Unitárius Élet, 1965 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1965-01-01 / 1. szám
INITÁRIUS ÉLET XIX. ÉVF. 1. SZÁM 1965. JANUÁR—MÁRCIUS Felszabadulás Április 4-én ünnepeltük Hazánk felszabadításának 20. évfordulóját. Április 18—19-t pedig az avatja ünneppé számunkra, hogy immár közel kétezer esztendeje, hogy az első Húsvét diadalmas eseményei végbementek és a szellemtörténet további fejlődésének új impulzust adtak s egyben új irányt is szabtak. Unitárius Hitvallásunkból Húsvéttal kapcsolatosan hiányzik ugyan a testi feltámadás tétele, melyet velünk együtt a tudomány is régen túlhaladott álláspontnak tart, a Húsvét igazi lényege azonban ott van legjobb meggyőződéseink középpontjában s mint a napból a fény és a meleg éltető erői, belőle indulnak ki és táplálkoznak elhatározásaink és alkotó tevékenységeink embert és világot építő legjobb indítékai. Mindkét évforduló az élet csodálatos győzelmének emlékünnepe. Mindkettő azt jelenti, hogy azon a napon az élet valósággal kicsavarta a fegyvert a halál kezéből s ezzel véget vetett a gyilkosságnak, a pusztításnak, a rombolásnak, elűzte a lelkekből a félelmet, a szívekben pedig az érkező tavasz csodájaként csírába szökkentette a reménységet. Micsoda rombolást vittek végbe a lelkekben a gonoszság gyilkos erői a nagypénteki megkorbácsoltatással, a tövissel való koronázással és a golgothai keresztrefeszítéssel? A tanítványok serege, a hívő lelkek sokasága, a meggyógyítottak ezrei szent meggyőződéssel hitték, hogy Jézusnak, aki félelem nélkül járt a leprások között, személyváltozás nélkül segített mindenkin, aki hozzáfordult s szent haragjában a farizeusok és a főpapok szeme láttára korbácsolta ki a templomból a kufárokat, a pénzváltókat, kik üzletet csináltak az isten házából, a koporsóból visszahívta Jairus leányát és a sírból Mária és Márta fivérét, Lázárt — meg voltak győződve róla, hogy Jézusnak nem árthat senki és semmi. S ezeknek az embereknek hallaniok kellett a kereszten vonagló test utolsó sóhajtását: „Elvégeztetett”! Elveszett, rombadőlt, odalett, összeomlott minden. A hitükben csalódott, reményüket vesztett lelkek összetört világában fekete üszkök, jaj és kín és fájdalom és kietlen, vigasztalan szomorúság mindenfelé. Ebből az állapotból talán nincsen is kivezető út. Aztán jött Húsvét. A nap még fel sem bukott a keleti hegyek ormán és a nyitott sír már üres, fehérruhás angyal áll a tátongó űr partján s arkán zeng az örökkétartó, halhatatlan élet, áldott, győzelmes üzenete: „Mit keresitek a holtak között az élőt. Nincsen itt!! És mint a napfény melegére és a langyos májusi eső ébresztgetésére megelevenednek és életrekelnek a halottnak vélt rögök is s a természet világában az élet minden szent csodája valóra válik, ahhoz hasonlóan tért önmagához a megvert, meggyötört hit és a kialudt reménység a lelkekben s az Evangélium ismét élet és valóság lett. A magáraeszmélt világ pedig attól kezdve hirdetni kezdte, hogy a szépet, a jót, az igazat, a szeretetet s mindazt ami az embert emberré teszi nem lehet megölni, nem lehet sírba tenni mert ha ezt tennék is vele, előbb-utóbb onnan is kitör és eget követel magának. Micsoda feldúlt, rombadőlt, fekete üszkök füstölgésétől, sötét, véres iszaptól süppedékes, kialudt réme- és feltámadás nyék roncsain didergő kietlen világ tátongott itt húsz évvel ezelőtt körülöttünk és bennünk egyaránt. Az emberiségnek még sohasem volt ilyen Nagypéntekre! Itt nem egy embert korbácsoltak véresre, kínoztak halálra és gyilkoltak meg ártatlanul, hanem milliók kerültek Krisztus sorsára és a jaj és a kín, és a halálhörgés, a véres vergődés, a felszabadult démoni erőknek az ártatlanok szenvedésén és gyászos kimúlásán való kéjelgése nem egy napig, — hanem akkor úgy éreztük —, soha véget nem érő hosszú esztendőkig tartott. Ezekben az években csupa Nagypéntek volt minden napunk és éjszakánk. Megáradtak a halál összes folyói s mi megszakítás nélkül sirattuk és temettük a legjobbjainkat. Sohasem fogom elfelejteni azt a napot, melyen a liberátorok első orvtámadása nyomán a pesterzsébeti temetőben 350 halottat, köztük 70 unitárius atyánkfiát temettük el egyetlen napon. 350 koporsó és ugyanannyi fedél talpraállítva a ravatalozó előtti térségen, mintha a halál erdőit telepítette volna oda a sátán, hogy a festett deszkák és a felismerhetetlen emberi roncsok ijesztő világában hahotásával túlilarsogja jogos sírásunkat. Nincs mérték, amellyel fel lehetne mérni, hogy milyen hosszú volt az út Leningrádtól az Elbáig, és nincsen tenger, amelynek vizével hasonlatba lehetne hozni a megáradt vért, mely föláztatta az emberiség történetének ezt a legtörténelmibb útját. Csoda-e, ha milliók lelkében kialudt a remény s a hit kezdte elveszíteni minden éltető erejét! Csak a legjobbak bírták, már csak ők hittek, reménységüket csak ők nem vesztették el. Aztán jött a történelem diadalszekerén 1945. április 4. Ez a történelmi Húsvét. A budai vár földalatti folyosóiból a felszabadító seregek kifüstölték s hazánk határairól elűzték a fasiszta hordák és csatlósaik utolsó töredékeit is. A halál befejezte rajtunk való próbáját s elvesztett csatájának véres emlékei s roncsai felett csírázni kezdett az élet. A történelem tavasza nálunk ekkor kezdődött. Ilyen rügyfakadás itt még sohasem volt. Még a kövek is élni kezdtek s virágba borultak a földbevert oszlopok, melyeken végig az élet erői hálóztak, szőtték be azóta az ország legszélső határait is, ahogy fényt, világosságot, energiát csörgedeznek magukban a legkisebb falura is. Azóta csak húsz esztendő telt el. De ezalatt az idő alatt, az akkor született népi demokrácia felserdült már bennünk s megerősödött. Belegyökerezett lelkünk legjavába. Átjárta, áthatotta testünket, lelkünket, formálódó alakuló egész emberségünket. Ezeréves történelmünkben nincs még egy fejezet, melyhez hasonlíthatnék ezt a történelmileg rövid, de alkotásaiban, fejlődésében, építésében és épülésében utolérhetetlen két évtizedet. Újjászületett és megújult itt húsz esztendő alatt minden! A falu és a város, a mező és az erdő, ösvények és utak, rétek és legelők, iskolák és gyermekek. Minden. A föld és az ember. S minden ami a földön, a földben és az emberben van. Magunkban és az egész világban húsvéti örömmel köszöntünk te felszabadult és feltámadott élet. Halleluja! Üdvösség neked itt a földön egy boldog emberi világban. Ámen, Pethő István, püspöki helynök