Unitárius Egyház, 1937 (30. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-15 / 1. szám
enzurat. fifi? ízfis XXX. éíf. I szám. mire. 15 1937. WTF UNITÁRIUS EGYHÁZ ESYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. KIADJA AZ U DÚCAI JEITÁRIUS LELKÉSZKÖR. A lelkészkor megbízásából szerkeszti: ÜTŐ LAJOS I. G. Dúcai unitárius lelkész. Megjelenik minden hó 15.-én. — Elfüssetési ára egy évre 80 leu. Pártoló dij 100 leu. Kéziratok a szerkeszti és az előfizetési dijak Páter Sándor ny. unitárius lelkész pénztárnok címére küldendők: 1.0. Duca Jud. Odorheiu Magunk szemével nézve. (Rövid visszatekintés az elmúlt főtanácsra.) Múlt évi főtanácsi gyűlésünket a napi sajtó több-kevesebb tárgyilagossággal ismertette és kommentálta, eddig megjelent egyházi lapjaink még meg sem említették. Miből logikusan követ£ 100pfj|g^gy az ott lezajlott események vagy jelentőségnélküliek, vagy annyira kényes természetűek és kellemetlenek, hogy puszta ismertetésük személyi vagy általános előnyök feláldozásával vagy épen kegyvesztéssel fenyeget. Ezt pedig ajánlatos elkerülni minden halandónak. Csupán egy valakinek nem, annak, akit rabul ejtett az igazság kiharcolásának eszméje, a tények meztelen, de tárgyilagos bemutatása, a szociális lelkiismeret felrázása és helyes irányba való terelése, egy általános jobb jövő felé vezető út kitaposása. A Sors-isten engem ezen frontharcosok közé sorozott. Nem dobverőnek, de nyílt szándékú katonának. S azt hiszem, hogy mulaszthatatlan kötelességet teljesítek, amikor e történelmi jelentőségű tanácskozásnak belső rugóit feltárom s egy pár nagy horderejű elvi kérdést, mely mintegy hátterül szolgált, felvázolok. Belülről kívánom megvilágítani a dolgokat s nem külső forrásokból, vett hírek alapján. A Keleti Újság egyik decemberi számában vezércikkben összegezte a múlt évi Főtanácsot, ha jól emlékszem, „A fiatalság előretör“ címmel. A tények azonban másról beszélnek. Az a csoport, mely a Főtanácson egy egységes szakaszba tömörült, hogy az egyház lejtőre jutott szekerének kerekét erős és gyors lendítéssel megállítsa s ha lehet vissza fordítsa, nem csupán a fiatalokba állott. Voltak ott és vannak ma is olyanok, akik egyházunk életében nagy múlttal rendelkeznek s jóval túl vannak a fiatal kor határán, kiket nem az ifjúi hév, hanem a dolgok állapota és évtizedes menete állított a fiatalok közé. S akik talán merő udvariasságból, vagy erőkipróbálás céljából, vagy feltétlen bizalom alapján adták át a szót néhány fiatalnak. Ezt részbensajnálni lehetett, hiszen ők, mint egykorú és közvetlen szemtanúi az eseményeknek, talán kimerítőbb s messzebbmenő felvilágosítást nyújthattak volna nekünk. Ami az előretörést illeti (jobb hián kénytelenek vagyunk ezt a szót használni) a fiatalok előretörtek, mert nagyon hátra voltak szorulva. Itt talán inkább a behozott távolságról, mint az elretörésről van szó. Én szeretném így fogalmazni: a fiatalok bemutatkoznak. Mert bár a lelkészkarnak közel 80 százaléka a fiatalokhoz sorozható, egy pár konferencia kivételével a múlt Főtanács volt az a fórum, ahol a fiatalság először hallathatta szavát. Egyházunk vezetősége nagy alkalmak idején szívesebben hallgatta a kiteljesedett férfikor mennydörgéseit vagy az öregek hattyúdalát, mint a forrongó ifjú lélekmegnyilatkozásait. Ezek vajmi keveset érdekeltek. S egyetlen tiszteletre méltó eseten kívül, ahol természetesen túlzásba ment, nem karolta fel, szinte egészen magukra hagyta a fiatalokat Az igaz, hogy teher alatt nő a pálma, de »■«?': a teher el is nyomhatja azt. S nem lesz belőle csak korcs ivadék. És az az élet, amit egyén egyedül verekszik ki legjobb esetben gáncs nélkül, nem fejlesztheti ki benne azt a feltétlen tiszteletet parancsoló vonzalmat, amit felettesei más körülmények között tőlem joggal elvárhatnak. Ezért volt különös a fiatalság hangja s néhány fülnek tekintélyt romboló. Pedig korántsem volt az. A PUSIAJ