Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-10 / 41. szám

478 ÜSTÖKÖS. Oktober 10. 1874 Mely homlokotok betakarja. — Por lett a b o s z u, hamuvá a keserv, A borostyán kelt ki e porbul S csak honszerelem istenszava szól Az égő csipkebokorbul! .... »Nem vagytok halva, ti hösök!« Halljátok-e a riadót? Paripák Patkóitól rendül a róna. A dob pörög. »Éljen a hon!« vegyül át Az ágyudörejbe, a vad riadóba....... .... Új, ifjú világ támad közülünk. Lánglelketek oltva szivébe. Szent véretek átörökölve, dicsőn Két ifjú Hunnia népe.... .... »Nem vagytok halva, ti hősök!« Még gyermekek ők. Játék csak a harcz. S már játszva is ők koszorúkat aratnak. — v'/£ — Hisz győznie kell a honfiseregnek Emlékszentek­ rónáin Aradnak! Nem verve, de meghódítva az «ellen:« • Kardját lebocsátva köszönti A porba bukott s felemelt lobogót: — — Úgy fognak győzni, miként ti ! .... »Nem vagytok halva, ti hősök!« Majd, ha beköszönt a sötét zivatar — És hangzik a szó : »előre ! halálba !« Ott lesztek: a vértanuk árnyai mind ; A szent lobogókra kiszállva : Hős szellemetek lesz ott a vezér Mely győzni tanit, vagy halni hazánkért S boldog lesz a hon, s úgy teljes islend, A mit magas égtől imánk kért. « . . . .»És éltek örökre, ti hősök!« JÓKAI «óit. Ből XVI. Petőfi mint színész. ii. Két dolgot nem hallottam Petőfitől soha: kérni valamit és panaszkodni valamiről. Színészi pályája nem volt gyönörteljes. Hangja és alakja nem volt e hivatáshoz szabva, de szenvedélye és tanulmánya annál nagyobb. Szűk szobácskájában, hol házi asszo­nya ugyanazzal foglalkozott, a mivel a­ »költés­sel«, csakhogy az csirkéket költött; naphosszam tanulmányozta Shakespearet, s már ekkor ta­nult angolul. Francziául régen jól tudott s ren­desen megjavitá az első művészeket, ha azok roszul mondák ki az idegen neveket, a miért dühös volt rá a rendező, Almásy, ki­­hez jobban akart érteni, s például a »qu«-t x-nek parancsolta kimondani Petőfi daczára! Szere­pei, miket otthon betanult, Shakespeare és Mo­­liere alkotásai voltak s aztán játszott harmad­rendű lógósokat. — Azokban is volt egy sze­rencsésebb vetélytársa, ki sok jobb szerepet el­vett az orra elöl. Petőfi arra sem panaszkodott, csak fenyegette, hogy megöli. Ez volt Németi. (Most színigazgató a vidéken). Annak persze szép hangja volt, ha nem ismerte is Shakespe­aret, de tudott népdalokat énekelni. Míg Pe­tőfi hasznavehetetlen volt az énekkarban. »Dejszen fűrészelhet az úr azzal a hegedűvel naphosszam az én fülembe, mondá Laczkónak, a karmesternek; nem tanulok én azért meg egy nótát sem.« Ekkor aztán annál több néma szereppel szekirozták. Ő tudott magának ezért revangeot szerez­ni. Egyszer spanyol kard helyett egy nagy fur­­kós botot dugott az öve mellé, majd meg fel­­peczkelte az orrát piszének, másszor meg a ma­gyar süvegében a kifityelő csákóba egy hosz­­szú palctát tűzött s azzal felfelé peczkelte azt ! Cs BOlONDSAGOK firkálta Jókai Mór.

Next