Unitárius Élet, 1975 (29. évfolyam, 1-4. szám)
1975-01-01 / 1. szám
A HÚSVÉTI GYŐZELEM TITKA .. de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (I. Jan. 2:17) Sokszor előfordul életünkben ez a kérdő szó: mi a halál? Különösen húsvét ünnepén tölti el e kínzó kérdés minden ember lelkét. Karácsony örömünnepe és a virágvasárnap diadalmas hallelujája után csakhamar feltűnik a golgotai kereszt és figyelmeztet a kérlelhetetlen halálra. A gonosz diadalát véljük diadalmaskodni az igazság felett és könnyen megrendül bizalmunk, hitünk és reménységünk Isten igazságosságában és örök hatalmában. Sokszor úgy gondolkozunk, hogy ha van Isten, akkor miért állította Jézus és mindannyiunk életútjába a kérlelhetetlen halált? Különös számonkérése ez az emberi léleknek Istennel, a Teremtő Atyával szemben. Gorkij egyik híres munkájában a gazdag ember a kínzó betegség, a közeledő vég érzésével teszi föl e nagy kérdést a lelkésznek: miért kell meghalni? S a pap csak ennyit válaszol: „elég, hogy tudjuk, hogy van örök élet” és aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Ez a húsvéti győzelem az életnek a halál felett való diadalának titka! Az unitárius keresztény ember számára is lelki életének és földi útjának szabályozója a Szentírás, a Biblia. És amikor mi is feltesszük a nagy kérdést, mi a halál, és hogyan győzhetjük le azt, Pilátus hangja üti meg kétkedő szívünket „Ecce homo” — íme az Ember, íme Jézus, aki Isten akaratát cselekedte és megmutatta néked, hogy mit kell cselekedj, hogy megmaradj örökké. Földi életünkben sok mindent el tudunk végezni, színes álmokat, csodás terveket tudunk szőni, meg tudjuk hódítani a tengerek mélyét, a titokzatos kozmoszt, de mégis a legnehezebb számunkra Isten akaratát cselekedni. Le tudjuk győzni a háborúkat, megbirkózunk a titkos betegségekkel és bár sokszor túl gazdagok vagyunk anyagiakban, mégsem teljes az életünk. Az igazi élet ott kezdődött a golgotai kereszten, a legfájdalmasabb, de a halált legyőző vallomással: „legyen meg a Te akaratod”. Ez a vallomás mindanynyiunk számára ma is érvényes. Nincs nagyobb és szentebb igazsága életünknek, mint Isten akaratának naponkénti teljesítése. Építeni az ő országát, ápolni a szeretetet és irtani a konkolyt, felemelni a szenvedőt és bekötözni a lélek sebeit, felruházni a fázót és megnyitni az ajtót az éhező előtt. Isten akarata az is, hogy megtanítsam gyermekemet imádkozni, szeretni, a békességet, és haza segíteni a mennyei Atyához a tékozló ifjút. Nehéz, nagyon nehéz földi utunkon mindig és minden körülmények között csak Isten akaratának engedelmeskedni, az ő törvényei szerint élni és a Hegyi Beszéd tanításait betartani. Hogy mivé lettek és lesznek azok, akik nem Isten akarata szerint rendezték be életüket, a húsvét legyen számukra komoly figyelmeztetés, hogy Isten ismeri gyengeségüket és szólítja őket is a megtérésre. Az ő szava mindig történelmi időben, határozott körülmények között és meghatározott személyekhez szól. Őseink a húsvétot a böjttel kezdték és mi is helyesen tesszük, ha kevélységünkben, önzéseinkben alázatosan meghajtunk Isten akarata előtt, hogy „megmaradjunk örökké”. Így élve és teljesítve Isten és ember szolgálat törvényét, biztosak lehetünk az Isten és az ember szolgálatának törvényét, biztosak lehetünk afelől is, hogy örök élet vár reánk. Leonardo da Vincit idézem: „Gondolj arra, hogy műved ne taszítsa vissza a nézőt, mint a hideg téli levegő a sarjadó búzát, hanem vonzza és megsejtse lelkét, mint ahogyan a tavaszi reggel kellemes üdesége kicsalogatja a föld alól a kék ibolyát és a fehér hóvirágot.” Sarjadó búza legyen a mi életünk és úgy cselekedjük Isten akaratát, hogy az aratás óráján méltók legyünk Isten üdvösségére. Kolozsvár, Dr. Izsák Vilmos unitárius teológiai professzor