Unitárius Egyház, 1906. október - 1907. szeptember (2. évfolyam, 4-12. szám)
1907-01-15 / 4. szám
sen gondolkozó leányát, Klárát. E házasságból, mely a legpéldásabb volt, 6 gyermekük született, kik közül csak 3 van életben, u. m.: Zsuzsika, dr. Nyiredy Gézáné, Andor, aki jogot végzett és államtudományi doktorátust tett és László, jelenleg főgymn. VII. oszt. tanuló. 1881-től kezdve 1906. évi dec. 13-án bekövetkezett haláláig az unitárius vallásközönségnek közpénztárnoka. Éppen 1. évi főtanácson múlt 25 éve annak, hogy e hivatalt viselte s 40 éve, hogy egyházunknak fáradhatatlanul kitartó, munkás oszlopa. Mintha a sors kezét látnák abban, hogy éppen e jubiláns évvel szakadt meg élte nemes fonala. Pedig mily sokat tehetett volna és kellett volna még tennie! Mily nehéz lesz megszokni, hogy ne lássuk többé egyházi gyűléseinken komoly, tiszteletet parancsoló alakját s ne halljuk közdolgokban megfontolt, határozott, széleskörű tapasztalatokra valló nézeteit, véleményeit. Mint tanár egyike volt a leglelkiismeretesebbeknek és legodaadóbbaknak. Tárgyát egyszerűen, érthetően magyarázta. Ki tudta választani a leglényegesebbeket s azokat aztán igazán megtanította. A lényegtelent, a szőrszálhasogatásig menő részletezést, mi úgy is a tiszta tudás rovására megy, kerülte, soha sem követelte. Tanítványai az egyetemen könnyen megállották helyüket. De ami igazi minta tanárrá tette, az nem oktatási eljárásában, hanem B. M. életrajzában is kifejezett ezen paedagogiai nézetében keresendő: „ Amely tanár, tanító csak tanít s nem gondol mindig arra, hogy elsősorban embert neveljen, az lehet nagy tudós, híres gazda, ünnepelt hazafi, de tanárnak rossz tanár.“ Ő ebben az értelemben igazán kiváló tanár volt. Amennyire nem állhatta a lelkiismeretlen, léha természetű ifjakat, annyira szivén hordozta a törekvő, szorgalmas s ezek között a szegény székely tanulók sorsát. Igazi embereket s nem strébereket nevelt. Hiszen ő maga iscsekély sorsból küzdötte fel magát megfeszített szorgalommal s szeplőtlen becsületességgel. Szigorú volt, de a szigort a szivet érintő szeretettel párosította. Gondoljunk csak azokra az édes atyai jó tanácsokra, intelmekre, arany igazságokra, melyeket érettségi vizsga előtt annyi szeretettel és jó akarattal kötött mindnyájunk lelkére s melyeknek refrainje mindig ez volt: „Mindenek felett legyenek őszinte, jellemes, becsületes emberek. Másokról ítéletet csak akkor hozzanak, ha előbb magukat megismerték!“ S mennyi szegény székely tanulót nevelt fel házánál! Hányat juttatott kenyérhez ! Csak hallani kellett tőle azokat az őszinte, sajnálkozó szavakat egy-egy szegény szolgagyermek sorsa fölött. Valóban mindezek oly humánusan gondolkozó, nemes lélekre vallanak, amilyennel minden tanárnak és tanítónak bírnia kellene! Erős unitárius volt! Ifjú tanári évei az E. K. Tanács levéltárának poros aktái között teltek el. Az unitárius lelkesedés közvetlen forrásából, az egyház történetének tanulmányozásából merítette azt a terhetlen ragaszkodást és becsülést, mellyel egyháza iránt mindvégig viseltetett. Legnagyobb jóltevőnk, halhatatlan emlékű Berdénk volt tanítómestere s az egyházért való önzetlen munkálkodásban példányképe. Nem azért dolgozott fáradhatatlan kitartással, mintha bő jutalmat remélt volna. Egy nemes hevület lelkesítette, egy nagy cél vezette egész életén át: gazdaggá, erőssé növelni egyházát,, hogy később nagy feladatok teljesítésére hivatva lehessen. Sok becses adatot gyűjtött össze, kutatott fel egyházunk történetére vonatkozólag. Sokat feldolgozott legalább vázlatosan ő maga, de iratai között bizonyára többet hagyott feldolgozatlanul. Mindig bámultam meghatottságát, mikor kicsiny egyházunk megpróbáltatásairól beszélt s aztán szemeiben az öröm és lelkesedés sugarát, ha nagyjainkról szólott, akik a veszélyben mindenüket képesek voltak feláldozni egyházunk megmentésére. Alig is van a ma élő unitáriusok között, aki jobban ismerné egyházunk történetét, mint ő ismerte s annyira átérezné a nagy célokért és eszmékért való lelkesedést, mint ő tudta átérezni. Fájdalom, egyházi szolgálata más irányban annyira lekötötte minden erejét és idejét, hogy összefüggő egészben nem láthattak napvilágot hosszas búvárkodásának eredményei. Több kisebb egyháztörténeti közleményén és alkalmi cikkén kívül, melyek nagyrészben a „Keresztény Magvetődben jelentek meg, különösen három terjedelmesebb munkája érdemel megemlítést, u. m . „A méterrendszer“ 1870., mely e nemben irodalmunkban alapvetőeű s több iskolában kézi könyvül is használták. „A kolozsvári unitárius kollégium vázlatos története“ (1901. évi értesítő), melyben a régi nevelési rendszerre és deákéletre vonatkozólag sok érdekes adatot találunk. Harmadik : „Berde Mózsa életrajza“ 1901., melynek megírásában nagy jóltevőnk iránti meleg szeretet és kiváló tisztelet vezette. Végre elértünk munkásságának azon részéhez, mely bámulásunkat leginkább megérdemli s ez egyházi pénztárnoksága. Mert unitárius egyházi pénztárnoknak lenni nem egyenlő a szó közönsé