Üst, 1984 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-12 / 1. szám
Rendet kell tenni! * Mire emlékszik? Munkásgyülés Lőrincen * * Kudarcok és eredmények Hírünk az országban Mennyit, milyen mennyiségben? 1984. JANUÁR 12. MEGJELENIK KÉTHETENKÉNT, ÁRA: 1,20 FORINT XXX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Harminc esztendő Amikor kezükbe veszik most megjelent lapunkat, bizonyára szembetűnik, hogy új fejléccel kerül az olvasók kezébe. A változtatásra az adott kellő alkalmat, hogy lapunk e megjelenésével megkezdte a XXX. évfolyamát. Az eltelt három évtized alatt — tudjuk — a Dunai Vasmű dolgozói megszerették és magukénak érzik a vállalat üzemi lapját. Az évforduló alkalmából azt ígérjük olvasóinknak, hogy arra törekszünk, a lap színvonalát egyenletesen emelve, széles körű tájékoztatást adjunk a vállalatnál folyó munkáról, a termelési eredményekről, a politikai élet jelentős eseményeiről és mindazon dolgokról, amelyek érdeklik az olvasókat és amiért szívesen kezükbe veszik lapunkat. A közelmúltban több országos fórumon, tanácskozáson elemezték, értékelték a hazai vaskohászat helyzetét, így például a kohászat jövőjével az Állami Tervbizottság, jelenlegi helyzetével az országgyűlés ipari bizottsága és a vasasszakszervezet foglalkozott. E fórumokon elhangzott értékelések lényege abban összegezhető, hogy a nemzetközi acélpiacon tapasztalható strukturális válságból csak lassú ütemű kibontakozással lehet kedvezőbb pozícióba kerülni. Annál is inkább, mert a hazai vaskohászati vállalatok nemzetközi élmezőny cégeinhez mérten túl drágán termelnek, s a nyersvas- és az acélgyártás fázisában a megengedhetőnél mintegy 30 százalékkal több energiát használnak fel. Éppen ezért csökkenteni kell az anyag- és energiafelhasználást, s e követelmény feltételeként az eddigieknél jobb minőségű érccel kell ellátni a nagyolvasztókat. — A választ megelőzően pontosítanom kell az ön kérdését, és ehhez feltétlenül vissza kell térnem 1982-höz is. A pontosítás lényege az, hogy 1983 minden nehézsége ellenére több volt, mint az erőgyűjtés éve. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy hosszú évek nyereséges gazdálkodása után 1982-t 180 millió forint veszteséggel zártuk, ami — jóllehet nem kis belső viharok után — de végül is rákényszerített bennünket arra, hogy az eddigieknél reálisabban értékeljük működésünk külső feltételeit, és még határozottabban kezdjünk hozzá belső gondjaink összességében felszámolásához, helyzetünk rendezéséhez. Ez fogalmazódott meg végül is azokban a fő célokban, amelyek az 1983-as év vállalati tervét jellemezték. Konkrétan: valósan szembenézni helyzetünkkel, illetve értelmes programot adni a kilábaláshoz. Már az első lecke sem volt gyerekjáték kollektívánk számára, hiszen így állt össze 1^! Mindezekre figyelemmel a vaskohászatot az Állami Tervbizottság döntésével összhangban tervszerűen és folyamatosan fejleszteni kell, s a bérpolitikában pedig mielőbb fel kell számolni azt a jövedelemcsökkenést, ami a hasonló nehézségű munka végzőivel összevetve éppen a kohászat dolgozóit juttatta hátrányos helyzetbe. Hisz a vaskohászati vállalatok dolgozói 1983-ban nehéz körülmények között, de helytálltak. Alapvetően teljesítették exportkötelezettségeiket, így végül is hozzájárultak a s népgazdaság fizetőképességének megőrzéséhez, a gépipari vállalatok, üzemek eredményes gazdálkodásához. S most, hogy alig néhány nap választ csak el bennünket az 1983. esztendőtől, különösen időszerű arról tájékozódnunk: milyen szerepet töltött be a Dunai Vasmű a hazai vaskohászat iméntiekben vázolt tevékenységében, s milyen feladatok várnak a vasmű dolgozóira, munkahelyi kollektíváira az új évben? Lapunk munkatársának kérdéseire Kocsa László, a Dunai Vasmű pártbizottságának titkára az alábbiakban válaszolt. 1983-ra a számunkra megdöbbentő, 550 millió forrintnyi veszteséggel számoló terv, természetesen annak minden negatív következményével együtt. Nevezetesen, hogy a 2,2%, központilag biztosított adómentes bérfejlesztés lehetőségét — B-alap hiányában — alapvető szociálpolitikai eredményeink megvédésére kényszerültünk felhasználni, hogy ebből következően 1983-ban nem számolhattunk bérfejlesztéssel; hogy nyereségági fejlesztési alap híján, belső — és pont a minőséget segítő — fejlesztéseink veszélybe kerültek. S ha mindehhez hozzávesszük alapanyag-problémáinkat, egyre súlyosbodó munkaerőgondjainkat, akkor úgy gondolom, nem túlzás 1983-nak olyan értékelése, hogy az a Dunai Vasmű fennállásának egyik legnehezebb, igencsak embert próbáló éve volt. Gondjainkat fokozta, hogy egy sor területen zavart okoztak és okoznak még ma is a bekövetkezett szabályozó módosítások is. Itt elsősorban a kohászati termékek belföldi árarányaira, a megfelelő minőségű alapanyag — még ha tőkés relációjú is — beszerzésének adminisztratív korlátozására, és nem utolsósorban az elmúlt év elején a vállalatunknál is kötelezően bevezetett bérszínvonal-szabályozás káros következményeire gondolok. Bár történtek bizonyos változások azóta, mégis azt mondom: a népgazdasági érdekek tekintetében is szükség van véleményünk érdemibb figyelembevételére, ezzel egyidejűleg a szabályozórendszer további korrekciójára. Ami a második számú leckénket, a programozást illeti, abban így fogalmaztunk: 1983-ban meg kell állítanunk a negatív tendeciát, míg 1984-ben meg kell kezdődnie a fellendülésnek. 1983-ra visszatekintve talán nem tűnik elbizakodottnak az értékelés, ha végül is azt mondom: az iménti program első pontját lényegében megvalósítottuk, hiszen legfontosabb célunkat, a tervezett veszteség lehetséges mérséklését, teljesítettük, s mindezt úgy, hogy közben egy konverteri tragédiát is át kellett élnünk. Az sem kis esemény, hogy elsajátítottuk az SM-hidegbetétes technológiát és megtanultunk — igaz, drága tanulópénzen — a konverterrel is dolgozni, összességében megoldottuk belföldi felhasználóink alapanyaggal való ellátását, és azt gondolom, hogy a tőkés exportfeladataink teljesítésében is pozitív lesz a minősítés. Több, mint 220 ezer tonna hengereltáru, több, mint 50 millió dollár árbevétel, ami a tőkés export-import egyenleget tekintve, közel 30 millió dolláros hozzájárulást jelent a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. Azt is komoly teljesítménynek tartom — elsősorban a jövőnk szempontjából —, hogy időközben megvalósítottuk a И-es kohó átépítését; hogy befejeztük a lefejtő-darabolósor beüzemelését; s hogy sikerült normális mederbe terelni a salakhányó-hasznosító beruházásunk kivitelezését. Az sem kis dolog, hogy végre eljutottunk az SM- kemencék füstgázportalanításának befejezéséhez is. S ha kimondott bérfejlesztés nem is volt tavaly, azért ösztönzőkön keresztül valamelyest mégis tudtuk növelni a vállalati bérszínvonalat. Utolsóként említem, de nem fontossága miatt, hogy tavaly a munkafegyelem szilárdítása terén is komoly lépéseket tettünk, mert e téren — ha finoman fogalmazok is — még jelentős „tartalékaink” vannak. Ebbe természetesen — mindenkit a maga helyén ugyan —, de beleértem a vezetőt éppúgy, mint a munkást, azzal a különbséggel, hogy én a vezető felelősségét fokozottan hangsúlyozom. Ezt azért teszem, mert most, amikor bizonyos adminisztratív szigorításokat vezettünk be a ki- és belépések rendjében, a törtnapi veszteségidők csökkentésében, szóval mindezek mellett is azt állítom, hogy a munkafegyelem kérdése nem elsősorban a kapuknál dől el, hanem a munkahelyeken és nem elsősorban a rendészeken, hanem a munkahelyi vezetőkön múlik. Ha 1983 fő problémáira visszatekintünk, akkor szinte kivétel . Ami 1984-et illeti, belső feltételeink — a kokszoló állapotát leszámítva — jobbak, mint 1983-ban voltak. Legfontosabb belső feladat ebben az évben a minőség kérdésének megoldása. Nem véletlenül deklarálta a vállalat pártbizottsága is a minőség évének 1984-et, hiszen jó minőségű alapanyag-többlet hiányában a termelés volumenét nem tudjuk jelentősen növelni. Ezért lényegi dolog, hogy termékeink minél nagyobb hányada legyen minden igényt kielégítő jó áru. Ugyanakkor, túl a termelés közvetlen területén, a minőség igényével kell fellépni a műszaki és gazdálkodási folyamatokban is, elsősorban az igényesség és a kezdeményezőkészség tekintetében. A termelőberendezések oldaláról nézve a dolgot, meg kell állapítani, hogy a kokszolóblokkok állapota súlyos, és mindenáron megoldandó feladatunk, mert további romlás esetén ez komolyan veszélyeztetheti ez évi célkitűzéseinket. A már említett alapanyaggondjaink enyhítése kiemelt feladattá teszi a salakhányóhasznosító beruházásunk idei, mielőbbi befejezését. A külső, rajtunk kívül álló közgazdasági feltételekben, a már bejelentett szabályozó-módosításokon túl, további lényeges változások nemigen várhatóak. Bár itt rögtön hozzá kell tennem, hogy az elmúlt év utolsó hónapjaiban hozott kornélkül a fegyelem kérdésénél kötünk ki, hívják adott esetben azt felelőtlenségnek, vagy éppen vezetői, technológiai, netán bizonylati fegyelemnek. Mert gondoljunk csak bele mélyebben, akár napjaink fő kérdésébe, a minőség problémájába, vagy a tragikus konverteri tűzesetbe. Az előbbiben már jóval előbbre tarthatnánk, míg ez utóbbit elkerülhettük volna, ha gondosabban, fegyelmezettebben dolgozunk. Nyugodtan megfogalmazhatjuk tehát magunk felé azt, hogy ez évi eredményesebb tevékenységünk alapvető feltétele az eddiginél fegyelmezettebb munka lesz. Összességében: 1983 végül is nehéz, de egyben tanulságos év volt, és ezekből a tanulságokból házon belül kell sokat hasznosítanunk ahhoz, hogy 1984 tényleg a fellendülés éve legyon. mányzati intézkedések mindenképpen segítik a kohászat talpon maradását. Hasonlóképpen segítenek a kohászat helyzetén — elsősorban munkaerő vonatkozásában — azok a központi intézkedések is, melyek a melegüzemi dolgozók élet- és munkakörülményeit fogják kedvezően érinteni. Mindezeket figyelembe véve, annak egyértelműnek kell lennie mindenki előtt, hogy a Dunai Vasműnek — bár központi segítséggel ugyan —, de elsősorban saját magának kell megoldania gondjait. Az 1982-es év után, ismerve az 1983-as esztendő lehetőségeit, sajátos helyzet alakult ki a politikai munka területén is. Ennek lényege abban fogalmazható meg, hogy a vasmű több, mint kétezer kommunistájának fokozott felelőssége van a jelenlegi helyzetből való kilábalásban. Olyan politikai hangulatot, morális légkört kellett teremtenünk, mellyel túltehetjük magunkat a perspektívátlanság érzésén, ami igencsak reális veszélyként jelent meg 1983 elején. Ezzel összefüggésben a politikz 1984. évi tervjavaslatunk — melynek most folyik a társadalmi vitája — jól tükrözi ezt a tényt. Két veszteséges év után újra nyereséget terveztünk, igaz szerény, mintegy 120 millió forint értékben, és 1982 után újból számolhatunk bérfejlesztéssel is. Tovább kívánjuk javítani termékszerkezetünket az értékesebb, magasabb minőségi termékek, valamint a másodtermékek arányának növelésével. A belföldi igények kielégítésében elsősorban minőség, és ezzel összefüggésben a termelés tételes teljesítésének kérdését helyezzük előtérbe; míg tőkés export terén olyan feladatot határozunk meg magunknak — ez 200 ezer tonna, illetve e feletti szintet jelent —, melynek teljesítésével, vagy túlteljesítésével az eddiginél is nagyobb mértékben járulhatunk hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. Dolgozóink pont most, ezekben a napokban ismerkednek az 1984. évi tervjavaslattal és fogalmazzák meg észrevételeiket. Ezeknek a vitáknak olyanoknak kell lenniük, hogy felszínre kerüljenek azok a tartalékok, amelyek még biztosan fellelhetőek vállalatunknál, mert csak így lehet olyan mozgósító erejű, értelmes programot megfogalmazni, ami a vállalat helyzetének javításával összhangban, természetszerűleg biztosítja dolgozóink élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének a javulását is. Mai agitáció eszközeivel dolgozóinkat meg kellett győzni arról, hogy érdemes kohásznak, szűkebb értelemben vasmű-dolgozónak maradniuk. De meg kellett értetnünk az emberekkel azt is, hogy minden nehézségünk ellenére a vaskohászatnak, vállalatunknak, a Dunai Vasműnek, valamint az itt dolgozó embereknek biztos jövőjük van. E feladat nem volt könnyű, de most így utólag visszatekintve, úgy (Folytatás a 3. oldalon) Egészséges, bizakodó légkör az 1984. évi feladatok végrehajtásához - Beszélgetés Kocsa Lászlóval, a vállalati pártbizottság titkárával Az 1983-as esztendőt a vállalat párt, gazdasági és társadalmi vezetése a felkészülés, az erőgyűjtés éveként tervezte meg, hogy kellő alapot teremthessen a veszteséges gazdálkodás kiküszöböléséhez. Mennyiben sikerült ez az erőgyűjtés? Az elmondott értékeléssel egyetértve, miként rangsorolhatók a Dunai Vasmű kollektívájára váró új feladatok? - Az elmúlt esztendő utolsó heteiben tartották meg beszámoló taggyűléseiket a vasműi pártalapszervezetek. E beszámolók részletesen elemezték az adott munkahely gazdasági helyzetét, termelési és munkaerő gondjait, s átfogó képet adtak az ott dolgozókat foglalkoztató főbb problémákról. Ezek ismeretében a vállalati gyártbizottság titkára miként vélekedik a politikai munka tartalmi gazdagításának helyi lehetőségeiről? ■