Unitárius Egyház, 1914 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1914-01-15 / 1. szám

1914. január 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ. 3 A második az, hogy a vallásnak szüksége van szervezetre és állandó megalapításra, hogy munkáját teljesen elvégezhesse. A vallás az emberi természettel született. Az az emberi lényben való igazi elemnek a kifejezése. Minden nagyon elterjedt intézménynek az emberben levő bizonyos öröklött tehetségre vagy hiányra van szüksége. A házasság a nemi élet ösztönét követeli, ha serénységbe öltözve is. Az iskola az ember ismeret után való vágyáról beszél, a törvényszék az igazságérzetről, így az imádság — megfigyelve minden éghajlatban és fajnál kifejlődve, vagy fejletlenül , de félreérthetetlen formákban, az emberben levő vallásos tulajdonságot bizonyítja. Azt mondjátok, hogy ez csak a ravasz papság feltalálása, a régi hagyomány héja, bizonyos oktalan szokás túlélt maradványa ? Éppen így mondhatják, hogy az evés is csak ravasz furfang, mellyel a mészárosok minket törbecsaltak, hogy mi csak azért vagyunk szomjasok, mert szeretünk úgy tenni, mint atyáink tettek s azért nem járunk teljesen meztelenül, mert nem az a szokás. A sajátságos alak, melyben most a vallás megjelenik, lehet héj, jelen szervezete lehet maradvány, de a héjon belől, a maradvány előtt ott kell lennie az életteljes élő eredeti magnak. Azt mondjátok, hogy az egy későbbi kegyelem, egy későbbi feltalálás és egy külső kijelentés ajándéka ? De ha nem volna meg ennek a dolognak a gyökere, — a bennünk levő természetfölötti öröklött érzés képességében és felfogásában , — a legalacsonyabb bálvány, vagy fétisimádás sem lehetett volna soha. Az Isten által írt tábla, — melyet a Sinai hegy dörgése között hoztak le — egy lovat vagy ökröt sem tehet vallásossá. Ha oly hangosan és tisztán beszólt is a Jehova, amint Ő teheti, csak Mózes és az izraeliták értették meg Őt. És megfordítva, ha egyetlen sor szent írást sem írtak volna a természet naponként beszélne nekünk „Egyről“, ki kezdetben teremtette a mennyet és a földet. Minden nyári futó eső kérdezhetné: „Nincs az esőnek atyja?!“ Vaninikit az inquisitio Istentagadással vádolt, börtönének folyosóján megállve egy egyszerű szalmaszálat fölvévén így szólott: Ez is elég, hogy meggyőzzön engem arról, hogy van Isten. A legalacsonyabb, legegyszerűbb kunyhó, minden átszéli növény és összezsugorodott mag, bizonyságot teszen egy felsőbb bölcseségről. Hova fordíthatjuk szemeinket, hogy észre ne vegyük az isteni jelenlétet. Fán, cserjén, apró leveleken, minden figyelmes szem előtt szétterül isteni jelenléte. A part mellett a tornyosuló hullámok ellenállhatatlanul éneklik zsoltáraikat. Csak a benső fül kinyitására van szükség, hogy halljuk a mély szózatot „Dicsőség a magasságos menyben Istennek!“ A tudomány végrehajthat egy csillagászattani feladatot s a villámló állatövet 40 vagy kevesebb perez alatt a földgömb köré helyezheti, de nem mehet oly gyorsan, hogy a mindenütt jelenvaló körén túl haladjon. Mi az, amely megmondja nektek, hogy megtaláltátok a legbölcsebb geológiát? Az első gyíkokról, az özönvíz előtti időkről beszélhettek-e vallásos érzet nélkül. „Jól mondá az öreg Mole te alkottad-e a földet oly erősnek ?“ Ássatok oly mélyre, amint tetszik, nem találhatsz olyan helyre, hol nincs Isten. Ha te nem látod őt, csak azért van ez, mert „mint vakondok föld alatt lakói“. A görögök úgy látszik, hogy embert jelentő szavukat attól a két szótól származtatják, melyek fölfelé tekintést jelentenek. Vájjon helyes, vagy nem helyes a származtatás, de az bizonyos amit Max Müller mondott, hogy ami az embert emberré teszi ez az, hogy ő egyedül nézhet az „égre“, bizonyos az, hogy ő egyedül cseng valami után, mely nagyobb, mint az összes emberiség s nagyobb, mint bármely földi dolog. A félelem, melylyel a vad ember meghajlik összefonott fatörzse, vagy a mérges kígyó előtt, az imádás, melyet ő az erdő csúnya tuskóinak ad, a véres szertartás, a görög népek durva babonái tanúbizonyságot tesznek Dávid, vagy Szent János legtisztább imádásával együtt, az emberben lévő vallásos elemről. A történelem első hajnala előtt nyomait találjuk ennek, a legszabadabb gondolkozású érzelmek elismerik az ő fölfogását. Tiske János az új fejlődésű bölcsészet vezető személye kijelenti az Isten eszméjéről szóló legújabb munkájában: „Az emberi ismeretben való minden lehető haladáson át (amennyire mi láthatjuk) a theismus valódi álláspontjának kell megmaradni rendületlenül“. Renán is Spinozát ismertetvén, kijelenti, hogy a vallás örökkévaló! Az felel — mondja Renán — a primitív ember első szükségeire, mint a műveit emberiségére, az csak magával az emberiséggel fog elveszni.