Ung, 1882. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1882-12-03 / 49. szám
XX. évfolyam. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal : Pollacsek Miksa könyvnyomdája. Ungvár 1882. vasárnap, december 3. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMIT LAP. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UMGMEGYEI GAZDASÁGI EGYLET KÖZLÖNYE. 49. szám. - -- _ 1 ---— " . "**■ ■ [UNK] 1 111 1 —' mm — '< ■' ■ '■ [UNK] [UNK] [UNK]' i''r ............................. Előfizetési feltételek: Egy évre.....................6 frt -Félévre ... g „ — Negyed évre .... 1 , 50 Egyes szám ára 12 krajezár. Hirdetések, szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába U t'vár, Pollacsei Miksa könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér: Soronként 20 kr. A vasárnapi munkaszünet kérdése. Ez a kérdés ma általános jelleget öltött és mind sűrűbben beszél róla még a napi sajtó is. Ami az újólag megindult mozgalom általános jellegét illeti, részünkről azt csak helyeselni tudjuk úgy a vallás, mint a közgazdászat és közerkölcsiség szempontjából is. Az első nevelőanyja az utóbbinak s ennek bölcsejében ringatják a családok s igy a társadalom jólétét is. Hol amaz meglazult, ott a munka és a takarékosság mankón jár. S azok, kik a nép s a munkás nép között töltötték életük nagy részét, bizony eléggé tapasztalhatták, hogy oly vidéken, hol a vallásosság a folytonos vasár- és ünnepnapi munka által kiölezett, ott legtöbb esetben restség és iszákosság ütötte fel tanyáját. Közgazdászat szempontjából sem ítélhető el a mozgalom. A fölvetett kérdésre már oly számos és minden izében is helyes cáfolat hozatott fel, magukat a mozgalommal azonosító hírlapok keretén belül, hogy fölöslegesnek tartjuk azok ismétlésébe bocsátkozni s röviden csak annyit jegyzünk meg azok részére, akik a vasárnapi munkaszünet szabályozását közgazdasági, kereskedelmi s más indokokból mellőzendőnek vélik, hogy Magyarországon sem a kereskedelem nem fog csökkenni azáltal, ha vasárnapokon az üzletek zárva lesznek, hogy a vasárnapi munkaszünet szabályozása után sem fog egyetlen hold földdel kevesebb bevettetni, mint eddig. Mi részünkről tehát csak helyeselni tudjuk az általánosságban is megindult mozgalmat; helyeselni tudjuk az országban létező ipar- és kereskedelmi kamarák legnagyobb részének álláspontját, melyet ezek a soproni kamara e tárgyban a minisztériumhoz intézett felterjesztésének, melyben a vasárnapi munkaszünet szabályozását kéri — támogatásával elfoglaltak. A kamarák véleményeit lapunk előző számaiban már volt alkalmunk közölni, s ezen ügyet minden fázisában őszinte rokonszenvvel kísér netjük. Most alkalmunk van a soproni kamara felterjesztésével megismerkedni, mely igen helyes érvekkel szólal fel a munkaszünet szabályozása mellett. Az 1868. évi Lik. t. ez 19. §-ban azon rendelkezést tartalmazza, hogy vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Ezen rendelkezéssel nézetünk szerint a vasárnapi munka és forgalom lehető megszorítása, részben teljes felfüggesztése céloztatott. De ezen cél nem éretett el, sőt évről-évre mind nagyobb körben terjedett a vasárnapi munka, úgy hogy ma már a legfélreesőbb helyeken is alig tudnak a kereskedők és iparosok vasárnapi munkaszünetről. Pedig ez roszul van így. Mert korunk bármennyire kivánja is a nemzeti munka erőteljes kihasználását, egyúttal a gyors, rohamos haladás kora is, a korral való haladás, az ismeretek folytonos gyarapítása ennélfogva kereskedelmi és iparos köreinkre nézve életkérdés fontosságával bírnak. Pedig az ifjabb nemzedéknek a testi s lelki gyarapodásra, tova- és kiképzésre a jelen viszonyok között alig van alkalma. A folytonos túlfeszített munka nemcsak a testi fejlődésre van káros befolyással, bénítja egyúttal szellemi ruganyosságát is, minek sajnos következményei a testi elsatnyulás, a szellemi sülyedés, végesvégül az erkölcsi tönk leend. De nemcsak az ifjú nemzedékre, jövőnk ezen reményeire nézve káros befolyású a megszakítás nélküli, túlfeszített munka, a felnőtt kereskedő és iparos is szükségli a vasárnapi pihenőidőt, a szakbeli tovaképzést, ha ideje előtti erejéből kifogyni s a versenytérről leszoríttatni nem akar. Mindezek folytán tehát felette óhajtandó volna a törvény fennhivatkozott rendelkezésének szigorú keresztülvitele. Csakhogy a törvény rendelkezése nem eléggé határozott s világos, s ezen kifejezései „nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka“ nagyon is tág tért engednek a legeltérőbb magyarázatoknak is. Mert a milyen bizonyos az, hogy vannak üzletek s iparágak, melyek egész vasárnapra, már csak közforgalmi tekintetből is fel nem függeszhetők, amilyen igaz az, hogy a vidéki közönség, a gazdatiszti kar, és a gyári munkások erre a vasárnapra utalnak, mint bevásárlási napra, és oly bizonyos az is, hogy a jelenleg dívó, az egész vasárnapot felölelő munka részben egészen beszüntetendő, részben lehetőleg megszorítandó, ha a kereskedelem s ipar ifjabb nemzedékét a haladástól, tovaképzéstől elzárni nem akarjuk. Hogy mely irányú munka „elkerülhetlenül szükséges“, azt csakis a helyi viszonyok alapján lehetne nézetünk szerint helyesen megállapítani, mely megállapításnál természetesen az illető kereskedő és iparos körök is megkérdezendők volnának. Mindezeket tekintetbe véve a kamara kéri vasárnapi munka korlátozása, illetve szabályozása céljából az egyes törvényhatóságoknak meghagyni, miszerint a fenforgó helyi viszonyok tekintetbe vételével, egyetértőleg az érdekelt kereskedelmi s iparos körökkel alkossanak a vasárnapi munkát és forgalmat szabályozó helyhatósági szabályrendeletet, mely jóváhagyás végett a minisztérium elé terjesztendő, jóváhagyás után pedig szigorúan keresztülviendő leszen. * * ^ Ezen ügyben a mi kamaránk a kassai, ellentétes álláspontot foglal el. Ő a nemzeti munkaerőnek a lehető legnagyobb mérvben fokozott működésében látja hazánk felvirágzásának egyetlen módját s épp ezért, de mert a gyakori ünneplés által az iszákosságot és henyélést látja előmozdítva, nem pártolja a soproni kamara felterjesztését. Egyidejűleg azonban az iparos tanoncok kötelező iskoláztatásának szabályozását sürgeti. A kassai kamarának e tárgyban a kormányhoz intézett felterjesztését a következőkben közöljük: ,, Miután népünknek úgyis egyik résztulajdonsága az örökös ünneplési kedv ; miután hazánkban az iparosok nem csekély része nemcsak vasár-és ünnepnapokon, de az ezeket követő napokon is ünnepelni vagyis munkaszünetet tartani szokott; miután ezen gyakori munkaszünet roppant közgazdasági vesztességnek tekintendő : mindezeknél fogva ezen kamara, mely a nemzeti munkaerőnek a lehető legnagyobb mérvben fokozott működésében látja hazánk felvirágzásának egyetlen módját, nem pártolhatja a soproni testvérkamarának a vasárnapi munka korlátozására irányzott indítványát. Midőn ezen kamara a kérdés vallási oldalát teljesen mellőzendőnek véleményezi, kötelességének tartja a tervezett korlátozásokkal szemben a munka szabadságát a nagyméltóságú minisztérium oltalmába ajánlani. Az 1868. Lil. t. ez. 19. §-ának alkotói egyáltalában nem czélozták a vasárnapi munka „részbeni teljes felfüggesztését“, mint azt testvérkamara hinni látszik, de a nyilvános és a nem elkerülhetlen munkának vasárnap való végzését eltiltván, a keresztyén népesség tömegének vallásos érzületét a megbotránkoztatástól kivánták megóvni. Ezen §-ban azonban egyáltalában nem rejlik az, mit a vasárnapi munkaszünet előharczosai abból kiolvasni akarnak: a vasárnapi munkaszünetet kötelezőnek nyilvánítani annyit jelent, mint a kultúrában egy századdal visszamenni, vagyis egy határozottan rnaktionárius, igazságtalan és a henyélést a munkakedv rovására pártoló rendszabályt dekretálni.. A kamara meg van győződve arról, hogy a soproni testvérhatóságot indítványának megtételénél a legnemesebb szándék vezérelte, mit beküldött felterjesztésének szövege eléggé igazol, melyben a vasárnapi munka korlátozása az iparos ifjúság iskoláztatásának szükséges voltával indokoltatik. De ezen kamara nem tartja szükségesnek, hogy a kitűzött czél elérése tekintetéből a javaslatba hozott korlátozás dekretáltassék. Az iparos tanonczok kötelező iskoláztatását továbbra halasztani nem szabad, de ezen kérdés teljesen független a vasárnapi munkaszünet kérdésétől és ettől elkülönítve az ipartörvényben oldandó meg. Az ipartörvény revisiója tárgyában tartott országos értekezlet alkalmával és az 1879— 1880. évekről szóló kamarai főjelentésben a kamara részéről hangsúlyozott azon kívánság, hogy az iparos tanonczok tekintet nélkül korukra a létesítendő alsóbb ipariskolák látogatására, az iparos főnökök pedig arra szoríttassanak, miszerint a tanonczokat iskolába járassák, ezen kívánság teljes mérvben való teljesítésével valósíttatnék a társkamara által eléretni kívánt nemes czél, t. i. az iparos ifjúság kiképzésének írtjában álló akadályok elhárítása. A kamara tehát arra szorítkozik, hogy lentelőadott óhajának, mely az ország közgazdasági közvéleményének közóhaja, ez alkalommal is ünnepélyes kifejezést ad és a kötelező iparoktatás behozatalát s az alsó ipari tanügy országos szervezését kérelmezi.“ A többi kamarák véleményét — melyek a kassaitól eltérőleg a soproni felterjesztést pártolják, lapunk előző számaiban már volt alkalmunk közölni. Az ügy fejleményéhez képest nem fogunk késni annak idejében a kérdéshez még hozzászólani. Apróságok. A város utcáinak kivilágítása tárgyában hangzik minden felől a panasz. Sokan a város rendőrkapitányát okozzák, hogy a lefolyt hét elején este az utcák nem voltak kivilágítva. Nem a kapitány az oka. A városnak szerződése van u. i. a holddal, hogy ha ez világit, akkor a lámpokat nem gyujtotják meg. E szerződés értelmében a hét elején a holdnak kellett világítani, azonban a piszkos fekete felhő beavatkozott a dologba s megzavarta a szerződő felek akaratát. Ezért volt tehát már este hat órakor pokoli sötétség. * * * A belváros utcáin sok a bolt. Ez még szép dolog, hanem a boltok előtt a kereskedők a ládákat a járdára rakják ki, úgy hogy különösen hetivásárok alkalmával, midőn a nép különben is tolong, az ilyen barrikádok kapun 1i mai számához egy fél ív melléklet van csatolva.