Az Üstökös, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-11 / 2. szám

Az „Ö“ halálára. Ugy­e mondtam, hogy ez leszen a vége, Hányszor mondám egész jó akarón, Nem hallgattál az asszonyi beszédre, Túlnyújtóztál mindig a takarón. S most mily kicsinynek tetteted magad: Elférsz egy ölnyi kis ország alatt, Pedig nyújtózhatnál kényelmesen, Takaród most már véges végtelen. * Arany, ezüst halommal volt körülted, Tömérdek ékszer, milliónyi gyöngyszem, S hogy ime csendes ember jön belüled, Nincs sírodra sehol sehol egy köny sem. Könyűit sírod füvére hogy is ejtsek ? Te voltál rajt’, hogy sírni elfelejtsek, Mástól, sírodon ami fénylenék, Egy könyvt vennem kincsed nem elég. * Jó, hogy a sir olyan nagyon süket, Nem hallhatod, mit mondanak reád, Eldörgik minden, minden bűnödet, S hamvadat is átkozza a világ. A sir megbocsát, békit, feled, — és Neked még itten sincs engesztelés, Egy világ átka lett a sírköved, S az betöri fejével az eget. * »A mily nehéz vala a földnek ő, Ha lenne oly nehéz a föld neki, Lelke, mint isten kezéből a kő, Benyomná a pokol legfenekit.« S a ki igy beszél, az még jó barát, De ha a többit, ha azt hallanád, A Herostratok, Ephialtesek, Te melletted minő jó emberek ! * De még is van egy, a ki megsirat, Ezt majd csak hogy egészen feledem, Van egy, ki fejfádra verset irat, Mit francziára lefordítok én, Túl tengeren van egy kis képes újság, A miben vagyon tömérdek tanúság, Annak te soká munkatársa voltál, S az is maradtál, mig csak meg nem haltál. * Hogy az voltál, és hogy végre meghaltál . Két okosat tehát mégis csináltál. Kukn­né. 17 b „p@étás“ cnalaiez. " Áttekintett a berenána szomszédba Csoko­nai Vitéz Mihály. Ott etette Nagy Mihály becsületes csisma­­diamester egyetlen süldőjét az él végénél. — Nos, szomszéd uram, hát hogy viseli magát a kis fizikus? — kérdé Csokonai a jó ét­­vágygyal csámcsogó hízóra czélozva. — Tudj’ isten, nem volna biz’ erre panasz, ugyancsak szedi magára a zsírt; csak a felesé­gemnek van rá nagy panasza, hogy nagy­on p­o­é­­­á­s a szegény pára. — Uhm! — szólt Csokonai megütődve, — hogy érti szomszéd, hogy az a kis süldő »p­o­­étás« ? — Hát biz én csak úgy értem azt, édes szomszéd úr, hogy nem győzzük itallal, s olyankor nagyon dír­tős-borogatós, egyre i­ányiveti orrával a konyhaedényeket a pitarban ! Műfordítás: Consilio pollet, cui vim natura negavit. Az orvosi konzílium megtart, midőn erődet a természet megtagadta.

Next