Unitárius Értesítő, 1923 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1923-01-15 / 1. szám
Torda s 1568. HATÁRKÖVEK Pozsony , 1848. az unitárius egyház történetében. Ezeken a helyeken mondotta ki az országgyűlés előbb Erdélyre, azután egész Magyarországra nézve, hogy az unitárius vallás bevett vallás (recepta religio). Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelenik havonkint Előfizetési ára: BUDAPEST, V., KOHÁRY UTCA 4., II. EM. Felelős szerkesztő: H. évfolyam, 1. szám. Budapest, 1923. január 15. UNITÁRIUS* E'RTE/ITÖ Minden pénz a lelkészhivatal címére küldendő. JÓZAN MIKLÓS Egy évre.............................. . 300 kor. Egyes szára ára 25 korona. Táj barázda. Jézus mondá: Valaki az ő kezét az eke szarvára veti és azokra néz, amelyek ő utána vannak, nem alkalmatos az Istennek országára.“ Lukács ev. IX. 62. A fölkelő nap arany sugarai fényes hálóval szövik bé az eget és a földet. Sziklahasadékok tátongó mélysége, hegyvölgyek erdőkoszorúzott, sejtelmes magánya bélelik tiszta szent örömmel. Megmozdul a göröngy. S a nyugalom órái után minden, de minden újult erővel szívja be, és adja tovább az életnek édes leheletét, teremtő ösztönét az örök Alkotónak. Az égen úszó vándorfelhők is megfürösztik fáradt tagjaikat a ragyogó fénytengerben s a rohanó vizek árján nesztelenül suhannak át ismeretlen tájak felé ... Ki az, aki a napba néz és meg nem vakul ? A napba néz és szeme még csak nem is káprázik. A napba néző sós! .. Ki volna más, mint a századok szántóvetője, aki egyszer izmos kezét az eke szarvára vetette és nem azokra néz, amelyek ő utána vannak, mert ő alkalmatos akar lenni az Istennek országára. Akar. És tud. És ezt a tudást, ezt a minden szépre-jóra és igazra törekvő, elszánt akaratot nem önmagából meríti csupán, hanem abból a gazdag forrásból, amelyből táplálkoztak eleitől fogva az emberiség igazi nagyjai... A koronázatlan királyok, a lélek hősei, a tudomány vértanúi, a nemzeti próféták, a bűvös szavú dalnokok . . . Mindannyian — egy-egy kipattant szikra Isten homlokából. A világosság az ő elemük. A nép megérti szavukat, tenyerén hordozza szivüket, ezt az örök féltésben szorongó nagy szivet, amely azért olyan boldogtalan, hogy mások boldogok lehessenek . . . Szánt, szánt, új barázdát szánt a századok szántóvetője. Nemzete szivébe, jobb s bal tenyerébe belé veti a sorsnak magvait.. . Életmagot . . . Halálmagot . . . Várjon melyik fog majd kikelni belőle? Melyiknek lesz dúsabb aratása? . .. Ennek a napba néző szellemóriásnak még a börtöne is csak sasfészek lehet. Fönt a magasban. Mohlepte várromok között, a fellegek szomszédságában. Ott, ahol — viharvert idők vajúdó méhében — a villám s a menydörgés születik. És ott is, igazában, nem ő fogoly; mert bár kezénlábán bilincs, de lelke, az szabad. Nem ő a fogoly, hanem azok, akik őt oda bezárták; mert miközben az eke szarvára vetnek kezöket, minduntalan alak hátra tekintgetnek. A betűt rágják a lélekölő betűt. S a magyar szellem diadalmas röptű szárnyait össze-vissza kuszálják. Megtépdesik . .. „És ha éppen nő is szépen, rossz emberek elmetélik.“ De én nem féltem a sast. Nem féltem őt, mert előbbutóbb kiszabadul s merész röptében ismétvégig szántja a levegőeget. És csattogtatva szárnyait a végtelen ívben kerengő bolygók táborán, hamvadó világok porát rázza le a földre s megtermékenyiti annak göröngyeit a jövő fenséges ígéretével... Szánt, szánt — még a levegőben is — új barázdát szánt a századok szántóvetője. Nemzete szivébe, jobb s bal tenyerébe belé veti a sorának magvait... Életmagot... Halálmagot... Vájjon melyik fog majd kikelni belőle? melyiknek lesz dúsabb aratása ? . . . A választ mindezekre csak a nép fia, a „barna paraszt“ adhatja meg. Ő görnyed ott az eke