Uránia Nemzeti Almanach, 1831 (4. évfolyam)
Horváth Endre: A' négyes Áldozat
233 kapu ez. „Az apai hatalomurul már szóllottam. Azt kérdem csak : mint tetszett volna, ha Nagy uramat az öreg Durándi így sarkalta volna ? Lett volna-e Baráttá?,“ D ur. „Majd valamit mondok Atyaságod Tolnájának. Úgy látom , hogy Atyaságod Durándit akarja leczkézni ? Az országnak katona kell. Többet érne, ha Atyaságod is azzá lett volna. Most pedig takarodgyék el házamtul. Vége minden barátságnak, többé soha ne lássam,“ mondá , 's elrúgván a’széket, fölugrik, és kimegy. A' Kapuczinus még eggyel kettőt szólít a’ siránkozókhoz : „Bízzátok magatokat édes leányaim az Istenre, ki ha eggykor megkeserít, máskor megvigasztal. Imádkozzatok, hogy e’ mostani gonoszbul jót támaszszon , mondotta , és elment. A’ ház most még szomorúbb ábrázatot vett magára. Durándi nem is evett feleségével, és Klotildával, annyival kevesebbé szóllott. Orsolya igyekezett a búsakat engesztelni, de nem nyert választ. Szóval Durándi lakása mindennapi halottas ház volt.