Ung, 1894. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

keblű, közügyekért lelkesülő, tettre, munkára kész férfiú szól hozzánk, a­kit mi pár hónap előtt megvá­­­­lasztottunk, melyet alább egészen közlünk, családi kö­rülményeit, személyes ügyeit nevezi meg Sztáray Gá­bor gróf, mint lemondásának okait. Nincs rá okunk, hogy a talpig gavallér férfi szavában kétkedjünk, hogy rejtett okokat keressünk. Némileg vigasztaló reánk­­ nézve, hogy a visszavonuló férfiú köztünk marad s­ körülményeihez képest tevékeny tagja lesz vármegyei közéletünknek, sajnos azonban, hogy mint köztisztvi­selőt elveszítjük e derék embert, kinek tehetségeitől, puritán jellemétől, az emberekkel bánni tudó figyelmes és gyöngéd lelkületétől, gentleman magatartásától oly sok jót vártunk. E lemondáshoz azonban egyéb szomorú tanul­ságok is fűződnek ; Sztáray gróf állásának betöltése alkalmával sajnos jelenségek tesznek bizonyságot a közig, pálya hálátlan, mostoha volta mellett. Midőn a Sztáray helye legközelebb betöltetik s a vármegye egyetlen közig, gyakornoka a megüresülő szolgabi­­rói állásra megválasztatik, nem marad gyakornokunk. Hiába emelte fel a vármegye 360 írtról 560 írtra a gyakornoki fizetést, nincs pályázó. Más pályákon in­kább gyakornokoskodik díjtalanul a fiatal jogvégzett ember, mint nálunk aránylag jó pénzért. Ez a szomorú jelenség kézzel fogható bizonyí­téka a vármegyei szolgálat hálátlan voltának. Ha a közel­jövőben üresedés talál beállani a tisztikarban, nem lesz hivatott pályázó. Ennyire jutott az a vármegye, melyet hajdan a legjobb családok gyermekei éveken át ambitióból szolgáltak. A viszonyok nagyot változtak. Ma már amilióból senki sem szolgál. Minden ember azt a pályát keresi, a­melyen előhaladása s tisztes megélhetése a lehető legjobban van biztosítva. Sajnos a közig. szolgálat nem ez az életpálya. A díjazás gyarló , az előhaladás bizony­talan, lassú , sok esetben lehetetlen. Ezért nem kapunk gyakornokokat. S ha a helyzet előnyösebbé nem válik, ha a közigazgatási tisztviselők már a közel­jövőben ki nem emeltetnek mostani elhagyatott helyzetükből, nem kapunk kvalifikált embert a vármegyei szolgálatra. Ilyen körülmények között kétszeres veszteség várme­gyei közigazgatásunkra a Sztáray Gábor gróf vissza­vonulása, kinek lemondási nyilatkozatát ime itt adjuk: Tekintetes törvényhatósági bizottság ! Alig egy éve múlt, hogy a vármegye törvényha­tósági bizottsága az ungvári járás főszolgabírójává meg­választott. Családi traditióimhoz híven minden képességemmel mint köztisztviselő hosszú időn át munkása akartam lenni a vármegyének; szigorúan latba véve képessége­met, buzgalommal láttam hatásköröm betöltéséhez, de a gondviselés a legutóbbi múltban annyira megváltoztatta családi viszonyaimat s személyes ügyeimet, hogy kény­szerülve vagyok azt a kitüntető bizodalmát, melylyel a vármegye közönsége elhalmozott, hálásan megköszönni s főszolgabirói állásomat a vármegye tekintetes törvény­­hatósági bizottságának rendelkezésére bocsátani. Levetőleg hat becsvágyamra az a körülmény ki­vált, hogy még mielőtt elnyert tisztemben eredményes munkásságot fejthettem volna ki, mielőtt tevékenységem­mel módomban lett volna a belém helyezett bizalmat igazán meghálálni, már­is kénytelen vagyok megválni e helytől, hol erre nekem bőven megadatott az alkalom. Most tehát, midőn az eddigi bizalmat megköszönve, azon kérelemmel járulok a tek. törvényhatósági bizottsághoz, hogy viselt főszolgabirói állásomról való lemondásomat tudomásul venni, s engem­­ évi junius hó 30-ik napi­jától kötelességeim alól felmenteni méltóztassék, kérem egyúttal arra, hogy ha az isteni gondviselés köteles há­­rom némi lerovása végett is engem újra a köztérre lép­tetne, méltóztassanak engem habár más módon is hat­hatós támogatásukban részesíteni. Magamat a tek..tervirat. bizottságnak további jó­indulatába ajánlva maradtam Ungvár, 1894. junius hó 25. hálás tisztelettel Gróf Sztáray Gábor, az ungvári járásnak főszolgabirája. Ti szí mojá, mojá, mojá, Já szom tvojá, tvojá, tvojá, úgy látszott, nem énekelte hiába, de az csak lát­szat volt. Midőn egy pénteki napon ismét turbékolni kezdett, s mig énekelt, hol az egyikre, hol a másikra mosolygott, a lányokat elhagyta a türelem. Háta nyakon simította a súroló szalmacsutakkal, Anka pedig úgy ar­­czon leggyintette a tésztás kezével — éppen haluskát gyúrt a deáknépnek — hogy egy fél tányérra való tészta a képén ragadt. E szörnyű megveretés után Mizsuban felforrt a harag és dühösen — kiszökött a konyhából s még dühö­sebben a fatartóba bújt. A lányok pedig folytatták a munkájukat, egyik súrolta a tepsit, másik tovább gyúrta a tésztát. Két deák szemtanúja volt a jelenetnek. Jót ka­­czagtak a dolgon, de csakhamar búra vált mosolygós ábrázatuk. Bánatukat az a felfedezés okozta, hogy azt a kőport, melyet Háta szalmacsutkájával a Mizsu arczu­­latjára kent, leszedte és a tésztába gyúrta az Anka csi­­rizes-tésztás keze. Ők ebből a haluskából nem esznek; nemcsak hogy nem esznek, hanem általános sztrájkra bírják az egész ifjúságot. Az »izgatást» megindították teljes erél­lyel és teljes sikerrel. Egyetlen deák sem érintette meg a ha­­luskás tálat. A kisebb deák-nép majd lenyelte a szemé­vel az egész tálat; de hát azért hozzá nem nyúlt. Nem engedte a »férfias elhatározás.» A deákok bús arczczal, üres gyomorral keltek fel az asztaltól, a háttérben megelégedetten mosolygott a Mizsu ábrázaia a kilátásban való háromszoros porczióra. Vékony Donga: Évzáró iskolai ünnepélyek. A főgymnásiumban, valalamint a g. kath. polgári leányiskolákban a tanévet évzáró ünnepél­lyel fejez­ték be. Az évzáró ünnepély mindkét helyen e hó 29-én d. e. ment végbe, ami a mindkét helyen érdekelt szü­lőket s a nevelésügy iránt érdeklődőket azon kény­szerhelyzetbe hozta, hogy egyik vagy másik helyen való megjelenésről le kellett mondaniok. Az ünnepély mindazonáltal mindkét helyen szá­mos ügybarát s az ifjúság élénk részvétele mellett folyt le. A főgymnásium ünnepélye a szokásos helyen az u. n. kis gymnásium rajztermében d. e. fél 10 órakor a Hymnus eléneklésével vette kezdetét, a­me­­melyet az ifjúsági énekkar Medveczky István tanár ve­zetése mellett nagy praecisitással adott elő. Hódosy László főgy­mnásiumi igazgató tartott ezután az ifjúsághoz lelkes beszédet, a­mely a hallga­tóság részéről mindvégig nagy figyelemben részesült. Majd a programaiból olvastatott fel mindazok neve, aki egy vagy más tekintetben való kiválóságukért jutalomban részesültek. Mint örömmel tapasztaltuk, a tanári karnak ez évben is módjában volt a buzgó munkásságot, a si­kert kellőleg méltányolni, mert igen sok és értékes ju­talmat o­sztott ki az ifjúság jelesbegei között, kiket az­után társaik megéljeneztek. A jutalomkiosztás után még a Szózatot énekelte el az ifjúság, mire a szép és sokakra nézve emléke­zetes ünnepély véget ért. Ugyanezen időben a g. kath. polg. leányiskolá­ban egy 21 pontból álló gazdag programm keretében bemutatott, sok tekintetben tanulságos iskolai ünne­pélynek volt a közönség részese. A ki a polg. leányiskola évzáró ünnepélyének tanúja még nem volt s annak sok élvezetet nyújtó részleteiben nem gyönyörködött, neki minden aggoda­­dalom nélkül olvasta végig a hosszú programmot. Azok azonban kik ezen ünnepélyeken már részt vettek, most is teljes bizalommal s várako­zással néz­tek az eredmény elé s nem hiába. Mert eltekintve at­tól, hogy a műsor idegen nyelvű pontjai a kelletnél is több helyet foglaltak el, az ünnepély menetében az összbenyomás, mint más alkalmakkor úgy most is a leg­kellemesebb volt a jelenvoltak­ra nézve. S el lehet mondani, hogy azon percztől kezdve, a midőn az intézet fővédnöke Firczák Gyula püspök lelkes éljenzés között az ünnepélyen megjelent s az­­ kezdetét vette, azon ideig a mikor a püspöknek a nö­­vend­ékekhez intézett lelkesítő szavai elhangzottak, a figyelem a hallgatóság részéről egy pillanatra sem lan­­y­kadt meg. Rácz Kornélia IV. polg. o. t. szépen elő­adott megnyitó s Barna Etelka záróbeszéde egy-egy­­ kis szónoklatnak is beillett. A tetszés nem is maradt­­ el. A szavalatok is sikerültek. Grabovszky Berta Rud­­nyánszky Gyula „Honleány“-át annyi melegséggel s átérzett honleányi lelkesedéssel adta elő, hogy a hall­­­­gatóságot magával ragadta. Hálás is volt érte, mert a szavalót szívből megéljenezte. Reviczky Gyula „Miatyánkjá“-t Gulácsy Irén és­­ Br. Eötvös J. „Megfagyott gyermekiét Budah­ázy Mar­­­git adta elő sikerrel. A nem magyar nyelven szavaló növendékek is kellő méltánylásban részesittettek. A szavalok között kitűnt még Kovalóczy Ella II. p. o. n., a ki az „Éji látogatás“ cz. melodrámát szavalta. A különben is szép költemény hatása a nö­vendék ügyes előadása s édes­apja Kovalóczy Rezső zongorakisérete által teljesen érvényesült s a közönség zajos éljenzését kiérdemelte. Elismeréssel emlékezünk meg még a „Tavaszi dal­nak“ harmóniumon, zongorakisérettel előadóiról Den­­janovics Anna IV. p. o. és Vaszkó Gizella III. p. o. növendékekről, kik ügyes kézzel, s a mi fő teljes har­móniában mutatták be tudásuk és közös fáradságuk gyümölcsét. Vaszkó különben azt, hogy gyakorlott zongorázó külön is megmutatta. Változatosság kedvéért igen jól esett hallanunk még Torma Anna czimbalomjátékát is, melylyel a még csak II. p. o. növendék igazi élvezetet szerzett hallgatóinak. A műsor énekdarabjairól is az elismerés hangján kell megemlékeznünk. Wladimir Jánosról, az ifjúság énekkarának derék vezetőjéről már régebben,­is tudjuk, hogy jó karmester, a­kinek munkássága a megfelelő eredmén­nyel szokott járni. Mostani sikerei is teljes mértékben igazolták ezt a jó véleményt. A „Rákóczy­­induló“ lelkes előadása, melyet Kovalóczy tanár zon­gorán kísért, koronája volt jelen évi működésének. A közönség mindannyiszor zajos éljenzéssel jutalmazta a kedves énekkart. Jutalmul sok szép és értékes tárgy osztatott ki. A szép ünnepélyt az intézet fővédnökének, Firezák Gyula püspöknek emelkedett szellemű, tartalmas be­szédje zárta be. A püspök beszédje s annak különö­­­­sen azon része, melyben a növendékeket Isten, király­­ és haza iránt való szeretetre buzdította, a közönségre is észrevehető hatást gyakorolt. A kötelező állatbiztosítás haszna. Az állatok betegségének és elhullásának bejelen­tése mindaddig jámbor óhajtás marad, míg a kötelező állatbiztosítás intézménye életbe nem lép. Ezen állításom igazolására bátor leszek pár szó­val vázolni a mostani állapotokat, melyek különösen vi­déken komikusak volnának, ha oly szomorú következ­ményekkel nem járnának az érdekeltekre nézve. Most ha megbetegszik vagy elhull a vidéki gazda­ember tehene, nem siet a megbetegülést vagy az elhul­lást a községi elöljáróságnak bejelenteni. Pedig megte­hetné, mert a bejelentéssel járó hivatalos vizsgálat költ­ségei nem terhelik. Hanem igenis bejelenti a javas asszonynak mint előtte legfőbb tekintélynek. A javasasszony kisüti, hogy a tehén meg van rontva. Megállapítja a diagnosist a­nélkül, hogy látná a tehenet. Csak ezután megy a be­teghez és félelmet gerjesztő titokzatossággal hozzá fog a ráolvasás és imádkozáshoz. Csakhogy a ráolvasástól még jobban konyul a ritka füle s még bárgyúbb lesz a tekintete , húsa meg szem­látomást fogy, tejproductiója elenyészik. Ha a beteg már ily stádiumban van, akkor hívják a falu tudósát a kovácsot. A tudós megnézi a tehenet és kifundálja, hogy bizony nagy baj van, egyedüli ment­ség a kiadó érvágás. A gondolatot tett követi. A műtéttel a különben is vérszegény állat állapo­tát még súlyosabbá teszi, arról meg, hogy a fertőző bak­tériumoknak utat nyit a vérbocsátással, nem is álmodik. Antisepsisról szó sincs. Kihúz egy beszennyezett lószőrt és azzal köti le a viszeret és mint a ki a dolgát jól vé­gezte, tiszteletdíját egy pár kupicza pálinka alakjában jól elhelyezi és vígan ballag hazafelé. Fájdalom, ez esetben nem használt a vérbocsájtás. A gazda nagyokat busul és mindenkinek elpanaszolja baját s csak akkor fordul szakértőhöz, mikor közel a végső rúgás. Az állatorvos megvizsgálja az állatot annak cons­­tatálása végett, hogy a pacziens nem éri el a holnapi napot, legfeljebb a kényszervágást javasolja, hogy igy legalább valamit megmentsen a szegény tulajdonosnak! Nagyobb a baj ha az állat valami fertőző beteg­­ségben szenvedett, mert ebben az esetben a betegségi ideje alatt számos állatot fertőztet meg, pedig ha a be­jelentés idejekorán megtörténik, lokalizálni lehetett volna a nyavalyát. Mennyire másképen lesz a kötelező állatbiztosítás intézményének életbeléptetése után. Midőn évenkint két­szer fogják megvizsgálni a biztosítandó, illetve az ös­­­szes házi állatok egészségi állapotát, mennyi veszély lesz ez által elhárítva ? A­midőn minden legcsekélyebb megbetegedés a tulajdonos érdekében bejelentendő lesz, nagyot javul a helyzet. Igaz ugyan, hogy most is be kell jelenteni a megbetegedéseket és mégsem teszik, csakhogy akkor nagyon is érdekében lesz a tulajdonos­nak a bejelentés, mert ha elhulláshoz vezet esetleg a megbetegedés és az nem volt bejelentve, semmi kárté­rítésre nincs joga a tulajdonosnak, míg ha nem saját hibája, vigyázatlansága, hanyagsága, stb. következtében betegedett meg a jószága, elhullás esetében teljes becs­értékét kapja meg az állatnak. Ha eltekintünk attól, hogy állategészségügyünk milyen lendületet vesz ezen üdvös intézmény által, már csak azért is örömmel üd­vözöljük azt és óhajtjuk, hogy eme nagy jelentőségű intézmény mielőbb életbe lépjen. Ezen új intézmény közgazdasági jelentőségét az élet fogja kellőképen mél­tatni. Unterberger J. Szinház. Szombat, június 23-án „Két szerelem“, dráma 5 felvonásban, írta Csiky Gergely. A­ki azzal a szán­dékkal ment színházba, hogy a Csiky színműírói te­hetsége árán szerezzen magának gyönyörűséget, az csalódott; nem eleme Csikynek a történelmi dráma, de annál inkább eleme volt a Judit szerepe Fáy Sze­rénának. Azt a magában véve ellenszenves alakot sajnálatra, részvétre méltóan nagyszerűvé tenni alig tudta volna valaki úgy, miként ő tévé. Julia a szenve­délyes, féltékeny, csupán szerelmének élő nő, aki más óhajtást a magáén kívül nem ismer; a­kit szeret, az úgy legyen boldog, a­mint ő akarja, nem máskép; nem szelíd soha, még akkor sem, mikor térden állva könyörög; tud méltóságosan tűrni, tud átkozódni, cselt szőni, rágalmazni, kész a rosszra is, de lemondani nem képes. Legboldogabb pillanata, midőn szivén szúrja önmagát és együtt hal meg férjével, kinek szerelmét megnyerni nem tudja. A Teréz hálátlan szerepe a Dombayné kezében szintén jó helyen volt, igaz érzés­sel és hatással játszott. Vasárnap, június 24-én Fáy Szeréna megtol­dotta vendégjátékát még egy darabbal, Szigligeti leg­jobb népszínművével, a „Czigány“-nyal. (Bár mással toldotta volna meg.) Rózsi szerepe nem neki való, a művész, művész marad mindig, de a nagy szenvedé­lyek küzdelme az ő légköre s nem a halk költészet. Az öreg czigány szerepében kitűnő volt Boross és hasonlóképen pompás és élethű házsártos paraszt­asszony Nikó Lina. Kiss Pista jól énekelt, de a játéka jobb lehetett volna. Hétfőn, június 25-én „A papa“, Bérezik Árpád vígjátéka. A jóízű bohóságok, szellemes ötletek állandó derült hangulatban tartották a közönséget, mely a víg­játék hatásos jelenetein kitűnően mulatott. Az előadás is jó volt, Boross nagyon jó volt, Dombay alig ma­radt mögötte. Kedden, Nikó Lina jutalomjátékául: „A Zene­­anyósok“. Nikó L. jutalomjátékára külömb darab kel-

Next