Magyar királyi állami polgári fiúiskola, Újvidék, 1912
falusinak éppen oly kedves emlékei fűződnek a nádas házakhoz, mint a nagyvárosinak a palotához. Minden hely, tárgy annyira értékes, amenyire becsülöm. Míg tehát szerémi növendékeink „Isten veled“-del búcsúznak lakóhelyüktől, falanként feltűnik a Hunyadi torony. S jól tudjuk, ott van Zimony városa is. Gondolatokkal telünk meg s amint a töméntelen lámpafényt elnyomja az ívlámpa fénye, akként uralkodik nyüzsgő gondolatvilágunkon a Hunyadi név. Aki magyar, ismeri a Hunyadi családot. Míg Hunyadi János törököt verő, addig fia, Mátyás az úrhatmánság, henyeség, ceremóniák lerombolója. Míg Hunyadi János azon töprenkedik, miként tegye az ellenséget semmivé, addig fia, Mátyás serényen iparkodik, hogy mindent megsemmitsen, ami a tudomány, művészet előretörését akadályozná. Egyben megegyeztek: forrón szereték Magyarországot. Zimony eléggé csinos város, amely élénk forgalommal bir. Megállunk a hatalmas Dunaparton s szemünk Belgrád tornyain akad meg. Lelkünk Kisfaludy versét idézi föl: „Szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára“ . . . s persze, fölényes nyugalommal nyugtatjuk tekintetünket a szerbek fővárosán. Istenem, főváros s oly szegényes, kopott! Magyarország virágzó vidéki városai felülmúlják s itt, a Dunaparton büszkeséggel telhetik meg szivünk, mert a kultúra, művészet eddig hatott. Más odaát a világ, más az utca, emberek. Ott kezdődik a Balkán ... Nincs sok időnk az ábrándozásra, mert a hajó harangja megkondult s mi örömmel mentünk 64-en a hídon, hogy a gőzhajón elhelyezkedjünk. A Száva vizét (amely sárga volt) jó ideig nézhettük. Vannak kicsinyes emberek, önfejűek, akik nem akarják az okosabbak, korosabbak szavát elfogadni, saját útjukon