Az Üstökös, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-03 / 1. szám
Egy különös levél. Hogy a nagytiszteletű szent atyák mindent elkövetnek, miszerint az atyai gondjaikra bízott ifjúságból jámbor istenfélő embereket neveljenek, bizonyítja az alább következő levél is. Az embernek repes a szive örömében, mikor a zsenge szívben megfogant áhítat e kegyes ömlengéseit olvassa. „Kedves barátom ! Kimondhatlanul sajnálom,hogy nem vagyok képes leírni az örömteljes és boldogító érzetet, mely keblemet elfogta, midőn ezen seminarium egyik tagjává lettem; — itt mondhatom atyai gonddal bánnak velem; oktatnak, ápolnak, és gyengéd kézzel nevelnek bennem itt különböző— minden emberi, szebb és nemesebb érzést és törekvést. — Gondos bánásmóddal és lelki tanácsokkal javítják az ember lelkét, — és minden bűnt kiölnek az ember kebeléből; — a butaságnak fennhéjázó, önhitt és veszedelmes eszméi, melyek az eszeveszetten képzelgő nagyravágyás öntudatlan áldozatává akarják tenni a magasra ; esztelenül törekvő, hiú, de annál gyarlóbb embert, itt eltűnnek s nem háborgatják fejlődésében a szerény,s csak szépre, jóra, és igazság után törekvő szellemet. Megvallom, én még igen gyarló bűnös ember vagyok, de érzem naponkinti javulásomat. — Bár csak mennél előbb tudnék megmenekülni a világ minden hiúságától, — a világ hiú és bűnös gondolatainak tömkelegétől. I. Ezek meg akarnak szolgálni Valamit.