Unitárius Értesítő, 1943 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
tolt lelkész temploma szószékéről, a budapesti egyházközségnek azon tagjai vallási és lelki életére, akik az igehirdetést ott hallgatják, befolyással van anélkül, hogy a budapesti egyházközség vele, mint minden egyházközség a maga lelkészével szervezeti kapcsolatban állana. Minden személyi vonatkozásitól eltekintve, csupán a lényeget nézve, a budapesti egyházközség elnöksége e kérdésben, a kebeli tanács és közgyűlés határozata alapján, a Főhatósághoz intézetet felterjesztéseiben kifejtette a maga álláspontját. Az előterjesztésekben reá mutatott azokra a megoldási lehetőségekre, amelyek szerint egyetemes egyházi, a budapesti egyházközségi és nem utolsó sorban, éppen missziós szolgálat érdekében életrehívott intézmény, a Misszió Házi érdekében is — a kérdés megnyugtató módon megoldható volna. A javasolt megoldási módozatokkal részleteiben e helyen nem kívánunk foglalkozni. A lényeg az, hogy a Misszió Ház az alapítók által is meghatározott hivatásának, a missziós szolgálatnak odaadó munkálására állíttasssék be, mint intézményt, s lelkészének szószéki szolgálata hozassák összhangba a budapesti egyházközség törvényben biztosított jogaival és kötelességeivel. Ment az egyházközség e törvényes jogok és kötelessségek gyakorlásáról, törvénysértés nélkül, le nem mondhat, másfelől e jogok és kötelességek bárki által való megcsonkítása, a mai törvényes rendelkezések mellett, véleményünk szerint, törvénysértés nélkül meg nem valósítható. A most kifejtettek után nem térhetünk ki az elől, hogy a felmerült megoldási tervekkel kapcsolatban ne foglalkozzunk azzal, amely elevenen belevág a budapesti unitárius egyházközség testébe. Ez a terv nem más, mint a budapesti egyházközség megosztásának terve, hogy így a Misszió Ház temploma és lelkésze köré egyháztagok is kapcsoltassanak és hogy megteremtessenek azok a feltételek: egyháztagok, templom és lelkész, amelyek egyházi törvényeink értelmében az egyházközséggé alakulás elengedhetetlen feltételei. Ha e kérdést csupán a Misszió Ház érdekei szemüvegén nézzük, annak ilyetén való megoldása kivihetőnek tetszik. De nézzük az érem másik oldalát is. Mert vannak más érdekek is, amelyek a kérdés elbírálásánál figyelmen kívül nem hagyhatók. Bizony, amint azt az alábbiakban látni fogjuk, igen nyomós és mind egyházi, mind pedig egyházközségi szempontból el nem mellőzhető, súlyos érdekeket kell a kérdés megoldásánál a mérlegre tennünk. Mint legfőbb és elsősorban figyelemre méltatandó tényező, itt van a budapesti egyházközség és másodsorban, de nem kevésbbé fontos szempontból az Egyetemes Egyház érdeke is. Lássuk tehát, mit kívánnak ezek az érdekek. Amint már fennebb is megállapítottuk, a Misszió Ház egy idegen tulajdont képező ingatlanra alapított egyházi intézmény, amely ingatlan a tulajdonosok által máról-holnapra elidegeníthető, s így az intézmény anyagi bázisa megszűnik. Ezzel szemben a budapesti egyházközség, mint az Unitárius Egyház szerves része — hitünk szerint — örökéletű. Az egyházközséget a nagynevű elődök több, mint 50 éves szorgalmas, önzetlen munkája, áldozatos kötelességgeljesítése hívta életre, fejlesztette, s biztosította annak fennmaradását és ellenálló képességét bárhonnan jövő, romboló áramlatokkal szemben. Dicsekvés nélkül állíthatjuk, hogy az egyházközség a Székesfővárosban méltó reprezentánsa az unitárius vallásinak. Lelki, szellemi ereje, kellőleg megalapozott vagyoni helyzete tette lehetővé azt, hogy az elmúlt évtizedekben anyagi és szellemi erejével a Duna-Tisza menti egyházkörben segélyezésére legyen a támogatásra szoruló, nagy nehézségekkel küzdő egyházközségeknek. Saját erejéből tartja fenn magát, sőt nehéz időkben még a vikáriátus vagyoni támogatására is vállalkozott, így hát egyetlen egyházközség a Duna-Tiszamentén, amelynek jövője és továbbfejlődése anyagiakban is biztosítva van. De csak akkor, ha a mai egységes életképessége meg nem bontatik, le nem gyengítttetik. Nézz meg egy szépen fejlődő, erőteljes, ép emberi testet, vagy egy szépen fejlett, dús lombozatú tölgyet. Szemnek, szívnek gyönyörködtető látvány. Bármelyiket hasítsd ketté, életet éltél, alkotás helyett helyrehozhatatlan, romboló munkát végeztél. Ez lenne a helyzet a budapesti egyházközség kettéhasítása esetében is. Hasítsd ketté azt, s aszebb jövőre hivatott egyházközség legyengül, visszafejlődik és végtére meg is semmisülhet. Ez nem lehet unitárius cél. Ez nem szolgálná sem az egyházközség, sem pedig az egyetemes egyház érdekeit. Itt kapcsolódik a kérdésbe az egyetemes egyházi érdek is. Vagy talán egyetemes egyházi érdek maaz, hogy bizonytalan alapokra épített egyházi intézmény érdekében, bizonytalan célokért és eredményekért feláldozzuk egyik legnagyobb egyházközségünk jövőjét és ezáltal kockáztassuk az unitárizmus fennmaradását és jövőjét a magyar részeken!! Vagy talán közömbös-e, egyetemes egyházi érdekből, a budapesti egyházközségnek, mint az Egyház egyik legerősebb tartópillérének meggyengítése, megbontása? Azt hisszük, hogy minden tárgyilagosan gondolkozó és egyházát, vallását szerető unitárius a való helyzet ismeretében könnyen válaszolhat a kérdésre. A cím szerinti kérdésre, a fentiek ismeretében, a válasz csak egy lehet: a budapesti egyházközséget kettéosztani nem szabad, mert aki ezt teszi, az az élő fának gyökerére veti fejszéjének élét. Rombolni könnyű, építeni annál nehezebb. Ha építeni akarunk, a Misszió Ház végezze rendeltetése szerinti missziós munkáját, nemes, szép hivatását az egyházközség érdekeinek sérelme nélkül. Szerezzen a szórványokban új egyházi tago t is. É. XXII. 1.