Üst, 1980 (26. évfolyam, 1-24. szám)
1980-01-12 / 1. szám
Tudósítások a vezetőség választó taggyűlésekről (Folytatás az 1. oldalról) csinálnának, de nincs rá pénzügyi fedezet. Pedig a vasműnek olcsóbb lenne, ha saját dolgozóinak fizetne, mintha egy kis vállalatnak adja ki a munkát. Úgy véli, ha az ipari üzemeknek módjuk lenne több pluszbért kifizetni, a munkások is juthatnának többletjövedelemhez, hasonlóan a mezőgazdaságban dolgozókhoz. Boltai Zsigmondot is a mezőgazdasági és ipari munkások jövedelmi különbsége foglalkoztatta. Furcsálta, hogy míg az, aki a háztájiban állatot nevel, támogatást kap az államtól és bevétele csak szorgalmától, munkájától függ, addig az ipari szolgáltatásban másodállásban dolgozók kereseti szintjét maximálták, és néhány év után meg is adóztatják őket. Az állami gondozásban lévő gyerekek szüleiről beszélt Angyal Károly. Szerinte az állam túl könnyen átvállalja a gyereknevelést és anyagilag nem terheli meg eléggé a felelőtlen szülőket. Merczel Miklós az elmúlt évek információs jelentéseiben újra és újra visszatérő, elintézetlen ügyekről Megemlítette például, szólt, hogy a Béke téren, az autóbuszpályaudvaron nincs illemhely. A Volán a pályaudvar ideiglenességére hivatkozik évek óta. Vajon még meddig? Visszatérő probléma az orvosi szakrendelések hiányossága, a zöldségüzletek nem megfelelő ellátottsága. A sort még folytatni lehetne, — mondta Merczel elvtárs — úgy vélem, a város vezetőinek határozottabban kellene fellépnie a régóta húzódó problémák megoldása érdekében. Tarnai Károly — szinte válaszként egy másik hozzászólásra — azt fejtegette, hogy a munkát nem a túlórákra kell tervezni, hanem jobban előkészíteni, akkor hamarabb és munkaidőben elvégezhető. A vita végén Kókány Tibor válaszolt a felvetésekre, megígérte, hogy továbbítják azokat. A taggyűlés a kongresszusi irányelveket egyhangúlag elfogadta. Az ezután sorra kerülő választáson az alapszervezet titkárának Orosz Józsefet, vezetőségi tagoknak Angyal Károlyt és Juhász Istvánt választotta meg. Együttes erővel meg fogjuk oldani! Január 4-én tartotta vezetőségválasztó, egyben alakuló taggyűlését a hideghengermű hőkezelő üzem 30 kommunistája. A taggyűlés napirendjén a XII. pártkongresszus irányelveivel kapcsolatos vélemények összegzése, állásfoglalási javaslat megvitatása és elfogadása, és a vezetőség megválasztása szeretteit. A kongresszus irányelveit az alapszervezet mindkét pártcsoportja aktívan, a pártonkívülieket is bevonva vitatta meg és a pártcsoportbizalmik, valamint a taggyűlést levezető elnök foglalta össze írásos anyagban az észrevételeket, javaslatokat. A taggyűlésen 6 hozzászólás hangzott el a témakörben, melyek középpontjában párttagok azon meggyőződése szerepelt, hogy egyetértenek az irányelvekben lefektetett politikai vonalvezetéssel, azok gyakorlati megvalósításával, cselekvő aktivitással támogatják. Ahogy az egyik végrehajtják, hozzászóló mondotta : „Az irányelvek tudományos pontossággal mérik fel helyzetüket, feladataikat. Külső és belső problémáink ismeretében, azokat átgondolva — azt hiszem valamennyiünk véleménye — hogy együttes erővel meg fogjuk oldani az előttünk álló feladatokat.” A hozzászólásokban kiemelték a dolgozó emberek, a munka megbecsülésének fontosságát, a tisztességtelenül szerzett, vagy pedig a munka végzésével nem arányos jövedelemszerzés radikális visszaszorításának szükségességét, a Központi Bizottság ilyen irányú törekvéseinek maradéktalan megvalósítását. „A munkás rangja akkor válik valósággá, — ha minden ember boldogulásának alapja az általa végzett munka lesz” — fogalmazott egy hozzászóló. A vitában központi helyet foglaltak el azok a gondolatok, amelyek az alapszervezet hatáskörében megoldható problémákat vetették fel : a munkafegyelem, a munkaszervezés kérdései, a kommunisták példamutatása és agitatív kiállása. Sokszor látjuk munkahelyükön, hogy vannak, akik „lezserül” fogják a munkát, és sokszor mi magunk sem szólunk, — hangsúlyozták a hozzászólók. Jakab Sándor, a hengerművek pártbizottságának titkára hozzászólásában kiemelte az üzemi demokrácia fórumainak, színvonalas működtetésének fontosságát, kiemelte, hogy a termelési tanácskozások színvonala adott területen nem fejlődött a kívánalmaknak megfelelően. Nagyra értékelte az alapszervezet irányelveket feldolgozó s megismerő tevékenységét, — hozzászólásában hangot adott ennek — hogy alapvetően a helyi hatáskörben megoldható problémákat állították középpontba, és jól vonták be a pártonkívülieket is e munkába. A taggyűlés egyhangúlag elfogadta a kongresszusi irányelveket. Második napirendi pontként megválasztották az alapszervezet vezetőségét, melynek titkára Somogyi György, tagjai: Takács Ferenc, Markovics György, Halász Attila, Wirth Gyuláné lett. VASMÜS ÜDÜLÖK Felidézni a nyarat, kellemes érzés a tél közepén. Lehet azonban, hogy ilyenkor fázósan húzzuk össze magunkon vastag kardigánunkat már akkor is, ha csak szó esik a Balaton partjáról, a hűs habokról. Így az új év elején számvetésre kerül sor, hol töltöttük szabadságunkat, milyen körülmények között. A Dunai Vasmű vállalati szakszervezeti bizottsága a munkásellátási főosztály jelentését hallgatta és tárgyalta, a tapasztalatok alapján javaslatokat fogadott el, hogy a harmincadik évét „taposó” kohászati nagyvállalat minél jobb, minél kedvezőbb körülmények között működtethesse üdülőit a Balaton partján. Gyopároson, pihenőházait Tasson, minél kulturáltabban szolgálhassák gazdáikat, a dolgozókat. Az 1980-as év egyik érdeklődésre számot tartó ténye az üdülésben résztvevők térítési díjainak változása. Az 1979. július 23-i árváltozások üdülőink étkeztetését is érintették, a dolgozók december végéig azonban a régi áron vehették igénybe a szolgáltatásokat, mivel a vállalat a többletköltségeket magára vállalta. A három nagy üdülőben, Balatonszéplakon, Gyopárosfürdőn és Alsóörsön a számlázási árak a következőképpen alakulnak. A felnőttek napi 72, illetve 64,40 forintért üdülhetnek. A gyermekek után 58,86-ot, 56,30-at, illetve Alsóörsön 62 forintot kell a szülőnek térítenie naponta. A nem vas•tas dolgozók napi 85, illetve 80 forintért vehetik igénybe az üdülőket. A gyerekek üdültetése tavalyi szezonban június 20- á tól augusztus 20-ig tartott. Az úttörőtábor megnyitását követően átadták a gyermekfoglalkoztató épületét, amit ebben az évben teljesen birtokba vehetnek a táborozók. A tervek szerint a foglalkoztató meghosszabbításával a raktár, orvosi rendelő és a gondnoki szállás átköltöztetésével újabb három faház szabadul fel a gyerekek számára. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani a nemek szerinti megoszlásra, ne forduljon elő, hogy az eltolódások miatt pótágyat kelljen beállítani a házakba. A beutalt gyerekek részére biztosított 30 forint ellátási költséget 50 forintra emelik fel. Sok problémát okozott az úttörőtáborban a szülők látogatása, egyegy látogatás után nőtt táborból hazautazók, a panaszos gyerekek száma, valamint a fegyelmezetlenség. Éppen ezért ezévtől az alsóörsi úttörőtáborban a szülői látogatásokat megszüntetik. Az új balatonszéplaki üdülő építését kezdettől nagy érdeklődés kísérte fogva A műszaki átadástól a beutalt vendégek fogadásáig mindössze két nap állt rendelkezésre. Mint az építkezés során annyiszor, most is a szocialista brigádok társadalmi munkafelajánlással siettek az üdülő személyzetének segítségére. Az üdültetés így július 5-től zavartalanul megkezdődhetett, s a közös összefogással, a vállalati erők koncentrálásával nyolc hónap alatt felépített üdülőben, a DV-Medicor férőhelyeit is beleértve, turnusonként 350 felnőtt és 210 gyermek pihenése vált biztosítottá. Ismételten felhívják a szülők figyelmét, hogy két éven aluli gyermeket ne vigyenek magukkal, saját és társaik pihenése érdekében. A leghosszabb üdülési szezont tartó pihenőhelyünkön, Gyopárosfürdőn az elmúlt években az üdültetést zavaró tényezőket kiküszöbölték. Újszerű kezdeményezésként üdvözölhették a vendégek, hogy két turnusban, szakképzett irányítás mellett kultúrprogramok várták a nemcsak pihenni, de hasznosan, kellemesen szórakozni vágyókat A tapasztalatok alapján is, ez évben az üdülési szezonban egy állandó kultúrást szeretnének munkába állítani. Nagyobb figyelmet kell fordítani a szobák elosztásakor, hogy az összenyitható szobákban családosok és ne házaspárok nyerjenek elhelyezést. A kisméretű érdeklődés miatt a dolgozók gyógyüdülési igényét kielégítő hévízi bérelt szobák számát ötről kettőre kellett csökkenteni. lep A tassi hétvégi pihenőtevégleges kialakulása 1979-ben 54 kisház telepítésével befejező szakaszához érkezett. Szívesen töltik itt hétvégi szabadidejüket a szocialista brigádok, KISZ-alapszervezetek és a vasműs dolgozók családtagjaikkal együtt a Duna partján. Az energiaárváltozások következtében a kisháztulajdonosok havi térítési díját 20 Ft-ról 30 Ft-ra emelik. T. Sz. 1980. JANUÁR 12. Eredeti szakmája Pelsőczy Csilla — bár órás szakmájától pártolt el, szerencsésnek mondhatja magát. Tizennyolc évesen megtalálta második otthonát a lemezfeldolgozó meójában. — Mindig óvónő szerettem volna lenni — pirul a szóba Csilla, de ez az elképzelésem nem sikerült. Választani kellett gyorsan valamilyen szakmát. Mivel a kezem könnyű, az aprólékos munkákat szerettem , így mentem órástanulónak. Tizenhét évesen kerültem az óragyárba és körülbelül fél évig dolgoztam szalagon. Két-három műveletet csináltam, s bizony fárasztó volt az állandó odafigyelés. A kezdő órabérem tizenegy forint ötven fillér volt, ami úgy kétezeregyszáz forintra jött ki havonta. Kicsit el voltam keseredve, nem a fizetés miatt, hanem nem erre vágytam én, hogy ilyen munkát végezzek napokon, heteken, éveken át. Mikor a helyzetemben fél év után sem állt be változás, akkor próbáltam keresni magamnak másik munkahelyet, s végül is sikerült a MEAF- hoz kerülnöm. Egyből a lemezfeldolgozóba osztottak, s bár nem ismertem a más területeken dolgozó meósok munkakörülményeit, várakozáson felül sikerült megtalálni a helyemet. — Milyen változást hozott az életedben az új munkahely, a környezetváltozás? — Szerencsére könnyen tudok alkalmazkodni, s a munkatársak is hamar befogadtak maguk közé. A leglényegesebb változást a háromműszakos munkarend hozta. Viszonylag jól tudtam átállni, éjszakás műszak után is tö Közhelyszerűnek hat — vagy csupán a hirtelen rákérdezés mondatja az emberekkel — véletlenül választottam pont azt szakmát, amire végül is a úgy véltem, életemet tettem. A véletlen választások, a tanácstalanságok aztán az esetek többségében negatív eredményt hoznak; hosszabb, rövidebb idő után latolgatva a munkakörülményekben, az anyagi helyzetben várható javulást, előmenetelt, — tulajdonképpen feladva a fiatalkori évek örömeit, keserveit is magába foglaló tanulóéveket — munkahelyet, foglalkozást vált az esetek többségében még fiatal nő vagy férfi. Vállalják a munka melletti tanulást, a környezetváltozást, s azt a kockázatot, amit egy új munkahely és új munkaterület ad , s újabb évek során dől el, sikerült e ráállni a végleges pályára. vid idő alatt kipihenem magam. A fizetésem átlagban kétezerhatszáz forint, és magam is meglepődtem, hogy elég gyakran kapunk jutalmakat is. Természetesen ezért meg is kell dolgoznunk és nekem tanulni is kell. Elég nehéz munka mellett újra könyvet fogni, s ezt tetézi az is, hogy a kötelező szakmai tanfolyamokon kívül, ami egyéves, még a dolgozók szakközépiskolájába is járok, szeretnék leérettségizni. Ott most vagyok másodikos. — További terveid nincsenek az órás szakmáddal kapcsolatban? — Azt hiszem a meósságnál véglegesen megmaradok. Az órás mesterséget elfelejteni nem lehet, a mechanikus órák szerkezetében a változás az évek alatt nagyon minimális. Ha úgy hozná a sorsom, hogy valaha visszatérek a szakmába, az új típusú órákkal mindenképpen meg kell ismerkednem. Ebben az évben férjhez megyek, s ezután már — gondolom nem az lesz a fő célkitűzésem, hogy újra valami újba fogjak. A tervek szerint Dunaföldváron fogunk lakni, bár a lakásigénylésemet beadtam szövetkezeti lakásra a városban. Tanulási szándékomtól elálltam, tudom, hogy mit jelent munka mellett tanulni, hát még férj és esetleg család mellett! — Szabad idődben mivel szeretsz foglalkozni? — Szabad időmben? — rám csodálkozik. Általában a szabad, elfoglaltság nélküli napjaim a hét végére esnek, mikor nincs az iskolában tanítás. Akkor fjedig tanulok, télen kézimunkázom, moziba járunk, nagyon szeretem a kiállításokat, azokat mindig megnézem vagy a brigáddal vagy a vőlegényemmel. Szóval, unatkozni nincs időm. Csilla azon szerencsések közé sorolhatja magát, aki rövid idő alatt el tudta dönteni, hogyan alakítsa sorsát, ha már az első lépés az életében — a szakmaválasztás — nem váltotta be a reményeit. S bízva önmagában, munkatársaiban, s a jövőjében nem bizonyult elfecsérelt időnek a munka melletti tanulás. — tihanyi — Hetvenévesen még mindig a munkapadnál A nyudíjas műhely nyílászárói jól szigeteltek, a zordan beköszöntött január szele nem fújja át a kis csarnokban kásokat. tevékenykedő mumigaz, a tempó már nem a hajdani, a derék nehezebben hajlik, s a fúrógép mellett is két ember végzi a munkát. Az egyik adogatja a munkadarabot, a másik pontosan, aprólékosan állít, majd óvatos mozdulattal a fúrógép karja után nyúl. A csendes munkát szinte félve szakítom meg, s a fúrógép mellett dolgozó két ember letelepedik közénk. Fischer András bácsi félreaért, mindenáron a főnökhöz, harmincvalahány éves csoportvezetőhöz küldene, beszéljek vele. Beszélek, megnyugszik, de Pálinkás Mihály bácsi már elmondja neki: nem a főnök most a beszédtéma, hanem ők. A nyugdíjas dolgozók, akik havonta egy hetet a lemezfeldolgozó gyáregység nyugdíjas műhelyében töltenek. A legfiatalabb hármójuk közül Madari Mihály, aki a kohónál dolgozott olvasztárként, s immár hét éve nyugdíjas. — Látja, azért bírjuk magunkat. Muszáj jönnünk dolgozni, kevés a nyugdíj — bólogatás az egyetértés jele másik két nyugdíjas dolgozóál. — No, azért az is sokat számít, hogy szinte kikapcsolódás a havi negyvennyolc óra a gyárban. Fischer András bácsi körbemutat. Az aktív dolgozók nagy szeretettel, segítséggel vesznek körül bennünket, én lakatos voltam a kohónál. Szinte mindent kézhez kapunk. Beállítjuk a gépeket, kezünk alá hozzák az anyagokat, nagy-nagy törődéssel vigyáznak ránk. Hát, hiába, én is hetvenéves vagyok már, s be kell vallani, jólesik, hogy ennyire vigyáznak ránk. Pálinkás bácsi felemeli az ujját. — Azt se felejtsétek el mondani, hogy minden munkahét elején orvoshoz megyünk és a baleseti oktatást is megkapjuk. Arról persze már nem tehet senki, hogy ilyenkor télen sokkal nehezebben tudunk bejárni. Én kisapostagi vagyok, tavasztól őszig elfoglalom magam ház körüli munkával, a kerta tel, de ilyenkor télen megélne az unalom, ha nem lenne ez a heti munka. Madari bácsi számol. — Mi sokkal kevesebb nyugdíjjal jöttünk el az aktív munkából, mint a mostaniak. Feleségem sokat betegeskedik, minden fillér számít. Ha délelőttösök vagyunk 750 forintot, délutános héten 850 fintot kapunk. — Önöket az 1972 január elsejével életbe lépett kormányrendelet a tovább dolgozásra ösztönző nyugdíjpótlékról még nem érintette. — Sajnos nem. Pedig, ha tovább dolgozunk az évi 7—7 százalékos emelkedés az öregségi nyugdíjunkhoz nagyon jó lett volna. Erővel, azt hiszem — még bírtuk volna egy-két évig, s a munkaközösség — amit itt a nyugdíjas megtaláltunk műhelyben újra — hiányzott, és hiányozni is fog, ha ezt a munkát is abbahagyatja velünk az egészségi állapotunk. — Szabad idő? Én járok bevásárolni, otthon dolgozom a háztartásban. Barátok? A, nincsenek, a társaságokat a kártya és a szeszesital tartja csak össze. Én egyiket sem szeretem, így hát magunkra maradtunk. — Madari bácsi legyint. — Tudja, kedveském, a család nagy összetartó kapocs, de mégis azt kell mondanom, hogy hála istennek és sajnos nincs gyerekünk. Ha bajban vagyunk, akkor hiányoznak, de különben nem. A fiatalokról rossz véleményt alakítottunk ki, — és a sok rossz példa a szemünk előtt azt mondatja velünk, hogy szerencsésebb az, aki egyedül marad. Így legalább tudja, mire számíthat akkor, ha már nem képes ellátni önmagát — Pálinkás bácsi keserűen sűríti élettapasztalatát. — Azért jól megvagyunk itt, ugye? — felcsillan a szeme. — Hát persze, persze — bólogat a két öreg. Jól odamondogatjuk a véleményünket a főnökeinknek, eltréfálgatunk. Komolyra fordítva a szót, járunk kirándulni az aktív dolgozókkal, üdülni is minden évben, de inkább ősszel, azt jobban szeretjük. — Fischer bácsi elégedetten néz társaira. — Nem is kívánok Önöknek a következő évekre mást, csak jó erőt, egészséget. — Bizony, bizony, az kell! mi , a három idős munkásnépihenő után folytatja munkáját, a fúrógép mellett, a satupadnál. Jól szigeteltek a nyugdíjas műhely nyílászárói, de ajtaja mindig nyitva áll a dolgozni, vagy csak társaságot, beszélgetést kereső nyugdíjasok előtt. Tihanyi Szilvia