Unitárius Élet, 1961 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
A köröndi templom fedele Történettudósaink, Kanyaró Ferenc és Vass Miklós a Keresztény Magvetőben közölték azokat a hiteles iratokat, amelyek a köröndi unitárius templom elvételéről szólnak. 1719-ben történt a szomorú esemény. Akkor a nemzeti fejedelemség megszűnése után, Erdély a bécsi császárság főhatalma alá tartozott. A kormányzást erdélyi emberekből szervezett kormányszék (gubernium) gyakorolta megszálló hadsereg, ellenséges tábornokok ellenőrzése alatt. A katonák tették a javaslatokat Erdély jogainak a megnyirbálására. A mondott évben a bécsi udvar utasította az erdélyi kormányszéket, küldjön vallásügyi bizottságot Korondra. A bizottság állapítsa meg, melyik felekezet van többségben, a katolikus-e vagy az unitárius? A templomot annak a felekezetnek a birtokába kell juttatni, amelyiknek nagyobb a lélekszáma. A katolikusok előzőleg már bizalmas utasítást kaptak a bécsi tervekről s a császári katonaság segítségével könnyen költöztethető katolikus családokat telepítettek a falu végére, így a bizottság a megszámláláskor a katolikusokat találta többségben s az unitárius templomot a katolikusoknak adta át. A templom elvétele nagy riadalmat keltett a környék unitáriusai között. Korond a havasalján, az unitárius vidék szélén fekszik, talán azért támadt rája először a császári politika. (A farkas a nyájtól félreszakadt juhot kapja el leghamarabb.) De nem folytatják-e tovább az erőszakot, nem háborítják-e meg a Nyikó, Gagyvize, Kisküküllő unitárius falvait? Bárcsak a korondiak új templom építésére szánnák magukat, hadd lássák a bécsi békeháborítók, hogy nem olyan könnyű az unitárius hithűséget megtörni! Segítséget is szentelt. Mivel Korond földjén a gabona nem terem bőségben, élelmiszert ígértek a fogadott munkásoknak és míveseknek. Különösen a legközelebbi szomszéd, Énlakó, tanúsított nagy együttérzést és segítőkészséget. Jóleshetett az unitáriusoknak, hogy odahaza is jóakaratot tapasztaltak. A katolikus falusfelek kinyilatkoztatták, hogy ők is részt vesznek a munkában, osztoznak az építési költségekben. Nosza hát nekifogtak a templom építésének. Nyár utóján nagy vásár esik Korondon, az összesereglett sokadalmas népnek volt min örvendeznie! Az épület szarvazat alatt volt már. A befödés is komoly feladat, de az hamar kitelik a korondiak testvéri buzgóságából. A befödés körül mégis történt valami, aminek emlékét külön megőrizte a szájhagyomány. Régen megboldogult történetírónknak, Kanyaró Ferencnek és Vass Miklósnak a szelleme bocsásson meg, hogy ezt a hagyományt az ő írott adataihoz csatolom. A vásár után pár héttel az énlaki kurátor Udvarhelyt találkozott a köröndi kurátorral. A köröndi szekéren ült, hazafelé indult. A kolléga rájaköszönt s intésével megállásra kérte. Jóemberesek voltak, atyafiságosan megkérdezték egymást. A lovak azonban hazafelé sietősebbek szoktak lenni, meg-megrántották a szekeret. — Hát a templommal mennyire vannak? — tért a tárgyra az énlaki. — Hála Istennek már befedettük szalmával. — Szalmával? — hökkent meg az énlaki. — Nem akartuk, hogy az őszi esőzés födetlenül találja. No, Isten áldja, kedves kollégám! — engedte meg türelmetlen lovait a köröndi. Az énlaki kurátor magában is hüledezett — szalmafödél a szép, új templomon! De otthon keltett csak nagy megbotránkozást a hír elmondásával. Szalmafödél Korondon, ahol annyi fa van zsindelyfaragásra, vagy cserépégetésre! A dísztelen födél minden járókelőnek a szemébe ötlik. Az egész unitárius hitfelekezet tekintélyének ártanak vele. Mindezeknek gondjában és mérgében elhatározták, hogy a kurátor az egyházfival menjen át Korondra s intse meg a hitrokonokat a helytelen elintézés miatt. Szép őszi idők járnak, hamarjában kivethetik azt a néhány ezer cserepet. Mindjárt vasárnap délután fölkerekedett Énlakán a két egyházi férfiú. Nincsen messze Korond, csak esett túl a Firtos hegyen. Amint a túlsó oldalon kilükkentek a hegy mögül, csak megálltak s egymásra csodálkoztak. Az új templomon ékes, piros cserép virított. Olyan volt a templom födele az elvett, régi templom födele mellett, mint a friss rózsanyílás a hervatag mellett. Az egyházfi megszólalt. — Ne menjünk tovább, térjünk vissza a jó hírrel. — Dehogy térünk! — kötötte magát a kurátor. — Megkérdezem a körönditől, azt érdemeltem a fáradozásaimért, hogy elbolondítson? Az atyafiakat együtt találták az új templom mellett. — Jöjjön, jöjjön, kollégám! — intett az énlaki. — Miért mondott nekem akkora hamisságot az udvarhelyi piacon? — Én hamisságot? — Azt mondta, hogy a templomot szalmával födezték be. — Dehát az tiszta igazság! A templomot szalmával födeztük be: Szalma János atyánkfiával. Ő a falu cserepező mestere: Szalma János...! Az énlaki savanyúan mosolygott, mint akit jól megtréfáltak. De biztatást mondott. — No jól van, ha már székely módon tréfával tudjátok igazítani a bajt, akkor újra lábra kaptok a császári zsarnokság ütéséből. Gyallay Domokos Egyházközi Közgyűlésünk régi érdemes tagját, volt Nyugdíjbizottságunk egykori tevékeny elnökét veszítette el dr. Gyulay Tiborban, aki Békéscsabán 73 éves korában váratlanul távozott az élők sorából. Nemes tartalmú életének tiszta lángját éppen akkor oltotta ki a kérlelhetelen halál, amikor szerte e világon az „Isteni Gyermek” érkezésének boldog örömében égtek az emberi szívek. Pályafutása során, bárhová is állította a sors, teljes értékű ember, egész férfi volt. Nemaz éppen betöltött állás adott neki is dr. Gyulai Tibor rangot és súlyt, széleskörű tudásával, európai műveltségével ő szerzett tiszteletet és elismerést mindenkori munkakörének. Ismereteinek gazdagsága rendkívüli szociális felelősségérzettel s a közéleti pályán kivételes szerény emberi magatartással párosult. A szamosmenti szülői hajlékból hozta magával egyházához való ragaszkodásának cselekedetekben gyümölcsöző nemes erényeit. Édesatyja évtizedeken keresztül egyetemes egyházunknak érdemes számvevője volt. Gyulay Tibor temetése hozzátartozóinak és tisztelőinek széleskörű részvételével december 31-én volt a Farkasréti temetőben Pethő István püspöki helynök szolgálatával. Szeretetreméltó halkszavú egyéniségének emlékét kegyeletté őrizzük. „Ne nyugtalankodjék a Ti szívetek” (Ján 14:1.) UNITÁRIUS ÉLET 3