Ung, 1893. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)

1893-07-02 / 27. szám

oszlanak meg a három szolgabirói járás és Ungvár vá­rosa között: 1. Az ungvári szolgabirói járás területén, 345 té­tel tárgyaltato­tt le, 4320 Irt. 92 kr. megállapított adó­összeggel. II. A bereznai szolgabirói járás területén 379 t tárgyaltatot le, 4051 írt 30 kr. megállapított összeg­gel. 111. A szobránczi szolgabirói járás területén 284 t. alatt: 4200 Irt. 15­­2 kr. adó lett megállapítva IV. Ung­vár városát illetőleg 762 t. a. 26.947 Irt. 95 kr. egye­nes adó lett megállapítva. Összesen 39.520 Irt. 32’/2 kr. Körjegyzőségenként: a) az ungvári szolgabirói já­rásban . Összesen 4200 Irt. 15‘­2 kr. III. oszt. kereseti adó lett megállapítva első fokúlag. D) Ungvár városban 762 t. a. 26 947 Irt 95 kr. 111. oszt. kereseti adó lett megállapítva, a) ebből az ung­­völgyi h. é. vasút építészeti fővállalatra esik 8.526 Irt. b) alvállalkozókra pedig 1.80> frt. A két vállalat ös­­­szege: 10.326 frtot tesz, mely adó egyszer s minden­korra van megállapítva Ezen vállalati adónak levonása után, marad a vá­rosra 111. oszt. kér. törzsadó 16.621 frt. 95 kr A három szolgabirói járásban és Ungvár városá­nak a III. oszt. kér. törzsadójánál, — ide nem számítva a vasút­építési vállalat két rendbeli adóját — a múlt évihez képest 2070 frt. 99 krnyi szaporodás mutatkozik, mely többletből a három szolgabirói járásra 1515 frt. 00­/1j kr. Ungvár városra pedig 555 frt. 98­/» kr. emel­kedés esik. Úgy látszik, hogy az adóemelés, a közös­hadügyminiszter által kért többlettel karöltve halad, hogy a helyre­állított pénzügyi egyensúly meg ne bomoljék. A közjegyzők a bizottság előtt a kitűzött határidő­ben a legpontosabban jelentek meg, a zalacskai kivéte­lével, ki a kitűzött napra nem jelenhetett meg, a nagy­­mihályi posta­hivatal által eszközölt szabálytalan kéz­besítés miatt. Az elnök és bizottsági tagok feladatukban legpon­tosabban, — és úgy a felek, miként az állam­­kincstár érdekében a leghumánusabban jártak el czélul tűzvén ki, az adót a tényleges jövedelem arányában ál­lapítani meg, mi a bizottságnak a helyi viszonyok is­­meretéhez képest eléggé jól sikerült, habár egyesek ré­széről e tekintetben némi elégedetlenség mutatkozott ugyan, — és a felek s a kincstári előadó részéről mint­egy 200 felszólamlás történt. — Az igazságos közteher­viselés érdekei azt kívánták, hogy a tapasztalt arányta­lanságok által megzavartnak mutatkozó egyensúly ez al­kalommal helyre­állíttassák, mi az önzetlen önadóztatás elvének szem előtt tartásával sikerült is. Ezért valamint a kitartó ügybuzgalomért a bizottságnak a kincstári elő­adó jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. A tárgyalások befejezésekor Lukács János rendes tag indítványára, a kincstári előadónak azon tapintatos eljárásáért, hogy az államkincstár érdekeinek szigorú szem előtt tartása mellett, ott, hol azt a körülmények szükségessé tették, a felek érdekeire is tekintettel volt, valamint szakavatott egyetértést létrehozó és ennél fogva a legösszhangzatosabb ügyködéséért a bizottság jegyző­­könyvi köszönetet szavazott és ezzel a tárgyalások jú­nius 22-én véget értek. — r. l­. — Tanítóink nagygyűlése. Ung vármegye tanítósága jóllehet, főképen a felső vidéken sok nélkülözésnek volt és van, s az uj törvény életbeléptéig lesz is kitéve, nincsenek a kultúrának oda­­adóbb munkásai a magyar állameszmének hivebb baj­nokai, megbízhatóbb sáfárjai széles e hazában. Oly férfiú ismerte el ezt legközelebb nyilvánosan róluk, a­ki úgy egyéniségénél, mint állásánál" fogva a legilletékesebb arra, hogy a tanítók munkája felett az említett szempontokból ítéletet mondjon: a vármegyé­nek közszeretetben álló főispánja, a­ki június 28-án ön­kénytelenül is a legmagasabb fokra emelte azt a benső tiszteletet és ragaszkodást, m­elylyel iránta e vármegye tanítósága mindig viseltetett ; a ki hogy a tanítóság munkássága iránti elismerésének kifejezést adjon, részt vett azok gyűlésén nem csupán puszta jelenlétével, de a tanítóság iránt érzett szeretetének, s jóindulatának sza­vával is S ez a tanítóság, mely mindig híven és oda­adással szolgálta a vármegye népoktatásának ügyét, a vármegye dignitárius férfiénak szavai után még nagyobb buzgalommal s lelkesedéssel fogja teljesíteni kötelességét. Különben tanítóink eme közgyűlése, az érdeklődök szép száma s a tagok élénk részvéte mellett, múlt hó 28-án Ungváron, a vármegyeház nagy termében a kö­vetkezőleg folyt le. A gyűlés 10 óra tájim vette kezdetét, ezt megelő­zőleg, néhány perczczel a tanítók szűnni nem akaró éljenzései közt, váratlanul érkezett meg a főispán, ki­­­­nek társaságában volt Kende Péter cs. és kir. kamarás alispán, gróf Sztáray­­ Gábor főszolgabíró, Lasztókay ■ Béla tiszti főügyész, Horváth Dezső tb. főjegyző, Fe­­késházy várm­. aljegyző,­­Srabovszky Román főszámvevő j s mások. T­a­b­ó­d­y Jenő elnök a gyűést a következő beszéddel nyitotta meg: Igen tisztelt Egyesület ! Elfoglalván, az elnöki széket,hogy az egyesület köz­gyűlését első ízben vezessem, nem tagadom, némi el­­f­fogadás vesz rajtam erőt, mely abból az aggodalomból­­ származik, vajjon képes leszek-e elnöki tisztem betölté­­­sénél az egyéniségemhez kötött igényeket kielégíteni, ké­­­­pes leszek-e az azokkal kapcsolatos várakozásnak meg­felelni? Elgondolva, hogy kiválóbb szakférfiak és rend­­­­kívül fényes szellemi tehetségek által annyira kimagasló oly előd után foglaltam el közvetlenül az elnökséget. S mint Kőrösnek tanügyünk szolgálatában elévülhetlen ér­demekkel bíró püspöke, — aggodalmam nem minden jalap nélküli. Bízom azonban i­s. Uraim önök jó akaratában, melyből reménylem, hogy elnöki tisztem betöltésében támo­gatni fognak és bízom abban a tudatban, hogy önök bennem nem a szakférfit keresték, a­midőn engem a nekem annyira becses és mindenkorra büszkeségem tár­gyát képező bizalmukkal megtisztelni szívesek voltak, hanem érdemem felett méltányolva azt a meleg érdek­lődést, mel­lyel vármegyém népoktatási ügye iránt vi­seltetem és méltányolva azt a benső rokonszenvet, s vonzalmat, melyek a tanítók igen tiszteletreméltó tes­tülete iránt kezdettől fogva érték, talán inkább megta­lálni vélték bennem, a közszolgálat szerény munkájá­ban, a közélet emberében azt a közeget, mely a taní­tók testületének a társadalommal való kapcsolatát szo­rosabbá, bensőbbé tegye Igen­­, uraim ! Biztosíthatom Önöket, hogy abban a hatáskörben, melyet a közszolgálat és a társadalmi munkásság terén betölteni képes vagyok, s jövőben ké­pes lehetek a várm. népoktatásának ügyét és ezzel egy­szersmind a tanítók érdekeit szolgálni és előmozdítani hazafias és kedves kötelességemnek tartom. És ha e kö­telességet az Ungvármegyei tanító-egyesület tevékenysé­gében teljesíthetem, azt annál készségesebben, annál odaadóbban teszem, mert az egyesületi tevékenységre, az egyesülés valódi czéljainak elérésére igen nagy súlyt fektetek. Tudom, hogy önök­­, uraim azon czélokat igen jól ismerik, mindazonáltal engedjék meg nekem, hogy ez alkalommal utaljak pár szóval azokra, úgy mint azokat én felfogom. Nézetem szerint az egyesületi tevékenység, az ös­­­szetartozás érzetének, hogy úgy mondjam, a bajtársi szellemnek fejlesztésén és a szakműveltség előmozdítá­sán kívül, hivatva van a tanítói feladatok betöltésénél bizonyos általános vagy speciális elveket megállapítani az elfogadott elveken alapuló törekvéseket érvényre jut­­tatni, de kiválólag hivatva van az egyes tagokat is hi­vatásos tevékenységre és társadalmi munkásságra ösz­tönözni és kiképezni Következményekben nagy horderejű az egyeseknek sikerekben nyilvánuló tevékenysége, nemcsak a munka absolut értéknél fogva, hanem erkölcsi hatásokban is, mert ez teremti és érleli meg a meggyőződést, hogy a tanító az államnak, a társadalomnak számot­tevő tagja. Az érdemleges munkásság az iskolában, a társadalmi tevékenység a k zéletnek abban a körében, melyre a tanító már hivatásánál fogva is utalva van, melynek jótékonyan kisugárzó központjává válhat, szerzi meg a tanítónak az elismerés azt a fokát, a közbecsülés és tiszteletnek azt a mérvét, melyre a tanítónak és vele együtt az ügynek oly nagy szüksége van. Ha a tanítók testületének az egyesek buzgó s jól felfogott irányú tevékenysége által sikerül, ezt a bizo­nyos mérvben már­is létező közbecsülést s tiszteletet a köztudatban általánossá, bensőbbé tenni, a tanítók tár­sadalmi helyzete előnyösen fog megváltozni, — a társa­dalom azonosítani fogja saját érdekeit a tanítók érde­keivel és oly hatások, és oly felfogások, a­melyek csak a közelmúltban is útját állották annak, hogy a tanítók anyagi helyzete a jogos és méltányos kívánalmaknak megfelelőleg javíttassék, érvényesülni nem fognak. Meg vagyok győződve, hogy e tekintetben az egye­sület minden tagja velem egyetért és meg vagyok győ­ződve, hogy az általam jelzett irányban való törekvvs eltökélését, a megjelölt irányban való haladás különben is erős akaratát, a mai gyűlés alkalma csak még job­ban megérlelni és megszilárdítani fogja. Végül örömömet fejezve ki a felett, hogy az egye­sület tagjai a mai közgyűlésre oly szép számmal jelen­tek meg, de kiválólag örvendve annak, hogy várme­gyénk népoktatási ügye és a tanítók munkálkodása iránti meleg érdeklődésének jeleként a főispán ur őméltósága közgyűlésünket nagyjelentőségű megjelenésével megtisz­telni méltóztatott, midőn ezért neki, valamint a szintén a jelenlevő alispán ur őméltóságának és igen tisztelt többi vendégeinknek is hálás köszönetemet fejezem ki, üdvözölve az egyesület tagjait, üdvözölve vendégeinket, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. E beszéd elhangzása után Török József gróf, főis­pán emelt szót s olyan tartalmas s lelkes kis rögtönzött beszédet mondott, a melylyel mélyen belevéste magát a tanítóság szivébe. Beszéde folyamán utalt azon eredmé­nyekre, miket a tanítóság nyomott helyzete daczára is felmutatott, melynek alapján azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy Ung vármegye tanítóságának haza­fias munkája mindig áldást hozó volt és lesz. Minden oldalról jövő helyesléssel, élénk éljenzéssel találkozott ama kijelentése is, hogy itt a józanul gon­dolkodó, a pánszláv eszméktől ment, idegen törekvé­sektől, magát távol tartó, ruthén és tót népünk között, a tanítóság munkája ellenséges törekvések által veszé­lyeztetve nincs, nem volt s nem is lesz.; itt a nemzeti hóditás munkájának élhet a tanár teljes erejével, egész lelkével, ellenséges törekvések legyőzésére nem kell itt is erőt pazarolnia.­­ Végül biztosította a várm­egye tanítóságát arról, hogy hazafias munkálkodásában az ő támogatására mindig számot tarthat. A beszédet több­szörös éljen zárta be, a melynek lecsillapulta után a főispán urnak a tanítóság munkálkodása iránt bizalmat, tiszteletet és elismerést gerjesztő emelkedett szellemű és 1. Császlóczi körből 72 t. a. 1095 Irt. 43. kr 2. Daróczi > 55 t. a. 630 - 28‘/2 » 3. .lenkei » 42 t. a. 691 - 59‘/a * 4. P.-Helmed > 65 t. a. 540 >19 > 5. Szerednyei > 63 t a. 655 - 9 > 6. Ungvári > 48 t. a. 708 - 33 , vagyis hat körjegyzőségből 345 t. a. Összesen: 4320 Irt 92 kr. 111. oszt kereseti adó lett első fokulag megállapítva. B) A N.-Bereznai szolgabirói járásból : 1. Dubrinicsi körben: 50 t a 416 Zrt. 3 2. Kis-bereznai > 69 t. a. 380 „ 30 '/„ > 3. N.-Bereznai > 58 t a. 1106 > 40 > 4. Lyuttai > 41 t. a. 521 ‰ 65­/z 5. Sztavnai > 73 t. a. 627 ‰ 6 > 6. Turja-remetei > 88 t. a. 999 > 85 > agyis hat körben 379 l. a. Összesen 4051 Irt 30 kr. III. oszt. kereseti adó lett első fokusig megállapítva 1 C) A szobránczi szolgabirói járásban: Ribniczei körben: 42 t. a. 1126 Irt. 24 kr. 2. Szobránczi > 90 t. a. 1319 Ą 99 > 3. Sztrajnyani > 50 t. a. 645 ‰ 83 > 4. Tibai > 48 t. a. 585 > 9(t­/# > 5. Zalacskai > 54 t. a. 522 ‰19 , vagyis az öt körben 224 t. a. múló földi javak birtoklását, m­ai tőlünk elraboltakat nézzük és birtalójukat gyűlöletünk és irigységünkkel ül­dözzük, de a jövő, az örökkévalóság kincseivel nem baj­lódunk és szívesen átengedjük annak, a­ki megszerzé­sükre törekszik. Mert, úgy látszik, az ember minden vallásossága mellett is csak a jelent tartja élete végczél­­jának ; a halál utáni boldogulást szívesen másnak en­gedi át.. Önzésünk és irigykedésünk csak a jelenre vo­natkozik. Steiger Sámuel. II. "tudomásom szerint az eredeti felfogás czímen fog­lal helyet az előző közlemény, habár — nézetem szó­­szerint — iránya nemcsak a közfelfogással, hanem nap­jaink erkölcsi fogalmaival is ellenkezik. A közfelfogás ugyanis az, hogy nem azt az em­bert tartjuk önzőnek, ki saját anyagi érdekeit istápolja s másoknak nem ad , hanem azt, ki saját anyagi érde­keit mindenek fölé helyezi s azok biztosítására irányuló törekvésében másoknak, embertársainak jogosult érde­keit semmibe sem sem veszi. Ez az igazi önzés még ak­kor is abszolút rossz, ha nem anyagi, hanem erkölcsi javak összeharácsolására törekszik; mert akadálya az egyetemes fejlődésnek. A valódi önzés azonban jobbára az anyagi javak­nak minden áron való biztosítására törekszik , mert • a hosszú életet, hallhatatlanságot biztositó erkölcsi javak meg nem szerezhetők minden áron, azoknak csak egy ára van: a nagy lélek, a teremtő erejű lélek. Kétségtelen, hogy az ember legfőbb javait a hal­hatatlanságot biztositó erkölcsi javak képezik. Hogy mé­gis oly kevesen törekednek utána s még kevesebben érik el, szomorú bizonyítéka e tény egyrészt annak a fiziológiai igazságnak, hogy az emberben túlsúlyban van az állat, másrészt pedig annak, hogy a jobbak közül is kevesen éreznek magukban erőt az igazi nagy dol­gokra. A nagy erkölcsi javak birtokosai az igazi nagy emberek, kik nagyra törtek s azt el is érték. A világ az igazi nagy emberben az emberi kiválóság személyesitő­­jét, tehát az ember-faj nagy vonásait tiszteli. S a nagy ember e tiszteletre teljesen méltó is, sokkal méltóbb, mint bármelyik 100 milliomos, a ki csak milliói czimén akarja bírni a köztiszteletet, vagy éppen a hallhatat­lanságot. A két dús között nagy a különbség úgy a vagyon előállítását, mint értékesítését illetőleg. A 100 milliós a rögöt túrja, vagy a szemetet bújja, míg vagyonát ös­­­szehalmozza; az erkölcsi javak tulajdonosa más neme­sebb, tisztább forrásból merít: vagy a természetből, vagy az emberi lélekből. Ha a milliomos a rögöt túrta, vagyonát becsületes úton-módon szerezte, ha a föld, a természet kincseit halmozta össze, a későbbi nemzedé­kek vagyonában gazdálkodott; tolvaj volna, ha magá­val vinné az elszedett mézet , ha a szemeten bujkálva, embertársai megkárosításával jutott vagyonához, mint osztályosainak megröviditője, sok nyomor és baj oko­­­­zója, nem tiszteletre, de megvetésre méltó. Az erkölcsi javak birtokosa kimeríthetetlen forrás­ból s akkort merit, hogy munkája közben senkinek a társaság szempontjából jogosult érdekeit meg nem sérti s összegyűjtött kincseit nem egyes emberekre, de az emberiségre hagyja. Az igazi nagy ember nem a szobor által él, hanem eszméiben, melyeket önzetlenül testvé­reire hagy, melyen csak akkor vesznek össze a hálát­lan örökösök, ha apró pénzre akarják felváltani, hogy osztozzanak rajta, hogy ne maradjon továbbra is közös tulajdon. Kétségtelen, hogy a nagy emberek lelkében él az erő tudata; ha életüket ráteszik valami eszmére, érezik, tudják, hogy van miért élniök s ha kell halniok ; ebből azonban még nem következik, hogy az emberiség zászló­vivői merő önzésből járnának koruk előtt; meg­halnak, ha kell a gondolatért, az eszméért a legkisebb szá­mítás nélkül csupán azért, mert az üldözött eszmétől, melynek becsét tisztán csak ők látják, megválni nem tudnak. A teremtő szellemek, a nagy erkölcsi javak önzet­len munkásai, kik az emberiség jövőjének élnek, tehát méltán állanak a piedesztálon, a­hová őket helyezzük; a jelennek élő pénzes­zsák élvezi jutalmát a jelenben ; neki még akkor sincs jövője, ha nem 80 ezer forintos, de milliomos szobrot csináltat magának ! Ember János.

Next