk­nak írtak, az általános ízlés nem szá­mított. Nem a közönséghez kell le­­szállni, hanem azt felemelni. Egy kí­vánság létezett csak: igazat kellett írni. De az igazság egész igazság le­gyen, mert csak a féligazságok azok, amiért betörik a fejet. A Hét köre nem volt zárt társaság, mint oly sok revü és folyóirat, amelyeknél megal­kuvásokkal, elvek megegyezésének ígérgetésével kell a sáncokat és erő­sen védett vonalakat bevenni. Kiss József kitárta a kaput és hívott min­denkit, beérkezetteket és kezdőket, öregeket és fiatalokat. így történhetett meg, hogy ebben az alkorban megfértek egymás mellett az erős nemzeti irány képviselői, a haladókkal és az Európa felé tekintőkkel s találkoztak egy kötelező sitkon a magyar nyelv szép­ségeinek szen­tétében és művelésében. Ez a nyitja, hogy a harcos katolikus Alkotmány munkatársai is dolgoztak A Hét-nek, többek közt Márkus László, az­­ Operaház jelenlegi igazga­tója és a nagy tehetségű Sztrakoniczky Károly. Joggal írhatta Alszeghy Zsolt a XIX. század magyar irodalma című munkájában, hogy alig akadt magyar író, aki kikerülhette a Hét berkeit. Hozzátehetjük, hogy majdnem az egész Nyugat dolgozott a Hét­ben. Vizsla szemmel cserkésztek érték után közel és távol. A külföld örök­becsű művei magyarul itt virágoztak ki, ezért mondották kozmopolitának a Hét-et, de mindenekelőtt szám­ontar­­tották a magyar tarlót. Az ismeretlen Ady Endre első könyvének megjele­nése után mutatóul kiadták a „Fél­homályban” című verset s az­ első ko­moly kritikát is itt kapta Ady, mely többek között igy hangzik: „Izmos t talentumnak látszik, aki ha leveti gyermekcipőit, sz élesebb is járatlan nyomokat fog taposni..Kóbor Tamás irta ezeket * váteszi sorokat. A Hét bejárója felett „Lasciate“ he­lyett láthatatlan betűkkel a következő felírás fénylett s ezt mindenki szent­nek tartotta: „Tiszteld a tehetséget! Tiszteld minden formájában, minden kialakulásában és ha nem érted meg mindjárt, légy azon, hogy megértsd. Tiszteld a tehetséget ellenségeidben is és aberrációjában is. Mert a tehetség ritka adománya az égnek.“ Mivel ma­guknak írtak, ■ hírnévre is fittyet hánytak, kifejlődött az álnevek kul­tusza. Ambrus Zoltán, Kóbor Tamás, Ignotus, Heltai Jenő valóságos jelmez­­raktárt tartottak, de a későbbiek is követték a példát s a Hét számai tar­­kállottak az álnevektől. Lövik Károly írja: „Annyi álnevet hírlap még nem fogyasztott, mint a Hét. Rövid idő alatt nem tudta senki, ki rejtőzik alat­tuk. Nem, még Kiss József sem. Sőt többet mondok, azok sem, akik ma­guk viselték, mert az óriás halmazban összekeveredtek s gyakran felcserélőd­tek, ahogy Hamlet a párbajban a mér­gezett kardot ellenfelével felcseréli.“ A Hét közel harminc éven át azért tudott fiatal maradni, mert kapcsolata felbonthatatlan volt az ifjúsággal. Kiss József jól érezte magát az Ifjú Írók között s öreg korában a maga köré gyűjtötte őket. A Hét legutolsó évei­ben is jelentkeztek a lapban az új hajtások. Földi Mihály, Körmendi Viktor, Reményit Sándor, Surányi Miklós, Tabéry Géza és Zolnai Béla itt kezdtek dolgozni. Surányi Miklós „Trianoni páva" címmel novellát kül­dött be Mic­ramaro­sszigetről. Kiss Jó­zsef sürgönyöztetett neki, hogy a no­vella egy regény első fejezete, Írja meg tehát a regényt. Surányi megfo­gadta a tanácsot, a regény elkészült és siker* Kiss Józs­f­éle* szemét iga­zolta. Pintér Jenő nagy irodalom történe­tében azt írja, hogy 1908-ban a Hét előfizetői elmaradoztak, munkatársai elszéledtek. Ez merő tévedés. 1908-tól a háború végéig volt a legtöbb előfi­zetője a lapnak, s ez volt a Hét­nek az az ideje, amikor , anyagi gondok nem zavarták. Az anyagi jólét tette lehetővé, hogy Kiss József több mint huszonöt év után ismét hosszabb lé­legzetű költeményt írhatott: „Legen­dák a nagyapámról“ címűt. Ami pe­dig a munkatársakat illeti, a „nagy Armadával“ vetélkedő kitűnő gárda dolgozott a lapba. Tessék csak elő­venni a Hét tartalomjegyzékeit. 11­08- ban alakult meg a Nyugat. Azóta sze­retik a Hét Íróit szőröstül-böröstül át­könyvelni a Nyugat javára. Babits Mihály még 1910-ben is szerepel a Hét-ben, Tóth Árpádtól pedig 1911- ben is közöl még verset, tehát három évvel a Nyugat megindulása után. Cholnoky Viktor haláláig, Színi Gyula Kosztolányi Dezső, a hűséges és ki­tartó Juhász Gyula, Kárpáti Aurél, Lengyel Géza, stb. 1917-ig, tehát a Nyugat születése után nyolc évvel rendszeresen dolgoztak a Hét-ben. 1908-ban Indult meg a Hét-nek új, szellemes gyilkos maliciájú rovata, a „Toll és Tör“. Az első újság, amelyet a proletár­diktatúra megszüntetett, a Hét volt. Kiss József nem törődött vele. 76 éves korban az ember a bölcsesség olyan magaslatára jut, ahol már sok mindent komolytalannak lát, amiért tíz évvel ezelőtt még maga is lelkese­dett. Harcot, verekedést, nagy célokat és sok egyéb „felettébb nagy hiába­valóságokat." Bizonyosan term­és­zetes­nek találta, hogy a hazugság uralkodó, mert tetszetős és népszerű s csak percre engedi át uralmát interregnu­­mul az Igazságnak. Gyakran említette hamisan mosolyogva: „Lehet, hogy a Hét rossz újság volt. De ilyen lap nem volt és nem lesz többé.'' Kiss Dene Sándor A KÖNYVTÁRBAN Szerb Antal legnépszerűbb és Ug-I ismertebb irodalomtörténetíróink és esztétikusaink közé tartozik. Magyar irodalomtörténete és világirodalomtör­­ténete sok vitának volt a tárgya, de ha a kritikusok olykor Szerb ellen nyilatkoztak is, az olvasók kivétel nélkül szeretetükbe­n leadták, ezt finom, rendkívül elmés mttt figyel.At, aki egyben a stílus hivatott mestere. Szerb Antal most az Officina kiadásá­ban a világirodalom száz gyönyörű versét bocsátotta közre kétnyelvű ki­adásban, az eredeti görög, latin, an­gol, francia, német, olasz versekhez mellékelve a legjava magyar fordítá­sokat. Szerb Antal bevezetőjében meg­állapítja, hogy nem „a száz legszebb verset“ akarta kiválogatni, ilyen sze­lekció el sem képzelhető és ha valaki meg is kísérelné, akkor is próbálkozá­sának eredménye egy meglehetősen, lapos, unalmas iskolás antológia lenne. Szerb Antal gyűjteménye azonban tá­vol áll attól, hogy lapos, unalmas és iskolás legyen. Szerb Antal annak a száz költeménynek az eredetijét és legszebb magyar fordítását közli, amelyek őt, az esztétikust, az írót, az irodalom ismerőjét és élvezőjét a leg­mélyebben megragadták. Ez a gyűjte­mény tehát éppen annyira a világ­­irodalomnak, mint amennyire a kivá­logató gazdag, érdekes és merész egyéniségének a tükre. Szerb Antal szinte felszólítja az olvasót, hogy az általa kiválogatott száz versnek a nyomán „másképpen válogasson“, mindenki a saját egyéni­sége, alkata, művészi fogékonysága szerint. Nemcsak a száz vers csodála­tos, hanem a szelekció módja és belső szempontjai is izgatják és lenyűgözik az olvasót. Az anyag valóban végtele­nül gazdag, de ez a száz vers úgy hat az olvasóra, mint egy kincsesládából kiemelt páratlan szépségű ékszer, amelynek ragyogása pillanatokra min­den egyebet elhomályosít. Verlaine és Goethe, Leopardi és Stefan George, Hölderlin és Villon, Shelley és Heine... ki tudja csak felsorolni is a nagyokat és a legnagyobbakat, akik e­bben a csodálatos gyűjteményben helyet kap­tak! Szerb Antal érdeme és gyűjtemé­nyének lényegéhez tartozik, hogy tá­volról sem a legismertebbeket válo­gatta ki, hanem azokat, amelyek leg­inkább megkapták. Ugyanígy válogat­hat az olvasó az eredeti költemények mellett a szebbnél-szebb fordítások között a Szerb Antal kinek-kinek a tetszésére bízza, hogy várjon Tóth Árpád, avagy Babits, Kosztolányi Dezső, vagy Devecseri Gábor, Illyés Gyula, vagy Szedő Dénes fordításaiban ta­lál e majd különösen nagy gyönyörű­séget. Ez a szép gyűjtemény, amely valóságos missziót fog betölteni, az Officina ismert művészi és nemes ki­állításában jelent »reg. (—s* —s). Wenec­sényi Miklós: Peliton... lf«­­selényi Miklós uj könyvét azzal kezdi, hogy ez nem vallomás, de később maga is beismeri: bizony mégis csak vallani fog az olvasónak. Vallani mindarról, amire gondol, ami lelki és szellemi életét a múltban és a jelen­ben kitölti, a problémákról, amelyek­kel viaskodik s az érzésekről, amelyek eltöltöt­ték és eltöltik. A szerző új ol­daláról mutatkozik be eddigi publi­cisztikai, vagy históriai munkái után. A tudása és az ítélete helyett most,az érzelmeit és a gondolatait, megállapí­tásai helyett most lírai hangulatait és érzéseit nyújtja a közönségnek. Wes­selényi Miklós új könyvében elmélyülő gondolkodónak, a problémákkal küzdő léleknek bizonyul. Írónak, aki magát leplezi le, mert úgy gondolja, hogy az ő érzelmei, hangulatai, szívének és lelkének rezdülései érdeklik azt ,az olvasót, aki ugyancsak szívvel és lé­lekkel éli életét. Le­het, hogy nem mindenben ért együtt vele valamennyi olvasója, de az bizonyos, hogy amit mond, az érdekes és felkelti az érdek­lődést. Ebben a zakatoló, rohanó kor­ban jólesik hallani az olyan iró­­zá­sát, aki tiszta tógában és alázatos hittel nyúl gondolatai és érzései felé, hogy ezeken keresztül az őszinte élet­ről beszéljen nekünk. (H . G.) Bandat Horst: Olajat keresek Cele­beszen. Az első meglepetés, hogy en­nek a könyvnek írója — a név idegen hangzása ellenére — magyar tudós, teljes nevén nemes Bandat Horst dr. Ez a magyar tudós egyik legalapo­sabb ismerője a déltengeri sziget­világnak. Három esztendőt töltött Ce­­lebesz szigetén. Könyve — és ez a második meglepetés — nem száraz szakleírás és nem egy tudós beszá­molója tapasztalatairól, hanem egy igazi író alkotása és az élmény fris­seségével hat. Szinte az írójával együtt éljük végig az olajkutatás izgalmait. Beszámol a sziget növényvilágáról, ásványi kincseiről, állatairól és fej­vadász lakosságáról. Átéljük az am­­sterdam—batáviai repülőút izgalmait és azután Borneóból a magyar tudós­sal együtt indulunk el olajkereső út­ján. Száraz szakleírás helyett izgal­mas filmet látunk, amelynek lendü­lete magával sodor és magunk is vá­gyódunk ide, a déltengeri szigetvilág egyik legegzotikusabb helyére. Ban­dat Horst könyve több útleírásnál, mert pszichológiai rajzzal is szolgál, nem csupán a tudós lelki világáról, hanem minden teremtett lélekről, aki­vel olajkereső útján találkozott. (E­P) Nemzetvédelem , országvédelem Albumalakú, nagyszerű és időszerű diszművel ajándékozta meg a nem­zetet az Országos Nemzetvédelmi Szövetség a karácsonyi könyvpiacra­ Szerkesztették: vitéz Magasházy László, vitéz Faragó Ede, Kovács Ti­vadar, Bartos Dezső dr. és Nagy László, aki mint felelős kiadó is­ jegyzi a könyvet. Vitéz Magasházy László tömör előszavában kifejti, hogy ez a munka arra akar megtanítani, milyen legyen az új magyar életrend­­szer és mit kell tenni fennmaradá­sunkért, hogy helyünket biztosítsuk ,j a mai történelmi válságban. Fejtegeté­seit abban foglalja össze, hogy a ma­gyar történelmi hagyományokban gyö­kerező hit, erős akarat és a magyar küzdőszellem, mint mindenkor, most is biztosítani fogja a magyarság tör­ténelmi hivatásának töretlen szolgála­tát. Faragó Ede „öntudatos magyar­ság“ című értekezése kiváló példája annak, hogyan lehet hetven oldalon a magyarság küldetéséről, öntudatáról, telepítéseiről, nemzetiségeiről, a ma­gyar lelkiség erőforrásairól, a népdal­ról, népművészetről,a nyelvünkről és népiségünkről, a magyar földről, min­dent összefoglalóan írni úgy, hogy tanítson, erősítsen és felemeljen. A kivándorlási részből megtudjuk, h­ogy 1899-t­ől 1913-ig 1.390.525 magyar állampolgár (tekintélyes hányada nem magyar) vándorolt ki és hogy Európa államaiban 90.000, az Egyesült Álla­mokban 580.000, Kanadában 50.000, Dél-Amerikában 50.000, Afrikában 3000, Ázsiában 2650 és Ausztráliában 325, Bukarestben 70—80.000 magyar él. Ezekkel a kapcsolatot a Julián Egyesület és a Magyarok Világszövet­sége tartja fenn. Bartos Dezső dr. Totális nemzetvédelem“ címen ha­sonlóan magasan kiemelkedő érteke­zésben nyújt felvilágosítást a totális háborúról, az ellenséges propaganda erejéről, a háborús közellátásról, ifjú­ságunk neveléséről Minden fejezete külön-külön tökéletessége az irányító írásműveknek. Nagy László történelmi megállapításai, történelmünk kim­a­gasló eseményeiből, a honfoglalásról és harci szervezetünkről s a leg­nagyobb magyarokról: Szent István­ról, Nagy Lajosról, Mátyás királyról, Rákóczi, Kossuth és Széchenyi alak­járól, jelentőségfeletti­ munkásságuk­ról olyan képet nyújt, ahogyan törté­nelmünk e nagyjait és jelentőségüket mindenkinek ismernie kell. Végül Ko­stits Tivadar „Nemzetvédelem — ön­védelem című közel százoldalas érte­kezése fejezi be a négyszáz oldalas kötetet. Kölcsey Parainczise jut eszünkbe, mikor ezt a gondolatokban gazdag írásművet olvassuk, amely a mai kor küzdelmében való magatar­tásra nyújt hazafias irányítást. Beszél az irredentizmusról, katonaerényről, a hírszerzés és kémelhárítás minemüsé­gé­ről s technikájáról és a hallgatás fontosságáról a kémek elleni védeke­zésben. A művet a Magv. Kft. Állami Nyomda adta ki szokott ízléses, szép kiállításban. Vándor Iván: Beethoven ifjúsága. Az ifjúsági irodalom a „felnötteknél““ hamarabb érzett rá azokra az érté­kekre, amelyek az életrajzi regényt hatalmas sikerek szárnyán a legdiva­tosabb műfaj magasságába emelték. És Vándor Iván tisztában van vele, mi az, amivel a maga írói tekintélye mellett ezeknek az értékeknek tarto­zik. Mikor arra vállalkozott, hogy a zeneköltés óriásának ifjúságát e fia­talság kortársai gyönyörűségére és megismerésére regénybe formálja. Írói készségének, korfestő, megeleve­nítő, emberábrázoló és előadó művé­szetének teljességét vitte a munká­jába. Ez a szép ifjúsági regény érde­kes, megkapó és lekötő olvasmány kicsinek és nagynak egyaránt. M­i­den érdeme megvan ahhoz, hogy ne csak a karácsonyi könyvpiac egy­­ legkapósabb terméke legyen, de a ma­gyar ifjúsági irodalom maradandó ér­tékei között is helyet biztosítson ma­gának. Bona Emy finom és hangú ki­­­lós rajzairól nagyobb dicséretet nem mondhatunk annál, hogy méltók a szöveghez, amelyet kísérnek.­­—11— o La Fontaine válogatott meséi, Rad­nóti Miklós fordításában. Csak nem­régiben jelent meg R­adnóti Miklós műfordításos kötete, mely irodalmi körökben osztatlan elismerést kellett Most La Fontaine meséiből állított össze a költő egy kötetre valót­­an­nak idején az U­j­s á­g-ban is közöl­tünk belőle néhányat), de úgy, hogy a fordítás mellett az eredeti francia szöveget is bemutatja. Radnóti Mik­lós új kötetében ugyanolyan nagy­­lehetségű fordítónak mutatkozik, mint az előbbiben. A műfaj is közel áll hozzá, a fordítások könnyedek, játé­kosak, megvan bennük a mese han­gulata, ugyanakkor azonban a leg­kényesebb művészi igényt is kielégíti. (—» —r)

Next